Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 13 éve
Persze, hogy tudom értékelni. 14 év alatt, 9 playoff és 5 NFC döntő, 3 év edzője díj. Nem hiszem, hogy van olyan Eagles fan, aki ezt ne becsülné. Mindemellett emberként is nagyon szimpatikus volt számomra, leszámítva mondjuk a nyilatkozatait, mert azok sírba vittek.Ahogy már előttem is elmondták, én nem a személye ellen voltam, hanem a változás mellett, ami természetesen az ő távozása nélkül elkerülhetetlenné vált.
Az utóbbi években már egyáltalán nem éreztem a csapatban lehetőséget arra, hogy SB-t nyerjünk, legjobban talán 2006-ban, amikor Garcia vitt minket playoffba, de a Saints kicsapott minket a konferencia elődöntőben. (abban az évben kétszer is 27-24-re, McAllister csúnyán megszivatott minket, na meg Reid is talán akkor tolt egy utolsó 4 percen belüli puntot hátrányban, azt hiszem azóta kezdtem el én is fikázni)
Utánna 2 évre rá még volt egy NFC döntőnk is, azon erősen meg is lepődtem mondjuk, de mindegy.
McNabb kiégett, Vick jött, látott és 1 évig játszott jól (életében nem volt olyan jó szezonja passzolás tekintetében, nem is igazán ismertem fel), sokan franchise QB-ként kiáltották ki, de persze jött a nem meglepő meltdown tőle.
Óriási reményeket fűztem a 2 évvel ezelőtti nagy bevásárláshoz, de mindenki tudja mi lett a vége, az idei meg 14 év alatti legpocsékabb szezonja lett, amihez nyilvánvalóan a fia halála is közre játszott.
Szóval, mindent összegezve, köszönjük Reidnek ezt a 14 évet, de a váltás elkerülhetetlen volt és minden kérdés nélkül az ideje is eljött.
több mint 13 éve
Bár eme franchise történeti pillanatokban némi belerondítás a képbe, de mivel itt a címet értem még, és mégiscsak érint minket idehozom. Személy szerint! remélem az ő itteni jelenlétének is valóban vége, sajnos! semmi garanciát nem látok rá, hogy jövőre jobb lenne vele.www.philadelphiaeagles.com/news/article-1/Vick-Unsure-Of-His-Future-With-Eagles/e48bc1a7-fedb-4c1a-9e36-25b0b5415d61
több mint 13 éve
Nagyon nagy ez a kép😀
Szerintem senki sem pocskondiázta Reidet, tényleg csak arról van szó amit Bébé is kiemelt, hogy örülünk a változásnak. Ez már nem mehetett így tovább és jó azt látni, hogy ezt a tulajdonos is így látja és a klub jövője/érdeke a legfontosabbak számára is.
Greengo
több mint 13 éve

Szerintem senki sem pocskondiázta Reidet, tényleg csak arról van szó amit Bébé is kiemelt, hogy örülünk a változásnak. Ez már nem mehetett így tovább és jó azt látni, hogy ezt a tulajdonos is így látja és a klub jövője/érdeke a legfontosabb számára is.

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 13 éve
Sztem azért minden Eagles-fan tudja értékelni Reid-et...még Newman is 😀 Csak vhol ennek a játéknak, rendszernek az a lényege, hogy SB-t nyerj.
Szal ha választhatnék, hogy zsinórban 5x SB-be jutunk, de mindig kikaptunk. Vagy 5 év alatt egy SB gőzelem és 4x 1/1...hát akkor inkább az utóbbi. 😀
Ha meg jah 10 év folyamatos WC vereség vagy 10 év folyamatos 1/1...hát jah ott nem kis különbség van, de, ha azt nézed akkor januárban mind2 csapat szurkolótábora boldogtalan valamint a következő szezonban mind2 fan-tábor szerint a saját csapata SB esélyes. 😀
Szal lényeg a léyneg tudtuk/tudjuk mi értékelni Reid-et meg megsirattuk mi már a szezon közben 😀 csak jah nyilvánvalóvá vált, hogy kell a változás és ezért örülünk, hogy elment.
több mint 13 éve
Nem is szívesen olvasom vele kapcsolatban a Fire szót a közös megegyezéssel való távozásra nincs valami kifejezés? Az szebben mutatna 😛Azért én nem tudok a búcsújának teljes szívből örülni pláne így. Bízom benne jól alakul tovább az élete, és remélem a jövő évi első hazai meccsünkön még lesz egy méltó köszönetmondás!!!Végre egy tisztességes hozzállás! Reid (és McNabb) több mint tíz évig tartotta magas (néha elit) szinten az Eaglest. Elismerés illeti a munkájáért, aki meg pocskondiázza annak rosszindulat nékül kívánom, hogy a fogcsikorgatós - és elkerülhetetlenül időnként keserű - szezonok alatt tanulja meg becsülni. Nem minden edző egy Belichik vagy Payton, de Reid nagyon kevéssel maradt el mögöttük. gyeek
Várjuk az utódotdande
több mint 13 éve
Az utolsó két szezon ide vagy oda, azért emberileg mindenki szerette Philly-ben. Valahol ő még szerintem sikeres lesz, nálunk erre már nem sok esély volt. Itt most végleg lezárult az a korszak, amibe én és még szerintem itt a legtöbben beleszerettünk. Sok sikert neki.
több mint 13 éve
Azért én nem tudok a búcsújának teljes szívből örülni pláne így. Bízom benne jól alakul tovább az élete, és remélem a jövő évi első hazai meccsünkön még lesz egy méltó köszönetmondás!!!Végre egy tisztességes hozzállás! Reid (és McNabb) több mint tíz évig tartotta magas (néha elit) szinten az Eaglest. Elismerés illeti a munkájáért, aki meg pocskondiázza annak rosszindulat nékül kívánom, hogy a fogcsikorgatós - és elkerülhetetlenül időnként keserű - szezonok alatt tanulja meg becsülni. Nem minden edző egy Belichik vagy Payton, de Reid nagyon kevéssel maradt el mögöttük.
Várjuk az utódotdande
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 13 éve
Sorry. Én sajnálom az öreg rozmárt. Hiányozni fog...
több mint 13 éve
Azért én nem tudok a búcsújának teljes szívből örülni pláne így. Bízom benne jól alakul tovább az élete, és remélem a jövő évi első hazai meccsünkön még lesz egy méltó köszönetmondás!!!Várjuk az utódot
több mint 13 éve
nem lesz több rap a QB-kről 😕eaglesmcnabbÉs holnap utoljára fogja mondani, hogy Time's yours.
Stílusos lenne, hogy megkérdeznék üzen-e vmit a Philadelphia Eagles következő HC-ának...igen...Time's yours. 😀
több mint 13 éve
nem lesz több rap a QB-kről 😕
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 13 éve
Kirúgták Reidet.berger90Tudjuk. Már pezsgőt is bontottunk. 😊

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 13 éve
Hmm...fura lesz majd úgy Eagles meccset nézni, hogy nem lesz ott az öreg. Meg a semmitmondó sajtó"tájékoztatói" tökjók voltak. 😀
Kössz mindent Andy!
Visszarakta az NFL-térképre Philadelphiát.
több mint 13 éve
hivatalosMegkérdeztem volna, hogy geci dolog lenne-e like-olni, de mire oda kattintottam már ketten rá is nyomtak... 😀
www.nfl.com/news/story/0ap1000000118990/article/andy-reid-fired-by-philadelphia-eaglesKampman
több mint 13 éve
hivatalosJó hír, sok sikert neki az életben, és köszönünk mindent!
www.nfl.com/news/story/0ap1000000118990/article/andy-reid-fired-by-philadelphia-eaglesKampman
több mint 13 éve
Andy 7főn találkozik Lurie-val. Besírnék, ha maradna. 😀 Newman akkor még jobban berúgna sztem. 😀 BébéHonnan tudod, hogy iszok egyáltalán szilveszterkor? (na jó iszok, ismersz 😀 )
több mint 13 éve
elnéztem, bocsánat| már a frisco is vezet 😕 | mustaineAz miért baj?
Legrosszabb esetben is csak 4.ek lehetünk. Ha jól tudom. Bébé
több mint 13 éve
| már a frisco is vezet 😕 | mustaineAz miért baj?
Legrosszabb esetben is csak 4.ek lehetünk. Ha jól tudom.
több mint 13 éve
kell egy fiatal HC, aki kihozza a maxot a srácokból, Todd és Peters felépül deseannal az élen, jön Bowe + Byrd, hozunk valakit aso helyett és jó lesz. 😀
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 13 éve
Nah, hát köszönjük Reid bácsi, kicsit hiányozni fog a dagadt pofikája, de összességében akármennyire is jó edző, itt már nem tudott megújulni. Sok sikert Andy!
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 13 éve
Howard Mudd said when he grabbed Andy's arm coming up the tunnel, he said, "I'm sorry, my friend." :/Reid nem érdemelt ilyen búcsút, (se mint utsó meccs, sem mint utsó szezon) de legalább senkiben nem marad az-az érzés, hogy jobb lenne megtartani (Pl. egy WC vereség után), mert rendre szállítja a PO-t.
