Los Angeles Rams

26 feliratkozó

több mint 5 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Szerintem a mérkőzés kulcsa a visszafújt fumble volt. Természetesen én sem gondoltam annak elsőre, de a bírók fumble-t ítéltek. Jött a visszanézés, ahol az oldalsó kamerából semmit sem lehetett látni, a hátsóból pedig azt, hogy valaki megpaskolja a sisakját. Csak azt nem lehetett tudni, hogy el is érte azt, vagy csak felé nyúlt. Mivel megdönthetetlen bizonyíték kell arra, hogy a pályán hozott döntést megváltoztassák, ezért nem értem miért változtatták meg. Így sikerült egy playen belül két hibát is véteniük.
Ekkor még 0-7 volt, s jó esélyünk lett volna egyenlíteni a 10 yardosról indulva. Helyette kaptunk egy újabb TD-t, s lett 0-14.

Al
Srácok nektek nem játszanak vissza minden kamera szöget, könnyen lehet hogy a bírók kamera bootjában volt olyan ahol tisztán látszott. Sokan szoktak a fórumon ezen kiakadni.
Tomcsik
McKinnont kétszer érintették mielőtt magától eldobta a labdát földön fekve. Az a röhej, hogy ezt élőben hogy lehetett famblinak látni? Mondjuk le is szedik ezért a keresztvizet a zebrákról legvelősebb ez a mondat "That brief fumble call was an homage to replacement officials"
Berakok két képet, bár sajnos nagyon szar minőségű, melyik volt az a 2.

Egyébként ez a második volt az, ami miatt végül változtattak a döntésed. Cheffers ezt nyilatkozta: Jerick McKinnon was touched while he was done. NO FUMBLE.
Szerintem is kettő hibát követtek el 😊, de legalább revideálták magukat.
Szerintem nem ezen ment el, meglepő volt főleg nekünk, de ezen a meccsen (főleg első félidőben) jobbak voltunk.

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 5 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 607
Tomcsik
Ha már erre jársz, mi a tipped a hétvégére? ESPN 70-30-ra ad bennünket. 😊 Ennyire nem lehet rossz a Bears.
Al
Eddig kb minden szaki ellenünk tippelt majdnem minden meccsünkön... Aztán 5-1 el állunk... Mondjuk hogy hogyan azt én sem tudom. Ez nálam kb megtippelhetetlen kategória. Az O falunk egy kalap szar szóval Donald agyon fogja verni Folest aki annyira mobilis mint egy ólomkatona. A D viszont az egyik legjobb a ligában és az utóbbi 2 meccsen a 2018-ás elit formàt mutatták. Az utóbbi 2 egymás elleni meccsünkön kb bohócot csináltak Goffból, még akkor is ha az utóbbit megnyertétek tavaly. Goff amúgy sem szeret a Bears D ellen játszani ezt sajàt maga mondta... Teljesen kiszámíthatatlan mi lesz. Én egy alacsony pontszámú, nagyon szoros meccset várok, csak úgy mint az elmúlt két évben. Hogy ki fog nyerni arra nem merek tippelni...
Tomcsik
Nektek van már rúgótok? Mert nekünk nincs 😊
Al
Eddig azt mondtam volna nekünk sincs, de Santos fasza volt a Phanters ellen. Bevert valami rekord hosszú 55 yardot vagy ilyesmi, de azért nem akarom elkiabálni 😊
Tomcsik
Ha nektek sincs, akkor akár 0-0 is lehet 😊 😊
Lehet megjátszom, biztos jól fizetne.
több mint 5 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 220

Elképzelhető, bár a "stúdióban" lévő bíró is az alapján mond verdiktet.
Engem az egész meccs cseszett fel alapvetően. 100 % ha akkor egyenlítünk, akkor is szoptunk volna a végén, mert jobb volt a 49ers.

Szerkesztette: Al
több mint 5 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 220
Szerintem a mérkőzés kulcsa a visszafújt fumble volt. Természetesen én sem gondoltam annak elsőre, de a bírók fumble-t ítéltek. Jött a visszanézés, ahol az oldalsó kamerából semmit sem lehetett látni, a hátsóból pedig azt, hogy valaki megpaskolja a sisakját. Csak azt nem lehetett tudni, hogy el is érte azt, vagy csak felé nyúlt. Mivel megdönthetetlen bizonyíték kell arra, hogy a pályán hozott döntést megváltoztassák, ezért nem értem miért változtatták meg. Így sikerült egy playen belül két hibát is véteniük.
Ekkor még 0-7 volt, s jó esélyünk lett volna egyenlíteni a 10 yardosról indulva. Helyette kaptunk egy újabb TD-t, s lett 0-14.

Más.
McVay-t kurvára nem értem, hogy miért ragaszkodik a kezdésnél a rúgáshoz. Az előző 5 meccsen 3 TD és 1 FG lett az első drive eredménye. Ha sikerül az első driveból pontokat feltenni a táblára, akkor mindjárt nyomást tudnánk gyakorolni az ellenfél irányítójára. Persze ez nem mindenkire igaz, mert egy Wilson, Brady, Mahomes pont leszarja, hogy hátrányban van, de azért Garoppolo nem ez a kategória (és Goff sem).
Szerintem ezért nem véletlen, hogy a csapatok a visszahordást részesítik előnyben a pénzfeldobás után, kivéve McVay-t.
Al
Srácok nektek nem játszanak vissza minden kamera szöget, könnyen lehet hogy a bírók kamera bootjában volt olyan ahol tisztán látszott. Sokan szoktak a fórumon ezen kiakadni.

több mint 5 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 607
Őszinte legyek? Tudom hülyeség, de nagyon várom már, hogy Goff megsérüljön. Akkor végre kiderülhetne, hogy az ő személye jelent-e bármilyen pozitívumot a Ramsnek vagy egy tartalék beugró QB is ugyan azt hozza McVay rendszerében.
több mint 5 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 607
Sloman nálam lassan kihúzza a gyufát. Idén hányadik extra pontot hagyja ki? 4.-5.?

Al
Még "csak" a 3. Mellette 2 kihagyott FG, az egyik 20-29 yardról. Taps!
több mint 5 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 607
Szerintem a mérkőzés kulcsa a visszafújt fumble volt. Természetesen én sem gondoltam annak elsőre, de a bírók fumble-t ítéltek. Jött a visszanézés, ahol az oldalsó kamerából semmit sem lehetett látni, a hátsóból pedig azt, hogy valaki megpaskolja a sisakját. Csak azt nem lehetett tudni, hogy el is érte azt, vagy csak felé nyúlt. Mivel megdönthetetlen bizonyíték kell arra, hogy a pályán hozott döntést megváltoztassák, ezért nem értem miért változtatták meg. Így sikerült egy playen belül két hibát is véteniük.
Ekkor még 0-7 volt, s jó esélyünk lett volna egyenlíteni a 10 yardosról indulva. Helyette kaptunk egy újabb TD-t, s lett 0-14.

Más.
McVay-t kurvára nem értem, hogy miért ragaszkodik a kezdésnél a rúgáshoz. Az előző 5 meccsen 3 TD és 1 FG lett az első drive eredménye. Ha sikerül az első driveból pontokat feltenni a táblára, akkor mindjárt nyomást tudnánk gyakorolni az ellenfél irányítójára. Persze ez nem mindenkire igaz, mert egy Wilson, Brady, Mahomes pont leszarja, hogy hátrányban van, de azért Garoppolo nem ez a kategória (és Goff sem).
Szerintem ezért nem véletlen, hogy a csapatok a visszahordást részesítik előnyben a pénzfeldobás után, kivéve McVay-t.

Szerkesztette: Al
több mint 5 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 607
Egészen jól szórakoztam ezen a meccsen
Al
Ezen már nem.

McVay hívásai a RZ-ban valami über gagyik voltak.

Goff végre bemutatta, miért is utálom, s miért nem tartom semmire.

Sloman nálam lassan kihúzza a gyufát. Idén hányadik extra pontot hagyja ki? 4.-5.?

A bírók benéztek pár pass interference-t. A lényeg, mikor TD-t szereztünk, akkor végre befújták.

Sík ideg vagyok.
több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 512 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
 m.facebook.com/NFLHU/photos/a.411538888952014/3037605303012013/?type=3&source=48
több mint 5 éve
Pizsama Los Angeles Rams 3 008 — pizsama@gmail.com
Egészen jól szórakoztam ezen a meccsen, plusz volt több igen mulatságos helyzet is.
Goff "spike-ja", amivel majdnem pofán dobta az operatőrt 😊
Donald ahogy lovacskázott Alex Smith-szel 😊
Vagy a méricskézés, hogy meg van-e a WSH-nak a first down. Kihúzták a láncot, s kb. 1méter hiányzott . 😊
De tetszett Allen futott TD-je, amivel nagyon vigyázott, hogy a labda nehogy az end one-ba jusson 😊
Jó volt még Smith 3 " jó" screen passza -5 yardért 😊

Egyébként honnan akasztottuk ezt a Reeder gyereket, mert mocsok jó volt !
Al
Játszott ő már tavaly is pár meccsen kezdőként, mikor Hager lesérült. De ennyire jó akkor még nem volt.
több mint 5 éve
szata Los Angeles Rams 160
Kíváncsi leszek hétfőn a 49-ers kezdő irányítója ki lesz?
több mint 5 éve
szata Los Angeles Rams 160
Szerintetek ennyivel jobbak voltunk mint a múlt héten, vagy az ellenfél ennyit engedett játszani?
több mint 5 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 607
Egészen jól szórakoztam ezen a meccsen, plusz volt több igen mulatságos helyzet is.
Goff "spike-ja", amivel majdnem pofán dobta az operatőrt 😊
Donald ahogy lovacskázott Alex Smith-szel 😊
Vagy a méricskézés, hogy meg van-e a WSH-nak a first down. Kihúzták a láncot, s kb. 1méter hiányzott . 😊
De tetszett Allen futott TD-je, amivel nagyon vigyázott, hogy a labda nehogy az end zone-ba jusson 😊
Jó volt még Smith 3 " jó" screen passza -5 yardért 😊

Egyébként honnan akasztottuk ezt a Reeder gyereket, mert mocsok jó volt !

Szerkesztette: Al
több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 079 — Axel Foley
Statból látva Donald állatkodot!
steelwolf
Egy kib****tt nagy cheatcode az a manus. Imádom. 😀
Pizsama
95 óta nézem ezt a játékot és Reggie White óta nem láttam ennyire domináns védőjátékost. De nem csak a falban, hanem úgy sehol a védelemben.
Helmut Zimmer
Nekem hirtelen Suh kezdeti évei jutnak eszembe a Lionsban. Ő is kibaszottul domináns volt csak mellé egy gyökér.
Persze Donald más szint.

több mint 5 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Statból látva Donald állatkodot!
steelwolf
Egy kib****tt nagy cheatcode az a manus. Imádom. 😀
Pizsama
95 óta nézem ezt a játékot és Reggie White óta nem láttam ennyire domináns védőjátékost. De nem csak a falban, hanem úgy sehol a védelemben.
több mint 5 éve
Pizsama Los Angeles Rams 3 008 — pizsama@gmail.com
Statból látva Donald állatkodot!
steelwolf
Egy kib****tt nagy cheatcode az a manus. Imádom. 😀
több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 512 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Statból látva Donald állatkodot!
több mint 5 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 607
Megérdemeltünk volna egy kib@szott nagy pofont erre a produkcióra.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Végigszenvedtem ezt a tegnapi mutatvány.
Egy szóval: katasztrófa.
Egyedül a DL sor mutatott valami érdemi játékot.
A Secondary szinte végig gyengén muzsikált, max néha tudtak villani (Williams interception-je azért zseniális volt). Az impotens Offense pedig már-már a Fisher-érát idézte.
Nem tudom mi van McVay-el, de az ukrán puncin túl talán a Playbook-kal is kéne foglalkozni, mert ez a támadójáték rém gyenge!
Szerintem a tavalyihoz hasonló szezont fogunk futni, és nem jutunk PO-ba, de ne legyen igazam...
Pizsama
Ukrán punci ? 😃😃
Josh Allen

empty taxi
Bomba a kislany 😉
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 209 — Lájkold a zsűrit!
Végigszenvedtem ezt a tegnapi mutatvány.
Egy szóval: katasztrófa.
Egyedül a DL sor mutatott valami érdemi játékot.
A Secondary szinte végig gyengén muzsikált, max néha tudtak villani (Williams interception-je azért zseniális volt). Az impotens Offense pedig már-már a Fisher-érát idézte.
Nem tudom mi van McVay-el, de az ukrán puncin túl talán a Playbook-kal is kéne foglalkozni, mert ez a támadójáték rém gyenge!
Szerintem a tavalyihoz hasonló szezont fogunk futni, és nem jutunk PO-ba, de ne legyen igazam...
Pizsama
Ukrán punci ? 😃😃
Josh Allen

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...