New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 2 éve
Viktoár New Orleans Saints 556
én lehet teljesen hülye vagyok és kishitű, de nektek miért lenne jó Carr? 60 millió pluszban vagytok, így is régóta görgettek szerződéseket, olyanokét is, akik már nincsenek a csapatnál. nem kéne nyomni egy hard resetet inkább és 2 év múlva újrakezdeni?
Fontos_Vidra
Korábban írtam erről, nincs ilyen, hogy 2 évet beáldozunk szándékosan, sehol egyébként, merthogy itt - meg más csapatoknál - is fizetésért dolgoznk az emberek 😊 És ugye ki tudja, hogy mi lesz 2 év múlva. Két 2-15-ös szezon után szerinted a HC el tudja adni, hogy idáig szar volt, most jó lesz? Erősen kétlem, ez nem az a korszellem. (félre ne érts, jó lenne, ha nem baszkodnák ki a HC-ket és adnának nekik időt, meg lehetene free rebuildet csinálni, de sajna nem ilyen időket élünk)

Ez a cap kérdés egyébként továbbra is túlértékelt kérdés. Én speciel nem nagyon látok szoros korrelációt a cap helyzete és az eredményesség között, lásd a Colts - de lehetne itt sorolni a csapatokat napestig - , ahol tökjó, hogy prudens a vezetés - de semmire nem mennek vele, ha megnézem az elmúlt 5 évet - fél évtized - akkor egy po győzelem, 2 po vereség, 0 csoportgyőzelem. Kétlem, hogy a szurkolók azzal vígasztalódnak, hogy "de legalább a cap milyen jó állapotban van!" ki nem szarja le, ha nem nyer a csapat SB-t? Másik példa Rams, Bucs, az anyjukat is feladták, hogy meglegyen - meglett. Az NFL-t a Super Bowlra játszák, minden más lényegtelen. Lehet mondani, hogy a Saints elmúlt pár évbeni SB-run-ja kudrac, és ezzel nehéz is lenne vitatkozni, mert nem nyertünk meg. De Loomis-Payton stratégiája közelebb vitte a csapatot hozzá, több esélyt adott neki a győzelemre. Hogy ez nem jött össze....így jártunk. De ettől ez a stratégia nem semmivel nem rosszab, sőt, mint a másik.
MC12
Szerintem ki miben hisz!
Valaki ebben a "20-ra lapot kérünk"-ben, valaki meg másban. Az Eaglesnek +4M capspace van, mégis SB résztvevő. Persze biztos kellett hozzá, hogy valami hülye elcserélje bagóért a legnagyobb D ígéretét. Vagy Chiefs, Bengals. Vagy másik példa éveken keresztül a Patriots...
Persze bejött valakinek ez az eladósításosdi (Bucs), de ugye minden szezon kezdetén 1:32-höz az esély az SB győzelemre...
A teljes reset-tel viszont nem értek egyet. Semmi garancia arra, hogy egy leépült/leépített franchise vissza tud pattani. Mert akkor ki jönne jó kvalitású edző/játokos/vezető??? El lesz könyvelve, hogy egy kalap sz@r. Egyszer.
Másodszor meg egyetértek, hogy mindenki pénzért dolgozik, meg hogy SB-t nyerjen.
Mégegy:
DA valószínűleg a védelemhez ért. Az offence-hez meg nem. Pont Payton ellentéte. Mindkettőnek kell/kellett egy ügyes, de nem vezető tipusú coord. Nagy pechünk, hogy PC itt ragadt, most az offence-ünknek nem rá van szüksége. Úgyhogy mindegy ki lesz itt a QB, nem leszünk vele beljebb.
Payton a Saints-et építi újra Denverben, DA meg Oakland-et NO-ban!
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 26 942 — Keep pounding
Így van, Carr megszerzesevel valoban nagyobb eselyeik vannak iden nyerni, ellenben annak az eselye csokken, hogy a kovetkezo ot evben valos contenderek legyenek.

DA szempontjabol fontos Carr megszerzese, ebben a higfos csoportban ez PO helyet erhet es akkor nem basszak ki (lasd iden Tampa). Mi is ugyanezt adtuk elo tavaly ilyenkor Rhule-lal es Mayfielddel, az eredmeny ismert.

Persze ez meg mind csak spekulacio, egyelore nem tortent semmi.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 612
én lehet teljesen hülye vagyok és kishitű, de nektek miért lenne jó Carr? 60 millió pluszban vagytok, így is régóta görgettek szerződéseket, olyanokét is, akik már nincsenek a csapatnál. nem kéne nyomni egy hard resetet inkább és 2 év múlva újrakezdeni?
Fontos_Vidra
Korábban írtam erről, nincs ilyen, hogy 2 évet beáldozunk szándékosan, sehol egyébként, merthogy itt - meg más csapatoknál - is fizetésért dolgoznk az emberek 😊 És ugye ki tudja, hogy mi lesz 2 év múlva. Két 2-15-ös szezon után szerinted a HC el tudja adni, hogy idáig szar volt, most jó lesz? Erősen kétlem, ez nem az a korszellem. (félre ne érts, jó lenne, ha nem baszkodnák ki a HC-ket és adnának nekik időt, meg lehetene free rebuildet csinálni, de sajna nem ilyen időket élünk)

Ez a cap kérdés egyébként továbbra is túlértékelt kérdés. Én speciel nem nagyon látok szoros korrelációt a cap helyzete és az eredményesség között, lásd a Colts - de lehetne itt sorolni a csapatokat napestig - , ahol tökjó, hogy prudens a vezetés - de semmire nem mennek vele, ha megnézem az elmúlt 5 évet - fél évtized - akkor egy po győzelem, 2 po vereség, 0 csoportgyőzelem. Kétlem, hogy a szurkolók azzal vígasztalódnak, hogy "de legalább a cap milyen jó állapotban van!" ki nem szarja le, ha nem nyer a csapat SB-t? Másik példa Rams, Bucs, az anyjukat is feladták, hogy meglegyen - meglett. Az NFL-t a Super Bowlra játszák, minden más lényegtelen. Lehet mondani, hogy a Saints elmúlt pár évbeni SB-run-ja kudrac, és ezzel nehéz is lenne vitatkozni, mert nem nyertünk meg. De Loomis-Payton stratégiája közelebb vitte a csapatot hozzá, több esélyt adott neki a győzelemre. Hogy ez nem jött össze....így jártunk. De ettől ez a stratégia nem semmivel nem rosszab, sőt, mint a másik.
MC12
Köszi a választ!

Én ezt a részét értem, amit leírtál, de a keret nem egy Carr-ra van az SB-től, de nem is egy Mahomes, Rodgers, Brady kaliberű qb-ra. Ezért merül fel bennem, hogy mi értelme lenne egy 40 milliós fizetési igényű irányítót idehozni. Mert oké, hogy 3. kört kell csak adni érte, de az mínusz egy top 100-as tehetségű fiatal játékos, kis fizetéssel. Ehhez képest egy erős közepes, a top alját ritkán súroló qb arra lesz jó, hogy megszilárdítsa a liga közepe pozíciót és se előre, se hátra onnan, mert csak nagy csere útján tudtok másik irányítót hozni, vagy felmozogni drafton. Persze lehet várni a csodát Winston, Carr tehetségű emberektől, de így nem lesztek contenderek.
több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 114 — WHO DAT!!!!
idén kicsit hamarabb megérkezett a téma 😀
adam77
Mindig FA előtt szokott, amikor igen sokkal a cap felett vagyunk, aztán valahogy mindig meg van oldva 😁


több mint 2 éve
adam77 New Orleans Saints 640
idén kicsit hamarabb megérkezett a téma 😀
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 380
én lehet teljesen hülye vagyok és kishitű, de nektek miért lenne jó Carr? 60 millió pluszban vagytok, így is régóta görgettek szerződéseket, olyanokét is, akik már nincsenek a csapatnál. nem kéne nyomni egy hard resetet inkább és 2 év múlva újrakezdeni?
Fontos_Vidra
Korábban írtam erről, nincs ilyen, hogy 2 évet beáldozunk szándékosan, sehol egyébként, merthogy itt - meg más csapatoknál - is fizetésért dolgoznk az emberek 😊 És ugye ki tudja, hogy mi lesz 2 év múlva. Két 2-15-ös szezon után szerinted a HC el tudja adni, hogy idáig szar volt, most jó lesz? Erősen kétlem, ez nem az a korszellem. (félre ne érts, jó lenne, ha nem baszkodnák ki a HC-ket és adnának nekik időt, meg lehetene free rebuildet csinálni, de sajna nem ilyen időket élünk)

Ez a cap kérdés egyébként továbbra is túlértékelt kérdés. Én speciel nem nagyon látok szoros korrelációt a cap helyzete és az eredményesség között, lásd a Colts - de lehetne itt sorolni a csapatokat napestig - , ahol tökjó, hogy prudens a vezetés - de semmire nem mennek vele, ha megnézem az elmúlt 5 évet - fél évtized - akkor egy po győzelem, 2 po vereség, 0 csoportgyőzelem. Kétlem, hogy a szurkolók azzal vígasztalódnak, hogy "de legalább a cap milyen jó állapotban van!" ki nem szarja le, ha nem nyer a csapat SB-t? Másik példa Rams, Bucs, az anyjukat is feladták, hogy meglegyen - meglett. Az NFL-t a Super Bowlra játszák, minden más lényegtelen. Lehet mondani, hogy a Saints elmúlt pár évbeni SB-run-ja kudrac, és ezzel nehéz is lenne vitatkozni, mert nem nyertünk meg. De Loomis-Payton stratégiája közelebb vitte a csapatot hozzá, több esélyt adott neki a győzelemre. Hogy ez nem jött össze....így jártunk. De ettől ez a stratégia nem semmivel nem rosszab, sőt, mint a másik.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 114 — WHO DAT!!!!
én lehet teljesen hülye vagyok és kishitű, de nektek miért lenne jó Carr? 60 millió pluszban vagytok, így is régóta görgettek szerződéseket, olyanokét is, akik már nincsenek a csapatnál. nem kéne nyomni egy hard resetet inkább és 2 év múlva újrakezdeni?
Fontos_Vidra
Lehet jobb lenne,csak szerintem DA valamit akar mutatni ebben a szezonban,mert lehet érzi hogy még egy ilyen szezon és neki kuka. Loomist gondolom nem zavarja a cap görgetés,meg lehet neki is jobban tetszene Carr a kezdőben mint egy Winston vagy Dalton, és a drafton nem sok esélyünk van hozni valaki előzetesen ígéretesnek értékelt qbt


több mint 2 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 612
én lehet teljesen hülye vagyok és kishitű, de nektek miért lenne jó Carr? 60 millió pluszban vagytok, így is régóta görgettek szerződéseket, olyanokét is, akik már nincsenek a csapatnál. nem kéne nyomni egy hard resetet inkább és 2 év múlva újrakezdeni?
több mint 2 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 685 — playoffs???
Carr jöhet, de amíg nincs OC a csapatnál felesleges mint kiadás....
Car(r)michaelt cseréljük el Carr-ra és boldog leszek 😀


több mint 2 éve
Törölt felhasználó
Annyit simán megér.
dande2
Szerintem az csak irányár. Főleg hogy 1 hónap múlva amúgy is valószínűleg kirakják. Ha valaki cserél is érte szerintem ilyen 4-5 kör körül van a realitás
kapitnono
kevesebb mint egy hét és kirakják, különben a 40M dolláros szerződése életbe lép, ő meg nem ad haladékot a csapatnak
Fontos_Vidra
Az okés, csak ha mi tényleg akarjuk, akkor cserélni kell érte mielőtt kirakják a piacra,mert nem hinném hogy ott egy licitháborút meg tudnánk nyerni bárki ellen
kapitnono
+ szerződését nem akarja átalakítani Carr a hírek szerint
több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 114 — WHO DAT!!!!
Annyit simán megér.
dande2
Szerintem az csak irányár. Főleg hogy 1 hónap múlva amúgy is valószínűleg kirakják. Ha valaki cserél is érte szerintem ilyen 4-5 kör körül van a realitás
kapitnono
kevesebb mint egy hét és kirakják, különben a 40M dolláros szerződése életbe lép, ő meg nem ad haladékot a csapatnak
Fontos_Vidra
Az okés, csak ha mi tényleg akarjuk, akkor cserélni kell érte mielőtt kirakják a piacra,mert nem hinném hogy ott egy licitháborút meg tudnánk nyerni bárki ellen


több mint 2 éve
kijo New Orleans Saints 534
Jobban örültem volna egy újjáépítésnek.
Na jó rábeszéltetek, jöjjön. Egy középső vagy hátsókört megér, de akkor legalább draftoljunk egy fiatalt is cserének vagy kitudja minek ha bedől a projekt.

Szerkesztette: kijo
több mint 2 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 612
Annyit simán megér.
dande2
Szerintem az csak irányár. Főleg hogy 1 hónap múlva amúgy is valószínűleg kirakják. Ha valaki cserél is érte szerintem ilyen 4-5 kör körül van a realitás
kapitnono
kevesebb mint egy hét és kirakják, különben a 40M dolláros szerződése életbe lép, ő meg nem ad haladékot a csapatnak
több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 114 — WHO DAT!!!!
Annyit simán megér.
dande2
Szerintem az csak irányár. Főleg hogy 1 hónap múlva amúgy is valószínűleg kirakják. Ha valaki cserél is érte szerintem ilyen 4-5 kör körül van a realitás


több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 521 — Lucas Scott
Annyit simán megér.
dande2
fene tudja. a szerzodes amugy nem rossz, eleg konnyen ki lehet belole szallni 1 ev utan, ha latszik h zsakutca.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 970 — Így remélem megfelelek nektek.....
Annyit simán megér.
több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 114 — WHO DAT!!!!
Carrmentés New Orleansban? Az Derek lenne. Csak nem rá lesz költve a Paytonért kapott 1. körös?

iktriad
3.kört kérnek érte elvileg


több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 417 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Carrmentés New Orleansban? Az Derek lenne. Csak nem rá lesz költve a Paytonért kapott 1. körös?


Szerkesztette: iktriad
több mint 2 éve
adam77 New Orleans Saints 640
tracy, watch the shot 😎
több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 114 — WHO DAT!!!!
Szerintem majd jövőre lesz Carmichael kirúgva, addig viszont fájdalmas egy évünk következik..
Rutin
Kár, viszont remélem nem húzunk ilyent teljesen reménytelen projekt qb-t a drafton mindt Hooker, Lewis vagy Richardson. Csak elpazarolnánk vele egy picket, tolja végig egy veterán az évet, aztán max jövőre jobb pozícióból próbáljunk meg keresni.
kapitnono
Hooker is projektnek számít? A játéka jónak tűnt bár nem teljesen NFL konform.
Nekem a játéka tetszett ,csak most gyógyul az ACL szakadásból ha jól emlékszem.
kijo
Amikor jött szembe egy kicsinél is értelmesebb ellenfél, nagyon látszott hogy elfogyott a tudomány.Atletikus meg minden de nem véletlenül nem várják még az első kör közelébe sem


több mint 2 éve
kijo New Orleans Saints 534
Szerintem majd jövőre lesz Carmichael kirúgva, addig viszont fájdalmas egy évünk következik..
Rutin
Kár, viszont remélem nem húzunk ilyent teljesen reménytelen projekt qb-t a drafton mindt Hooker, Lewis vagy Richardson. Csak elpazarolnánk vele egy picket, tolja végig egy veterán az évet, aztán max jövőre jobb pozícióból próbáljunk meg keresni.
kapitnono
Hooker is projektnek számít? A játéka jónak tűnt bár nem teljesen NFL konform.
Nekem a játéka tetszett ,csak most gyógyul az ACL szakadásból ha jól emlékszem.
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 380
Szerintem nem, de Loomis még nem hívott, hogy mit gondolok….
MC12
azert estere ne kapcsold ki/halkitsd le a telot, hatha.
csebi
Amíg élünk remélünk!

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 521 — Lucas Scott
Szerintem nem, de Loomis még nem hívott, hogy mit gondolok….
MC12
azert estere ne kapcsold ki/halkitsd le a telot, hatha.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 114 — WHO DAT!!!!
Szerintem majd jövőre lesz Carmichael kirúgva, addig viszont fájdalmas egy évünk következik..
Rutin
Kár, viszont remélem nem húzunk ilyent teljesen reménytelen projekt qb-t a drafton mindt Hooker, Lewis vagy Richardson. Csak elpazarolnánk vele egy picket, tolja végig egy veterán az évet, aztán max jövőre jobb pozícióból próbáljunk meg keresni.


több mint 3 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Szerintem majd jövőre lesz Carmichael kirúgva, addig viszont fájdalmas egy évünk következik..

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???