Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 1 éve
Ha bejutunk a PO-ba, nem kell a felsoroltakat mind legyőzni. Nagyon maximum 4 meccsről lehet szó. Vannak számunkra kedvező, és nem kedvező machupok, ha szerencsénk van, elkerülhetjük a nekünk nem kedvezőket, de ha összefutunk egyel - akkor ahogy írtam, azt bele látom a D-be, hogy 1 meccsen kicsinál bármilyen O-t.Én azt írtam, h SB-ra ekkor lenne esély az O-val. Hogy pl megugord a 33 pontot playoffban v döntőben.Te is beleesel abba a hibába, hogy azt hiszed, egy SB győztes keret az teljesen hibátlan, minden poszton komplett.RW természetesen alkalmas SB-t nyerni, hiszen már nyert is. Nem is kell neki más, mint egy közepesnél kicsit jobb O, meg a liga legjobb védelme, ami sok labdát szerez, sok short fieldet ad, és kevés pontot enged. Ha ez megvan, akkor Wilson nem fogja elrontani, és csempiönsip 😊Sztem ez a keret még Wilson-SB kombinációhoz kevés
Ha az a kérdés, hogy tud-e úgy SB-t nyerni, hogy ő viszi a hátán a csapatot, és az ő extra hozzáadott értéke nyeri meg a meccseket, akkor nem. Voltak ilyen emberek, úgy hívták őket hogy P.Manning, Brady meg Brees, meg még néhányan, de Wilson sohasem volt tagja ennek a klubnak.
Tehát az igazi kérdés: megvannak-e nálunk azok a feltételek, amik kellenek Wilsonnak egy SB runhoz? Asszem nincsenek.
De ezt nem tudom 100% biztonsággal mondani, mert ebbe a D-be belelátom azt, hogy 1-1 meccsre földbe állítson nagyon szuper offenseket- de azt sajnos nem, hogy ezt egy komplett PO menetelés minden meccsén megcsinálják.
Jan
- hiányzik egy domináns vakoldali tackle, akiben vakon bízol, h nem enged teret, viszont ad teret és időt, mert RW nem érzi a belső órát v nem is tanulta meg soha
amìg ez nincs, addig pánikol, illetve improvizál (Freiermuth ütemútvonalai mennek a kukába, max checkdownnak jó, mert Pat eszes gyerek és kisegít, de ezek nem direkt TE játékok)
- hiányzik egy mozgékony jobb oldali tackle, aki a szélsőpasszoknál nem engedi passzirányba a pass rushert,
Wilson ezt lábon már nem tudja térben kimozogni, lassú hozzá, cserébe nem kockáztat, ergo egy félpályát kiszedsz a playbookból, mert takarást nem dob meg.
- hiányzik egy dominàns területuraló WR, mert Pickens és Austin inkább Baldwin és Lockett, mint Metcalf
Pickens nem jó route-futó, hanem bravúrelkapó és könnyen szeparálódik, de nem a pontossága, hanem az ütemérzéke, rámenőssége (néha határfeszegetése) miatt, de Wilson ezt nem mindig hiszi el neki, inkább visszatartja a labdát (double pump) és csett, oda van a tér-ütem, illetve a belső ütemszámolásban Wilson mindig gyenge volt.
Kellene egy egyszerűbben dolgozó X receiver, aki területet dominál és oda pontosan megérkezik neki. Egy Terry McLaurin kaliber.
A depth-ről nem írok, de futójátékban, a handoffok Warrennel gördülékenyebbek, mint Harrissel.
Harris egy megfontolt, gap vision futó, sztem a Hawksban ilyen alig volt, ha volt.
Mindig is rumble vagy power runnerekkel dolgozott, mint Lynch, Dallas, Rawls, Carson, Penny, Walker. Warren jobban hasonlít.
Meg is látszik, h Harris-nél az üztemezés meg a játékeladás nem meg perfekten. Mindjuk, ha Najee megindul és felgyorsul, akkor már megy a rumble, de neki a kezdősebessége lassú.
Más típusú futó komfortosabb lenne, de ez már szőrszálhasogatás.
A védelem más tészta, az majdnem kész van, talán egy airlock corner kellene, aki fölött nem hajigálják át a lasztit és izomból kikúrja az elkapót a routeról.
Mondjuk ott az öregedés/sérülés/teljesítményesés/fluktuáció nagyobb faktor.
Willie Parker
Hogy mást ne mondjak, amelyik csapat úgy nyer SB-t, hogy 500 (!) passzolt , és 113 futott yardot enged, benyel 33 pontot, ott szerinted a védelemmel minden rendben? Minden poszton komplett? Mert az Eagles így nyert.
Jan
Ezzel az O-val PO-ban többmeccses mintán a 20-23 pont a cél kb.
Nem tudom, h a védelem megoldja-e, h Cincy, KC, Chargers, Ravens, Bills kalibereket mind-mind 20 alatt tart...és a döntőben egy Lions, Niners, Packers-t pl
Willie Parker
Ha sorozatban kellene elit Offenseket limitálni, az esélyes hogy nem jönne össze, de az semmilyen más D-nek sem, nem csak a miénknek. Ezt szvsz nem úgy kell nézni, hogy lyukas a keretünk itt vagy ott, ezért biztosan legyőz mindegyik jobb csapat. Másoknak is lyukas a keretük, nincs olyan, amelyik minden poszton hibátlan. És ezzel együtt, hogy minden csapatnak van valahol hiányossága, mégis egyik meg fogja nyerni a SB-t.
Azért te is elég régóta nézegeted már ezt a sportot, az mi, amikor egyszerre van a ligában a karrierje csúcsán levő Brady, P.Manning, Brees, Rodgers, BigBen, Rivers, E. Manning ... a SB-on meg Kaepernick és Flacco játszik egymás ellen? Ha csak azon múlna egy SB hogy kinek a kerete komplettebb, ez meg sem történhetett volna. 😊
több mint 1 éve
Én azt írtam, h SB-ra ekkor lenne esély az O-val. Hogy pl megugord a 33 pontot playoffban v döntőben.Te is beleesel abba a hibába, hogy azt hiszed, egy SB győztes keret az teljesen hibátlan, minden poszton komplett.RW természetesen alkalmas SB-t nyerni, hiszen már nyert is. Nem is kell neki más, mint egy közepesnél kicsit jobb O, meg a liga legjobb védelme, ami sok labdát szerez, sok short fieldet ad, és kevés pontot enged. Ha ez megvan, akkor Wilson nem fogja elrontani, és csempiönsip 😊Sztem ez a keret még Wilson-SB kombinációhoz kevés
Ha az a kérdés, hogy tud-e úgy SB-t nyerni, hogy ő viszi a hátán a csapatot, és az ő extra hozzáadott értéke nyeri meg a meccseket, akkor nem. Voltak ilyen emberek, úgy hívták őket hogy P.Manning, Brady meg Brees, meg még néhányan, de Wilson sohasem volt tagja ennek a klubnak.
Tehát az igazi kérdés: megvannak-e nálunk azok a feltételek, amik kellenek Wilsonnak egy SB runhoz? Asszem nincsenek.
De ezt nem tudom 100% biztonsággal mondani, mert ebbe a D-be belelátom azt, hogy 1-1 meccsre földbe állítson nagyon szuper offenseket- de azt sajnos nem, hogy ezt egy komplett PO menetelés minden meccsén megcsinálják.
Jan
- hiányzik egy domináns vakoldali tackle, akiben vakon bízol, h nem enged teret, viszont ad teret és időt, mert RW nem érzi a belső órát v nem is tanulta meg soha
amìg ez nincs, addig pánikol, illetve improvizál (Freiermuth ütemútvonalai mennek a kukába, max checkdownnak jó, mert Pat eszes gyerek és kisegít, de ezek nem direkt TE játékok)
- hiányzik egy mozgékony jobb oldali tackle, aki a szélsőpasszoknál nem engedi passzirányba a pass rushert,
Wilson ezt lábon már nem tudja térben kimozogni, lassú hozzá, cserébe nem kockáztat, ergo egy félpályát kiszedsz a playbookból, mert takarást nem dob meg.
- hiányzik egy dominàns területuraló WR, mert Pickens és Austin inkább Baldwin és Lockett, mint Metcalf
Pickens nem jó route-futó, hanem bravúrelkapó és könnyen szeparálódik, de nem a pontossága, hanem az ütemérzéke, rámenőssége (néha határfeszegetése) miatt, de Wilson ezt nem mindig hiszi el neki, inkább visszatartja a labdát (double pump) és csett, oda van a tér-ütem, illetve a belső ütemszámolásban Wilson mindig gyenge volt.
Kellene egy egyszerűbben dolgozó X receiver, aki területet dominál és oda pontosan megérkezik neki. Egy Terry McLaurin kaliber.
A depth-ről nem írok, de futójátékban, a handoffok Warrennel gördülékenyebbek, mint Harrissel.
Harris egy megfontolt, gap vision futó, sztem a Hawksban ilyen alig volt, ha volt.
Mindig is rumble vagy power runnerekkel dolgozott, mint Lynch, Dallas, Rawls, Carson, Penny, Walker. Warren jobban hasonlít.
Meg is látszik, h Harris-nél az üztemezés meg a játékeladás nem meg perfekten. Mindjuk, ha Najee megindul és felgyorsul, akkor már megy a rumble, de neki a kezdősebessége lassú.
Más típusú futó komfortosabb lenne, de ez már szőrszálhasogatás.
A védelem más tészta, az majdnem kész van, talán egy airlock corner kellene, aki fölött nem hajigálják át a lasztit és izomból kikúrja az elkapót a routeról.
Mondjuk ott az öregedés/sérülés/teljesítményesés/fluktuáció nagyobb faktor.
Willie Parker
Hogy mást ne mondjak, amelyik csapat úgy nyer SB-t, hogy 500 (!) passzolt , és 113 futott yardot enged, benyel 33 pontot, ott szerinted a védelemmel minden rendben? Minden poszton komplett? Mert az Eagles így nyert.
Jan
Ezzel az O-val PO-ban többmeccses mintán a 20-23 pont a cél kb.
Nem tudom, h a védelem megoldja-e, h Cincy, KC, Chargers, Ravens, Bills kalibereket mind-mind 20 alatt tart...és a döntőben egy Lions, Niners, Packers-t pl
több mint 1 éve
bengals a hetvegen. szerintem sokkal jobbak, mint azt az eredmenyek mutatjak es a browns meccs utan meg fel is szivjak magukat, tekintve, hogy nekik aztan vegkepp nincs mas valasztas, mint megverni minket, ha PO-t akarnak.
Hosszu hetunk van, lehet rakeszulni, lehet jobban tervezni, mint a rovid heten.
Es nekunk is mocskosul kell a meccs.
több mint 1 éve
Please ne kezdjük előről! Elfogadom, kellett és kész! Peace!Koszonom.A szerzodese nem volt joHát ezen felröhögtem....bocs. Hidd el többet értettem a levezetésedből, mint gondolnád. Ettől még én az OBJ szerződést ÉS 1 évre ÉS voidolva csak akkor tudtam értelmezni, ha SB a cél ÉS adott évben. Ezt tartom most is DE elfogadom, ha másként gondolod.
no
Klemó
A lenyeg hogy kellettek valakik BARMI aron es ez a kulcs. Rossz kinalati evben jott amiert EDC rugdoshatja magat mert a problema nem ujkeletu volt. TEHAT
1 evre mert nem volt hosszutavu megoldas mar akkor sem, ES voidolva mert a cap szoros. NEM a SB volt vele a cel.
2022 Proche-Robinson-Duverney a 11 felallasunk. Volt egy Bate aki addigra megmutatta hogy tehetseges de nem lehet ra szamitani a serulesek miatt. KB zero drafttoke, minimalis fizetesbol jott 2023 okok megadva es jo elore megjosolva miert jott a valtozas es az nem a SB nalam
2023 ZF 1.kor, Agholor kb 3m/ev es jott OBJ nem volt jobb es senki nem mondja hogy jo volt sot en szidom erte EDC-t. Ez 2022-hoz es ravens elkapo szemelyzethez viszonyitva kivalo, de ligaszinten az biztos nem es a Pats szurkolok konnyesre rohogtek magukat Agholor erkezesenel. A koltes az elkapokra meg vele is semmiseg. 2022-ben DJ kapott egy keteves 36m papirt itt es nem osszehasonlitani akarom csak a penzmennyiseg a posztra meg igy is nevetseges ( az hogy rosszul elkoltve azzal egyetertve )
no
több mint 1 éve
Koszonom.A szerzodese nem volt joHát ezen felröhögtem....bocs. Hidd el többet értettem a levezetésedből, mint gondolnád. Ettől még én az OBJ szerződést ÉS 1 évre ÉS voidolva csak akkor tudtam értelmezni, ha SB a cél ÉS adott évben. Ezt tartom most is DE elfogadom, ha másként gondolod.
no
Klemó
A lenyeg hogy kellettek valakik BARMI aron es ez a kulcs. Rossz kinalati evben jott amiert EDC rugdoshatja magat mert a problema nem ujkeletu volt. TEHAT
1 evre mert nem volt hosszutavu megoldas mar akkor sem, ES voidolva mert a cap szoros. NEM a SB volt vele a cel.
2022 Proche-Robinson-Duverney a 11 felallasunk. Volt egy Bate aki addigra megmutatta hogy tehetseges de nem lehet ra szamitani a serulesek miatt. KB zero drafttoke, minimalis fizetesbol jott 2023 okok megadva es jo elore megjosolva miert jott a valtozas es az nem a SB nalam
2023 ZF 1.kor, Agholor kb 3m/ev es jott OBJ nem volt jobb es senki nem mondja hogy jo volt sot en szidom erte EDC-t. Ez 2022-hoz es ravens elkapo szemelyzethez viszonyitva kivalo, de ligaszinten az biztos nem es a Pats szurkolok konnyesre rohogtek magukat Agholor erkezesenel. A koltes az elkapokra meg vele is semmiseg. 2022-ben DJ kapott egy keteves 36m papirt itt es nem osszehasonlitani akarom csak a penzmennyiseg a posztra meg igy is nevetseges ( az hogy rosszul elkoltve azzal egyetertve )
több mint 1 éve
A szerzodese nem volt joHát ezen felröhögtem....bocs. Hidd el többet értettem a levezetésedből, mint gondolnád. Ettől még én az OBJ szerződést ÉS 1 évre ÉS voidolva csak akkor tudtam értelmezni, ha SB a cél ÉS adott évben. Ezt tartom most is DE elfogadom, ha másként gondolod.
no
több mint 1 éve
OBJ meg a logikus levezetes a szivedbe maradt, ha jol emlekszem SB vagy bust volt a megoldas miatta 😊Mit mondanal ha Aiyuk idejott volna? Dinasztia vagy bust?
A szerzodese nem volt jo, de ha nem latod az elozmenyeket az sajat problema.
több mint 1 éve
Magyarul tartsd meg Wilsont "olcsón" és erősíts a fentiek szerint.Sztem ez a keret még Wilson-SB kombinációhoz kevésEn kettevettem. Iden barmi lehet, de ez szinte igaz mindenkire. 10 csapat akar egyaltalan bejutni amibol 2 kiemelkedik ezert vagy azert a tobbinek van baja. Ezek kozott mindenkinek van eselye mindenki ellen. A ketto kiemelt meg nem sok. Jovore ez konnyeden lehet 4-5 is.RW természetesen alkalmas SB-t nyerni, hiszen már nyert is. Nem is kell neki más, mint egy közepesnél kicsit jobb O, meg a liga legjobb védelme, ami sok labdát szerez, sok short fieldet ad, és kevés pontot enged. Ha ez megvan, akkor Wilson nem fogja elrontani, és csempiönsip 😊
a jovot nezve ( kozelit) viszont egesz mas a beszelgetes. Ez a csapat kb a legkiegyensulyozottabb keretileg meg akkor is ha nem teljesen,van luk es hiba, fuggoen a nezoponttol, de a tobbi csapathoz kepest nagyon jol all.
Es itt jon a kerdes, RW alkalmas-e SB-t nyerni? Ha a valasz igen akkor drafttoke, cap minden adott hogy 1-3 ev#SB-ert menjen a csapat. Nalam ez lett volna az erdekes beszelgetes. Nem o a legjobb QB, de a keretben visszakap elonyt, mert itt lehet erositeni mig a tobbiek a szintentartast is nehezebben oldjak meg.
Ha a valasz nem akkor onnantol nem erdekel a beszelgetes, akkor a cel a leheto legjobb eredmeny, PO szinte adott es bizhatunk a szerencseben. Az hogy ez RW vagy mas reszletkerdes, a leheto legjobb aki elerheto es ehhez a celhoz RW adja magat.
De a lenyeg hogy a keret + a rendelkezesre allo toke az SB-t ero vagy sem. Nalam igen, persze extran kell kolteni es kell egy ehhez elegendo QB.
A tisztes PO es + szezon kb nulla esellyel; a PO-ban az nem feltetlenul hozz lazba. Es ezt a keret miatt fogjuk tudni JF-DJ ( nem is lattam jatszani ) es meg jopar nem kiemelkedo QB-val is. Akarunk-e tobbet? A keret eleg jo ra ( rakoltve )? Ha ezekre igen a valasz akkor marasd a RW kerdes.
no
Ha az a kérdés, hogy tud-e úgy SB-t nyerni, hogy ő viszi a hátán a csapatot, és az ő extra hozzáadott értéke nyeri meg a meccseket, akkor nem. Voltak ilyen emberek, úgy hívták őket hogy P.Manning, Brady meg Brees, meg még néhányan, de Wilson sohasem volt tagja ennek a klubnak.
Tehát az igazi kérdés: megvannak-e nálunk azok a feltételek, amik kellenek Wilsonnak egy SB runhoz? Asszem nincsenek.
De ezt nem tudom 100% biztonsággal mondani, mert ebbe a D-be belelátom azt, hogy 1-1 meccsre földbe állítson nagyon szuper offenseket- de azt sajnos nem, hogy ezt egy komplett PO menetelés minden meccsén megcsinálják.
Jan
- hiányzik egy domináns vakoldali tackle, akiben vakon bízol, h nem enged teret, viszont ad teret és időt, mert RW nem érzi a belső órát v nem is tanulta meg soha
amìg ez nincs, addig pánikol, illetve improvizál (Freiermuth ütemútvonalai mennek a kukába, max checkdownnak jó, mert Pat eszes gyerek és kisegít, de ezek nem direkt TE játékok)
- hiányzik egy mozgékony jobb oldali tackle, aki a szélsőpasszoknál nem engedi passzirányba a pass rushert,
Wilson ezt lábon már nem tudja térben kimozogni, lassú hozzá, cserébe nem kockáztat, ergo egy félpályát kiszedsz a playbookból, mert takarást nem dob meg.
- hiányzik egy dominàns területuraló WR, mert Pickens és Austin inkább Baldwin és Lockett, mint Metcalf
Pickens nem jó route-futó, hanem bravúrelkapó és könnyen szeparálódik, de nem a pontossága, hanem az ütemérzéke, rámenőssége (néha határfeszegetése) miatt, de Wilson ezt nem mindig hiszi el neki, inkább visszatartja a labdát (double pump) és csett, oda van a tér-ütem, illetve a belső ütemszámolásban Wilson mindig gyenge volt.
Kellene egy egyszerűbben dolgozó X receiver, aki területet dominál és oda pontosan megérkezik neki. Egy Terry McLaurin kaliber.
A depth-ről nem írok, de futójátékban, a handoffok Warrennel gördülékenyebbek, mint Harrissel.
Harris egy megfontolt, gap vision futó, sztem a Hawksban ilyen alig volt, ha volt.
Mindig is rumble vagy power runnerekkel dolgozott, mint Lynch, Dallas, Rawls, Carson, Penny, Walker. Warren jobban hasonlít.
Meg is látszik, h Harris-nél az üztemezés meg a játékeladás nem meg perfekten. Mindjuk, ha Najee megindul és felgyorsul, akkor már megy a rumble, de neki a kezdősebessége lassú.
Más típusú futó komfortosabb lenne, de ez már szőrszálhasogatás.
A védelem más tészta, az majdnem kész van, talán egy airlock corner kellene, aki fölött nem hajigálják át a lasztit és izomból kikúrja az elkapót a routeról.
Mondjuk ott az öregedés/sérülés/teljesítményesés/fluktuáció nagyobb faktor.
Willie Parker
Egyébként ha már a fentiek. Ha a számokat nézem Moore egész szépen védi Wilsont a vak oldalon a szazon második felére. Ahol gondja van az a futástámogatás.
Jobb oldlon ott van Fautanu. Reméljük, hogy beválik. Az első szörnyü meccs után látványosan fejlődött. Aztán jött a sérülés. Itt Jones van....ja....
A WR oldalon valóban hiányzik egy nüansz route runner. Ezért választottuk Roman Wilsont. Csak remélni tudom, hogy hamarosan látjuk majd pályán.
Hoppi. Hát akkor nem vagyunk messze, kivéve airlock corner? Nyilván nem ilyen egyszerű, de a fal bebiztosítása nyilvánvaló kulcs Wilsonnak, de egyébként minden irányítónak.
De itt továbbra is hipotetikus vita megy. Mindem csakis az alternatívákkal együtt elemezhető, de ezt a vitát nem nyitom.újra. (ahogy bezártam a szívembe az OBJ szerződés logikus levezetését is anno..)
több mint 1 éve
Te is beleesel abba a hibába, hogy azt hiszed, egy SB győztes keret az teljesen hibátlan, minden poszton komplett.Bocs beledumálásèrt 🙏. Mondjuk ja, az csapat aztán tele volt lyukkal ès jó nèhány kulcs sèrülttel. Csak az alapszakasz lendület ès az öltözői flow (meg valóban a Jèzusi csoda 😏😉) elvitt a vègèig. A legutóbbi SB csapatunk de ez a mostani meg pláne sokkal komplettebb osztán lehet nem lesz semmise.
Hogy mást ne mondjak, amelyik csapat úgy nyer SB-t, hogy 500 (!) passzolt , és 113 futott yardot enged, benyel 33 pontot, ott szerinted a védelemmel minden rendben? Minden poszton komplett? Mert az Eagles így nyert.
Jan
Simán lehet hogy lesz egy PennSB èn már nagyon várnèk egy ilyet. De előtte decemberben mindenkèpp tali 😊
több mint 1 éve
Na eppen el is kezdodhetne a beszelgetes csak sajnos mi ugyanabban a sarokban vagyunk.Sztem ez a keret még Wilson-SB kombinációhoz kevésEn kettevettem. Iden barmi lehet, de ez szinte igaz mindenkire. 10 csapat akar egyaltalan bejutni amibol 2 kiemelkedik ezert vagy azert a tobbinek van baja. Ezek kozott mindenkinek van eselye mindenki ellen. A ketto kiemelt meg nem sok. Jovore ez konnyeden lehet 4-5 is.RW természetesen alkalmas SB-t nyerni, hiszen már nyert is. Nem is kell neki más, mint egy közepesnél kicsit jobb O, meg a liga legjobb védelme, ami sok labdát szerez, sok short fieldet ad, és kevés pontot enged. Ha ez megvan, akkor Wilson nem fogja elrontani, és csempiönsip 😊
a jovot nezve ( kozelit) viszont egesz mas a beszelgetes. Ez a csapat kb a legkiegyensulyozottabb keretileg meg akkor is ha nem teljesen,van luk es hiba, fuggoen a nezoponttol, de a tobbi csapathoz kepest nagyon jol all.
Es itt jon a kerdes, RW alkalmas-e SB-t nyerni? Ha a valasz igen akkor drafttoke, cap minden adott hogy 1-3 ev#SB-ert menjen a csapat. Nalam ez lett volna az erdekes beszelgetes. Nem o a legjobb QB, de a keretben visszakap elonyt, mert itt lehet erositeni mig a tobbiek a szintentartast is nehezebben oldjak meg.
Ha a valasz nem akkor onnantol nem erdekel a beszelgetes, akkor a cel a leheto legjobb eredmeny, PO szinte adott es bizhatunk a szerencseben. Az hogy ez RW vagy mas reszletkerdes, a leheto legjobb aki elerheto es ehhez a celhoz RW adja magat.
De a lenyeg hogy a keret + a rendelkezesre allo toke az SB-t ero vagy sem. Nalam igen, persze extran kell kolteni es kell egy ehhez elegendo QB.
A tisztes PO es + szezon kb nulla esellyel; a PO-ban az nem feltetlenul hozz lazba. Es ezt a keret miatt fogjuk tudni JF-DJ ( nem is lattam jatszani ) es meg jopar nem kiemelkedo QB-val is. Akarunk-e tobbet? A keret eleg jo ra ( rakoltve )? Ha ezekre igen a valasz akkor marasd a RW kerdes.
no
Ha az a kérdés, hogy tud-e úgy SB-t nyerni, hogy ő viszi a hátán a csapatot, és az ő extra hozzáadott értéke nyeri meg a meccseket, akkor nem. Voltak ilyen emberek, úgy hívták őket hogy P.Manning, Brady meg Brees, meg még néhányan, de Wilson sohasem volt tagja ennek a klubnak.
Tehát az igazi kérdés: megvannak-e nálunk azok a feltételek, amik kellenek Wilsonnak egy SB runhoz? Asszem nincsenek.
De ezt nem tudom 100% biztonsággal mondani, mert ebbe a D-be belelátom azt, hogy 1-1 meccsre földbe állítson nagyon szuper offenseket- de azt sajnos nem, hogy ezt egy komplett PO menetelés minden meccsén megcsinálják.
Jan
- hiányzik egy domináns vakoldali tackle, akiben vakon bízol, h nem enged teret, viszont ad teret és időt, mert RW nem érzi a belső órát v nem is tanulta meg soha
amìg ez nincs, addig pánikol, illetve improvizál (Freiermuth ütemútvonalai mennek a kukába, max checkdownnak jó, mert Pat eszes gyerek és kisegít, de ezek nem direkt TE játékok)
- hiányzik egy mozgékony jobb oldali tackle, aki a szélsőpasszoknál nem engedi passzirányba a pass rushert,
Wilson ezt lábon már nem tudja térben kimozogni, lassú hozzá, cserébe nem kockáztat, ergo egy félpályát kiszedsz a playbookból, mert takarást nem dob meg.
- hiányzik egy dominàns területuraló WR, mert Pickens és Austin inkább Baldwin és Lockett, mint Metcalf
Pickens nem jó route-futó, hanem bravúrelkapó és könnyen szeparálódik, de nem a pontossága, hanem az ütemérzéke, rámenőssége (néha határfeszegetése) miatt, de Wilson ezt nem mindig hiszi el neki, inkább visszatartja a labdát (double pump) és csett, oda van a tér-ütem, illetve a belső ütemszámolásban Wilson mindig gyenge volt.
Kellene egy egyszerűbben dolgozó X receiver, aki területet dominál és oda pontosan megérkezik neki. Egy Terry McLaurin kaliber.
A depth-ről nem írok, de futójátékban, a handoffok Warrennel gördülékenyebbek, mint Harrissel.
Harris egy megfontolt, gap vision futó, sztem a Hawksban ilyen alig volt, ha volt.
Mindig is rumble vagy power runnerekkel dolgozott, mint Lynch, Dallas, Rawls, Carson, Penny, Walker. Warren jobban hasonlít.
Meg is látszik, h Harris-nél az üztemezés meg a játékeladás nem meg perfekten. Mindjuk, ha Najee megindul és felgyorsul, akkor már megy a rumble, de neki a kezdősebessége lassú.
Más típusú futó komfortosabb lenne, de ez már szőrszálhasogatás.
A védelem más tészta, az majdnem kész van, talán egy airlock corner kellene, aki fölött nem hajigálják át a lasztit és izomból kikúrja az elkapót a routeról.
Mondjuk ott az öregedés/sérülés/teljesítményesés/fluktuáció nagyobb faktor.
Willie Parker
De talan....
| Ha nagyon senki akkor talan majd en atallok a masik oldalra csak a beszelgetes kedveert 😊 |
több mint 1 éve
Te is beleesel abba a hibába, hogy azt hiszed, egy SB győztes keret az teljesen hibátlan, minden poszton komplett.RW természetesen alkalmas SB-t nyerni, hiszen már nyert is. Nem is kell neki más, mint egy közepesnél kicsit jobb O, meg a liga legjobb védelme, ami sok labdát szerez, sok short fieldet ad, és kevés pontot enged. Ha ez megvan, akkor Wilson nem fogja elrontani, és csempiönsip 😊Sztem ez a keret még Wilson-SB kombinációhoz kevés
Ha az a kérdés, hogy tud-e úgy SB-t nyerni, hogy ő viszi a hátán a csapatot, és az ő extra hozzáadott értéke nyeri meg a meccseket, akkor nem. Voltak ilyen emberek, úgy hívták őket hogy P.Manning, Brady meg Brees, meg még néhányan, de Wilson sohasem volt tagja ennek a klubnak.
Tehát az igazi kérdés: megvannak-e nálunk azok a feltételek, amik kellenek Wilsonnak egy SB runhoz? Asszem nincsenek.
De ezt nem tudom 100% biztonsággal mondani, mert ebbe a D-be belelátom azt, hogy 1-1 meccsre földbe állítson nagyon szuper offenseket- de azt sajnos nem, hogy ezt egy komplett PO menetelés minden meccsén megcsinálják.
Jan
- hiányzik egy domináns vakoldali tackle, akiben vakon bízol, h nem enged teret, viszont ad teret és időt, mert RW nem érzi a belső órát v nem is tanulta meg soha
amìg ez nincs, addig pánikol, illetve improvizál (Freiermuth ütemútvonalai mennek a kukába, max checkdownnak jó, mert Pat eszes gyerek és kisegít, de ezek nem direkt TE játékok)
- hiányzik egy mozgékony jobb oldali tackle, aki a szélsőpasszoknál nem engedi passzirányba a pass rushert,
Wilson ezt lábon már nem tudja térben kimozogni, lassú hozzá, cserébe nem kockáztat, ergo egy félpályát kiszedsz a playbookból, mert takarást nem dob meg.
- hiányzik egy dominàns területuraló WR, mert Pickens és Austin inkább Baldwin és Lockett, mint Metcalf
Pickens nem jó route-futó, hanem bravúrelkapó és könnyen szeparálódik, de nem a pontossága, hanem az ütemérzéke, rámenőssége (néha határfeszegetése) miatt, de Wilson ezt nem mindig hiszi el neki, inkább visszatartja a labdát (double pump) és csett, oda van a tér-ütem, illetve a belső ütemszámolásban Wilson mindig gyenge volt.
Kellene egy egyszerűbben dolgozó X receiver, aki területet dominál és oda pontosan megérkezik neki. Egy Terry McLaurin kaliber.
A depth-ről nem írok, de futójátékban, a handoffok Warrennel gördülékenyebbek, mint Harrissel.
Harris egy megfontolt, gap vision futó, sztem a Hawksban ilyen alig volt, ha volt.
Mindig is rumble vagy power runnerekkel dolgozott, mint Lynch, Dallas, Rawls, Carson, Penny, Walker. Warren jobban hasonlít.
Meg is látszik, h Harris-nél az üztemezés meg a játékeladás nem meg perfekten. Mindjuk, ha Najee megindul és felgyorsul, akkor már megy a rumble, de neki a kezdősebessége lassú.
Más típusú futó komfortosabb lenne, de ez már szőrszálhasogatás.
A védelem más tészta, az majdnem kész van, talán egy airlock corner kellene, aki fölött nem hajigálják át a lasztit és izomból kikúrja az elkapót a routeról.
Mondjuk ott az öregedés/sérülés/teljesítményesés/fluktuáció nagyobb faktor.
Willie Parker
Hogy mást ne mondjak, amelyik csapat úgy nyer SB-t, hogy 500 (!) passzolt , és 113 futott yardot enged, benyel 33 pontot, ott szerinted a védelemmel minden rendben? Minden poszton komplett? Mert az Eagles így nyert.
több mint 1 éve
Sztem ez a keret még Wilson-SB kombinációhoz kevésEn kettevettem. Iden barmi lehet, de ez szinte igaz mindenkire. 10 csapat akar egyaltalan bejutni amibol 2 kiemelkedik ezert vagy azert a tobbinek van baja. Ezek kozott mindenkinek van eselye mindenki ellen. A ketto kiemelt meg nem sok. Jovore ez konnyeden lehet 4-5 is.RW természetesen alkalmas SB-t nyerni, hiszen már nyert is. Nem is kell neki más, mint egy közepesnél kicsit jobb O, meg a liga legjobb védelme, ami sok labdát szerez, sok short fieldet ad, és kevés pontot enged. Ha ez megvan, akkor Wilson nem fogja elrontani, és csempiönsip 😊
a jovot nezve ( kozelit) viszont egesz mas a beszelgetes. Ez a csapat kb a legkiegyensulyozottabb keretileg meg akkor is ha nem teljesen,van luk es hiba, fuggoen a nezoponttol, de a tobbi csapathoz kepest nagyon jol all.
Es itt jon a kerdes, RW alkalmas-e SB-t nyerni? Ha a valasz igen akkor drafttoke, cap minden adott hogy 1-3 ev#SB-ert menjen a csapat. Nalam ez lett volna az erdekes beszelgetes. Nem o a legjobb QB, de a keretben visszakap elonyt, mert itt lehet erositeni mig a tobbiek a szintentartast is nehezebben oldjak meg.
Ha a valasz nem akkor onnantol nem erdekel a beszelgetes, akkor a cel a leheto legjobb eredmeny, PO szinte adott es bizhatunk a szerencseben. Az hogy ez RW vagy mas reszletkerdes, a leheto legjobb aki elerheto es ehhez a celhoz RW adja magat.
De a lenyeg hogy a keret + a rendelkezesre allo toke az SB-t ero vagy sem. Nalam igen, persze extran kell kolteni es kell egy ehhez elegendo QB.
A tisztes PO es + szezon kb nulla esellyel; a PO-ban az nem feltetlenul hozz lazba. Es ezt a keret miatt fogjuk tudni JF-DJ ( nem is lattam jatszani ) es meg jopar nem kiemelkedo QB-val is. Akarunk-e tobbet? A keret eleg jo ra ( rakoltve )? Ha ezekre igen a valasz akkor marasd a RW kerdes.
no
Ha az a kérdés, hogy tud-e úgy SB-t nyerni, hogy ő viszi a hátán a csapatot, és az ő extra hozzáadott értéke nyeri meg a meccseket, akkor nem. Voltak ilyen emberek, úgy hívták őket hogy P.Manning, Brady meg Brees, meg még néhányan, de Wilson sohasem volt tagja ennek a klubnak.
Tehát az igazi kérdés: megvannak-e nálunk azok a feltételek, amik kellenek Wilsonnak egy SB runhoz? Asszem nincsenek.
De ezt nem tudom 100% biztonsággal mondani, mert ebbe a D-be belelátom azt, hogy 1-1 meccsre földbe állítson nagyon szuper offenseket- de azt sajnos nem, hogy ezt egy komplett PO menetelés minden meccsén megcsinálják.
Jan
- hiányzik egy domináns vakoldali tackle, akiben vakon bízol, h nem enged teret, viszont ad teret és időt, mert RW nem érzi a belső órát v nem is tanulta meg soha
amìg ez nincs, addig pánikol, illetve improvizál (Freiermuth ütemútvonalai mennek a kukába, max checkdownnak jó, mert Pat eszes gyerek és kisegít, de ezek nem direkt TE játékok)
- hiányzik egy mozgékony jobb oldali tackle, aki a szélsőpasszoknál nem engedi passzirányba a pass rushert,
Wilson ezt lábon már nem tudja térben kimozogni, lassú hozzá, cserébe nem kockáztat, ergo egy félpályát kiszedsz a playbookból, mert takarást nem dob meg.
- hiányzik egy dominàns területuraló WR, mert Pickens és Austin inkább Baldwin és Lockett, mint Metcalf
Pickens nem jó route-futó, hanem bravúrelkapó és könnyen szeparálódik, de nem a pontossága, hanem az ütemérzéke, rámenőssége (néha határfeszegetése) miatt, de Wilson ezt nem mindig hiszi el neki, inkább visszatartja a labdát (double pump) és csett, oda van a tér-ütem, illetve a belső ütemszámolásban Wilson mindig gyenge volt.
Kellene egy egyszerűbben dolgozó X receiver, aki területet dominál és oda pontosan megérkezik neki. Egy Terry McLaurin kaliber.
A depth-ről nem írok, de futójátékban, a handoffok Warrennel gördülékenyebbek, mint Harrissel.
Harris egy megfontolt, gap vision futó, sztem a Hawksban ilyen alig volt, ha volt.
Mindig is rumble vagy power runnerekkel dolgozott, mint Lynch, Dallas, Rawls, Carson, Penny, Walker. Warren jobban hasonlít.
Meg is látszik, h Harris-nél az üztemezés meg a játékeladás nem megy perfekten. Mondjuk, ha Najee megindul és felgyorsul, akkor már megy a rumble, de neki a kezdősebessége lassú.
Más típusú futó komfortosabb lenne, de ez már szőrszálhasogatás.
A védelem más tészta, az majdnem kész van, talán egy airlock corner kellene, aki fölött nem hajigálják át a lasztit és izomból kikúrja az elkapót a routeról.
Mondjuk ott az öregedés/sérülés/teljesítményesés/fluktuáció nagyobb faktor.
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 1 éve
En kettevettem. Iden barmi lehet, de ez szinte igaz mindenkire. 10 csapat akar egyaltalan bejutni amibol 2 kiemelkedik ezert vagy azert a tobbinek van baja. Ezek kozott mindenkinek van eselye mindenki ellen. A ketto kiemelt meg nem sok. Jovore ez konnyeden lehet 4-5 is.RW természetesen alkalmas SB-t nyerni, hiszen már nyert is. Nem is kell neki más, mint egy közepesnél kicsit jobb O, meg a liga legjobb védelme, ami sok labdát szerez, sok short fieldet ad, és kevés pontot enged. Ha ez megvan, akkor Wilson nem fogja elrontani, és csempiönsip 😊
a jovot nezve ( kozelit) viszont egesz mas a beszelgetes. Ez a csapat kb a legkiegyensulyozottabb keretileg meg akkor is ha nem teljesen,van luk es hiba, fuggoen a nezoponttol, de a tobbi csapathoz kepest nagyon jol all.
Es itt jon a kerdes, RW alkalmas-e SB-t nyerni? Ha a valasz igen akkor drafttoke, cap minden adott hogy 1-3 ev#SB-ert menjen a csapat. Nalam ez lett volna az erdekes beszelgetes. Nem o a legjobb QB, de a keretben visszakap elonyt, mert itt lehet erositeni mig a tobbiek a szintentartast is nehezebben oldjak meg.
Ha a valasz nem akkor onnantol nem erdekel a beszelgetes, akkor a cel a leheto legjobb eredmeny, PO szinte adott es bizhatunk a szerencseben. Az hogy ez RW vagy mas reszletkerdes, a leheto legjobb aki elerheto es ehhez a celhoz RW adja magat.
De a lenyeg hogy a keret + a rendelkezesre allo toke az SB-t ero vagy sem. Nalam igen, persze extran kell kolteni es kell egy ehhez elegendo QB.
A tisztes PO es + szezon kb nulla esellyel; a PO-ban az nem feltetlenul hozz lazba. Es ezt a keret miatt fogjuk tudni JF-DJ ( nem is lattam jatszani ) es meg jopar nem kiemelkedo QB-val is. Akarunk-e tobbet? A keret eleg jo ra ( rakoltve )? Ha ezekre igen a valasz akkor marasd a RW kerdes.
no
Ha az a kérdés, hogy tud-e úgy SB-t nyerni, hogy ő viszi a hátán a csapatot, és az ő extra hozzáadott értéke nyeri meg a meccseket, akkor nem. Voltak ilyen emberek, úgy hívták őket hogy P.Manning, Brady meg Brees, meg még néhányan, de Wilson sohasem volt tagja ennek a klubnak.
Tehát az igazi kérdés: megvannak-e nálunk azok a feltételek, amik kellenek Wilsonnak egy SB runhoz? Asszem nincsenek.
De ezt nem tudom 100% biztonsággal mondani, mert ebbe a D-be belelátom azt, hogy 1-1 meccsre földbe állítson nagyon szuper offenseket- de azt sajnos nem, hogy ezt egy komplett PO menetelés minden meccsén megcsinálják.
több mint 1 éve
Szezon közepén vagyunk, 8-3 mérleggel.www.spotrac.com/nfl/player/market-value/_/id/9885/russell-wilson
De közben a QB kérdést boncolgatjuk.
Jets topic Te vagy az? /bocs/
Persze nem kéne örült pénzt adni RW-nek, de ha ő nem,akkor ki lesz?
Rodgers, Darnold, draft?
Kösz nem. Remélem RW és a GM korrekt lesz egymással és kap vmi nagy ösztönzös ,olcsó' 25-30 millás , max 2 éves szerződést.
steelwolf
haha
www.spotrac.com/nfl/player/_/id/9885/russell-wilson
idén is 40et zsebelt, biztos lefirkál óccsőèrt, 5 egész meccse volt, annyit Hamupipőkének is összerak egy jó Coord....

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 1 éve
Februárban meccset nyerni 😉Szezon közepén vagyunk, 8-3 mérleggel.biztos korrekt lesz mindketto.
De közben a QB kérdést boncolgatjuk.
Jets topic Te vagy az? /bocs/
Persze nem kéne örült pénzt adni RW-nek, de ha ő nem,akkor ki lesz?
Rodgers, Darnold, draft?
Kösz nem. Remélem RW és a GM korrekt lesz egymással és kap vmi nagy ösztönzös ,olcsó' 25-30 millás , max 2 éves szerződést.
steelwolf
Mi lesz az elvarasod ezen ketto evben, amivel elgedett lennel?
no
több mint 1 éve
Szezon közepén vagyunk, 8-3 mérleggel.biztos korrekt lesz mindketto.
De közben a QB kérdést boncolgatjuk.
Jets topic Te vagy az? /bocs/
Persze nem kéne örült pénzt adni RW-nek, de ha ő nem,akkor ki lesz?
Rodgers, Darnold, draft?
Kösz nem. Remélem RW és a GM korrekt lesz egymással és kap vmi nagy ösztönzös ,olcsó' 25-30 millás , max 2 éves szerződést.
steelwolf
Mi lesz az elvarasod ezen ketto evben, amivel elgedett lennel?
több mint 1 éve
En kettevettem. Iden barmi lehet, de ez szinte igaz mindenkire. 10 csapat akar egyaltalan bejutni amibol 2 kiemelkedik ezert vagy azert a tobbinek van baja. Ezek kozott mindenkinek van eselye mindenki ellen. A ketto kiemelt meg nem sok. Jovore ez konnyeden lehet 4-5 is. a jovot nezve ( kozelit) viszont egesz mas a beszelgetes. Ez a csapat kb a legkiegyensulyozottabb keretileg meg akkor is ha nem teljesen,van luk es hiba, fuggoen a nezoponttol, de a tobbi csapathoz kepest nagyon jol all.
Es itt jon a kerdes, RW alkalmas-e SB-t nyerni? Ha a valasz igen akkor drafttoke, cap minden adott hogy 1-3 ev#SB-ert menjen a csapat. Nalam ez lett volna az erdekes beszelgetes. Nem o a legjobb QB, de a keretben visszakap elonyt, mert itt lehet erositeni mig a tobbiek a szintentartast is nehezebben oldjak meg.
Ha a valasz nem akkor onnantol nem erdekel a beszelgetes, akkor a cel a leheto legjobb eredmeny, PO szinte adott es bizhatunk a szerencseben. Az hogy ez RW vagy mas reszletkerdes, a leheto legjobb aki elerheto es ehhez a celhoz RW adja magat.
De a lenyeg hogy a keret + a rendelkezesre allo toke az SB-t ero vagy sem. Nalam igen, persze extran kell kolteni es kell egy ehhez elegendo QB.
A tisztes PO es + szezon kb nulla esellyel; a PO-ban az nem feltetlenul hozz lazba. Es ezt a keret miatt fogjuk tudni JF-DJ ( nem is lattam jatszani ) es meg jopar nem kiemelkedo QB-val is. Akarunk-e tobbet? A keret eleg jo ra ( rakoltve )? Ha ezekre igen a valasz akkor marasd a RW kerdes.
több mint 1 éve
Szezon közepén vagyunk, 8-3 mérleggel. De közben a QB kérdést boncolgatjuk.
Jets topic Te vagy az? /bocs/
Persze nem kéne örült pénzt adni RW-nek, de ha ő nem,akkor ki lesz?
Rodgers, Darnold, draft?
Kösz nem. Remélem RW és a GM korrekt lesz egymással és kap vmi nagy ösztönzös ,olcsó' 25-30 millás , max 2 éves szerződést.
több mint 1 éve
Nekem fogalmam sincs, hogy ez az O mire megy egy igazi pisztolybárbajon. Mivel adat nincs róla, így Én erről nem szeretnék véleményt. Még alig használtuk a TE-ket igazán, ahogy a 2 X elkapónkat sem teszteltük ki playekkel. Ezt várom már mióta, hogy lehessen benne hibázni, hogy lássuk a szélsőértékeket még akkor is, ha abban benne lehet a vereség is. By the way egyébként a Browns meccs "kicsiben" ilyen volt. Amikor el lett engedve az O, akkor a masszív hóesés ellenére mentünk, és jöttek a yardok és ugye ki tudja, hogy ha nincs a rossz clock management a végén mi lett volna. Az a jó hír, hogy erről az O-ról ez ki fog derülni. A következő 6 meccsen nem egyszer lesz olyan, hogy az O-nak tömeget kell felpakolnia és hátrányból is. Látni fogjuk ez az O mire megy ezekkel a fegyverekkel. Nem kérdés, hogy nem ránk tennék a Ravens, Bengals, Chiefs ellen, de ha a D hozzáadott értékével is korrigálok, ott már fordulhat a párharca pár alkalommal.
több mint 1 éve
Én egy utat látok, de ne szaladjunk előre. (Ha már az én megállapításomból indultak ki itt sokan, pedig nem jövendölésnek szántam azt a hsz-t.)Istenem kell nekünk ide még egy Trubinsky nem hiszem...ne vicceljünk már.Pedig valszeg ilyen irányban kell gondolkodnunk, öregecske RW, Traubi, máshonnan kivágott megnemértett "zseni", mert nem látom jönni, hogy 1/20, vagy 2-3. kőr tájékán behúzzuk a következő frencsájz qb-t.
Razi
És olyan se lesz, hogy inget-gatyát ráteszünk valami "sztárirányító" szerződésére.
De ne legyen igazam.
kittli
1.) Szóval a mostani Russell Wilsontól többet kaptunk, mint vártunk, ez kétségtelen. Az is kétségtelen, hogy ez az offense - bármennyire is jól hívja Arhur Smith -nem alkalmas önerőből egy pisztolypárbajra és a playoff egy pontján az majd el fog jönni. Akkor lehet olyan ellenfél, akivel menni kell az eredményjelzőn: ez lehet a KC, a Bills, a Ravens, a Chargers és a Bengals is.
A csapat-balansszal még (mindig) az a bajom, hogy a védelemtől túl sok energiabefektetést, túl magas koncentrációt és túl magas minőségű játékot vár el a mai ligatrendekhez képest. Ez nem fenntartható, valószínűleg csődhöz vezet egy egymeccses mintán és valószínűleg hosszútávon sérültebbek is lesznek az átlagnál a játékosaink (pepitában ezt nyomja Shanahan offense oldalon a Ninersnél).
A mostani szezonban a védelemtől kellene egy nehéz sorsolás mellett zsinórban 6-7-8-9 brutális teljesítményű meccs, ahhoz hogy jó kiemelést szerezz és menetelj is a rájátszásban. Ez már nem a 2000-es évek ligatrendje.
Erre az évre ezt az egy esélyt látom, hogy a Def megugorja/megcáfolja a trendet és egy valósan történelmi teljesítményt hoz le. Egy egy lehetőség, de nem számolnám valós esélynek.
2.) Hosszútávon Russ Wilsonnal nem jutsz semerre, már 3 éves távlatban sem. Ha nincsen jobb opciód, akkor egy okos szerződéssel - ha erre ő is hajlandó - a szinten tartáshoz maradhat, ami azzal jár(hat), hogy mindig lesz PO-ba jutási esélyed, de sosem lesz igazi bajnoki esélyed az 1. pont miatt.
A draft nem opció, nekem marad az a két lázálmom, hogy Justin Herbert vagy Trevor Lawrence mozdíthatóvá válik ilyen-olyan okokból. A Chargers az előbbit majdnem teljes bizonyossággal kizárta Jimbo érkezésével, de az utóbbit nem adnám fel, mert a Jags teljes összeomlást mutat és őket történelmileg le lehet húzni.
Szóval én - mint agresszív GM - ha így állok hozzá - érdeklődnék Herbert és Lawrence felől. Legfeljebb visszautasítanak vagy elborult árat kérnek. Nálam az elborult ár három első kör fölött kezdődik, de Trevorban (is) látom azt, hogy elrontották, és javítható, jobban is, mint Wilson.
Herbertről nem beszélve, őt igazán még nem juttatták el a tehetsége határaihoz sem.
Aztán egy ilyen lépésből lehet Rams-féle SB nyerési lehetőség, meg lehet Browns-féle katasztrófa, bár nekem egyik irányító személyisége és tehetsége sem kérdéses.
Ha nem agresszív GM-ként viszonyulok a kérdéshez, akkor Wilsontól függetlenül építgetem a keretet és várok a kínálkozó draft lehetőségre, ami - nagy valószínűséggel, Tomlin hozzáállása és mágiája miatt - sosem lesz igazi, hanem egy Pickett-féle kényszermegoldás lesz.
Willie Parker
Mindenben egyetértek, de ezt a vonalat én nem vetném el. Pickettben sokkal több volt, mint ami kijött belőle (pechére pont a Canada dry éra alatt volt itt). Azért egy normális OC-val ő is képes lenne a PO közelébe vinni az O-t, kérdés, hogy mit hozna az ilyen irányítónak a plafon...?
több mint 1 éve
Mit adtak nekünk a rómaiak.....Itt valami óriási félreértések vannak szerintem. Trubinskyt Wilson mellett emlegetni legalább vicces. Wilson 3 meccsen jobban teljesített Kennynél aki még ennek ellenére is jobb volt Trubynál. Az oké, hogy nekünk kb. ez jut de azért opciók vannak. Russnak kell egy 3 éves farnehéz szerződés 2 ik éves voiddal mögé meg Fields bagóért. Aztán, ha odaérünk a hídhoz majd átmegyünk rajta.És ha elvonatkoztatsz a Kacsától, Traubitól, a Rénszarvastól meg a fasz tudja ki volt még itt Rőtlis óta, akkor is nyújt olyan teljesítményt Wilson, hogy 35 évesen odaadj neki egy hároméves szerződést?
Razi
Szokol
Nem, nem 3 éves szerződést fogunk kötni vele, legfeljebb a void miatt. A 2 év viszont benne van, de inkább a year by year szerződés a reális.
több mint 1 éve
Én egy utat látok, de ne szaladjunk előre. (Ha már az én megállapításomból indultak ki itt sokan, pedig nem jövendölésnek szántam azt a hsz-t.)Istenem kell nekünk ide még egy Trubinsky nem hiszem...ne vicceljünk már.Pedig valszeg ilyen irányban kell gondolkodnunk, öregecske RW, Traubi, máshonnan kivágott megnemértett "zseni", mert nem látom jönni, hogy 1/20, vagy 2-3. kőr tájékán behúzzuk a következő frencsájz qb-t.
Razi
És olyan se lesz, hogy inget-gatyát ráteszünk valami "sztárirányító" szerződésére.
De ne legyen igazam.
kittli
1.) Szóval a mostani Russell Wilsontól többet kaptunk, mint vártunk, ez kétségtelen. Az is kétségtelen, hogy ez az offense - bármennyire is jól hívja Arhur Smith -nem alkalmas önerőből egy pisztolypárbajra és a playoff egy pontján az majd el fog jönni. Akkor lehet olyan ellenfél, akivel menni kell az eredményjelzőn: ez lehet a KC, a Bills, a Ravens, a Chargers és a Bengals is.
A csapat-balansszal még (mindig) az a bajom, hogy a védelemtől túl sok energiabefektetést, túl magas koncentrációt és túl magas minőségű játékot vár el a mai ligatrendekhez képest. Ez nem fenntartható, valószínűleg csődhöz vezet egy egymeccses mintán és valószínűleg hosszútávon sérültebbek is lesznek az átlagnál a játékosaink (pepitában ezt nyomja Shanahan offense oldalon a Ninersnél).
A mostani szezonban a védelemtől kellene egy nehéz sorsolás mellett zsinórban 6-7-8-9 brutális teljesítményű meccs, ahhoz hogy jó kiemelést szerezz és menetelj is a rájátszásban. Ez már nem a 2000-es évek ligatrendje.
Erre az évre ezt az egy esélyt látom, hogy a Def megugorja/megcáfolja a trendet és egy valósan történelmi teljesítményt hoz le. Egy egy lehetőség, de nem számolnám valós esélynek.
2.) Hosszútávon Russ Wilsonnal nem jutsz semerre, már 3 éves távlatban sem. Ha nincsen jobb opciód, akkor egy okos szerződéssel - ha erre ő is hajlandó - a szinten tartáshoz maradhat, ami azzal jár(hat), hogy mindig lesz PO-ba jutási esélyed, de sosem lesz igazi bajnoki esélyed az 1. pont miatt.
A draft nem opció, nekem marad az a két lázálmom, hogy Justin Herbert vagy Trevor Lawrence mozdíthatóvá válik ilyen-olyan okokból. A Chargers az előbbit majdnem teljes bizonyossággal kizárta Jimbo érkezésével, de az utóbbit nem adnám fel, mert a Jags teljes összeomlást mutat és őket történelmileg le lehet húzni.
Szóval én - mint agresszív GM - ha így állok hozzá - érdeklődnék Herbert és Lawrence felől. Legfeljebb visszautasítanak vagy elborult árat kérnek. Nálam az elborult ár három első kör fölött kezdődik, de Trevorban (is) látom azt, hogy elrontották, és javítható, jobban is, mint Wilson.
Herbertről nem beszélve, őt igazán még nem juttatták el a tehetsége határaihoz sem.
Aztán egy ilyen lépésből lehet Rams-féle SB nyerési lehetőség, meg lehet Browns-féle katasztrófa, bár nekem egyik irányító személyisége és tehetsége sem kérdéses.
Ha nem agresszív GM-ként viszonyulok a kérdéshez, akkor Wilsontól függetlenül építgetem a keretet és várok a kínálkozó draft lehetőségre, ami - nagy valószínűséggel, Tomlin hozzáállása és mágiája miatt - sosem lesz igazi, hanem egy Pickett-féle kényszermegoldás lesz.
több mint 1 éve
Azért ez a Giants megégett Jones-szal, tehát igazoljuk le Jonest kemény mondat....Srácok. Ha az O működik, vagyis működhet, akkor azzal a QB-val mész. Így maradt meg Goff a Lionsnál és így ragadt Mayfield a Buccsnál. DE továbbmegyek. Egy Winstonnal lehet működni fog a Browns is és akkor ott sem kell váltani feltétlenül. DE továbbmegyek. A Giants óriási peche pont az volt, hogy Daniels a contract évében nagyot játszott. Nem volt más választásuk igazán. Nem jött be. DE nekünk pont ebből a tapasztalásból vele menni őrültség lenne, vagy bárki ismeretlennel. És ismétlem Én most abból indulok ki, hogy az O a PO-ban is működni fog, de először elviszi a PO-ig.
több mint 1 éve
Itt valami óriási félreértések vannak szerintem. Trubinskyt Wilson mellett emlegetni legalább vicces. Wilson 3 meccsen jobban teljesített Kennynél aki még ennek ellenére is jobb volt Trubynál. Az oké, hogy nekünk kb. ez jut de azért opciók vannak. Russnak kell egy 3 éves farnehéz szerződés 2 ik éves voiddal mögé meg Fields bagóért. Aztán, ha odaérünk a hídhoz majd átmegyünk rajta.És ha elvonatkoztatsz a Kacsától, Traubitól, a Rénszarvastól meg a fasz tudja ki volt még itt Rőtlis óta, akkor is nyújt olyan teljesítményt Wilson, hogy 35 évesen odaadj neki egy hároméves szerződést?
Razi
több mint 1 éve
Itt valami óriási félreértések vannak szerintem. Trubinskyt Wilson mellett emlegetni legalább vicces. Wilson 3 meccsen jobban teljesített Kennynél aki még ennek ellenére is jobb volt Trubynál. Az oké, hogy nekünk kb. ez jut de azért opciók vannak. Russnak kell egy 3 éves farnehéz szerződés 2 ik éves voiddal mögé meg Fields bagóért. Aztán, ha odaérünk a hídhoz majd átmegyünk rajta.