Pittsburgh Steelers
75 feliratkozó
több mint 15 éve
Na azért az durva lenne, ha ebből a csoportból mindössze a győztes lenne PO-s.És szted az Eastben és South-ban nem veszik el ugyanennyi W? 😉 Dehogynem. Ezekben is 3 csapat megy a PO-ért.Meglepne. Az AFC North a liga egyik legerősebb csoportja lett azzal, hogy a Bengals felfejlődött.És ha szépen körbeverjük egymást, akkor elég sok W veszhet el, hogy ne legyen a csapatoknak
Itt 3 qrva jó csapat van, amelyből 1-2 akár elit is lehet.Soldados
elég W.. vagy én tévedek? 😀Collapo
A Westről ne beszéljünk, mert habcsók csoport.Soldados
Szerintem az kizárt. Elég nagy körbeverések vannak idén mindenhol.
Én PO-t látok nagyon a PITben, és meglepődnék ha a Ravens nem ugyan ez a sors várna.
Jelen állás szerint a Bengals aki éppen hogy le fog maradni, de természetesen ez még változhat.
több mint 15 éve
Na essen szó a sérültekről is:Sérülésel küzd Dennis Dixon, Trai Essex (ankle sprain), Will Allen (ankle sprain), Ziggy Hood (ankle sprain) és Anthony Madison (hamstring) és Chris Hoke.
Elvileg Dixonon kívül egyik játéka sem kizárt. Essexről is úgy nyilatkoztak, hogy sztem valószínű a játéka, talán Hoke a legkérdésesebb. Ami fontos lenne, hogy Hood és Hoke közül legalább az egyik ott legyen a pályán és Allenre, Madisonra is nagy szükség lenne.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
Amíg nem ment le az első meccs, addig nem értem ezt a répaméregetést megint, hogy ki mit hogyan fog csinálni a másik xyzs-jével... Szerintem kicsit bárgyú ez a fajta szájkarate. Sőt, igazából a 2. meccsen se lesz majd szvsz jelentősége mi volt az elsőn, mert minden meccs új kihívás és sok víz folyik le addig is, bármi történhet közben, ami változást hozhat, itt is, ott is.kishaszite mit ettél reggelire? xanaxot? hadd mennyen má a ZRI, ez benne van a csatában :cool:

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 15 éve
Amíg nem ment le az első meccs, addig nem értem ezt a répaméregetést megint, hogy ki mit hogyan fog csinálni a másik xyzs-jével... Szerintem kicsit bárgyú ez a fajta szájkarate. Sőt, igazából a 2. meccsen se lesz majd szvsz jelentősége mi volt az elsőn, mert minden meccs új kihívás és sok víz folyik le addig is, bármi történhet közben, ami változást hozhat, itt is, ott is.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 15 éve
semmi mást nem kell csak futnunk, beszoptatok 130y-t meccsenként, oszt még semmilyen TOP-közeli futót nem láttatok, najó Hillis-en kivül 😛 és most rátok eresztyük Mandy-t ozt nézegethetitek testközelből, Falkó-Palkó meg kénytelen lesz dobálni az INT-eket. ordithat egész meccsen Ray de ettül csak majd egy Charles nevű pasasra fog hasonlitni, ennyit a Révenszrőőőő

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 15 éve
Ezzel sajnos egyenlőre nem tudok vitatkozni,de lassú víz partot mos.komoly esélyessé léptünk elő. sokkal komolyabbá, mint amilyen az idény előtt kikiáltott Ravens. 😛SoldadosSoldadoskátrány
Egyenlőre,ami szerintem működteti a D-t ,amitől jobb az átlagnál a Ray-Reed-Suggs-Ngata-Gregg top 5-ös fogat.
Nélkülük bármely átlag 4-3 formáció,de nem topközeli.

"My philosophy is: let's go out and wreak havoc," Pagano said.
http://www.youtube.com/watch?v=jOEoQoM8WTk&feature=related
több mint 15 éve
Nincs kizárva... és a 3-1et én is boritékolnám...Én se feltétlen a Jetsre veszem a vereséget, hanem átlagra mondom a 3-1-et. Lehet mi a Finstől fogunk kikapni (de lehet ez akár a Pats is). A lényeg, hogy a 3-1 meglegyen. A div-ben 4-2-t várok (és akkor nagyon objektív maradtam, hogy 1-1-re vettem a Bengals Ravens párharcot is.) Ergó ott állunk 3 vereséggel az NFC South előtt, ami legyen szintén 3-1. Plusz még 2 AFC (nekünk Titans, Raiders), ez 2-0 és máris kijött egy kényelmes 12-4. 😊
Ha az egy L az a NYJ, akkor a 4-0 is jó, de sztem nekünk a NE nem fekszik igazán...
Bár tavaly a PO-ban nem volt gond... de sztem az... nem a default eredmény...
merthát Welker ugye nem volt... ami sokat számított...Collapo
Én a Ti helyetekben is hasonló teljesítményt várnék a csapatomtól. 😊 Persze ezt így megtervezni sokkal könnyebb, mint a pályán végrehajtani. 😀

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
Nincs kizárva... és a 3-1et én is boritékolnám...Ha az egy L az a NYJ, akkor a 4-0 is jó, de sztem nekünk a NE nem fekszik igazán...
Bár tavaly a PO-ban nem volt gond... de sztem az... nem a default eredmény...
merthát Welker ugye nem volt... ami sokat számított...

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 15 éve
Én speciel a Jetset tartom nagyon jónak, a Patset és a Fins-t "csak" PO-ba igyekvőnek. Alapesetben 3-1-gyel számolom az Eastet. Egyébként a South sztem sokkal durvább lenne, mint az East.Valami ilyesmi a lényeg...És ha szépen körbeverjük egymást, akkor elég sok W veszhet el, hogy ne legyen a csapatoknakÉs szted az Eastben és South-ban nem veszik el ugyanennyi W? 😉 Dehogynem. Ezekben is 3 csapat megy a PO-ért.
elég W.. vagy én tévedek? 😀Collapo
A Westről ne beszéljünk, mert habcsók csoport.Soldados
Ha idén a csoportellenfél a West lenne, nem mondanám a PO-s dolgot,
de most a csoportellenfél az East.
Könnyen el lehet szórni a szükséges győzelmeket...Collapo

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
Valami ilyesmi a lényeg...És szted az Eastben és South-ban nem veszik el ugyanennyi W? 😉 Dehogynem. Ezekben is 3 csapat megy a PO-ért.Meglepne. Az AFC North a liga egyik legerősebb csoportja lett azzal, hogy a Bengals felfejlődött.És ha szépen körbeverjük egymást, akkor elég sok W veszhet el, hogy ne legyen a csapatoknak
Itt 3 qrva jó csapat van, amelyből 1-2 akár elit is lehet.Soldados
elég W.. vagy én tévedek? 😀Collapo
A Westről ne beszéljünk, mert habcsók csoport.Soldados
Ha idén a csoportellenfél a West lenne, nem mondanám a PO-s dolgot,
de most a csoportellenfél az East.
Könnyen el lehet szórni a szükséges győzelmeket...

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 15 éve
És szted az Eastben és South-ban nem veszik el ugyanennyi W? 😉 Dehogynem. Ezekben is 3 csapat megy a PO-ért.És ha szépen körbeverjük egymást, akkor elég sok W veszhet el, hogy ne legyen a csapatoknakhogy PO csak a győztesnek lesz...CollapoMeglepne. Az AFC North a liga egyik legerősebb csoportja lett azzal, hogy a Bengals felfejlődött.
Itt 3 qrva jó csapat van, amelyből 1-2 akár elit is lehet.Soldados
elég W.. vagy én tévedek? 😀Collapo
A Westről ne beszéljünk, mert habcsók csoport.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
És ha szépen körbeverjük egymást, akkor elég sok W veszhet el, hogy ne legyen a csapatoknakhogy PO csak a győztesnek lesz...CollapoMeglepne. Az AFC North a liga egyik legerősebb csoportja lett azzal, hogy a Bengals felfejlődött.
Itt 3 qrva jó csapat van, amelyből 1-2 akár elit is lehet.Soldados
elég W.. vagy én tévedek? 😀

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 15 éve
hogy PO csak a győztesnek lesz...CollapoMeglepne. Az AFC North a liga egyik legerősebb csoportja lett azzal, hogy a Bengals felfejlődött.
Itt 3 qrva jó csapat van, amelyből 1-2 akár elit is lehet.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
Ilyet soha nem tettem. Max annyit amit most is mondok: komoly esélyessé léptünk elő. sokkal komolyabbá, mint amilyen az idény előtt kikiáltott Ravens. 😛kátrány: nem rövid, csak teljesen értelmetlen a tavallyal példálozni. Semmiféle kihatása nincs az idei szezonra. Új játékosok, új edzők, új pszichés, mentális, és fizikális állapot, más taktikák, stb. Én is jöhetnék 2008-cal, de nem teszem, mert annak sincs értelme. A sérülések persze közbeszólhatnak, de amíg nincsenek kulcssérültek, addig erről kár is fecsegni, hogy mi lesz, ha...Soldi,félreértesz,én rólad beszélek,tavaly már a 6-1-nél Pittsburgh-be követelted a kupát...
Soldados
Aztán 😛kátrány

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
😀 Kösz a videot,majd az Olivia bébire visszakészülök... 😊ja volt is kepesztés, hogy ki melyik meccset adja le 😂 befosiaksutianapNekünk nincs rá szükségünk, nektek fontosabb a meccs. 😉 Tudod 3-0 vs 2-1, s ebből lehet 4-0 vs 2-2, vagy 3-1 mindkettő... Kinek is fontosabb?! 😛SoldadosMint tavaly,mennyivel 6-1 el kezdtetek?Aztán a végére összeomlottatok ,mint a berlini fal és bye-bye PO. 😛
Rövid az emlékezeted 😊kátrány

"My philosophy is: let's go out and wreak havoc," Pagano said.
http://www.youtube.com/watch?v=jOEoQoM8WTk&feature=related
több mint 15 éve
kátrány: nem rövid, csak teljesen értelmetlen a tavallyal példálozni. Semmiféle kihatása nincs az idei szezonra. Új játékosok, új edzők, új pszichés, mentális, és fizikális állapot, más taktikák, stb. Én is jöhetnék 2008-cal, de nem teszem, mert annak sincs értelme. A sérülések persze közbeszólhatnak, de amíg nincsenek kulcssérültek, addig erről kár is fecsegni, hogy mi lesz, ha...Soldi,félreértesz,én rólad beszélek,tavaly már a 6-1-nél Pittsburgh-be követelted a kupát...
Soldados
Aztán 😛

"My philosophy is: let's go out and wreak havoc," Pagano said.
http://www.youtube.com/watch?v=jOEoQoM8WTk&feature=related
több mint 15 éve
NYJ, ATL nagyon erős lett idén,NO, NE se túl gyenge,
MIA, TB tud meglepetést okozni,
A csoport meg mindig pofozkodós....
Lehet, hogy volt már nehezebb schedule, de azért nem könnyű, ami most van...
BUF, DEN talán könnyebb meccs nekünk - itt nektek a TEN nehezebb volt -
HOU meg olyan kérdőjeles gárda... mi eddig általában jók voltunk ellenük, de
kérdés, hogy hogy jön ki nekik a lépés... erős az O-juk...
Izgalmas a leosztás... és van benne kihívás... de abban továbbra is biztos vagyok,
hogy PO csak a győztesnek lesz...

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 15 éve
ja volt is kepesztés, hogy ki melyik meccset adja le 😂 befosiakMint tavaly,mennyivel 6-1 el kezdtetek?Aztán a végére összeomlottatok ,mint a berlini fal és bye-bye PO. 😛Ámen... reménykedjetek 😛CollapoNekünk nincs rá szükségünk, nektek fontosabb a meccs. 😉 Tudod 3-0 vs 2-1, s ebből lehet 4-0 vs 2-2, vagy 3-1 mindkettő... Kinek is fontosabb?! 😛Soldados
Rövid az emlékezeted 😊kátrány

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 15 éve
Collapo: sztem egyáltalán nem durva a schedule. A 2008-as sokkal durvább volt.kátrány: nem rövid, csak teljesen értelmetlen a tavallyal példálozni. Semmiféle kihatása nincs az idei szezonra. Új játékosok, új edzők, új pszichés, mentális, és fizikális állapot, más taktikák, stb. Én is jöhetnék 2008-cal, de nem teszem, mert annak sincs értelme. A sérülések persze közbeszólhatnak, de amíg nincsenek kulcssérültek, addig erről kár is fecsegni, hogy mi lesz, ha...
Szokol: Chris Johnsont nem hasonlítanám senkihez jelenleg. Rice-hoz sem, a többi Madár RB-hez pláne nem. TB ellen elég hamar nagy előnyt szereztünk, így a TB_nek töbnyire paszolnia kellett, tehát mi is erre készültünk ezért ülhetett 1-2 futás jobban. Amúgy Blounton kívül a többit azért megfogtuk.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
Mint tavaly,mennyivel 6-1 el kezdtetek?Aztán a végére összeomlottatok ,mint a berlini fal és bye-bye PO. 😛Nekünk nincs rá szükségünk, nektek fontosabb a meccs. 😉 Tudod 3-0 vs 2-1, s ebből lehet 4-0 vs 2-2, vagy 3-1 mindkettő... Kinek is fontosabb?! 😛SoldadosReménykedni mindig lehet. 😉SoldadosÁmen... reménykedjetek 😛Collapo
Rövid az emlékezeted 😊

"My philosophy is: let's go out and wreak havoc," Pagano said.
http://www.youtube.com/watch?v=jOEoQoM8WTk&feature=related
több mint 15 éve
Azért Nektek sem mindegy a tie-breaker miatt 😊Nekünk nincs rá szükségünk, nektek fontosabb a meccs. 😉 Tudod 3-0 vs 2-1, s ebből lehet 4-0 vs 2-2, vagy 3-1 mindkettő... Kinek is fontosabb?! 😛SoldadosReménykedni mindig lehet. 😉SoldadosÁmen... reménykedjetek 😛Collapo
Már várom a hétvégét 😊
Szvsz a teljes csoportból idén csak a győztes megy PO-ba... mert nem egyszerű a sorsolás egyiknek se, és egymást is
jól körbepofozhatjuk...

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 15 éve
Komolyan vki még elhiszi, hogy lehet majd futni ellenünk? Teljesen lényegtelen, hogy Rice játszik-e vagy sem. Így sem fog menni, úgy sem menne.SoldadosAzért ne felejtsd el, hogy ha jól emlékszem CJ futott ellenünk egy hosszút, amit holding miatt visszafújtak és a TB is igen jó átlaggal futott ellenünk (igaz keveset). Ráadásul ha jól rémlik, ott is volt egy hosszú játék, amit szintén holding miatt nulláztak le a sporik. Alapvetően egyet értek veled, de nehogy meglepődjünk. De a lényeg a TB konzisztensen tudott jókat futni ellenünk. Igaz volt hozzá egy jó faluk és egy underrated futójuk.
több mint 15 éve
Nekünk nincs rá szükségünk, nektek fontosabb a meccs. 😉 Tudod 3-0 vs 2-1, s ebből lehet 4-0 vs 2-2, vagy 3-1 mindkettő... Kinek is fontosabb?! 😛Ámen... reménykedjetek 😛CollapoAz idő eldönti... 😊Reménykedni mindig lehet. 😉Soldados
Én csak egy kemény, jó meccset szeretnék látni, arra meg szerintem nem lesz panasz...Collapo

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
Ámen... reménykedjetek 😛Reménykedni mindig lehet. 😉SoldadosKomolyan vki még elhiszi, hogy lehet majd futni ellenünk? Teljesen lényegtelen, hogy Rice játszik-e vagy sem. Így sem fog menni, úgy sem menne.SoldadosAz idő eldönti... 😊
Én csak egy kemény, jó meccset szeretnék látni, arra meg szerintem nem lesz panasz...Collapo

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 15 éve
Reménykedni mindig lehet. 😉Komolyan vki még elhiszi, hogy lehet majd futni ellenünk? Teljesen lényegtelen, hogy Rice játszik-e vagy sem. Így sem fog menni, úgy sem menne.SoldadosAz idő eldönti... 😊
Én csak egy kemény, jó meccset szeretnék látni, arra meg szerintem nem lesz panasz...Collapo

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!