Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 2 éve
Mondjuk a hír úgy szólt, h plans to sign, szóval there is a chance...
több mint 2 éve
Queen nem a kedvencem, de kellett egy gyors muck ILB aki jó coverage-ban. A ravensnél is mikor a helyére került rendben volt. A fizu kicsit erős de próbálok pozitív maradni 😀Csak ő nem jó coverben, csak úgy h van egy Roq Smith, egy Kyle Hamilton meg egy Geno Stone mellette, mögötte.
astroid
Ebből nekünk legalább 2 nincs.
több mint 2 éve
Itt komoly zsigeri lét a nyöszörgés mindenen. Semmi de semmi nem jó. Eddig külhoni"fotelszakértők" inkább örülnek. Hazai "fotelszakértők" csak a szokásos.Bocsánat, hogy megélem a szurkolói létemet.
prérifarkas
Nem tetszik az irány, de ugye nincs ráhatásom, tehát maximum nyöszörögni tudok egy eldugott mo-i fórumon.
több mint 2 éve
Queen nem a kedvencem, de kellett egy gyors muck ILB aki jó coverage-ban. A ravensnél is mikor a helyére került rendben volt. A fizu kicsit erős de próbálok pozitív maradni 😀Előbb hoztam vna Justin Simmonst safety-be, nem is lett volna ennyi...
astroid
több mint 2 éve
Woodley-nak a Raiders adott nagy zsét.Ezt nem hiszem el. Évi majdnem 14M/Y pénzt adunk egy olyan embernek, akit igazán Roquan Smith emelt fel.....grautálok! Az első két évében azt sem tudta emberünk hol van. Éppen úgy, ahogy a Ravens ucsó meccsén ellenünk....amikor ugye nem volt Roquan. Ez sokkal jobban bánt, mint az RW igazolás.emlexel meg vugylira? nagy penzt adtunk neki, de kiderult, hogy egyedul lofaszt sem tud. ez ugyanaz pepitaban
Klemó
xtaki
Inverz Colbert eddig: más levetett kabátját bunda-áron vesszük.
több mint 2 éve
Queen nem a kedvencem, de kellett egy gyors muck ILB aki jó coverage-ban. A ravensnél is mikor a helyére került rendben volt. A fizu kicsit erős de próbálok pozitív maradni 😀
több mint 2 éve
Itt komoly zsigeri lét a nyöszörgés mindenen. Semmi de semmi nem jó. Eddig külhoni"fotelszakértők" inkább örülnek. Hazai "fotelszakértők" csak a szokásos.
Harcra Fel Győzni Kell!!
több mint 2 éve
Ezt nem hiszem el. Évi majdnem 14M/Y pénzt adunk egy olyan embernek, akit igazán Roquan Smith emelt fel.....grautálok! Az első két évében azt sem tudta emberünk hol van. Éppen úgy, ahogy a Ravens ucsó meccsén ellenünk....amikor ugye nem volt Roquan. Ez sokkal jobban bánt, mint az RW igazolás.emlexel meg vugylira? nagy penzt adtunk neki, de kiderult, hogy egyedul lofaszt sem tud. ez ugyanaz pepitaban
Klemó
több mint 2 éve
Ezt nem hiszem el. Évi majdnem 14M/Y pénzt adunk egy olyan embernek, akit igazán Roquan Smith emelt fel.....grautálok! Az első két évében azt sem tudta emberünk hol van. Éppen úgy, ahogy a Ravens ucsó meccsén ellenünk....amikor ugye nem volt Roquan. Ez sokkal jobban bánt, mint az RW igazolás.
több mint 2 éve
PO győzelem kell Rooney-nak....hogy a jó k. anyját az összesnek. MEgint jön a jaj Tomlin már régebben is mondta neki, hogy nem a rusnya varjak közé való...édesfaszom ebbe a csapatba, hogy ennyire vakok.Jaj, neee🤣Végülis sikerült elhozniuk azt a két embert, akiket mindenáron kerültem volna.
Klaci79
Ez is egy siker.
Biztos a válaszcsapásunk Henry-re😄
Willie Parker
Ki jön még? Visszahozzuk bőrfiktet nyugdíjból?
több mint 2 éve
Jaj, neee🤣Végülis sikerült elhozniuk azt a két embert, akiket mindenáron kerültem volna.
Klaci79
Ez is egy siker.
Biztos a válaszcsapásunk Henry-re😄
több mint 2 éve
Jaj, neee🤣Deeeeeeee😂
Klaci79
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 2 éve
Jaj, neee🤣
több mint 2 éve
LB Patrick Queen valahogy a drága másolás lehagyta, szkúziRavens free-agen that he plans to sign a three-year, $41 million contract with the Pittsburgh Steelers.?
Beki
KeyG
több mint 2 éve
Filed from @mspears96: Ravens free-agent LB Patrick Queen told @mspears96 that he plans to sign a three-year, $41 million contract with the Pittsburgh Steelers.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 2 éve
Ravens free-agen that he plans to sign a three-year, $41 million contract with the Pittsburgh Steelers.?
Beki
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 2 éve
Ravens free-agen that he plans to sign a three-year, $41 million contract with the Pittsburgh Steelers.
több mint 2 éve
Henry SBt akar nyerni. Meg is adta a diszkontot a Hollóknak szépen.
több mint 2 éve
Henry holló lett, nsgyon jó. Kéne vissza a robotzsaru!
több mint 2 éve
Én szerintem ők úgy vannak vele, hogy pont eleget láttak Pickettben. Nem hiába nem nyerte meg elsőre a TC-t Trubival szemben (csak akkor jöhetett, amikor az a pályán lebőgött) és nem hiába nem rakták be tavaly a Ravens ellen és a PO-ra sem. Szerintem Tomlinék pontosan tudják már, mi van Kennyben, míg mi szurkolók mindig csak reménykedünk. Tankolás itt meg sosem lesz, ez teljesen kizárt, inkább a jobb esély felé mozdulunk, az pedig most Wilson. Ha kurvarossz lesz, akkor úgyis beszáll Kenny. Ha jó lesz, még akkorsem adunk neki nagy lóvét jövőre. Véleményem szerint egy FA Fieldsre várunk, vagy valami hasonlóra, jövőre már szinte biztosan nem lesz itt RW, de Pickett is max azért, hogy kitöltse a rookie szerződését. Én így gondolom, aztán mi jön be belőle, majd kiderül. 😊Senkit nem kellett volna, pláne nem Wilsont. Egyébként szerinted most mi a cél? Legyen meg a pozitív mérleg, és legyen esélyünk PO-ra?, mert az már volt, szóval innen kellene előbbre lépni.Let Russ Cook with Chéf Bácsi by HöriTök jók ezek a márciusi kijelentések, hogy úgysem nyerünk SB-t (nem mintha én ebben bíznék, de kijelenteni sem tudom ezt most, hogy tuti nem ...). Mert őszintén kérdezem, kit kellene idehozni az egy szem Mahomes-on, meg talán Burrow-n kívül, akikkel tényleg reálisan SB-esélyesek lennénk?
www.youtube.com/watch?v=yi_WLLBW4vo
iktriad
badsco
Az egyetlen, ami RW mellett szól, az a pénze...valószínűleg Khan csak ezt nézte, vagy mi valószínűbb, hogy Mike Tomlin felülbírálta/rávette a döntésre.
Szerintem meg kellett volna nézni Kenny-vel a Smith offense-t - persze ha nyer TC-ben, akkor még lehetséges. Ebben az esetben RW felesleges, mert az ő attitűdjével sosem lesz jó mentor és nem is viseli sztem jól a padozást (Broncosnál már nem sok tét volt szezon végén), vagy kellene tőle egy 180 fokos fordulat - ebben Tomlin szerepe lesz meghatározó.
Két utat láttam: nekimegyünk KP-vel, és ha beválik, akkor még mindig van egy további év, hogy megnézzük a kilengést. Ha nem válik be, akkor kb katasztrófaturizmus és megyünk a jobb pickért, hogy majd draftolhassunk.
Az álomforgatókönyv meg egy Justin Herbert trade lett volna, ami nyilván ingbe-gatyánkba kerül, de amúgy nem lett volna kizárt egészen addig, amíg meg nem jött Jim Harbaugh.
Mindegy, nem tudok mást tenni, mint megnézem, hogy mire mennek együtt, de óriási fenntartásaim vannak.
Márcsak azért is, mert most egy 36 éves, máshol megbukott emberben látjuk a közeljövőt, ami mégcsak nem is középtáv.
Persze a valóság az, hogy Tomlin védi a seggét és reménykedik egy PO runban, amit Roo elvár, én ezt is megértem. Csak szerintem csalódni fog a korábban leírtak miatt...
Willie Parker
több mint 2 éve
Senkit nem kellett volna, pláne nem Wilsont. Egyébként szerinted most mi a cél? Legyen meg a pozitív mérleg, és legyen esélyünk PO-ra?, mert az már volt, szóval innen kellene előbbre lépni.Let Russ Cook with Chéf Bácsi by HöriTök jók ezek a márciusi kijelentések, hogy úgysem nyerünk SB-t (nem mintha én ebben bíznék, de kijelenteni sem tudom ezt most, hogy tuti nem ...). Mert őszintén kérdezem, kit kellene idehozni az egy szem Mahomes-on, meg talán Burrow-n kívül, akikkel tényleg reálisan SB-esélyesek lennénk?
www.youtube.com/watch?v=yi_WLLBW4vo
iktriad
badsco
Az egyetlen, ami RW mellett szól, az a pénze...valószínűleg Khan csak ezt nézte, vagy mi valószínűbb, hogy Mike Tomlin felülbírálta/rávette a döntésre.
Szerintem meg kellett volna nézni Kenny-vel a Smith offense-t - persze ha nyer TC-ben, akkor még lehetséges. Ebben az esetben RW felesleges, mert az ő attitűdjével sosem lesz jó mentor és nem is viseli sztem jól a padozást (Broncosnál már nem sok tét volt szezon végén), vagy kellene tőle egy 180 fokos fordulat - ebben Tomlin szerepe lesz meghatározó.
Két utat láttam: nekimegyünk KP-vel, és ha beválik, akkor még mindig van egy további év, hogy megnézzük a kilengést. Ha nem válik be, akkor kb katasztrófaturizmus és megyünk a jobb pickért, hogy majd draftolhassunk.
Az álomforgatókönyv meg egy Justin Herbert trade lett volna, ami nyilván ingbe-gatyánkba kerül, de amúgy nem lett volna kizárt egészen addig, amíg meg nem jött Jim Harbaugh.
Mindegy, nem tudok mást tenni, mint megnézem, hogy mire mennek együtt, de óriási fenntartásaim vannak.
Márcsak azért is, mert most egy 36 éves, máshol megbukott emberben látjuk a közeljövőt, ami mégcsak nem is középtáv.
Persze a valóság az, hogy Tomlin védi a seggét és reménykedik egy PO runban, amit Roo elvár, én ezt is megértem. Csak szerintem csalódni fog a korábban leírtak miatt...
több mint 2 éve
Let Russ Cook with Chéf Bácsi by HöriTök jók ezek a márciusi kijelentések, hogy úgysem nyerünk SB-t (nem mintha én ebben bíznék, de kijelenteni sem tudom ezt most, hogy tuti nem ...). Mert őszintén kérdezem, kit kellene idehozni az egy szem Mahomes-on, meg talán Burrow-n kívül, akikkel tényleg reálisan SB-esélyesek lennénk?
www.youtube.com/watch?v=yi_WLLBW4vo
iktriad
Szerkesztette: badsco
több mint 2 éve
Nehéz ez én meg is értem az aggodalmakat, ki tudja, hogy 1-1 pali mennyire válik be, pláne első évére. De nyilván arra nincs pénzünk, hogy FA-ról ilyen árak mellett megoldjuk a CB/S/ILB/OC/RT problémákat. Muszáj jól draftolni a mi helyzetünkben, mert éveken keresztül teljes draft classok mentek a levesbe és ha nem sikerül, akkor ne is akarjunk mi PO győzelmeket, mert ebben a csoportban Burrow visszatérésével csak még nagyobb harc lesz minden győzelemért. Úgyhogy kell, hogy a FO által kinézett palik beválljanak és ne Greeneket hozzunk, bár abban Klemónak igaza van, hogy ezt mi csúnyán benéztük, ahogy Dodsont is...de tavaly ez egész jól nézett ki, hátha Khannal ez is pozitív irányba változik.Ők persze, csak ők nem is akárkik. Én a mindenki upgrade-re hoztam fel példaként Greent. Ahogyan anno Haley után is azt éreztük, mindenki jobb lehet nála OC-ként, vagy Fichtner után, most meg Canada után. Szóval kell egy center, aki jobb Cole-nál, de azért nem mindegy, ki lesz az, mert nem mindenki jobb nála. Csak ennyi. 😊Senquez Golsont is kihúztuk 2. körben, meg Limas Sweed-et is és Jarvis Jones-t is, az elsőben. De kihúztuk a 2. ban JPJr-t meg Pickenst is és húztunk az első körben Watt-t is OLB-nek. Van értelme ezeket sorolni ilyenkor? Egyébként Kendrick Green valóban egy érthetetlen húzás volt OC-nak, de van némi különbség, mint prospect a mostani kiszemeltek javára. Akár Jackson Powers-Johnson, akár Zach Frazier, de Sedrick Van Pran is kapásból jobbnak tűnik.Ezt annál a csapatnál kijelenteni, ami Kendrick Greent kihúzta a drafton mint hosszútávú megoldást, hát... 😊A tavalyi Cole után mindeni upgrade lesz...Hát persze, csak úgy néz ki, hogy abban a tudatban rúgtuk ki a kezdőnket, hogy Morse biztos meglesz...Egy szabadügynök vagy bejön vagy nem.....Közben a nagy faszunkkal lassan center nélkül verhetjük a csalánt. Morse kikosarazott bennünket és úgy néz ki, hogy Cushenberry-t viszi a Titans. Kezd nem sok opció lenni....Na ez szopas, mert a draft vsgy bejon vagy nem
A hírek szerint nagyon bíztunk Morse szerződésében és nagyon rá is ígértünk a JAX_re, de nem bennünket választott...
Klemó
xtaki
polamalu
Vagy a sokat serult Henessey a life insurrance, aki Smith alatt dolgozott.
Mindenesetre a center felhozatal a drafton jo, de az erezheto, hogy ez a center alairasi burst meglepett bennunket....
Klemó
astroid
badsco
Klaci79
badsco
több mint 2 éve
Ők persze, csak ők nem is akárkik. Én a mindenki upgrade-re hoztam fel példaként Greent. Ahogyan anno Haley után is azt éreztük, mindenki jobb lehet nála OC-ként, vagy Fichtner után, most meg Canada után. Szóval kell egy center, aki jobb Cole-nál, de azért nem mindegy, ki lesz az, mert nem mindenki jobb nála. Csak ennyi. 😊Senquez Golsont is kihúztuk 2. körben, meg Limas Sweed-et is és Jarvis Jones-t is, az elsőben. De kihúztuk a 2. ban JPJr-t meg Pickenst is és húztunk az első körben Watt-t is OLB-nek. Van értelme ezeket sorolni ilyenkor? Egyébként Kendrick Green valóban egy érthetetlen húzás volt OC-nak, de van némi különbség, mint prospect a mostani kiszemeltek javára. Akár Jackson Powers-Johnson, akár Zach Frazier, de Sedrick Van Pran is kapásból jobbnak tűnik.Ezt annál a csapatnál kijelenteni, ami Kendrick Greent kihúzta a drafton mint hosszútávú megoldást, hát... 😊A tavalyi Cole után mindeni upgrade lesz...Hát persze, csak úgy néz ki, hogy abban a tudatban rúgtuk ki a kezdőnket, hogy Morse biztos meglesz...Egy szabadügynök vagy bejön vagy nem.....Közben a nagy faszunkkal lassan center nélkül verhetjük a csalánt. Morse kikosarazott bennünket és úgy néz ki, hogy Cushenberry-t viszi a Titans. Kezd nem sok opció lenni....Na ez szopas, mert a draft vsgy bejon vagy nem
A hírek szerint nagyon bíztunk Morse szerződésében és nagyon rá is ígértünk a JAX_re, de nem bennünket választott...
Klemó
xtaki
polamalu
Vagy a sokat serult Henessey a life insurrance, aki Smith alatt dolgozott.
Mindenesetre a center felhozatal a drafton jo, de az erezheto, hogy ez a center alairasi burst meglepett bennunket....
Klemó
astroid
badsco
Klaci79