New England Patriots

74 feliratkozó

több mint 9 éve
lucas New England Patriots 261 — Pats fan és divatszurkoló
Sajnos én is úgy érzem, hogy a Collins trade óta valami nincs rendben a csapatnál mentálisan. Pedig amikor meghallottam a cserét, akkor úgy gondoltam, hogy ennek biztosan komoly okának kell lennie, csak úgy nem küldenek egy ilyen kaliberű játékost. Viszont azon meglepődtem, hogy nemcsak DMC állt ki mellette, hanem Brady is. Pedig őt nem érintette közvetlenül, hiszen nem a támadók közül került ki, de azt mondta, hogy nagyon sajnálja,hogy elküldték, mert Collins nagyon rendes srác. Brady ritkán szólal meg úgy, hogy nincs teljes összhangban a csapatvezetéssel. És aki nem látja, hogy a byweek óta a játékosok kedvetlenek, hogy nincs bennük tűz, csak inkább frusztráltság, az nem tudom milyen meccset néz. Én tudom, hogy fontos a győzelem ténye, de nem ír mindent felül. Ha választani kell, szívesebben visszanézem a Seahawks elleni vereséget, mint ezt a győzelmet. Úgy esik vissza folyamatosan a védelem, hogy TOP10 irányító ellen még nem játszottunk a szezonban, ezen a meccsen a támadójáték sem tudta ezt kompenzálni. Én több mint tíz éve nézek Pats meccseket, és már nem hiszek "a csapat tudatosan csak ennyit akart kiadni magából" dologban. Aki beveti Bradyt meg Gronkot félsérülten, az nem vesz vissza a playbookból sem szándékosan. Max. túlagyalja a dolgot, és elhibázott gameplane-t készít.
A szezon elején, meg Brady visszatérése után is nagyon optimista voltam a playoff tekintetében, de most úgy érzem, valakinek nagyon rendet kellene csinálnia a fejekben. És most újra előjött a JMD akar-e headcoach lenni téma, és most már állítólag újra akar. Érdekes...

Szerkesztette: lucas

Úgy megütlek, hogy még azt is begipszelik, akinek elmesélik!
több mint 9 éve
NB2 New England Patriots 28 121 — nabege2@yahoo.com
Ha Gerappa kezdett volna, akkor szerintem jobban nekünk ugranak, bár a fene tudja...
Végülis Gerappa nem rossz, futni is tud és valszeg tudták, hogy Brady sérült.
Solymi
Így is 0-10 volt😊 Gerappa más mint TB, mobilisabb ő is tud passzolni én megpróbáltam volna, mert egy 3-7-es jets ellen lehet esélye. Tudom, hogy TB ha egészséges jobb 1000x mint Gerappa, de tegnap látszott, hogy valami nem kerek. Ha a puszta számokat nézzük Fitzpatrick statja jobb volt tegnap mint TB-jé.
Egyébként aki nem látta a KC-Denver meccset nézze meg, mert szerintem egy klasszikus. Az első félidei védelmek (mind2 oldalon) valami brutálisak voltak. A röhej, hogy azért így is mennyi pont lett végül😊 És nem azért mert...
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
én csak azt mondom, Collins vagy Jones nem volt akkora hatással az öltözőre, mint pl Vince, így az elvesztésük még ha valamilyen szinten váratlan is volt, nem lehetett akkora befolyással mondjuk az öltözői hangulatra, hogy ebben keressük a D# gyengélkedés egyik okát
ZERO_L
What?
Mekkora bullshit ez már ne haragudj...Peterk szokott úgy írni mintha bejáratos lenne az öltözőbe... Azért azt se felejtsük el, hogy Vince szépen beszólt az FO-nak Talib denveri szerződése kapcsán. Vagy DMC is kiakadt Collins trade után..
Játssz Pro bowler szinten de nem itt fogod megkeresni a nagy pénzt.. Itt most egyenlőre ez jön le.
Aki játszott már bármilyen csapatban az tudja, hogy egy-egy ilyen lépés mennyire rombolja a morált...Ez van most, frusztrált a társaság ,eddig csak a védelem volt kedvetlen de lassan átragad ez a fajta mentalitás a támadókra is.
gordon
azért vicces, hogy bullshitnek titulálod, de azért te dettó ugyan azt mondod csak a másik oldalról
te pl honnan tudod mennyire frusztrált a társaság? 😀

nyilván BabyVince-t a két szép szeméért választották meg x éven keresztül kapitánynak és biztos az is véletlen, hogy Mayo visszavonulása után nem Collins hanem Hightowernek szavazták ezt a titulust az év elején
(DMC kiakadt? miben is nyilvánult ez meg? lenyilatkozta, hogy meglepte a hír? woow, remélem tud uralkodni magán...)

persze a Pats nem fizet meg senki, Ghost se a legjobban fizetett kicker, DMC sem kapta meg azt a fizut amit a piac(Jags?) kínált neki 2 éve és még lehetne sorolni a posztján top fizukat zsebre vágó játékosokat
ja igen, ligarekord fizukat nem fog itt senki kapni, ellenben ha valaki a pályán és pályán kívül(!) a tőle elvárható szintet hozza, az meg fogja kapni a maga pénzét

egyébként is, Collins elküldése nem (csak) pénz kérdése volt, azért ezt még ilyen messziről is be lehet látni, szóval nem értem, hogy sikerült most ide keverni ezt a "nem fizetik meg a teljesítményt, ami rombolja a morált" okfejtést



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 977
Na de azért Patriciával is el kellene beszélgetni, ugyan fiam mi ez a szar amit összeraksz meccsről meccsre. Még csak a meccs elején jártunk de csak rázta a fejét a playek után...
ParadSEC
Csak a félidőig néztem a meccset, de az feltűnt nekem is, hogy mennyire ideges volt.
Ha jól emlékszem nem szokott ilyen lenni még nehéz helyzetekben sem.
Mivel BB a főedző, így ő vállalja mindenért a felelősséget, de valószínű, hogy a Collins-ügy Patricia is fajult el ennyire.
Valami nagyon nem kerek és valszeg nem látszik, de ég a ház a D# fronton.

Brady pontatlan volt tegnap, nem is kicsit, szerencsére amikor kellett, akkor összejöttek a dobások, kérdés ezt mennyire érezte meg.
Ha Gerappa kezdett volna, akkor szerintem jobban nekünk ugranak, bár a fene tudja...
Végülis Gerappa nem rossz, futni is tud és valszeg tudták, hogy Brady sérült.
több mint 9 éve
GOSB6 New England Patriots 16
Üdv Mindenkinek!

Ritkán írok, de most már hetek óta tömeges depresszió látszik közöttünk.

Én azt gondolom mindenkinek igaza van. Minden leírtaggodalom jogos, a kritika jogos.

De

Mi lesz, ha ilyen gyalázatos D-vel és helyenként teljesen impotens O-val, sérültekkel megnyerjük a SB-t? Ugyanilyen szar meccsen.

???

Ennyi a kérdésem.
lényeg, hogy egy csapat nyer, vagy sem.

(Én is azt hiszem, hogy ez kb. wild card szint, amit látunk, mégis: amíg megyünk előre, addig figyeljünk és szurkoljunk.)

Üdv:

GOSB5!!!

GOSB5
több mint 9 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 342 — Patriots fan
én csak azt mondom, Collins vagy Jones nem volt akkora hatással az öltözőre, mint pl Vince, így az elvesztésük még ha valamilyen szinten váratlan is volt, nem lehetett akkora befolyással mondjuk az öltözői hangulatra, hogy ebben keressük a D# gyengélkedés egyik okát
ZERO_L
What?
Mekkora bullshit ez már ne haragudj...Peterk szokott úgy írni mintha bejáratos lenne az öltözőbe... Azért azt se felejtsük el, hogy Vince szépen beszólt az FO-nak Talib denveri szerződése kapcsán. Vagy DMC is kiakadt Collins trade után..
Játssz Pro bowler szinten de nem itt fogod megkeresni a nagy pénzt.. Itt most egyenlőre ez jön le.
Aki játszott már bármilyen csapatban az tudja, hogy egy-egy ilyen lépés mennyire rombolja a morált...Ez van most, frusztrált a társaság ,eddig csak a védelem volt kedvetlen de lassan átragad ez a fajta mentalitás a támadókra is.
gordon
Ebben lehet valami. A preciziós gépezetbe belekerült a rozsda. Na de azért Patriciával is el kellene beszélgetni, ugyan fiam mi ez a szar amit összeraksz meccsről meccsre. Még csak a meccs elején jártunk de csak rázta a fejét a playek után... Bmeg nem fejrázás kell hanem cselekedni. Sokat köszönhetünk annak hogy eddig pazarul használjuk ki az ellen töketlenkedéseit. Viszont ha egy koncentrált csapat jön szembe mint mi anno akkor hiába az elit O akkora pofont kapunk mint anno a Ravens elleni PO ban vagy még nagyobbat. Harcoltak nyertek megvan a W és nagyon de nagyon remélem ez átlendíti a csapatot az gyhalott állapotból

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 9 éve
jr79 New England Patriots 132
én csak azt mondom, Collins vagy Jones nem volt akkora hatással az öltözőre, mint pl Vince, így az elvesztésük még ha valamilyen szinten váratlan is volt, nem lehetett akkora befolyással mondjuk az öltözői hangulatra, hogy ebben keressük a D# gyengélkedés egyik okát
ZERO_L
Hát, ha már hasonlítgatni akarjuk, akkor talán a Seymour trade jobb példa lehet (és akárhogy is, az sem volt egy sikersztori).
több mint 9 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
én csak azt mondom, Collins vagy Jones nem volt akkora hatással az öltözőre, mint pl Vince, így az elvesztésük még ha valamilyen szinten váratlan is volt, nem lehetett akkora befolyással mondjuk az öltözői hangulatra, hogy ebben keressük a D# gyengélkedés egyik okát
ZERO_L
What?
Mekkora bullshit ez már ne haragudj...Peterk szokott úgy írni mintha bejáratos lenne az öltözőbe... Azért azt se felejtsük el, hogy Vince szépen beszólt az FO-nak Talib denveri szerződése kapcsán. Vagy DMC is kiakadt Collins trade után..
Játssz Pro bowler szinten de nem itt fogod megkeresni a nagy pénzt.. Itt most egyenlőre ez jön le.
Aki játszott már bármilyen csapatban az tudja, hogy egy-egy ilyen lépés mennyire rombolja a morált...Ez van most, frusztrált a társaság ,eddig csak a védelem volt kedvetlen de lassan átragad ez a fajta mentalitás a támadókra is.
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
én csak azt mondom, Collins vagy Jones nem volt akkora hatással az öltözőre, mint pl Vince, így az elvesztésük még ha valamilyen szinten váratlan is volt, nem lehetett akkora befolyással mondjuk az öltözői hangulatra, hogy ebben keressük a D# gyengélkedés egyik okát



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Vince Babytől a legnagyobb barátságban váltunk el. A Texans meccs előtt kb. az első dolga volt puszilkodni Kraftékkal, meg köszönni BB-nek. Neki a dicsőség már megvan, el kellett mennie pénzt keresni. Biztos vagyok benne, hogy ennek nincs negatív hangulata az öltözőben. Bár a humora biztos hiányzik.

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 411 — Ajmo Vatreni
Nem tudom mennyire tett jót ez a két trade (CJ, Colins) vagy az eljövendő szerződések (Butler, HT, Ryan, Sheard) a társaság lelkére, de ezek után nem lennék meglepve, hogy ha BB-ék most ebben túltolták volna a biciklit.
zinedine5
velük is "reménytelenek" lett titulálva a védelem, szóval most ne tegyünk úgy mintha szétvertek volna egy remek egységet (2 éve jók voltak, tavaly már kevésbé)
amikor meg kellett hozni a döntéseket, akkor ezeknek a cseréknek volt értelme, Butler-t és HT-t semmi esetre sem szabadott elengedni (kivéve ha nincs valami öltözői balhéjuk), szóval nem értem miért nem lehet ezekkel a döntésekkel megbékélni és inkább továbblépni


(és az megint hogy jön össze, hogy fanyalgunk CJ eltradelésén, de után egy sorral meg örülünk Mitchell jelenlétének...)
ZERO_L
Ha már...

Nem a döntések pénzügyi és szakmai részét kritizáltam, csak kétségeim vannak azt illetően, hogy ezek a döntések jó irányban befolyásolták, befolyásolják az öltözői hangulatot, csapategységet.
zinedine5
oh ne már, hányszor húzott már BB ilyet... sőőt sokkal nagyobb nevektől, kvázi öltözői vezérektől búcsúztunk el (még ennél is váratlanabbul), mégsem omlott össze a kártyavár

ha ezt a jelenlegi játékosok nem tudják feldolgozni, akkor rossz csapatnál vannak
Baby Vince elküldése pl szerintem sokkal nagyobb hatással lehetett az öltözőre, mint bármelyik még újonc szerződését töltő védőé
ZERO_L
Wilfork esete teljesen más volt. Ott mindkét fél tudta, hogy ez következik. Nyilvánvaló volt, hogy mi nem fogunk ennyit fizetni(3 év/ 22m), Igazából a szerződése is opciós volt. Ráadásul SB győzelem után voltunk.
én inkább látok ebbe (ha már nagyon bele kell látni valamit) egy "mindenki szedje össze magát és dögöljön meg a pályán, különben..." üzenetet a védelem felé, ami egyesekre pozitívan hat másokra negatívan (=nem bírja el a nyomást), márpedig nekünk olyanokra van szükségünk akik az előbbibe tartoznak, ha másért nem legalább ezért megérte ez a lépés

de ez is csak egy teória hat ezer kilométerről, simán lehet Collins azért lett elküldve, mert a csapatnál elvárt normákat nem tartott be, ha ezt Bennett vagy Butler teszi dettó megy, szóval lehet többet képzelünk ebbe is bele, mint ami valójában megtörtént
ZERO_L
Természetesen ez is lehet, nem látjuk pontosan, csak ötletelünk.
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
Nem tudom mennyire tett jót ez a két trade (CJ, Colins) vagy az eljövendő szerződések (Butler, HT, Ryan, Sheard) a társaság lelkére, de ezek után nem lennék meglepve, hogy ha BB-ék most ebben túltolták volna a biciklit.
zinedine5
velük is "reménytelenek" lett titulálva a védelem, szóval most ne tegyünk úgy mintha szétvertek volna egy remek egységet (2 éve jók voltak, tavaly már kevésbé)
amikor meg kellett hozni a döntéseket, akkor ezeknek a cseréknek volt értelme, Butler-t és HT-t semmi esetre sem szabadott elengedni (kivéve ha nincs valami öltözői balhéjuk), szóval nem értem miért nem lehet ezekkel a döntésekkel megbékélni és inkább továbblépni


(és az megint hogy jön össze, hogy fanyalgunk CJ eltradelésén, de után egy sorral meg örülünk Mitchell jelenlétének...)
ZERO_L
Ha már...

Nem a döntések pénzügyi és szakmai részét kritizáltam, csak kétségeim vannak azt illetően, hogy ezek a döntések jó irányban befolyásolták, befolyásolják az öltözői hangulatot, csapategységet.
zinedine5
oh ne már, hányszor húzott már BB ilyet... sőőt sokkal nagyobb nevektől, kvázi öltözői vezérektől búcsúztunk el (még ennél is váratlanabbul), mégsem omlott össze a kártyavár

ha ezt a jelenlegi játékosok nem tudják feldolgozni, akkor rossz csapatnál vannak
Baby Vince elküldése pl szerintem sokkal nagyobb hatással lehetett az öltözőre, mint bármelyik még újonc szerződését töltő védőé

én inkább látok ebbe (ha már nagyon bele kell látni valamit) egy "mindenki szedje össze magát és dögöljön meg a pályán, különben..." üzenetet a védelem felé, ami egyesekre pozitívan hat másokra negatívan (=nem bírja el a nyomást), márpedig nekünk olyanokra van szükségünk akik az előbbibe tartoznak, ha másért nem legalább ezért megérte ez a lépés

de ez is csak egy teória hat ezer kilométerről, simán lehet Collins azért lett elküldve, mert a csapatnál elvárt normákat nem tartott be, ha ezt Bennett vagy Butler teszi dettó megy, szóval lehet többet képzelünk ebbe is bele, mint ami valójában megtörtént

én nem hiszem, hogy bármi befolyása lenne a Collins trade-nek a csapategységre, főleg azért mert az igazi nagy nevek mint Chung, DMC, Ninko itt vannak, ők már hosszú évek óta ebben a filozófiában élnek pontosan tudják mit miért tesz a FO és nem hiszem, hogy neheztelnének bárkire

(mélységesen csalódnék az egész franchise-ban ha egy ilyen dolog, tényleg bármilyen mértékben is negatívan befolyásolni tudná a csapategységet)



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Na mondjuk sem Edelman, sem Amendola arcaban nem volt ugy vedo a dobasanal, mint Hogannek... ahhoz kepest teljesen jo volt az, es a jatek el is erte a celjat

több mint 9 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 411 — Ajmo Vatreni
Nem tudom mennyire tett jót ez a két trade (CJ, Colins) vagy az eljövendő szerződések (Butler, HT, Ryan, Sheard) a társaság lelkére, de ezek után nem lennék meglepve, hogy ha BB-ék most ebben túltolták volna a biciklit.
zinedine5
velük is "reménytelenek" lett titulálva a védelem, szóval most ne tegyünk úgy mintha szétvertek volna egy remek egységet (2 éve jók voltak, tavaly már kevésbé)
amikor meg kellett hozni a döntéseket, akkor ezeknek a cseréknek volt értelme, Butler-t és HT-t semmi esetre sem szabadott elengedni (kivéve ha nincs valami öltözői balhéjuk), szóval nem értem miért nem lehet ezekkel a döntésekkel megbékélni és inkább továbblépni


(és az megint hogy jön össze, hogy fanyalgunk CJ eltradelésén, de után egy sorral meg örülünk Mitchell jelenlétének...)
ZERO_L
Ha már...

Nem a döntések pénzügyi és szakmai részét kritizáltam, csak kétségeim vannak azt illetően, hogy ezek a döntések jó irányban befolyásolták, befolyásolják az öltözői hangulatot, csapategységet.
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
Nem tudom mennyire tett jót ez a két trade (CJ, Colins) vagy az eljövendő szerződések (Butler, HT, Ryan, Sheard) a társaság lelkére, de ezek után nem lennék meglepve, hogy ha BB-ék most ebben túltolták volna a biciklit.
zinedine5
velük is "reménytelenek" lett titulálva a védelem, szóval most ne tegyünk úgy mintha szétvertek volna egy remek egységet (2 éve jók voltak, tavaly már kevésbé)
amikor meg kellett hozni a döntéseket, akkor ezeknek a cseréknek volt értelme, Butler-t és HT-t semmi esetre sem szabadott elengedni (kivéve ha nincs valami öltözői balhéjuk), szóval nem értem miért nem lehet ezekkel a döntésekkel megbékélni és inkább továbblépni


(és az megint hogy jön össze, hogy fanyalgunk CJ eltradelésén, de után egy sorral meg örülünk Mitchell jelenlétének...)



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 411 — Ajmo Vatreni
Nagyon bízom benne, hogy az elmúlt két meccs halványabb teljesítménye a szezonban óhatatlanul fellépő hullámvölgy alja.
vpi
Ebben én is, mert ez gyötrelmes. Az edzői döntések és a játék is. Nem tudom lesz-e ez jobb, de azt sem gondoltam pár hete, hogy ilyen szar lesz, tehát logikailag van esély.

Viszont az, hogy a közelében sem vagyunk egy interception-nek, érthetetlen. Nem nincs meg, vagy elejtjük, hanem egész egyszerűen nem is figyeljük. DMC annyira hátul játszik, hogy nem ér fel a rövidebb, 10-15 yardos játékokra, a többiek meg azt sem tudják, hol vannak a passz pillanatában.

HT is, ahogy a meccskövetőben írtam, addíg a FG block-ig nem volt semmilyen tackle-je, passz elütése, semmi. Nincs a labda közelében.

Nem tudom mennyire tett jót ez a két trade (CJ, Colins) vagy az eljövendő szerződések (Butler, HT, Ryan, Sheard) a társaság lelkére, de ezek után nem lennék meglepve, hogy ha BB-ék most ebben túltolták volna a biciklit.

Mitchell viszont nagyon jó volt tegnap. Az a 6 yardos hátrafelé fordult elkapás óriási volt.
több mint 9 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 640 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Ha Mitchell ilyen faca lesz a későbbiekben is, akkor végre draftoltunk normális WR-t

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Azért kell Tom Bradynek a pályán lenni, mert ő Tom Brady. Ezek a QB-k ilyenek. Amíg képesek lábra állni, mennek ki a pályára focizni. Most őszintén: melyik edző mondaná, hogy Tom, úgy látom nem tudsz tökéletesen kitámasztani, szerintem játsszon ma a backup. Amíg az orvos azt nem mondja, hogy alkalmatlan, addig a pályán lesz. Lásd: PM.

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Nagyon bízom benne, hogy az elmúlt két meccs halványabb teljesítménye a szezonban óhatatlanul fellépő hullámvölgy alja. Jó, még a Rams ellen is belefér egy hasonló szürke teljesítmény. Aztán a hajrára fordulva induljon be rendesen az O, a csúcsformát a PO-ra tartogatva.
vpi
Így legyen 😊
több mint 9 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 508 — Patriot
Ja és Brady sérülése súlyosabb lehet mint amennyit mondanak róla. Nem volt pontos ma, ha tényleg rendbejön, az sokat fog dobni a támadásokon.
Burkus
De miért játszatják akkor? Elmegyünk egy 3-7-es Jetshez, talán Gerappa is meg tudta volna oldani. De ha nem, akkor sem török felette pálcát, mert tudom, hogy ki irányított. Nekem sokkal fontosabb, hogy egészséges maradjon TB. Egy 50%-os TB nem biztos, hogy megnyeri neked a meccset. Így is rohadt ideges vagyok Gronk játszatása miatt...
NB2
Gronknak állítólag nincs komoly baja, nekem úgy tűnt, hogy pont a prevenció okán vették le a pályáról. A meccs után az a hír jelent meg, hogy egy meccset sem kell kihagynia. Bennett kemény gyerek, remélem, nem sérült rá a meglévő sérülésére komolyan. Derby a Broncosnál 4/4 elkapást csinált 43 yardért, kár volt elengedni.

Azt azért nem tudom, hogy a meccsgyőztes drive-ot Gerappa ilyen elegáns könnyedséggel levezényelte volna. Volt egy játék, amikor fellépett az érkező védők elől és adott egy középhosszú passzt, élmény volt látni De hogy Brady nem tud rendesen beleállni a dobásokba, az biztos, ritka pontatlan volt tegnap és nyilván más oka nincs mint a sérülés. Edelman és Hogan sérülésének viszont nem volt nyoma szerencsére.

Az nekem is feltűnt, hogy Mitchellt általában Revis fogta és gondolom, a stáb is úgy ítélte, hogy ez egy kedvező matchup, úgyhogy Revis újabb vesszőfutása volt a tegnapi. Kínos, de az én szememben semmit nem vesz le Revis szerepét, tekintélyét illetően a 2014-es menetelésben. Egy ilyen szintű cornerback fazont ad a secondarynek, a legmarkánsabb eset Talib érkezése volt anno.

Nagyon kétarcú ez a tegnapi meccs, mert 17 pont, 2 TO és blokkolt FG szép teljesítmény egy védelemtől, de hogy Fitz egy 8 TD/13 INT szezonjában ellenünk 115,2-es ratinggel 269 yardot passzol, az ciki. Winston felvetése a mentális problémákról érdekes, én is érzek valamiféle tompultságot a csapat részéről, nem érzem, hogy "harapnának" a sikerért.
Burkus
Nagyon bízom benne, hogy az elmúlt két meccs halványabb teljesítménye a szezonban óhatatlanul fellépő hullámvölgy alja. Jó, még a Rams ellen is belefér egy hasonló szürke teljesítmény. Aztán a hajrára fordulva induljon be rendesen az O, a csúcsformát a PO-ra tartogatva.

Amit viszont bátran elmondhatunk, hogy JE sokkal pontosabb QB mint Hogan 😊
több mint 9 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 479 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Ja és Brady sérülése súlyosabb lehet mint amennyit mondanak róla. Nem volt pontos ma, ha tényleg rendbejön, az sokat fog dobni a támadásokon.
Burkus
De miért játszatják akkor? Elmegyünk egy 3-7-es Jetshez, talán Gerappa is meg tudta volna oldani. De ha nem, akkor sem török felette pálcát, mert tudom, hogy ki irányított. Nekem sokkal fontosabb, hogy egészséges maradjon TB. Egy 50%-os TB nem biztos, hogy megnyeri neked a meccset. Így is rohadt ideges vagyok Gronk játszatása miatt...
NB2
Gronknak állítólag nincs komoly baja, nekem úgy tűnt, hogy pont a prevenció okán vették le a pályáról. A meccs után az a hír jelent meg, hogy egy meccset sem kell kihagynia. Bennett kemény gyerek, remélem, nem sérült rá a meglévő sérülésére komolyan. Derby a Broncosnál 4/4 elkapást csinált 43 yardért, kár volt elengedni.

Azt azért nem tudom, hogy a meccsgyőztes drive-ot Gerappa ilyen elegáns könnyedséggel levezényelte volna. Volt egy játék, amikor fellépett az érkező védők elől és adott egy középhosszú passzt, élmény volt látni De hogy Brady nem tud rendesen beleállni a dobásokba, az biztos, ritka pontatlan volt tegnap és nyilván más oka nincs mint a sérülés. Edelman és Hogan sérülésének viszont nem volt nyoma szerencsére.

Az nekem is feltűnt, hogy Mitchellt általában Revis fogta és gondolom, a stáb is úgy ítélte, hogy ez egy kedvező matchup, úgyhogy Revis újabb vesszőfutása volt a tegnapi. Kínos, de az én szememben semmit nem vesz le Revis szerepét, tekintélyét illetően a 2014-es menetelésben. Egy ilyen szintű cornerback fazont ad a secondarynek, a legmarkánsabb eset Talib érkezése volt anno.

Nagyon kétarcú ez a tegnapi meccs, mert 17 pont, 2 TO és blokkolt FG szép teljesítmény egy védelemtől, de hogy Fitz egy 8 TD/13 INT szezonjában ellenünk 115,2-es ratinggel 269 yardot passzol, az ciki. Winston felvetése a mentális problémákról érdekes, én is érzek valamiféle tompultságot a csapat részéről, nem érzem, hogy "harapnának" a sikerért.
több mint 9 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
az előző meccsel együtt kissé fura volt ez is. mintha valamiféle mentális bajok is lennének az öltözőben, pl a félidő végi időkérés elmulasztását nem értettem egyáltalán, olyan volt mintha nem nagyon érdekekné őket a TD, vagy csak, hogy közelebb menjenek. persze voltak szép dolgok, nfl meccset nyerni senki ellen sem könnyű.
a pass rush úgy tűnik idénre már nem téma sajnos.

Szerkesztette: winston
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
tessék, a D# meccsben tartotta a bénázó O#-t... most nyugodtabbak lehetünk???

nem hiszem, mert most meg azon lehet parázni, ha a Jets védelem ennyire meg tudta bénítani Bradyéket (mondjuk szörnyű volt a playcall időnként), akkor mi lesz itt Broncos meg Ravens védelmek ellen

örüljünk a győzelemnek és megint csak marad a reménykedés, hogy O# oldalon is tudunk tanulni a hibákból, PO-ban meg bármelyik oldalon beüthet a szar, kár ezen egész évben parázni

Butler-nek is inkább néz ki egy első körös tender mint egy hosszútávú szerződés (komolyabb összeggel), Ghostot is lehet rábeszélik egy paycutra az offseasonben
ZERO_L
Szvsz. az O-ban van tartalék/potenciál a fejlődésre, újabb játékok kiötlésére, Lewis egyértelműen többet tesz a játékhoz mint White, de ő sem rossz. White, Hogan szépen illeszkedik be és Bradyvel megvan a chemistry is, Dola pedig jobban bevonható lenne a játékban, lehet hogy ez úgy lesz, mint a SB évben. A D ma csinált két TO-t és 17 ponton tartott egy - gyenge - offense-t, de ott nem látom, hogy mitől tudnának jobbak lenni, ma ráadásul Butler is betlizett, az új szerzemények - mint Van Noyt - pedig keresték a helyüket a pályán.
Burkus
pont ezt mondtam pár hete is, hogy a D#-től ez az elvárható teljesítmény, nyilván az kéne hogy meccsről meccsre javuljanak mindig egy kicsit

annyiban lehet fejlődni a védelemben, hogy Butler nem fog ki egy ilyen pocsék napot (esetleg Ryan vagy Rowe, vmelyik DE/komplett DL extrát hoz), szerencsére ez ma belefért, de azért a mostani teljesítmény messze nem volt annyira kritikán aluli, mint a 'hawks elleni


Más:
a rookie elkapónk szépen megégette kétszer is a pénzzel kitömött Revis-t, hehe 😀 😀 😀



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
NB2 New England Patriots 28 121 — nabege2@yahoo.com
Ja és Brady sérülése súlyosabb lehet mint amennyit mondanak róla. Nem volt pontos ma, ha tényleg rendbejön, az sokat fog dobni a támadásokon.
Burkus
De miért játszatják akkor? Elmegyünk egy 3-7-es Jetshez, talán Gerappa is meg tudta volna oldani. De ha nem, akkor sem török felette pálcát, mert tudom, hogy ki irányított. Nekem sokkal fontosabb, hogy egészséges maradjon TB. Egy 50%-os TB nem biztos, hogy megnyeri neked a meccset. Így is rohadt ideges vagyok Gronk játszatása miatt...
több mint 9 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 479 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
tessék, a D# meccsben tartotta a bénázó O#-t... most nyugodtabbak lehetünk???

nem hiszem, mert most meg azon lehet parázni, ha a Jets védelem ennyire meg tudta bénítani Bradyéket (mondjuk szörnyű volt a playcall időnként), akkor mi lesz itt Broncos meg Ravens védelmek ellen

örüljünk a győzelemnek és megint csak marad a reménykedés, hogy O# oldalon is tudunk tanulni a hibákból, PO-ban meg bármelyik oldalon beüthet a szar, kár ezen egész évben parázni

Butler-nek is inkább néz ki egy első körös tender mint egy hosszútávú szerződés (komolyabb összeggel), Ghostot is lehet rábeszélik egy paycutra az offseasonben
ZERO_L
Szvsz. az O-ban van tartalék/potenciál a fejlődésre, újabb játékok kiötlésére, Lewis egyértelműen többet tesz a játékhoz mint White, de ő sem rossz. White, Hogan szépen illeszkedik be és Bradyvel megvan a chemistry is, Dola pedig jobban bevonható lenne a játékban, lehet hogy ez úgy lesz, mint a SB évben. A D ma csinált két TO-t és 17 ponton tartott egy - gyenge - offense-t, de ott nem látom, hogy mitől tudnának jobbak lenni, ma ráadásul Butler is betlizett, az új szerzemények - mint Van Noyt - pedig keresték a helyüket a pályán.

Ja és Brady sérülése súlyosabb lehet mint amennyit mondanak róla. Nem volt pontos ma, ha tényleg rendbejön, az sokat fog dobni a támadásokon.

Szerkesztette: Burkus