Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 9 éve
3, a kormanyt? az asszonyt? az edzoket? a korulmenyeket? azt a piszok ellenfelet? 😊 fel vagyunk tarazva 😊3) szarban lenne a jatek nelkulunk 😊 kit szidnatok, kire fognatok a vesztett meccseket? 😊1, egyetertek1) ertelme eddig sem volt semminek, a magunk szorakoztatasara irjuk a karaktereket 😊Szerintem annyira nincs értelme ezzel foglalkozni! (Persze attól még tehetjük 😀)unsportmanlike conduct.Az mi?Igen, én értem hogy a fake játékok és a tegnapi között erős különbség, hogy az egyikkel semmi szabályt nem sértesz (max íratlant, hogy nem indul meg a DL) a másikkal meg többet is. Mivel azonban tényleg nincs szankció (és amúgy semmi nem múlt rajta) nem zavart különösebben. Majd tessék rá szabályt hozni...nem ertek teljesen egyet. szerintem itt jatszik az UNC. de ahhoz tokos birok kellenek.
Klaci79
xtaki
no
minden refnek megvan a joga, hogy eldontse, hogy az adott play a jatek szellemenek megfelelo-e.
emiatt akar pontszerzest is itelhet [ ha pl egy agyas HC belep az oldalvonalon belulre, hogy megakadalyozza].
erre mondtam, hogy ehhez nagyon totosnek kell lenni.
xtaki
Alapvetően nem szoktam a bírókkal foglalkozni. Több okból sem:
1. nem hibáznak többet, mint a játékosok és még nagyobbakat se
2. hiába szidom őket, attól nem lesznek jobbak
3. a játék végső kimenetele nem rajtuk múlik, ha egy csapat jobb, akkor az meg fogja nyerni.
(nyilván az utolsó pont alól időnként vannak kivételek, de ilyenkor a 4-es szabály jön)
4. ezek hülyék, de nem direkt csinálják.
Most ennél a tegnapi esetnél már tényleg nem múlt semmi rajta. Hárbó úgy döntött, nem akar játszani és mivel nincs olyan szabály, hogy ezt nem teheti meg, hát megtette. Én is a Bengals-nak drukkoltam természetesen, de a Ravens majdnem végig jobb volt és megérdemelte sajnos. Ilyen esetekre meg szabályt kell alkotni és akkor nincs min háborogni.
Persze én megértem ha valakinek nem tetszik a kerülőút, de a pályán kell megverni őket és kész...szerintem egyébként nem fognak ezzel foglalkozni, max ha volt valami súlyosabb esett a sok verekedésben, ott lesz néhány USD bünti. Mondjuk a 49ers esetet követte valami módosítás, úgyhogy itt minden elképzelhető és minden ellenkezője is
Klaci79
2) en sem a birokkal foglalkozom, csak az esettel.
3) nem ertek egyet a 4. pontoddal [ ertheto okobol, mivel magam is csikosban nyomom].
4) csak annyit akartam mondani, hogy bar elvileg specifikus szabaly nincs, de ra lehet huzni az UNC-t, ha valaki ugy gondolna'. Szamomra ez nem tiszta jatek, a jatek szabalyai megengedoek lehetnek, de a szelleme nem. A szelleme azt kovetlene', hogy igenis neki kell menni es ha az ellen eleg ugyes, akkor pontot csinal belole.
mind1 😊
xtaki
2, egyetertek
3, ez le se merem irni. Direkt csinalod? 😊
4 a szellem a meccs vegi terdeleseknel is megkovetelne, hogy menj neki, es ha az ellen ugyes elveszi a labdat toled es pontokat csinalhat. A jatek szelleme es a gyozelmi vagy, kenyszer nem egy asztalnal ulnek, mivel az elsport tobb mint jatek. De meg egy bulifocin is lehet tulzo a gyozelmi vagy
no
4) nem is orulok a terdelesnek, de az ott egy szabalyban leirt lehetoseg, amit azert jelentenek be elore, hogy ne legyen serules. megtehetnek, hogy hatraadjak a labdat es azonnal hasravagja magat [ Polemalu legyen a talpan, ha ott forced fumble-t csinal ], Ezzek egyutt talan valoban nem a jatek szellemehez illik a dolog.
xtaki
4, ritkan de egy rossz hatraadas okozhatna remek pillanatokat. Amugy az iratlan spike-nal is ha lenne egy par serules az is be lenne mondva es ritka de remek pillanatoktol fosztananak meg. Persze legyen terdeles volt elotte ido rengeteg, es ha minden 2. meccs S -vel erne veget azt is megszoknank.
több mint 9 éve
A kovetkezetesseg a legfontosabb elvaras a biro fele reszemrol, a lefektetett szabalyok meg megadjak az alapot. Ha valtozztatni kell, mert ketes, tegyek meg. Mindenki jol jar igy. De nem gondolom, hogy a birokat abba a helyzetbe kell hozni hogy melyik holding volt szandekos ( a legtobb szandekos ) es melyik nem. Az o dolguk igy sem konnyu. Minel kevesebb dolgot kell merlegelniuk annal kevesebb a vita. Ebben az esetben hozni kell egy szabalyt hogy csak elrugni legyen erdemes.Azert nem jar masfajta buntetes, mert elore kitervelt es csoportos volt a holding, az utana kialakulo "verekedesben" meg biztos volt mindket felnel szabalytalankodas.szerintem ebben tevedsz, evrol evre ez az alapja a szabalyvaltoztatasoknak, de legyen konkretum.
no
'mindenki ismeri' a 'rossz a labda' play-t, amikor mutogatja a qb hogy ezt bizony cserelni kell. ez ugyebar mar szabalytalan [ kozepiskolaban szoktak volt eljatszani], de azert hoztak szabalyt, mert egy egy crew maskent itelte meg. Volt amelyik crew UNC-t adott es visszafujta a jatekot, volt amenyik elengedte.
xtaki
több mint 9 éve
3) szarban lenne a jatek nelkulunk 😊 kit szidnatok, kire fognatok a vesztett meccseket? 😊1, egyetertek1) ertelme eddig sem volt semminek, a magunk szorakoztatasara irjuk a karaktereket 😊Szerintem annyira nincs értelme ezzel foglalkozni! (Persze attól még tehetjük 😀)unsportmanlike conduct.Az mi?Igen, én értem hogy a fake játékok és a tegnapi között erős különbség, hogy az egyikkel semmi szabályt nem sértesz (max íratlant, hogy nem indul meg a DL) a másikkal meg többet is. Mivel azonban tényleg nincs szankció (és amúgy semmi nem múlt rajta) nem zavart különösebben. Majd tessék rá szabályt hozni...nem ertek teljesen egyet. szerintem itt jatszik az UNC. de ahhoz tokos birok kellenek.
Klaci79
xtaki
no
minden refnek megvan a joga, hogy eldontse, hogy az adott play a jatek szellemenek megfelelo-e.
emiatt akar pontszerzest is itelhet [ ha pl egy agyas HC belep az oldalvonalon belulre, hogy megakadalyozza].
erre mondtam, hogy ehhez nagyon totosnek kell lenni.
xtaki
Alapvetően nem szoktam a bírókkal foglalkozni. Több okból sem:
1. nem hibáznak többet, mint a játékosok és még nagyobbakat se
2. hiába szidom őket, attól nem lesznek jobbak
3. a játék végső kimenetele nem rajtuk múlik, ha egy csapat jobb, akkor az meg fogja nyerni.
(nyilván az utolsó pont alól időnként vannak kivételek, de ilyenkor a 4-es szabály jön)
4. ezek hülyék, de nem direkt csinálják.
Most ennél a tegnapi esetnél már tényleg nem múlt semmi rajta. Hárbó úgy döntött, nem akar játszani és mivel nincs olyan szabály, hogy ezt nem teheti meg, hát megtette. Én is a Bengals-nak drukkoltam természetesen, de a Ravens majdnem végig jobb volt és megérdemelte sajnos. Ilyen esetekre meg szabályt kell alkotni és akkor nincs min háborogni.
Persze én megértem ha valakinek nem tetszik a kerülőút, de a pályán kell megverni őket és kész...szerintem egyébként nem fognak ezzel foglalkozni, max ha volt valami súlyosabb esett a sok verekedésben, ott lesz néhány USD bünti. Mondjuk a 49ers esetet követte valami módosítás, úgyhogy itt minden elképzelhető és minden ellenkezője is
Klaci79
2) en sem a birokkal foglalkozom, csak az esettel.
3) nem ertek egyet a 4. pontoddal [ ertheto okobol, mivel magam is csikosban nyomom].
4) csak annyit akartam mondani, hogy bar elvileg specifikus szabaly nincs, de ra lehet huzni az UNC-t, ha valaki ugy gondolna'. Szamomra ez nem tiszta jatek, a jatek szabalyai megengedoek lehetnek, de a szelleme nem. A szelleme azt kovetlene', hogy igenis neki kell menni es ha az ellen eleg ugyes, akkor pontot csinal belole.
mind1 😊
xtaki
2, egyetertek
3, ez le se merem irni. Direkt csinalod? 😊
4 a szellem a meccs vegi terdeleseknel is megkovetelne, hogy menj neki, es ha az ellen ugyes elveszi a labdat toled es pontokat csinalhat. A jatek szelleme es a gyozelmi vagy, kenyszer nem egy asztalnal ulnek, mivel az elsport tobb mint jatek. De meg egy bulifocin is lehet tulzo a gyozelmi vagy
no
4) nem is orulok a terdelesnek, de az ott egy szabalyban leirt lehetoseg, amit azert jelentenek be elore, hogy ne legyen serules. megtehetnek, hogy hatraadjak a labdat es azonnal hasravagja magat [ Polemalu legyen a talpan, ha ott forced fumble-t csinal ], Ezzek egyutt talan valoban nem a jatek szellemehez illik a dolog.
több mint 9 éve
Azert nem jar masfajta buntetes, mert elore kitervelt es csoportos volt a holding, az utana kialakulo "verekedesben" meg biztos volt mindket felnel szabalytalankodas.szerintem ebben tevedsz, evrol evre ez az alapja a szabalyvaltoztatasoknak, de legyen konkretum.
no
'mindenki ismeri' a 'rossz a labda' play-t, amikor mutogatja a qb hogy ezt bizony cserelni kell. ez ugyebar mar szabalytalan [ kozepiskolaban szoktak volt eljatszani], de azert hoztak szabalyt, mert egy egy crew maskent itelte meg. Volt amelyik crew UNC-t adott es visszafujta a jatekot, volt amenyik elengedte.
több mint 9 éve
1, egyetertek1) ertelme eddig sem volt semminek, a magunk szorakoztatasara irjuk a karaktereket 😊Szerintem annyira nincs értelme ezzel foglalkozni! (Persze attól még tehetjük 😀)unsportmanlike conduct.Az mi?Igen, én értem hogy a fake játékok és a tegnapi között erős különbség, hogy az egyikkel semmi szabályt nem sértesz (max íratlant, hogy nem indul meg a DL) a másikkal meg többet is. Mivel azonban tényleg nincs szankció (és amúgy semmi nem múlt rajta) nem zavart különösebben. Majd tessék rá szabályt hozni...nem ertek teljesen egyet. szerintem itt jatszik az UNC. de ahhoz tokos birok kellenek.
Klaci79
xtaki
no
minden refnek megvan a joga, hogy eldontse, hogy az adott play a jatek szellemenek megfelelo-e.
emiatt akar pontszerzest is itelhet [ ha pl egy agyas HC belep az oldalvonalon belulre, hogy megakadalyozza].
erre mondtam, hogy ehhez nagyon totosnek kell lenni.
xtaki
Alapvetően nem szoktam a bírókkal foglalkozni. Több okból sem:
1. nem hibáznak többet, mint a játékosok és még nagyobbakat se
2. hiába szidom őket, attól nem lesznek jobbak
3. a játék végső kimenetele nem rajtuk múlik, ha egy csapat jobb, akkor az meg fogja nyerni.
(nyilván az utolsó pont alól időnként vannak kivételek, de ilyenkor a 4-es szabály jön)
4. ezek hülyék, de nem direkt csinálják.
Most ennél a tegnapi esetnél már tényleg nem múlt semmi rajta. Hárbó úgy döntött, nem akar játszani és mivel nincs olyan szabály, hogy ezt nem teheti meg, hát megtette. Én is a Bengals-nak drukkoltam természetesen, de a Ravens majdnem végig jobb volt és megérdemelte sajnos. Ilyen esetekre meg szabályt kell alkotni és akkor nincs min háborogni.
Persze én megértem ha valakinek nem tetszik a kerülőút, de a pályán kell megverni őket és kész...szerintem egyébként nem fognak ezzel foglalkozni, max ha volt valami súlyosabb esett a sok verekedésben, ott lesz néhány USD bünti. Mondjuk a 49ers esetet követte valami módosítás, úgyhogy itt minden elképzelhető és minden ellenkezője is
Klaci79
2) en sem a birokkal foglalkozom, csak az esettel.
3) nem ertek egyet a 4. pontoddal [ ertheto okobol, mivel magam is csikosban nyomom].
4) csak annyit akartam mondani, hogy bar elvileg specifikus szabaly nincs, de ra lehet huzni az UNC-t, ha valaki ugy gondolna'. Szamomra ez nem tiszta jatek, a jatek szabalyai megengedoek lehetnek, de a szelleme nem. A szelleme azt kovetlene', hogy igenis neki kell menni es ha az ellen eleg ugyes, akkor pontot csinal belole.
mind1 😊
xtaki
2, egyetertek
3, ez le se merem irni. Direkt csinalod? 😊
4 a szellem a meccs vegi terdeleseknel is megkovetelne, hogy menj neki, es ha az ellen ugyes elveszi a labdat toled es pontokat csinalhat. A jatek szelleme es a gyozelmi vagy, kenyszer nem egy asztalnal ulnek, mivel az elsport tobb mint jatek. De meg egy bulifocin is lehet tulzo a gyozelmi vagy
több mint 9 éve
oke hirtelen nem vagtam a roviditest( azt hittem az ENSZ egyik fiokszerveze). Hat ez lehet csak mert elfogult vagyok, de hidegerrel vegrehajtott holdingok tomkeleget lattuk ami lassan de biztosan atcsapott birkozassa. Azert nem jar masfajta buntetes, mert elore kitervelt es csoportos volt a holding, az utana kialakulo "verekedesben" meg biztos volt mindket felnel szabalytalankodas.unsportmanlike conduct.Az mi?Igen, én értem hogy a fake játékok és a tegnapi között erős különbség, hogy az egyikkel semmi szabályt nem sértesz (max íratlant, hogy nem indul meg a DL) a másikkal meg többet is. Mivel azonban tényleg nincs szankció (és amúgy semmi nem múlt rajta) nem zavart különösebben. Majd tessék rá szabályt hozni...nem ertek teljesen egyet. szerintem itt jatszik az UNC. de ahhoz tokos birok kellenek.
Klaci79
xtaki
no
minden refnek megvan a joga, hogy eldontse, hogy az adott play a jatek szellemenek megfelelo-e.
emiatt akar pontszerzest is itelhet [ ha pl egy agyas HC belep az oldalvonalon belulre, hogy megakadalyozza].
erre mondtam, hogy ehhez nagyon totosnek kell lenni.
xtaki
Ha mondjuk "adj kiraly katonat" fele osszekapaszkodas van az egyik csapatnal egy kort alkotva, kozepen a legerosebb kezben a labdaval akkor lehetne a "csapat" ellen sportszerutlenseget hivni ( soccerben igy van kez nelkul)
több mint 9 éve
1) ertelme eddig sem volt semminek, a magunk szorakoztatasara irjuk a karaktereket 😊Szerintem annyira nincs értelme ezzel foglalkozni! (Persze attól még tehetjük 😀)unsportmanlike conduct.Az mi?Igen, én értem hogy a fake játékok és a tegnapi között erős különbség, hogy az egyikkel semmi szabályt nem sértesz (max íratlant, hogy nem indul meg a DL) a másikkal meg többet is. Mivel azonban tényleg nincs szankció (és amúgy semmi nem múlt rajta) nem zavart különösebben. Majd tessék rá szabályt hozni...nem ertek teljesen egyet. szerintem itt jatszik az UNC. de ahhoz tokos birok kellenek.
Klaci79
xtaki
no
minden refnek megvan a joga, hogy eldontse, hogy az adott play a jatek szellemenek megfelelo-e.
emiatt akar pontszerzest is itelhet [ ha pl egy agyas HC belep az oldalvonalon belulre, hogy megakadalyozza].
erre mondtam, hogy ehhez nagyon totosnek kell lenni.
xtaki
Alapvetően nem szoktam a bírókkal foglalkozni. Több okból sem:
1. nem hibáznak többet, mint a játékosok és még nagyobbakat se
2. hiába szidom őket, attól nem lesznek jobbak
3. a játék végső kimenetele nem rajtuk múlik, ha egy csapat jobb, akkor az meg fogja nyerni.
(nyilván az utolsó pont alól időnként vannak kivételek, de ilyenkor a 4-es szabály jön)
4. ezek hülyék, de nem direkt csinálják.
Most ennél a tegnapi esetnél már tényleg nem múlt semmi rajta. Hárbó úgy döntött, nem akar játszani és mivel nincs olyan szabály, hogy ezt nem teheti meg, hát megtette. Én is a Bengals-nak drukkoltam természetesen, de a Ravens majdnem végig jobb volt és megérdemelte sajnos. Ilyen esetekre meg szabályt kell alkotni és akkor nincs min háborogni.
Persze én megértem ha valakinek nem tetszik a kerülőút, de a pályán kell megverni őket és kész...szerintem egyébként nem fognak ezzel foglalkozni, max ha volt valami súlyosabb esett a sok verekedésben, ott lesz néhány USD bünti. Mondjuk a 49ers esetet követte valami módosítás, úgyhogy itt minden elképzelhető és minden ellenkezője is
Klaci79
2) en sem a birokkal foglalkozom, csak az esettel.
3) nem ertek egyet a 4. pontoddal [ ertheto okobol, mivel magam is csikosban nyomom].
4) csak annyit akartam mondani, hogy bar elvileg specifikus szabaly nincs, de ra lehet huzni az UNC-t, ha valaki ugy gondolna'. Szamomra ez nem tiszta jatek, a jatek szabalyai megengedoek lehetnek, de a szelleme nem. A szelleme azt kovetlene', hogy igenis neki kell menni es ha az ellen eleg ugyes, akkor pontot csinal belole.
mind1 😊
több mint 9 éve
Szerintem annyira nincs értelme ezzel foglalkozni! (Persze attól még tehetjük 😀)unsportmanlike conduct.Az mi?Igen, én értem hogy a fake játékok és a tegnapi között erős különbség, hogy az egyikkel semmi szabályt nem sértesz (max íratlant, hogy nem indul meg a DL) a másikkal meg többet is. Mivel azonban tényleg nincs szankció (és amúgy semmi nem múlt rajta) nem zavart különösebben. Majd tessék rá szabályt hozni...nem ertek teljesen egyet. szerintem itt jatszik az UNC. de ahhoz tokos birok kellenek.
Klaci79
xtaki
no
minden refnek megvan a joga, hogy eldontse, hogy az adott play a jatek szellemenek megfelelo-e.
emiatt akar pontszerzest is itelhet [ ha pl egy agyas HC belep az oldalvonalon belulre, hogy megakadalyozza].
erre mondtam, hogy ehhez nagyon totosnek kell lenni.
xtaki
Alapvetően nem szoktam a bírókkal foglalkozni. Több okból sem:
1. nem hibáznak többet, mint a játékosok és még nagyobbakat se
2. hiába szidom őket, attól nem lesznek jobbak
3. a játék végső kimenetele nem rajtuk múlik, ha egy csapat jobb, akkor az meg fogja nyerni.
(nyilván az utolsó pont alól időnként vannak kivételek, de ilyenkor a 4-es szabály jön)
4. ezek hülyék, de nem direkt csinálják.
Most ennél a tegnapi esetnél már tényleg nem múlt semmi rajta. Hárbó úgy döntött, nem akar játszani és mivel nincs olyan szabály, hogy ezt nem teheti meg, hát megtette. Én is a Bengals-nak drukkoltam természetesen, de a Ravens majdnem végig jobb volt és megérdemelte sajnos. Ilyen esetekre meg szabályt kell alkotni és akkor nincs min háborogni.
Persze én megértem ha valakinek nem tetszik a kerülőút, de a pályán kell megverni őket és kész...szerintem egyébként nem fognak ezzel foglalkozni, max ha volt valami súlyosabb esett a sok verekedésben, ott lesz néhány USD bünti. Mondjuk a 49ers esetet követte valami módosítás, úgyhogy itt minden elképzelhető és minden ellenkezője is
Szerkesztette: Klaci79
több mint 9 éve
unsportmanlike conduct.Az mi?Igen, én értem hogy a fake játékok és a tegnapi között erős különbség, hogy az egyikkel semmi szabályt nem sértesz (max íratlant, hogy nem indul meg a DL) a másikkal meg többet is. Mivel azonban tényleg nincs szankció (és amúgy semmi nem múlt rajta) nem zavart különösebben. Majd tessék rá szabályt hozni...nem ertek teljesen egyet. szerintem itt jatszik az UNC. de ahhoz tokos birok kellenek.
Klaci79
xtaki
no
minden refnek megvan a joga, hogy eldontse, hogy az adott play a jatek szellemenek megfelelo-e.
emiatt akar pontszerzest is itelhet [ ha pl egy agyas HC belep az oldalvonalon belulre, hogy megakadalyozza].
erre mondtam, hogy ehhez nagyon totosnek kell lenni.
több mint 9 éve
Egy kicsit faziskesesben vagyok, mire belevesem az agyagpalaba a mondandomat, de sajnos o-szanszkrit nyelven van a klaviaturam 😕
több mint 9 éve
Az mi?Igen, én értem hogy a fake játékok és a tegnapi között erős különbség, hogy az egyikkel semmi szabályt nem sértesz (max íratlant, hogy nem indul meg a DL) a másikkal meg többet is. Mivel azonban tényleg nincs szankció (és amúgy semmi nem múlt rajta) nem zavart különösebben. Majd tessék rá szabályt hozni...nem ertek teljesen egyet. szerintem itt jatszik az UNC. de ahhoz tokos birok kellenek.
Klaci79
xtaki
több mint 9 éve
Nekem a" nem errol szol a focival" van bajom, ez a win-rol szol megha most nem is volt a vege szimpatikus ( nekem se).Teljesen normális volt. Ha nem tiltja a szabály, akkor lehet csinálni és kész. Egyébként jó meccs volt az a Ravens-Bengals és most előbbinek azért komoly szerencséje volt, de meg is dolgoztak érte.Gyerekek, ez egy vélemény volt és az enyém. Ha neked ez rendben, nincs ezzel baj, de az óvodás, hogy hozol egy tavalyi eseményt. Hozzáteszem, hogy nekem az sincs rendben, ezt mondtam anno gabtsinak is. Én már csak ilyen vagyok, no.Teljesen egyetertunk, de megsem arrol szol, hogy 3x terdelek, felsz a a fumble-tol? Ugy a biztos, hulye lennel nekimenni, mert 1000 bol 1 fumble lenne, de a jatek arrol szolna. Az sajnos igaz, hogy felni kell nemcsak a Bengalstol, hanem barkitol nekunk. Ha ovodas ha nem, de 2 meccse volt a Dallas ellen nem tavaly ( remelem, igy atugrottam alsotagozatba). Az elegans szora nem is szoltam volna mert nem volt az, csak hasznos, mint a terdeles.
Az pedig hogy térdeléssel ez egyenértékű vicces....az akkor van, ha nincs már idő....itt volt....ezzel járattátok le.....csináltatok magatoknak safety-t.....nehogy a félelmetes Bengals O lerohanjon benneteket.....nem elegáns ez, de mint mondtam ez csak egy vélemény....és bármilyen fura ez akkor is így lenne, ha mi csináltuk volna....
Klemó
De a fake-spike-TD 2 meccsel ezelott zsenialis huzas volt, de nem elegans.
Persze a durvabb valtozatban is elfogadhato a velemenyed, csak abban a formaban nekem is lett egy
Ha Tomlinra gondoltal, nekem az is belefert, megtette amit megkovetelt a haza, de egy max nem volt elegans megengetheto ott is. Az utolagos magyarazat mar budos volt, persze nem mondhatta meg, direkt csinaltam, de "igy alakult" eleg lett volna.
no
Mondjuk a fake spike-ról annyit, hogy ebben az esetben az összes ilyen játék fake punt-fg stb se elegáns? Dehogynem...itt is inkább csak az volt gáz, hogy ugye egy rakat szabálytalanságot néztek végig, aztán a 2 ponttal kitörölhették ugye. Na de nekem ezzel semmi gondom nem volt, mert ha a Bengals kicsivel is jobb lett volna, akkor nyernek és nem az utolsó 11 mp-en múlik.
Az egyetlen ami talán furcsa az egészben, hogy szándékos szabálytalanságok, sok esetben már nem csak a holding volt, ezt talán lehetne büntetni pár dolcsival. (Ha nem teszik meg nekem az se fáj)
Amúgy rossz nézni, hogy jelenleg az AFC North mennyire gyenge...de ezen még lehet változtatni.
Klaci79
Nem a fake dolgokkal van bajom, mert keszuljon ra az ellenfel es kesz. de a spike-nal az elv lehet nem elegans hogy kihasznalod, hogy nem ugranak ossze mert kerulik a serulest es nem is hianyzik. De sztem is fantasztikus volt. A tobbi fake-nel, azert az egy realis option, es a vedelem mindenkepp kemenyen kell odaalljon, ha elrugod-ha futsz-ha dobsz ellene. Amugy teljesen egyetertunk.
több mint 9 éve
Igen, én értem hogy a fake játékok és a tegnapi között erős különbség, hogy az egyikkel semmi szabályt nem sértesz (max íratlant, hogy nem indul meg a DL) a másikkal meg többet is. Mivel azonban tényleg nincs szankció (és amúgy semmi nem múlt rajta) nem zavart különösebben. Majd tessék rá szabályt hozni...nem ertek teljesen egyet. szerintem itt jatszik az UNC. de ahhoz tokos birok kellenek.
Klaci79
több mint 9 éve
Igen, én értem hogy a fake játékok és a tegnapi között erős különbség, hogy az egyikkel semmi szabályt nem sértesz (max íratlant, hogy nem indul meg a DL) a másikkal meg többet is. Mivel azonban tényleg nincs szankció (és amúgy semmi nem múlt rajta) nem zavart különösebben. Majd tessék rá szabályt hozni...
több mint 9 éve
Tudod Laci....a történetegy picit kibontom en is, leperegtettuk az orat, a jatek nem errol szolna, de szukseg torvenyt bont, nem engedheted meg az eselyet sem, hogy kiegyenlitsenek egy jo visszahordassal, HM-vel, vagy 2 rank jellemzo dili szabalytalankodassal. A kozvetitok a jatek elott 2 jatekot josoltak, ezt es a tartod szabalyosan oket mig tudod es akkor rugod el. Ez picit elegansabb lett volna ( de amikor lejarattak az orat, idokeres helyett bevalalva a yard buntit tudtad hogy nem fogja elrugni), de ez is adott volna nekik eselyt egy kicsit. Nekem se tetszett, de azert az meredek, hogy a jatek nem errol szol. Erre irtam a terdelest, a jatek arrol sem szol, de teljesen elfogadott, volt 58.5 perced nyerni ne az uccso percben akarjal kompenzalni.
Két dolog. Az egyik, hogy Hárbóóó az egyik kedvenc edzőm, zseniális a pali, bármikor elcserélném ide és azt sem vitatom, hogy maga az ötlet, hogy egyáltalán felmerül zseniális. Megcsináltátok, oké. Tetszett? Nem.Gyerekek, ez egy vélemény volt és az enyém. Ha neked ez rendben, nincs ezzel baj, de az óvodás, hogy hozol egy tavalyi eseményt. Hozzáteszem, hogy nekem az sincs rendben, ezt mondtam anno gabtsinak is. Én már csak ilyen vagyok, no.Teljesen egyetertunk, de megsem arrol szol, hogy 3x terdelek, felsz a a fumble-tol? Ugy a biztos, hulye lennel nekimenni, mert 1000 bol 1 fumble lenne, de a jatek arrol szolna. Az sajnos igaz, hogy felni kell nemcsak a Bengalstol, hanem barkitol nekunk. Ha ovodas ha nem, de 2 meccse volt a Dallas ellen nem tavaly ( remelem, igy atugrottam alsotagozatba). Az elegans szora nem is szoltam volna mert nem volt az, csak hasznos, mint a terdeles.
Az pedig hogy térdeléssel ez egyenértékű vicces....az akkor van, ha nincs már idő....itt volt....ezzel járattátok le.....csináltatok magatoknak safety-t.....nehogy a félelmetes Bengals O lerohanjon benneteket.....nem elegáns ez, de mint mondtam ez csak egy vélemény....és bármilyen fura ez akkor is így lenne, ha mi csináltuk volna....
Klemó
De a fake-spike-TD 2 meccsel ezelott zsenialis huzas volt, de nem elegans.
Persze a durvabb valtozatban is elfogadhato a velemenyed, csak abban a formaban nekem is lett egy
Ha Tomlinra gondoltal, nekem az is belefert, megtette amit megkovetelt a haza, de egy max nem volt elegans megengetheto ott is. Az utolagos magyarazat mar budos volt, persze nem mondhatta meg, direkt csinaltam, de "igy alakult" eleg lett volna.
no
De hogy elválasszuk a szart a májtól (például egy fake spike-ot ettől), nekem az az elv nem jön be, hogy szabálytalankodással kerülsz előnybe. Egy szót sem szólok, ha nincs holding, csak visszafut a punter az endzone-ban és lefekszik. Azért kellettek a holdingok, meg már a verekedés, hogy leperegjenek a másodpercek...ez a gáz....
Régen a kéziben az volt, hogy az utolsó másodpercben, ha kellett a fejét is leszedték az ellenfélnek. Ma az a szabály, hogy az utolsó fél percben elkövetett szándékos szabálytalanság esetén az ellenfél hetest kap. Én ennek a gondolkodásnak a híve vagyok, de elfogadom, ha más nem....
Klemó
A fake-spike td zsenialis volt, ami azon alapul, hogy a spike-nal alaphelyzetbol eppen csak feltapaszkodnak. Hangsulyozom zsenialis volt. Ha legkozelebb nyilvanvaloan spike-ra keszulsz, de a d# teljes erobol telibe ver mindenkit ( amig a labda nem er foldet), akkor az sem lenne szabalytalan de semmikepp elegans, mindossze egy iratlan szabalyt szegnel meg. Netalan 2 serules+ fumble, valoszinuleg orjogenel, de a d# zsenialis play-rol beszelne ( a fumble miatt)
Amugy egyet ertunk, hozni kell ra egy szabalyt, mint a keziben mert nem ez volt a foci legjobb reklama, de gyomorforgato sem. De amig nincs szabaly nem tudsz merlegelni megeri-e. Tomlin huzasara, ha lett volna szabaly, akkor a buntetestol fuggoen donti el akadalyoza-e JJ-t.
több mint 9 éve
6-5 <-> 6-5Ami az én tippjeimet illeti: a Bal nem fog bírni a Mia-val. Jelenleg jobb csapat, viszont a Ravens soha nem adja fel és nagyon szoros lesz, de az utolsó mp-ben Tucker 67 yardról kihagyja, miután előtte egy 75 yardos FG-al felhozta csapatát 1 pontra.
13 dec 04 MIA @ BAL M&T Bank Stadium
14 dec 12 BAL @ NE Gillette Stadium
15 dec 18 PHI @ BAL M&T Bank Stadium
16 dec 25 BAL @ PIT Heinz Field
17 jan 01 BAL @ CIN Paul Brown Stadium
13 Dec 04 NYG @ PIT Heinz Field
14 Dec 11 PIT @ BUF New Era Field
15 Dec 18 PIT @ CIN Paul Brown Stadium
16 Dec 25 BAL @ PIT Heinz Field
17 Jan 01 CLE @ PIT Heinz Field
metekozzunk. a varjak schedulja nehezebbnek nez ki. akar 5L is lehet belole, de 2-3 akar realis is lehet.
hibazni fogunk? mi fer meg bele nalunk?
A Bills es a Giants is masszivan play off eselyes, nem fogjak konnyen adni a meccseket.
xtaki
Bostonban nem terem sok babér most a Ravensnek. Bár Brady-t az első félidőben agyba-főbe verik, végül a Jets meccshez hasonlóan ezt is behúzzák.
A Ravens kapaszkodik az utolsó szalmaszálba, Suggs pedig Wentz mezébe párszor és ha nehezen is, de behúzzák.
A HF-en menetrend szerint jön a siker, miután 10-7-re verik a Steelers-t egy utolsó mp-es 135 yardos Tucker FG-al.
Hogy aztán egy újabb Bengals elleni mérkőzésen vereséget szenvedjenek. Az utolsó drive-ban Dalton 20. alkalommal is eltalálja az előtte ugráló DL emberek magasra emelt karját, de visszapattan a sisakjára és onnan egyenesen Tyler Boyd kezébe kerül aki megcsinálja a TD-t, amivel a Steelers nyeri a csoportot.
Mert:
A Giants ellen jön a parádé: Le'Veon Bell összesen 62-szer kap labdát. Ebből fut 86 yardot és 2TD-t; elkap 142 yardot és 1 TD-t és passzol AB-nek is egy 68 yardos TD-t. Csak OBJ-nek lesz válasza, ezúttal nem egykezes, hanem egylábas elkapással örvendezteti meg a világot.
Buffaloban nem fekszik nekünk a környezet és megint ráfázunk, Rex szereti összetörni a csapatok PO álmait.
A Bengals ellen egy nehéz győzelem, ahol az Offense 8 falemberrel áll fel, hogy Burfict ne jusson Ben, Bell és Brown közelébe.
Jön a szokásos vereség a varjaktól.
Hogy aztán hazai pályán megmutassuk a Browns-nak, hogy ki a fasza csávó!
Ravens: 8-8
Steelers: 9-7
több mint 9 éve
erre a 'felig ures a pohar' kifejezes sem eleg jo 😊6-5 <-> 6-5Ez még nekünk is simán lehet 1-4.
13 dec 04 MIA @ BAL M&T Bank Stadium
14 dec 12 BAL @ NE Gillette Stadium
15 dec 18 PHI @ BAL M&T Bank Stadium
16 dec 25 BAL @ PIT Heinz Field
17 jan 01 BAL @ CIN Paul Brown Stadium
13 Dec 04 NYG @ PIT Heinz Field
14 Dec 11 PIT @ BUF New Era Field
15 Dec 18 PIT @ CIN Paul Brown Stadium
16 Dec 25 BAL @ PIT Heinz Field
17 Jan 01 CLE @ PIT Heinz Field
metekozzunk. a varjak schedulja nehezebbnek nez ki. akar 5L is lehet belole, de 2-3 akar realis is lehet.
hibazni fogunk? mi fer meg bele nalunk?
A Bills es a Giants is masszivan play off eselyes, nem fogjak konnyen adni a meccseket.
xtaki
Blitzburgh
több mint 9 éve
6-5 <-> 6-5Ez még nekünk is simán lehet 1-4.

Tudod Laci....a történetKét dolog. Az egyik, hogy Hárbóóó az egyik kedvenc edzőm, zseniális a pali, bármikor elcserélném ide és azt sem vitatom, hogy maga az ötlet, hogy egyáltalán felmerül zseniális. Megcsináltátok, oké. Tetszett? Nem.Gyerekek, ez egy vélemény volt és az enyém. Ha neked ez rendben, nincs ezzel baj, de az óvodás, hogy hozol egy tavalyi eseményt. Hozzáteszem, hogy nekem az sincs rendben, ezt mondtam anno gabtsinak is. Én már csak ilyen vagyok, no.Teljesen egyetertunk, de megsem arrol szol, hogy 3x terdelek, felsz a a fumble-tol? Ugy a biztos, hulye lennel nekimenni, mert 1000 bol 1 fumble lenne, de a jatek arrol szolna. Az sajnos igaz, hogy felni kell nemcsak a Bengalstol, hanem barkitol nekunk. Ha ovodas ha nem, de 2 meccse volt a Dallas ellen nem tavaly ( remelem, igy atugrottam alsotagozatba). Az elegans szora nem is szoltam volna mert nem volt az, csak hasznos, mint a terdeles.
Az pedig hogy térdeléssel ez egyenértékű vicces....az akkor van, ha nincs már idő....itt volt....ezzel járattátok le.....csináltatok magatoknak safety-t.....nehogy a félelmetes Bengals O lerohanjon benneteket.....nem elegáns ez, de mint mondtam ez csak egy vélemény....és bármilyen fura ez akkor is így lenne, ha mi csináltuk volna....
Klemó
De a fake-spike-TD 2 meccsel ezelott zsenialis huzas volt, de nem elegans.
Persze a durvabb valtozatban is elfogadhato a velemenyed, csak abban a formaban nekem is lett egy
Ha Tomlinra gondoltal, nekem az is belefert, megtette amit megkovetelt a haza, de egy max nem volt elegans megengetheto ott is. Az utolagos magyarazat mar budos volt, persze nem mondhatta meg, direkt csinaltam, de "igy alakult" eleg lett volna.
no
De hogy elválasszuk a szart a májtól (például egy fake spike-ot ettől), nekem az az elv nem jön be, hogy szabálytalankodással kerülsz előnybe. Egy szót sem szólok, ha nincs holding, csak visszafut a punter az endzone-ban és lefekszik. Azért kellettek a holdingok, meg már a verekedés, hogy leperegjenek a másodpercek...ez a gáz....
Régen a kéziben az volt, hogy az utolsó másodpercben, ha kellett a fejét is leszedték az ellenfélnek. Ma az a szabály, hogy az utolsó fél percben elkövetett szándékos szabálytalanság esetén az ellenfél hetest kap. Én ennek a gondolkodásnak a híve vagyok, de elfogadom, ha más nem....
több mint 9 éve
6-5 <-> 6-513 dec 04 MIA @ BAL M&T Bank Stadium
14 dec 12 BAL @ NE Gillette Stadium
15 dec 18 PHI @ BAL M&T Bank Stadium
16 dec 25 BAL @ PIT Heinz Field
17 jan 01 BAL @ CIN Paul Brown Stadium
13 Dec 04 NYG @ PIT Heinz Field
14 Dec 11 PIT @ BUF New Era Field
15 Dec 18 PIT @ CIN Paul Brown Stadium
16 Dec 25 BAL @ PIT Heinz Field
17 Jan 01 CLE @ PIT Heinz Field
metekozzunk. a varjak schedulja nehezebbnek nez ki. akar 5L is lehet belole, de 2-3 akar realis is lehet.
hibazni fogunk? mi fer meg bele nalunk?
A Bills es a Giants is masszivan play off eselyes, nem fogjak konnyen adni a meccseket.
több mint 9 éve
Teljesen normális volt. Ha nem tiltja a szabály, akkor lehet csinálni és kész. Egyébként jó meccs volt az a Ravens-Bengals és most előbbinek azért komoly szerencséje volt, de meg is dolgoztak érte.Gyerekek, ez egy vélemény volt és az enyém. Ha neked ez rendben, nincs ezzel baj, de az óvodás, hogy hozol egy tavalyi eseményt. Hozzáteszem, hogy nekem az sincs rendben, ezt mondtam anno gabtsinak is. Én már csak ilyen vagyok, no.Teljesen egyetertunk, de megsem arrol szol, hogy 3x terdelek, felsz a a fumble-tol? Ugy a biztos, hulye lennel nekimenni, mert 1000 bol 1 fumble lenne, de a jatek arrol szolna. Az sajnos igaz, hogy felni kell nemcsak a Bengalstol, hanem barkitol nekunk. Ha ovodas ha nem, de 2 meccse volt a Dallas ellen nem tavaly ( remelem, igy atugrottam alsotagozatba). Az elegans szora nem is szoltam volna mert nem volt az, csak hasznos, mint a terdeles.
Az pedig hogy térdeléssel ez egyenértékű vicces....az akkor van, ha nincs már idő....itt volt....ezzel járattátok le.....csináltatok magatoknak safety-t.....nehogy a félelmetes Bengals O lerohanjon benneteket.....nem elegáns ez, de mint mondtam ez csak egy vélemény....és bármilyen fura ez akkor is így lenne, ha mi csináltuk volna....
Klemó
De a fake-spike-TD 2 meccsel ezelott zsenialis huzas volt, de nem elegans.
Persze a durvabb valtozatban is elfogadhato a velemenyed, csak abban a formaban nekem is lett egy
Ha Tomlinra gondoltal, nekem az is belefert, megtette amit megkovetelt a haza, de egy max nem volt elegans megengetheto ott is. Az utolagos magyarazat mar budos volt, persze nem mondhatta meg, direkt csinaltam, de "igy alakult" eleg lett volna.
no
Mondjuk a fake spike-ról annyit, hogy ebben az esetben az összes ilyen játék fake punt-fg stb se elegáns? Dehogynem...itt is inkább csak az volt gáz, hogy ugye egy rakat szabálytalanságot néztek végig, aztán a 2 ponttal kitörölhették ugye. Na de nekem ezzel semmi gondom nem volt, mert ha a Bengals kicsivel is jobb lett volna, akkor nyernek és nem az utolsó 11 mp-en múlik.
Az egyetlen ami talán furcsa az egészben, hogy szándékos szabálytalanságok, sok esetben már nem csak a holding volt, ezt talán lehetne büntetni pár dolcsival. (Ha nem teszik meg nekem az se fáj)
Amúgy rossz nézni, hogy jelenleg az AFC North mennyire gyenge...de ezen még lehet változtatni.
több mint 9 éve
noÉn úgy érzem, hogy az O# teljesen a tuti felé megy. Az persze látható, hogy ha nincs duplázás AB elég jól megoldja. És nagyjából ez a helyzet akkor is, ha Bell WR-ként áll fel. Így nem is igazán próbálkozik Ben a no3-no4-no5 Coates-Rogers-Hamilton felé dobott labdákkal, mert nincs is rá igazán szükség. Őszintén szólva én is jobban örülnék, ha kicsit szélesebb repertoárt mutatnánk, de főképp azért mert nem látom, hogy mihez tudnánk nyúlni ha AB-t duplázzák és egy jó front7 van a másik oldalon. Ebből a szempontból majd a Giants elleni meccs után okosabbak leszünk. Ami mondjuk tény, hogy Bryant, Wheaton és DHB kiesése, valamint Miller visszavonulása bármelyik O#-nak komoly probléma lenne, ugyanakkor azt is lehet látni, hogy a potenciál így is megvan bennük.
A nagyjából ideálisnak nevezhető 35-40 passzkísérletből kb 15-20-at AB és Bell kap el. A maradékból 4-5 megy a TE felé, ami eddig James volt, de azért Green keze biztosabbnak tűnik, jelenleg ő egy jobb játékos. 4-5 körül megy Rogers felé, aki egyébként általában teljesen korrekt teljesítményt nyújt eddig. 43 alkalommal ment felé labda és 29 lett ebből elkapás. Ez majdnem annyi, mint AB elkapásai, 1-2 %-al van elmaradva mögötte, persze AB 12,5 yardot hoz elkapásonként Eli meg "csak" 7,42-t, ráadásul előbbit a legjobb CB őrzi és duplázzák is általában.
A maradékon osztozik jelenleg Coates (aki a Jets elleni mérkőzés óta nem találja magát, bár ott is csak 11/6 volt az elkapási aránya, de nyilván az a törött ujj jelentősen befolyásolja) DHB, akinek sérüléséig azért 2-3 elkapása rendre volt és Hamilton. Utóbbit egyelőre nem lehet lemérni mennyit tud. A legjobb aránya egyébként, nyilván nem véletlenül Bell-nek van 81,4%.
Úgyhogy azért ennyire kétfegyveres a Steelers, mert egyrészt így is lehet nyerni Browns vagy Colts ellen, másrészt pedig, mert Green hiányában nem volt elég potens TE és Bryant-et pedig nem tudta Coates ,megfelelően helyettesíteni a sérülése miatt (sem).
Ha egyébként Coates meggyógyul és visszanyeri a formáját amit az első 5 meccsen mutatott 31/19 421 yard (22,15 elkapásonként és 13,58 kísérletenként), valamint Green is teljesen beépül, akkor sokoldalúbb Steelers O várható.
Nem szabad azt se elfelejteni, hogy ha DeWill visszatér mi lesz. Korábban vele is korrekt számokat tudtunk hozni a földön, de azért messze nem tömték ennyi labdával. Reméljük ő is hamar visszatérhet és akkor Bell is többet tud pihenni.
Klaci79Én úgy érzem, hogy az O# teljesen a tuti felé megy. Az persze látható, hogy ha nincs duplázás AB elég jól megoldja. És nagyjából ez a helyzet akkor is, ha Bell WR-ként áll fel. Így nem is igazán próbálkozik Ben a no3-no4-no5 Coates-Rogers-Hamilton felé dobott labdákkal, mert nincs is rá igazán szükség. Őszintén szólva én is jobban örülnék, ha kicsit szélesebb repertoárt mutatnánk, de főképp azért mert nem látom, hogy mihez tudnánk nyúlni ha AB-t duplázzák és egy jó front7 van a másik oldalon. Ebből a szempontból majd a Giants elleni meccs után okosabbak leszünk. Ami mondjuk tény, hogy Bryant, Wheaton és DHB kiesése, valamint Miller visszavonulása bármelyik O#-nak komoly probléma lenne, ugyanakkor azt is lehet látni, hogy a potenciál így is megvan bennük.Korrekt, egyet ertek egyet kiveve. A sajat rbnk 2nd wr kent hasznalata nem egy zsenialisan kitalalt uj huzas. Hanem kenyszer szulotte megoldas. Te voltal itt, lattad a meccsek utani interjukat, stb... Szoval ben nem hangosan de cry out loud egy masodik tuti megbizhato wr ert. Es ezt o maga mondta. Bell futokent es wr kent hasznalasa nem jo fegyver, hanem egy utolso probalkozas, mert a tobbiek sokat droppolnak. Ez az egyetlen kulonbseg, ami nagy. Coates ujja ha meggyogyul terheles mellett az majd talan meg egy honap. Addig probalkozik egykezes, vagy a dupla kezes testhez lehuzos passz elkapassal. Ezert romlottak a szamai. Nem mert elfelejtett jatszani.

Mindegy lb tul hasznalasa visszauthet megint. Nincs 2 rb jo mogotte. O a 2nd wr. Eleg egy ket jo elkapas utan egy kis safety utes es megint mehet le a palyarol. Es ezt sem en talaltam ki, hanem az eredeti kozvetitesben mondjak. Kockazatos. De nincs mas ezert csinaljuk. De nem tokeletes megoldas, mert ketelu a fegyver es elsulhet visszafele is. Tudom hogy bell jo wr is es jo route futo wr is. Es szerencsenkre iden pl volt hogy naponta 600 elkapast gyakorolt hogy jobb legyen es megbizhatobb ezen a teren. De ekkor nem tudta hogy o lesz a 2nd wr. Szoval ez a mi szerencsenk. Meg az hogy kozepiskolaban talan amikor jatszott wrt is ha jol tudom akkor odapasszoltak neki a labdat hogy csinaljon csodat. Es akkor altalaban csinalt is. Ezert is jo kezu elkapo.
BB a 2. wr utan egy picit halkabban kerne egy 3. wr, es igy tovabb. Jobb lenne a helyzetetek ha mindenki a fedelzeten lenne, de sztem Bell akkor is sok labdat kapna el, max nem allna fel elkaponak. Kulonben meg o nem a legjobb futo a ligaban, persze nagyon jo annak is, de a LOS yardjai run+passz alapjan o a nr 1 "futofegyver". Hulyek lennenek nem kihasznalni. Elhasznalodni futokent hamarabb fog, raadasul szerencses esetben a d# szempontjabol, 1 vagy 2 merettel nagyobb fickok utik meg egy S-nel, vegul a S.
Egy ilyen palit nehez megallitani, jo kez+ "lyuklatas" remek, mint egy jo nogyogyasz hirdetes. Amig Rizs nalunk nem lett telefon es -liftbetyar, addig hasonloan pusztitott. A S-k nem "hasznaltak el" a ligabol, bezzeg a 47 kg-os asszony.gabistar
több mint 9 éve
Gyerekek, ez egy vélemény volt és az enyém. Ha neked ez rendben, nincs ezzel baj, de az óvodás, hogy hozol egy tavalyi eseményt. Hozzáteszem, hogy nekem az sincs rendben, ezt mondtam anno gabtsinak is. Én már csak ilyen vagyok, no.Teljesen egyetertunk, de megsem arrol szol, hogy 3x terdelek, felsz a a fumble-tol? Ugy a biztos, hulye lennel nekimenni, mert 1000 bol 1 fumble lenne, de a jatek arrol szolna. Az sajnos igaz, hogy felni kell nemcsak a Bengalstol, hanem barkitol nekunk. Ha ovodas ha nem, de 2 meccse volt a Dallas ellen nem tavaly ( remelem, igy atugrottam alsotagozatba). Az elegans szora nem is szoltam volna mert nem volt az, csak hasznos, mint a terdeles.
Az pedig hogy térdeléssel ez egyenértékű vicces....az akkor van, ha nincs már idő....itt volt....ezzel járattátok le.....csináltatok magatoknak safety-t.....nehogy a félelmetes Bengals O lerohanjon benneteket.....nem elegáns ez, de mint mondtam ez csak egy vélemény....és bármilyen fura ez akkor is így lenne, ha mi csináltuk volna....
Klemó
De a fake-spike-TD 2 meccsel ezelott zsenialis huzas volt, de nem elegans.
Persze a durvabb valtozatban is elfogadhato a velemenyed, csak abban a formaban nekem is lett egy
Ha Tomlinra gondoltal, nekem az is belefert, megtette amit megkovetelt a haza, de egy max nem volt elegans megengetheto ott is. Az utolagos magyarazat mar budos volt, persze nem mondhatta meg, direkt csinaltam, de "igy alakult" eleg lett volna.
több mint 9 éve
Én úgy érzem, hogy az O# teljesen a tuti felé megy. Az persze látható, hogy ha nincs duplázás AB elég jól megoldja. És nagyjából ez a helyzet akkor is, ha Bell WR-ként áll fel. Így nem is igazán próbálkozik Ben a no3-no4-no5 Coates-Rogers-Hamilton felé dobott labdákkal, mert nincs is rá igazán szükség. Őszintén szólva én is jobban örülnék, ha kicsit szélesebb repertoárt mutatnánk, de főképp azért mert nem látom, hogy mihez tudnánk nyúlni ha AB-t duplázzák és egy jó front7 van a másik oldalon. Ebből a szempontból majd a Giants elleni meccs után okosabbak leszünk. Ami mondjuk tény, hogy Bryant, Wheaton és DHB kiesése, valamint Miller visszavonulása bármelyik O#-nak komoly probléma lenne, ugyanakkor azt is lehet látni, hogy a potenciál így is megvan bennük.
A nagyjából ideálisnak nevezhető 35-40 passzkísérletből kb 15-20-at AB és Bell kap el. A maradékból 4-5 megy a TE felé, ami eddig James volt, de azért Green keze biztosabbnak tűnik, jelenleg ő egy jobb játékos. 4-5 körül megy Rogers felé, aki egyébként általában teljesen korrekt teljesítményt nyújt eddig. 43 alkalommal ment felé labda és 29 lett ebből elkapás. Ez majdnem annyi, mint AB elkapásai, 1-2 %-al van elmaradva mögötte, persze AB 12,5 yardot hoz elkapásonként Eli meg "csak" 7,42-t, ráadásul előbbit a legjobb CB őrzi és duplázzák is általában.
A maradékon osztozik jelenleg Coates (aki a Jets elleni mérkőzés óta nem találja magát, bár ott is csak 11/6 volt az elkapási aránya, de nyilván az a törött ujj jelentősen befolyásolja) DHB, akinek sérüléséig azért 2-3 elkapása rendre volt és Hamilton. Utóbbit egyelőre nem lehet lemérni mennyit tud. A legjobb aránya egyébként, nyilván nem véletlenül Bell-nek van 81,4%.
Úgyhogy azért ennyire kétfegyveres a Steelers, mert egyrészt így is lehet nyerni Browns vagy Colts ellen, másrészt pedig, mert Green hiányában nem volt elég potens TE és Bryant-et pedig nem tudta Coates ,megfelelően helyettesíteni a sérülése miatt (sem).
Ha egyébként Coates meggyógyul és visszanyeri a formáját amit az első 5 meccsen mutatott 31/19 421 yard (22,15 elkapásonként és 13,58 kísérletenként), valamint Green is teljesen beépül, akkor sokoldalúbb Steelers O várható.
Nem szabad azt se elfelejteni, hogy ha DeWill visszatér mi lesz. Korábban vele is korrekt számokat tudtunk hozni a földön, de azért messze nem tömték ennyi labdával. Reméljük ő is hamar visszatérhet és akkor Bell is többet tud pihenni.
Klaci79Én úgy érzem, hogy az O# teljesen a tuti felé megy. Az persze látható, hogy ha nincs duplázás AB elég jól megoldja. És nagyjából ez a helyzet akkor is, ha Bell WR-ként áll fel. Így nem is igazán próbálkozik Ben a no3-no4-no5 Coates-Rogers-Hamilton felé dobott labdákkal, mert nincs is rá igazán szükség. Őszintén szólva én is jobban örülnék, ha kicsit szélesebb repertoárt mutatnánk, de főképp azért mert nem látom, hogy mihez tudnánk nyúlni ha AB-t duplázzák és egy jó front7 van a másik oldalon. Ebből a szempontból majd a Giants elleni meccs után okosabbak leszünk. Ami mondjuk tény, hogy Bryant, Wheaton és DHB kiesése, valamint Miller visszavonulása bármelyik O#-nak komoly probléma lenne, ugyanakkor azt is lehet látni, hogy a potenciál így is megvan bennük.Korrekt, egyet ertek egyet kiveve. A sajat rbnk 2nd wr kent hasznalata nem egy zsenialisan kitalalt uj huzas. Hanem kenyszer szulotte megoldas. Te voltal itt, lattad a meccsek utani interjukat, stb... Szoval ben nem hangosan de cry out loud egy masodik tuti megbizhato wr ert. Es ezt o maga mondta. Bell futokent es wr kent hasznalasa nem jo fegyver, hanem egy utolso probalkozas, mert a tobbiek sokat droppolnak. Ez az egyetlen kulonbseg, ami nagy. Coates ujja ha meggyogyul terheles mellett az majd talan meg egy honap. Addig probalkozik egykezes, vagy a dupla kezes testhez lehuzos passz elkapassal. Ezert romlottak a szamai. Nem mert elfelejtett jatszani.
A nagyjából ideálisnak nevezhető 35-40 passzkísérletből kb 15-20-at AB és Bell kap el. A maradékból 4-5 megy a TE felé, ami eddig James volt, de azért Green keze biztosabbnak tűnik, jelenleg ő egy jobb játékos. 4-5 körül megy Rogers felé, aki egyébként általában teljesen korrekt teljesítményt nyújt eddig. 43 alkalommal ment felé labda és 29 lett ebből elkapás. Ez majdnem annyi, mint AB elkapásai, 1-2 %-al van elmaradva mögötte, persze AB 12,5 yardot hoz elkapásonként Eli meg "csak" 7,42-t, ráadásul előbbit a legjobb CB őrzi és duplázzák is általában.
A maradékon osztozik jelenleg Coates (aki a Jets elleni mérkőzés óta nem találja magát, bár ott is csak 11/6 volt az elkapási aránya, de nyilván az a törött ujj jelentősen befolyásolja) DHB, akinek sérüléséig azért 2-3 elkapása rendre volt és Hamilton. Utóbbit egyelőre nem lehet lemérni mennyit tud. A legjobb aránya egyébként, nyilván nem véletlenül Bell-nek van 81,4%.
Úgyhogy azért ennyire kétfegyveres a Steelers, mert egyrészt így is lehet nyerni Browns vagy Colts ellen, másrészt pedig, mert Green hiányában nem volt elég potens TE és Bryant-et pedig nem tudta Coates ,megfelelően helyettesíteni a sérülése miatt (sem).
Ha egyébként Coates meggyógyul és visszanyeri a formáját amit az első 5 meccsen mutatott 31/19 421 yard (22,15 elkapásonként és 13,58 kísérletenként), valamint Green is teljesen beépül, akkor sokoldalúbb Steelers O várható.
Nem szabad azt se elfelejteni, hogy ha DeWill visszatér mi lesz. Korábban vele is korrekt számokat tudtunk hozni a földön, de azért messze nem tömték ennyi labdával. Reméljük ő is hamar visszatérhet és akkor Bell is többet tud pihenni.
Klaci79
Mindegy lb tul hasznalasa visszauthet megint. Nincs 2 rb jo mogotte. O a 2nd wr. Eleg egy ket jo elkapas utan egy kis safety utes es megint mehet le a palyarol. Es ezt sem en talaltam ki, hanem az eredeti kozvetitesben mondjak. Kockazatos. De nincs mas ezert csinaljuk. De nem tokeletes megoldas, mert ketelu a fegyver es elsulhet visszafele is. Tudom hogy bell jo wr is es jo route futo wr is. Es szerencsenkre iden pl volt hogy naponta 600 elkapast gyakorolt hogy jobb legyen es megbizhatobb ezen a teren. De ekkor nem tudta hogy o lesz a 2nd wr. Szoval ez a mi szerencsenk. Meg az hogy kozepiskolaban talan amikor jatszott wrt is ha jol tudom akkor odapasszoltak neki a labdat hogy csinaljon csodat. Es akkor altalaban csinalt is. Ezert is jo kezu elkapo.
BB a 2. wr utan egy picit halkabban kerne egy 3. wr, es igy tovabb. Jobb lenne a helyzetetek ha mindenki a fedelzeten lenne, de sztem Bell akkor is sok labdat kapna el, max nem allna fel elkaponak. Kulonben meg o nem a legjobb futo a ligaban, persze nagyon jo annak is, de a LOS yardjai run+passz alapjan o a nr 1 "futofegyver". Hulyek lennenek nem kihasznalni. Elhasznalodni futokent hamarabb fog, raadasul szerencses esetben a d# szempontjabol, 1 vagy 2 merettel nagyobb fickok utik meg egy S-nel, vegul a S.
Egy ilyen palit nehez megallitani, jo kez+ "lyuklatas" remek, mint egy jo nogyogyasz hirdetes. Amig Rizs nalunk nem lett telefon es -liftbetyar, addig hasonloan pusztitott. A S-k nem "hasznaltak el" a ligabol, bezzeg a 47 kg-os asszony.gabistar
több mint 9 éve
Gyerekek, ez egy vélemény volt és az enyém. Ha neked ez rendben, nincs ezzel baj, de az óvodás, hogy hozol egy tavalyi eseményt. Hozzáteszem, hogy nekem az sincs rendben, ezt mondtam anno gabtsinak is. Én már csak ilyen vagyok, no.Az pedig hogy térdeléssel ez egyenértékű vicces....az akkor van, ha nincs már idő....itt volt....ezzel járattátok le.....csináltatok magatoknak safety-t.....nehogy a félelmetes Bengals O lerohanjon benneteket.....nem elegáns ez, de mint mondtam ez csak egy vélemény....és bármilyen fura ez akkor is így lenne, ha mi csináltuk volna....