New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 7 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 235 — situational football
Tudom teljesen felesleges az első hét előtt arról írni, mit vár az ember a szezontól, de mégis legyen itt valami

Sokan azt mondják mennyire gyenge keretünk van (7-8 év leggyengébbje), én azért ezt nem nagyon látom. Persze az elkapó sor nagyon ergya (papíron!), de ettől függetlenül, szerintem jobban állunk mint a SB-ban. Persze amikor leírnak minket az nekünk mindig jól jön, szóval egy percig sem bánom.

Védő oldalon a DC váltás a legnagyobb kérdőjel számomra. Flores talán kicsit agresszívabb playeket fog hívni, talán a játékosoknak jobban fog feküdni ez a rendszer, de ezekre mind menet közben fogunk választ kapni. A front seven szerintem kellően minsőségi, nem elit, de bőven van elég mélysége, hogy jobb legyen a pass-rush és a futás elleni védekezés is. Secondary-ben a Gilmore-DMC-Chung hármas nagyon pöpec még mindig, bár utóbbiról egyre nehezebb elhinni, hogy kibír egy teljes szezont komoly sérülés nélkül, helyettese meg még mindig nincs (ha már korábban szó volt a fr. QB-ért való feltraderől, akkor én most is azt mondom inkább Derwin James-ért adtam volna ki extra picket :sign: ), CB2 és slot corner lehet az igazi achilles sarka az egységnek. Rowe-nak voltak jobb és rosszabb meccsei, nekem kicsit inkonzisztens, aztán a harmadik számúra JJ talán nem olyan borzasztó, viszont Crossen 53-as kerettagságát nem nagyon értem, engem baromira nem győzött meg a pre-season alapján (tudom, nem is engem kell). Nekem még JMC se tetszett főleg, hogy safteyben is játszattuk, én nem számolok vele mint hatalmas upgrade, de cáfoljon rám.

Összességében én ezt a védelmet az elit alatti polcra tenném, szerintem semmivel sem rosszabb mint a tavalyi, sőőt igazából csak Butlert vesztettük el, aki szerintem már túl van a prime-ján, ellenben sérülésből visszatértek páran. A speedster WR-ket például nem tudom hogyan fogjuk majd meg, lehet ez nem is a CB-k feladata lesz, hanem a front7-é. Ettől függetlenül komoly csalódás lenne ha ez az egység komolyan visszaesne a tavalyihoz képest(kapott pontokban).

Támadó oldalon leginkább JMD-TB zseni duóban lehet igazán bízni. Ahogy korábban említettem az elkapósor elsőre tényleg nem néz ki túl jól. Jules távollétében, aki nagyon rozsdásan kezdte a felkészülést (persze lehet csak egy hónappal eltolta a formaidőzítését, neki úgy is októberben kezdődik a szezon), Hogan az egyedüli biztos pont és ő is igen messze van a WR1 kalibertől. Gronk sérüléseit figyelembe véve, nem lenne túl okos húzás, ha már az első négy meccsen csapágyasra játszatnánk szegényt. RB poszton komoly veszteség jelenthet Lewis elengedése, ha ezt a rookie Sony nem tudja kompenzálni. Márpedig a pre-season kiülésével tőle sem várhatunk egy hatalmas nagy berobbanást. Az elején jól kell használni a két elkapásban is jeleskedő futónkat és
nagyon kéne, hogy Hollister is végre megmutassa mire képes. A falban csak az LT-ben lehet kérdőjel, Brown-nak is felemás előszezonja volt, hol jól hol kevésbé jól
játszott, Solder sem volt egy sziklaszilárd alap, de egy kicsit tartok az új fiútól.

Az elején, főleg az első négy meccsen mindenképp döcögős O#-t várok, inkább futás alapú, órapörgető gameplannel. Aztán reméljük decemberre CP-vel, Jules-szal egy igazán kreatív támadógépezetet láthatunk.

És ha már szóba kerültek a sérülések, akkor itt egy mind blowing stat

Sorsolás:

Annak örülök, hogy div-en kívül játszunk legalább 6 kemény, kvázi PO meccset. Bármennyire megy a sav az AFC East komolyan vételével kapcsolatban, azért 2-3 szoros meccs itt is mindig be szokott csúszni.

Első két meccs(vs Texans, @Jags) jó kis erőfelmérő lesz már az elején, nem lepődnék meg ha 0-2-vel kezdenénk, Watsonék ha nem is bitang erős D#-el jönnek, de egészségesek lesznek, szóval azért van tőlük félnivaló mert bizonyos posztokon egykor(vagy még mindig) elit játékosok játszanak. A támadóik erősségét meg tavaly testközelből élhettük át. Jacksonvilleben meg nem számítok semmi jóra, AFC döntő miatt a szokásosnál is nagyobb bizonyítási vággyal lépnek majd pályára, én ezt tuti bukónak veszem (főleg a kicsit döcögősen indító O# miatt).
Utána papíron 6 hozható meccs lesz, bár a Ford Fielden azért Stafford által vezetett támadósor jó kis erőfelmérő lesz a védelemnek, ahogy jó pár héttel később az addigra összeszokott, Mack-kel megerősített Bears D# is hasonló lesz a támadóinknak.
Kilencedik héten jön a Packers, ez is nagyon jó időpontban van, az első 8 hét
tanulságainak, edzéseinek, fejlődésének eredményét ismét le lehet szűrni egy abszolút bajnokesélyes csapat ellen. Tizedik héten a Titans vendégeként egy szintén erős ellenfél ellen bizonyíthatunk, ráadásul a sok közös ismerős miatt amúgy is pikánsnak ígérkezik az a találkozó.
Decemberben, amikor "az igazi foci kezdődik" szintén lesz két kifejezetten erős ellenfelünk. Tizenharmadik héten jön a Vikings, az egyik (ha nem a) legjobb kerettel rendelkező csapat az egész ligában. Ezen a meccsen már tényleg meg fog mutatkozni mennyire vérmes reményekkel várhatjuk a PO küzdelmeit. Ezek után elmegyünk a Miamiba a szokásos decemberi L-ért, majd a szezon megkoronázására Steelers-hez látogatunk zsinórban harmadszor. Itt lehet nem is az első seed lesz a tét hanem csak BYE week.

Nyilván a saját csoport ellenfelek lehúzzák a sorsolásunkat, de azon kívül két brutál erős csoporttal kell megküzdeni, az "előre hozott PO meccsek" közül meg legalább a felét hozni kell, hogy biztosan meglegyen a BYE, mert az szerintem most is kulcskérdés lesz hogy hol kell játsszuk az AFC (elő)döntőt

Szünetig le kéne hozni min 2 vereséggel a 10 meccset, max 7-3 viszont ez esetben egynél több vereség nem férne bele az alapszakasz végéig, de én arra számítok, hogy 12-4-et (vagy annál is jobbat) 3 csapat is el fog érni az AFC-ben, és ha most tippelnem kéne azt mondanám, hogy mi egy meccsel pont lemaradunk a pihenőhétről. Majd meglátjuk.

| Aztán Brady megy IR-re a második héten és kuka a szezon 😀 |

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 235 — situational football
Foles is tudta mikor kell jól játszani...
Pats szurkolóként rohadtul ideges leszek emiatt...
Eli M-mel ugyanez a szitu...
NB2
engem azon a meccsen a saját védelmünk teljesítménye sokkal jobban felbaszott 😕

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 100 — Apu ökölbeszorított keze
Foles is tudta mikor kell jól játszani...
Pats szurkolóként rohadtul ideges leszek emiatt...
Eli M-mel ugyanez a szitu...
NB2
többször is

több mint 7 éve
Sinisa New England Patriots 3 236 — Gràcies Pep!
Dawson...remelem nem egy újabb magasan draftolt üveg corner...

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Engem az Eagles nem zavar, a Seahawks elleni siker volt nálam a fordulópont, az első Giants elleni sokk után az nagyon kellett, persze azért örültem, hogy fordítottunk a Falcons ellen, és jobb lett volna, ha most nyerünk, de nekem azóta minden ajándék

több mint 7 éve
NB2 New England Patriots 29 697 — nabege2@yahoo.com
Foles is tudta mikor kell jól játszani...
Pats szurkolóként rohadtul ideges leszek emiatt...
Eli M-mel ugyanez a szitu...
több mint 7 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 235 — situational football
Lesz még egy része a Tom vs Timenak, egyfajta epilógus 😊
ervinator
 twitter.com/fearthe_beard11/status/1037373398186385409

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
mascherano 727 — na húzzál innen kisköcsög
Boldenért nekem sem fáj a szívem, igaz, amikor nem volt, gyengébb volt az ST, de van annyi csak ST-emberünk, és Burkhead is használható ott is, hogy oldják meg. Futóként semmit nem ad hozzá, nem baj, ha csökken az ST-only emberek száma.

Darboh sokáig nem volt sajna, de hátha a fehér csodagyerek! | (hivatalos, Brady rasszista, és csak a fehér elkapókat szereti) |
Wyatt
Akkor Dorsett és Patterson szerezzen be vmi fehérítő krémet de nagyon gyorsan )

:: HIBÁS KÉP ::
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Boldenért nekem sem fáj a szívem, igaz, amikor nem volt, gyengébb volt az ST, de van annyi csak ST-emberünk, és Burkhead is használható ott is, hogy oldják meg. Futóként semmit nem ad hozzá, nem baj, ha csökken az ST-only emberek száma.

Darboh sokáig nem volt sajna, de hátha a fehér csodagyerek! | (hivatalos, Brady rasszista, és csak a fehér elkapókat szereti) |

több mint 7 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 734 — Patriot
Brandon Bolden aláírt a Miamihoz.
Solymi
Általában nekünk jobban sül el, ha a csoportból igazolunk.
Igazából én már az elmúlt 3-4 évben sem értettem, miért tartjuk meg mindig Boldent és azt is tudom, hogy erre a varázsválasz: ST-ben kurvajó, de ez nekem nem tünt fel (vagy nem tudom, mit kell nézni 😊)

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 7 éve
Sinisa New England Patriots 3 236 — Gràcies Pep!
Brandon Bolden aláírt a Miamihoz.
Solymi
Darboh (WR) out - Schwenke (C/G) in

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 7 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 648
Brandon Bolden aláírt a Miamihoz.
több mint 7 éve
Sinisa New England Patriots 3 236 — Gràcies Pep!
Érdekes, Karras es Ferentz

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 7 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 2 135
Lesz még egy része a Tom vs Timenak, egyfajta epilógus 😊

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Na a PS viszont marha jónak tűnik, maradt Etling, Valentine, Langi és Webb is

- QB Danny Etling
- DT Vincent Valentine
- LB Harvey Langi
- RB Ralph Webb
- WR Riley McCarron
- OL Cole Croston
- OL James Ferentz
- CB Jomal Wiltz

több mint 7 éve
kolok1972 New England Patriots 3 123 — Pats fan
Ott van bazdmeg a fehér elkapó a riválistól!

Welker és Hogan után itt az újabb nagyágyú!

Amúgy tavalyi 3–4. körös elkapók, még a végén erősítést is jelenthetnek
Wyatt
Amen Atyám

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 7 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan

#respect

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ott van bazdmeg a fehér elkapó a riválistól!

Welker és Hogan után itt az újabb nagyágyú!

Amúgy tavalyi 3–4. körös elkapók, még a végén erősítést is jelenthetnek

több mint 7 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 576 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Belichick mai fogásai - természetesen jött egy ember az AFC East más csapatából.
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Nem az a lényeg, milyen nevek vannak a piacon, kukáztunk éppen eleget mostanában a jó nevűek közül, hatalmas aránnyal váltak be. Jöjjön valami nímand, aki senki másnak nem tűnt fel, hogy egyáltalán FA, de nálunk jó lesz

több mint 7 éve
manuszka86 New England Patriots 2 621 — Patriots fan
kit kukázhat BB mester még WR-nek?
az biztos hogy kevesen vannak a srácok...pl.: Kendall Wright?

több mint 7 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 235 — situational football
Nekem Cyrus Jones elküldése volt a meglepő, ha Richards-szal ennyit szenvedtünk, akkor furcsa hogy CJ-ről ilyen hamar lemondtunk (Duke Dawsonra már most tegyük rá a bust táblát, max kellemesen csalódunk 😀 )

én is vékonynak tartom a WReket, főleg a minőséget illetően, de RB poszton Hill-en kívül kb bárkit be tudsz küldeni jó eséllyel el fogja kapni a labdát, Sony-nak meg át kell vennie Lewis szerepét, jó volna ha legalább az egyik első körös pickünkből

és Holliszterről se feledkezzünk meg, lehet wishfull thinking de talán ő lehet "legtöbbet fejlődött" játékosunk idén

JMD-nek fel van adva a lecke, papíron nem acélos az O#, de tele van olyan játékosokkal akikkel rendesen ki lehet szélesíteni a playbookot és bátran lehet hívni a változatos playeket

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 348 — Patriots fan
Azt gondoltam volna, hogy McCaronn vagy Cole Croston elfért volna az 53-ban es csak akkor rakjuk ki, ha mar itt a "jobb".

Grissom meglepett, Ő altalaban PS-ben szokott kezdeni. 😊
Sinisa
Menni fog oda mert Edelman visszatér 4 meccs múlva 😉

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 7 éve
Sinisa New England Patriots 3 236 — Gràcies Pep!
Azt gondoltam volna, hogy McCaronn vagy Cole Croston elfért volna az 53-ban es csak akkor rakjuk ki, ha mar itt a "jobb".

Grissom meglepett, Ő altalaban PS-ben szokott kezdeni. 😊

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 7 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 348 — Patriots fan
Hogy egy klasszikust idezzek:"És ezt így hogy?"
Kérdéseim a következők:
1) Az első 4 meccsen ki lesz a slot wr?(Hogant lattuk hogy nem jo ott,Dorsett,Patterson szelso wr-ek)
2) Mi van ha a 32 éves JE egy ACL-bol visszaterve egy es 1/4 szezon kihagyas utan akar fizikailag akar mas okbol nem tudja hozni a korabbi teljesitmenyet?
3)Mi van ha a Dorsett ,Patterson,Hogan triobol barki megserul? (arra azert eleg kicsi a sansz,hogy lehozzunk egy teljes szezont wr serules nelkul)
4) Ki lesz a KR,PR? Lezuzatjuk a 4 wr-bol az egyiket raadasul KR-ben? Jelzem PR akkor sincs
5) A mar itt is emlitett okok miatt ( EP rendszer bonyolultsaga,playbookot megtanulni ,TB maximalizmusa), miert logikusabb,jobb most kukazni,hozni wr-t,akinek ezekkel a dolgokkal nem az offseasonben hanem a fél alapszakasz alatt kell megkuzdenie.És akkor még csak remenykedhetunk benne,hogy egyaltalan meg fogja ugorni a lécet... Es bar a foci decemberben kezdodik blablabla,blablabla...,azert tudjuk hogy a home field miatt a merlg is nagyon fontos
6) Ha hozunk még wr-t,akkor azert megsem elegendo a jelenlegi wr allomany ,rb passzok ide vagy oda, az nem azt jelenti mégis hogy a wr poszt az offseasonben elég rendesen félre lett menedzselve? Tenyszeruleg a wr szekcio 2/3-nak komplett offseason munkaja ment a levesbe az alaproster szempontjabol (Lucien vagy McCarron nyilván megragadhat a PS-ben)
kolok1972
Sok sok kérdés.. Megválaszolom neked 1 szóval 😀 FUTUNK Vazze 😀 Más már nem maradt