New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 11 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Nem, nem értünk egyet. Ha az egész szar lenne, akkor nem tudnék én is megoldást mondani, legalább részben. Az LB sor tavaly is szar volt, és mégis mentünk.

Jordanre nem figyeltek így tavaly. De tény hogy nem sokat tesz le az asztalra.

CB: Jabari Greer 😊 egyébként most őszintén nem mintegy, amikor Dixonban bízunk már?Gyurma Pappa
Nem mondtál megoldást, annyit mondtál, hogy kell egy új CB, meg hogy zone blitzeljünk, de hát azt se lehet mindig, csak időszakosan. Illetve ha te innen megmondod a frankót, akkor Ryan miért nem látja négy hét szopás után? Kérdezem: mi javult az első héthez képest? Lewis kicsit, Galette kicsit, szerelések kicsit - egyik sem sokat és kb ennyi is.

CB: Igen és ugye van egy 2. körért megszerzett cornerünk, akit baszunk használni...most őszintén: ha azt mondod, hogy Champ nem lehetett ennél rosszabb, akkor SJB igen? Nem hinném, hogy Dixon jobb, na.
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 345 — #neverpunt
így 1-3-nál időszerűnek láttam ide is csatlakozni. persze tudom nem reális a 13-3 de a remény hal meg utoljára 😀
diceman
ez az igazi szurkoló 😊


Én folyamatosan azt a kérdést teszem fel magamnak, hogy az egyéni képességeket illetően mennyivel vagyunk rosszabbak a tavalyi emberanyagnál. Több, a szezont szarul kezdő játékos nem a kor vagy sérülés miatt nincs formában, tehát elvi szinten várható tőlük némi javulás. Ami ebben a legújabbkori NFC Westben még elég is lehet egy PO-ra. Tekintve a mérlegünket, én már ezzel is roppant elégedett lennék.

Ami igazán aggasztó számomra, az az O domináns játékának felszívódása. A Falcons elleni meccset leszámítva az O legfeljebb 1-1 negyedre volt eddig komoly tényező, amit Payton alatt nem szoktunk meg. Lehet ennek az okait kutatni, de remélem hogy ez csak valami átmeneti állapot.

több mint 11 éve
diceman New Orleans Saints 495 — csiramokus@gmail.com
így 1-3-nál időszerűnek láttam ide is csatlakozni. persze tudom nem reális a 13-3 de a remény hal meg utoljára 😀

elképzelhető, hogy innentől több kockázatot vállalnak a play hívásoknál? ennél SOKKAL rosszabb kezdést nem nagyon lehetett elképzelni preseason után - van még vesztenivaló?

több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 438 — zászló zászló szív
Nem, nem értünk egyet. Ha az egész szar lenne, akkor nem tudnék én is megoldást mondani, legalább részben. Az LB sor tavaly is szar volt, és mégis mentünk.

Jordanre nem figyeltek így tavaly. De tény hogy nem sokat tesz le az asztalra.

CB: Jabari Greer 😊 egyébként most őszintén nem mintegy, amikor Dixonban bízunk már?

több mint 11 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 685 — playoffs???
Jason Davidet ne fesd a falra Gyurma, azt már nem bírnám ki.
Szerencsére a meccset nem láttam........


több mint 11 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
A nüansz fogalmában nem értünk egyet már, nekem az nem nüansz, hogy kell egy CB meg kell pass-rush, meg amúgy szerelni is tudni kéne, de az LB-k coverage-ben is használhatatlanok. Nálam ez meríti ki az "egész szar" fogalmát. Mire mennénk azzal az egy, azaz egy kezdő CB-vel, ha a többi továbbra sem életképes? Van reálisan használható kezdő CB a piacon? Neveket.

Nincs pass-rush és Jordan sem csinál szart sem. Jenkins tényleg rohadtul hiányzik, de én egyelőre azt sem látom, hogy ha visszatér, eleget javulunk. Jordanre tavaly is figyeltek és mégis átment mindenkin, most meg keresni kell a pályán. Nonszensz. Nyilván nem helyrehozhatatlan dolgok, csak éppen eltelt négy hét és nem sikerült minimális javulást sem előidézni pl a fal kérdésében (oké, majd Jenkins visszatér, talán...), ugyanúgy nyomjuk a full blitzeket, ugyanúgy nem tudunk mit kezdeni CB-poszton és még egyszer mondom, ide nem tudom, kit lehetne találni, ha te tudsz valakit, pls írd le. Lewis most tényleg teljesen vállalható volt egyébként.

Panthers...azt nem tudom megmondani. Kétszer nullázták őket úgy, hogy a tavalyi elit run-D-t a halálba szedték szét. Nem néztem meg őket többször, de ott főleg az elnézett lyukakat láttam gondnak, azt el lehet dönteni, hogy nüansz, hogy rossz helyen megy át a korábban zseniális Kuechly és bandája, vagy szimplán szar lett a front seven (pass-rush sem volt annyira húdevad tegnap, sok rontott szerelés, Ravens-futók durván nyomták). A secondary tavaly is verhető volt (pont mi mutattuk meg a Dome-ban), csak az elit hetesfogat miatt ritkán volt idő odáig passzolni, ha meg igen, Kuechly megbüntette az elkapót.
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 438 — zászló zászló szív
Nem akarom megérteni, amit írsz, mert általánosítasz, túlzol, és igenis ez a védelem nem sokra van attól, hogy jó legyen, a O pedig igenis jó, és nem, nem kell vissza Sproles, Jenkins meg főleg nem (ezt most úgy általában írom, nem neked). És ne várd, hogy egyetértsek veled, mert nem fogok.

A tavalyi Panthersszel példálózol egyfolytában, pedig ott igenis nüanszok kellettek, egy-egy jobb playhívás, kisebb balfaszság edzői részről, amiket megtaláltak az ötödik héttől. Itt nem ezek hiányoznak, hanem a védelem úgy egészében véve.
Tocy
Ez akkora közhely, hogy leírni sem érdemes. Maradjunk a Panthersnél: idén két meccsen gyakorlatilag nullázták a védelmet az ellenfeleik (akik közül egyik sem húú de jó O). Most akkor szarok? Vagy megint csak nüanszok hiányoznak? Akkor nálunk miért szar minden?

Megpróbálom máshogy
a 2007-es kezdő sec:
LCB Mike McKenzie
RCB Jason Davis
SS Roman Harper
FS Josh Bullocks

2008:
LCB Randall Gay
RCB Jason David
SS Roman Harper
FS Kevin Kaesviharn

2009:
LCB Jabari Greer
RCB Tracy Porter
SS Roman Harper
FS Darren Sharper

Nos, itt kurva nagy bajok voltak. Nem nüanszok hiányoztak, hanem gyakorlatilag 3 év alatt 9 ember forgott meg. És közben a langyosvíz Gibbset is el kellett küldeni, hogy legyen valami. Nem volt igazán passrush, leszámítva Smith és Harpert, akik legalább próbálkoztak, szarul játszottunk na. Végig elemezhetném, hogy miként kellett ugye lecserélni Mark Simoneau-t Jon Vilma-ra, hogy legyen értékelhető MLB, beszélhetnénk arról, hogy kb. NFL rekord rotációnk volt a falban még 2009-ben is, neki sem állok megszámolni, hogy hány DT játszott.

Most mi a helyzet? 1 az az 1 darab kezdő CB-t kéne találnunk, aki nem gyerekjáték bármelyik közepes QB-nak (Hoyer pl, nem Romora gondolok). Szerintem ez nüansz. Végignéztem az ÖSSZES passz playt (a futásokat nem, mert azok ellen egészen tűrhetően vagyunk, főleg ha sikerül elsőre levinni a RB-t) az első héttől elkezdve coach nézetben game passen (szabadságon vagyok 😀), a mostani meccset még csak condensedben tudtam megnézni. Összeszedtem, amit látok (ha én látom, akkor Ryan is):

0. Tackling: az első héten borzasztó volt, most csak simán szar, de Murray az Murray, ezen ne akadjunk fent. Szerencsére a három S megtalálta a tackling felszerelését, ahogy a LB-k is, főleg a CB-ink hibáznak, illetve a cserék, de ők aztán mindenhol. Ezen fejben kell javítani, jobban fel kell pörögni. A meccs elején nem is volt nagy gond, fogtuk Murrayt is 1-2 yardokon, aztán valahogy elfogyott a lendület. Ez egyértelműen frusztráló, ezt kell valahogy visszaforgatni, ha Payton nem képes rá, akkor senki.
1. A passrush hiánya: a dolog egyértelmű: mindenki tudja, hogy Jr. és Jordan akire figyelni, néha Hicks (bár ő még mindig inkább futás ellen jó, a technikáin még van mit csiszolni, erőből nem lehet mindent), a többiket SZART SEM CSINÁLNAK. Bunkley hatástalan passz ellen, a többieket nem is igazán tudom megnevezni sem, annyira nem hagytak nyomot.
Hogy lehetne megoldani? A válasz elég egyértelmű: több zone blitz. Ha azt használtuk, szinte mindig zavart okoztunk. Van megoldásunk a rosteren, Jenkinsnek hívják, de amíg nem egészséges, addig szinte kizárt, hogy a 4 man működjön, mert az általában 3 man, de inkább 2. Ebedali jó lesz, de nem idén.
2. CB: hát, soroljam? Lewist kivéve (aki jól védekezett Dez-en, az az utolsó TD teljesen belefért volna, ha előtte nem kapunk 5 másikat) senki sem NFL kezdő szint, legalábbis szélen biztos. Jason Davidet néha visszasírom, őt legalább tudtam nyugodtan utálni. Megoldás: KUKÁZNI VALAKIT, DE KURVA GYORSAN. Tényleg bárkit. Nem igaz, hogy nincs a piacon valaki. Elgondolkodtató, hogy már azon agyaltam, hogy kit lehetne tradelni a jövő évi 2-3. körért.
3. Playcalling: annyira nem borzasztó, mint volt az első héten, de igazán jó lenne idén nem mindig Ryan volt csapatai ellen játszani 😀😀 Kiszámíthatóak lettünk. Ahogy feljebb utaltam rá, amint ment a zone blitz, hirtelen történtek dolgok, OT-t meglepődnek, hogy Jr. kilép, irányítók pislognak, hogy mit keres Vaccaro a nyakukban stb. Tudom, hogy ezt sem lehet mindig, de amint mondtam azzal kell főzni ezen a téren ami van (kivéve a CB kérdést, mert az nem tűr halogatást), és ez a megoldás. Az ilyen full house blitzek ritkán sülnek el jól, főleg mivel teljesen számítanak rá. Nyilván Lofton borzasztó coverage-ben, Hawthorne néha tűrhető, Humber megint csak szar, tehát őket jobb beküldeni, kevesebb a kár, de nem kell mindig, az megint nem jó.

Szerintem ezek nem helyrehozhatatlan dolgok, az én olvasatomban nüanszok. Nyilván sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy "minden szar", de ha egyszer nem igaz?

több mint 11 éve
TheBerzerker Tampa Bay Buccaneers Alabama Crimson Tide 780 — zombieflesh1.0@gmail.com
Most néztem emg az eredményt. Mi a franc történt itt? Tony "van egy pár eladó labdám" Romo szétdobálta a védelmet? Meg ahogy nézzem Murray volt itt a kivégző tiszt.TheBerzerker
Te fókuszálj csak Mike boyra! Egy 2:1 TD-INT produkció után megnyalhatod mind a 10 lábujjad, de nem lesz mindig így...gyeek
Oké!

Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
gyeek LSU Tigers 8 620 — Grady Judd fan
Most néztem emg az eredményt. Mi a franc történt itt? Tony "van egy pár eladó labdám" Romo szétdobálta a védelmet? Meg ahogy nézzem Murray volt itt a kivégző tiszt.TheBerzerker
Te fókuszálj csak Mike boyra! Egy 2:1 TD-INT produkció után megnyalhatod mind a 10 lábujjad, de nem lesz mindig így...

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 11 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 116 — Cowboys fan
Hát hogy néz az ki, hogy D. Murray 4-5 emberünkkel a nyakában halad 5-6 yardokat??? Rutin
ne aggódj, ez nem csak a Ti védőitekkel fordul elő. Murray minden meccsen vonatozik egyet-kettőt.


Ja és a tavalyi csapat volt nüanszokra a SB-tól - a labdaszerzések hiányoztak. Erre áldoztunk gigapénzt Byrd személyében. Négy meccs alatt egy labdát szereztünk (igaz, azt Byrd). Ennek a csapatnak millió gyenge pontja van, ami szimplán szar, nem tudom, hogy miért.Tocy
érdekes, nekünk is pont ez volt a bajunk Rob védelmével két éve...
több mint 11 éve
EasyGhost New Orleans Saints 1 397 — Saints fan
13-3 még mindig lehet. 😉
több mint 11 éve
TheBerzerker Tampa Bay Buccaneers Alabama Crimson Tide 780 — zombieflesh1.0@gmail.com
Most néztem emg az eredményt. Mi a franc történt itt? Tony "van egy pár eladó labdám" Romo szétdobálta a védelmet? Meg ahogy nézzem Murray volt itt a kivégző tiszt.

Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Ja és a tavalyi csapat volt nüanszokra a SB-tól - a labdaszerzések hiányoztak. Erre áldoztunk gigapénzt Byrd személyében. Négy meccs alatt egy labdát szereztünk (igaz, azt Byrd). Ennek a csapatnak millió gyenge pontja van, ami szimplán szar, nem tudom, hogy miért.
több mint 11 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Már ne is haragudj; de beleköthetsz a szavakba értelmetlenül, ha nem akarod megérteni azt, amit írok. Ez, hogy a 17. hétig kell eldőlnie, akkora közhely, hogy leírni sem érdemes. Majd felvázolod a nyilván nem reális lehetőséget Brees padoztatásáról srb, miközben Te is nagyon jól tudod, hogy itt nem azon múlt eddig a jó játék, hogy PatRob elnézett egy playt, vagy Ryan éppen kimozgott egy sackből, hanem kompletten értékelhetetlen a D-line (mitől fog hirtelen tavalyi formába váltani?), nincs CB-sor (mik az opciók, hogy jó legyen?). Ha szerinted nem óriási fordulat kell, hanem kis nüanszokban kell javulnunk, akkor más meccseket néztünk - értem én, hogy nem áll össze, de semmi nem áll össze és négy hét óta nem léptünk előre, mondd, mit látsz, mi fog egy csapásra működni? A tavalyi Panthersszel példálózol egyfolytában, pedig ott igenis nüanszok kellettek, egy-egy jobb playhívás, kisebb balfaszság edzői részről, amiket megtaláltak az ötödik héttől. Itt nem ezek hiányoznak, hanem a védelem úgy egészében véve.

Ja, pozitívum a 100+ futott yard. Ennyi.
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 438 — zászló zászló szív
Én meg azt nem értem mi az, hogy a szezon most kezdődik.
Tocy
Nem értem mit nem értesz. Ideális esetben a 17. hétig kell eldőlnie, hogy mi fog történni. 4 ment el, nem mondhatjuk azt, hogy "vége van a szezonnak", vagy hogy "így a szezon felénél". Igen, lovagolok a szavakon, mert nem értem hogy mit beszélsz, lásd:

hanem óriási fordulat.
Tocy
Pl? Padoztassuk Brees, lássuk mit tud a másik McCown tesó? Esetleg rúgjuk ki Paytont, lássuk mire Jr. vagy Vitt, mint interim HC?

Persze, hogy nüanszokon múlik. Nem áll össze a csapat, nem áll össze semmi, ilyen van, de ehhez nem óriási fordulat kell. Abból kell főzni, ami van, nem abból ami lehetne.

több mint 11 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Én attól tartok most már (eddig optimista voltam), hogy még ha valahogy meg is verjük jövő vasárnap a Bucs-ot (mondjuk valahogy úgy szenvedve, mint a Vikes-t), utána reális esélyünk lesz rá, hogy a bye-week-et követően egy hasonló méretű késbe szaladjunk bele Detroitban, mint ma...

Nekem leginkább az volt ma riasztó, hogy fizikailag láttam gyengébbnek a csapatot, mint a Cowboyst. Hát hogy néz az ki, hogy D. Murray 4-5 emberünkkel a nyakában halad 5-6 yardokat??? És ennek a számlájára írom azt is, hogy a cornerek lemaradtak Williams-ről és Bryant-ről..

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 11 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner
😕
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 345 — #neverpunt
Ez a csapat egész egyszerűen nem áll össze, főleg a D nem.
ott vannak a nevek, korábban már bizonyítottak de most teljesen fogalmatlanok. A DL ma se alkotott semmi említésre méltót, konkrétan Galette neve mellett látok egy QB-ütést, a többi frontjátékostól még ezt se, nemhogy sacket.

A tank meg baromság, korábban se tankoltunk, mi nem építkezni akarunk meg nem egy irányítóra vagyunk a jó csapattól.
Oldjuk meg a pass rusht, szerezzünk egy kezdő cornert és rögtön újra számolni kell velünk.

több mint 11 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Én meg azt nem értem mi az, hogy a szezon most kezdődik. Négy hete kezdődött, az első héthez képest inkább romlottunk csak, javulás semmi és nem nüanszok kellenek ahhoz, hogy jó csapat legyünk, hanem óriási fordulat.

Annyi legyen a vigasz, hogy ez a Falcons-D még rosszabbul nézett ki ma...
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 438 — zászló zászló szív
Mondom, tankoljunk, nincs mese.

Kimondta, hogy minden rendben van? De mégis, mit a megoldás? Ne tankoljuk, de úgy is szarok vagyunk, szóval egyszerűen legyünk szarok. Nem értelek.

több mint 11 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Jó, magyarázd meg, hogy egyébként minden rózsás, itt-ott kell kis javítás és agyonverünk mindenkit, elnézve a sorsolásunkat.
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 438 — zászló zászló szív
Egyébként lehet mondani h még bármi lehet, csak nincs értelme, mert ugyan szarul néznek ki a csoportriválisok is (Pantherst zsinórban kétszer gyalulták agyon, Falconst nem értem), mi egyetlen kiszenvedett győzelmet tudunk felmutatni négy hét alatt és a védelemben semmi nem működik - ez nem is javult semmit. Ja, azt hozzáteszem, hogy ez egyébként a sorsolásunk könnyebb része és egy SB-esélyes csapatnak az eddigi négyből minimum hármat kellett volna hozni. Tavaly abban a Panthersben mindenki látta, hogy mit tud, csak Rivera elbaszta, aztán egyszer elkezdett működni. Itt minden úgy rossz, ahogy van és az a baj, hogy teljesen érthetetlen.Tocy
Akkor tankoljunk.

több mint 11 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Egyébként lehet mondani h még bármi lehet, csak nincs értelme, mert ugyan szarul néznek ki a csoportriválisok is (Pantherst zsinórban kétszer gyalulták agyon, Falconst nem értem), mi egyetlen kiszenvedett győzelmet tudunk felmutatni négy hét alatt és a védelemben semmi nem működik - ez nem is javult semmit. Ja, azt hozzáteszem, hogy ez egyébként a sorsolásunk könnyebb része és egy SB-esélyes csapatnak az eddigi négyből minimum hármat kellett volna hozni. Tavaly abban a Panthersben mindenki látta, hogy mit tud, csak Rivera elbaszta, aztán egyszer elkezdett működni. Itt minden úgy rossz, ahogy van és az a baj, hogy teljesen érthetetlen.
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 438 — zászló zászló szív
Még ha jelentőset feljavul a D, mondjuk tavalyi szintre, és az O is, akkor is ott van az, hogy idegenben, pláne hidegben kb szart sem érünk kint, már bocs.nfl_lover

több mint 11 éve
nfl_lover 912
Az idény? Most kezdődik. Lehet temetni, meg kígyót, békát kiabálni a csapatra, de ahogy mondtam: tavaly a Panthers 1-3-ról csoportot nyert,
A csoport meglehet, mert 1-3-mal nem sokkal vagyunk lemaradva a 2-2-től, de SB ennyi, kétlem, hogy Seattle-ben, vagy jelen állás szerint Arizonában esélyünk nem lesz. Ne adj Isten a Lambeau télen. 😀😀😀
Még ha jelentőset feljavul a D, mondjuk tavalyi szintre, és az O is, akkor is ott van az, hogy idegenben, pláne hidegben kb szart sem érünk kint, már bocs.