Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 11 éve
Hulkeinstein Philadelphia Eagles Oregon Ducks 2 927 — Eagles & Seahawks fan
Az első körről akkora csend van, hogy nagyon bust szagú.

Smith-ben volt a legnagyobb potenciál, a sémába is illeszkedett, de úgy tűnik hogy alapvető hiányosságai vannak :S
Kellett egy passrusher, nem volt mély a draft, maradt ő.

Igazából még most nézve sem tudtunk volna jobbat húzni nagyon. A TOP elkapók kimentek, kiment a 2 TOP S is, esetleg CB-t húzhattunk volna, de sokkal az sem lett volna jobb.

BPA alapon esetleg Benjamin, de ha olyan elkapót akar Chip mint ő, akkor kihúzta volna. Rajta kívül esetleg Dennard vagy Verrett, de itt ki is fújt, 3-ukon kívül senkit nem hoztam volna.

Hatalmas szopás így utólag, hogy a Saints feljött Cooks-ért, őt kellett volna vinnünk, illett is volna a stílusunkba.
több mint 11 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 312 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
jordannal is csak annyi a baj hogy nem tud elkapni.

Huffot meg ne vegyük ide, mert sérült 😀

De annyira jó azt nézni, hogy a fof az első körös baromságunkra nem tud rácáfolni, hogy megérte ott kiválasztani Smith-t, mert eddig egy büdös nagy bust szaga van. De ne legyen igazam és váljon be 4-5 meccs múlva. Vagy 1 év múlva akkor már...

több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 444 — Így remélem megfelelek nektek.....
Eddig nem valami nagy draft, se Marcus, se Jordan, se Huff...... jó persze 2 meccs de azért ilyenkor már ha valaki tényleg jó, szokott jelentkezni...reméljük főleg JM össze tudja szedni magát, illetve tudjuk használni ha már annyira szerettük volna.
több mint 11 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 312 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
azt árulja már el valaki, mi a faszért draftoltuk Smitht első körben. 2. meccsen még csak aktív sem volt. Elsőn egy rohadt snapet nem kapott. Ennyire nem lehet szar, hogy legalább meccsenként 1-2 snapet kapjon.

több mint 11 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 41 162 — LIGHTS OUT!
népligetnél szállok le onnan kb. 3-4 km.

Az a baj, hogy 10:40 re van bent délelőtt a a busz.
A következő meg 19:00 xD a csodás járatok.

Ezzel 2 órás az út,

Vagy mehetek olyan járattal ami 15:45 re bentvan, de az meg 4 órás út 1 átszállással.

Ja és ha megyek nekem tökmind1 mennyi meccset nézünk meg, mert úgy is csak reggel van buszom hazafelé.ano92
Népligetnél felszállsz a 3-as metróra, onnan kb 3 megálló a Corvin negyed, onnan meg 10 perc gyalog a hely 😀

Én sajnos nem tudok menni, mert hétfőn fél 8-tól melózok itt Egerben 😕mustaine
Kálvin-hoz közelebb van szerint.

több mint 11 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 333 — Chalk Dawk fan
népligetnél szállok le onnan kb. 3-4 km.

Az a baj, hogy 10:40 re van bent délelőtt a a busz.
A következő meg 19:00 xD a csodás járatok.

Ezzel 2 órás az út,

Vagy mehetek olyan járattal ami 15:45 re bentvan, de az meg 4 órás út 1 átszállással.

Ja és ha megyek nekem tökmind1 mennyi meccset nézünk meg, mert úgy is csak reggel van buszom hazafelé.ano92
Népligetnél felszállsz a 3-as metróra, onnan kb 3 megálló a Corvin negyed, onnan meg 10 perc gyalog a hely 😀

Én sajnos nem tudok menni, mert hétfőn fél 8-tól melózok itt Egerben 😕

több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 444 — Így remélem megfelelek nektek.....
Úgy tűnik Mariota hivatalosan is jön a draftra. Érdekes lesz.
több mint 11 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 312 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
népligetnél szállok le onnan kb. 3-4 km.

Az a baj, hogy 10:40 re van bent délelőtt a a busz.
A következő meg 19:00 xD a csodás járatok.

Ezzel 2 órás az út,

Vagy mehetek olyan járattal ami 15:45 re bentvan, de az meg 4 órás út 1 átszállással.

Ja és ha megyek nekem tökmind1 mennyi meccset nézünk meg, mert úgy is csak reggel van buszom hazafelé.

több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 444 — Így remélem megfelelek nektek.....
Kár, hogy nem tudok angolul, szívesen leírnám a lényeget nektek, ebben minden benne van:

A győzelem kicsit másképp 😀

Chippel 22. perctől van még egy kis beszélgetés

 www.philadelphiaeagles.com/videos/videos/Eagles_360_Chip_Kelly_Exclusive/d53ddf6e-c4ba-4b5a-97be-90e4de41f2a7
több mint 11 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 535
Na akkor újra közös meccsnézés ! Remélem sokan leszünk megint. 😊
 www.facebook.com/events/291414361043889/Greengo
utána levő meccsekre van terv, vagy mindenki rohan haza? 😊baggio
Maradunk tuti. Egyelőre még csak egy TV van ,szval nagy eséllyel a tv-s meccs lesz az amit nézünk a folytatásban.(Broncos- Seahawks)Greengo
De ha már az Eaglest tudjuk nézni akkor bármit, szóval ha épp a Chiefs meccsre van nagyobb igény akkor azt, és ha nagyon belejövünk még az éjszakai Steelers - Panthers is beleférhet. Esetleg ha Game Passal rendelkezik valaki akkor visszanézhetjük bármelyik meccset. Packers - Lions? 😛
több mint 11 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 535
Na akkor újra közös meccsnézés ! Remélem sokan leszünk megint. 😊
 www.facebook.com/events/291414361043889/Greengo
Akkor legalább biztosra vehetitek, hogy Ano nem felejt el inni xDSixo67
Még egyszer sem jött el, de akkor mindig nyertünk, szóval a távolban is ihatott valamit 😀 A nagyobb kabala az ha én ott vagyok, mert eddig mindig nyertünk ha én is jelen voltam. Aztán meg megint jöhet a TD-re ivás 😀
több mint 11 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 41 162 — LIGHTS OUT!
Na akkor újra közös meccsnézés ! Remélem sokan leszünk megint. 😊
 www.facebook.com/events/291414361043889/Greengo
Akkor legalább biztosra vehetitek, hogy Ano nem felejt el inni xD

több mint 11 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 41 162 — LIGHTS OUT!

több mint 11 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 314 — Eagles fan
Na én is megnéztem végre a meccset....hát oké, hogy W, de azért ez így sok jövőbeli gondot vetett fel megint.



Na és akkor ami viszont nagy gond:
- Foles. Eddig igazi balfasz, és kétszer is alátámasztotta minden aggályomat. Imádkozzunk, hogy Mariota is olyat csusszan, mint Manziel....volt egy kiváló passza, a TD Maclinnek, az nagyon pöpec volt. Ezen kívül meg hatszázmillió fos.
- Nincs értelmes elkapónk....Cooper sima TD-t ejtett el, Maclin max egy átlag WR2. Matthewstól sokat vártam, mert mindenki mondta, hogy arany keze van, offseasonben minden szart elkapott, testtől távol is jól szedi le a lasztit, blablabla. Erre jó nagy paréj eddig, úgy látszik, mintha be lenne fosva. Imádkozzunk, hogy Huff jó legyen.
- RZ O az mi már megint?Eazzy
Foles - Egyelőre tényleg ugyanazok a hibák mint tavaly, de még ő is a szezon elején van ( tavaly is az eleje nehezebben indult )...sztem fel fog jönni.
Mariota - nem fog csúszni. 😊
Elkapók:
Maclin - azon kívül, hogy droppolgat védővel szemben egy az egyben vége van plusz ezeknél a szituknál még rossz döntéseket is hoz. (rossz irányválasztás..stb) A lényeg, hogy azért termel és most ez sem mellékes. Szval egyelőre ő az első számú, de nem sokáig.
Cooper - Nála nem tudom elfelejteni azt a tényt, hogy neki a TC majdnemhogy teljesen kimaradt. Nála még csikorog a gépezet ,de meccsről-meccsre látom, hogy kezd belejönni. Sztem jó lesz.
Matthews - Túl nagy volt a hype . Nem ültem fel.....Egyelőre még rengeteget kell fejlődnie/tanulni, de fejlődőképes és sztem előre is tud majd lépni.
Huff - sztem jó lesz. 😛 Neki adták a legtöbb tanulnivalót a TC elején és most sérült is, de ha visszatér sztem folyamatosan egyre több lehetőséget kapva lehet az új fegyverünk az O#-be. (nem egy DeSean szint , de új színt visz majd a játékba...ami sztem ebben az offenseben nagyon fontos)

Ertz - KIRÁLY!
Celek - egyelőre beszürkült, de változott is a szerepe. ( Hozza azért a kötelezőt ...lesz még neki TD elkapása )
Shady - CSÁSZÁR
SPROLES - meg csupa nagy betűvel. Úgy tűnik az egykori Saints játékos a legjobb offseason húzásunk..na és ki a másik ? (szintén exszent annyit elárulok)
O line - jók a cserék is ez megnyugtató

A védelem szerintem idén szintet ugrott. 😀 Bár szeretném még látni a front 7-t elit O line ellen is.
Ahogy vázoltam az offseason legjobb húzása a védelemben talán Jenkins érkezése. ( Azért érdekes azt is látni, hogy 2 egykori Saints játékos mennyire szárnyra kapott nálunk )
A D line pusztít. A Thornton-Logan-Cox hármas liga szinten is kiemelkedő. Mögöttük a 4 kezdő LB is remek formát mutat. ILB-ben vékonyak vagyunk így imádkozhatunk , hogy ne legyen komolyabb sérülés mert CM sajnos használhatatlan.
A secondary sztem rendben van. Williams álmosan kezdte a szezont , de már javított ugyanúgy mint Fletcher aki szintén jobb formát mutatott már a második meccsen. Jenkins nagy király...eddig tetszik. Allen meg solid kezdő, de nála is érzek még javulást. ( gondolok itt 1-2 elütött passzra vagy intre )

ST - jó munkát végeznek , Parkey is be fog válni. Ahogy írtad a legfontosabb pillanatban képben volt és nem hibázott...ez mindenképp biztató.


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 11 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 333 — Chalk Dawk fan
Brad Smitht is elfelejthetnénk végre, összesen 5 snapet volt a pályán (offense+ST)

 www.bleedinggreennation.com/2014/9/16/6221705/eagles-snap-counts-week-2-zach-ertz-brent-celek

több mint 11 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 230 — No one likes us, cause no one like us
Na én is megnéztem végre a meccset....hát oké, hogy W, de azért ez így sok jövőbeli gondot vetett fel megint.

Kezdeném, hogy mi a pozitívum:
- Eartz tényleg nagyon király lesz, főleg ha oda is tudják neki dobni a labdát.
- Parkey a kihagyott FG ellenére clutch tudott lenni, ez fontosabb, mint hogy kihagyott egyet az elején, arról nem is beszélve, hogy TB-re tudja rugdalni a KO-t.
- A Shady - Sproles kettős életveszély, és LeSeannak még nem is volt igazán jó meccse eddig.
- A védelem elég pazar volt, pontosabban úgy fogalmaznék, hogy amire egy brutál O mellett szükség van, azt simán hozzák, és azért most nem egy nulla O ellen, mint multkor. Kiemelendő Cox, Kendricks, Jenkins, ezúttal Williams is.

Na és akkor ami viszont nagy gond:
- Foles. Eddig igazi balfasz, és kétszer is alátámasztotta minden aggályomat. Imádkozzunk, hogy Mariota is olyat csusszan, mint Manziel....volt egy kiváló passza, a TD Maclinnek, az nagyon pöpec volt. Ezen kívül meg hatszázmillió fos.
- Nincs értelmes elkapónk....Cooper sima TD-t ejtett el, Maclin max egy átlag WR2. Matthewstól sokat vártam, mert mindenki mondta, hogy arany keze van, offseasonben minden szart elkapott, testtől távol is jól szedi le a lasztit, blablabla. Erre jó nagy paréj eddig, úgy látszik, mintha be lenne fosva. Imádkozzunk, hogy Huff jó legyen.
- RZ O az mi már megint?

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 11 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 314 — Eagles fan
Na akkor újra közös meccsnézés ! Remélem sokan leszünk megint. 😊
 www.facebook.com/events/291414361043889/Greengo
utána levő meccsekre van terv, vagy mindenki rohan haza? 😊baggio
Maradunk tuti. Egyelőre még csak egy TV van ,szval nagy eséllyel a tv-s meccs lesz az amit nézünk a folytatásban.(Broncos- Seahawks)Greengo
Meddig maradnak nyitva?baggio
Ameddig maradunk. 😊 (haveré a hely)


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 11 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 907 — no es importante
Na akkor újra közös meccsnézés ! Remélem sokan leszünk megint. 😊
 www.facebook.com/events/291414361043889/Greengo
utána levő meccsekre van terv, vagy mindenki rohan haza? 😊baggio
Maradunk tuti. Egyelőre még csak egy TV van ,szval nagy eséllyel a tv-s meccs lesz az amit nézünk a folytatásban.(Broncos- Seahawks)Greengo
Meddig maradnak nyitva?


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 314 — Eagles fan
Na akkor újra közös meccsnézés ! Remélem sokan leszünk megint. 😊
 www.facebook.com/events/291414361043889/Greengo
utána levő meccsekre van terv, vagy mindenki rohan haza? 😊baggio
Maradunk tuti. Egyelőre még csak egy TV van ,szval nagy eséllyel a tv-s meccs lesz az amit nézünk a folytatásban.(Broncos- Seahawks)


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 444 — Így remélem megfelelek nektek.....
Na akkor újra közös meccsnézés ! Remélem sokan leszünk megint. 😊
 www.facebook.com/events/291414361043889/Greengo
utána levő meccsekre van terv, vagy mindenki rohan haza? 😊baggio
Szerinted hazatalálnának utána, ha nyerünk azért, ha kikapunk azért? 😛
több mint 11 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 907 — no es importante
Na akkor újra közös meccsnézés ! Remélem sokan leszünk megint. 😊
 www.facebook.com/events/291414361043889/Greengo
utána levő meccsekre van terv, vagy mindenki rohan haza? 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 314 — Eagles fan
Na akkor újra közös meccsnézés ! Remélem sokan leszünk megint. 😊
 www.facebook.com/events/291414361043889/


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 11 éve
Highlander Philadelphia Eagles 2 220 — We’re putting the family back together
Nem hallottam az ESPN-es összefoglalóban elhangzottakat, ill. Gruden véleményét sem. My bad. Ami számomra a cikk mellett szólt, hogy felvételek alapján, levezetett érvelésben magyarázza el, hogy miért lehetett szabályos a játék és mivel nem találtam benne logikai buktatót, ezért úgy véltem, hogy ez elég meggyőző forrás, ha már más, hasonló részletes fejtegetést nem találtam erről. Természetesen elfogadom, ha valaki egyértelműen megcáfolja ennek az ellenkezőjét, és rámutat a logikai bukfencre vagy a hibás állításra, nem erről van szó.Highlander
Az említett oldal a Philly saját blogja az SB nationon belül. Philly kolumnisták írnak oda, így érdemes nézni. Az ugyanúgy az SB Nationhoz tartozó Colts blog szerint meg - gondolom nem ér meglepetésként - természetesen a zebrák hibáztak. 😊 Ez már csak egy ilyen dolog. 😀

(Csak azért reagáltam a te postodra, mert a Colts topicot hoztad szóba, hogy reméled a "bizonyíték" után nem lesz ott bírózás. Nos, egy igen kicsi természetesen volt, de már rég más a téma. De nem a "bizonyíték" miatt, hanem azért, mert tudomásul vettük, hogy hibák vannak, most mi kerültünk a dolog rosszabbik végére. Ráadásul a bírói hibákat a csapat nem tudja javítani, de a saját hibáit igen, úgyhogy arra érdemes koncentrálni.)

(Többet ígérem zebra ügyben nem jövök. 😊)peterk2005
Tisztában vagyok vele, hogy Eagles blog, és tényleg nem ér meglepetésként, hogy Colts oldalon meg az ellenkezőjét állítják 😀 A topikotokban is voltam már azóta és nyugtáztam, hogy nem megy a zebrákon lovaglás (😀) Na de mosmá zebrákbú ki, koncentráljunk a következő fordulóra 😉

több mint 11 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 588 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nem hallottam az ESPN-es összefoglalóban elhangzottakat, ill. Gruden véleményét sem. My bad. Ami számomra a cikk mellett szólt, hogy felvételek alapján, levezetett érvelésben magyarázza el, hogy miért lehetett szabályos a játék és mivel nem találtam benne logikai buktatót, ezért úgy véltem, hogy ez elég meggyőző forrás, ha már más, hasonló részletes fejtegetést nem találtam erről. Természetesen elfogadom, ha valaki egyértelműen megcáfolja ennek az ellenkezőjét, és rámutat a logikai bukfencre vagy a hibás állításra, nem erről van szó.Highlander
Az említett oldal a Philly saját blogja az SB nationon belül. Philly kolumnisták írnak oda, így érdemes nézni. Az ugyanúgy az SB Nationhoz tartozó Colts blog szerint meg - gondolom nem ér meglepetésként - természetesen a zebrák hibáztak. 😊 Ez már csak egy ilyen dolog. 😀

(Csak azért reagáltam a te postodra, mert a Colts topicot hoztad szóba, hogy reméled a "bizonyíték" után nem lesz ott bírózás. Nos, egy igen kicsi természetesen volt, de már rég más a téma. De nem a "bizonyíték" miatt, hanem azért, mert tudomásul vettük, hogy hibák vannak, most mi kerültünk a dolog rosszabbik végére. Ráadásul a bírói hibákat a csapat nem tudja javítani, de a saját hibáit igen, úgyhogy arra érdemes koncentrálni.)

(Többet ígérem zebra ügyben nem jövök. 😊)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Highlander Philadelphia Eagles 2 220 — We’re putting the family back together
Egyébként akik bírói hibákról beszéltek azok konkrétan mely esetekre gondoltak? Nekem most kettő ugrik be: A Boykin féle eset az INT-nél (ami már bizonyítottan szabályos volt ahogy olvasom a cikkben) meg Landry horse collar tackle-je ami szinte ugyanolyan volt amit Cox-on fújtak múlt héten.Highlander
Khmmm.... Azért egy bleedingreennationos cikk alapján bizonyítottnak venni egy egy ítéletet, elég meredek. 😀 A colts.com-ra nem akarsz esetleg ellátogatni másfajta bizonyítékért? 😀 😀
A meccs utáni ESPN és NFL Network összefoglalóban is megemlítették az esetet, megkérdezve a bíróbizottság egyik volt tagját (ez manapság egyébként közvetítések alatt is divat lett). Szerinte fújni kellett volna. És a szakértők szerint is. (Gruden szerint is pl.). A horse collar meg egyszerűen egy elnézett szerelés volt, az még egyértelműbb.

Nem néztem még át a Colts topikba de remélem nem az megy mint tavaly a Snow Bowl után.Highlander
Nem tudom mi ment a snow bowl után mert nem velünk játszottatok, de ha arra gondolsz, hogy most egy hétig anyázzuk a bírókat, akkor nyugodtan nézz át, szó nincs ilyesmiről. 😊 Előfordulnak ilyen hibák, nem örülünk, hogy a kárunkra, de ez van. Jobban bosszant, hogy miért hívtunk harmadikra passz playt (amiből az INT lett), amikor elég lett volna egy sima futás + FG és lényegében kezünkben a meccs.peterk2005
Nézd, nem szívesen boncolgatom tovább a témát mert tényleg értelmetlen, és ha a világ összes sporija azt nyilatkozza meccs után, hogy flag volt akkor sem változik már az eredmény, de mivel engem idéztél, nem szeretném válasz nélkül hagyni. Nem hallottam az ESPN-es összefoglalóban elhangzottakat, ill. Gruden véleményét sem. My bad. Ami számomra a cikk mellett szólt, hogy felvételek alapján, levezetett érvelésben magyarázza el, hogy miért lehetett szabályos a játék és mivel nem találtam benne logikai buktatót, ezért úgy véltem, hogy ez elég meggyőző forrás, ha már más, hasonló részletes fejtegetést nem találtam erről. Természetesen elfogadom, ha valaki egyértelműen megcáfolja ennek az ellenkezőjét, és rámutat a logikai bukfencre vagy a hibás állításra, nem erről van szó. Én is jobban örülnék, ha egy meccs mindenféle kétes ítélet nélkül lefolyhatna, de ez nem az a sportág ahol ez lehetséges sajnos, és valószínű, hogy ha mégis flaget dobtak volna, most ugyanez menne, csak fordított szurkolótáborokkal. Ettől függetlenül úgy gondolom, h meglesz nektek a PO, de ez a meccs is bizonyította, hogy ahogyan nálunk is, így nálatok is van még mit fejlődni bizonyos elemekben, mert bizony ahogyan te is utaltál rá, megvolt bőven a lehetősége a pálya ill. a pálya mellett lévőknek, hogy teljesen máshogy alakuljon a meccs a ti nézőpontotokból. Azért remélem, hogy a továbbiakban mindkettőnk csapatát elkerülik a hasonlóan kétes ügyek. Peace.