Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 13 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
Igazából, itt az a nagy pech szerintem, hogy rosszul jön ki a két BAL meccs, főleg az hogy melyik a hazai/idegenbeli. Mert ha azt mondom, hogy ha megcseréljük a két meccset és az @BAL meccset hagyná ki BigBen, az nem akkora vész.. hazai pályán mindenkit megverünk, azt úgymond "be lehet bukni".
Viszont, az @PIT meccs jön, amit gyakorlatilag "illene/muszáj" hozni, és a hat éve meccset nem nyerő Lefty kezdene.. hát öö. Good luck.

Persze lehet nyerni M&T-ben is, ha BB visszajön akkor még inkább, de ott nem akkora a sansz, azért ez nyilvánvaló szerintem.

Én őszintén amúgy nem hiszek annyira ebben az, "ha elég erős egy csapat, elbírja.." szövegben, akár sérülések, akár bírók, stb-stb.. lehet hogy egy-két inkonzekvenciális sérülés vagy fújás belefér, de a komolyabbak nem. Tévedtek a bírók, ez van.. ti behúztátok részben tudással, tehetséggel, mákkal, azzal amivel.

Jobbulást az öregnek, nélküle valahogy nem igazi rangadó.. 😕 bár most amúgy se fogom látni a hétvégit sajna.
Majd az @BAL meccsre azért összegyűlhetnénk/lehet elugranék a Chili's-be, ha van még ez a bandázás.Igor
Hali. Minden meccsen van ott valaki, még a hajnalin is 😀. Biztosan leszünk a 22 órai és a 19 órai meccsek nagy létszámmal mennek
több mint 13 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 609 — No 1 Qwan'tez Stiggers fan
Igazából, itt az a nagy pech szerintem, hogy rosszul jön ki a két BAL meccs, főleg az hogy melyik a hazai/idegenbeli. Mert ha azt mondom, hogy ha megcseréljük a két meccset és az @BAL meccset hagyná ki BigBen, az nem akkora vész.. hazai pályán mindenkit megverünk, azt úgymond "be lehet bukni".
Viszont, az @PIT meccs jön, amit gyakorlatilag "illene/muszáj" hozni, és a hat éve meccset nem nyerő Lefty kezdene.. hát öö. Good luck.

Persze lehet nyerni M&T-ben is, ha BB visszajön akkor még inkább, de ott nem akkora a sansz, azért ez nyilvánvaló szerintem.

Én őszintén amúgy nem hiszek annyira ebben az, "ha elég erős egy csapat, elbírja.." szövegben, akár sérülések, akár bírók, stb-stb.. lehet hogy egy-két inkonzekvenciális sérülés vagy fújás belefér, de a komolyabbak nem. Tévedtek a bírók, ez van.. ti behúztátok részben tudással, tehetséggel, mákkal, azzal amivel.

Jobbulást az öregnek, nélküle valahogy nem igazi rangadó.. 😕 bár most amúgy se fogom látni a hétvégit sajna.
Majd az @BAL meccsre azért összegyűlhetnénk/lehet elugranék a Chili's-be, ha van még ez a bandázás.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Másrészt az én olvasatomban nem élt a lehetőségeivel a Chiefs. Nem volt kötelező kihagyni az FG-t, nem volt kötelező 3-4 alkalommal egymás után 3 and outra lemenni a pályáról, nem volt kötelező Bowe-nak kétszer dropolnia, és nem volt kötelező a hosszabbításban INT-et dobni. Erre mondom, hogy számos lehetősége volt a Chiefsnek nyerni, de nem élt vele.Soldados
A Steelers is elkövetett a Giants ellen egy csomó hülyeséget. Hogy mást ne mondjak, az elcseszett fake fg például, vagy jópár drop, Big Ben INT a 3. negyed végén, stb.

Az a mondat, hogy "megkaptuk a hazai pályát, de amelyik csapat elég jó, az nyer" azért hangzik borzasztóan, mert fair körülmények között mindkét meccsen volt egy jobb csapat, amelyik elég jó volt ahhoz, hogy fair körülmények között nyerjen. Nem fair körülmények között pedig nincs értelme jó, vagy elég jó csapatról beszélni. Csak arról, hogy a hátrányba hozott csapat volt-e annyira peches, hogy a bírói hibák a győzelmet is elvegyék, vagy volt annyi szerencséje a balszerencsében, hogy belefértek a hibák.
peterk2005
Igen hibáztunk a Giants meccsen és még így is maradt egy csomó lehetőségünk (erről beszélek, hogy itt minden drive egy valós lehetőség, ezért 1-2-3 bírói hiba nem dönti el a meccset, mert ha elég jó vagy, akkor ennek ellenére is nyersz), amelyet kihasználtunk és nyertünk. Tök mindegy mit döntenek a sporik, a Giants ajándék 14 pontot kapott (sztem), de annyi lehetőség van egy meccsen, s mi éltünk annyival, hogy nyerjünk, tehát elég jók voltunk ahhoz, hogy nyerjünk.

A Chiefs nem volt elég jó, mert ott volt még egy rakat támadása azon kívül, mint amit elvettek tőlük, amelyek dropok, missed FG és Cassel rossz dobások, rossz playhívások, vagy ki tudja miért, de többnyire 3 and outtal végződtek. Tehát nem éltek megfelelően a lehetőségekkel.

ulpi: ez nem igazság kérdése. Nincs olyan ebben a témában, hogy nincs igazam, vagy igazam van. Én így látom, s többek között ezért szeretem ezt a sportot, mert szent meggyőződésem, hogy "ha elég jó vagy, akkor nyersz", mert hiába döntenek bármit a sporik egy-egy drive-ban (ami akár 14 pontot is jelenthet), ott van másik tíz, amit nem kötelező elbaszni sem támadásban, sem védekezésben, tehát megvan a lehetőséged javítani, kivédekezni, labdát szerezni, stb. Ha Te nem így látod, rendben, én ezt elfogadom. De ettől még ez nem olyan, hogy nincs igazam, csak totálisan más a véleményem. (Abban egyetértünk, hogy a bírók nem direkt csalnak, csak rossz döntéseket hoznak)

Egyébként a példád számomra pont az én igazamat támasztja alá, hangsúlyozom, számomra. Utolsó drive-ban röhejes OPI, de 4.-re mégis megcsinálta a Chiefs, tehát elég jó volt ahhoz, hogy kiharcolja a hosszabbítást. (A visszafújt TD után is lett volna lehetőség újra TD-t csinálni) És utána a hosszabbításban megvolt az esélye nyerni is, övék a labda, TD kell és vége a meccsnek. De pick lett. Nem volt elég jó a Chiefs, hogy nyerjen, pedig megvolt a lehetősége, hogy befejezze a meccset. Mint ahogy a 4. negyedben is volt vagy 3-4 drive-ja, amikor TD-vel fordíthatott volna, de nem élt vele. És azokat nem a bírók baszták el. No én ezért mondom, hogy "ha elég jó vagy, akkor nyersz". Ezzel persze nem muszáj egyetérteni, de ez nem igazam van, vagy nincs igazam kérdés.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 784 — #NoStress
Leftwich az ideális "BB-pótló", szintén iszonyat nagy szívvel.
Hátha van, aki nem látta még, hogy törött lábbal hozott le meccset.



 www.youtube.com/watch?NR=1&feature=endscreen&v=Oa1JhHcGD7g

több mint 13 éve
The terrible towel Pittsburgh Steelers 521 — Steelers fan
Inkább szívtunk volna most ki, de BB élte volna túl a meccset... 😕
Nagyon sok rozsdát kell magáról Lefty-nek levakarnia, baromira meglepődnék ha ez sikerülne 1hét (se) alatt! Valahogy vissza kell verni az életet a futásba, akkor mondjuk nagy gáz nem lehet, remélem a fumbliciteket is letudtuk ezzel a mostani "produkcióval" egy pár hétre...
több mint 13 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
A sérülésről olvasva úgy tűnik ez nékem ismerős. A jobb kezemet időnként nem tudom vízszintes magasságig emelni. Ezzel a sérüléssel én hetekig mozgatni sem tudtam a karom. Igaz nekem nem kellett visszarakni. Ott jobbak az orvosok, de ez nem lesz leányálom. Sajnos ez szerintem minimum 2-3 meccs, ha nem akkor folyamatosan ott lesz az, hogy a dobás közben jön a fájdalom ami olyan, hogy néha a levegővétel is fáj. Ismerem. Szerintem ez a szezon kuka, vagy Lefty összekapja magát és olyat csinál, hogy mindenki szája tátva marad. A karja erős, dobni is tud, most csak annyi, hogy a kezdőkkel kell edzeni.
Nem vagyok boldog és akkor még enyhén fogalmaztam.
több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 211 — Lájkold a zsűrit!
Lombardi BigBen hiányáról:
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/frcfsaumk6lkx30qyud7
Ben Roethlisberger crucial to Pittsburgh Steelers' success
Ben Roethlisberger has been absolutely critical to the Pittsburgh Steelers' success in 2012. Michael Lombardi says the quarterback's injury is a serious threat to their season.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
Steelers Twitter "Ben has a shoulder sprain, and SC sprain, being evaluated, his participation is in the questionable category at this time" Coach Tomlin
Clark rendben lesz úgy néz ki.
Tomlin on the rest of the injuries in terms of participation vs. Ravens: ABrown, Gilbert Sylvester are questionable. Troy is doubtful.
több mint 13 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 778
Ben Roethlisberger could miss multiple games

The original word on Roethlisberger's injury was that it was a sprain, as reported by NFL.com and NFL Network's Albert Breer on Monday night. The current fear is that Pittsburgh's starter suffered a separation, or worse. The injury has been described as complicated.

Tartottam tőle, hogy ez lesz. Remélem 2-3 meccsnél többet semmiképp nem kell kihagynia.dani2594
Ez is csak találgatás. Néhány perc múlva lesz Tomlin sajtótájékoztatója, de állítólag még az orvosok sem tudtak semmi biztosat mondani.
több mint 13 éve
dani2594 Pittsburgh Steelers 828
Ben Roethlisberger could miss multiple games

The original word on Roethlisberger's injury was that it was a sprain, as reported by NFL.com and NFL Network's Albert Breer on Monday night. The current fear is that Pittsburgh's starter suffered a separation, or worse. The injury has been described as complicated.

Tartottam tőle, hogy ez lesz. Remélem 2-3 meccsnél többet semmiképp nem kell kihagynia.

"If I could start my life all over again, I would be a professional football player, and you damn well better believe I would be a Pittsburgh Steeler." Jack Lambert
több mint 13 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 509 — The only discipline that lasts, is self discipline
Másrészt az én olvasatomban nem élt a lehetőségeivel a Chiefs. Nem volt kötelező kihagyni az FG-t, nem volt kötelező 3-4 alkalommal egymás után 3 and outra lemenni a pályáról, nem volt kötelező Bowe-nak kétszer dropolnia, és nem volt kötelező a hosszabbításban INT-et dobni. Erre mondom, hogy számos lehetősége volt a Chiefsnek nyerni, de nem élt vele.Soldados
A Steelers is elkövetett a Giants ellen egy csomó hülyeséget. Hogy mást ne mondjak, az elcseszett fake fg például, vagy jópár drop, Big Ben INT a 3. negyed végén, stb.

Az a mondat, hogy "megkaptuk a hazai pályát, de amelyik csapat elég jó, az nyer" azért hangzik borzasztóan, mert fair körülmények között mindkét meccsen volt egy jobb csapat, amelyik elég jó volt ahhoz, hogy fair körülmények között nyerjen. Nem fair körülmények között pedig nincs értelme jó, vagy elég jó csapatról beszélni. Csak arról, hogy a hátrányba hozott csapat volt-e annyira peches, hogy a bírói hibák a győzelmet is elvegyék, vagy volt annyi szerencséje a balszerencsében, hogy belefértek a hibák.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Nem ezt mondtam, de ha sértődöttet akarsz játszani, akkor maradj magadnak. Én nem bántottam a Chiefs-t, sőt, részemről téma offos.kishaszi
Nem sértődtem meg egyáltalán. Még csak nem vagyok mérges sem.

Soldados írt valamit. Én cáfoltam. Te őt védted. De ez akkor is arról szól, és nem rólad.
Értettem azt is, amit te írtál magadtól (e témától függetlenül), az igaz is. De ettől Soldniak nem lesz igaza.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Egyrészt Te tetted az első személyeskedő HSZ-t, amelyben konkrétan csak engem állítottál pellengérre.
Soldados
Én a véleményedre reagáltam, te az olvasni tudásomra. Valamint, hogy érzelmi indíttatásból írok dolgokat. Nagy különbség.
-----------------------------------------------


Az pedig, hogy 10 másik helyzet vagy 9 másik helyzet. És ha csak 4 másik volt? ÉS mind elvették a bírók? Az jobb?
Általánosságban beszélsz, és egy konkrét esettel állítod szembe. Ez így bárhová elvezethet. De ettől még semmi köze ahhoz, ami történt. A bírók nem csalnak szvsz sosem. Mármint abban az értelemben, hogy tudatosan egyik csapatot akarnák nyerni látni. Azonban tévednek. Néha egyik csapat kárára sokkal többet. A gondom nem ez. Ezért ezzel érvelni szükségtelen, és nem is tartozik a tárgyhoz.
A Chiefs is élt a lehetőségeivel. Itt egy pontban adok igazat. Amikor Cassel azt a picket dobta (nem is volt ott támadójátékos!), az a Chiefs hibája. Azé, aki a pályára küldte, meg magáé az isteni Matyi bojé.
Ott lett vége, 1st downra rúgtatok FG-t.
De előtte, még egyszer mondom, nekünk volt esélyünk és éltünk vele, csak a bírók elvették. Aztán egy esélyünk volt, egy drive, amivel hosszabbításba kell jutni, ellenére a kihagyott FGnak, a dropoknak. És azzal is éltünk. Elvették, éltünk újra. Sztem tehát a két csapat közt nem az döntött, hogy ki nyert, miszerint egyik jobban, másik kevésbé jól élt a lehetőségeivel. Mert a Steelers sem "volt muszáj" fumblizzon például. Élhettek volna a lehetőséggel és nyerhettek volna rendes játékidőben.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 730 — capitaine du château de Vienne 1487
Elvették, majd éltünk VERSUS éltünk, de elvették - itt van a kutya elásva.


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 015 — Steelers fan
De, enyémet pont, de mindegy:/ kár volt reagálnom, legközelebb meghagyom a vezérbikák csatáját maguknak.
Aztán majd szívesen olvasom reakció nélkül legfeljebb a kedves parasztkodásokat.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Én speciel pont arra tettem utalást, hogy azok a lesajnáló tulajdonságok nem voltak tapasztalhatóak a meccs alatt, amikről olvastam. Ezen kívül leírtam, hogy ezúttal megfújták a hazai pályát nekünk. Magára a meccs minőségére meg nem tettem kijelentést. Így a között is van különbség, hogy konkrétan leszarozzuk az ellenfelet, vagy épp ellenkezőleg, mint azt tettem én. Ha nagyon kötözködős hangulatban lennék ulpianust el is küldhetném a retekbe, amiért - direkt, vagy csak a pipától nem látva fullra kiforgatta, amit írtam, de mondjuk úgy, hogy ma már történtek olyan dolgok velem, ami miatt inkább bevettem ez ügyben a leszarom tablettát.kishaszi
Nem a Te szavaidat forgatta ki, csak a Te hozzászólásodnál szakadt el a cérna.
Ja értem, aki ellen a rossz ítéletek születnek és hosszabbításba jut az szarabb csapat, mint aki úgy jut a hosszabbításba, hogy a számára ítélnek többször igen kedvezően. Ez aztán valóban logikus.
Nem is zavar, ebben a szezonban teljesen mindegy. Csak ne magyarázza már meg Soldi ilyenkor is a Steelerst, hogy mivel éltek jobban meg mivel nem. Nem vagyunk azért ennyire hülyék meg vakok sem.ulpianus
Te teljesen korrekt voltál. Soldi tételét nem is tudtad pontosan levezetni! 😀 Hibás a tétel.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
cca 80 éve ebből él a franchise, semmi szokatlan nem történt.gabtsi
LOL! 😀 😀 😀


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
cca 80 éve ebből él a franchise, semmi szokatlan nem történt.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 015 — Steelers fan
Nem mehet le ugyanaz, mert nem ugyanaz a helyzet. Akkor a "támogatott" csapat kikapott, most győzött.
Ha "Ha egy csapat elég jó, akkor a bírók nem tudják befolyásolni az eredményüket" helyett azt mondanánk, hogy "A bírók általában nem tévednek annyit, hogy érdemben befolyásolják a végeredményt", akkor egy tegnapihoz hasonló Steelers győzelem esetén a vesztes félnek elég lenne annyit mondani, hogy nem a bírókon múlt. (ulpi meg is tette!) Így viszont még azt is le kéne nyelnie, hogy a bírói hibák is azt bizonyítják, hogy szar a csapata.
A kettő között érzek egy hangyafasznyi különbséget.

szerk. ld mint fent! 😀tomi-tomi
Én speciel pont arra tettem utalást, hogy azok a lesajnáló tulajdonságok nem voltak tapasztalhatóak a meccs alatt, amikről olvastam. Ezen kívül leírtam, hogy ezúttal megfújták a hazai pályát nekünk. Magára a meccs minőségére meg nem tettem kijelentést. Így a között is van különbség, hogy konkrétan leszarozzuk az ellenfelet, vagy épp ellenkezőleg, mint azt tettem én. Ha nagyon kötözködős hangulatban lennék ulpianust el is küldhetném a retekbe, amiért - direkt, vagy csak a pipától nem látva fullra kiforgatta, amit írtam, de mondjuk úgy, hogy ma már történtek olyan dolgok velem, ami miatt inkább bevettem ez ügyben a leszarom tablettát.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
De aki durcázni akar, az durcázzon. Jó lenne, ha olvasni is tudnátok, senki nem mondta, hogy mekkora király volt a Steelers. Soldados
Soldi megint kapásból személyeskedsz. Tudunk olvasni, és nem "durcázunk", hiába a degradáló megjegyzés, nem erről van szó megint.

Mindenesetre 13-10 volt a Vasasnak, kettő perc sem volt hátra.
3rd down = egy érvényes elkapás, amit visszafújnak megint. Még a kommentátor is annyit mondott rá "rossz döntés, ez is nagyon rossz döntés" az is volt. Mégis megcsináltuk 4&15re a FG távot.
Sztem ha hozzávesszük, hogy volt egy érvényes TDunk a meccsen, meg a többi tévedést. Valamint, hogy hosszabbításban nyert a Steelers, akkor sztem a Chiefs igenis élt a lehetőségeivel, csak a bírók utólag érvénytelenítették ezeket.ulpianus
Egyrészt Te tetted az első személyeskedő HSZ-t, amelyben konkrétan csak engem állítottál pellengérre.

Másrészt az én olvasatomban nem élt a lehetőségeivel a Chiefs. Nem volt kötelező kihagyni az FG-t, nem volt kötelező 3-4 alkalommal egymás után 3 and outra lemenni a pályáról, nem volt kötelező Bowe-nak kétszer dropolnia, és nem volt kötelező a hosszabbításban INT-et dobni. Erre mondom, hogy számos lehetősége volt a Chiefsnek nyerni, de nem élt vele.

Ettől még fájó és rossz ítéletek voltak (itt legalább mindenki elismeri, nem úgy mint a New York-i meccsen), én ezt megértem. De amit én mondok, az teljesen más: ha elég jó lett volna a Chiefs, ennek ellenére nyert volna, hisz megvoltak a lehetőségei, pont úgy, ahogy nekünk is New Yorkban. De kihagyott FG, dropok, 3 and outok és a végén a pick jött helyette.

Én ezt a mondásomat (ha elég jó vagy, nyersz) akkor is tartom, ha mi vagyunk a fasz rossz végén. Mert egy meccsen nagyjából 10 drive-od van, az 10 alkalom a pontszerzésre. Lehet egyet elcsalnak a bírók, vagy egyet beengednek az ellennek, de ott van még másik 9 lehetőséged. Tehát ha elég jó vagy, a bírói ítéletek ellenére nyerni fogsz.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Nem mehet le ugyanaz, mert nem ugyanaz a helyzet. Akkor a "támogatott" csapat kikapott, most győzött.
Ha "Ha egy csapat elég jó, akkor a bírók nem tudják befolyásolni az eredményüket" helyett azt mondanánk, hogy "A bírók általában nem tévednek annyit, hogy érdemben befolyásolják a végeredményt", akkor egy tegnapihoz hasonló Steelers győzelem esetén a vesztes félnek elég lenne annyit mondani, hogy nem a bírókon múlt. (ulpi meg is tette!) Így viszont még azt is le kéne nyelnie, hogy a bírói hibák is azt bizonyítják, hogy szar a csapata.
A kettő között érzek egy hangyafasznyi különbséget.

szerk. ld mint fent! 😀

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 730 — capitaine du château de Vienne 1487
Ohohó, most lemegy pepitában ugyanaz, mint a Giants topicban. Én mondok mást, ha ez lenne az ára, hogy Keszölt leszedjék végre szerintem Ulpianus lenne a legboldogabb. Lement a dráma, de nehogymán ezt is rátuggya kenni pofaszakáll valamire. Dabollt úgy láttam iszonyat zabosan kommunikálta le Mattifiúval a dógokat. Ögyébként paprikás kis meccs vót, gyomorlukadással, aranyérrel, minden betegséggel. Részemről azt kezdem érezni, hogy ezek a beengedett előnyök ugyan úgy fognak beérni szépen lassan jövőre, mint a Szenteknél - kotyog, kotyog a kerék meglódul, de előbb-utóbb ki fog esni. Egyébként béka legyen veletek feleim!


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
De aki durcázni akar, az durcázzon. Jó lenne, ha olvasni is tudnátok, senki nem mondta, hogy mekkora király volt a Steelers. Soldados
Soldi megint kapásból személyeskedsz. Tudunk olvasni, és nem "durcázunk", hiába a degradáló megjegyzés, nem erről van szó megint.

Mindenesetre 13-10 volt a Vasasnak, kettő perc sem volt hátra.
3rd down = egy érvényes elkapás, amit visszafújnak megint. Még a kommentátor is annyit mondott rá "rossz döntés, ez is nagyon rossz döntés" az is volt. Mégis megcsináltuk 4&15re a FG távot.
Sztem ha hozzávesszük, hogy volt egy érvényes TDunk a meccsen, meg a többi tévedést. Valamint, hogy hosszabbításban nyert a Steelers, akkor sztem a Chiefs igenis élt a lehetőségeivel, csak a bírók utólag érvénytelenítették ezeket.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 509 — The only discipline that lasts, is self discipline
//Értem Tomi, de akkor most mondhatnám h mi csőstül szoptuk a nyalókát a NY Giants ellen, 14 pöttyöt szívtunk miattuk és ezen hibák ellenére... tudod. De ez már történelem. Csak az összevetésbeli relációt akartam érzékeltetni.//kishaszi
Szerintem nem érted, de tényleg mindegy. 😉

A lényeg, hogy BB legyen egészséges, mert a Ravenst egyszer legalább meg kéne ütnötök. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 015 — Steelers fan
... a KC a hibás bírói ítéletek ellenére sem tudott olyan játékot produkálni, ami ellensúlyozhatta volna.kishaszi
Ha megtalálod a mondat belső ellentmondását (freud zsiga rulez!), akkor rá fogsz jönni, hogy egy olyan Steelers győzelemre, amelyre után Neked kell elnézést kérned, miért bántó a Soldi-tételt alkalmazni. (Na, kinek a nevét írtam be elsőre? 😀 )tomi-tomi
//Értem Tomi, de akkor most mondhatnám h mi csőstül szoptuk a nyalókát a NY Giants ellen, 14 pöttyöt szívtunk miattuk és ezen hibák ellenére... tudod. De ez már történelem. Csak az összevetésbeli relációt akartam érzékeltetni.//

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."