Las Vegas Raiders

40 feliratkozó

több mint 10 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 766 — Salus populi suprema lex esto
A trash talk és a nagyképűség az nem egy műfaj.
A Trash talkot szeretem én is és szoktam is művelni, de a nagyképűség, túlzott magabiztosság engem riaszt és visszataszítónak tartom.
Bruce
Trash talkot szerényen? Hogyan 😊
Nyilván arcozni a semmire gáz, de mű-szerénynek lenni az is.
Nekünk ez az örökségünk, nem vagyunk "jó fiúk", meg Amerika csapata, Patrióták stb.
West-Coast, Snoop Dogg, Ice Cube, NWA,Tupac Shakur, jártak előttünk.
Dr. Dre ahogy fényezi a 49?
Nekem nem áll össze. Csak verjük meg valahogy a Denvert!!! Szurkolói kívánság, nem egyenlő a realitással 😀,
Surda
Sehol nem írtam, hogy szerényen kell előadni a trash talkot. Én csak azt írtam, hogy ez a "jól megverünk titeket mint a szart, mert mi most királyok vagyunk" dolgot nem szeretem.
Ebből nekem az jön le, hogy csak a kötekedés a lényeg, meg az alázás és a realitástól nagyon távol esik.

A védelmünk egy meccsen sem volt még jó. Az O eddig két meccsen nyújtott jó teljesítményt. Ez alapján azt gondolni, hogy bárkit képesek vagyunk megverni, szerintem dőreség!

Ha mondjuk a védelmünk is képes lenne megállítani valakinek a passzjátékát, akkor azt mondom, hogy okés, lehet esélyünk még a jobb csapatok ellen is, de így inkább arra fognám, hogy az ellenfél fogott ki gyengébb napot, azokon a napokon amikor nyertünk. De ettől természetesen nagyon örülök neki, hogy úgy nyertünk ahogy nyertünk, hogy végre jó érzés volt látni az ötletességet az O oldalon és hogy ezek eredményre is vezetnek. Ezt utoljára Hue idején éreztem és jó volt újra átélni.

De egyébként fordított esetben sem szeretem a nagyképűséget, lásd a ravens ellen, amikor az a kis pöcs beszólt valamit, vagy most Bazzani hülyeségét sem bírtam ki szó nélkül. Az ilyenek irritálnak akkor is ha egy szurkolótársam csinálja és akkor is ha más.
több mint 10 éve
Edr Tth Pittsburgh Steelers 1
Sziasztok!
Van egy teljesen új fehér színű Raiders sapim, ami méretprobléma miatt eladó! 7 1/2 méret! (57,5cm körméret)
Esetleg érdekelne valakit? Debrecenben felpróbálható, megtekinthető!
Mindez: 4.990,- HUF

 kepfeltoltes.hu/151005/IMG_3492_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Többi kép emailben!

Szerkesztette: Edr Tth
több mint 10 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
A trash talk és a nagyképűség az nem egy műfaj.
A Trash talkot szeretem én is és szoktam is művelni, de a nagyképűség, túlzott magabiztosság engem riaszt és visszataszítónak tartom.
Bruce
Trash talkot szerényen? Hogyan 😊
Nyilván arcozni a semmire gáz, de mű-szerénynek lenni az is.
Nekünk ez az örökségünk, nem vagyunk "jó fiúk", meg Amerika csapata, Patrióták stb.
West-Coast, Snoop Dogg, Ice Cube, NWA,Tupac Shakur, jártak előttünk.
Dr. Dre ahogy fényezi a 49?
Nekem nem áll össze. Csak verjük meg valahogy a Denvert!!! Szurkolói kívánság, nem egyenlő a realitással 😀,
több mint 10 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 406 — Sworn to the Dark
- Opposing QBs are 16 for 16 for 161 yards, 2 TDs when targeting Curtis Lofton in coverage
- Raiders opponents on 3rd downs: 29 for 41 (70.7%), 436 yards, 4 TDs, 2 INTs, 117.5 rating
- Raiders opponents convert 38.9% on 3rd and 10+ yards.
- Raiders allowing 310.5 yards passing per game. The worst season for franchise is 255.8 in 13
- Raiders tight ends this season: 14 catches, 64 yards. Raiders opponents TEs: 32 catches, 388 yards, 6 TDs

alulértékelt jelentőségű, hogy mennyire gyengék a tight endjeink is ebben a szezonban. nincs sok szó erről, de amikor a blokkoló specialista Lee Smith a legjobb all around TE, akkor ott már gond van...

built for this shit

több mint 10 éve
JéBé Green Bay Packers 7 912
Óriási kár ezért, azért ez egy nagy verhető Bears volt még Cutlerestől is. Ebből a meccsből rengeteget lehet tanulni későbbiekre, itt most szerintem ez a legfontosabb. Meghogy Crabtree nem dőlt ki egész évre, a lassítás után erre nem sokat tettem volna.
több mint 10 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 766 — Salus populi suprema lex esto
A trash talk és a nagyképűség az nem egy műfaj.
A Trash talkot szeretem én is és szoktam is művelni, de a nagyképűség, túlzott magabiztosság engem riaszt és visszataszítónak tartom.
több mint 10 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
trash talk nem egyenlő a bunkózással, személyeskedéssel, de nehogy már nyalogassam a Denvert v bármelyiket.
zárójelben azért megjegyzem nem Amadeus kezdte egyszer sem, a Baltimort meg lenyomtuk végül is nem kicsi csapatról beszélünk.
több mint 10 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
Trash talkról meg annyit hogy Raiders szurkolók vagyunk, a rossz-fiú image kötelező! 😊
Surda
Így van kell a trash talk, különben az egész csak egymás vállát veregető buziskodás, na!
:-P
több mint 10 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
Baszki a mi "hülyénk" nem?
Mi nem égetünk mezeket 13-3 nál sem (lásd Kepernyik) 😉
több mint 10 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 374 — Raiders fan
Trash talkról meg annyit hogy Raiders szurkolók vagyunk, a rossz-fiú image kötelező! 😊
Surda
De hülyék ne legyünk már...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 10 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
Murray nem rossz játékos, rossz napja volt.
Coopernek még meg kell szokni hogy itt keményebb a story, biztos van benne izgalom is, végül is ez a negyedik meccse. Sokat raknak rá, ezek a dobjuk Coopnak aztán lesz valami játékok nagyon demoralizálók lehetnek ha nem sikerülnek.
A védelemnek a TE ellen siralmas a védekezése, igazából nincs is.
Futás ellen is bénázunk, Forte harmadik és 13t meg tudja futni úgy hogy háromszor pattanunk le róla...gáz. Ez a Bears teljesen verhető lett volna, de ne sírnyogjunk 2-2, ez jobb mint a 0-4 😊
Most megverjük a Denvert és minden okkkés lesz.
Trash talkról meg annyit hogy Raiders szurkolók vagyunk, a rossz-fiú image kötelező! 😊
több mint 10 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 766 — Salus populi suprema lex esto
Sajnos ennyire tré a védelem, h ha az O-nak nem megy tuti a bukta.

Musgrave tegnap felbaszott kissé, Murray meg nagyon. Ha nincs a 2 bénázása, még meg is lehetett volna a meccs...
Rolni
Murray engem is nagyon felidegelt.
Meg az is, hogy Cooper mindig elejt egy vagy két labdát.

Heeney-ről mit tudunk, mikor játszhat már? Hátha egy kis javulást tudna hozni az LB sorba, mert Lofton az tényleg nem megoldás a poszton.
Amúgy egy 6. vagy 7. körös draftjogot beáldoznék hogy hozzak egy használható sec játékost. Most mindegy hogy SS vagy CB, de valaki kell.
több mint 10 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 374 — Raiders fan
Sajnos ennyire tré a védelem, h ha az O-nak nem megy tuti a bukta.

Musgrave tegnap felbaszott kissé, Murray meg nagyon. Ha nincs a 2 bénázása, még meg is lehetett volna a meccs...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 10 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
bekapcsolom reggel a nfl.com-t, első kis hír amin megakad a szemem:
"Murray: I don't think I'm getting the ball enough"
Mondom, ohh istenem, add, hogy ne a mi Murray-nk legyen akkora segg aki ezt merte mondani, különösen tegnapi után (:
(nem ő volt, ofc)
több mint 10 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
Szerintem a mai meccs részben Murray-n ment el, nagyon rossz napja volt, az hogy nincs secondary-nk (Cwood kivételével) az az első héttől tudjuk, de sajna LB sorunk is elég hánytatott.

En nem hibáztatom Amadeust, az elmúlt két héten a trash talk szerencsét hozott nekünk az eredménykövetőbe (bár igaz azt nem mi generáltuk). Sajna én is bűnös vagyok a vereségben a szokásos vasárnapi meccsnézés előtti kötelező rituálék elmaradtak és szárított mangó sem volt, mea cupla😊 (és az se volt jó, hogy az eredménykövetőbe ma nem volt egy kúma szó elte ájk tanárismertető sem, ejnye fiúk) szal mind ludasak vagyunk egy kicsit....

Szerkesztette: Pari
több mint 10 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
meg az is érdekelne, hogy lehet, hogy Tarver rosszabb emberanyagból mindig jobb védelmet rakott össze. volt amikor Lamarr Houston meg Jason Hunter volt a két kezdő DE, meg olyan is, amikor Burris volt az MLB, meg amikor Pat Lee meg ilyen fazonok játszottak cornerbacket...
deyell
Nincs itt valaki a 2012-es Panthers stábból? Akkor volt egy ilyen, végig off coverage, 1 perc alatt 50 yard, Robi berakta 45-ről, oszt mindenki hazament.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 10 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 406 — Sworn to the Dark
meg az is érdekelne, hogy lehet, hogy Tarver rosszabb emberanyagból mindig jobb védelmet rakott össze. volt amikor Lamarr Houston meg Jason Hunter volt a két kezdő DE, meg olyan is, amikor Burris volt az MLB, meg amikor Pat Lee meg ilyen fazonok játszottak cornerbacket...

built for this shit

több mint 10 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 766 — Salus populi suprema lex esto
el lehetne gondolkodni, hogy a GM volt LB, a HC volt LB, a DC volt LB és ennek ellenére nulla a védelem, főleg az LB sor.
deyell
Meg az is nagy szégyen, hogy a legjobb secondary játékosunk, a jövő héten lesz 39 éves...
Bruce
nálam Carrie a legjobb. meg ki tudja, hogy nézne ki a secondary, ha Nate Allen nem megy IR-re már az elején... az tény, hogy a Hayden - Amerson kezdő CB páros a liga legrosszabbja. meg úgy a back seven általában. Lofton elég nagy FA mellényúlás volt, mert a fazon baromi lassú, teljesen esélytelen coverage-ben. nálam Hayden és Lofton a legrosszabb kezdők a csapatban
deyell
Hozni kellene valakit nagyon a sec-be, de hát ilyenkor már nincs senki használható.
Remélem Ben Heeney tudja majd helyettesíteni Loftont, bár ha kitart Lofton mellett a vezetőség, hiszen azért hozták, akkor lehet hogy nem fogják lecserélni.

DJ meg nagy csalódás számomra. Én sokkal többet vártam tőle, még akkor is amikor már elkezdtek jönni a hírek róla, hogy nem igazán megy neki.
több mint 10 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 766 — Salus populi suprema lex esto
Amadeus meg remélem tanult a leckéből...

#nonagyarc
több mint 10 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 406 — Sworn to the Dark
el lehetne gondolkodni, hogy a GM volt LB, a HC volt LB, a DC volt LB és ennek ellenére nulla a védelem, főleg az LB sor.
deyell
Meg az is nagy szégyen, hogy a legjobb secondary játékosunk, a jövő héten lesz 39 éves...
Bruce
nálam Carrie a legjobb. meg ki tudja, hogy nézne ki a secondary, ha Nate Allen nem megy IR-re már az elején... az tény, hogy a Hayden - Amerson kezdő CB páros a liga legrosszabbja. meg úgy a back seven általában. Lofton elég nagy FA mellényúlás volt, mert a fazon baromi lassú, teljesen esélytelen coverage-ben. nálam Hayden és Lofton a legrosszabb kezdők a csapatban

built for this shit

több mint 10 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 766 — Salus populi suprema lex esto
el lehetne gondolkodni, hogy a GM volt LB, a HC volt LB, a DC volt LB és ennek ellenére nulla a védelem, főleg az LB sor.
deyell
Meg az is nagy szégyen, hogy a legjobb secondary játékosunk, a jövő héten lesz 39 éves...
több mint 10 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
Nem gondolom hogy mi lennénk a sor vége. Nem vagyunk (még) a topp. AC nek szokni kell. Nem játszottunk alárendelt szerepet.
több mint 10 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 406 — Sworn to the Dark
el lehetne gondolkodni, hogy a GM volt LB, a HC volt LB, a DC volt LB és ennek ellenére nulla a védelem, főleg az LB sor.

built for this shit

több mint 10 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 766 — Salus populi suprema lex esto
Na asszem visszaraktak minket a helyünkre...a sor végére...
Rolni
Az a baj, hogy mi ott érezzük jól magunkat.
A héten is érzetem a fórum hozzászólásokon, hogy nem tudunk mit kezdeni a helyzettel! (:
több mint 10 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 766 — Salus populi suprema lex esto
Ma esti elvárásaim:
Amari td
kevesebb mint 20 p allowed
es egy TE td
Pari
3-ból 1! : )