New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 9 éve
darth king New England Patriots 21
Lombardi szerint Garoppolo megy majd a Brownsba. szerinten sem marad itt, remélem kapunk érte első kört vagy mondjuk Haden-t. kívancsi vagyok mi lesz ebből.
winston
A jó teljesitménye ellenére valahogy én sem látom benne Brady utótdját és ezek szerint a vezetés sem. Amennyiben igy lesz, azért jó üzletet lehet vele kötni mert perspektiva van a gyerekben.
Volford
Én mondjuk elfogadnám az új QB-nknak.
De a körülmények, #Bradynemöregszik, azt mutatják, hogy el fogják cserélni. Nem várható el JG-től, hogy még évekig cserepadozzon, főleg "kevés" pénzért. Szerintem mutatott annyit, hogy legkésőbb a szerződése lejártakor annyi millióval (és kezdő QB hellyel) megkínálnák, amit a Pats nem fog/akar állni... Ha a vezetés (Billbá) azt látja, hogy Brady még több évig bírni fogja, ez az egyetlen út a csapat előtt.
Jó, van másik is, de azt hagyjuk #Bradytrade 😀 GOAT innen fog visszavonulni.
több mint 9 éve
no Baltimore Ravens 8 906
Lombardi szerint Garoppolo megy majd a Brownsba. szerinten sem marad itt, remélem kapunk érte első kört vagy mondjuk Haden-t. kívancsi vagyok mi lesz ebből.
winston
A jó teljesitménye ellenére valahogy én sem látom benne Brady utótdját és ezek szerint a vezetés sem. Amennyiben igy lesz, azért jó üzletet lehet vele kötni mert perspektiva van a gyerekben.
Volford
lehet 10 evig nem fogod latni TB utodjat meg mas csapatnal sem.
Az jo uzlet! Ketsegbeesett csapatok, hajlandoak hinni a csodaban. Azert Cassel, Osweiler, stb into pelda lehet. Garoppolo egy nagyon jo csapat, popec rendszereben jol jatszott egy par meccsen, a Browns-ban a kezebe adnak a labdat, hogy nyerjen. Arra vajon alkalmasabb-e annyival, amennyivel dragabb, mint a legjobb, dafton elerheto QB.
Adnek erte egy 5 kort es a szerzodeset is ugy irnam bizonyitsa be, hogy klasszis eloszor es akkor is draftolnek QB-t.
több mint 9 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 598 — JAFL Tampa GM
Lombardi szerint Garoppolo megy majd a Brownsba. szerinten sem marad itt, remélem kapunk érte első kört vagy mondjuk Haden-t. kívancsi vagyok mi lesz ebből.
winston
A jó teljesitménye ellenére valahogy én sem látom benne Brady utótdját és ezek szerint a vezetés sem. Amennyiben igy lesz, azért jó üzletet lehet vele kötni mert perspektiva van a gyerekben.
Volford
Szerintem pedig elég impozáns teljesítménnyel hozta le azt a pár meccset a sérüléséig.
Mit kellett volna tennie ahhoz, hogy TB utódját lásd benne?
több mint 9 éve
Volford New England Patriots Boston College Eagles 363 — New England Patriots fan--- West Ham United supporter---
Lombardi szerint Garoppolo megy majd a Brownsba. szerinten sem marad itt, remélem kapunk érte első kört vagy mondjuk Haden-t. kívancsi vagyok mi lesz ebből.
winston
A jó teljesitménye ellenére valahogy én sem látom benne Brady utótdját és ezek szerint a vezetés sem. Amennyiben igy lesz, azért jó üzletet lehet vele kötni mert perspektiva van a gyerekben.

több mint 9 éve
HanSolo New England Patriots 652
 twitter.com/RapSheet/status/807670627360444416
ZERO_L
Az egyik válaszban írták, hogy ehhez képest Fisher nem tudja az aktuális ellenfél nevét.
zinedine5
Ahhoz képest elég jó a győzelem-vereség mutatója 😀
több mint 9 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Lombardi szerint Garoppolo megy majd a Brownsba. szerinten sem marad itt, remélem kapunk érte első kört vagy mondjuk Haden-t. kívancsi vagyok mi lesz ebből.
több mint 9 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 534 — Ajmo Vatreni
 twitter.com/RapSheet/status/807670627360444416
ZERO_L
Az egyik válaszban írták, hogy ehhez képest Fisher nem tudja az aktuális ellenfél nevét.
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 218 — situational football



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Nálunk ki nem? Jó, Mitchell 😀
Én nem várok ilyet tőle, nekem az is elég lenne, ha egy használható opció lenne a passzjátékban

több mint 9 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 348 — Patriots fan
Griff első ránézésre majdnemhogy megszólalásig hasonlít Welkerre. Nem lenne rossz ha azt a pályát járna be nálunk

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Kár azért a 2002-es, hármas 9–7-ért 😊

több mint 9 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
"....but we're talking about a coach-and-quarterback combination that hasn't missed the playoffs since 2002 (not counting the Matt Cassel season of '08)" Hú, de bitang jól hangzik... 😊
több mint 9 éve
Gyulus 1 037 — Count Zero
Valahonnan ismerős volt a neve:

https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/yqhkyvvxkniyopingdqz
The Colts' fourth down fake goes horribly wrong
After lining up in an illegal formation, Griff Whalen's conversion attempt on fourth down went horribly wrong, resulting in favorable field position for the Patriots late in the third quarter.


Ő adta hátra snapet... 😀 😀 😀
több mint 9 éve
kolok1972 New England Patriots 3 122 — Pats fan
Kikapott a Raiders,jó lenne kihasználni.Közben érkezett WR Griff Whalen 1 éves szerződéssel és ment Kilgo.Remélem ez nem azt jelenti,hogy idén már nem látjuk Dolat.
kolok1972
Akkor most a chiefs nyeri az SB-t? 😉
vpi
És ezzel most mire is akarsz célozni?
Pedig idén már biztosan nem látjuk Amendolát játszani. Ami persze jól is van így
Wyatt
Én azért nem bántam volna,ha nem sérül meg és tud decemberben is játszani. De jogos,pontatlanul fogalmaztam.
kolok1972
Csak pár hete amikor ment a szörnyű a védelmünk thread és megemlítettem, hogy a Raiderstől nem félnék a PO-ban akkor elindult egy "Isten mentsen meg minket a Raiderstől" kánon - gondolom most belépett a helyükre a Chiefs. Semmi személyes
vpi
Ja,én sem gondoltam semmi ilyesmire,csak tenyleg nem ertettem.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Kikapott a Raiders,jó lenne kihasználni.Közben érkezett WR Griff Whalen 1 éves szerződéssel és ment Kilgo.Remélem ez nem azt jelenti,hogy idén már nem látjuk Dolat.
kolok1972
Akkor most a chiefs nyeri az SB-t? 😉
vpi
És ezzel most mire is akarsz célozni?
Pedig idén már biztosan nem látjuk Amendolát játszani. Ami persze jól is van így
Wyatt
Én azért nem bántam volna,ha nem sérül meg és tud decemberben is játszani. De jogos,pontatlanul fogalmaztam.
kolok1972
Igen, én is elviselném, ha lenne még Gronk, de ha már így alakult... 😊)

több mint 9 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 686 — Patriot
Kikapott a Raiders,jó lenne kihasználni.Közben érkezett WR Griff Whalen 1 éves szerződéssel és ment Kilgo.Remélem ez nem azt jelenti,hogy idén már nem látjuk Dolat.
kolok1972
Akkor most a chiefs nyeri az SB-t? 😉
vpi
És ezzel most mire is akarsz célozni?
Pedig idén már biztosan nem látjuk Amendolát játszani. Ami persze jól is van így
Wyatt
Én azért nem bántam volna,ha nem sérül meg és tud decemberben is játszani. De jogos,pontatlanul fogalmaztam.
kolok1972
Csak pár hete amikor ment a szörnyű a védelmünk thread és megemlítettem, hogy a Raiderstől nem félnék a PO-ban akkor elindult egy "Isten mentsen meg minket a Raiderstől" kánon - gondolom most belépett a helyükre a Chiefs. Semmi személyes

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 9 éve
kolok1972 New England Patriots 3 122 — Pats fan
Kikapott a Raiders,jó lenne kihasználni.Közben érkezett WR Griff Whalen 1 éves szerződéssel és ment Kilgo.Remélem ez nem azt jelenti,hogy idén már nem látjuk Dolat.
kolok1972
Akkor most a chiefs nyeri az SB-t? 😉
vpi
És ezzel most mire is akarsz célozni?
Pedig idén már biztosan nem látjuk Amendolát játszani. Ami persze jól is van így
Wyatt
Én azért nem bántam volna,ha nem sérül meg és tud decemberben is játszani. De jogos,pontatlanul fogalmaztam.

Szerkesztette: kolok1972

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 9 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 686 — Patriot
Kikapott a Raiders,jó lenne kihasználni.Közben érkezett WR Griff Whalen 1 éves szerződéssel és ment Kilgo.Remélem ez nem azt jelenti,hogy idén már nem látjuk Dolat.
kolok1972
Akkor most a chiefs nyeri az SB-t? 😉

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Pedig idén már biztosan nem látjuk Amendolát játszani. Ami persze jól is van így

több mint 9 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Kikapott a Raiders,jó lenne kihasználni.Közben érkezett WR Griff Whalen 1 éves szerződéssel és ment Kilgo.Remélem ez nem azt jelenti,hogy idén már nem látjuk Dolat.
kolok1972
Slot posztra kerestek embert. Hármat hívtak workoutra. Whalen maradt..
Gondolom gyors játékokkal, gyors passzokkal szeretnénk haladni a következő meccseken, az ellenek erős D-line-ja miatt. Vészmegoldás gondolom, amíg nem jön rendbe Dola.
kyobalu
gondolom mivel 3 bevethető WR van a rosteren, mindenképp kellett valaki. persze ezt a számot még lehet szépítgetni elkapó RB-kkel, de elég vékony a poszt.
több mint 9 éve
kyobalu New England Patriots 1 933 — papai.isti@gmail.com
Kikapott a Raiders,jó lenne kihasználni.Közben érkezett WR Griff Whalen 1 éves szerződéssel és ment Kilgo.Remélem ez nem azt jelenti,hogy idén már nem látjuk Dolat.
kolok1972
Slot posztra kerestek embert. Hármat hívtak workoutra. Whalen maradt..
Gondolom gyors játékokkal, gyors passzokkal szeretnénk haladni a következő meccseken, az ellenek erős D-line-ja miatt. Vészmegoldás gondolom, amíg nem jön rendbe Dola.

Ward egy paraszt.. 😉
több mint 9 éve
kolok1972 New England Patriots 3 122 — Pats fan
Kikapott a Raiders,jó lenne kihasználni.Közben érkezett WR Griff Whalen 1 éves szerződéssel és ment Kilgo.Remélem ez nem azt jelenti,hogy idén már nem látjuk Dolat.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 9 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Egy kicsivel több felkészültség az épp játszó csapat és a játékosokkal kapcsolatban például nem ártana. Van a stábban olyan, aki példát mutat ebben. De olyan is van, akinek jószerivel fogalma nincs arról ki játszik. Ez például jó lenne.Kollega
Ne felejtsd el, hogy Ricsi tulajdonképpen az egyedüli "profi" riporter közülük, a többiek mind innen-onnan jöttek, és nem ez a fő tevékenységük. Ricsi pedig közvetít még vagy 2-3 sportágat. Nem lehet elvárni, hogy olyan felkészültséggel üljön oda egy közvetítéshez, mint az a Collinsworth, aki egész életében mást se csinált, csak footballal foglalkozott, és mellette nem egy fórumon v. hazai bíróskodáson keresztül a focival megismerkedett szakértő ül, hanem egy hall of famer quarterback, vagy egy volt NFL főedző. A fülébe meg egy hadseregnyi kisegítő személyzet mondja az információkat.

Szóval azt a színvonalat elvárni - de akárcsak azt közelítőt is -, amit a kinti NFL közvetítések tudnak nyújtani, kb. annyira irreális, mint a hazai bajnokságtól NFL szintet várni. Nem ugyanaz a világ a kettő, teljesen más lehetőségekkel. Itt 15-20 ezer embernek közvetítenek egy meccset, odakint 10-20, playoff idején 30-50 milliónak.
peterk2005
Amit felvetettél, az az egyetlen bajom a sporttévé közvetítésekkel - amikor nincs Ricsi, akkor általában egyik riporter sem profi és akkor rögtön kijön, hogy aki riporter "szerepet" viszi, az nem tud "riporterül" beszélni és viselkedni. (A PO-ban szokott lenni másik profi riporter, de az meg nem nagyon ismeri a sportágat szegény és ez nagyon átjön.) Ha Ricsi van és mellette valaki a szakkommentátor szerepében, az kifejezetten szórakoztató tud lenni pld. Márk vagy Kovács Sanyi közreműködése esetén. De ha nincs profi riporter, aki profi "beszéltető", kérdező is, akkor a közvetítés színvonala nagyon esetlegessé válik (udvariasan fogalmazva).

Amúgy én is általában a magyar közvetítést nézem ha lehet, bár múltkor megpróbálkoztam a cseh változattal, mert a Sport2-öt HD-ben csak cseh nyelven tudom fogni, de azt 10 percig sem bírtam hallgatni...
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Meg szerintem nem is elvárás. A Sport Tv nem az itteni kockáknak közvetít, hanem a nagyközönségnek. Ha csak mélyszakmai elemzések lennének, az első odatévedő rögvest nyomná is el onnan 😊

Tudomásul kell szépen venni, én tudom élvezni így is, örülök, ha Pats-meccs van, jó minőségben lehet nézni. Engem a kommentálás sem zavar, én azt is tudom élvezni.

több mint 9 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 978 — The only discipline that lasts, is self discipline
Egy kicsivel több felkészültség az épp játszó csapat és a játékosokkal kapcsolatban például nem ártana. Van a stábban olyan, aki példát mutat ebben. De olyan is van, akinek jószerivel fogalma nincs arról ki játszik. Ez például jó lenne.Kollega
Ne felejtsd el, hogy Ricsi tulajdonképpen az egyedüli "profi" riporter közülük, a többiek mind innen-onnan jöttek, és nem ez a fő tevékenységük. Ricsi pedig közvetít még vagy 2-3 sportágat. Nem lehet elvárni, hogy olyan felkészültséggel üljön oda egy közvetítéshez, mint az a Collinsworth, aki egész életében mást se csinált, csak footballal foglalkozott, és mellette nem egy fórumon v. hazai bíróskodáson keresztül a focival megismerkedett szakértő ül, hanem egy hall of famer quarterback, vagy egy volt NFL főedző. A fülébe meg egy hadseregnyi kisegítő személyzet mondja az információkat.

Szóval azt a színvonalat elvárni - de akárcsak azt közelítőt is -, amit a kinti NFL közvetítések tudnak nyújtani, kb. annyira irreális, mint a hazai bajnokságtól NFL szintet várni. Nem ugyanaz a világ a kettő, teljesen más lehetőségekkel. Itt 15-20 ezer embernek közvetítenek egy meccset, odakint 10-20, playoff idején 30-50 milliónak.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
  Felkapott fórum témák