New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 5 éve
Baszki Helm. Top hozzászólás. Csak pislogok.Ebből írtam a diplomamunkám, de köszi😊
zinedine5
több mint 5 éve
Baszki Helm. Top hozzászólás. Csak pislogok.mondjuk jobban is kifejthette volna 😊
zinedine5
(hát igen, ilyenkor érzi az ember (én legalábbis), hogy kb semmit nem tudunk a játékról)
több mint 5 éve
Baszki Helm. Top hozzászólás. Csak pislogok.
több mint 5 éve
OFFBakker Helm,ne húzd már az agyamat,mert átharapom az asztalt 😁! Mondd már el ,hogy mit láttál!Figyelj, Evans konkrétan befelé néz, és tart a bal 5 (talán curl után), pont a sárga vonalon és Brady ezt követően dobja meg a passzt.Szevasz!Most emlékezetből van meg a visszajátszás illetve megnéztem a videót is, én úgy látom, hogy itt igazából nem voltak egy összhangon, kicsit olyan mint ami a Patsnél előfordult nem egyszer.
www.nfl.com/games/buccaneers-at-saints-2020-reg-1
Nem Pats téma, de gondoltam kicsit lebontom. sokadszor visszanézve az 1. int nem Brady olvasási sara. Kb a 25. mp a lényeges.
Nézzétek csak meg Evanst és Bradyt! Mi az a mozzanat, ami után bradi passzol?? 😊
Helmut ZimmerArians viszont azt mondta, hogy Evans jól olvasta védelmet, Brady pedig nem. Ebből nekem nem az jött le, hogy Evans hibázott a route-on, legalábbis az edzője szerint. Hozzá kell tegyem, hogy ha jól dobta meg a passzt, Bradynek oda kellett volna dobni a labdát, ahol a védő állt, nem is értettem, miért erőlteti , ilyenkor szokott jönni a második opció vagy egy checkdown passz,Itt jön be az edző kérdés.. Bill rászabatta Newtonra a playbookot, ,Bradynek ez nem adatott meg, sokkal egyszerübb dolgokat kellet volna nyomatni még az elején nem trükközni.. Evans azt se tudta néha milyen routja van. Brady meg dobja ahol lennie kéne ebből meg van az int, meg a többiIgazad van, de tévedsz. Ugyanis futott TD je volt, nem passzolt 😊Még ezt nem akartam leírni, mert még javában tartott Saints meccse. TB már akkor 0 TD, egy INT-tel állt, de benne volt, hogy lesz esetleg javulás. Szóval elég nehéz felmérni ilyen rövid felkészülésnél, hogy mire lesz alkalmas a támadó egység. Ebből a szempontból komoly hátránnyal indulnak azok a csapatok, ahol új a QB.TB eleve TD-vel indított, szóval nem lehetett előbb INT-je😊 Jó, futotta a TD-t, de akkor is előbb volt.
Kollega
Egyébként jöttek a pikírt megjegyzések TB-re a követőben, de egy meccs alapján kár leírni őket. A szentek egy rutinos, jobban egyben lévő társaság akik kihasználták TB és a TB hibáit. Ha jól számoltam ebből 17 pontot csináltak a szentek.
(bocs, nem fogok itt nagyon TB-vel foglalkozni, csak ezt meg akartam írni)
NB2
Én nem írom le és pikirt sem akartam lenni. Csak arra akartam rávilágítani, hogy mennyire nehéz felépíteni egy új offenset. Pláne úgy, hogy ennyire limitált a felkészítés.
Kollega
ParadSEC
Burkus
Valszeg 2 opciós volt a route Evans meg amikor megverte az első védőt, aki befele indult el vagy Spy volt, lelasított és oda várta a labdát, Brady meg a hosszúra dobta, gondolván, hogy majd megveri az emberét.
Igaz, ott meg két védő volt, de valszeg meg tudta volna oldani.
Látszott Evanson is, hogy nem érti mi történt, üresen volt és jó helyen.
Talán rámondhatjuk, hogy Brady hibázott, elvégre ő jött új rendszerbe és nem neki hoztak új elkapót, fordított esetben az van ekézve.
A Patsnél megjátszhatta ezeket a playeket, itt most, még nem.
Solymi
Helmut Zimmer
kolok1972
Talán emlékeztek sokat beszéltünk a felprogramozott játékokról, illetve, hogy Geoff feje miért mozdulatlan. Na ez ugyanaz a téma. Bármilyen kínos is, Tom Brady, és a TB O felprogramozva játszik. Csak mondjuk Kis Shanahan/McVay ilyet a kezéből nem adott volna ki. És ez elég kínos.
Solymi felvetésére. Jogos, de valójában ez egy Lead Option, egy csodásan megkomponált 21. századi diverzifikált játék, ami eleve nagy játéknak született, azzal a céllal, hogy egy ligaelit WR ütemre beér az általa választott zónába, és megcsinálja a nagy-játékot, és ahogy látni fogjuk nem is nagyon van más valós opció. Legyük őszinték, ilyen van Russell Wilson Metcalf 4&5-ra húzott TD játéka nem sokban tért el, felfogásában. Ott annyi opció volt, hogy látták a felállásban a hibát. Ott DK a lead, nincs is nagy gondolkodás. Egy - kettő- paf. De Matty is kioszt 2-3 ilyen passzt Julionak. Ez kifejezetten egy demonstratív játék. Kifelé, 4.ütemre területre, külső vállra, befelé emberre, magas légtérbe, ahol sanszosan az elkapó szedi le, és a megfelelő trestók kíséretében felkúrja a védelmet. Ryan, Garoppolo, Goffry, ezt játsszák nagyon sokszor, de vannak náluk nagyobb mesterek.
Az van ilyenkor, hogy a közhiedelemmel ellentétben, a QB másodlagosan olvas. Nem feltétlenül csak a védelmet, hanem a lead receivert, és annak a döntését olvassa. Ha az elkottázza akkor olvas újra az irányító, Vissza Wilsonra 3, ra ott már általában nincs zseb, tehát menekülés van az életért, és valami megoldás.
A "Lead receivernek", opciós joga van, hogy területi diverzifikációt követően (bővebben Jack Neumeier One back Spread) meghatározza melyik zónába megy be.
Ezek programsor alapú vagy programozott -játékok deadline paraméterrel. Ti ezt ismeritek 10+ éve ezt játsszátok tökéletesen... mentesítő Gronkkal.
A deadline típusú játékoknál, tehát meghatározott ideje van mindenkinek, hogy un. pozícióra játssza magát. Úgy számoljunk, hogy egy-két-há-és- mindezt 4/4-ben. Ezt össze kell rakni, különben szar lesz!
Arians világában nincs egy. Nincs, neki ez az ütem, az a turbolyuk, vagy a futójáték, vagy nem tudom. Palmer löbbölt passzai 2015-ben 2-re jöttek. Vissza a problémához:
Itt volt a bal szélen egy 5 vissza, ez itt a kettő - nézzük meg mit csinál a corner és az LB-k. Ennek a routenak nincs a megosztáson túl más értelme, mert a statisztikák szerint ez a "parry -time", tehát az igazi pick six peredájz, amit olvas is a corner, és oda is ér sűrűn. Tehát ez nem valós opció. A másik oldalon Painted World of Bruce Arian(i)s van, tehát egy végtelen hosszú, majd egyszer lesz ott valami típusú route, ami szintén inkább diverzifikál.
A három volt a döntés, és a négy a játék.
Háromnál 5 vissza továbbra sem opció, jobb közép TE megjátszhatatlan, jobb alul még bőven routban az ember vissza sem néz, megjátszhatatlan. Foglaljuk össze, ha ez direkt van akkor rosszabb, mint ha így sikerült. Még mindig három van és Evans befele néz és át is teszi a súlypontot. Ez látható abban a pillanatban, amikor átlépi a sárga vonalat.
Ezt olvassa Brady. A logikus döntés a külső zóna. De nem arra indult az ember. Ettől még lehet ez egy szar dobás (és szerintem szar is) . De egy felprogramozott lead opciós játéknál ne mondjuk már azt, hogy rosszul olvasott az irányító. Annyira nincs ez összerakva, meg ütemben.
Én nem mentegetem Bradyt, mert ez gyenge volt, de azért na!
Amúgy Oregonon, vagy az arany medvéknél 3-ad éves edző hallgató, aki már szigorlatozott "játékszervezési elméletből" az pontosan tudja, hogy ez nem volt korrekt. Szomorú ez...nagyon!
több mint 5 éve
Én se tudom, pedig megnéztem már párszor ezt a pár másodpercet.Bakker Helm,ne húzd már az agyamat,mert átharapom az asztalt 😁! Mondd már el ,hogy mit láttál!Figyelj, Evans konkrétan befelé néz, és tart a bal 5 (talán curl után), pont a sárga vonalon és Brady ezt követően dobja meg a passzt.Szevasz!Most emlékezetből van meg a visszajátszás illetve megnéztem a videót is, én úgy látom, hogy itt igazából nem voltak egy összhangon, kicsit olyan mint ami a Patsnél előfordult nem egyszer.
www.nfl.com/games/buccaneers-at-saints-2020-reg-1
Nem Pats téma, de gondoltam kicsit lebontom. sokadszor visszanézve az 1. int nem Brady olvasási sara. Kb a 25. mp a lényeges.
Nézzétek csak meg Evanst és Bradyt! Mi az a mozzanat, ami után bradi passzol?? 😊
Helmut ZimmerArians viszont azt mondta, hogy Evans jól olvasta védelmet, Brady pedig nem. Ebből nekem nem az jött le, hogy Evans hibázott a route-on, legalábbis az edzője szerint. Hozzá kell tegyem, hogy ha jól dobta meg a passzt, Bradynek oda kellett volna dobni a labdát, ahol a védő állt, nem is értettem, miért erőlteti , ilyenkor szokott jönni a második opció vagy egy checkdown passz,Itt jön be az edző kérdés.. Bill rászabatta Newtonra a playbookot, ,Bradynek ez nem adatott meg, sokkal egyszerübb dolgokat kellet volna nyomatni még az elején nem trükközni.. Evans azt se tudta néha milyen routja van. Brady meg dobja ahol lennie kéne ebből meg van az int, meg a többiIgazad van, de tévedsz. Ugyanis futott TD je volt, nem passzolt 😊Még ezt nem akartam leírni, mert még javában tartott Saints meccse. TB már akkor 0 TD, egy INT-tel állt, de benne volt, hogy lesz esetleg javulás. Szóval elég nehéz felmérni ilyen rövid felkészülésnél, hogy mire lesz alkalmas a támadó egység. Ebből a szempontból komoly hátránnyal indulnak azok a csapatok, ahol új a QB.TB eleve TD-vel indított, szóval nem lehetett előbb INT-je😊 Jó, futotta a TD-t, de akkor is előbb volt.
Kollega
Egyébként jöttek a pikírt megjegyzések TB-re a követőben, de egy meccs alapján kár leírni őket. A szentek egy rutinos, jobban egyben lévő társaság akik kihasználták TB és a TB hibáit. Ha jól számoltam ebből 17 pontot csináltak a szentek.
(bocs, nem fogok itt nagyon TB-vel foglalkozni, csak ezt meg akartam írni)
NB2
Én nem írom le és pikirt sem akartam lenni. Csak arra akartam rávilágítani, hogy mennyire nehéz felépíteni egy új offenset. Pláne úgy, hogy ennyire limitált a felkészítés.
Kollega
ParadSEC
Burkus
Valszeg 2 opciós volt a route Evans meg amikor megverte az első védőt, aki befele indult el vagy Spy volt, lelasított és oda várta a labdát, Brady meg a hosszúra dobta, gondolván, hogy majd megveri az emberét.
Igaz, ott meg két védő volt, de valszeg meg tudta volna oldani.
Látszott Evanson is, hogy nem érti mi történt, üresen volt és jó helyen.
Talán rámondhatjuk, hogy Brady hibázott, elvégre ő jött új rendszerbe és nem neki hoztak új elkapót, fordított esetben az van ekézve.
A Patsnél megjátszhatta ezeket a playeket, itt most, még nem.
Solymi
Helmut Zimmer
kolok1972
Azt látom, hogy amikor a sárga vonalnál van hátranéz és egy kicsit befele megy a hashmarkok fele, de nekem úgy tűnik, hogy a 40-esre várta Evans a labdát Brady meg az 50-esre dobta, kb. az adott útvonal csúcspontjára, de ott meg két védő várta volna.
Emitt meg egy stoppal megveri a védőjét és megvan a 10 yard.
Nekem ez egy Curl/Post opciós útvonalnak tűnik (remélem jól írom).
több mint 5 éve
Bakker Helm,ne húzd már az agyamat,mert átharapom az asztalt 😁! Mondd már el ,hogy mit láttál!Figyelj, Evans konkrétan befelé néz, és tart a bal 5 (talán curl után), pont a sárga vonalon és Brady ezt követően dobja meg a passzt.Szevasz!Most emlékezetből van meg a visszajátszás illetve megnéztem a videót is, én úgy látom, hogy itt igazából nem voltak egy összhangon, kicsit olyan mint ami a Patsnél előfordult nem egyszer.
www.nfl.com/games/buccaneers-at-saints-2020-reg-1
Nem Pats téma, de gondoltam kicsit lebontom. sokadszor visszanézve az 1. int nem Brady olvasási sara. Kb a 25. mp a lényeges.
Nézzétek csak meg Evanst és Bradyt! Mi az a mozzanat, ami után bradi passzol?? 😊
Helmut ZimmerArians viszont azt mondta, hogy Evans jól olvasta védelmet, Brady pedig nem. Ebből nekem nem az jött le, hogy Evans hibázott a route-on, legalábbis az edzője szerint. Hozzá kell tegyem, hogy ha jól dobta meg a passzt, Bradynek oda kellett volna dobni a labdát, ahol a védő állt, nem is értettem, miért erőlteti , ilyenkor szokott jönni a második opció vagy egy checkdown passz,Itt jön be az edző kérdés.. Bill rászabatta Newtonra a playbookot, ,Bradynek ez nem adatott meg, sokkal egyszerübb dolgokat kellet volna nyomatni még az elején nem trükközni.. Evans azt se tudta néha milyen routja van. Brady meg dobja ahol lennie kéne ebből meg van az int, meg a többiIgazad van, de tévedsz. Ugyanis futott TD je volt, nem passzolt 😊Még ezt nem akartam leírni, mert még javában tartott Saints meccse. TB már akkor 0 TD, egy INT-tel állt, de benne volt, hogy lesz esetleg javulás. Szóval elég nehéz felmérni ilyen rövid felkészülésnél, hogy mire lesz alkalmas a támadó egység. Ebből a szempontból komoly hátránnyal indulnak azok a csapatok, ahol új a QB.TB eleve TD-vel indított, szóval nem lehetett előbb INT-je😊 Jó, futotta a TD-t, de akkor is előbb volt.
Kollega
Egyébként jöttek a pikírt megjegyzések TB-re a követőben, de egy meccs alapján kár leírni őket. A szentek egy rutinos, jobban egyben lévő társaság akik kihasználták TB és a TB hibáit. Ha jól számoltam ebből 17 pontot csináltak a szentek.
(bocs, nem fogok itt nagyon TB-vel foglalkozni, csak ezt meg akartam írni)
NB2
Én nem írom le és pikirt sem akartam lenni. Csak arra akartam rávilágítani, hogy mennyire nehéz felépíteni egy új offenset. Pláne úgy, hogy ennyire limitált a felkészítés.
Kollega
ParadSEC
Burkus
Valszeg 2 opciós volt a route Evans meg amikor megverte az első védőt, aki befele indult el vagy Spy volt, lelasított és oda várta a labdát, Brady meg a hosszúra dobta, gondolván, hogy majd megveri az emberét.
Igaz, ott meg két védő volt, de valszeg meg tudta volna oldani.
Látszott Evanson is, hogy nem érti mi történt, üresen volt és jó helyen.
Talán rámondhatjuk, hogy Brady hibázott, elvégre ő jött új rendszerbe és nem neki hoztak új elkapót, fordított esetben az van ekézve.
A Patsnél megjátszhatta ezeket a playeket, itt most, még nem.
Solymi
Helmut Zimmer
Szerkesztette: kolok1972
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 5 éve
Figyelj, Evans konkrétan befelé néz, és tart a bal 5 (talán curl után), pont a sárga vonalon és Brady ezt követően dobja meg a passzt.Szevasz!Most emlékezetből van meg a visszajátszás illetve megnéztem a videót is, én úgy látom, hogy itt igazából nem voltak egy összhangon, kicsit olyan mint ami a Patsnél előfordult nem egyszer.
www.nfl.com/games/buccaneers-at-saints-2020-reg-1
Nem Pats téma, de gondoltam kicsit lebontom. sokadszor visszanézve az 1. int nem Brady olvasási sara. Kb a 25. mp a lényeges.
Nézzétek csak meg Evanst és Bradyt! Mi az a mozzanat, ami után bradi passzol?? 😊
Helmut ZimmerArians viszont azt mondta, hogy Evans jól olvasta védelmet, Brady pedig nem. Ebből nekem nem az jött le, hogy Evans hibázott a route-on, legalábbis az edzője szerint. Hozzá kell tegyem, hogy ha jól dobta meg a passzt, Bradynek oda kellett volna dobni a labdát, ahol a védő állt, nem is értettem, miért erőlteti , ilyenkor szokott jönni a második opció vagy egy checkdown passz,Itt jön be az edző kérdés.. Bill rászabatta Newtonra a playbookot, ,Bradynek ez nem adatott meg, sokkal egyszerübb dolgokat kellet volna nyomatni még az elején nem trükközni.. Evans azt se tudta néha milyen routja van. Brady meg dobja ahol lennie kéne ebből meg van az int, meg a többiIgazad van, de tévedsz. Ugyanis futott TD je volt, nem passzolt 😊Még ezt nem akartam leírni, mert még javában tartott Saints meccse. TB már akkor 0 TD, egy INT-tel állt, de benne volt, hogy lesz esetleg javulás. Szóval elég nehéz felmérni ilyen rövid felkészülésnél, hogy mire lesz alkalmas a támadó egység. Ebből a szempontból komoly hátránnyal indulnak azok a csapatok, ahol új a QB.TB eleve TD-vel indított, szóval nem lehetett előbb INT-je😊 Jó, futotta a TD-t, de akkor is előbb volt.
Kollega
Egyébként jöttek a pikírt megjegyzések TB-re a követőben, de egy meccs alapján kár leírni őket. A szentek egy rutinos, jobban egyben lévő társaság akik kihasználták TB és a TB hibáit. Ha jól számoltam ebből 17 pontot csináltak a szentek.
(bocs, nem fogok itt nagyon TB-vel foglalkozni, csak ezt meg akartam írni)
NB2
Én nem írom le és pikirt sem akartam lenni. Csak arra akartam rávilágítani, hogy mennyire nehéz felépíteni egy új offenset. Pláne úgy, hogy ennyire limitált a felkészítés.
Kollega
ParadSEC
Burkus
Valszeg 2 opciós volt a route Evans meg amikor megverte az első védőt, aki befele indult el vagy Spy volt, lelasított és oda várta a labdát, Brady meg a hosszúra dobta, gondolván, hogy majd megveri az emberét.
Igaz, ott meg két védő volt, de valszeg meg tudta volna oldani.
Látszott Evanson is, hogy nem érti mi történt, üresen volt és jó helyen.
Talán rámondhatjuk, hogy Brady hibázott, elvégre ő jött új rendszerbe és nem neki hoztak új elkapót, fordított esetben az van ekézve.
A Patsnél megjátszhatta ezeket a playeket, itt most, még nem.
Solymi
több mint 5 éve
Szevasz!Most emlékezetből van meg a visszajátszás illetve megnéztem a videót is, én úgy látom, hogy itt igazából nem voltak egy összhangon, kicsit olyan mint ami a Patsnél előfordult nem egyszer.

Szevasz!Nem Pats téma, de gondoltam kicsit lebontom. sokadszor visszanézve az 1. int nem Brady olvasási sara. Kb a 25. mp a lényeges.
Nézzétek csak meg Evanst és Bradyt! Mi az a mozzanat, ami után bradi passzol?? 😊
Arians viszont azt mondta, hogy Evans jól olvasta védelmet, Brady pedig nem. Ebből nekem nem az jött le, hogy Evans hibázott a route-on, legalábbis az edzője szerint. Hozzá kell tegyem, hogy ha jól dobta meg a passzt, Bradynek oda kellett volna dobni a labdát, ahol a védő állt, nem is értettem, miért erőlteti , ilyenkor szokott jönni a második opció vagy egy checkdown passz,Itt jön be az edző kérdés.. Bill rászabatta Newtonra a playbookot, ,Bradynek ez nem adatott meg, sokkal egyszerübb dolgokat kellet volna nyomatni még az elején nem trükközni.. Evans azt se tudta néha milyen routja van. Brady meg dobja ahol lennie kéne ebből meg van az int, meg a többiIgazad van, de tévedsz. Ugyanis futott TD je volt, nem passzolt 😊Még ezt nem akartam leírni, mert még javában tartott Saints meccse. TB már akkor 0 TD, egy INT-tel állt, de benne volt, hogy lesz esetleg javulás. Szóval elég nehéz felmérni ilyen rövid felkészülésnél, hogy mire lesz alkalmas a támadó egység. Ebből a szempontból komoly hátránnyal indulnak azok a csapatok, ahol új a QB.TB eleve TD-vel indított, szóval nem lehetett előbb INT-je😊 Jó, futotta a TD-t, de akkor is előbb volt.
Kollega
Egyébként jöttek a pikírt megjegyzések TB-re a követőben, de egy meccs alapján kár leírni őket. A szentek egy rutinos, jobban egyben lévő társaság akik kihasználták TB és a TB hibáit. Ha jól számoltam ebből 17 pontot csináltak a szentek.
(bocs, nem fogok itt nagyon TB-vel foglalkozni, csak ezt meg akartam írni)
NB2
Én nem írom le és pikirt sem akartam lenni. Csak arra akartam rávilágítani, hogy mennyire nehéz felépíteni egy új offenset. Pláne úgy, hogy ennyire limitált a felkészítés.
Kollega
ParadSEC
Burkus
több mint 5 éve
Arians területre vezeti Evans-t és Godwin-t mindig, Brady meg hozzászokott az ütemjátékhoz Foxborough-ban. Nem csiszolódtak össze, de BA-nak át kell írnia a gameplant Tomra, mert sok ilyen lesz, ha nem teszi.Arians viszont azt mondta, hogy Evans jól olvasta védelmet, Brady pedig nem. Ebből nekem nem az jött le, hogy Evans hibázott a route-on, legalábbis az edzője szerint. Hozzá kell tegyem, hogy ha jól dobta meg a passzt, Bradynek oda kellett volna dobni a labdát, ahol a védő állt, nem is értettem, miért erőlteti , ilyenkor szokott jönni a második opció vagy egy checkdown passz,Itt jön be az edző kérdés.. Bill rászabatta Newtonra a playbookot, ,Bradynek ez nem adatott meg, sokkal egyszerübb dolgokat kellet volna nyomatni még az elején nem trükközni.. Evans azt se tudta néha milyen routja van. Brady meg dobja ahol lennie kéne ebből meg van az int, meg a többiIgazad van, de tévedsz. Ugyanis futott TD je volt, nem passzolt 😊Még ezt nem akartam leírni, mert még javában tartott Saints meccse. TB már akkor 0 TD, egy INT-tel állt, de benne volt, hogy lesz esetleg javulás. Szóval elég nehéz felmérni ilyen rövid felkészülésnél, hogy mire lesz alkalmas a támadó egység. Ebből a szempontból komoly hátránnyal indulnak azok a csapatok, ahol új a QB.TB eleve TD-vel indított, szóval nem lehetett előbb INT-je😊 Jó, futotta a TD-t, de akkor is előbb volt.
Kollega
Egyébként jöttek a pikírt megjegyzések TB-re a követőben, de egy meccs alapján kár leírni őket. A szentek egy rutinos, jobban egyben lévő társaság akik kihasználták TB és a TB hibáit. Ha jól számoltam ebből 17 pontot csináltak a szentek.
(bocs, nem fogok itt nagyon TB-vel foglalkozni, csak ezt meg akartam írni)
NB2
Én nem írom le és pikirt sem akartam lenni. Csak arra akartam rávilágítani, hogy mennyire nehéz felépíteni egy új offenset. Pláne úgy, hogy ennyire limitált a felkészítés.
Kollega
ParadSEC
Burkus
több mint 5 éve
Arians viszont azt mondta, hogy Evans jól olvasta védelmet, Brady pedig nem. Ebből nekem nem az jött le, hogy Evans hibázott a route-on, legalábbis az edzője szerint. Hozzá kell tegyem, hogy ha jól dobta meg a passzt, Bradynek oda kellett volna dobni a labdát, ahol a védő állt, nem is értettem, miért erőlteti , ilyenkor szokott jönni a második opció vagy egy checkdown passz,Itt jön be az edző kérdés.. Bill rászabatta Newtonra a playbookot, ,Bradynek ez nem adatott meg, sokkal egyszerübb dolgokat kellet volna nyomatni még az elején nem trükközni.. Evans azt se tudta néha milyen routja van. Brady meg dobja ahol lennie kéne ebből meg van az int, meg a többiIgazad van, de tévedsz. Ugyanis futott TD je volt, nem passzolt 😊Még ezt nem akartam leírni, mert még javában tartott Saints meccse. TB már akkor 0 TD, egy INT-tel állt, de benne volt, hogy lesz esetleg javulás. Szóval elég nehéz felmérni ilyen rövid felkészülésnél, hogy mire lesz alkalmas a támadó egység. Ebből a szempontból komoly hátránnyal indulnak azok a csapatok, ahol új a QB.TB eleve TD-vel indított, szóval nem lehetett előbb INT-je😊 Jó, futotta a TD-t, de akkor is előbb volt.
Kollega
Egyébként jöttek a pikírt megjegyzések TB-re a követőben, de egy meccs alapján kár leírni őket. A szentek egy rutinos, jobban egyben lévő társaság akik kihasználták TB és a TB hibáit. Ha jól számoltam ebből 17 pontot csináltak a szentek.
(bocs, nem fogok itt nagyon TB-vel foglalkozni, csak ezt meg akartam írni)
NB2
Én nem írom le és pikirt sem akartam lenni. Csak arra akartam rávilágítani, hogy mennyire nehéz felépíteni egy új offenset. Pláne úgy, hogy ennyire limitált a felkészítés.
Kollega
ParadSEC
több mint 5 éve
Kérdezték az Öreget a szünetben, hogy látja Camet. Annyit bírt nyögni, hogy He will be fine."... már majdnem jobb, mint az átlag..."
Kollega
több mint 5 éve
Kérdezték az Öreget a szünetben, hogy látja Camet. Annyit bírt nyögni, hogy He will be fine.
We are all PATRIOTS!
több mint 5 éve
Itt jön be az edző kérdés.. Bill rászabatta Newtonra a playbookot, ,Bradynek ez nem adatott meg, sokkal egyszerübb dolgokat kellet volna nyomatni még az elején nem trükközni.. Evans azt se tudta néha milyen routja van. Brady meg dobja ahol lennie kéne ebből meg van az int, meg a többiIgazad van, de tévedsz. Ugyanis futott TD je volt, nem passzolt 😊Még ezt nem akartam leírni, mert még javában tartott Saints meccse. TB már akkor 0 TD, egy INT-tel állt, de benne volt, hogy lesz esetleg javulás. Szóval elég nehéz felmérni ilyen rövid felkészülésnél, hogy mire lesz alkalmas a támadó egység. Ebből a szempontból komoly hátránnyal indulnak azok a csapatok, ahol új a QB.TB eleve TD-vel indított, szóval nem lehetett előbb INT-je😊 Jó, futotta a TD-t, de akkor is előbb volt.
Kollega
Egyébként jöttek a pikírt megjegyzések TB-re a követőben, de egy meccs alapján kár leírni őket. A szentek egy rutinos, jobban egyben lévő társaság akik kihasználták TB és a TB hibáit. Ha jól számoltam ebből 17 pontot csináltak a szentek.
(bocs, nem fogok itt nagyon TB-vel foglalkozni, csak ezt meg akartam írni)
NB2
Én nem írom le és pikirt sem akartam lenni. Csak arra akartam rávilágítani, hogy mennyire nehéz felépíteni egy új offenset. Pláne úgy, hogy ennyire limitált a felkészítés.
Kollega
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 5 éve
Igazad van, de tévedsz. Ugyanis futott TD je volt, nem passzolt 😊Még ezt nem akartam leírni, mert még javában tartott Saints meccse. TB már akkor 0 TD, egy INT-tel állt, de benne volt, hogy lesz esetleg javulás. Szóval elég nehéz felmérni ilyen rövid felkészülésnél, hogy mire lesz alkalmas a támadó egység. Ebből a szempontból komoly hátránnyal indulnak azok a csapatok, ahol új a QB.TB eleve TD-vel indított, szóval nem lehetett előbb INT-je😊 Jó, futotta a TD-t, de akkor is előbb volt.
Kollega
Egyébként jöttek a pikírt megjegyzések TB-re a követőben, de egy meccs alapján kár leírni őket. A szentek egy rutinos, jobban egyben lévő társaság akik kihasználták TB és a TB hibáit. Ha jól számoltam ebből 17 pontot csináltak a szentek.
(bocs, nem fogok itt nagyon TB-vel foglalkozni, csak ezt meg akartam írni)
NB2
Én nem írom le és pikirt sem akartam lenni. Csak arra akartam rávilágítani, hogy mennyire nehéz felépíteni egy új offenset. Pláne úgy, hogy ennyire limitált a felkészítés.
We are all PATRIOTS!
több mint 5 éve
Még ezt nem akartam leírni, mert még javában tartott Saints meccse. TB már akkor 0 TD, egy INT-tel állt, de benne volt, hogy lesz esetleg javulás. Szóval elég nehéz felmérni ilyen rövid felkészülésnél, hogy mire lesz alkalmas a támadó egység. Ebből a szempontból komoly hátránnyal indulnak azok a csapatok, ahol új a QB.TB eleve TD-vel indított, szóval nem lehetett előbb INT-je😊 Jó, futotta a TD-t, de akkor is előbb volt.
Kollega
Egyébként jöttek a pikírt megjegyzések TB-re a követőben, de egy meccs alapján kár leírni őket. A szentek egy rutinos, jobban egyben lévő társaság akik kihasználták TB és a TB hibáit. Ha jól számoltam ebből 17 pontot csináltak a szentek.
(bocs, nem fogok itt nagyon TB-vel foglalkozni, csak ezt meg akartam írni)
több mint 5 éve
Az a punt 37-ről. Hülyét kapok az ilyen túlokoskodástól.
több mint 5 éve
Csak ezeket a fura handoffokat lesz nehéz megszoknom. Láttam, hogy kajolja rendesen a védelem, de nézni akkor is fura.
We are all PATRIOTS!
több mint 5 éve
Cammel azt játszottátok amit kell.Én úgy látom ahogy a többiek leírták meg amit korábban tapasztaltunk.
Majd pár meccs és az önbizalma is visszatér passz ügyileg de okos volt, hogy nem lett erőltetve.
Amúgy 1,5 éve nem játszott (2 meccs volt sérülten) szóval nagy eséllyel csak jobb lesz. Neki még mindenképp szüksége lenne egy elkapó TE-re vagy egy nagyobb megbizható elkapóra.
Kíváncsi vagyok hogy menedzselitek tovább Camet.
TSzabi
A rendszerben "kezdő" QB-tól nem fogják elvárni, hogy ő nyerje meg a meccset, menedzselje le hiba nélkül és ennyi. Ha futni kell akkor futni fogunk, ehhez megvan az emberanyag, plusz ott lehet variálni passzokkal is és ha nagyon muszáj, akkor Edelman megoldja rutinból vagy van egy nagyobb méretű WR Harry személyében és TE is.
Szituációs foci fog addig menni amíg nem lesz meg a megfelelő összhang és a begyakorolt játékok.
Jelenleg kicsi a használható playbook, de azért tudnak benne kavarni.
A védelemtől se lehet várni, hogy lehoz egy 100%-os meccset, főleg egy ilyen szezon elején, ilyen playekkel kell számolni, hiába volt DPOY Gilmore.
Látszik, hogy a védelem az karmol, van még mit csiszolni rajtuk, de ott jobb az alap, jobban össze vannak állva mint a támadók.
Ott is várható fejlődés, főleg a támadófalban, kíváncsi vagyok, hogy a futások mekkora része volt sikeres és milyen arányban mentek balra.
több mint 5 éve
Cammel azt játszottátok amit kell. Majd pár meccs és az önbizalma is visszatér passz ügyileg de okos volt, hogy nem lett erőltetve.
Amúgy 1,5 éve nem játszott (2 meccs volt sérülten) szóval nagy eséllyel csak jobb lesz. Neki még mindenképp szüksége lenne egy elkapó TE-re vagy egy nagyobb megbizható elkapóra.
Kíváncsi vagyok hogy menedzselitek tovább Camet.
több mint 5 éve
A második félidő elején egészen jól ment a passzjáték, erre sikerült egycsapásra visszahozni az ellent egy buta hibával. A védelem lezárta (bár, ha ott az interceptionnél van egy holding a DB-nken, akkor sem szólhatunk talán, és akkor azért karcosabb lehetett volna).Azt mondtam az idény előtt, hogy október közepe-vége tájára legyen egy olyan támadójáték, ami tud haladni, és játszani azt, amit szeretnénk, az idény végén meg jöhetnek majd a W-k. Azt egyelőre én sem látom, hogy hátrányból, passzokkal verünk egy erős csapatot, de ez is javulni fog majd idővel

több mint 5 éve
Ez után a felkészülés után szerintem ez több mint biztató. Ilyen körülmények között nehéz egy új irányítót beépíteni, és Newton teljes mértékben meghaladta a várakozásaimat. Aztán, ha valamikor novemberben még tudunk is egyet lapozni a playbookban, akkor ez egy szerethető csapat lesz.Még ezt nem akartam leírni, mert még javában tartott Saints meccse. TB már akkor 0 TD, egy INT-tel állt, de benne volt, hogy lesz esetleg javulás. Szóval elég nehéz felmérni ilyen rövid felkészülésnél, hogy mire lesz alkalmas a támadó egység. Ebből a szempontból komoly hátránnyal indulnak azok a csapatok, ahol új a QB.
Kollega
JMD szemmel láthatóan azokra a játékokra építette az offenseünket, amiket a csapat atombiztosan meg tud csinálni. Úgyhogy én annyit tudtam ebből megmondani, hogy Cam nagyon akar bizonyítani és a képességeiből bőven megvan még annyi, hogy le tudjon menedzselni egy meccset. És ez bíztató, mert benne van, hogy innen még bőven lehet feljebb is.
We are all PATRIOTS!
több mint 5 éve
Newton milyen volt? Lattam felig meddig, de nem az en velemenyem szamit.Szerintem biztató. Látszik rajta, hogy még "rozsdás", de a vártnál jobban ment az offense vele. Az komoly kérdés, hogy mi lesz, ha futni kell az eredmény után és sokat kell passzolni, mert túl sok célpontunk nincs. Egyébként nagyon furcsa volt őt Pats mezben látni, sőt az első TD-nél szerintem a Dolphins játékosok sem akarták elhinni, hogy egy Pats QB futni fog 😊
ulpianus
Nagyon tetszett meccs közben, amikor az azonos felállásból történő playeket elemezte Romo: - Amikor Edelman a pályán van passz lesz, ha nincs akkor futás 😀
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 5 éve
csóri TB nem igazán úgy kezd ahogy szerette volnaAz első játékos 2013 óta, aki három egymást követő meccsen dobott picksixet. Nem láttam az egész meccset, mert belealudtam, de ameddig néztem, addig a fala sem volt jó. (A futókon is komoly szereléseket mutattak be a backfielden.)
szerintem nagyon rágörcsölt ő is és a csapata is
NB2