Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 12 éve
Rookie minicamp-ről van valami hír? Kivel elégedettek, elégedetlenek, stb.DodóBocs a pontatlanságokért, fejből írom:
Csak az irányító srácról (L. Jones) olvastam negatívabb véleményeket, hogy van némi technikai probléma azzal, ahogyan dob. A többiekről főleg pozitívak a vélemények, még a nem draftolt újoncainkról is. Az újdonság ereje... 😊 majd amikor a veteránokkal kell megküzdeni a csapatba kerülésért, akkor majd kijönnek a negatívumok is.
Még azt olvastam, ami érdekesség volt számomra, hogy a mostani védelembe szánt választottaink állítólag nem tűnnek akkora bengáknak, mint például Woodley, Timmons vagy Heyward. Csúnya, gonosz fordítással élve nyúlbélák (skinny), de kedvesen fordítva szikár, paraszti nyers erő lakozik bennük, ami nem feltétlen puszta izomtömegekben realizálódik. Ha jól emlékszem, Jarvis Jones-ra és Sh. Thomas-ra hegyezték ki a dolgot.
A hetedik körös védőfal emberünk, Nicholas Williams "Keisel-szerű" erényeket mutat. A hatodik körös linebacker srác, Vince Williams meg "leadershippeskedett" egyik-másik gyakorlatnál.
Az elkapók jók (J. Brown és Wheaton). A Bell gyerek mintha Bettis és Steven Jackson hibridje lenne. J. Jones és Sh. Thomas meg az ifjú Joey Porter és az ifjú Polamalu reinkarnációi, végezetül Hawthorne nevű cornerbackünk pedig egy hátsókörös drágakőnek tűnik (csiszolatlan gyémántnak).
Tehát a jelenlegi helyzet az, hogy lehet megismételtük az 1974-es draftunkat 😊. Mint mondottam, a kezdeti hév alábbhagy majd... de ha nem, akkor reszkess NFL!
több mint 12 éve
Rookie minicamp-ről van valami hír? Kivel elégedettek, elégedetlenek, stb.
több mint 12 éve
Akkor viszont Robi vissztérhetne, Soldi miatt száműzte magát annobcsarli+1
több mint 12 éve
Azt hittem valami komolyabb baj van, szinte minden nap írt ide. A faszbúkra még miatta sem fogok regisztrálni 😀Sziasztok!Köszöni, jól van a facen rendszeresen megjelenik. Ha jól tudom itt nem akar kommunikálni. Egyébként volt pár sora, az értékelő alatt írt pár mondatot.polamalu
Nem tudja valaki hogy Soldival mi lett? Gyanús hogy a draftról sem volt egy sora sem.bcsarli
Akkor viszont Robi visszatérhetne, Soldi miatt száműzte magát anno
több mint 12 éve
Sziasztok!Divatdrukker.
Nem tudja valaki hogy Soldival mi lett? Gyanús hogy a draftról sem volt egy sora sem.bcsarli
Majd ha újra fut a szekér megjön.
több mint 12 éve
Sziasztok!Köszöni, jól van a facen rendszeresen megjelenik. Ha jól tudom itt nem akar kommunikálni. Egyébként volt pár sora, az értékelő alatt írt pár mondatot.
Nem tudja valaki hogy Soldival mi lett? Gyanús hogy a draftról sem volt egy sora sem.bcsarli
több mint 12 éve
Sziasztok!Nem tudja valaki hogy Soldival mi lett? Gyanús hogy a draftról sem volt egy sora sem.
több mint 12 éve
Maxi bébi San Diegoban járt és nem a világ talán legjobb állatkertjét nézte meg. Azonban szerződés nélkül távozott, így egyenlőre, még, szabad ügynök.
több mint 12 éve
www.post-gazette.com/stories/sports/steelers/steelers-great-jack-butler-dies-at-85-687198/legyen neki könnyű........
Még megérte a beiktatást😕
Jack Butler, béke poraira!kishaszi
ó delegalább magaél!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
www.post-gazette.com/stories/sports/steelers/steelers-great-jack-butler-dies-at-85-687198/Még megérte a beiktatást😕
Jack Butler, béke poraira!
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 12 éve
Vince Williams már leaderkedik:www.steelersdepot.com/2013/05/steelers-rookie-lb-vince-williams-instructed-teammates-at-rookie-camp/
több mint 12 éve
Mean Joe Green végleg visszavonul a focitól. Ugyebár a legendás csapat tagjaként begyűjtött 4 gyűrűt, majd az aktív pályafutás után mint sportvezető maradt a csapatnál (pontos munkaköre nem tisztázott számomra) és ezzel közreműködött a másik két gyűrű begyűjtésében is.
Sok pihenést és nyugalmat kívánunk neki 😀
több mint 12 éve
Whimper remek TE(tavaly -is- TD elkapása volt). OTnek viszont kurva szar. Sok sikert hozzá...iktriadhát tényleg nem egy főnyeremény a fazon, még backupnak se..
több mint 12 éve
A seggel blokkolós sem volt kutya azt is túlélte, igaz nem vidáman és mosolyogva 😀Redzone TEnek tényleg nem rossz, nagy méret mellé tud elkapni. RTnek annál inkább, azt ne játsszon, ha kedves a Steelersnek Big Ben élete.iktriadWhimper remek TE(tavaly -is- TD elkapása volt). OTnek viszont kurva szar. Sok sikert hozzá...iktriadElkapó TE-nek most úgyis híján vagyunk.
Kevés rosszabb tackle van nála a ligában, ez tény, de egyelőre még közel sem biztos, hogy megéri az 53-as rostert. Egyébként a Giants-nél dolgozott együtt Bicknellel, innen a kapcsolat.vassadi
több mint 12 éve
Redzone TEnek tényleg nem rossz, nagy méret mellé tud elkapni. RTnek annál inkább, azt ne játsszon, ha kedves a Steelersnek Big Ben élete.Whimper remek TE(tavaly -is- TD elkapása volt). OTnek viszont kurva szar. Sok sikert hozzá...iktriadElkapó TE-nek most úgyis híján vagyunk.
Kevés rosszabb tackle van nála a ligában, ez tény, de egyelőre még közel sem biztos, hogy megéri az 53-as rostert. Egyébként a Giants-nél dolgozott együtt Bicknellel, innen a kapcsolat.vassadi
több mint 12 éve
Whimper remek TE(tavaly -is- TD elkapása volt). OTnek viszont kurva szar. Sok sikert hozzá...iktriadElkapó TE-nek most úgyis híján vagyunk.
Kevés rosszabb tackle van nála a ligában, ez tény, de egyelőre még közel sem biztos, hogy megéri az 53-as rostert. Egyébként a Giants-nél dolgozott együtt Bicknellel, innen a kapcsolat.
több mint 12 éve
Whimper remek TE(tavaly -is- TD elkapása volt). OTnek viszont kurva szar. Sok sikert hozzá...
több mint 12 éve
Guy Whimper jött,Maxibébi good bye...BlitzburghIlletve az egykori West Virginia LB, Terence Garvin jó benyomást tett a stábra a hétvégi tryouton, őt is leigazoltuk.
Két UDFA, Ivory Wade (C, Baylor) és Anthony Rashad-White (DL, Michigan State) elküldésével csináltunk nekik helyet a rosteren.
több mint 12 éve
Guy Whimper jött,Maxibébi good bye...
több mint 12 éve
Még egy megjegyzés. Csak Én érzem a Spence ügy kapcsán a Tomlin-Butler ellentétet, vagy van ennek alapja? Ugye a draft sajttájon is volt utalás arra, hogy hamarabb kért ILB-t...persze ez benne van, de nagyon látványos volt Tomlintól ez a "más" vélemény a gyógyulás kapcsán.KlemóTomlin nyilatkozata szerintem Spence-nek szólt. Butler azt mondta, szerinte csodával határos lenne, ha Spence még valaha pályára tudna lépni, ami biztosan nem tesz jót egy játékos önbizalmának, ezek után Tomlin gondolom így próbálta biztatni Spence-t.
Abban pedig szinte biztos vagyok, hogy Butler Arthur Brownt "követelte" 2/18-nál, ami valljuk be, még akkor is érthető lett volna, ha nincs Spence sérülése, hanem egészségesen végigjátssza az előző szezont. Nem draftoltuk Brownt, a többit meg tudjuk...
több mint 12 éve
Ezzel szemben sok Sanders drop ugrik be, de nyilván ez eléggé sarkítás belátom. .KlemóÉn a tavalyi 2. Ravens elleni meccsen kiejtett labdáját sosem felejtem el, majdnem a győzelembe került
több mint 12 éve
Biztosan mindenki tudja már itt is, hogy a pünkösdi szombaton összegyűlünk Budakeszin a Vadaspark melletti réten, idén már 3. alkalommal. Azt hiszem aki kijön igazi tagliate hangulatban érezheti majd magát, lesz hamburger, foci, sok diskurzus a csapatról és egy igazi Steelers-es sátor amitől már-már olyan érzésünk lehet, mintha valóban egy autentikus partin lennénk valahol Pittsburghben. Vagyis aki még nem döntött, vagy eddig nem gondolta úgy hogy jönne az jelentkezzen a facen, vagy az oldalon a pontos létszám megadásával. Családdal is éri jönni 😀 sőőőőőt.
több mint 12 éve
Spence kapcsán nem tudom, de arra emlékszem, hogy amikor Worilds-et behúztuk, nyomatékosítva lett, hogy a stáb nem pont őt akarta, de Tomlin személyesen ragaszkodott hozzá. Nem tudom vajon Tomlinnak mekkora presztízs veszteség hogy Worilds nem nagyon karcol, pláne ha még Jones is lenyomja tc-ben, és egyáltalán nem is lesz kezdő.
Ha 2. körös létére sosem lesz kezdő, az már rendesen bust.
több mint 12 éve
Még egy megjegyzés. Csak Én érzem a Spence ügy kapcsán a Tomlin-Butler ellentétet, vagy van ennek alapja? Ugye a draft sajttájon is volt utalás arra, hogy hamarabb kért ILB-t...persze ez benne van, de nagyon látványos volt Tomlintól ez a "más" vélemény a gyógyulás kapcsán.
több mint 12 éve
Nem vagyok elégedett Én sem Cotcheryvel, de kis túlzással két kezemen meg tudom számolni mennyi labda ment felé, mennyiszer használtuk tavaly. Ezzel szemben sok Sanders drop ugrik be, de nyilván ez eléggé sarkítás belátom. Mindenesetre egy Breaston-Sanders "csere" mellett simán jó üzlet egy extra 3. pick kevesebb WR corp tapasztalat ide, vagy oda. Maradjunk annyiban, hogy nem nagyon vártuk ezt a Patriots offer sheetet, nem készültünk rá és emellett erős volt a Ben lobby, aki nyilván abban volt érdekelt, hogy minél kevesebb új srác legyen a csapatában.Nem értem ezt a Breaston "ügyet". Mármint azért nem, mert ha ez így van, akkor minek igazoltuk vissza Sanderst egy évre.KlemóWheatontól nem lehet azt várni, hogy a szezon elejétől alapember lesz, úgyhogy Brown és Sanders mögé még kell egy megbízható ember, mert az elmúlt két szezon alapján Cotchery-t nem lehet annak nevezni.vassadi