New England Patriots
74 feliratkozó
több mint 10 éve
Én csak azt nem értem, h miért egyfolytában White-ra mentek a játékok amikor egyértelmű volt, h ő nem alkalmas arra amire használni akarják. Egyébként én is egyértelműen a nulla futójátékot látom a legnagyobb hibának amit leginkább orvosolnotok kéne (és sztem lehet is), főleg h egy közepes futóteljesítmény már bőven elég lenne ahhoz h szinte levédekezhetetlen legyen ez az egység.
több mint 10 éve
Nem fogsz meglepődni a 2016-os jóslataimon!Höri szezon előtti elemzése szerint a Colts SB contender és Luck az MVP ! 😊Ez se igaz, tavasszal mindenki megmondta hogy a Colts a legjobb csapat, sőt nálunk még a Dolphins is jobb. Ennek fényében nem is olyan rossz ez a főcsoportdöntőbeli vereség.Ez a Pats jelenleg kb. a harmadik legjobb csapat a ligában és az első kettő van a döntőben.Nem igaz. Csak a negyedik, mert a legjobb a Steelers.
Kollega
Imitheking
cspeti98
Burkus
több mint 10 éve
Amúgy nem hiszem, hogy ha mondjuk egészségesen ki tud állni mindenki a falban, akkor olyan nagyon más lett volna a meccs képe. Esetleg Brady-t nem döngölik földbe annyiszor, de alapvetően a gond ott volt, hogy akkor is amikor volt elég ideje, akkor se talált elkapót. Amíg arról szól az offense, hogy Brady passzol, majd Brady megint passzol, addig a 3 men rush és 8 ember a backfielden ezt eredményezi, ha megfelelő minőségű emberekkel csinálják. Akkor is, ha Bradyhez csak időnként érnek fizikailag oda. Elég, ha folyton ott hadonásznak az orra előtt, és közben fogják a célpontokat. Volt már erre a korábbi években példa néhányszor. Szóval nem feltétlenül Brady-t kellene még jobban megvédeni (na jó azért ennél jobban kéne azt is), hanem például futni kéne... Így, hogy a futás veszélye gyakorlatilag nullára volt redukálva, így a denveri defense mást se csinált, mint Brady ellen védekezett. Ha lett volna futás, ezt nem engedhették volna meg ... és akkor nem kellett volna 3-4 mp-ekig megvédeni sem, mert könnyebben szakadnak el az elkapók.Szerintem itt ér össze a két téma. (A szar fal és a Degugli cut.)
peterk2005
Valószínűnek tartom, hogy a futásblokkolók draftolásában majd nem beépítésében és betlijében látja BB a hibát és ezt "varrja" Degugli nyakába az edzői stáb-FO. Lehet, hogy Kline, Cannon hosszabbításában is bíztak benne és most látszik, hogy ezek - vagy ezek közül néhány - hibás döntések voltak.
több mint 10 éve
Semmilyen felhúzott állapot nincs.. 😉 Nyugi..Visszanéztem a meccset, javaslom Mindenkinek.. Mindenki attól van eljárulva, hogy 3-4 emberes rush-al szétverte a Denver a falunkat és az elkapóinkat meg emberezéssel levették a pályáról, mert így több DB jutott mindenkire.. Visszanézve a meccset szinte minden play-nél tisztára játszotta magát valaki..Vagy Gronk, vagy Dola, vagy Jules, vagy White..Mindig lehetett volna egy 3-4. opció passzban..Még akkor is, amikor Julest és Dolát 2-4 ember őrizte..Egyszerűen nem volt ideje Bradynek a passzra, mert 2 másodpercen belül átjöttek a falon, és ütötték, verték egész meccsen..Ezen ment el a meccs, s nem a borzalmasan jó mencoverage-en..Mert az nem igazán úgy volt, mint ahogy most előadják..A hiper-szuper DB-k kaptak több, mint 300 yardot.. White volt alkalmatlan a Vereen, Lewis féle játékra..Neki kellett volna előre lépnie, de nem tudott..Különben a RB passzokat úgy nyeltétek volna, mint kacsa a nokedlit..kyobaluCalm down, nem ellenem játszott a Pats, hanem a denver ellen 😀 Javaslom, olvasd el amit FunHun írt. Nem 100%-ban láttuk ugyanúgy, de döntő részben igen. Kb. az is volt a mondandóm, amit ő írt. Olvasd el, talán ha ő írja, akkor nem idegesít annyira, mintha én írom. 😊
peterk2005
A meccset visszanézve az volt JMD terve, hogy a számokon belüli területet betömik Julian és Dola kereszt route-os, slant futásokkal, + Gronk is néha erre a területre indul meg a saját 1-2 védőjével..5 yardos ütempasszt ebben a területben 6 DB sem tud levédekezni..Gondolták, hogy erre fog harapni a LB és DB sor is, így a szélső területek viszonylag üresen maradtak..Ezért próbálták tömni labdákkal White-ot, Boldent..Csak nem jött be..White-nak ha jól emlékszem 13 labda ment..Ebből 5-öt szelídített meg 45 yardért..Az több, mint szar..Funhun ezt hiányolta pedig volt belőle elég sok a meccsen, csak nagyon kevés jött be..Ezért is írtam korábban, hogy White messze nem Vereen, Lewis szint..Ha megcsinálja a széleken a játékokat, akkor hasonló lett volna a passzséma, mint a Hóx ellen tavaly a döntőben..
Jobban figyeltek volna RB screenekre, és ezáltal jobban ment volna a pálya közepén a slant játék Juliannak és Dolának..Még akkor is, ha látványosan lassabbak voltak magukhoz képest a sérüléseiknek köszönhetően..
JMD tudta, hogy nagy nyomás fog jönni a falra, csak nem gondolta, hogy hárman is, így meg fogják oldani Brady űzését..
Neki jobban be kellett volna építeni az elkapásokba LaFellt és Martint..Valamint nagyobb szerephez kellett volna juttatni a meccs elején Jacksont..Főleg azért mert a Denver D# front7 a széleken támadott végig..Többet kell volna fent lenni a támadóalakulatunknak az első félidőben..
De mind1..Behúzható meccs lett volna ez, ha JMD picit hamarabb kapcsol, nem a 4. negyedben..
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 10 éve
Visszanéztem a meccset, javaslom Mindenkinek.. Mindenki attól van eljárulva, hogy 3-4 emberes rush-al szétverte a Denver a falunkat és az elkapóinkat meg emberezéssel levették a pályáról, mert így több DB jutott mindenkire.. Visszanézve a meccset szinte minden play-nél tisztára játszotta magát valaki..Vagy Gronk, vagy Dola, vagy Jules, vagy White..Mindig lehetett volna egy 3-4. opció passzban..Még akkor is, amikor Julest és Dolát 2-4 ember őrizte..Egyszerűen nem volt ideje Bradynek a passzra, mert 2 másodpercen belül átjöttek a falon, és ütötték, verték egész meccsen..Ezen ment el a meccs, s nem a borzalmasan jó mencoverage-en..Mert az nem igazán úgy volt, mint ahogy most előadják..A hiper-szuper DB-k kaptak több, mint 300 yardot.. White volt alkalmatlan a Vereen, Lewis féle játékra..Neki kellett volna előre lépnie, de nem tudott..Különben a RB passzokat úgy nyeltétek volna, mint kacsa a nokedlit..kyobaluCalm down, nem ellenem játszott a Pats, hanem a denver ellen 😀 Javaslom, olvasd el amit FunHun írt. Nem 100%-ban láttuk ugyanúgy, de döntő részben igen. Kb. az is volt a mondandóm, amit ő írt. Olvasd el, talán ha ő írja, akkor nem idegesít annyira, mintha én írom. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Basssssszuuuus....Sajnos még mindig ez az első szó ami eszembe jut a AFC döntő kapcsán.
Előttem páran már leírták, de visszanézve a meccset tökéletesen látszik, hogy azzal a taktikával vertek meg bennünket, ami már bizonyítottan működött a múltban is (Giants, Jets) csak még "megalázóbban", még profibban!
Blitz szinte nem is volt denveri részről! Minden LB és DB a backfielden volt és részben zónázott, részben szoros emberfogást alkalmaztak vegyesen.
Nagyon jól ki volt találva, hogy a fal közepét szinte egyáltalán nem támadták (érdekes lenne egy statisztikát csinálni, nézni erről...) és így az 5 falemberünkből mindjárt csak négy maradt a 3 vagy 4 passrussherre. Szépen felállították a D falukat úgy hogy mind a 4 d-fal ember a szélre húzodott és középre rendszeresen LB blitzet mutattak. Miller és Ware rendszeresen a RT, LT-n kívűlre állt fel, s onnan támadott sebességből, így szinte esélyünk sem volt Suhhoz hasonlóan duplázni őket! Mivel belül nem volt nyomás Stork rendszeresen csak toporgott mint a szaró galamb és kereste az emberét, besegített néha valamelyik G-nek, de mivel annyira széthúzták a falunkat így érdemben, ha be is segített, arra már nem volt idő, hogy a G segítsen a T-nek.
Mivel legtöbbször empty backfielddel álltunk fel, agy arra sem volt sok esély, hogy a szélről, RT-t, LT-t megverő embert egy RB megpróbálja kicsit is feltartoztatni...
Mindemellett Gronkot és JE-t rögötn a line of scrimmige-nél egyszer, de inkább kétszer jammelték azok a védők akik utána szépen felhúzódtak 5-10 yardra zónázni, és átadták az elkapóinkat a rájuk váró 3-4-5 DB-nek.
Ez a pár tizedmásodperces késleltetés, kizökkentés pont elegendő volt arra, hogy ne tudjanak azalatt a 1,5-2 mp alatt elszakadni, amennyi ideje esetleg volt TB-nek.
Semleges nézőként még lehet élveztem is volna, hogy mennyire fantasztikusan volt felépítve a denveri D, de így féltve TB-t az összetöréstől csak reménykedve tekintettem playről playre a képernyőre, hogy hátha végre nem középen akarunk futni, vagy hátha jön végre egy-egy checkdown, vagy slant passz Whitenak.
Mi a francért nem lehetett ezeket egészen a 4. negyedig játszani, amikor ez volt az amivel kicsit ki lehetett volna húzni ennek a passrushnak a méregfogát. Olyan szépen ment és mindig vagy 1st down, vagy x-ik és rövid következett.
Amit sajnos nem értek még mindig ezzel kapcsolatosan:
- Miért nem játszottuk azt az egész meccsen, ha már eleve feladtuk a futást, ami ez ellen a védelem ellen ment a 4. negyedben --- az RB passzokat (persze nem a hosszú felívelteket, hanem a rövideket...)?
- Miért nem a backfielden állt fel az RB, hog esetleg a mutatott LB blitzet Ő vegye fel és akkor Stork előbb kitolódhatott volna segíteni a fel szélére?
- Mi a szart csinált néha Williams blokkoló TE-ként a fel szélén?
Illetve amiket ezen kívül nem értek:
- Miért az alapszakaszban lőttük el azokat a kifejezetten jó trükkös játékainkat, szarul játszott feladott mérkőzéseken, amelyek most hihetetlen pluszt jelenthettek volna?
- Hova tűnt Scott Chandler?
- Miért hagytuk Manninget passzolgatni egy félidőn keresztül nyomás nélkül? kíváncsiak voltunk hogy tud-e még 10-20 yardokat dobni pontosan? Hát tud!
Szóval ez sajnos egy nyerhető meccs volt, de elb....tuk!
több mint 10 éve
Nem gondolnám, hogy DeGuglinak azért kellett volna mennie, mert szakmailag nem megfelelő munkát végzett volna. Ennél a franchisenál sohasem volt divat a bűnbakkeresés. Az tény, hogy az O fal betlizett vasárnap, de emlékeztetni szeretnék, hogy amikor az O fal a SB-ban betlizett, nem rúgták ki Scart.Sokkal valószínűbb, hogy nem tudott megfelelően együttműködni JMD-szel. Mindenhol azt olvastam, hogy nem egy könnyű ember az O line coach, ebben a csapatban meg senkinek sem lehet az egoja előrébb. Csak kivártak volna pár napot és az elemzések után küldik el. Szerintem csak az lehet a kirúgása mögött, hogy nem illeszkedett megfelelően a szervezetbe.
Még az is jó kérdés lenne (de sohasem fogjuk megtudni), hogy Scarnecchiának volt-e ebben szerepe. Szinte biztos vagyok benne, hogy Belichick folyamatosan konzultált vele, mind a két szezonban.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Tavaly Vereennek 11 elkapása volt a SB-on, amikor a Seattle így levédekezte az elkapókat. Ha Lewis játszik - és White nem Lewis - akkor ment volna ez a játék, ergo valószínűleg változtatni kellett volna a Denvernek a védelmen, amitől több levegőt kaptak volna mélységben az elkapók. A másik tény, hogy Edelman gyakorlatilag játékra alkalmatlan állapotban volt, ezáltal képtelen volt szeparálódni, Gronkot meg néha hárman őrizték. (Dola szintén sérülten játszott, Lafell, Martin nem volt faktor.) Amikor slant route volt a hívás, szinte mindig sikeres volt a play, nem is értettem miért nem forszírozták. Mindegy, kár ezen elmélkedni, Phillips nagyon jó taktikát talált ki és a Denver D "felzabálta" az O-t. Más kérdés, hogy a Denver O nagyon gyenge, úgy, hogy a játékosok nem is sérültek (ezért nem hiszem, hogy sansza lesz a SB-ban.) 3 pontot sikerült csinálni a második félidőben úgy, hogy az is, csak egy egyszeri C.J. Anderson "meglógáson" múlt...Félreértés ne essék, mert kivételes képességű játékos Von Miller, Ware, Wolfe és Malik Jackson is a posztján, de nehogy már ne tudjon megállítani 5 ember (néha 6 is ) hármat, úgy, hogy kifejezetten erős pénzt kapnak azért a rohadt 3 másodpercért passzblokkoknál..A Denver se tud kivergődni Clady sérülése miatt a fal problémákból. Egy jó LT elvesztése sokat jelent, Solder kiesése nálatok is nehéz helyzetet teremtett.
Lehet itt töltelékekről, meg csere cseréiről beszélni az O# falban, de több mint szégyen volt amit ez a csapatrész művelt vasárnap, sőt az elmúlt két hónapban..Tudom, hogy Solder, meg a sérülések, meg ecetera, de aki az NFL-be érkezik, megkapja a 0,5-20 millió dollárt, hogy őrizzen, az dolgozza már ki a belét arra a 2-4 másodpercre..Ha 4 nehézsúlyú birkózót beállítanának a falba, tanítanák őket 3 hónapig az alapokra, jobb eredményeket tudnának elérni, mint jelenleg a saját játékosainak.kyobalu
Amúgy nem hiszem, hogy ha mondjuk egészségesen ki tud állni mindenki a falban, akkor olyan nagyon más lett volna a meccs képe. Esetleg Brady-t nem döngölik földbe annyiszor, de alapvetően a gond ott volt, hogy akkor is amikor volt elég ideje, akkor se talált elkapót. Amíg arról szól az offense, hogy Brady passzol, majd Brady megint passzol, addig a 3 men rush és 8 ember a backfielden ezt eredményezi, ha megfelelő minőségű emberekkel csinálják. Akkor is, ha Bradyhez csak időnként érnek fizikailag oda. Elég, ha folyton ott hadonásznak az orra előtt, és közben fogják a célpontokat. Volt már erre a korábbi években példa néhányszor. Szóval nem feltétlenül Brady-t kellene még jobban megvédeni (na jó azért ennél jobban kéne azt is), hanem például futni kéne... Így, hogy a futás veszélye gyakorlatilag nullára volt redukálva, így a denveri defense mást se csinált, mint Brady ellen védekezett. Ha lett volna futás, ezt nem engedhették volna meg ... és akkor nem kellett volna 3-4 mp-ekig megvédeni sem, mert könnyebben szakadnak el az elkapók.
(Futáson a passz melletti valamilyen másfajta veszélyt értek. Nálatok a futást időnként a RB screen passzok váltják, de a lényeg ugyanaz.)
peterk2005
több mint 10 éve
Visszanéztem a meccset, javaslom Mindenkinek..Félreértés ne essék, mert kivételes képességű játékos Von Miller, Ware, Wolfe és Malik Jackson is a posztján, de nehogy már ne tudjon megállítani 5 ember (néha 6 is ) hármat, úgy, hogy kifejezetten erős pénzt kapnak azért a rohadt 3 másodpercért passzblokkoknál..A Denver se tud kivergődni Clady sérülése miatt a fal problémákból. Egy jó LT elvesztése sokat jelent, Solder kiesése nálatok is nehéz helyzetet teremtett.
Lehet itt töltelékekről, meg csere cseréiről beszélni az O# falban, de több mint szégyen volt amit ez a csapatrész művelt vasárnap, sőt az elmúlt két hónapban..Tudom, hogy Solder, meg a sérülések, meg ecetera, de aki az NFL-be érkezik, megkapja a 0,5-20 millió dollárt, hogy őrizzen, az dolgozza már ki a belét arra a 2-4 másodpercre..Ha 4 nehézsúlyú birkózót beállítanának a falba, tanítanák őket 3 hónapig az alapokra, jobb eredményeket tudnának elérni, mint jelenleg a saját játékosainak.kyobalu
Amúgy nem hiszem, hogy ha mondjuk egészségesen ki tud állni mindenki a falban, akkor olyan nagyon más lett volna a meccs képe. Esetleg Brady-t nem döngölik földbe annyiszor, de alapvetően a gond ott volt, hogy akkor is amikor volt elég ideje, akkor se talált elkapót. Amíg arról szól az offense, hogy Brady passzol, majd Brady megint passzol, addig a 3 men rush és 8 ember a backfielden ezt eredményezi, ha megfelelő minőségű emberekkel csinálják. Akkor is, ha Bradyhez csak időnként érnek fizikailag oda. Elég, ha folyton ott hadonásznak az orra előtt, és közben fogják a célpontokat. Volt már erre a korábbi években példa néhányszor. Szóval nem feltétlenül Brady-t kellene még jobban megvédeni (na jó azért ennél jobban kéne azt is), hanem például futni kéne...
peterk2005
Mindenki attól van eljárulva, hogy 3-4 emberes rush-al szétverte a Denver a falunkat és az elkapóinkat meg emberezéssel levették a pályáról, mert így több DB jutott mindenkire..
Visszanézve a meccset szinte minden play-nél tisztára játszotta magát valaki..Vagy Gronk, vagy Dola, vagy Jules, vagy White..Mindig lehetett volna egy 3-4. opció passzban..Még akkor is, amikor Julest és Dolát 2-4 ember őrizte..Egyszerűen nem volt ideje Bradynek a passzra, mert 2 másodpercen belül átjöttek a falon, és ütötték, verték egész meccsen..Ezen ment el a meccs, s nem a borzalmasan jó mencoverage-en..Mert az nem igazán úgy volt, mint ahogy most előadják..A hiper-szuper DB-k kaptak több, mint 300 yardot.. White volt alkalmatlan a Vereen, Lewis féle játékra..Neki kellett volna előre lépnie, de nem tudott..Különben a RB passzokat úgy nyeltétek volna, mint kacsa a nokedlit..Valamint JMD a vasárnapi játékba egyáltalán nem tudta beültetni LaFellt a számokon kívűl...Ez meg hiba volt.. De most már mind1..
Elsősorban Brady-t kell jobban megvédeni, hogy jobban tudjon működni a passzjáték..Reméljük egy egészséges Gronkkal, Jules-al, Dolával és Lewis-al működni fog megint szépen ez a dolog..De kellene egy minőségi, magas WR a csapatba..Ezt várom az offseasonban..
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 10 éve
Félreértés ne essék, mert kivételes képességű játékos Von Miller, Ware, Wolfe és Malik Jackson is a posztján, de nehogy már ne tudjon megállítani 5 ember (néha 6 is ) hármat, úgy, hogy kifejezetten erős pénzt kapnak azért a rohadt 3 másodpercért passzblokkoknál..A Denver se tud kivergődni Clady sérülése miatt a fal problémákból. Egy jó LT elvesztése sokat jelent, Solder kiesése nálatok is nehéz helyzetet teremtett.
Lehet itt töltelékekről, meg csere cseréiről beszélni az O# falban, de több mint szégyen volt amit ez a csapatrész művelt vasárnap, sőt az elmúlt két hónapban..Tudom, hogy Solder, meg a sérülések, meg ecetera, de aki az NFL-be érkezik, megkapja a 0,5-20 millió dollárt, hogy őrizzen, az dolgozza már ki a belét arra a 2-4 másodpercre..Ha 4 nehézsúlyú birkózót beállítanának a falba, tanítanák őket 3 hónapig az alapokra, jobb eredményeket tudnának elérni, mint jelenleg a saját játékosainak.kyobalu
Amúgy nem hiszem, hogy ha mondjuk egészségesen ki tud állni mindenki a falban, akkor olyan nagyon más lett volna a meccs képe. Esetleg Brady-t nem döngölik földbe annyiszor, de alapvetően a gond ott volt, hogy akkor is amikor volt elég ideje, akkor se talált elkapót. Amíg arról szól az offense, hogy Brady passzol, majd Brady megint passzol, addig a 3 men rush és 8 ember a backfielden ezt eredményezi, ha megfelelő minőségű emberekkel csinálják. Akkor is, ha Bradyhez csak időnként érnek fizikailag oda. Elég, ha folyton ott hadonásznak az orra előtt, és közben fogják a célpontokat. Volt már erre a korábbi években példa néhányszor. Szóval nem feltétlenül Brady-t kellene még jobban megvédeni (na jó azért ennél jobban kéne azt is), hanem például futni kéne... Így, hogy a futás veszélye gyakorlatilag nullára volt redukálva, így a denveri defense mást se csinált, mint Brady ellen védekezett. Ha lett volna futás, ezt nem engedhették volna meg ... és akkor nem kellett volna 3-4 mp-ekig megvédeni sem, mert könnyebben szakadnak el az elkapók.
(Futáson a passz melletti valamilyen másfajta veszélyt értek. Nálatok a futást időnként a RB screen passzok váltják, de a lényeg ugyanaz.)
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
DeGuglielmo tavaly SB-t nyert, az O-line tavaly összesen 21 sacket engedett, ami a 4. legkevesebb volt a ligában. Megállította a Seahawks bitang jó védősorát a SB-ban (Mebane sérült volt, de akkor is 1st class védelem volt.) Ez elvileg egy olyan eredmény, ami több türelmet szokott generálni. Kétségtelen, hogy innen sikerült leolvadni és idén 38 sacket engedni, de mindenki erre a játékra készül, ilyen posztokra igazol (ld. Suh, akinek az eszetlen pénzért való igazolása egyértelműen Brady hegemóniájának megtörését célozta - akár tisztességtelen eszközökkel is.) . A Giants, a Ravens, a Jets, most a Denver - mindenki, akinek sikerül, így ver meg minket egy évtizede: Brady siettetése és ezáltal kevés pont az O oldaláról. Ezért önmagában nem lehet felelős DeGuglielmo.Igaza van Kyobalunak, elfogadhatatlan volt a vasárnapi teljesítménye a falnak, Brady 23x feküdt a földön és kemény gyerek, mert biztos, hogy a végére voltak komoly fájdalmai (látszott az arcán, ahogy fel-feltápászkodott). De ebben a szezonban a csapat koncepciója az volt, hogy 3 rookie-ból építették fel a belső falat - és Andrews szerintem stabilabb volt mint Stork, nem tudom, miért került sor a visszacserére - , akik közül Jackson kifejezetten futásblokkolóként lett igazolva. A koncepció nem vált be, majd jött Solder IR-je, ami végképp borított mindent, ideértve az addig sikeres rotációt is, A szezon közepén már minden falember sérült volt, "limited" edzésmunkát végzett. Ezek nem vagy nem kizárólag az ő döntései valószínűleg, vagy neki felróható események. A szezon egészének kudarcát DeGuglielmo nyakába varrni elég gázos. (Nyilván BB mint HC/ quasi GM nyilvánosan nem lesz felelősségre vonva, de azt gondolom, hogy az ő döntési szabadságával a felelősséget is viselnie kell mindezért.)
Én azt gondolom most, visszanézve a vasárnapi meccset, ahol közepén-végén Fleminget, Cannont, szinte érintés nélkül kerülték meg a védők, hogy a káoszért, a fejetlenségért rúghatták ki, mert úgy tűnt, hogy a csapatrészt készületlenül érte, ami történt és egyszerűen összeomlottak, DeGuglielmo pedig ezek szerint nem képes rendet teremteni, nem vezeti a csapatrészt. Talán a hibás személyzeti döntések - elsősorban Cannon meg Kline - miatt is lehet kirúgva, de azt gondolom, hogy ilyen képességű játékosokból álló O-fal Ware és Von Miller klasszisú védők ellen ennyit tud. Szerintem itt most "elviszi a balhét", amiket hibás O-fal policy generált. (Mankins trade-je óta nincs gyak. futásunk, hogy egy, szerintem hibás döntést felemlítsek.) A Canon-féle szerződéshosszabbítást és fizetésemelést ma sem értem, mert Cannon tavaly is rosszul játszott.
Megjegyzem, Stork felgyógyulását követően Andrews mellőzése is érthetetlen volt, de sok mindenbe nem látunk bele és sokszor történnek irracionális vagy annak tűnő dolgok a csapat háza táján. Most, a szezon lezárultával újra felteszem a költői kérdést, hogy mi történhetett, ami miatt Gray ebbe a RB corpsba nem fért be? Az egyetlen futó volt, aki valamennyire emlékeztetett arra a futótípusra, amire szükség lett volna. (Amilyen Ridley volt.) Azt sem értettem, hogy Incognitonak - aki csapat nélkül volt - miért nem ajánlottak szerződést? (Aki Pro Bowl szezont futott a Billsnél amúgy.)
Winstonnak igaza van, ez a keret SB jövőre is contender, egy-két helyen kell rajta javítani (futó, O-fal, egy slot CB, a WR kérdés házon belül is megoldható.) Ez az idei keret, ha Solder és Lewis nem esik ki, illetve ha nem sérül meg szinte az összes skill player, simán esélyes lett volna a SB címvédésre. (Szvsz. Dola is komoly sérüléssel küzd, Edelman pedig kb. annyira volt játékra alkalmas mint Gronk 2011-ben a SB-on.)
Szerkesztette: Burkus
több mint 10 éve
OG poszton én is el tudnék képzelni egy kis "versenyeztetést" (C poszton Stork-Andrews párharc adott), de kétlem, hogy ide korai pick menne. Mankins abszolút egyedi eset volt. BB-nél max a tackle pozíció érdemli meg az 1-2. kört.Andrews idén jobb volt mint Stork..Csinált egy hülyeséget a Bills ellen, s onnan kikerült a pixisből. Pedig Stork lényegesen nagyobb baromságokat csinált, és szarabbul is játszott...Őket versenyeztetni kell, C poszton elegen vagyunk..
A 4. körös pickekről: a Stork-Mason-Tré hármassal legfeljebb a korábbi sérülések száma a probléma (Stork,Tré), egyébként gond nélkül lehet rájuk alapozni egy fal közepén.
Épp ezért nem értem a "teljes rebuilding"-ről értekezést...
Gyulus
Kline idén nagy rakás fos volt..Pedig még Mankins idején, nagyon jó backup RG volt, kapkodtak érte a csapatok, hogy elvinnék. Őt max cserének tartanám meg..Mason és Tre kezd felnőni a feladathoz, de idén még nagy volt nekik a kabát. A draftolásukkor Scar és DeGugli is azt nyilatkozta róluk, hogy kifejezetten erősek mindketten runblockban, s passzban kell fejleszteni őket..Hát egyik sem jött össze, habár talán ők teljesítettek a legkevesebb hibával idén..
Solder out..Ő a LT, aki a legfontosabb láncszem..Bicepsz szakadása van, de a családot ért csapásokból nem tudom, hogy tud kijönni, felállni..Ha vissza is jön, nincs semmilyen csere mögötte..Vollmert RT-t tud játszani, mást nem..Azt is már közepes szinten, messze nem elit már a rengeteg hát és lábsérülésének köszönhetően..
Fleming csere cseréje..6. + embernek is kevés néha, mert bárki eltolja..
Igazából Andrews, Stork, Mason, Tre, Solder, Vollmer aki használható..Ebből Solder, Vollmer, Tre szinte mindig sérült..Nem kell embert hozni minden posztra?? Dehogynem...Nagyon remélem, hogy az első 3 választásunk a darfton OT és OG lesz..
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 10 éve
OG poszton én is el tudnék képzelni egy kis "versenyeztetést" (C poszton Stork-Andrews párharc adott), de kétlem, hogy ide korai pick menne. Mankins abszolút egyedi eset volt. BB-nél max a tackle pozíció érdemli meg az 1-2. kört.ja, egyébként én is korai T draftra gondoltam, ha jól tudom a guardok egyébként is valamivel később mennek ki. nem tudom mi nagyobb need ennél, de szerintem 2. kör végén BPA alapon választ a csapat valamelyik vékonyabb posztra, LB, DB, OL, ilyesmi.
A 4. körös pickekről: a Stork-Mason-Tré hármassal legfeljebb a korábbi sérülések száma a probléma (Stork,Tré), egyébként gond nélkül lehet rájuk alapozni egy fal közepén.
Épp ezért nem értem a "teljes rebuilding"-ről értekezést...
Gyulus
több mint 10 éve
OG poszton én is el tudnék képzelni egy kis "versenyeztetést" (C poszton Stork-Andrews párharc adott), de kétlem, hogy ide korai pick menne. Mankins abszolút egyedi eset volt. BB-nél max a tackle pozíció érdemli meg az 1-2. kört. A 4. körös pickekről: a Stork-Mason-Tré hármassal legfeljebb a korábbi sérülések száma a probléma (Stork,Tré), egyébként gond nélkül lehet rájuk alapozni egy fal közepén.
Épp ezért nem értem a "teljes rebuilding"-ről értekezést...
több mint 10 éve
azt kevésbé értettem, amikor az elmúlt két drafton 4.körben vagy utána hoztunk falba embereket, és sokan megnyugodtak, hogy ez az, végre rendbe lett téve a fal. egyébként amit leírsz kezdő falnak, az nem rossz, de azért kellene 1-2 minőségi ember még.nem tudom, azért év közben többször dicsértük DeGuglielmot, hogy kb. sz@rból épített várat, igaz, a Denver ellen nagyon elnézett valamit, vagy csak egyszerűen nem tudták megcsinálni amit kért, ezt nem tudom megítélni. Na meg BB-ék ehhez nyilván jobban is értenek.Kicsit én is meglepődtem ezen a húzáson, hiszen a tavalyi SB egyik alapköve volt, hogy végül csak összerakta a falat.
winston
Idén igazából az volt a gáz, hogy a swing-tacklenek szánt Cannon nem csak az LT, hanem az RT poszton is rondán beégett (minő meglepetés..), Vollmer sem volt csúcsformában + az elmúlt évek egyetlen OT-projektje (Fleming) is kuka.
Ez nem kicsit megnehezítette a fal közepének a dolgát, ahol az előző meccset kb. csak Mason hozta le nyugodt lelkiismerettel (1 hit). Kline és Andrews szvsz ideális esetben csak csere lesz jövőre, Stork pedig visszanyeri a tavalyi formáját.
Azért egy egészséges Solder-Mason-Stork-Tré-Vollmer kezdő szerintem rendben lenne jövőre, 1-1 plusz offseason mind3 belső falembernek jót fog tenni. Mason szépen csöndben megtanul passzblokkolni, Tré pedig kevésbé lesz teszetosza.
Plusz ember igazán csak cserének, projektnek kellene... középen Andrews, Kline adott (és szerintem kb. elég is), azonban igazán draftolhatnánk egy swing tackle-t, aki mind2 oldalon bevethető és a szakmába beletanulva 2017-ben akár Vollmer helyét is átvehetné... és addig sem gyilkoltatja le Tomot, ha a pályára kell lépnie.
Cannont pedig b....uk ki a bús p...ba....
Gyulus
másrészt, ha lehetne ilyet, az idei keretet szó nélkül benevezném a jövő évi szezonba, persze úgy, hogy a sérültek egészségesek. nyilván nem lesz így, biztos lesz pár közepesen fájdalmas búcsúzás is, de azért a keretre panasz nem lehet. és most még jöhet is 1-2 jó meglepetés ember, én szvsz bizakodó izgalommal tekintek az offseasonre.
több mint 10 éve
nem tudom, azért év közben többször dicsértük DeGuglielmot, hogy kb. sz@rból épített várat, igaz, a Denver ellen nagyon elnézett valamit, vagy csak egyszerűen nem tudták megcsinálni amit kért, ezt nem tudom megítélni. Na meg BB-ék ehhez nyilván jobban is értenek.Kicsit én is meglepődtem ezen a húzáson, hiszen a tavalyi SB egyik alapköve volt, hogy végül csak összerakta a falat.
winston
Idén igazából az volt a gáz, hogy a swing-tacklenek szánt Cannon nem csak az LT, hanem az RT poszton is rondán beégett (minő meglepetés..), Vollmer sem volt csúcsformában + az elmúlt évek egyetlen OT-projektje (Fleming) is kuka.
Ez nem kicsit megnehezítette a fal közepének a dolgát, ahol az előző meccset kb. csak Mason hozta le nyugodt lelkiismerettel (1 hit). Kline és Andrews szvsz ideális esetben csak csere lesz jövőre, Stork pedig visszanyeri a tavalyi formáját.
Azért egy egészséges Solder-Mason-Stork-Tré-Vollmer kezdő szerintem rendben lenne jövőre, 1-1 plusz offseason mind3 belső falembernek jót fog tenni. Mason szépen csöndben megtanul passzblokkolni, Tré pedig kevésbé lesz teszetosza.
Plusz ember igazán csak cserének, projektnek kellene... középen Andrews, Kline adott (és szerintem kb. elég is), azonban igazán draftolhatnánk egy swing tackle-t, aki mind2 oldalon bevethető és a szakmába beletanulva 2017-ben akár Vollmer helyét is átvehetné... és addig sem gyilkoltatja le Tomot, ha a pályára kell lépnie.
Cannont pedig b....uk ki a bús p...ba....
több mint 10 éve
Félreértés ne essék, mert kivételes képességű játékos Von Miller, Ware, Wolfe és Malik Jackson is a posztján, de nehogy már ne tudjon megállítani 5 ember (néha 6 is ) hármat, úgy, hogy kifejezetten erős pénzt kapnak azért a rohadt 3 másodpercért passzblokkoknál..Lehet itt töltelékekről, meg csere cseréiről beszélni az O# falban, de több mint szégyen volt amit ez a csapatrész művelt vasárnap, sőt az elmúlt két hónapban..Tudom, hogy Solder, meg a sérülések, meg ecetera, de aki az NFL-be érkezik, megkapja a 0,5-20 millió dollárt, hogy őrizzen, az dolgozza már ki a belét arra a 2-4 másodpercre..Ha 4 nehézsúlyú birkózót beállítanának a falba, tanítanák őket 3 hónapig az alapokra, jobb eredményeket tudnának elérni, mint jelenleg a saját játékosainak..Mint passz, mint runblockban..Ebben Degugli is benne volt nyakig, így teljesen természetes, hogy mennie kellett..Scar mellett ilyen nem lehetett volna soha..
Ráadásul mindenki attól félt, hogy a liga legjobb QB-ja, mikor, melyik playben nem áll már fel. Amennyiben ilyen irányítód van, akkor a legfontosabb, hogy őt védd meg, s egy közepesnél erősebb védőfalat tolok elé, hogy gyors passzos játékaink működjenek..És igen, ha kiesik az első számú OT, vag OG, akkor minőségi, minimum közepes cserét tartok mögötte a rosteren..Teljes rebuilding kell ezen a poszton..
A vasárnapi meccs arra volt jó, hogy a sok Brady hater rájött, hogy az irányítónk nem a síró, picsogó kisfiú, hanem az akit nem lehet összetörni, mert MINDIG feláll, s ekkor is végig tudja vinni, utolsó utáni pillanatban a csapatát a győzelemért..Amerikában is mindenki ettől van elájulva..Hogy, milyen győzni akarás, és akarat van a kapitányunkban..
Best QB ever...
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 10 éve
nem tudom, azért év közben többször dicsértük DeGuglielmot, hogy kb. sz@rból épített várat, igaz, a Denver ellen nagyon elnézett valamit, vagy csak egyszerűen nem tudták megcsinálni amit kért, ezt nem tudom megítélni. Na meg BB-ék ehhez nyilván jobban is értenek.
több mint 10 éve
Scar gyere vissza mint Snoopy
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 10 éve
Nem csoda! Kíváncsi vagyok kit fognak előhalászni helyette!
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 10 éve
Kíváncsi lennék, hány OL coachot rúgtak ki idén a ligában? Ha ez így megy, nem kell sok idő és megszületik az OL coaches coach állás az NFL-ben 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
OL coach kirúgva

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Pedig láthattad, hogy nem volt akkora a difi, és kellett az év playe is azért, hogy sima legyen a vége 😊Luck 2014-es szezonja minden reménykedésre méltán jogosította fel a szurkolókat, Andre Johnson, Gore, Cole, etc, mind nagy nevek voltak, akiktől elvárható volt, hogy megadják azt a pluszt, ami kell. De látod, ők kiejtették volna a Broncost megint 😀

több mint 10 éve
És mi volt benne a hülyeség? Most, hogy a Madden 08-ra mondtam, hogy szerintem nem jön be, és nem jött be végül, attól még a szezon előtt nem hogy védhető volt, hanem kb papírforma, és az lett volna a meglepő, ha valaki szerint nem azok. De hát ott még nálunk is szarabb volt a fal. Azért belegondolni, hogy a héten szerződtetett Freeman, Lindley duó mindkét tagjának játszania kell egy tétmeccsen...Nem ez a topic hivatott a témára, de az O-faluk eleve gyenge volt, a védelem sem erősödött, inkább gyengült és szvsz. Luck Favre reinkarnációja az NFL-ben, csak még nála is inkonzisztensebb teljesítménnyel és (eddig) nem sikerült fejlődnie a megbízhatóságot illetően. Nem láttam az a difit, amiért ne kaptak volna pld. tőlünk is ugyanakkora zakót, mint előző évben. Szóval nekem már akkor is eléggé bold predictionnek tűnt az ötlet.
Wyatt
több mint 10 éve
És mi volt benne a hülyeség? Most, hogy a Madden 08-ra mondtam, hogy szerintem nem jön be, és nem jött be végül, attól még a szezon előtt nem hogy védhető volt, hanem kb papírforma, és az lett volna a meglepő, ha valaki szerint nem azok. De hát ott még nálunk is szarabb volt a fal. Azért belegondolni, hogy a héten szerződtetett Freeman, Lindley duó mindkét tagjának játszania kell egy tétmeccsen...
