New Orleans Saints
46 feliratkozó
több mint 7 éve
Egészen jó, hogy a Browns ellenünk másik irányítóval és a rugóval játszott 😊írtam is a múltheti eredménykövetőben, hogy csak Taylor meg ne sérüljön, mert bejön Mayfield és szétrúgja a seggünket.
Gyurma Pappa

több mint 7 éve
ez a megtévesztéses taktika remekül sikerült 😀 😀 😀gabokocka: mindenkinek mindent azért nem... de a saját WR-jeinknek sem kell mindent elkapni, ott is életbe léptettük a taktikát.

több mint 7 éve
Mi munka van ekkora visszaesésben!Nyilván fontos, hogy többféle védekezést is gyakoroljanak, ha a meccs miatt váltani kell menetközben. Az elöszezon sem alkalmas erre, mert nem játszanak a kezdők. Ez papiron két könnyű meccsnek tünt, bár nem az lett. Remélem hogy csak ennyi és visszaállnak. Nyilván látják ezt ök is. Szerintem nem lesz sok pont,.32-21-re nyerünk, szoval 53,5 under 😂Az a védekezés melyik meccsen lesz hasznos, hogy hagytok mindenkinek mindent elkapni?
Kájzerszóze
gabokocka

több mint 7 éve
Bőven elég ha az end zoneban nem engedünk elkapást, azzal is simán lehet meccset nyerni 😀Nyilván fontos, hogy többféle védekezést is gyakoroljanak, ha a meccs miatt váltani kell menetközben. Az elöszezon sem alkalmas erre, mert nem játszanak a kezdők. Ez papiron két könnyű meccsnek tünt, bár nem az lett. Remélem hogy csak ennyi és visszaállnak. Nyilván látják ezt ök is. Szerintem nem lesz sok pont,.32-21-re nyerünk, szoval 53,5 under 😂Az a védekezés melyik meccsen lesz hasznos, hogy hagytok mindenkinek mindent elkapni?
Kájzerszóze
gabokocka

több mint 7 éve
Nyilván fontos, hogy többféle védekezést is gyakoroljanak, ha a meccs miatt váltani kell menetközben. Az elöszezon sem alkalmas erre, mert nem játszanak a kezdők. Ez papiron két könnyű meccsnek tünt, bár nem az lett. Remélem hogy csak ennyi és visszaállnak. Nyilván látják ezt ök is. Szerintem nem lesz sok pont,.32-21-re nyerünk, szoval 53,5 under 😂Az a védekezés melyik meccsen lesz hasznos, hogy hagytok mindenkinek mindent elkapni?
Kájzerszóze
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
Egészen jó, hogy a Browns ellenünk másik irányítóval és a rugóval játszott 😊

több mint 7 éve
Nyilván fontos, hogy többféle védekezést is gyakoroljanak, ha a meccs miatt váltani kell menetközben. Az elöszezon sem alkalmas erre, mert nem játszanak a kezdők. Ez papiron két könnyű meccsnek tünt, bár nem az lett. Remélem hogy csak ennyi és visszaállnak. Nyilván látják ezt ök is. Szerintem nem lesz sok pont,.32-21-re nyerünk, szoval 53,5 under 😂

több mint 7 éve
Húlió nem edzett tegnap.Remélem Sean rárakja végre Lattimoret egész meccsen 1-1 ben és nem megint a hülye zónázást fogjuk erőltetni.
Kájzerszóze
Bár valamiért nagyon azt érzem, hogy pontháború lesz, és ilyen 70 pont fölötti meccs simán lehet 😀

több mint 7 éve
Nyilván rettentően tart a hétvégétől, az ő korában már nem árt az óvatosság 😂Húlió nem edzett tegnap.Mióta jelent ez nála bármit is? 😀
Kájzerszóze
Kenji

több mint 7 éve
Ezexerint te átlátsz a szitán... Még szerencse, hogy veletek csak a szezon végén játszunk, mert ez alapján ott nehezebb dolga lesz SP-nek a megtévesztéssel. 😀Pont ezért mesterterv, hogy elhidd, hogy nem az, miközben mégis az 😁Sokat gondolkodtam ma, és elmondom szerintem mi van...Bocs, de ez ritka nagy hülyeség. Ha nem balfasz a browns és 0-2vel fordultok a falconsra akkor payton mesterterve az volt, hogy ha kikaptok akkor kis túlzással el is szálljatok a 3. hét után? Briliáns mondhatom 😊
Azt gondolom, hogy SP ugyanazt tolja, mint tavaly ilyenkor, és direkt csak kb. a playbook feléből játszott a csapat az első két fordulóban.
Tette mindezt annak érdekében, hogy teljesen kiszámíthatatlan lehessen a csapat most vasárnap a Falcons számára.
Más magyarázatot nem tudok arra, hogy egy tavalyi contender csapat ennyire ötlettelenül játsszon...
A terve 50%-ban működött, hiszen 1-1-gyel állunk.
Remélem, igazam lesz, és akkor lenyomjuk a vörös kányákat vasárnap.
Rutin
peach
gabokocka
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
Ezexerint téged már meg is vezetett... Zseniális az ember, na... 😀Sokat gondolkodtam ma, és elmondom szerintem mi van...Bocs, de ez ritka nagy hülyeség. Ha nem balfasz a browns és 0-2vel fordultok a falconsra akkor payton mesterterve az volt, hogy ha kikaptok akkor kis túlzással el is szálljatok a 3. hét után? Briliáns mondhatom 😊
Azt gondolom, hogy SP ugyanazt tolja, mint tavaly ilyenkor, és direkt csak kb. a playbook feléből játszott a csapat az első két fordulóban.
Tette mindezt annak érdekében, hogy teljesen kiszámíthatatlan lehessen a csapat most vasárnap a Falcons számára.
Más magyarázatot nem tudok arra, hogy egy tavalyi contender csapat ennyire ötlettelenül játsszon...
A terve 50%-ban működött, hiszen 1-1-gyel állunk.
Remélem, igazam lesz, és akkor lenyomjuk a vörös kányákat vasárnap.
Rutin
peach
Remélhetőleg a csapatod is így fog járni. 😀
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
Altattunk.Sokat gondolkodtam ma, és elmondom szerintem mi van...Bocs, de ez ritka nagy hülyeség. Ha nem balfasz a browns és 0-2vel fordultok a falconsra akkor payton mesterterve az volt, hogy ha kikaptok akkor kis túlzással el is szálljatok a 3. hét után? Briliáns mondhatom 😊
Azt gondolom, hogy SP ugyanazt tolja, mint tavaly ilyenkor, és direkt csak kb. a playbook feléből játszott a csapat az első két fordulóban.
Tette mindezt annak érdekében, hogy teljesen kiszámíthatatlan lehessen a csapat most vasárnap a Falcons számára.
Más magyarázatot nem tudok arra, hogy egy tavalyi contender csapat ennyire ötlettelenül játsszon...
A terve 50%-ban működött, hiszen 1-1-gyel állunk.
Remélem, igazam lesz, és akkor lenyomjuk a vörös kányákat vasárnap.
Rutin
peach
több mint 7 éve
Persze, hogy hülyeség 😊 Ez már ilyen lelki kapaszkodó. Az biztos hogy a Bucs-t lekezelően vártuk, a Browns egyébként meg egy egész vállalható csapat képét mutatja két meccs alapján.Ezen a héten elválik, hogy mennyire sikerül felszívni magát a srácoknak. Közel sincs baj, ha kikapunk, csak vállalható játékkal tegyük ezt.

több mint 7 éve
Pont ezért mesterterv, hogy elhidd, hogy nem az, miközben mégis az 😁Sokat gondolkodtam ma, és elmondom szerintem mi van...Bocs, de ez ritka nagy hülyeség. Ha nem balfasz a browns és 0-2vel fordultok a falconsra akkor payton mesterterve az volt, hogy ha kikaptok akkor kis túlzással el is szálljatok a 3. hét után? Briliáns mondhatom 😊
Azt gondolom, hogy SP ugyanazt tolja, mint tavaly ilyenkor, és direkt csak kb. a playbook feléből játszott a csapat az első két fordulóban.
Tette mindezt annak érdekében, hogy teljesen kiszámíthatatlan lehessen a csapat most vasárnap a Falcons számára.
Más magyarázatot nem tudok arra, hogy egy tavalyi contender csapat ennyire ötlettelenül játsszon...
A terve 50%-ban működött, hiszen 1-1-gyel állunk.
Remélem, igazam lesz, és akkor lenyomjuk a vörös kányákat vasárnap.
Rutin
peach
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
Sokat gondolkodtam ma, és elmondom szerintem mi van...Bocs, de ez ritka nagy hülyeség. Ha nem balfasz a browns és 0-2vel fordultok a falconsra akkor payton mesterterve az volt, hogy ha kikaptok akkor kis túlzással el is szálljatok a 3. hét után? Briliáns mondhatom 😊
Azt gondolom, hogy SP ugyanazt tolja, mint tavaly ilyenkor, és direkt csak kb. a playbook feléből játszott a csapat az első két fordulóban.
Tette mindezt annak érdekében, hogy teljesen kiszámíthatatlan lehessen a csapat most vasárnap a Falcons számára.
Más magyarázatot nem tudok arra, hogy egy tavalyi contender csapat ennyire ötlettelenül játsszon...
A terve 50%-ban működött, hiszen 1-1-gyel állunk.
Remélem, igazam lesz, és akkor lenyomjuk a vörös kányákat vasárnap.
Rutin
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Sokat gondolkodtam ma, és elmondom szerintem mi van...Azt gondolom, hogy SP ugyanazt tolja, mint tavaly ilyenkor, és direkt csak kb. a playbook feléből játszott a csapat az első két fordulóban.
Tette mindezt annak érdekében, hogy teljesen kiszámíthatatlan lehessen a csapat most vasárnap a Falcons számára.
Más magyarázatot nem tudok arra, hogy egy tavalyi contender csapat ennyire ötlettelenül játsszon...
A terve 50%-ban működött, hiszen 1-1-gyel állunk.
Remélem, igazam lesz, és akkor lenyomjuk a vörös kányákat vasárnap.
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
Nem látom, hogyan tudnánk nyerni a Falcons ellen.Az a baj, hogy mi részünkről én igen 😀 nem dőlök be sarknak, majd ha lehozunk O részről egymás után 3 értelmes meccset akkor talán elkezdek hinni neki...
PEEtör
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Nem látom, hogyan tudnánk nyerni a Falcons ellen.Azért ne felejtsd el, hogy ott sem lesz D.Jones, Neal a védelemben és Freeman sem az O részéről.
PEEtör
Szerintem nem megoldhatatlan feladat. Amúgy is csoportrangadó bármi megtörténhet. 2012-ben amikor 8-0-val álltak sem gondoltam, hogy lehet esélyünk legyőzni őket aztán mégis...

több mint 7 éve
Nem látom, hogyan tudnánk nyerni a Falcons ellen.
több mint 7 éve
Szenvedés, kín volt ez a két meccs! A tegnapi meg főleg.Remélem, hogy ez a forma időzítés miatt van, és a 7. héttől fogunk szintet lépni. Akkor kezdődik igazàn a szezon.
Szàmítottam valami ilyesmire, de enyhébb formában.
Átértékelve Én 3-2vel nagyon is elégedett lennék. Ebben a pillanatnyi helyzetben ez tünik reàlisnak.
Az elkövetkező 3 meccsből minden tekintetben a hétvégi a legfontosabb. A hangulat kedvéért + A csoport ellenfelek ellen nem jó lenne 0-2-vel àllni!
több mint 7 éve
El kéne már felejteni a zónázást, PatRob, Lattimore sem érzi otthon magát benne,Nem is értem én sem, Lattimore tipikusan cover corner. Vagy állítsd rá egy emberre és azzal menjen végig, vagy a pálya egyik oldalán legyen végig az adott elkapóval. Ez a zónázás eleve halott ötlet mert sem a cb- k sem az lb-k nem képesek végrehatani
Gyurma Pappa

több mint 7 éve
es a Bucs vezeti az NFC South-ot - epic, na ezt milyen oddsal adtak volna 2 hete