Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 2 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 430 — Beware the Slim Reaper!
Kérdés, hogy ki nyúlt át Sirianni feje fölött? Azért erre hajlamos Roseman és Lurie is, már láttuk Doug esetében is.

Egyébként rosszabb nehezen lehetne a védelmi játékhívás, mint az elmúlt három meccsen. Oké, hogy nem világverő az emberanyag, de egy közepes védelemhez elég lehetne. Persze lehet, hogy Patricia keze ugyanúgy benne volt ebben.

Az all22-n borzalmas dolgok voltak az elmúlt hetekben, de már előtte is voltak furcsaságok.
A teljesség igénye nélkül, amik eszembe jutnak:
- Safety blitz a mély zónából, tehát nem jön fel a safety a LOS-hez, hanem 15-20 yard mélységből indult el a snap után. Onnan 3 mp-en belül kb. lehetetlen odaérni az irányítóra, viszont útközben teljesen haszontalan a játékos.
- Ugyanez a linebackerekkel. Messziről látszik a játékosok tartásából, hogy blitz lesz, mégis 5-10 yard-dal a LOS mögül indulnak, semmi álcázás, még a leghülyébb Qb is leolvassa presnap, és amilyen messziről indulnak bőven van ideje a passzra.
- 3. és hosszúk esetén rendszeresen cover-1-es felállások, közben a másik safety teljesen holttérben van, és simán átdobják a labdát a feje fölött.

Egy másik figyelmeztető jel volt, hogy a DB-k Byard vezetésével megkeresték Desai-t, hogy jobban részt vehessenek az ellenfél játékosaiból való felkészülésben a meccsek előtt. Egymás között elosztják a támadókat és úgy scoutolják őket. Ez sem éppen azt mutatta, hogy a veteránok bíznak abban, amit a védelmi stáb csinál a secondary-val.


több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 620 — Így remélem megfelelek nektek.....
???

Desai mint D playcaller leszerepelt, Patricia valaha jó volt ebben, ráadásul DC-ként két super bowlt nyert. Ezt belátta Sirianni és váltott. Egyáltalán nem értem a száz mérges emojis felháborodást.
mustaine
ok csak azóta amit mutatott azóta, akár ellenünk egy SB-on mutatott Lions HCként és hát emberileg...az eljárás is zavar. Akkor mondja azt Siriani hogy igen lehet változás vagy átgondljuk de egyik nap kijelenti hogy minden ok másik nap meg... tudom láttunk már ilyet nem egyet, de ez soha se tetszett és nem vezetett jóra és eddig NStől még csak hasonlóra sem került sor. Szóval emiatt hadd legen sok mérges emoji
több mint 2 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 335 — Chalk Dawk fan
???

Desai mint D playcaller leszerepelt, Patricia valaha jó volt ebben, ráadásul DC-ként két super bowlt nyert. Ezt belátta Sirianni és váltott. Egyáltalán nem értem a száz mérges emojis felháborodást.

több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 620 — Így remélem megfelelek nektek.....
Egyenes ember....èn innentől elengedtem 😥

több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 620 — Így remélem megfelelek nektek.....
Mi a fenèt tudnak ezek az emberek, hogy nem bírnak eltakarodni kikopni a ligából a csapatok körül??? Mièrt van ha valmit próbálunk megjavítani csak rosszabb lesz 🤔
több mint 2 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 331 — Eagles fan
Na a rohadt èltletbe most van vègünk takarodjon mindenki 😡😡😡😡😡😡
dande2
Nyugi . rosszabb nem lesz . 😀
Ami aggaszt, hogy O# oldalon nem piszkáltak bele.


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 2 éve
csipkelli 4 010
Na a rohadt èltletbe most van vègünk takarodjon mindenki 😡😡😡😡😡😡
dande2
Várd meg, míg Stoutland lesz a DC 😊
több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 620 — Így remélem megfelelek nektek.....
Na a rohadt èltletbe most van vègünk takarodjon mindenki 😡😡😡😡😡😡
több mint 2 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 331 — Eagles fan
The Eagles have made a change to their defensive process. DC Sean Desai is in the coaching box... and Matt Patricia will call plays from the sideline.

El is felejtettem, hogy ez az arc itt van nálunk..kezdem érteni hol basztuk el. 😀


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 2 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 331 — Eagles fan
Kicsit olyan az egész mintha valami az öltözőben elbaszódott volna............

Szerkesztette: Greengo


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 620 — Így remélem megfelelek nektek.....
Hurts állítólag kèrdőjeles holnapra. Őszintén szólva nem bánom ha pihen kicsit. Csoport címvèdès legalább idèn se lesz 😛
több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 620 — Így remélem megfelelek nektek.....
Az imént szállt fel vki a 4-6-ra a Blahán tetőtől talpig Eagles cuccban (kabát, sapka, hátizsák), esetleg innen vki?
empty taxi
én voltam
eaglesmcnabb
Hazudsz, te Kanta Józsi mezben jársz
mustaine
S rá van írva, hogy Kartal SE ☺️
több mint 2 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 285 — No one likes us, cause no one like us
Ano igyáááá

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 620 — Így remélem megfelelek nektek.....
Sziasztok, azt szeretném megkérdezni, hogy Michael Vicket leigazolta-e már az ígölsz? Vagy mennem kell még visszább a időben?
ano92
Üdv haver, akkor idèn is jön a SB win? ☺️ Írd hogy mikor mennyit ès mit iszol, de nem muszáj tènyleg meginni 😉😛🤪
több mint 2 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 335 — Chalk Dawk fan
Az imént szállt fel vki a 4-6-ra a Blahán tetőtől talpig Eagles cuccban (kabát, sapka, hátizsák), esetleg innen vki?
empty taxi
én voltam
eaglesmcnabb
Hazudsz, te Kanta Józsi mezben jársz

több mint 2 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 571 — je suis poloska
Az imént szállt fel vki a 4-6-ra a Blahán tetőtől talpig Eagles cuccban (kabát, sapka, hátizsák), esetleg innen vki?
empty taxi
én voltam

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 2 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 312 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
Sziasztok, azt szeretném megkérdezni, hogy Michael Vicket leigazolta-e már az ígölsz? Vagy mennem kell még visszább a időben?

több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 620 — Így remélem megfelelek nektek.....
Slaynek megműtötték a térdét, nem játszik hétfőn, állítólag az alapszakasz végére már visszatérhet. Ringo/Jobe/Ricks time. Vagy hozzuk vissza Cary Williamst 😀
mustaine
Szerintem áljjanak fel a LOS közelében ahányan csak lehet oszt vki csak hamar odaèr. Ha meg nem akkor úgyis mindegy csak a szokásos eljárás 🤪😏
több mint 2 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 335 — Chalk Dawk fan
Slaynek megműtötték a térdét, nem játszik hétfőn, állítólag az alapszakasz végére már visszatérhet. Ringo/Jobe/Ricks time. Vagy hozzuk vissza Cary Williamst 😀

Szerkesztette: mustaine

több mint 2 éve
Invincible Philadelphia Eagles 877
Az imént szállt fel vki a 4-6-ra a Blahán tetőtől talpig Eagles cuccban (kabát, sapka, hátizsák), esetleg innen vki?
empty taxi
Wasnt me!

"Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során." (Konfucius)
több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 620 — Így remélem megfelelek nektek.....
Az imént szállt fel vki a 4-6-ra a Blahán tetőtől talpig Eagles cuccban (kabát, sapka, hátizsák), esetleg innen vki?
empty taxi
Egyet biztos tudok: èn nem 🤪
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 346 — NFL bracket champion '26
Az imént szállt fel vki a 4-6-ra a Blahán tetőtől talpig Eagles cuccban (kabát, sapka, hátizsák), esetleg innen vki?


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
Rodaron New York Giants 2 149
 x.com/es3_09/status/1735440408187195640?s=20
több mint 2 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 571 — je suis poloska
Ugye ugye mennyire hiányzik a zseniális TH 🙂 Eaglesmc hello ☺️


dande2
2 karrier catch, 2 TD😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 620 — Így remélem megfelelek nektek.....
WPMOY jelöltünk filmje:



Szerkesztette: dande2