New England Patriots
74 feliratkozó
több mint 9 éve
Nem annyira kaphatta volna le más, ő is a földre esés előtt valamivel szedte fel. Az ismétlésnél jól látszott, hogy követi a tekintetével a játékot. Gyorsan reagált.Szerintem összetéveszted a 2 INT-et, Butler kapta így el a labdát. Van Noy nyújtózkodott, nem is kicsit 😀
Kollega
Van Noy 82,9-es ratinget kapott a PFF-től, LOL 😊
Az értékelésük szerint a fal is eléggé rendben volt, Shaq és Cannon vezényletével. (mondjuk ezt annyira nem értem, a második félidő futás szempontjából totálisan reménytelen volt)
több mint 9 éve
Mivel éppen eleget ekéztem a védelmet,ezért úgy illik,hogy most is megszólaljak. Nekem kifejezetten tetszett most a #D - nyilván nem a Rams off volt a legerősebb idén,ezért helyén kell kezelni - Patricia megtalálta "amit meg kellett",kifejezetten agresszív volt a védelem,szinte állandó volt a nyomás a Goff-on. Mitchell játékát is élmény nézni,nagyon jól játszott. Dolát nagyon sajnálnám ha megsérülne,most is csinált két fontos first downt is,sokkal többet is lehetne használni. Bennett biztos nem százas egészségügyileg ,mert nem nagyon tette oda magát most.ezt el is mondta BB a meccs előtt, hogy rookie QB ellen ez az egyik sikeres recept
kolok1972
én a többi meccsről hiányolom ezeket a blitz csomagokat, tegnap tényleg fullba toltuk és küldtünk rá mindenkit, de máskor szinte 3 meccsenként van corner blitz, helyette inkább csak 3(vagy 2) falember megy támadni és hátul meg üresen hagyott WR-ket hagyva zónázunk 8-9-en
jó lenne ha ez a D# felfogás (nyilván nem ennyire erőltetve) visszaköszönne a későbbi meccseken, mert a tegnapi tényleg felüdülés volt a korábbiakhoz képest

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Nyertünk ami jó, és igazából totál megfojtottuk a játékukat, ami szintén jó, de azért kezeljük a helyén a dolgokat.Ezt a Ramset a hétvégén kis túlzással az Alabama is megverte volna. Egyébként is totál csőd a csapat (Még most sem hiszem el, hogy ennek a balfasz Fischernek meghosszabbították a szerződését. Nem találta a challenge flaget. Vicc ez a faszi. Sajnálom a Rams szurkolóit.) és még az egyik legjobb védő-, illetve legjobb támadójátékosuk is hiányzott.
Persze mindig azt kell megverni aki jön és néha tényleg szép játékkal tettük a dolgunkat, de ennek a győzelemnek a helye kb. a Browns elleni mellett van.
"Jó", hogy most sérült meg Gronk, mert talán Brady fejében is tudatosul, hogy nincs és a PO-nak már úgy megyünk neki, hogy van egy tényleges, működő tervünk a pótlására.
több mint 9 éve
Mivel éppen eleget ekéztem a védelmet,ezért úgy illik,hogy most is megszólaljak. Nekem kifejezetten tetszett most a #D - nyilván nem a Rams off volt a legerősebb idén,ezért helyén kell kezelni - Patricia megtalálta "amit meg kellett",kifejezetten agresszív volt a védelem,szinte állandó volt a nyomás a Goff-on. Mitchell játékát is élmény nézni,nagyon jól játszott. Dolát nagyon sajnálnám ha megsérülne,most is csinált két fontos first downt is,sokkal többet is lehetne használni. Bennett biztos nem százas egészségügyileg ,mert nem nagyon tette oda magát most.Kifejezetten jó volt tegnap a védelem, nagyon tetszett. Goff vagy nagyon lassú (még), vagy jól lefogtuk a WR-eket, de sokat tartotta a labdát és oda is ért a nyomás. McCourtyt öröm volt nézni ahogy kiütögette a labdákat az elkapók kezeiből 😊
kolok1972
több mint 9 éve
Sziasztok!Üdv! 😊
Először is üdvözölonék mindenkit és egy kis bemutatkozással kezdeném itt a bowl.one fórumán! ( remélem nem OFF, nem találtam külön erre topicot, és úgy voltam vele, hogy ez lesz a megfelelő room. )
12 éve igen aktivan követem az NFL eseményeit, a 2004-es SB közvetités volt az első találkozó amit láttam és ahogy sokunknál itt gondolom, nálam is akkora élményt okozott, hogy azóta Patriótának vallom magam. Ehhez később, hogy teljesen elköteleződjek a csapat, a név és a város iránt hozzájárult az angol felmenői vonalam és, hogy rengeteg az enyémmel azonos vezetéknévvel élő van Bostonban stb, bár ezek már csak megerősitettek abban, hogy melyik oldalon is kell állnom! Mindig hatalmas tisztelettel figyeltem az edzői stáb, és legfőképpen BB munkáját, ( Labdarúgó edzőként és szakvezetőként dolgozom egy külföldi Akadémián ) , nagyon szivesen beleolvasnék egy olyan könyvbe ami BB módszereivel foglalkozik, mert meggyőződésem, hogy rengeteg dolgot át tudnék vinni a munkámba és tanulhatnék belőle. Fiatalabb koromban foglalkoztam aktivan a játékkal is több évig, viszont a sérülésveszély és a munkám támasztotta akadályok miatt négy éve nem vagyok aktiv. Viszont most erősen gondolkodom a visszatérésen, de kizárólag csak a K poszton illetve esetleg egyszer kétszer majd besegitek a védelembe. Egyszerűen nem tudok elszakadni a játéktól, de sérülni már nem akarok! 😊
Imádtam Bruschi féle védelmet a mindenkori Patriotsban , és nagyon remélem, hogy még sokáig kitart a csapatnál ez az eredményes és sikeres időszak!
Bizom benne, hogy rengeteg nagyon jó eszmecserében lesz majd részem és befogad ez a népes társaság!
GO PATRIOTS!
Volford
Belichickről van egy jó könyv. Nem full szakmai persze, hiszem el kell adni mindenkinek, de nagyon érdekes. Nem csak vele, hanem a "tanítványai" (pl Dimitorff) munkájávan is foglalkozik, jó olvasmány:
www.amazon.com/War-Room-Belichick-Building-Perfect/dp/006208240X
több mint 9 éve
Mivel éppen eleget ekéztem a védelmet,ezért úgy illik,hogy most is megszólaljak. Nekem kifejezetten tetszett most a #D - nyilván nem a Rams off volt a legerősebb idén,ezért helyén kell kezelni - Patricia megtalálta "amit meg kellett",kifejezetten agresszív volt a védelem,szinte állandó volt a nyomás a Goff-on. Mitchell játékát is élmény nézni,nagyon jól játszott. Dolát nagyon sajnálnám ha megsérülne,most is csinált két fontos first downt is,sokkal többet is lehetne használni. Bennett biztos nem százas egészségügyileg ,mert nem nagyon tette oda magát most.
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 9 éve
Sziasztok!Először is üdvözölonék mindenkit és egy kis bemutatkozással kezdeném itt a bowl.one fórumán! ( remélem nem OFF, nem találtam külön erre topicot, és úgy voltam vele, hogy ez lesz a megfelelő room. )
12 éve igen aktivan követem az NFL eseményeit, a 2004-es SB közvetités volt az első találkozó amit láttam és ahogy sokunknál itt gondolom, nálam is akkora élményt okozott, hogy azóta Patriótának vallom magam. Ehhez később, hogy teljesen elköteleződjek a csapat, a név és a város iránt hozzájárult az angol felmenői vonalam és, hogy rengeteg az enyémmel azonos vezetéknévvel élő van Bostonban stb, bár ezek már csak megerősitettek abban, hogy melyik oldalon is kell állnom! Mindig hatalmas tisztelettel figyeltem az edzői stáb, és legfőképpen BB munkáját, ( Labdarúgó edzőként és szakvezetőként dolgozom egy külföldi Akadémián ) , nagyon szivesen beleolvasnék egy olyan könyvbe ami BB módszereivel foglalkozik, mert meggyőződésem, hogy rengeteg dolgot át tudnék vinni a munkámba és tanulhatnék belőle. Fiatalabb koromban foglalkoztam aktivan a játékkal is több évig, viszont a sérülésveszély és a munkám támasztotta akadályok miatt négy éve nem vagyok aktiv. Viszont most erősen gondolkodom a visszatérésen, de kizárólag csak a K poszton illetve esetleg egyszer kétszer majd besegitek a védelembe. Egyszerűen nem tudok elszakadni a játéktól, de sérülni már nem akarok! 😊
Imádtam Bruschi féle védelmet a mindenkori Patriotsban , és nagyon remélem, hogy még sokáig kitart a csapatnál ez az eredményes és sikeres időszak!
Bizom benne, hogy rengeteg nagyon jó eszmecserében lesz majd részem és befogad ez a népes társaság!
GO PATRIOTS!
több mint 9 éve
Nem annyira kaphatta volna le más, ő is a földre esés előtt valamivel szedte fel. Az ismétlésnél jól látszott, hogy követi a tekintetével a játékot. Gyorsan reagált.Annyira hozza vagyunk szokva az interceptionokhoz, hogy mar ki sem emeljuk? 😀Szépen ment hátra egy fake blitz után, de az egy olyan dobás volt (megütötték Goff kezét), h mögötte még ketten lekaphatták volna... jókor volt jó helyen 😀
Wyatt
Gyulus
Nekem amúgy nem a játékkal volt gondom, hanem a sérülésekkel. Egy kis szerencsénk már lehetne.
We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Annyira hozza vagyunk szokva az interceptionokhoz, hogy mar ki sem emeljuk? 😀Szépen ment hátra egy fake blitz után, de az egy olyan dobás volt (megütötték Goff kezét), h mögötte még ketten lekaphatták volna... jókor volt jó helyen 😀
Wyatt
több mint 9 éve
Annyira hozza vagyunk szokva az interceptionokhoz, hogy mar ki sem emeljuk? 😀

több mint 9 éve
😀Remélem Bazzani nem nézte a meccset, Van Noy már-már kezdő potenciált mutatott 😀Nem néztem.
Gyulus
A héten Detroitban jótékonykodott, biztos meg akarja téríteni a kárt amit nálunk okozott.
Szerintem a rendszer teszi nálatok naggyá, nálunk kuka lett volna sajnos így is úgy is.
Bazzani
Igazából pass rushban mutatott szép dolgokat, 3-4 pressure plusz egy holding volt róla. De ez az OL azt hiszem nem kiindulási alap. Mindenesetre életképesebbnek tűnik, mint a másik két idén kukázott bust-menekült (ST-only Bingo és Mekkelek)...
több mint 9 éve
Remélem Bazzani nem nézte a meccset, Van Noy már-már kezdő potenciált mutatott 😀Nem néztem.
Gyulus
A héten Detroitban jótékonykodott, biztos meg akarja téríteni a kárt amit nálunk okozott.
Szerintem a rendszer teszi nálatok naggyá, nálunk kuka lett volna sajnos így is úgy is.
több mint 9 éve
Nekem tetszett. A vedelem az elso mptol kezdve az utolso ket percig eles volt, az O akadozott, de az benne volt, meg eleg volt ezen a meccsen a sok FG is. Cyrust akartam is mondani, hogy jé jatszik. Hat a tokomet mar bele, de komolyan... dola is okos volt, hogy nem kert fair catchet. Alapbol feleslegesen nekunk returner. Hagyni kell, pattanjon a a picsaba, aztan jovanMitchell nagy fogas

több mint 9 éve
Bár ettől a győzelemtől nem vagyok boldog, mert magas volt az ára:
We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Belichick: “Tom breaking the record today, that’s what it’s all about -- winning games.” Semmi sem tudja feldobni. 😊
több mint 9 éve
Höri mondta a falcons meccs közben, hogy megkínáltuk Bennettet egy hosszabbítással, évi 7millával, de nem fogadta el. Erről valaki olvasott valahol?Elvileg még a szezon előtt ajánlottuk neki, azóta nem voltak tárgyalások.
gordon
több mint 9 éve
Hát, az ellenfél csak nyomokban hasonlított egy NFL-csapatra... ettől függetlenül magabiztos győzelem volt.Egyértelmű volt, hogy simán pótolja Collinst... 😊))) Egy tacklet csinált. Mingot sem láttam a pályán, játszott?
O-nak még össze kell állnia, de a D egészen szépen hasított. Mindenesetre kb. most tűnt először egészségesnek Edelman, meg is látszott a teljesítésményén. Mitchell pedig csak fejlődjön tovább 😊
Remélem Bazzani nem nézte a meccset, Van Noy már-már kezdő potenciált mutatott 😀
Ettől függetlenül durván nézett ki, amikor a Ninko-Van Noy - Kecske hármas alkotta az LB sort.
Roberts-szel mi történt? Totál kiesett a pixisből?
Gyulus
több mint 9 éve
Dola sérülése komolyabb mint látszott (mankókkal távozott). Mindez azért, mert Cyrus Jones képtelen elkapni a labdát...Nem is értem miért erőltetjük a visszahordást ilyen helyzetekben.
Burkus
Gyakoroltatnák vele inkább éjjel-nappal minthogy összetöretnék a jobb játékosokat.
Inkább lenne fair catch...
Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 9 éve
Höri mondta a falcons meccs közben, hogy megkínáltuk Bennettet egy hosszabbítással, évi 7millával, de nem fogadta el. Erről valaki olvasott valahol?
több mint 9 éve
Dola sérülése komolyabb mint látszott (mankókkal távozott). Mindez azért, mert Cyrus Jones képtelen elkapni a labdát...
több mint 9 éve
még 201-et 😀😀
"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Hát, az ellenfél csak nyomokban hasonlított egy NFL-csapatra... ettől függetlenül magabiztos győzelem volt.O-nak még össze kell állnia, de a D egészen szépen hasított. Mindenesetre kb. most tűnt először egészségesnek Edelman, meg is látszott a teljesítésményén. Mitchell pedig csak fejlődjön tovább 😊
Remélem Bazzani nem nézte a meccset, Van Noy már-már kezdő potenciált mutatott 😀
Ettől függetlenül durván nézett ki, amikor a Ninko-Van Noy - Kecske hármas alkotta az LB sort.
Roberts-szel mi történt? Totál kiesett a pixisből?
több mint 9 éve
201!A Rams ellen ennyi kellett, kérdés ez mire elég később...
