New York Jets

30 feliratkozó

több mint 5 éve
Zotya86 New York Jets 225
Egyébként én azért is gondolom, hogy nem lesz itt semmi a Watson dologból, mert JD szerintem sokkal inkább draftcentrikus, ezt többször is hangoztatta, hogy a drafton keresztül szeretne építkezni és nem szokta szórni a pickeket emiatt, sőt akit lehet pickekre vált inkább. 😀 És azért lehet bármit mondani, de azt nem, hogy ne lenne bíztató a tavalyi draftclass. Továbbá egyéb úton módon is szerzett azért értékes játékosokat, JFM konkrétan idén elit szinten játszott, Fant is sokkal jobb volt, mint akárki várta volna. Persze nem mindegyik húzás jött be(Kalil, Desir, McGovern is picit csalódás volt első évében), de ez ilyen. Legalább próbálkozott, nem csak a kávét szürcsölte.
Apex
Én sem hiszek a Watson dologban és nem gondolom h azért tradelte el 2 1. körért Adamset JD, hogy a világ kincsét is odaadja a Houstonnak.
Ugyanakkor az sem megoldás, hogy Darnold marad a kezdő:
1. eleget láttunk belőle, semmit nem hiszek el Saleh-nak, amit róla mondott...főleg a kiaknázatlan tehetség (abban tehetséges h az ellenfél védőinek dobál)
2. ha marad Sam, sok esélyt nem látok letradere alapból sem és ott h ki lehetne értékben...

Tavalyi FA-t el lehet nézni sztem: sok 1 éves szerződés született (piac vagy járvány miatt). 50 misiből ennyire futotta, legalább próbálkozott.
Idén sem számítok eszméletlen költekezésre: egyedül azt tudom elképzelni h Thuney vagy Scherffnél fizetünk csak csillagászati lóvét. Abban nagyon bízom h Maye hosszabbítása nem mindenáron történik majd, főleg túlfizetéssel. 1 RB és egy YAC ász WR mindenképpen kell. Védelem sokadlagos.

Összegezve:
- kötelező cut nálam Anderson csak, mellette Gryffin talán
- Maye hosszabbítás
- FA: 1 WR és 1 RB, ha futja LG vagy RG és ezekután csak a védelem
- draft: QB kötelező 1/2-őn
Beki
Nagyjából egyetértek, bár én lehet, hogy Alex Lewist is kivágnám (5,2 M $ spórolás), és az FA-n szerzett guard mellé draftolnék is egyet a pozícióra.
RB-nél meg kérdés, hogy tudunk-e szerezni jó szabadügynököt túlfizetés nélkül vagy jobban járunk, ha ezt a pozit is draftról oldjuk meg?
Zotya86
Lewist tartanám, ha meg tudta oldani a magánügyeit normálisan. Inkább GvR volt a leggyengébb láncszem az OL-ben.
RB-ben elég egy emberke és nem kell túlfizetni az tuti. LaFleur rendszere Adamsnek kedvez, de Perine-nek már nem annyira szvsz.
Beki
Őszinte leszek: a Jets-meccsek követése 2020-ban nálam szeptember közepén véget ért 😀
Úgyhogy a guard-értékelések (is) nálam kimerültek a PFF-osztályzatok és az overthecap csekkolásában 😊
Előbbiben kb. egál jött ki: 66,6 vs. 62,7 Lewis javára. Fizu terén Lewis 6,9 M$-t, GVR 3,7-et foglal 2021-ben, kivágás esetén pedig 5,2-et ill. 3,4-et lehetne spórolni.
több mint 5 éve
Lucifer New York Jets 1 215
Egyébként én azért is gondolom, hogy nem lesz itt semmi a Watson dologból, mert JD szerintem sokkal inkább draftcentrikus, ezt többször is hangoztatta, hogy a drafton keresztül szeretne építkezni és nem szokta szórni a pickeket emiatt, sőt akit lehet pickekre vált inkább. 😀 És azért lehet bármit mondani, de azt nem, hogy ne lenne bíztató a tavalyi draftclass. Továbbá egyéb úton módon is szerzett azért értékes játékosokat, JFM konkrétan idén elit szinten játszott, Fant is sokkal jobb volt, mint akárki várta volna. Persze nem mindegyik húzás jött be(Kalil, Desir, McGovern is picit csalódás volt első évében), de ez ilyen. Legalább próbálkozott, nem csak a kávét szürcsölte.
Apex
Én sem hiszek a Watson dologban és nem gondolom h azért tradelte el 2 1. körért Adamset JD, hogy a világ kincsét is odaadja a Houstonnak.
Ugyanakkor az sem megoldás, hogy Darnold marad a kezdő:
1. eleget láttunk belőle, semmit nem hiszek el Saleh-nak, amit róla mondott...főleg a kiaknázatlan tehetség (abban tehetséges h az ellenfél védőinek dobál)
2. ha marad Sam, sok esélyt nem látok letradere alapból sem és ott h ki lehetne értékben...

Tavalyi FA-t el lehet nézni sztem: sok 1 éves szerződés született (piac vagy járvány miatt). 50 misiből ennyire futotta, legalább próbálkozott.
Idén sem számítok eszméletlen költekezésre: egyedül azt tudom elképzelni h Thuney vagy Scherffnél fizetünk csak csillagászati lóvét. Abban nagyon bízom h Maye hosszabbítása nem mindenáron történik majd, főleg túlfizetéssel. 1 RB és egy YAC ász WR mindenképpen kell. Védelem sokadlagos.

Összegezve:
- kötelező cut nálam Anderson csak, mellette Gryffin talán
- Maye hosszabbítás
- FA: 1 WR és 1 RB, ha futja LG vagy RG és ezekután csak a védelem
- draft: QB kötelező 1/2-őn
Beki
Nagyjából egyetértek, bár én lehet, hogy Alex Lewist is kivágnám (5,2 M $ spórolás), és az FA-n szerzett guard mellé draftolnék is egyet a pozícióra.
RB-nél meg kérdés, hogy tudunk-e szerezni jó szabadügynököt túlfizetés nélkül vagy jobban járunk, ha ezt a pozit is draftról oldjuk meg?
Zotya86
Több mock-ban is feltűnik 1/23-ra Travis Etienne neve a Clemsonról, de nyílván elég nehéz még most tippelni (pláne az 1. körös pickekre) a Watson kérdés miatt.

GO JETS!!!
több mint 5 éve
Törölt felhasználó

Apex New York Jets 3 025

Szerkesztette: Apex

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
Pityu Gyor New York Jets 1 038
Ennél egyszerübb: JD minden eshetőséget mérlegel és az egyértelmű, hogy kell QB vagy trade vagy draft útján. Érdeklődött, ennyi

Green is green
több mint 5 éve
GTom New York Jets 247
Nekem úgy tűnik, hogy nincs az az isten, hogy Darnold legyen a kezdő jövőre. Mindenkire rámegyünk aki mozog (Watson, Stafford...)
Vagy csak én nem szeretném nagyon ott látni?! 😊
több mint 5 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 398 — Steelers fan
Csak nekem fura, hogy a Jets érdeklődött Stafford iránt? Vajon mi lehet a mesterterv, nem tetszenek a rookie QB-k?
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
And finally, late Friday, the Jets checked in. The Lions circled back with New York on Saturday, but talks didn’t go very far.Albert Breer
Remélem végeztek a srácok a szellemeket látó QBnk felvételeivel és ennek is betudható h JD tárcsázott Detroitba.
Beki
Neked hány rémálmod volt mostanában azzal kapcsolatban, hogy Darnold marad a kezdő? 😀
Apex
Szeretek a realitás talaján maradni h ez még mindig a Jets. 😀
több mint 5 éve
Apex New York Jets 3 025
And finally, late Friday, the Jets checked in. The Lions circled back with New York on Saturday, but talks didn’t go very far.Albert Breer
Remélem végeztek a srácok a szellemeket látó QBnk felvételeivel és ennek is betudható h JD tárcsázott Detroitba.
Beki
Neked hány rémálmod volt mostanában azzal kapcsolatban, hogy Darnold marad a kezdő? 😀

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
And finally, late Friday, the Jets checked in. The Lions circled back with New York on Saturday, but talks didn’t go very far.Albert Breer
Remélem végeztek a srácok a szellemeket látó QBnk felvételeivel és ennek is betudható h JD tárcsázott Detroitba.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Hat latva a Stafford trade-et, erosen ketlem hogy a Watson dologbol nalunk lesz akarmi is.
Apex
Miért? mi is átvállaljuk Watson fizetését egy első körösért
Pityu Gyor
Már nem azért, de mióta lenne szempont ez egy 25 éve fr QBnál, amikor a Texans kifizeti a maradék garantáltakat és az új csapatnál vmi 10.5M idén, utána 32 meg 37 misik lesznek a cap hitek...ezek nem tételek egy Watson szintű QBnál. 😀
több mint 5 éve
Pityu Gyor New York Jets 1 038
Hat latva a Stafford trade-et, erosen ketlem hogy a Watson dologbol nalunk lesz akarmi is.
Apex
Miért? mi is átvállaljuk Watson fizetését egy első körösért

Green is green
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Hat latva a Stafford trade-et, erosen ketlem hogy a Watson dologbol nalunk lesz akarmi is.
Apex
Majd Samy fiú fr QB-vá fejlődik idén.
több mint 5 éve
Apex New York Jets 3 025
Hat latva a Stafford trade-et, erosen ketlem hogy a Watson dologbol nalunk lesz akarmi is.

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Watsonnál mostanában valahogy mindenki elfelejti, hogy hány drive-ot képes kinyírni azzal, hogy egy sackmágnes. Nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem úgy rendesen. 155 sacket nyelt be az előző három évben, és azért messze nem csak azért, mert vállalhatatlan falak voltak előtte, hanem mert képes „okos” irányító módjára addig rohangálni, amíg agyon nem verik.

Ettől még persze remek a csóka, tök jó lett volna a Patriotsban Cam helyett pl, csak valahogy ezt most mindenki elfelejti nála

több mint 5 éve
Pityu Gyor New York Jets 1 038
Tudom, hogy sok fórumon forog a Watson kérdés, de tényleg úgy gondoljátok, hogy JD meglépné?! Egy csomó lyukkal a tarsolyban, rengeteg pick-el, jó draft-pozícióval szerintetek all in-t mondana egy irányítóért. Watson egy személyben vinne egy halom pénzt, pick-et. Eddig minden JD törekvés ennek ellenkezőjére irányult.
GTom
Megszabja, hogy max mennyit adna érte: ha efölé megy a licit, kiszáll. Ennyi.
Watson > bizonytalan QB draft idén
Beki
Pontosan. Azt is tudjuk (lásd Adams) h JD minden lehetőséget mérlegel. Biztos viltam benne hogy ajánlatot tesz és ahogy Beki irta meghatarozta mennyit ér meg neki addig elmegy. Saccra azt mondon hogy a jobbik 1-1 első kör idén és jövőre és még egy 3 körös talán 2. Ez nem all in mondás, 4 első körösünk van a két évben plusz egy 2/2 idén. Az Adams trade ellenértékéért plusz valamiért jó QBt hozni megéri pl. Ja és persze Darnold
Pityu Gyor
Általában majdnem mindenki beleírja a pickek mellé, h plusz Darnold. Látva az elmúlt évek teljesítményét, főként az ideit, egyáltalán képvisel valami értéket Ő egy ilyen tranzakcióban? Vagy egyáltalán kell a Houstonnak Darnold? Amennyi első kört kap (min. 2-3) biztos, h fognak qb-t hozni. Mert jelenleg még a bizonytalan draft is jobb opció lehet, mint a szellemeket látó Darnold.
Lucifer
En tartom, hogy lesz olyan nagy egojú coach aki meg akarja majd mutatni, hogy mindez csak a rossz korábbi edző, Gase hibája és a srácból ki lehet hozni valamit. Csere qbt feltétlen. Sztem igen van értéke 3-5 körös pick
Pityu Gyor
Bocs fals, most már magas a fizuja hozzá

gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
Beki, ha eljön ide akkor van az a pickmennyiség amiért eladom neked 😁
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
 www.newyorkjets.com/news/jets-personnel-department-believes-the-reese-s-senior-bowl-is-more-significant-t