Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 10 éve
én nem samut hibáztatom, és szerintem jobb opció mint fles volt, de sanchezt kipróbálnám. Tavaly sem volt olyan szar.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 10 éve
Azért annyit Samuval kapcsolatban hadd jegyezzek meg hogy amikor volt ideje, mert azért passzjátéknál volt néhányszor akkor még Folesnál is tovább tartogatta.akkor is mikor volt üres ember. Kicsi paszokkal sokat lehetett volna haladni. Az RZ intnél is ha jól emlékszem ez volt a helyzet. Ott még tán meg is futhatta volna a TD-t. Persze nem lehet a nyakába varrni de még a sz.rból is inkább lefele lóg ki. Legalábbis tegnap.
több mint 10 éve
Szerintem korai meg a pánikhangulat. Romo visszatérésèig (ha visszatér) tiétek az East, ha tudtok vele elni...
több mint 10 éve
Én továbbra sem ítélem el azt, hogy elküldtük Mathist és Toddot. Mathis hülye volt, rá is baszott Ő is, meg mi is. Todd meg már lefelé volt, noha a jelenleginél még így is fényévekkel jobb. Ami miatt el kell ítélni, hogy nem lettek pótolva a távozók. Nem is értem, hogy a saját maga rendszerét nyilván kurva jól ismerő Kelly hogyan bízhatta rá a szezont két ilyen guardra? Neki kellett volna leginkább azt sarkallni, hogy erős legyen az O-line, hiszen ez a futójátékának az alapja. Ha meg elhitte, hogy ez a két guard jó lesz, akkor vagy szakmailag hibázott baromi nagyot, vagy a betli nem a képességeknek tulajdonítható, hanem a teljes összhang és koncentráció hiányának. Itt már a faledző felelőssége is bekerül a képbe, hogy mi a jó lófaszért fizetjük?Mathisról jut eszembe :
Eazzy
video.twimg.com/ext_tw_video/644711665989083136/pu/vid/640x360/StufM3D0JUQh2Tll.webm
A nagyobb probléma amúgy Barbre posztján van. Egyszerűen ez nem az ő helye és mi elhittük, hogy jó lehet. Nem találja a helyét így Petersel sincs meg az összhang ebből adódóan Peters teljesítménye is visszaesik.
Ami viszont bosszantó az a playcall és Kelly tanácstalansága. Azért nem ezt várnám tőle. Az egy dolog, hogy szar a fal és nincs futásblokkolás se passzprotection, de erre nem annak kéne lennie a válaszunknak, hogy hívunk 2 futást majd harmadikra egy screent. (Viccfaktor, hogy Kelly lapjai amit szorongat egyre kisebbek ....jövőre mér csak pár kártyát fog az orra alá dörgölni.) Másfelől Bradford teljesen alkalmatlan kezdőnek ahogy azt Stez is korábban kifejtette. Nem is vártam mást..kb . az ideszerződtetése óta rettegek, hogy mi lesz vele, de abban bíztam, hogy ugyanúgy ahogy Folesból belőle is kihozza a maximumot Kelly.....de már látni, hogy ebből nem lesz semmi..így marad az a lehetőség, hogy új QB kell a csapathoz és szinte biztos vagyok abban ,hogy ha nem lesz nála változás (márpedig nem lesz) akkor jövőre mehet ahova akar. Emellett ugye öregszik a falunk(Peters) is illetve kell Barbre helyére guard. Ami szintén idegesítő, hogy a WR-ek droppolnak....és ez nem technikai hiányosság hanem látszik, hogy fejben nincsenek ott...na ez Kelly sara..nem kicsit. Az, hogy Huff a legmegbízhatóbb elkapónk az magáért beszél.
A védelemnél a front7 nagyon ütős lett. Liga elit lehetne ez az egység, de ha folyamatosan ők vannak fent akkor bizony elfáradnak és ebből jönnek majd a yardok is az ellenfeleknek. A secondaryban is van előrelépés ha a safetyket nézzük. A két kezdővel simán el lehetne lavírozni csak ugye a 2 CB megint csak homály . Ahogy kint megfogalmazták Maxwell az új CW. : D
Ezúton csatlakozom a kinti táborhoz aminek a jelszava #FREEROSEMAN ! Lássuk be Kelly túlzott hatalma nem jön be.

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 10 éve
Szerintem elvakult aki mist az egészet Samu nyakaba varja.Pontosan, mindenki kivétel nélkül volt szar. Ne emeljünk ki külön senkit.
Az nem az ő hibája,hogy Kelce feladja a snappet mikor meg jelet sem adott.
Bőven benne van itt mindenki az O egysegből
Janek
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 10 éve
Szerinted mennyire gondolom én komolyan a 14-2t ? 'mosolygós fej' Semennyire !3 és fél negyed alatt 1 Punt Block Ret Td volt egész meccsen és a 18 penatlys borzalmasan játszó Dallas így elvert minket. Na de nem baj, 14-2 !Petikievak01továbbra is azt mondom, Escobar elkapása inkább TD, mint nem. viszont 14-2-t vizionálni egy olyan irányítóval, aki konkrétan a handoffot nem tudja normálisan megcsinálni... hát az több, mint optimista.
slowmotion
több mint 10 éve
Azért próbáljunk meg már egy szellemi színvonalat tartani itt a fórumon. Nem mondom, hogy nem csalódást keltő a szereplésünk, de ennyire ne ragadtassuk el magunkat. Bár az elmúlt két meccsen egy rakás szar volt a csapat, főleg az O, de sok van még hátra a szezonból...ja igen azt kifelejtettem: természetesen akinek nem inge ne vegye magára
Szerkesztette: picksix
easy easy
kill kill
Lane Lane
több mint 10 éve
Szerintem elvakult aki mist az egészet Samu nyakaba varja.Az nem az ő hibája,hogy Kelce feladja a snappet mikor meg jelet sem adott.
Bőven benne van itt mindenki az O egysegből
több mint 10 éve
Bradford kritikán aluli volt. Ahogy Kelce is,és kb az egész offense fal. Ehelyett az ACL hero helyett egy Tebow nem fért volna el? Ugyan már!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nevetséges...😀😀😀DÉs ő volt 1/1....az ilyet sajnálom. Chip Kelly Get The fuck out from Philly. (Y)
több mint 10 éve
Egyébként most érdeklődve fogom figyelni, hogy Kelly hogyan tudja majd motiválni, felrázni a társaságot. Állítólag ő ebben nagyon jó.
több mint 10 éve
Na és az egyszerű min a faék az miért pont az, hogy szélre fut Murray? Nem azért hoztuk őt Shady helyett, mert nekünk downhill futó jobban illik az elképzelésekbe?Az inside zone az alapjátékunk azt próbáltuk tegnap is, sőt még a center alól is, de Murraynek sokszor egyáltalán nem volt helye, ilyenkor valamennyire természetes hogy az oldalvonal felé keresi a helyet. A zone futásnál nincs előre kijelölt gap, a futónak kell a rést meglátnia, csak ha nincs semmi, akkor meg van lőve. Szóval, ha nincsenek blokkok, tökmindegy, hogy inside vagy outside, McCoy vagy Murray.
Eazzy
chipwagon.typepad.com/eagles/2015/09/the-eagles-run-game-is-a-hot-mess.html#more
Szerkesztette: BleedingGreen

több mint 10 éve
arról ő tehet, de ellene már nem sokat, sokkal jobbat honnan hoz és kit? : Dnem csak idént írtam, és ezek szerint nincs is semmi keresnivalónk...bár.. bár arról ő tehet, hogy ezek a kezdők 😀
Nagyon remélem, hogy jövőre már nem chip kellyvel kell balfaszkodnunk, vagy valamit kitalál, bár az ellen hogy egy az egyben 10-ből 8szor elnyomják a guardot nem tudom mit lehet. ezek a szarok máshol 53-ba se kerülnének, nemhogy kezdőbe.
eaglesmcnabb
ano92
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 10 éve
Akkor ahogy te szoktad mondani egy egy újabb gól Chip Kellynek ...csak ez most a rossz kapuba 😊Nem azért mert papíron a legjobb elérhető opció volt? Amúgy nem emlékszem, volt külön indoklás a szerződtetése után, hogy konkrétan miért is lesz ő sokkal jobb opció nekünk? Stábból valaki nyilatkozott erről?egy LoS-on tökölő játékost akartak lecserélni a tipikus north-south futóra, amiben jelenleg az az irónia, hogy McCoy-ra most így nagyobb szükség lenne, mint valaha, Murray-nek meg abszolút nem fekszik a séma
Shawn84
baggio
több mint 10 éve
Nem azért mert papíron a legjobb elérhető opció volt? Amúgy nem emlékszem, volt külön indoklás a szerződtetése után, hogy konkrétan miért is lesz ő sokkal jobb opció nekünk? Stábból valaki nyilatkozott erről?egy LoS-on tökölő játékost akartak lecserélni a tipikus north-south futóra, amiben jelenleg az az irónia, hogy McCoy-ra most így nagyobb szükség lenne, mint valaha, Murray-nek meg abszolút nem fekszik a séma
Shawn84

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
nem csak idént írtam, és ezek szerint nincs is semmi keresnivalónk...bár.. bár arról ő tehet, hogy ezek a kezdők 😀
Nagyon remélem, hogy jövőre már nem chip kellyvel kell balfaszkodnunk, vagy valamit kitalál, bár az ellen hogy egy az egyben 10-ből 8szor elnyomják a guardot nem tudom mit lehet. ezek a szarok máshol 53-ba se kerülnének, nemhogy kezdőbe.
eaglesmcnabb
több mint 10 éve
A jelekre, kártyákra gondolsz?A "kiismerték a futójátékot" érvet is lehet hallani, de nekem ez is túl egyszerű magyarázatnak tűnik. Valóban a zone futásaink sokszor egyszerűek, mint a faék, ugyanazt a 3-4 játékot kombináljuk, de ennek épp ez a lényege, meg az, hogy a falemberek legalább tartsák fel a zónájukba eső ellenfeleket. Ezt csináltuk tavaly és az előtt is, szóval erről sem idén szerzett senki tudomást. Ha viszont az OL van, hogy 2-3 embert enged át blokkolatlanul, akkor eléggé mindegy a séma.Én már azt is pedzegetném, hogy kiismerték az ellenfelek Kelly játékhívási szisztémáját (még rosszabb esetben magát a playcall-t tudják előre)
BleedingGreen
baggio
több mint 10 éve
A "kiismerték a futójátékot" érvet is lehet hallani, de nekem ez is túl egyszerű magyarázatnak tűnik. Valóban a zone futásaink sokszor egyszerűek, mint a faék, ugyanazt a 3-4 játékot kombináljuk, de ennek épp ez a lényege, meg az, hogy a falemberek legalább tartsák fel a zónájukba eső ellenfeleket. Ezt csináltuk tavaly és az előtt is, szóval erről sem idén szerzett senki tudomást. Ha viszont az OL van, hogy 2-3 embert enged át blokkolatlanul, akkor eléggé mindegy a séma.Én már azt is pedzegetném, hogy kiismerték az ellenfelek Kelly játékhívási szisztémáját (még rosszabb esetben magát a playcall-t tudják előre)
BleedingGreen

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Bizony egy jo edző az a kozepesből us kihozza a legjobbat.A kötődésre nem lehet szerintem hivatkozni hiszen Maclin is elment a több pénzért es Mathis is.
Graham meg maradt megis ekézik a játékat.
Abban lehet valami,hogy rajottek hogy kell megfogni ezt az O jatekot,regen Vick is csoda volt aztan par meccs alatt rajöttek a DC-k mit kell jatszani.
Meglatjuk mi lesz a Jets ellen...
Remeljuk Kiko es MK rendben lesznek hamar
több mint 10 éve
nem csak idént írtam, és ezek szerint nincs is semmi keresnivalónk...nem lenézve az ellenfelet, de szezon eleji forma ide vagy oda, ha nem tudunk otthon elpicsázni egy Dez nélküli cowboyst akkor semmi keresnivalónk idén.eaglesmcnabba próféta szóljon... és ha hozzátesszük, hogy részben Romo nélküli is, akkor jövőre se legyen keresnivalótok? : P
slowmotion
Nagyon remélem, hogy jövőre már nem chip kellyvel kell balfaszkodnunk, vagy valamit kitalál, bár az ellen hogy egy az egyben 10-ből 8szor elnyomják a guardot nem tudom mit lehet. ezek a szarok máshol 53-ba se kerülnének, nemhogy kezdőbe.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 10 éve
Nem azért mert papíron a legjobb elérhető opció volt? Amúgy nem emlékszem, volt külön indoklás a szerződtetése után, hogy konkrétan miért is lesz ő sokkal jobb opció nekünk? Stábból valaki nyilatkozott erről?A probléma, hogy nem csak a "leamortizált" poszt (G) teljesít rosszul a falban. Szóval, szerintem sajnos nem lehet arra leegyszerűsíteni, hogy elment Mathis és Herremans és azért nem működik ilyen szinten az OL. Ez a két játékos tavaly is sokat hiányzott, és mégsem volt ilyen szintű összeomlás. Gardner tavaly 8 meccsen kezdett, Tobin 7-en, Dennis Kelly 3-szor, és bár voltak gondok, de össze sem hasonlítható azzal, ami az elmúlt 2 hétben volt tapasztalható, főleg a futások terén. Barbre tavaly az első meccsen megsérült, de a korábbi évekből az ő képességei is ismertek voltak.Na és az egyszerű min a faék az miért pont az, hogy szélre fut Murray? Nem azért hoztuk őt Shady helyett, mert nekünk downhill futó jobban illik az elképzelésekbe?
Pont ez a gond, hogy nem az égből pottyantak ide játékosok a falba, hanem olyan emberek csinálják ezt, akikről elvileg tudni lehetett mi várható, és az nem ez a szint volt. Az várható volt, hogy a 2013-as Mathis és Herremans szintjét nem hozzák Gardnerék, lesz valamilyen visszaesés, de amit látunk az szerintem mélyen az ő tudásuk alatt is van. És ez továbbra sem igazán magyarázat arra, hogy mit csinált a másik három, jobb képességű veterán, akiknek elvileg húzniuk kellene az egységet.
Ha már a jó teljesítmények esetén említettük, most is hozzuk elő Jeff Stoutlandet, ő pl. mi a csöcsöt csinált az offseasonban ezekkel az emberekkel?
A "kiismerték a futójátékot" érvet is lehet hallani, de nekem ez is túl egyszerű magyarázatnak tűnik. Valóban a zone futásaink sokszor egyszerűek, mint a faék, ugyanazt a 3-4 játékot kombináljuk, de ennek épp ez a lényege, meg az, hogy a falemberek legalább tartsák fel a zónájukba eső ellenfeleket. Ezt csináltuk tavaly és az előtt is, szóval erről sem idén szerzett senki tudomást. Ha viszont az OL van, hogy 2-3 embert enged át blokkolatlanul, akkor eléggé mindegy a séma.
BleedingGreen
Eazzy
több mint 10 éve
A probléma, hogy nem csak a "leamortizált" poszt (G) teljesít rosszul a falban. Szóval, szerintem sajnos nem lehet arra leegyszerűsíteni, hogy elment Mathis és Herremans és azért nem működik ilyen szinten az OL. Ez a két játékos tavaly is sokat hiányzott, és mégsem volt ilyen szintű összeomlás. Gardner tavaly 8 meccsen kezdett, Tobin 7-en, Dennis Kelly 3-szor, és bár voltak gondok, de össze sem hasonlítható azzal, ami az elmúlt 2 hétben volt tapasztalható, főleg a futások terén. Barbre tavaly az első meccsen megsérült, de a korábbi évekből az ő képességei is ismertek voltak.Na és az egyszerű min a faék az miért pont az, hogy szélre fut Murray? Nem azért hoztuk őt Shady helyett, mert nekünk downhill futó jobban illik az elképzelésekbe?
Pont ez a gond, hogy nem az égből pottyantak ide játékosok a falba, hanem olyan emberek csinálják ezt, akikről elvileg tudni lehetett mi várható, és az nem ez a szint volt. Az várható volt, hogy a 2013-as Mathis és Herremans szintjét nem hozzák Gardnerék, lesz valamilyen visszaesés, de amit látunk az szerintem mélyen az ő tudásuk alatt is van. És ez továbbra sem igazán magyarázat arra, hogy mit csinált a másik három, jobb képességű veterán, akiknek elvileg húzniuk kellene az egységet.
Ha már a jó teljesítmények esetén említettük, most is hozzuk elő Jeff Stoutlandet, ő pl. mi a csöcsöt csinált az offseasonban ezekkel az emberekkel?
A "kiismerték a futójátékot" érvet is lehet hallani, de nekem ez is túl egyszerű magyarázatnak tűnik. Valóban a zone futásaink sokszor egyszerűek, mint a faék, ugyanazt a 3-4 játékot kombináljuk, de ennek épp ez a lényege, meg az, hogy a falemberek legalább tartsák fel a zónájukba eső ellenfeleket. Ezt csináltuk tavaly és az előtt is, szóval erről sem idén szerzett senki tudomást. Ha viszont az OL van, hogy 2-3 embert enged át blokkolatlanul, akkor eléggé mindegy a séma.
BleedingGreen
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 10 éve
A probléma, hogy nem csak a "leamortizált" poszt (G) teljesít rosszul a falban. Szóval, szerintem sajnos nem lehet arra leegyszerűsíteni, hogy elment Mathis és Herremans és azért nem működik ilyen szinten az OL. Ez a két játékos tavaly is sokat hiányzott, és mégsem volt ilyen szintű összeomlás. Gardner tavaly 8 meccsen kezdett, Tobin 7-en, Dennis Kelly 3-szor, és bár voltak gondok, de össze sem hasonlítható azzal, ami az elmúlt 2 hétben volt tapasztalható, főleg a futások terén. Barbre tavaly az első meccsen megsérült, de a korábbi évekből az ő képességei is ismertek voltak.Frissen twitterről:
Pont ez a gond, hogy nem az égből pottyantak ide játékosok a falba, hanem olyan emberek csinálják ezt, akikről elvileg tudni lehetett mi várható, és az nem ez a szint volt. Az várható volt, hogy a 2013-as Mathis és Herremans szintjét nem hozzák Gardnerék, lesz valamilyen visszaesés, de amit látunk az szerintem mélyen az ő tudásuk alatt is van. És ez továbbra sem igazán magyarázat arra, hogy mit csinált a másik három, jobb képességű veterán, akiknek elvileg húzniuk kellene az egységet.
Ha már a jó teljesítmények esetén említettük, most is hozzuk elő Jeff Stoutlandet, ő pl. mi a csöcsöt csinált az offseasonban ezekkel az emberekkel?
A "kiismerték a futójátékot" érvet is lehet hallani, de nekem ez is túl egyszerű magyarázatnak tűnik. Valóban a zone futásaink sokszor egyszerűek, mint a faék, ugyanazt a 3-4 játékot kombináljuk, de ennek épp ez a lényege, meg az, hogy a falemberek legalább tartsák fel a zónájukba eső ellenfeleket. Ezt csináltuk tavaly és az előtt is, szóval erről sem idén szerzett senki tudomást. Ha viszont az OL van, hogy 2-3 embert enged át blokkolatlanul, akkor eléggé mindegy a séma.
BleedingGreen
twitter.com/BrandonGowton/status/646000173144010753
Chip Kelly said on WIP he's not making any OL changes. Why would he? There's nobody on the bench that's better.
Szerkesztette: Shawn84
több mint 10 éve
Van itt még egy dolog ami az egyik oka lehet a sikertelenségnek. Mégpedig, hogy az elküldött játékosok nemcsak, hogy elit tudásúak, és hihetetlenül tapasztaltak voltak, de ezer szállal kötődtek a városhoz, a csapathoz. Tudtak egymásért küzdeni. Akik követnek néhány régebbi játékost azok megerősíthetik, hogy ezek a srácok nagyon jó barátságban vannak a mai napig. Miközben akik a helyükre jöttek szabad ügynökök róluk mit tudunk? Mindenki más - más csapatból érkezett, egyiknek sincs kötődése az Eagleshöz vagy Philadelphiához. Ellenben a pénzhez igen komoly. Maxwell bárhova aláírt volna ezért a pénzért, nem azért lett eagle mert itt akart játszani. DeMarco Murray sem zsebpénzért jött szaladgálni, hanem mert a Dallas nem kínált neki annyit amennyit ő elvárt. Ez persze nem róható fel egyik játékosnak sem, hiszen profi sportolók akik a későbbi életüket szeretnék anyagilag megalapozni ez alatt a néhány ligában töltött év alatt. de az is látszik ebből, hogy a pénz iránt elhivatottabbak mint a csapat iránt. Brandon Graham pl. tökéletes példa arra, hogy milyen az ha valaki kötődik ehhez a gárdához. De Evan Mathist is ide lehet sorolni, mert ugyan idén kicsit játszotta az eszét, de azért pár éve csak aláírt kevesebbért az Eaglesbe és nem ment Baltimoreba. Nem látom én most ebben a keretben azt az összetartást, azt az egymásért való küzdést, amit még Reid szar szezonjaiban is észre lehetett venni. Tán az utolsó volt kivétel ez alól.
több mint 10 éve
A probléma, hogy nem csak a "leamortizált" poszt (G) teljesít rosszul a falban. Szóval, szerintem sajnos nem lehet arra leegyszerűsíteni, hogy elment Mathis és Herremans és azért nem működik ilyen szinten az OL. Ez a két játékos tavaly is sokat hiányzott, és mégsem volt ilyen szintű összeomlás. Gardner tavaly 8 meccsen kezdett, Tobin 7-en, Dennis Kelly 3-szor, és bár voltak gondok, de össze sem hasonlítható azzal, ami az elmúlt 2 hétben volt tapasztalható, főleg a futások terén. Barbre tavaly az első meccsen megsérült, de a korábbi évekből az ő képességei is ismertek voltak. Pont ez a gond, hogy nem az égből pottyantak ide játékosok a falba, hanem olyan emberek csinálják ezt, akikről elvileg tudni lehetett mi várható, és az nem ez a szint volt. Az várható volt, hogy a 2013-as Mathis és Herremans szintjét nem hozzák Gardnerék, lesz valamilyen visszaesés, de amit látunk az szerintem mélyen az ő tudásuk alatt is van. És ez továbbra sem igazán magyarázat arra, hogy mit csinált a másik három, jobb képességű veterán, akiknek elvileg húzniuk kellene az egységet.
Ha már a jó teljesítmények esetén említettük, most is hozzuk elő Jeff Stoutlandet, ő pl. mi a csöcsöt csinált az offseasonban ezekkel az emberekkel?
A "kiismerték a futójátékot" érvet is lehet hallani, de nekem ez is túl egyszerű magyarázatnak tűnik. Valóban a zone futásaink sokszor egyszerűek, mint a faék, ugyanazt a 3-4 játékot kombináljuk, de ennek épp ez a lényege, meg az, hogy a falemberek legalább tartsák fel a zónájukba eső ellenfeleket. Ezt csináltuk tavaly és az előtt is, szóval erről sem idén szerzett senki tudomást. Ha viszont az OL van, hogy 2-3 embert enged át blokkolatlanul, akkor eléggé mindegy a séma.
Szerkesztette: BleedingGreen

több mint 10 éve
az még benne van hogy több győzelme lesz idén mint RomonakEzt pedig nem a ti arcotokba akarom dörgölni, de tudja csak meg ország-világ Howard Eskin milyen ostoba egy barom:nem ostoba, csak túl erős volt az anyag, amit tolt. én valahova a PCP-n túlra helyezném el.
www.nfl.com/videos/nfl-training-camps/0ap3000000518594/Howard-Eskin-Bradford-best-QB-in-the-NFC-Eastgyeek
slowmotion
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
