New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 1 éve
FuckYoElonMusk New England Patriots 402
Ismételten nem védve a tegnapi meccsen egyetlen edzőt sem, mindenkinek meg voltak maga hibái, de az én olvasatomban a Pats O# szempontjából ketté kell választani ezt a meccset: egyrészt 20-0-ig, meg ami utána történt. Mert én azt láttam, hogy addig viszonylag egy érthető koncpeciója volt AVP-nek és Mayo-nak, és kb. működhetett volna is, csak 20-0 után egy teljesen más módon kellett volna az O#-t vezetni, kvázi egy "B-forgatókönyvvel" előállni, na és ez nem sikerült, és a botrányos edzői munka a meccsnek ebben a fázisában jött ki.

Ha edzői oldalról nézzük vissza a meccset O# oldalról, akkor szerintem a következőképpen lehet értékelni.

1. O# drive, 0-0-s állás: volt egy érthető koncepció az első drive-ban, futás-futás-passz oldalra, hoztunk 2 first down-t, uralni akartuk az órát, közel 5 perces drive volt, ez így egy meglehetősen konzervatív hozzáállás, de nyilván, az edzők is tudva arról, hogy limitált az O# képessége, ezért nem feltétlenül baj, ha nem az első drive-ben akarunk 50 yardos passzjátékot behívni. Az, hogy 4&3-nak nem mentünk neki SF41-en, én real-time-ban is hibának tartottam, de mégiscsak elenyésző százalékban vannak olyan edzői gárdák, amelyek eben a szituációban, a meccs első drive-jában nekimennek a 4-iknek, szóval ez sem annyira botrányos döntés Mayo részéről. Meg hát, van egy viszonylag jó védelmünk és ha lesz egy jó punt (mint ahogy lett is), akkor lehet, hogy jó mezőnypozícióban kapnák vissza a labdát. Eddig kb. érthető és védhető volt az edzői elképzelések.

2. O# drive, 0-3-as állás: első play, Stevenson fumble, egyszerűen ezzel nem lehet mit csinálni edzői oldalról egy meccs közben, szépen ki is húzhatsz pár play-t, amit nem fogsz behívni.

3. O# drive, 0-6-os állás: 3 play és INT TD-belőe. Én ahogy újra visszanéztem INT-t, AVP alapvetően egy jó play-t hívott be, mivel két elkapó is teljesen üresen lett a play-ben: Polk és Douglas. És ráadás abszolút Brissett látószögén belül, a pálya közepén lettek üresen, nem is arról van szó, hogy Brissett-nek totál másik irányba kellett volna néznie, hogy szabad embert találjon. Egy Brissett szintű és tapasztalatú irányítótól nyilván elvárható ennyi perifériás látás és előre megérzés-kiszámítás képessége, hogy így mozgó elkapók - amúgy mozgó védelem mellett ki is lesz szabadon. De Brissett fejtartása alapján lehet látni, hogy annyra ráfixálódott Thornton-ra, hogy esély sem volt az, hogy akár Polk-ot, akár Douglas-t észrevegye. És hát Brissett abszolút hajlamos pontatlan passzokra (tegnap is volt jónéhány belőlük), és ez is pontatlan passz volt abból a szempontból, hogy magasabb ívet is adhatott volna a labdának, amely miatt, persze, oké, Thorntonnak fel kellett volna ugrania és nem pedig kényelmesen, futtában a kezébe érkezett volna a labda, de egyértelműen a biztosabb megoldást kellett volna választania Brissett-nek. Szóval magam részéről itt sem feltétlenül az edzőket venném elő, bár nem tudom, hogy mekkora szabad kezet adtak neki, hogy melyik célpont az egyes számú, és mikor váltson róla tovább, de vélhetően nem kötötték gúzsba azzal, hogy csak Thornton és csak ő, más opciót ne is néz, szóval ez a drive elbukása majdnem kizárólag ez Brissett hibája volt.

4. O# drive, 0-13-as állás: szerintem ez egy kifejezetten ígéretes drive volt, sok váratlan húzással. Egyrészt, egyből visszajött Stevenson egy futás erejéig, ami valamelyest jó döntés volt, hogy ne rombolják porig az önbizalmát, kapjon egy labdacipelést, dühből mutasd meg, hogy milyen fából faragtak. Ez így oké. Utána Hooper, Boutte, Hasty elővétele épp azt mutatják, hogy AVP próbálta keverni kártáykát és működött is, átmentünk az SF térfelére, sőt kihasználva egy 12-ember-a-pályán hibát is, könnyű first down, SF29-en vagyunk. És nálam itt volt a törés. Eddig volt kb. jó AVP-ék elképzelése, de itt nem ült egyik play sem igazán, Brissett is benyelt egy sack-et, Polk is pontatlanul futott meg egy útvonalat, first down helyett 4&1 lett belőle. És akkor jött ominózus 4&1, az SF20-ról, jumbo felállásból, ami emlékeim szerint ebben a szezonban mindig hozott legalább 1 yardot (vagy többet), most teljes csőd a végrehajtása, 0 yardos futás Stevenson-tól, Wallace (season ending?) megsérül.

Következő SF drive: újabb SF touchdown és 0-20 az állás.

Na és innentől kezdve teljesen szétesett az O# gameplan, AVP és Mayo biztos, hogy próbáltak valamit kitalálni, de ez abszolút csődként jött le nekem: 2 drive, 7 play, -3 yard (de egy nagyszerű FG -- az már viszont az ST érdeme, nem az O# juttatta kedvező pozícióba a rúgót, hiszen -6 yarddal növelték a távolságot Slye-nak...).

Az, hogy a második félidő elején kihasználták a 49ers hibáját és 27 yardról 5 playből TD csináltak, az egy pozitívum, ami épp azt mutatta volna, hogy lennének életképes play-ink a red zone-ban (és annak környékén), de amikor igazán fontos lett volna, 0-13-nál, az SF29-nél. mégsem tudta AVP elővenni ezt az énjét, és TD-t hozni abból a drive-ból.

Aztán pedig iszonyat könnyen, két perc alatt TD-t kaptunk, és ha meg is volt beszélve, hogy 10-20-as állás után hogyan is akarjuk a következő drive-t lehozni, na azt szerintem felülírta az, hogy nagyon gyorsan vissza kellett mennie az O#-nak a pályára és 10-27-ről felmutatni valamit. Szerintem AVP erre nem volt felkészülve és nem volt képes ilyen sebességgel változtatni a gameplan-en. Innentől valóban szemernyit sem működött AVP koncepciója, sem végrehajtásában, sehogyan. Az, hogy garbage time-ban eljutottunk egy 50yardos elkapással az SF red zone-ba, annak az ég világon semmi jelentőséget nem tulajdonítok. Szép volt, remek highlight, de ez inkább csak arra mutat, hogy vannak (inkább: lehet, hogy vannak) jó play-eink, csak nem érzi AVP, hogy mikor kell azt behívni.

Szóval Pats O# oldalon, lehetett látni pozitív jeleket, sokkal többet, mint a Jets ellen, de nyilván az összképben ez még kevés, mert előbb kell jobban szélesre tárni a playbook-ot, kevesebb konzervatív hívással, tökösebbnek kell lenni. Nem mondanám még mindig reménytelenek AVP-t, de az tény, hogy ha majd a szezon végén visszanézzük, akkor ez a Jets & 49ers elleni meccseknek kell lenni a mélypontnak, és nem pedig egy olyan padlónak, ahonnan nem tudott felállni.
több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 8 753
Ez egy gyenge csapat.
Tudtuk, hogy ez lesz, de sajnos semmilyen silver lining nincs bennük.
És bár én is szeretném Mayet látni, de ebbe a csapatba nem szabad berakni. Olyan szinten mélyen van az O, hogy az csak rontana rajta.

Szívesen szidnám Brissettet és az O-linet, mert kutya gyengék, de azért ezt a keretet, ezt a falat, ezt az O-t és támadó coachingot valaki vagy valakik összerakták.
Előszőr is Wolf és Mayo. Kutyaszar minőségű volt a tavalyi O-fal és főleg tackle terén voltunk borzalmasok. Ehhez képest náluk a teljesen félre scoutolt volt a megoldásuk az LT posztra. A GM-nek, a HC-nek, az OC-nek és az O-line coachnak. A drafton pedig hoztuk Wallacet, egyesek szerint kisebb reachként, aki az egész egyetemi karrierje során RT volt. Ennyi. Ezt gondoltuk az O-line megjavításának.
Hát látjuk, hogy sikerült.

Vissza Brissettre. Értem, hogy miért nem Maye, de abban már nem vagyok biztos, hogy Zappeval ez rosszabb lenne. Több lenne az int? Igen, de legalább lenne valami élet ebben a támadóegységben. Mert ez nézhetetlen. Négy meccsen van 536 passzolt yardja. Ez mi? Ezzel mi a cél? Ennyi erővel Milton is játszhatna.

És sokan mondják, hogy majd a D, de az a rossz hírem, hogy ez a D nem átlag feletti. Negyedik legtöbb benyelt passzolt yard. Ez minden, csak nem jó. És tudom, hogy szar lehet játszani egy ilyen O mellett, de azért a Steelers se adja fel a meccset a fos O miatt. És azt is tudom, hogy rengeteg a sérült, de akkor meg kezdjenek el az egészégügyi stáb körül is nézelődni.
zinedine5
Tudod te is. Elkaptak a hangul;atot, meg van/lesz bocsatva sok minden az uj stabnak es lehet aprankent kapaszkodni a dolgokba es az elfogadasa a hulladeknak es nem 8 W elvarasa kulonben mindenki hulye segit a FO-nak ujraepiteni. BB alatt ez irrealis elvaras mellett volt. Nem kell QB de a drafttoke ha eros lesz senki nem fog sirni es ha nyertek azert sem. Ma semmi sem tud igazan rossz lenni. Csak Kraft de ot meg mostanaban nem nyilatkozza hogy "ennel a csapatnal a gyozelemhez vagyunk szokva".

most sem ertem amugy miert nem jatszik M., lehet szar fal mellett is jatszani, nyerni nehezebb de az nem elvaras. Es szerintem nem a fal miatt nem jatszik csak a szurkolok nehezen fogadnak el ha vele is szarul menne es ettol akarjak inkabb megvedeni es nem a vedoktol ( attol is de nem ennyire )
több mint 1 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 468 — Ajmo Vatreni
Ez egy gyenge csapat.
Tudtuk, hogy ez lesz, de sajnos semmilyen silver lining nincs bennük.
És bár én is szeretném Mayet látni, de ebbe a csapatba nem szabad berakni. Olyan szinten mélyen van az O, hogy az csak rontana rajta.

Szívesen szidnám Brissettet és az O-linet, mert kutya gyengék, de azért ezt a keretet, ezt a falat, ezt az O-t és támadó coachingot valaki vagy valakik összerakták.
Előszőr is Wolf és Mayo. Kutyaszar minőségű volt a tavalyi O-fal és főleg tackle terén voltunk borzalmasok. Ehhez képest náluk a teljesen félre scoutolt volt a megoldásuk az LT posztra. A GM-nek, a HC-nek, az OC-nek és az O-line coachnak. A drafton pedig hoztuk Wallacet, egyesek szerint kisebb reachként, aki az egész egyetemi karrierje során RT volt. Ennyi. Ezt gondoltuk az O-line megjavításának.
Hát látjuk, hogy sikerült.

Vissza Brissettre. Értem, hogy miért nem Maye, de abban már nem vagyok biztos, hogy Zappeval ez rosszabb lenne. Több lenne az int? Igen, de legalább lenne valami élet ebben a támadóegységben. Mert ez nézhetetlen. Négy meccsen van 536 passzolt yardja. Ez mi? Ezzel mi a cél? Ennyi erővel Milton is játszhatna.

És sokan mondják, hogy majd a D, de az a rossz hírem, hogy ez a D nem átlag feletti. Negyedik legtöbb benyelt passzolt yard. Ez minden, csak nem jó. És tudom, hogy szar lehet játszani egy ilyen O mellett, de azért a Steelers se adja fel a meccset a fos O miatt. És azt is tudom, hogy rengeteg a sérült, de akkor meg kezdjenek el az egészégügyi stáb körül is nézelődni.
több mint 1 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 759 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Ezt lehet már félhivatalos tankolásnak hìvni. Ezt mással nem lehet magyarázni. 1/1 a cél aztán letrade gyűjtögetés stb még a köv. év is ilyen lesz szerintem. Nagyon sanyarú 1.5 év van elöttünk
ParadSEC
Lesz még több is ...

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 345 — Patriots fan
Ezt lehet már félhivatalos tankolásnak hìvni. Ezt mással nem lehet magyarázni. 1/1 a cél aztán letrade gyűjtögetés stb még a köv. év is ilyen lesz szerintem. Nagyon sanyarú 1.5 év van elöttünk

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 1 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 282 — Bears & Illinois fan
Megint eredménytől függetlenül, mégis mi értelme van az ellenfél 41esénél nem neki menni a 4. kísérletnek???
Mégis mit veszíthetetünk ebben a szezonban?
Abszolút nem értem ezt az edzői hozzáállást.

Mayet már csak azért is be kell nyomni a köv meccsre mert látjuk, hogy a jelenlegi tamadójáték egy büdös nagy nulla. Ide kell valami változás vagy akkor rúgják ki az OCt, de így nincs értelme.
ZERO_L
Én megértem, hogy attól félnek, hogy ezzel a fallal mentálisan és fizikailag is ronccsá verik, mire valami tapasztalatot összeszedne. Akkor jön a MacJones-féle choking 2.0 változata.

Ezzel a fallal rookie-ként az NFL-ben eredményesen játszani szerintem rosszabb mint a lehetetlen küldetés.
Burkus
Ismerős........

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 1 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
Igazából- szurkolói szempontból nézve-az a probléma,hogy ezeket a meccseket semmi értelme leülni megnézni..
Gyakorlatilag ugyanazt látod minden meccsen es nem is feltétlen az a baj hogy bukó a meccs,hanem az hogy konkrétan semmi elvezhetot nem lehet találni benne. Szepen lassan,de biztosan felőrolnek minket,rosszabb esetben feltorlik velünk a padlót es vége van a meccsnek.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 1 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 759 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Akkor a 2025 drafton kinéz megint a top 3-as pick

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
Andrews seruleserol lehet tudni vmit?

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 28 348 — nabege2@yahoo.com
nagyon gyenge csapatunk van 😕
rossz nézni a totál gyenge O falat, rossz nézni, hogy az elvben tök rutinos irányítónk úgy játszik mint egy kezdő, rossz nézni, hogy a legjobb futónk minden meccsen fumblizik egyet, rossz nézni, hogy az elvben szuper védelem a 2. meccsen totál betli, mert tök sok mistackle van, egyedül az ST team ami hozza egy NFL csapat szintjét
ha soccer csapat lennénk inogna az edzői gárda széke, NFL-ben nem szokás kirúgni ilyen hamar edzőt
több mint 1 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 078 — situational football
Brisett viszont nem hozza a veterán QB minimumot...

Szóval akkor vagy hívjanak 70%ban futásokat vagy akkor adjuk vissza a nevezést mert ez nevetséges.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 1 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 483 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Megint eredménytől függetlenül, mégis mi értelme van az ellenfél 41esénél nem neki menni a 4. kísérletnek???
Mégis mit veszíthetetünk ebben a szezonban?
Abszolút nem értem ezt az edzői hozzáállást.

Mayet már csak azért is be kell nyomni a köv meccsre mert látjuk, hogy a jelenlegi tamadójáték egy büdös nagy nulla. Ide kell valami változás vagy akkor rúgják ki az OCt, de így nincs értelme.
ZERO_L
Én megértem, hogy attól félnek, hogy ezzel a fallal mentálisan és fizikailag is ronccsá verik, mire valami tapasztalatot összeszedne. Akkor jön a MacJones-féle choking 2.0 változata.

Ezzel a fallal rookie-ként az NFL-ben eredményesen játszani szerintem rosszabb mint a lehetetlen küldetés.
több mint 1 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 078 — situational football
Megint eredménytől függetlenül, mégis mi értelme van az ellenfél 41esénél nem neki menni a 4. kísérletnek???
Mégis mit veszíthetetünk ebben a szezonban?
Abszolút nem értem ezt az edzői hozzáállást.

Mayet már csak azért is be kell nyomni a köv meccsre mert látjuk, hogy a jelenlegi tamadójáték egy büdös nagy nulla. Ide kell valami változás vagy akkor rúgják ki az OCt, de így nincs értelme.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 1 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 483 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Ennek semmi értelme.

Ez az egész csak szétkúrja majd a még működő csapat részek morálját is.

Nem tudom melyik kifejezés az impresszív ellentéte, de amit az O csinál arról az jut eszembe. Hogy lehet, hogy itt senki sem jó?
zinedine5
A depresszív 😀 Mostanáig madridi derbit néztem, most látom az eredményt, sokkoló.
több mint 1 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 468 — Ajmo Vatreni
Ennek semmi értelme.

Ez az egész csak szétkúrja majd a még működő csapat részek morálját is.

Nem tudom melyik kifejezés az impresszív ellentéte, de amit az O csinál arról az jut eszembe. Hogy lehet, hogy itt senki sem jó?
több mint 1 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
Kedvenc jelenetem a meccsről.

ZERO_L
Ott középen a Robinson, Andrews, Onwenu trió fergeteges.
zinedine5
Igen ,azt már végképp nem bírja el a fal,hogy az eleve gyengék mellett az elméletileg jó játékosok ,mint Andrews es Onwenu is szarul játszanak. Andrews ha jól emlekszem a második es harmadik meccsen is az egyik legrosszabb PFF gradeket kapta. De lehet hogy nem emlekszem pontosan…

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 1 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
 www.sportingnews.com/us/nfl/new-england-patriots/news/patriots-alex-van-pelt-game-plan-jets-week-3-2024/5b215519d062e0321f772939

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 8 753
Kedvenc jelenetem a meccsről.

ZERO_L
Ott középen a Robinson, Andrews, Onwenu trió fergeteges.
zinedine5
En meg igy latom. Bar ideirom nem tudom itt mi az allas, de mindegy szerintem.

A hivas pocsek.
A kivitelezes mint finomrahangolas termeszetesen erthetoen rossz, a timing a sebesseg es a jatekhivas miatt. De ez ertheto. Gyakorlassal jonni fog.
Elvileg itt irtatok hogy pocsek a fal . A video 14mp-nel meg nincs bajban a S es meg kellene 2mp hogy tuti gyozelem legyen. A TE ( tipp) es 11 jatekos 13mp-nel meg fel sem nez. 3mp a 3 elkapo kaphatna es kapnia is kellene mert mar latszik hogy nyer a vedo hiaba nincs meg a 1st down, de van esely mert a keresztezesnel az LB ? konfliktusban van de gyorsan zarja az ablakot. A QB mar emlitve kozvetetten de nem szidom magaban mert vagy bena vagy rookie. Az RB egy fos. De legalabb az elejetol a vegeig. Minden rossz nala, de tenyleg minden es nalam o a legrosszabb a palyan a jatekban ( csak ugye nem o a lenyegi elem ).

A fal egy kulon tortenet. Ez nem passzkoncepcio volt hanem egy egyemberes hivas egty HR-al. Minden mas alomkategoria es azt nem szamolom. Ennek ellenere sikerul elrontani a blokkolast. Ami szinten sok sebbol verzik, a sema hulyeseg egyszeruen megmagyarzhatatlan miert man. Egy gyenge a fal, ketto mindenkeppen rutintalan es igy az egyszeru stunt-ot nehezebben kezelik. Egy tolodas/ emberezes RB segitseggel siman megoldjak ha tobben jonnek eggyel akkor a ket "kozepso" elkapobol az egyik uresen. Az LG es a RT ket kulonbozo modon kezeli a stuntot es mindketto elverzik a mellette allo miatt, az RT magaban is de ot kisegithettek volna. Az LG nalam jol csinalta de 22 csapdaja szituban volt a tarsa miatt. De megint mindketto hivo ezt siman megelozhette volna.

Persze a fal rosszul dolgozott, de ki dolgozott jol? A baloldalon levo keresztezes, de emiatt meg senki nem lett OC-nak kinevezve es nalam az LG ami pozitiv. A tobbi a "talan semleges ha ezt kertek tole"-rossz-fos kozott mozog. Hivo, blokkolas kioszto, RB-LT-RG ( ha rookie akkor is szar de tanul majd belole ) megbukott. A tobbieknel van mentseg meg ha most itt ki is kaptak.

De a cim csaloka a 6 blokkolo nem igaz. Az RB itt egy diszfasz. Persze amit itt irtam az lehet hogy baromsag a mai allapotomban inkabb valoszinu, de az biztos hogy nem lehetne belole egy ilyen hangzatos egysorost csinalni belole.
több mint 1 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 468 — Ajmo Vatreni
Kedvenc jelenetem a meccsről.

ZERO_L
Ott középen a Robinson, Andrews, Onwenu trió fergeteges.
több mint 1 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 078 — situational football
Kedvenc jelenetem a meccsről.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 1 éve
Castleai01 New England Patriots 1 643 — Patriots fan
A legnagyobb csalódás mégis Maye volt mikor bejött...
Nem igazán éreztem rajta hogy élni akar a lehetőséggel hogy bejátssza magát a kezdőbe...
Castleai01
Neked mennyi kedved lett volna?
Nem is értem Mayo-t, hogy minek hozta be 3-24-nél. Megalázni? Megnevelni? Újoncriadó?
Ez kb a fogkefével mosd fel a laktanyát attól leszel jó katona, ha ezt is végigcsináltad Néphadsereg szintű pedagógia.
vpi
Újjoncként akinek a hátán kellene majd vinni a franchise-t a következő 10-20 évben?
Legalább azt vártam volna hogy a bajban vezetői képességeket tud mutatni és összerántani kicsit a többieket...
(Gyanítom ez lett volna a célja a beküldésének, látni akarták hogyan reagál ebben a szituációban.)
Ehelyett csak egy volt a sok közül aki már csak túl akar lenni a meccsen...
Nem bántásképpen írom, lehet hogy fejben még nincsen készen a nagy feladatra...
Viszont jobban örültem volna ha legalább a "gyilkos ösztönt" látom rajta, így ennek tükrében én idén nem is nagyon játszatnám, még úgy sem hogy talán hajszálnyival jobb lenne Brissett-nél...
Castleai01
Ti néztétek is a meccset? Nem ő szarta le az egészet, hanem a stáb. Ott voltunk az RZ-ban, és nem kértek időt hogy gyakoroljon..Minden ilyen lehetőség sokat számít a fejlődésében. A stábnak egy iszonyatos nagy fekete pont az egészért, nem azért mert beállították, hanem mert nem adták meg neki a lehetőséget hogy végig vigye ha drive-t, ha tudja..
Nomac
Igen, fent maradtam végig nézni... 😛
Ezért merem azt mondani hogy fejben már az első negyed után "feladta" a csapat, onnan kezdve már csak akarás volt, hit már nem... 😕
Nyílván egy ilyen verés MINDENKI felelőssége, eszembe sem jut Maye-t hibáztatni talán ő tehet róla a legkevésbé...
Nem hiszem hogy "gyakorolni" küldték be, azt akarták látni hogyan reagál...
Véletlenül sem mondanám hogy rosszul, vele legalább haladtunk valamennyit (igaz prevent Jets védelem és 4.-ik kísérletekkel).
Viszont "vezért" nem láttam benne, ami nyílván adódhat a korából/tapasztalatlanságából de hogy alapból nem jött ki belőle nyomás alatt az nem jó jel...
Mielőtt bárki félreértené, nem hibáztatom érte mert minden tanulható de jobban örültem volna ha ez már alapból megvan/sugárzik belőle mert akkor most sokkal nyugodtabb lennék a jövőt illetően...
Most sem vagyok elkeseredve csak hosszabb szűk esztendők jönnek mint reméltem... 😉
(Csak érdekességként jegyzem meg hogy Mac Jones-nál inkább láttam az elején hogy vezér alkat lehet aztán látjuk mi lett belőle... Szóval közel sem vagyok nagy szakértő, csak egy mezei fotelszurkoló aki leírja amit érez/látni vél...) 😀

"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 1 éve
Nomac New England Patriots 4 320 — balazs.t85@gmail.com
A legnagyobb csalódás mégis Maye volt mikor bejött...
Nem igazán éreztem rajta hogy élni akar a lehetőséggel hogy bejátssza magát a kezdőbe...
Castleai01
Neked mennyi kedved lett volna?
Nem is értem Mayo-t, hogy minek hozta be 3-24-nél. Megalázni? Megnevelni? Újoncriadó?
Ez kb a fogkefével mosd fel a laktanyát attól leszel jó katona, ha ezt is végigcsináltad Néphadsereg szintű pedagógia.
vpi
Újjoncként akinek a hátán kellene majd vinni a franchise-t a következő 10-20 évben?
Legalább azt vártam volna hogy a bajban vezetői képességeket tud mutatni és összerántani kicsit a többieket...
(Gyanítom ez lett volna a célja a beküldésének, látni akarták hogyan reagál ebben a szituációban.)
Ehelyett csak egy volt a sok közül aki már csak túl akar lenni a meccsen...
Nem bántásképpen írom, lehet hogy fejben még nincsen készen a nagy feladatra...
Viszont jobban örültem volna ha legalább a "gyilkos ösztönt" látom rajta, így ennek tükrében én idén nem is nagyon játszatnám, még úgy sem hogy talán hajszálnyival jobb lenne Brissett-nél...
Castleai01
Ti néztétek is a meccset? Nem ő szarta le az egészet, hanem a stáb. Ott voltunk az RZ-ban, és nem kértek időt hogy gyakoroljon..Minden ilyen lehetőség sokat számít a fejlődésében. A stábnak egy iszonyatos nagy fekete pont az egészért, nem azért mert beállították, hanem mert nem adták meg neki a lehetőséget hogy végig vigye ha drive-t, ha tudja..
több mint 1 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 369 — E/1
Szerintem meg jó volt,hogy szokta pár snap erejéig a légkört.
Azért gondoljatok már bele,hogy 20on pár évesrn egy NFL csapatot irányítotok tét meccsen,egy New Englandet....hihetetlen érzés lehet.Körülménektől függetlenül.

Szerkesztette: ZoliZoltán
több mint 1 éve
Castleai01 New England Patriots 1 643 — Patriots fan
A legnagyobb csalódás mégis Maye volt mikor bejött...
Nem igazán éreztem rajta hogy élni akar a lehetőséggel hogy bejátssza magát a kezdőbe...
Castleai01
Neked mennyi kedved lett volna?
Nem is értem Mayo-t, hogy minek hozta be 3-24-nél. Megalázni? Megnevelni? Újoncriadó?
Ez kb a fogkefével mosd fel a laktanyát attól leszel jó katona, ha ezt is végigcsináltad Néphadsereg szintű pedagógia.
vpi
Újjoncként akinek a hátán kellene majd vinni a franchise-t a következő 10-20 évben?
Legalább azt vártam volna hogy a bajban vezetői képességeket tud mutatni és összerántani kicsit a többieket...
(Gyanítom ez lett volna a célja a beküldésének, látni akarták hogyan reagál ebben a szituációban.)
Ehelyett csak egy volt a sok közül aki már csak túl akar lenni a meccsen...
Nem bántásképpen írom, lehet hogy fejben még nincsen készen a nagy feladatra...
Viszont jobban örültem volna ha legalább a "gyilkos ösztönt" látom rajta, így ennek tükrében én idén nem is nagyon játszatnám, még úgy sem hogy talán hajszálnyival jobb lenne Brissett-nél...

Szerkesztette: Castleai01

"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 1 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 592 — Patriot