New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
Nyilván nem ment fel senkit, de azért erősen relativizálja az eredményeket, hogy Bucs közben ugyanazt a show-t lenyomta Phillyben, mint nálunk, illetve azért a Browns múlt héten egy rúgóval volt rosszabb a Steelersnél is.

Ettől nem lett jobb a helyzet, csak jelzem, hogy nem szabad kiindulni a tavalyi eredményekből.

DA legnagyobb baja mindkét meccsen kijött: képtelen alkalmazkodni. A Bucs Fitzpatrickkal meglepte, pedig tudni kellett volna jól, hogy mire számítson két-három olyan elkapóval, ami náluk van. A Browns-t, amíg hozta a saját konzervatív játékát, meg is fogtuk, de amint ritmust váltottak, teljesen reménytelen playekkel foglalkoztunk, lásd a 4&5. Most sorolhatnám, hogy hányszor nem blitzeltünk, amikor lehetett volna, illetve kellett volna, meg sorolhatnám a számomra is egyértemű hibákat. El kéne már felejteni a zónázást, PatRob, Lattimore sem érzi otthon magát benne, Crawleynak meg mindegy, ezen a két meccsen igen szar volt.

Pozitívum, hogy Marcus Williams viszont jó meccset tolt, és a LB sor is mutatott valamit, legalábbis magához képest. Bár Anzelone-t még mindig nem értem, hogy miért is jó LB...

több mint 7 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Amikor Taylor 4th&5-nél 47 yardról beverte azt a TD-t... na, akkor asszem a pulzusom is megállt pár másodpercre.
Szánalmas volt...

Jól fog jönni 4 hét után a bye-week, már látom.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
Ingram rettentően hiányzik...ez eddig nagy szenvedés, de bízzunk bennük.Ha a 6.hét után is ugyanilyen szarok leszünk , na akkor van baj.


több mint 7 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Borzasztó.
Csapat, amelyiknek 1 épkézláb futója, és 1 épkézláb elkapója van. Mondjuk utóbbi néha elhagyja a labdát.

Csak abban reménykedhetünk, hogy ismét a harmadik héten, csoportrivális ellen, idegenben, a semmiből támadunk fel, mint tavaly.

Mert most gyakorlatilag a semminél tartunk. Mélyebben, mint tavaly ilyenkor.
Rutin
Nem hittem volna, hogy Ingram ennyire hiányzik, pláne idén. Az is botrányos, hogy itt van Smith, aki elméletileg brillírozott előszezonban, és itt is volt egy szép elkapása, Meredith meg pályát sem látott még. Nem tudom elhinni, hogy ennyire rosszak lennének, h ne kapjanak több vagy egyáltalán lehetőséget.

Thomas és Kamara. Egy értelmes csapat kiveszi Kamarát, és Thomas néha fellép a cirkuszban.
több mint 7 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 409 — #neverpunt
Fitzpatrcik be akarja érni Brees-t a 400 yardos meccsek számában
Gyurma Pappa
ahhoz még játszania kell vagy 10 évig

több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
Fitzpatrcik be akarja érni Brees-t a 400 yardos meccsek számában

több mint 7 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 198 — WHO DAT!!!!
Legalább nem 0-2 zsinórban ötödször 😀


több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 687 — playoffs???
így van. ez kevés.....


több mint 7 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Borzasztó.
Csapat, amelyiknek 1 épkézláb futója, és 1 épkézláb elkapója van. Mondjuk utóbbi néha elhagyja a labdát.

Csak abban reménykedhetünk, hogy ismét a harmadik héten, csoportrivális ellen, idegenben, a semmiből támadunk fel, mint tavaly.

Mert most gyakorlatilag a semminél tartunk. Mélyebben, mint tavaly ilyenkor.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
Most arra legyünk büszkék hogy egy kickerrel voltunk jobbak a Browns-nál?
DA összekaphatná magát, de nagyon
atapapa
Ezen dühöngök én is, hogy végig kontroll alatt tartottunk őket, amint ritmusváltottak, bumm... A Falcons meg fogja enni ezt a D-t

több mint 7 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 409 — #neverpunt
Most arra legyünk büszkék hogy egy kickerrel voltunk jobbak a Browns-nál?
DA összekaphatná magát, de nagyon

több mint 7 éve
EasyGhost New Orleans Saints 1 397 — Saints fan
Hát ez nem sok bizalomra ad okod, én szerintem ez szarabb volt mint a múlt heti.
több mint 7 éve
Dobanor New Orleans Saints 59
Nehéz volt legyőzni a rossz karmát.
több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
Kiszenvedtük. Zane-nek jövünk egy sörrel. DA mondjon le, egyszerűen képtelen ritmust váltani a D.

több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 687 — playoffs???
mert egy Patkány 😀 😀 így áll bosszút rajtunk, hogy kitettük 😀


több mint 7 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Miért van az, hogy van egy játékosunk, nettó szar, elmegy egy másik csapatba, Superbowlt nyer vele és posztja egyik legjobbja, majd visszajön hozzánk, és ugyanolyan gyökér, mint előtte?
több mint 7 éve
diceman New Orleans Saints 495 — csiramokus@gmail.com
Mondanám hogy nézd az eagles is hogy küzd a bucsal de ez a mai meccs is rémálom
irány a csoportutolso hely (tavaly is bejött hogy szeptemberben elastuk a csapatot a fórumon!)

több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 687 — playoffs???
Thomas bassza meg.....


több mint 7 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 198 — WHO DAT!!!!
Ez máris jobban kezdődik a D részéről 😀


több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 687 — playoffs???
a múlthetit büntetés volt nézni...... ne is emlegetsd


több mint 7 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 198 — WHO DAT!!!!
köszi!!!

Na akkor végre húzzunk be egy meccset!
Kájzerszóze
Nincs mit!

Igen illene már, főleg, hogy papíron az első kettő a szezon legkönnyebb meccsének ígérkezett 😀


több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 687 — playoffs???
köszi!!!

Na akkor végre húzzunk be egy meccset!


több mint 7 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 198 — WHO DAT!!!!
sziasztok! valakinek link a meccshez?
Go Saints!
Kájzerszóze
 buffstreamz.com/watch/nfl-5.php


több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 687 — playoffs???
sziasztok! valakinek link a meccshez?
Go Saints!


több mint 7 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 072
Nos, ma már egy kivételével mindenki edzett fullba.
T. Davidson a kivétel. Ő a meccset is kihagyja.