New York Giants
49 feliratkozó
több mint 11 éve
Azért igazság szerint tavaly is volt egy uccsó drive, ami aztán 4th down-on elhalt a red zone-ban: 49-ers ellen Eli passzát talán Aldon Smith ütötte le. tehát tavaly sem nyertünk meg minden ilyen meccset. Sőt talán az Eagles ellen is mi támadtunk az utolsó 2 percben, csak akkor még a saját térfelünkön megállítottak minket - ha jól emlékszem, Eli-t sackelték, ő eljetette a lasztit, és azt ők szedték össze.megnéztem a végét !nem volt hülyeség az a hívás !ami nekem fura volt, hogy az utolsó drive végén végig Bardent kerestük, Cruz vagy Hixon (aki kurvajól helyettesítette Nickset, ez mindenképp bíztató) felé talán egy labda ment :kristofElterelés. Vagy Yooker szólt Coughlinnak 😀Asbee
pont ilyesmit akartunk (vagy csak én? 😊) hogy nyomjuk végre 1:1-ben a magas elkapónknak! sajnos nem volt elég jó a passz neki...
az a baj hogy tavaly óta nagyon megszoktam hogy ezeket
a szitukat csak mi húzhatjuk be a végén...😕
yooker
több mint 11 éve
Én sem temetném még ezt a szezon. Most már a csapatban is tudatosult, hogy nem lehet mindig Elire tenni a nyomást, hogy majd megoldja 2 perc alatt a GW driveot. Voltak nagyon biztató teljesítmények, pl. Wilson. A következő meccseket hozni kell és látjuk, hogy a 49ers sem verhetetlen. Ha Nicks felépül, akkor nem lesz itt gond, ő volt az aki nagyon hiányzott a RZ-ben és az utolsó driveban is! És ha Kenny nem épül fel (bár az lenne a legjobb ha felépülne), akkor jelezném, hogy Sash eltiltása most járt le...
több mint 11 éve
jajj tényleg még ő is van...Pedig én pont McCantsről mondtam le már most. Az előszezonban amit nyújtott, az botrány volt.
Brewer 2. éve van nálunk, még lehet belőle bármi, de vmiért McCantstől többet várok...
csebi
több mint 11 éve
jajj tényleg még ő is van...Hosley akart lenni, nem? és ő nagyon jó kis nickel lesz itt meg punt visszahordó...nem, Brandon Mosleyra gondoltam a negyedik körös pickünkre. McCants iránt nincsenek nagy elvárásaim, de az elgondolásod alapján miért nem Brewer lesz a kezdő? ő régebb óta van a csapatnál ráadásul komolyabb prospect is volt.kristof
2év és nálam McCants egyértelmű kezdő RT lesz, főleg az off fal edzőnk keze alattcsebi
Brewer 2. éve van nálunk, még lehet belőle bármi, de vmiért McCantstől többet várok...
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
Tippjáték 4. forduló végeredmény
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Hosley akart lenni, nem? és ő nagyon jó kis nickel lesz itt meg punt visszahordó...nem, Brandon Mosleyra gondoltam a negyedik körös pickünkre. McCants iránt nincsenek nagy elvárásaim, de az elgondolásod alapján miért nem Brewer lesz a kezdő? ő régebb óta van a csapatnál ráadásul komolyabb prospect is volt.
2év és nálam McCants egyértelmű kezdő RT lesz, főleg az off fal edzőnk keze alattcsebi
több mint 11 éve
Hosley akart lenni, nem? és ő nagyon jó kis nickel lesz itt meg punt visszahordó...Mégis minden alkalommal mielőtt kulcsszituban rúg, azt kívánom bárcsak ne ő lenne a kickerünk...Szeszemmint év közbeni kulcsszituban. regular végén, de főleg PO-ban kurva nagy clutch 😀 (mondjuk az idei McCants/Mosley picket szívbaj nélkül elcserélném Zuerlein-re, akár együtt is)
ami nekem fura volt, hogy az utolsó drive végén végig Bardent kerestük, Cruz vagy Hixon (aki kurvajól helyettesítette Nickset, ez mindenképp bíztató) felé talán egy labda ment :kristof
2év és nálam McCants egyértelmű kezdő RT lesz, főleg az off fal edzőnk keze alatt
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
college-ban rémlett, hogy játszott centert, de úgy emlékeztem, hogy már ott is a végén guard volt...Utolsó michigani (itt lehet a probléma 😀 ) évében Rimington Trophy nyertes volt, amit a legjobb centernek adnak, valamint az egész 2010-es szezont centerként játszotta végig a Ninersben, miután 2. körös pickként guardban semmit nem csinált 4 évig. De tény, ami tény, nem "született" center, úgy lett átképezve, csak nem nálunk. 😛lotus86Jah és aki még kifejezetten idegesít az Baas.. eleve nem szimpi a játéka és akkor még a snapeket is rendszeresen elbassza.. nem is értem, h egy C hogy a picsába nem tudja normálisan hátraadni a labdát amikor egész életében ezt gyakorolja..Szeszetalán mert egész életében guard volt 😉 nálunk lett C...csebi
Niners-ben azt hittem csak center volt my bad
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
megnéztem a végét !nem volt hülyeség az a hívás !ami nekem fura volt, hogy az utolsó drive végén végig Bardent kerestük, Cruz vagy Hixon (aki kurvajól helyettesítette Nickset, ez mindenképp bíztató) felé talán egy labda ment :kristofElterelés. Vagy Yooker szólt Coughlinnak 😀Asbee
pont ilyesmit akartunk (vagy csak én? 😊) hogy nyomjuk végre 1:1-ben a magas elkapónknak! sajnos nem volt elég jó a passz neki...
az a baj hogy tavaly óta nagyon megszoktam hogy ezeket
a szitukat csak mi húzhatjuk be a végén...😕
több mint 11 éve
ami nekem fura volt, hogy az utolsó drive végén végig Bardent kerestük, Cruz vagy Hixon (aki kurvajól helyettesítette Nickset, ez mindenképp bíztató) felé talán egy labda ment :kristofElterelés. Vagy Yooker szólt Coughlinnak 😀
több mint 11 éve
Az a bosszantó, h ha azt az utsó labdát Eli kidobja oldalra a picsába, nem próbáljuk megjátszani akkor 44ről rúghattuk volna az FGt ami azért jóval sanszosabban lett volna meg 😕Mégis minden alkalommal mielőtt kulcsszituban rúg, azt kívánom bárcsak ne ő lenne a kickerünk...Szeszemmint év közbeni kulcsszituban. regular végén, de főleg PO-ban kurva nagy clutch 😀 (mondjuk az idei McCants/Mosley picket szívbaj nélkül elcserélném Zuerlein-re, akár együtt is)
ami nekem fura volt, hogy az utolsó drive végén végig Bardent kerestük, Cruz vagy Hixon (aki kurvajól helyettesítette Nickset, ez mindenképp bíztató) felé talán egy labda ment :kristof
több mint 11 éve
hát nemtom, azért az a GB meccs semmiképp sem nevezhető sikeresnek az ő szempontjából annak ellenére, h végül harmadszorra sikerült berúgnia.. Mondjuk ha ott kikapunk akkor már másnap lapátra került volna az tuti, igazából nem hiszem h akkoriban lett volna vki aki úgy gondolta, h ő még 5 év múlva is a csapat tagja tud maradni. Nagy túlélő a faszi az biztos, valahogy mindig sikerül elérnie, h épp maradhasson 😊Két NFC döntőn SB-ba rúgta a csapatot, meg azért máskor is volt meccsdöntő mezőnygólja, pl Dallas ellen stadionavatójukon úgy emlékszem. És az olyan 45-50 yard között lehetett. De igazából úgy lehetne megítélni a teljesítményét, hogy összehasonlítani 3-4 rúgóval utóbbi évek alapján és a statisztikákat kielemezni. Na majd ha lesz erre időm... 😊AsbeeAzért ennyire nem gáz Tynes, mint sokan beállítják...AsbeeHa csak az idei éve alapján mondanék róla ilyen ítéletet amit korábban írtam akkor tök igazságtalan is lenne. Ráadásul tavaly sem volt rossz, sőt. (szóval lehet h így is az😊)Mégis minden alkalommal mielőtt kulcsszituban rúg, azt kívánom bárcsak ne ő lenne a kickerünk.. A mostani 54 yardos kísérletnél meg konkrétan el se hittem, h lesz esélye berúgni.. Szesze
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Mégis minden alkalommal mielőtt kulcsszituban rúg, azt kívánom bárcsak ne ő lenne a kickerünk...Szeszemmint év közbeni kulcsszituban. regular végén, de főleg PO-ban kurva nagy clutch 😀 (mondjuk az idei McCants/Mosley picket szívbaj nélkül elcserélném Zuerlein-re, akár együtt is)
ami nekem fura volt, hogy az utolsó drive végén végig Bardent kerestük, Cruz vagy Hixon (aki kurvajól helyettesítette Nickset, ez mindenképp bíztató) felé talán egy labda ment :\
több mint 11 éve
Két NFC döntőn SB-ba rúgta a csapatot, meg azért máskor is volt meccsdöntő mezőnygólja, pl Dallas ellen stadionavatójukon úgy emlékszem. És az olyan 45-50 yard között lehetett. De igazából úgy lehetne megítélni a teljesítményét, hogy összehasonlítani 3-4 rúgóval utóbbi évek alapján és a statisztikákat kielemezni. Na majd ha lesz erre időm... 😊Azért ennyire nem gáz Tynes, mint sokan beállítják...AsbeeHa csak az idei éve alapján mondanék róla ilyen ítéletet amit korábban írtam akkor tök igazságtalan is lenne. Ráadásul tavaly sem volt rossz, sőt. (szóval lehet h így is az😊)Mégis minden alkalommal mielőtt kulcsszituban rúg, azt kívánom bárcsak ne ő lenne a kickerünk.. A mostani 54 yardos kísérletnél meg konkrétan el se hittem, h lesz esélye berúgni.. Szesze
több mint 11 éve
Azért ennyire nem gáz Tynes, mint sokan beállítják...AsbeeHa csak az idei éve alapján mondanék róla ilyen ítéletet amit korábban írtam akkor tök igazságtalan is lenne. Ráadásul tavaly sem volt rossz, sőt. (szóval lehet h így is az😊)Mégis minden alkalommal mielőtt kulcsszituban rúg, azt kívánom bárcsak ne ő lenne a kickerünk.. A mostani 54 yardos kísérletnél meg konkrétan el se hittem, h lesz esélye berúgni..
Persze az is igaz, h lehetne sokkal rosszabb is, ld Dodge punterként.. viszont a másik oldalról az is látszik, h mennyit számít, ha egy tök biztos és erős lábú puntered van. Kicker poszt meg még fontosabb mint a punter.
több mint 11 éve
Azért ennyire nem gáz Tynes, mint sokan beállítják...
több mint 11 éve
Utolsó michigani (itt lehet a probléma 😀 ) évében Rimington Trophy nyertes volt, amit a legjobb centernek adnak, valamint az egész 2010-es szezont centerként játszotta végig a Ninersben, miután 2. körös pickként guardban semmit nem csinált 4 évig. De tény, ami tény, nem "született" center, úgy lett átképezve, csak nem nálunk. 😛Jah és aki még kifejezetten idegesít az Baas.. eleve nem szimpi a játéka és akkor még a snapeket is rendszeresen elbassza.. nem is értem, h egy C hogy a picsába nem tudja normálisan hátraadni a labdát amikor egész életében ezt gyakorolja..Szeszetalán mert egész életében guard volt 😉 nálunk lett C...csebi
több mint 11 éve
legyen most szerencséjük ! nekünk meg majd megint a Po-ban !! 😉
több mint 11 éve
lotus: Ezúttal tévedsz, nem szokásom (általában 😀 ) a semmiről több oldalas vitát generálni, de....na jó csak szivatlak... 😂Inkább elismerem, hogy ha egy bizonyos szemszögből nézzük, akkor ezt szerencsének is fellehet fogni, persze ezt egy Eagles fan sosem fogja elismerni teljes mértékben, így én se teszem. 😊
több mint 11 éve
Csak arra céloztam, h megnyertetek 3 olyan meccset amit ugyanennyi erővel el is bukhattatok volna. Sztem ennek azért a szerencséhez is van némi köze, de természetesen te érezheted úgy h ez nem így van, ettől én még így gondolom, főleg h mind3 meccset láttam is.Azért arra is kiváncsi lennék, hogy a Browns és a Ravens elleni győztes drivejainkhoz (az ellenetek lévőt direkt nem írom, mert nem láttam, csak az elejét) mi köze a szerencsének, mert ez eléggé izgatja jelenleg a fantáziámat.hát tavaly meg eléggé a másik végén voltunk a dolgoknak úgyhogy idénre kijár nekünk ha egy mód van rá végig 😀, és volt elég szerencsétlenségünk már erre az évre is bőven.dandekonkrétan melyik volt az a meccs a 4 közül amelyiken szerencsétlenek voltatok? Kettőt nyertetek 1 ponttal, egyet kettővel, mind3 elmehetett volna simán. Asszem a Cards meccsről kijelenthetjük, h a szerencsének nem sok köze volt hozzá..Szesze
Newman
több mint 11 éve
jaj basszus, hagyjuk már ezt. Snki nem beszélt győztes drive-ról, magukról a meccsekről volt szó, és azt ne mond nekem, hogy ha megnyersz valamit 1 ponttal, akkor domináltad az ellent. De alapból rühellem ezt a szerencse dolgot, mert hosszútávon úgyis kiegyenlítődik, szóval felesleges erre fogni bármit is.Azért arra is kiváncsi lennék, hogy a Browns és a Ravens elleni győztes drivejainkhoz (az ellenetek lévőt direkt nem írom, mert nem láttam, csak az elejét) mi köze a szerencsének, mert ez eléggé izgatja jelenleg a fantáziámat.hát tavaly meg eléggé a másik végén voltunk a dolgoknak úgyhogy idénre kijár nekünk ha egy mód van rá végig 😀, és volt elég szerencsétlenségünk már erre az évre is bőven.dandekonkrétan melyik volt az a meccs a 4 közül amelyiken szerencsétlenek voltatok? Kettőt nyertetek 1 ponttal, egyet kettővel, mind3 elmehetett volna simán. Asszem a Cards meccsről kijelenthetjük, h a szerencsének nem sok köze volt hozzá..Szesze
Newman
Amúgy pedig az egész onnan indult, hogy dande kijelentette, hogy eddig is sokat szívtatok idén. Erre jött a válasz, hogy 3 meccset nyertetek összesen 4 pont különbséggel, szóval azért annyira nem húzott benneteket az ág, amiben azért van igazság, de tényleg hagyjuk, mert már látom az oldalakon át tartó értelmetlen vitát egy olyan "hihetetlenül objektív" és értelmes dologról, mint a szerencse.
több mint 11 éve
Azért a végén nálunk volt a labda, szóval nem a zseniális time managementen múlott.Na szóval a meccseken belül voltak olyan pillanatok melyek kapcsán bizony lehetett volna úgy, hogy simábban alkul ha azok nincsenek. Fumblik meg pl Reed INT-je mely pont a kezébe pattant Celekéből stb, de valóban lehetett volna fordítva is, inkább a tavalyik idényre írtam amit írtam. Amit meg Vick és Aso kapcsán írtál ha elovasod akkor pl pont én nem vsgyok a Vicket megmenteni igyekvő fan sőt! A TD-tek amivel aztán vezetettek pedig pont annak volt köszönhető, hogy kétszer úgy otthagyták Asot hogy csuda, már ott is voltatok az end zone-nál, és már nem először hagyták ott könnyedén az idén, de tavaly sem. Vele inkább az a baj, hogy többet vártunk pláne ennyi pénzért labdaszerzés nagy szerelések kiegyensúlyozottabb játék stb. De ahogy nálunk is írtam élek a gyanúperrel, bár ezt soha senki nem ismeri majd be, hogy annyira nem bántuk, hogy gyorsan átmasírozzatok rajtunk hogy aztán lepörgetve az órát visszatámadva nyerhetünk végül is bejött 😛 én ezt Maddenben szoktam megjátszani 😀dandehát tavaly meg eléggé a másik végén voltunk a dolgoknak úgyhogy idénre kijár nekünk ha egy mód van rá végig 😀, és volt elég szerencsétlenségünk már erre az évre is bőven.dandekonkrétan melyik volt az a meccs a 4 közül amelyiken szerencsétlenek voltatok? Kettőt nyertetek 1 ponttal, egyet kettővel, mind3 elmehetett volna simán. Asszem a Cards meccsről kijelenthetjük, h a szerencsének nem sok köze volt hozzá..Szesze
több mint 11 éve
Na szóval a meccseken belül voltak olyan pillanatok melyek kapcsán bizony lehetett volna úgy, hogy simábban alkul ha azok nincsenek. Fumblik meg pl Reed INT-je mely pont a kezébe pattant Celekéből stb, de valóban lehetett volna fordítva is, inkább a tavalyik idényre írtam amit írtam. Amit meg Vick és Aso kapcsán írtál ha elovasod akkor pl pont én nem vsgyok a Vicket megmenteni igyekvő fan sőt! A TD-tek amivel aztán vezetettek pedig pont annak volt köszönhető, hogy kétszer úgy otthagyták Asot hogy csuda, már ott is voltatok az end zone-nál, és már nem először hagyták ott könnyedén az idén, de tavaly sem. Vele inkább az a baj, hogy többet vártunk pláne ennyi pénzért labdaszerzés nagy szerelések kiegyensúlyozottabb játék stb. De ahogy nálunk is írtam élek a gyanúperrel, bár ezt soha senki nem ismeri majd be, hogy annyira nem bántuk, hogy gyorsan átmasírozzatok rajtunk hogy aztán lepörgetve az órát visszatámadva nyerhetünk végül is bejött 😛 én ezt Maddenben szoktam megjátszani 😀hát tavaly meg eléggé a másik végén voltunk a dolgoknak úgyhogy idénre kijár nekünk ha egy mód van rá végig 😀, és volt elég szerencsétlenségünk már erre az évre is bőven.dandekonkrétan melyik volt az a meccs a 4 közül amelyiken szerencsétlenek voltatok? Kettőt nyertetek 1 ponttal, egyet kettővel, mind3 elmehetett volna simán. Asszem a Cards meccsről kijelenthetjük, h a szerencsének nem sok köze volt hozzá..Szesze
több mint 11 éve
Azért arra is kiváncsi lennék, hogy a Browns és a Ravens elleni győztes drivejainkhoz (az ellenetek lévőt direkt nem írom, mert nem láttam, csak az elejét) mi köze a szerencsének, mert ez eléggé izgatja jelenleg a fantáziámat.hát tavaly meg eléggé a másik végén voltunk a dolgoknak úgyhogy idénre kijár nekünk ha egy mód van rá végig 😀, és volt elég szerencsétlenségünk már erre az évre is bőven.dandekonkrétan melyik volt az a meccs a 4 közül amelyiken szerencsétlenek voltatok? Kettőt nyertetek 1 ponttal, egyet kettővel, mind3 elmehetett volna simán. Asszem a Cards meccsről kijelenthetjük, h a szerencsének nem sok köze volt hozzá..Szesze
több mint 11 éve
Jah és aki még kifejezetten idegesít az Baas.. eleve nem szimpi a játéka és akkor még a snapeket is rendszeresen elbassza.. nem is értem, h egy C hogy a picsába nem tudja normálisan hátraadni a labdát amikor egész életében ezt gyakorolja..Szeszetalán mert egész életében guard volt 😉 nálunk lett C...
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.