New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 15 éve
Ebben nagyon nem értünk most egyet DoM. Egy 2. körös picktől ( aki nem mellesleg az egyik legígéretesebb prospect volt a posztján, rohadt jó fizikai adottságokkal...) joggal várja el az ember, hogy jobb teljesítményt nyújtson, mint egy egykoron URFA corner, akit kimondva komindatlanul az ST-be szerződtettek. A gond pont az, hogy nem igazán lehet látni, hogy mikor melyik van a pályán...BostonRöviden: az egész védelem csak lézeng a pályán, és mindenki a másodikkörös CB-t találja meg még egy olyan meccs után is, ahol összesen négy játékot volt pályán.
Hosszabb verzió:
4 snapet volt a pályán Butler a Bills ellen. A Jets ellen kilógott a sorból. Igen. Mert neki jutott Braylon Edwards, és szurkoló/média könnyen megtalálta. De a Bills meccs után megint ő volt a legrosszabb a szurkolók többsége szerint, egyszerűen röhejes. Nekem csak ez nem tetszik. McCourty elsőkörösként mutatja ugyanazon tüneteket, mint Butler, talán végig közelebb van az elkapóhoz, de a yardokat ugyanúgy nyeli/nyelte a Bills ellen. Neki szabad, mert még újonc, és tanul. Mindezt gyengébb elkapók ellen, akikkel szemben nincs magassági hátrányban.
A secondaryből Chung kivételével senki nem mutatta jelét sem annak, hogy fogalma lenne, mit kellene csinálni. Butlernek előrébb kellene tartania technikában, hogy ne fordítson túl hamar hátat az irányítónak, vagy legalább néha forduljon meg, hogy hol a labda? Igen. A Jets ellen is ez volt a baja. De nem hiszem, hogy a röhejes elkapósorral rendelkező Bills ellen kellett pont kivenni a kezdőből. Aztán amikor pályára lett küldve, egyből benyalta Parrish elkapasát. Game over. Lehet mondani, hogy mindenki akkor játsszon, amikor pályára kerül, de egy második körös picknél lehetne nagyobb a tűréshatár, főleg ha mindenki más ugyanolyan pocsék.
Lásd Meriweather példáját, aki bármit megtehet a pályán. Botrányosan rossz volt már tavaly is, idén még azon is túltesz. Amikor felülről próbálta kerülni az elkapókat, hogy odaérjen szerelni, döbbenetes volt. Neki kellene a sec eszének lenni... az már csak bónusz, hogy interjúban ismeri el, hogy az edzőtáborban ő magának talált ki játékokat, hogy mikor mit csináljon, de úgy tűnt, nem működik, ezért most majd inkább azt teszi, amit az edzők tanítottak, mondtak neki. Következmény: semmi. Butler hibája.
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Látom, már mindenki előre tekint, de végre megjelent a teljes statisztikai összefoglaló a Bills elleni meccsről.Minden esetre sajnálom Butlert, felesleges őt megtenni szinte kizárólagos bűnbaknak.
több mint 15 éve
Ebben nagyon nem értünk most egyet DoM. Egy 2. körös picktől ( aki nem mellesleg az egyik legígéretesebb prospect volt a posztján, rohadt jó fizikai adottságokkal...) joggal várja el az ember, hogy jobb teljesítményt nyújtson, mint egy egykoron URFA corner, akit kimondva komindatlanul az ST-be szerződtettek. A gond pont az, hogy nem igazán lehet látni, hogy mikor melyik van a pályán...Kíváncsi vagyok kit bíz meg BB Marshall őrzésével...RayFinkleButlert.
A meccs után legalább megint jó napja lesz a bostoni médiának, hogy ő a bűnbak, a gyenge láncszem, csak rá dobál az ellen, mert a többiek bezzeg leveszik a pályáról az ellent.
Hülye is lenne az ellenfél nem arra a 178 cm cornerre dobálni, akinek az a kiváltság jutott, hogy a 190 feletti elkapót őrizze (lásd Jets meccs Braylon Edwards vs J. Cotchery).
Mondjuk legszebb az volt, hogy Belichick még képes volt pozitívan nyilatkozni Arringtonról. Oké, hogy semmi elvárás nincs vele szemben, de akkor ne legyen kezdő, hanem maradjon ST-ben. Vagy ha már pályán van, akkor ő is legyen pellengérre állítva a gyenge run supportért meg, hogy yardokra marad le az emberéről.DoM
Do your job
több mint 15 éve
Kíváncsi vagyok kit bíz meg BB Marshall őrzésével...RayFinkleButlert.
A meccs után legalább megint jó napja lesz a bostoni médiának, hogy ő a bűnbak, a gyenge láncszem, csak rá dobál az ellen, mert a többiek bezzeg leveszik a pályáról az ellent.
Hülye is lenne az ellenfél nem arra a 178 cm cornerre dobálni, akinek az a kiváltság jutott, hogy a 190 feletti elkapót őrizze (lásd Jets meccs Braylon Edwards vs J. Cotchery).
Mondjuk legszebb az volt, hogy Belichick még képes volt pozitívan nyilatkozni Arringtonról. Oké, hogy semmi elvárás nincs vele szemben, de akkor ne legyen kezdő, hanem maradjon ST-ben. Vagy ha már pályán van, akkor ő is legyen pellengérre állítva a gyenge run supportért meg, hogy yardokra marad le az emberéről.
több mint 15 éve
Azért Arrington-tól vagy Wilhite-tól lényegesen kevesebbet várhatunk szerintem, mint Butler-től. Page alig-alig edzett a csapattal.szegény Darius Butler valami hihetetlen módon nincs tisztában azzal, hogy hol kellene lennie, vagy hogy hol van az embere. BostonHozzávehetted volna Meriweather-t, Arrington-t, Wilhite-ot, és Page-et is. Chung, Sanders, és talán McCourty is képben vannak, a többiekre ráférne egy agyátültetés. 😊El Bandi
Vödörben viszont sajnos full igazad van.
Sanders pedig hiába van képben, ha fizikálisan képtelen felvenni a kesztyűt. Ez teljesen megmutatkozott a hétvégén is sajnos 😕
Do your job
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Kíváncsi vagyok kit bíz meg BB Marshall őrzésével...
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
szegény Darius Butler valami hihetetlen módon nincs tisztában azzal, hogy hol kellene lennie, vagy hogy hol van az embere. BostonHozzávehetted volna Meriweather-t, Arrington-t, Wilhite-ot, és Page-et is. Chung, Sanders, és talán McCourty is képben vannak, a többiekre ráférne egy agyátültetés. 😊
több mint 15 éve
Speciel Hobbs szereléseivel nem volt semmi gond, a Samuel/Gay pároshoz viszonyítva király módon csapta földhöz az elkapókat... max pár túltáplált TE-vel akadt gondja. Más kérdés hogy zseb-CBként ez igencsak kikészítette a szervezetét és a szezon végére ált. már egy ép porcikája sem maradt.GyulusMeg kábé minden nála magasabb és nem magasabb WR-rel. Plaxicoról már nem is beszélve 😕
Inkább arra gondoltam, hogy sokszor éreztem azt, hogy szegény Darius Butler valami hihetetlen módon nincs tisztában azzal, hogy hol kellene lennie, vagy hogy hol van az embere. Hobbsnak voltak ugyan ilyen hihetetlen üres járatai...
Ez a mostani secondary képességet, fizikai adottságot, tehetséget tekintve semmivel sincs elmaradva a korábbi évekhez képest (Deltha O'Neal, na ő aztán tényleg kaki volt tackle terén is...), sőt...
A gondot én inkább abban látom, hogy ezek a játékosok még nagyon fiatalok és nem igazán értik/érzik a játékrendszert.
Do your job
több mint 15 éve
egyébként érdekes volt a Denver-Indy-n LoMo-t látni...és a 3db 20+ és 2 db 40+ ami még brutál nála
a játékát elnézve jó döntés volt BJGE-hez ragaszkodni, valami ultrabrutál módon lelassult az első pár lépése a srácnak, alig tud kigyorsítani... ütközni a tavalyi szezon második feléhez hasonló módon képes (magyarán közepesen, ami nála már zseniális eredmény)..
a táncikálás is maradt, speciel egy szebb futást épp annak köszönhet hogy kb 3 mp-n belül kétszer is kitáncolt balra de egyébként még mindig egy nagy rakás szerencsétlenség...
más.... Hernandez ha így folytatja könnyen 1000 yard felé kerülhet, jelenleg 211-el vezeti a rookie listát
http://www.nfl.com/stats/categorystats?archive=false&seasonType=REG&d-447263-o=2&conference=null&statisticCategory=RECEIVING&d-447263-s=RECEIVING_YARDS&experience=0&d-447263-n=1&season=2010&qualified=true&Submit=Go&tabSeq=0&d-447263-p=1Gyulus
mármint ha rookiekat nézzük
több mint 15 éve
egyébként érdekes volt a Denver-Indy-n LoMo-t látni... a játékát elnézve jó döntés volt BJGE-hez ragaszkodni, valami ultrabrutál módon lelassult az első pár lépése a srácnak, alig tud kigyorsítani... ütközni a tavalyi szezon második feléhez hasonló módon képes (magyarán közepesen, ami nála már zseniális eredmény)..
a táncikálás is maradt, speciel egy szebb futást épp annak köszönhet hogy kb 3 mp-n belül kétszer is kitáncolt balra de egyébként még mindig egy nagy rakás szerencsétlenség...
más.... Hernandez ha így folytatja könnyen 1000 yard felé kerülhet, jelenleg 211-el vezeti a rookie listát
http://www.nfl.com/stats/categorystats?archive=false&seasonType=REG&d-447263-o=2&conference=null&statisticCategory=RECEIVING&d-447263-s=RECEIVING_YARDS&experience=0&d-447263-n=1&season=2010&qualified=true&Submit=Go&tabSeq=0&d-447263-p=1
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Most jutottam el a fórumig, a fins meccs után.- Osztom a patriots.hu-n említett véleményt a OL kapcsolatban! Eddig jól teljesítettek a PP terén, de tegnap a futásblokkolásoknál is kiemelkedőt nyújtottak!!!
- AH már a Gatorsben is nagyon tetszett és az akkori óhajom is valóra vált, amikor hozzánk került. A mi rendszerünkben Jolly Jokerré válhat.
- Ha nem lesz nagy változás, akkor ez a Miami O szétszed minket a földön és a levegőben is :o
- Ha valamelyik támadóalakulat önbizalom hiánnyal küzd, csak ellenünk kell játszania...
- Szinte az összes D statban utolsó 7-10-ben vagyunk 😕
- Még valami! A Bills első TD-jénél én a monitor előtt láttam, hogy Vödör milyen messze van CJS-től, de hogy még kerülővel akarja szerelni, az már kiverte a biztosítékot!!! Ennek tényleg világítana a Negro a szájában :mad:
több mint 15 éve
Hát akkor én nemtom mire emlékszem, de Hobbs földhözcsapkodós "alteregoja" nemigazán ugrik be. Inkább a "WR mellé ugrós" vagy a "WR-re ugrós aztán lecsúszós" manifesztációja rémlik fel bennem. Nem sok pozitív emlékem maradt vele kapcsolatban.Nekem az Ellis Hobbs éra beköszöntével az volt az érzésem, hogy a secondary nem tud tacklet csinálni. Aztán tavaly már vödör és mcgowan megoldani látszottak ezt a problémát, plusz Bodden is elég jól nyomta. De most ugyanazokat a kínos perceket, Pats vs Colts playoff meccseket, vagy a Giants elleni SB-t juttatja eszembe a secondary. Missed tackle, rossz váltás slanteknél középtávú passzoknál, a safetyknek sincs sok tekintélye középen. Ha akár egy ember kiemelkedne ebből az egységből az már jó lenne.TyRSpeciel Hobbs szereléseivel nem volt semmi gond, a Samuel/Gay pároshoz viszonyítva király módon csapta földhöz az elkapókat... max pár túltáplált TE-vel akadt gondja.Gyulus
több mint 15 éve
Nekem az Ellis Hobbs éra beköszöntével az volt az érzésem, hogy a secondary nem tud tacklet csinálni. Aztán tavaly már vödör és mcgowan megoldani látszottak ezt a problémát, plusz Bodden is elég jól nyomta. De most ugyanazokat a kínos perceket, Pats vs Colts playoff meccseket, vagy a Giants elleni SB-t juttatja eszembe a secondary. Missed tackle, rossz váltás slanteknél középtávú passzoknál, a safetyknek sincs sok tekintélye középen. Ha akár egy ember kiemelkedne ebből az egységből az már jó lenne.TyRSpeciel Hobbs szereléseivel nem volt semmi gond, a Samuel/Gay pároshoz viszonyítva király módon csapta földhöz az elkapókat... max pár túltáplált TE-vel akadt gondja. Más kérdés hogy zseb-CBként ez igencsak kikészítette a szervezetét és a szezon végére ált. már egy ép porcikája sem maradt.
A jelenlegi CB-állományban messze Bodden volt a legbiztosabban szerelő, hiányzik is nagyon... lehet h nem a liga legjobb #1 CB-je, de azért általában megállja a helyét... kár azért a sérülésért:S
Vödör szvsz sosem ebben emelkedett ki, Sanders átlagos (de megbízható) Chung és McGowan az ütközőgépek...utóbbiért nagy kár, ütközgetni nem hinném h jobban tud mint Chung de a TE-k fedezése terén tavaly azért nagyot produkált:S
tisztességes pass rush mellett egyébként ez a sec. is megállna a helyét (értsd: közepes teljesítmény), sajna erre idén nem sok esélyt látok...csak kár szétcseszni az olyan fiatal, egyébként iszonyat tehetséges CB-k önbizalmát, mint Butler... (McCourt. azért valamivel jobban nyomja)
több mint 15 éve
Nekem Darius Butler a legnagyobb csalódás eddig a szezonban. Valahogy tőle azért többet várhatnánk a tehetsége, fizikai adottságai alapján. Ehhez képest tök olyan, mint ha Ellis Hobbs visszatért volna közénk...Nekem az Ellis Hobbs éra beköszöntével az volt az érzésem, hogy a secondary nem tud tacklet csinálni. Aztán tavaly már vödör és mcgowan megoldani látszottak ezt a problémát, plusz Bodden is elég jól nyomta. De most ugyanazokat a kínos perceket, Pats vs Colts playoff meccseket, vagy a Giants elleni SB-t juttatja eszembe a secondary. Missed tackle, rossz váltás slanteknél középtávú passzoknál, a safetyknek sincs sok tekintélye középen. Ha akár egy ember kiemelkedne ebből az egységből az már jó lenne.
Wheatley naon hamar cut lesz, mert ezt a játékot úgy nem lehet játszani, ha állandóan sérült az ember. Őt is nagyon fogom sajnálni a benne rejlő lehetőségek miatt...
Sanders lehet, hogy a secondary esze, de elképesztő mennyire kilóg fizikálisan ebből a csapatból...
Úgy általában elkeserítő, hogy ezek az agyon gyakorolt nickel/dime felállások mennyire nem működnek még jóindulattal is közepes szintű irányítók/elkapók ellen sem.
Valahogy kikoptak/elmentek az öreg alkatrészek, az újak meg sehogy nem akarnak összeállni. Sokszor van fejetlenség, kapkodás, mint ha nem értenék a dolgukat, a helyüket...
Az O-ban viszont vannak nagyon kellemes csalódások: Tate, BenJarvus, Connolly, G Force vagy Hernandez.Boston
több mint 15 éve
Nekem Darius Butler a legnagyobb csalódás eddig a szezonban. Valahogy tőle azért többet várhatnánk a tehetsége, fizikai adottságai alapján. Ehhez képest tök olyan, mint ha Ellis Hobbs visszatért volna közénk...Wheatley naon hamar cut lesz, mert ezt a játékot úgy nem lehet játszani, ha állandóan sérült az ember. Őt is nagyon fogom sajnálni a benne rejlő lehetőségek miatt...
Sanders lehet, hogy a secondary esze, de elképesztő mennyire kilóg fizikálisan ebből a csapatból...
Úgy általában elkeserítő, hogy ezek az agyon gyakorolt nickel/dime felállások mennyire nem működnek még jóindulattal is közepes szintű irányítók/elkapók ellen sem.
Valahogy kikoptak/elmentek az öreg alkatrészek, az újak meg sehogy nem akarnak összeállni. Sokszor van fejetlenség, kapkodás, mint ha nem értenék a dolgukat, a helyüket...
Az O-ban viszont vannak nagyon kellemes csalódások: Tate, BenJarvus, Connolly, G Force vagy Hernandez.
Do your job
több mint 15 éve
A Fins meccstől már előre félek
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 15 éve
Wheatley 2. kör, Wilhite 4. kör, Butler 2. kör (nagyon eleje), McCourthy 1. kör, Merriweather 1.kör.Hát Bodden vállát biztos nem ő flexelte le (ugyanez McGowannel), az hogy nincs mögöttük használható ember már inkább az ő hibája. Pl. én arra számítottam (valszeg Bill is), hogy Jarrad Page relatíve jó lesz, ehhez képest ő is elég gyéren vezette elő magát amikor lehetőséget kapott. Itt az egyéni hibákat nem lehet mind BB nyakába varrni.TyRHát ezt már eredménykövetőben is említettem, de ha Fitzpatrick ezt csinálta a sec-vel, bele se merek gondolni, hogy egy Rodgers, vagy Manning mit fog... Elver minket mint b*zi a f*szát. Magyarán.nDRoPont, hogy nem, mert gyakorlatilag minden támadásból pont születik a bivaly védelmünk ellen.
Ennél többet Henne sem fog tudni kihozni ellenünk. 😀
Tagnap én azon gondolkodtam, hogy ha minden D-ben lévő játékost BB hozott ide, az ő szava dönt (mint coordinator) a mecsnapi összeállítás és def playbookról, plusz ő hívja a játékokat, akkor ez a szar az ő érdem. Vagy rosszul gondolom?zinedine5
Nem szeretném "érdemtelenül" a nyakába varrni, de azért nem undrafted FA-k ból áll a sec.
És most csak a secről beszélünk, nem az LB-kről (Crable 3.kör, McKenzie 3.kör) vagy a D-lineról (Brace 2. kör eleje, bár ő talán jó lehet).
Túl sok a rossz pick és ezt látjuk viszont a páylán.
Egyébként tavaly az általad említettekkel együtt valóban brutális defensünk volt a pályán.
több mint 15 éve
Hát Bodden vállát biztos nem ő flexelte le (ugyanez McGowannel), az hogy nincs mögöttük használható ember már inkább az ő hibája. Pl. én arra számítottam (valszeg Bill is), hogy Jarrad Page relatíve jó lesz, ehhez képest ő is elég gyéren vezette elő magát amikor lehetőséget kapott. Itt az egyéni hibákat nem lehet mind BB nyakába varrni.Pont, hogy nem, mert gyakorlatilag minden támadásból pont születik a bivaly védelmünk ellen.Nézzük a jó oldalát, mindenkiből pro bowlert csinálunk. A mi védelmünk mellett: Fitzpatrick = Manning; Roscoe Parrish = Andre Johnson.Hát ezt már eredménykövetőben is említettem, de ha Fitzpatrick ezt csinálta a sec-vel, bele se merek gondolni, hogy egy Rodgers, vagy Manning mit fog... Elver minket mint b*zi a f*szát. Magyarán.nDRo
Ergo mindegy ki az ellen.zinedine5
Ennél többet Henne sem fog tudni kihozni ellenünk. 😀
Tagnap én azon gondolkodtam, hogy ha minden D-ben lévő játékost BB hozott ide, az ő szava dönt (mint coordinator) a mecsnapi összeállítás és def playbookról, plusz ő hívja a játékokat, akkor ez a szar az ő érdem. Vagy rosszul gondolom?zinedine5
több mint 15 éve
Szegény LoMo barátunk a Broncos fórumon sem örvend nagy népszerűségnek. 😉
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 15 éve
Pont, hogy nem, mert gyakorlatilag minden támadásból pont születik a bivaly védelmünk ellen.Nézzük a jó oldalát, mindenkiből pro bowlert csinálunk. A mi védelmünk mellett: Fitzpatrick = Manning; Roscoe Parrish = Andre Johnson.Hát ezt már eredménykövetőben is említettem, de ha Fitzpatrick ezt csinálta a sec-vel, bele se merek gondolni, hogy egy Rodgers, vagy Manning mit fog... Elver minket mint b*zi a f*szát. Magyarán.nDRo
Ergo mindegy ki az ellen.zinedine5
Ennél többet Henne sem fog tudni kihozni ellenünk. 😀
Tagnap én azon gondolkodtam, hogy ha minden D-ben lévő játékost BB hozott ide, az ő szava dönt (mint coordinator) a mecsnapi összeállítás és def playbookról, plusz ő hívja a játékokat, akkor ez a szar az ő érdem. Vagy rosszul gondolom?
több mint 15 éve
Hát ezt már eredménykövetőben is említettem, de ha Fitzpatrick ezt csinálta a sec-vel, bele se merek gondolni, hogy egy Rodgers, vagy Manning mit fog... Elver minket mint b*zi a f*szát. Magyarán.Nézzük a jó oldalát, mindenkiből pro bowlert csinálunk. A mi védelmünk mellett: Fitzpatrick = Manning; Roscoe Parrish = Andre Johnson.Nekünk mindegy ki az elkapó.zinedine5Na most ezen nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.polonic
Ergo mindegy ki az ellen.zinedine5
több mint 15 éve
Nézzük a jó oldalát, mindenkiből pro bowlert csinálunk. A mi védelmünk mellett: Fitzpatrick = Manning; Roscoe Parrish = Andre Johnson.Na most ezen nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.polonichát szerencsétlenségetekre Marshall egyre brutálisabbStezNekünk mindegy ki az elkapó.zinedine5
Ergo mindegy ki az ellen.
több mint 15 éve
Na most ezen nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.Nekünk mindegy ki az elkapó.zinedine5Chad Henne was 26-for-44 for 363 yards and two touchdowns.hát szerencsétlenségetekre Marshall egyre brutálisabbStez
Bele se merek gondolni velünk mit fog csinálni. :/zinedine5
Win Lose or Tie, We are Patriots fans till we die!
My favourite ring is the next one
több mint 15 éve
Nekünk mindegy ki az elkapó.Chad Henne was 26-for-44 for 363 yards and two touchdowns.hát szerencsétlenségetekre Marshall egyre brutálisabbStez
Bele se merek gondolni velünk mit fog csinálni. :/zinedine5
több mint 15 éve
Chad Henne was 26-for-44 for 363 yards and two touchdowns.hát szerencsétlenségetekre Marshall egyre brutálisabb
Bele se merek gondolni velünk mit fog csinálni. :/zinedine5