Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 6 éve
no Baltimore Ravens 8 906
És PO esélyesek is leginkább azért vagyunk, mert idén az egész AFC valami rém gyenge. Gyakorlatilag van jóindulattal 3 jó csapat, mögöttük viszont a megszokott szolid középkategória helyett (ebbe idén jó ha 2 csapat tartozik), jön a totális fogalmatlan nihil, ahol bárki megverhet bárkit, de nem azért, mert sok a masszív csapat, akinek kijöhet a lépés, hanem azért, mert sok a teljesen fogalmatlan alakulat, aki bárkitől ki kaphat.Miles
Az NFC ugyanilyen, csak nem 3, hanem 4 talán 5 jó csapat van. Bár ha a Seattle-t is ideveszem, akkor már a Texanst is ide lehet, mert lényegében csak annyi a különbség köztük, hogy a Seattle az összes szoros ki-ki meccsét behúzta, a Texans meg párat elbukott belőle. Ennyi. Ha egymással játszanának, az is ki-ki meccs lenne, bármelyikük pályáján.

Ha általánosságot kellene mondani, akkor nem egyik vagy másik konferencia lett jobb vagy rosszabb, hanem - az említett Seattle-n és Texanson kívül - mindkettőben eltűnt a szűk elit mögül a közvetlen másod vonal. Kiesett jópár irányító, akik korábban vitték a csapataikat, illetve visszaesett 1-2 további csapat. Big Ben, Luck, Newton, Stafford, (Flacco), stb., És idén éppen nincs egyik konferenciában sem olyan csapat, mint a 2 évvel ezelőtti Jags vagy Vikings vagy a tavalyi Bears, akik egy elit védelemmel, gyenge offense-el fel tudták volna venni a versenyt az elit csapatokkal. (A Patset mondjuk tehetjük akár ebbe a kategóriába is, mindegy a darabszám marad.)

Emiatt kicsit szétesett a mezőny. Lett a szokásosnál több 14-2 - 12-4-es mérlegű csapat, és a korábbi 11-5/10-6-os, potens, de nem szűk elit visszaesett a 8-8-as táborba, ahol 1-2 berúgott vagy kimaradt FG-n múlik a 9-7 vagy 6-10. Ilyen a Steelers is, a Raiders is, a Titans is, a Colts is. Meg a Denver, Chargers stb. Az NFC-ben meg Panthers, Lions, Bears, Falcons, és ide csúszott az Eagles, Cowboys, stb. Egyik helyen a stáb van jobban rendben és a roster picit hiányosabb, másutt fordítva, harmadik helyen a forma nem jön ki, stb. Nincs érdemi különbség, nagyjából egyforma erősségű csapatok, csak idén picit messzebb kerültek a konferencia legjobb 3-4 csapatától. Nem lesz ez így sokáig, mert nem szokott sokáig tartani. Valahol egy védelem össze fog állni, vagy előkerül egy használható irányító, egy jó edző és máris újra lesz közvetlen második vonal is. Idén így alakult.
peterk2005
igazat irt, te meg az NFC-rol detto csak hogy jon ide. Hiaba lenne az NFC jobb vagy rosszabb vagy akarmilyen ok csak az AFC-ben lehetnek PO eselyesek. Ahogy az NFC-rol ugy a jovorol sem irt. 😊
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 975 — The only discipline that lasts, is self discipline
És PO esélyesek is leginkább azért vagyunk, mert idén az egész AFC valami rém gyenge. Gyakorlatilag van jóindulattal 3 jó csapat, mögöttük viszont a megszokott szolid középkategória helyett (ebbe idén jó ha 2 csapat tartozik), jön a totális fogalmatlan nihil, ahol bárki megverhet bárkit, de nem azért, mert sok a masszív csapat, akinek kijöhet a lépés, hanem azért, mert sok a teljesen fogalmatlan alakulat, aki bárkitől ki kaphat.Miles
Az NFC ugyanilyen, csak nem 3, hanem 4 talán 5 jó csapat van. Bár ha a Seattle-t is ideveszem, akkor már a Texanst is ide lehet, mert lényegében csak annyi a különbség köztük, hogy a Seattle az összes szoros ki-ki meccsét behúzta, a Texans meg párat elbukott belőle. Ennyi. Ha egymással játszanának, az is ki-ki meccs lenne, bármelyikük pályáján.

Ha általánosságot kellene mondani, akkor nem egyik vagy másik konferencia lett jobb vagy rosszabb, hanem - az említett Seattle-n és Texanson kívül - mindkettőben eltűnt a szűk elit mögül a közvetlen másod vonal. Kiesett jópár irányító, akik korábban vitték a csapataikat, illetve visszaesett 1-2 további csapat. Big Ben, Luck, Newton, Stafford, (Flacco), stb., És idén éppen nincs egyik konferenciában sem olyan csapat, mint a 2 évvel ezelőtti Jags vagy Vikings vagy a tavalyi Bears, akik egy elit védelemmel, gyenge offense-el fel tudták volna venni a versenyt az elit csapatokkal. (A Patset mondjuk tehetjük akár ebbe a kategóriába is, mindegy a darabszám marad.)

Emiatt kicsit szétesett a mezőny. Lett a szokásosnál több 14-2 - 12-4-es mérlegű csapat, és a korábbi 11-5/10-6-os, potens, de nem szűk elit visszaesett a 8-8-as táborba, ahol 1-2 berúgott vagy kimaradt FG-n múlik a 9-7 vagy 6-10. Ilyen a Steelers is, a Raiders is, a Titans is, a Colts is. Meg a Denver, Chargers stb. Az NFC-ben meg Panthers, Lions, Bears, Falcons, és ide csúszott az Eagles, Cowboys, stb. Egyik helyen a stáb van jobban rendben és a roster picit hiányosabb, másutt fordítva, harmadik helyen a forma nem jön ki, stb. Nincs érdemi különbség, nagyjából egyforma erősségű csapatok, csak idén picit messzebb kerültek a konferencia legjobb 3-4 csapatától. Nem lesz ez így sokáig, mert nem szokott sokáig tartani. Valahol egy védelem össze fog állni, vagy előkerül egy használható irányító, egy jó edző és máris újra lesz közvetlen második vonal is. Idén így alakult.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Gergőke Pittsburgh Steelers Ohio State Buckeyes 3 020 — Pittsburgh Pirates,Chicago Bulls, Aston Villa és AC Milan fa
Áldott, békés Karácsonyt kívánok minden Steelers szurkolónak ! 🙂

több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 113
Nem tudom mi az igazság, de állítólag olyan Ben sérülése, hogy lehet soha többe nem tud játszani. Az mondjuk érdekes lenne..,
Klaci79
Én is ezt olvastam. Ez viszont alapvetően forgatná fel az egész jövő évi terveket.
Gergőke
Jelzem ugyanaz, aki lehozta ezt a cikket, most azt írja, hogy meg 2020 után is játszana Ben...hülye firkász!
Klaci79
nektek az jó?
gedam
Semmi jelentősége, hogy nekünk mi jó 😊
Mi csak szaladunk az események után és reméljük, hogy jobb lesz.
Idén BB-vel tuti lett volna a PO. Így meg leshetjük. Hogy jövőre, meg pláne két év múlva mi lesz....bár tudnám, sokat mixelnék az eredményekre 😂
több mint 6 éve
gedam 6 508
Nem tudom mi az igazság, de állítólag olyan Ben sérülése, hogy lehet soha többe nem tud játszani. Az mondjuk érdekes lenne..,
Klaci79
Én is ezt olvastam. Ez viszont alapvetően forgatná fel az egész jövő évi terveket.
Gergőke
Jelzem ugyanaz, aki lehozta ezt a cikket, most azt írja, hogy meg 2020 után is játszana Ben...hülye firkász!
Klaci79
nektek az jó?
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 113
Nem tudom mi az igazság, de állítólag olyan Ben sérülése, hogy lehet soha többe nem tud játszani. Az mondjuk érdekes lenne..,
Klaci79
Én is ezt olvastam. Ez viszont alapvetően forgatná fel az egész jövő évi terveket.
Gergőke
Jelzem ugyanaz, aki lehozta ezt a cikket, most azt írja, hogy meg 2020 után is játszana Ben...hülye firkász!
több mint 6 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 950 — Steelers fan
Ugyan....kikapott a csapatka es megy a minden szar....

Annyi tortent hogy ez az O.most teljesit ugy ahogy a realitas mutatna. Egy jobb OCval tobb lehetne, de csoda nem. Juju lathatoan nem volt 100as...Conner is kiesett az elejen ahogy Punci is. Megint az jott hogy elso szamu QB, RB, WR, C es a stabil FB nelkul kellett kuzdeni ugy hogy WR poszton a masodeves Washigton a legtapasztaltabb, aki nem mellesleg szinten kiszallt egy kis idore. Igen en is irtam es tartom is hogy ilyenkor lenne jo egy kreativ OC ez segitene, de az nekunk nincs.

Aki ezen ev utan Tomlint szidja nem ertem.mit nez. Tegye meg hogy megnezi hogy a trillios QBval kieso Rams vagy a Hawks vagy a Falcons jatekoskeretet osszenezi, de ez csak pelda...lehetne a Brownst is hozni
Klemó
Én mondjuk évek óta szidom Tonlint, csak a sok future HoF-zás közben ami a Steelers fórumot jelentette éveken át, ez mindig felesleges kör volt.

És PO esélyesek is leginkább azért vagyunk, mert idén az egész AFC valami rém gyenge. Gyakorlatilag van jóindulattal 3 jó csapat, mögöttük viszont a megszokott szolid középkategória helyett (ebbe idén jó ha 2 csapat tartozik), jön a totális fogalmatlan nihil, ahol bárki megverhet bárkit, de nem azért, mert sok a masszív csapat, akinek kijöhet a lépés, hanem azért, mert sok a teljesen fogalmatlan alakulat, aki bárkitől ki kaphat.
Miles
Hozzá vagyunk szokva a jóhoz.
Láttunk SB győzelmeket, (Tomlinnal egyet) SB vereséget is, PO-t, stb...
Többségünk egy dolgot nem látott.
Negatív mérlegű alapszakaszt.
Persze tudom, hogy ez nem Tomlin érdeme.
Cowher öröksége, később az AFC North, most meg az egész AFC gyengesége miatt van.
Klemó szerint sok GM szeretne ilyen edzőt.
Szerintem sok-sok szurkoló is. (A Pecc fanok mindig kivételek)
Ne menjünk messzire csak Cleveland-ig vagy Cincinnati-be...
kittli
Biztosan jobb dolog, mint a klívlendi indiánoknak szurkolni. De: olyan ez a nincs negatív mérleg dolog, mint a betegség: amíg nem fáj eléggé, hajlamosak vagyunk nem változtatni.
kishaszi
Ha jó a terápia akkor nem is fáj.
Sőt néha kifejezetten gyógyultnak tekinthető a beteg.
Viszont nem lóg ki a katéter a micsodánkból és a nővérkének se dolga bepelenkázni minket.
Ettől függetlenül lehet lejárt Tomlin ideje, lehet, hogy változtatni kellene, időnként nem árt a vérfrissítés.
Én még nem tenném.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 6 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 195 — Steelers fan
Ugyan....kikapott a csapatka es megy a minden szar....

Annyi tortent hogy ez az O.most teljesit ugy ahogy a realitas mutatna. Egy jobb OCval tobb lehetne, de csoda nem. Juju lathatoan nem volt 100as...Conner is kiesett az elejen ahogy Punci is. Megint az jott hogy elso szamu QB, RB, WR, C es a stabil FB nelkul kellett kuzdeni ugy hogy WR poszton a masodeves Washigton a legtapasztaltabb, aki nem mellesleg szinten kiszallt egy kis idore. Igen en is irtam es tartom is hogy ilyenkor lenne jo egy kreativ OC ez segitene, de az nekunk nincs.

Aki ezen ev utan Tomlint szidja nem ertem.mit nez. Tegye meg hogy megnezi hogy a trillios QBval kieso Rams vagy a Hawks vagy a Falcons jatekoskeretet osszenezi, de ez csak pelda...lehetne a Brownst is hozni
Klemó
Én mondjuk évek óta szidom Tonlint, csak a sok future HoF-zás közben ami a Steelers fórumot jelentette éveken át, ez mindig felesleges kör volt.

És PO esélyesek is leginkább azért vagyunk, mert idén az egész AFC valami rém gyenge. Gyakorlatilag van jóindulattal 3 jó csapat, mögöttük viszont a megszokott szolid középkategória helyett (ebbe idén jó ha 2 csapat tartozik), jön a totális fogalmatlan nihil, ahol bárki megverhet bárkit, de nem azért, mert sok a masszív csapat, akinek kijöhet a lépés, hanem azért, mert sok a teljesen fogalmatlan alakulat, aki bárkitől ki kaphat.
Miles
Hozzá vagyunk szokva a jóhoz.
Láttunk SB győzelmeket, (Tomlinnal egyet) SB vereséget is, PO-t, stb...
Többségünk egy dolgot nem látott.
Negatív mérlegű alapszakaszt.
Persze tudom, hogy ez nem Tomlin érdeme.
Cowher öröksége, később az AFC North, most meg az egész AFC gyengesége miatt van.
Klemó szerint sok GM szeretne ilyen edzőt.
Szerintem sok-sok szurkoló is. (A Pecc fanok mindig kivételek)
Ne menjünk messzire csak Cleveland-ig vagy Cincinnati-be...
kittli
Biztosan jobb dolog, mint a klívlendi indiánoknak szurkolni. De: olyan ez a nincs negatív mérleg dolog, mint a betegség: amíg nem fáj eléggé, hajlamosak vagyunk nem változtatni.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 360 — Így remélem megfelelek nektek.....
Kb már 3 éve csoda, hogy még játszik Ben, ahogy érzékelem, meg időnként a játékát látom... Szép dolog a hűség, állandóság, régi eredményeksstb... de ezzel csak elodázták, amit úgy is meg kell lépni és lemaradhattak igazi megoldásról. Ez valóban lehet Tomlin felelőssége és a vezetésé... kicsit olyan érzésem van, Ben nagyobb lett, mint a csapat... emlékszem első 4-5 évében szerettem, és drukkoltam is neki...

Szerkesztette: dande2
több mint 6 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 950 — Steelers fan
Ugyan....kikapott a csapatka es megy a minden szar....

Annyi tortent hogy ez az O.most teljesit ugy ahogy a realitas mutatna. Egy jobb OCval tobb lehetne, de csoda nem. Juju lathatoan nem volt 100as...Conner is kiesett az elejen ahogy Punci is. Megint az jott hogy elso szamu QB, RB, WR, C es a stabil FB nelkul kellett kuzdeni ugy hogy WR poszton a masodeves Washigton a legtapasztaltabb, aki nem mellesleg szinten kiszallt egy kis idore. Igen en is irtam es tartom is hogy ilyenkor lenne jo egy kreativ OC ez segitene, de az nekunk nincs.

Aki ezen ev utan Tomlint szidja nem ertem.mit nez. Tegye meg hogy megnezi hogy a trillios QBval kieso Rams vagy a Hawks vagy a Falcons jatekoskeretet osszenezi, de ez csak pelda...lehetne a Brownst is hozni
Klemó
Én mondjuk évek óta szidom Tonlint, csak a sok future HoF-zás közben ami a Steelers fórumot jelentette éveken át, ez mindig felesleges kör volt.

És PO esélyesek is leginkább azért vagyunk, mert idén az egész AFC valami rém gyenge. Gyakorlatilag van jóindulattal 3 jó csapat, mögöttük viszont a megszokott szolid középkategória helyett (ebbe idén jó ha 2 csapat tartozik), jön a totális fogalmatlan nihil, ahol bárki megverhet bárkit, de nem azért, mert sok a masszív csapat, akinek kijöhet a lépés, hanem azért, mert sok a teljesen fogalmatlan alakulat, aki bárkitől ki kaphat.
Miles
Hozzá vagyunk szokva a jóhoz.
Láttunk SB győzelmeket, (Tomlinnal egyet) SB vereséget is, PO-t, stb...
Többségünk egy dolgot nem látott.
Negatív mérlegű alapszakaszt.
Persze tudom, hogy ez nem Tomlin érdeme.
Cowher öröksége, később az AFC North, most meg az egész AFC gyengesége miatt van.
Klemó szerint sok GM szeretne ilyen edzőt.
Szerintem sok-sok szurkoló is. (A Pecc fanok mindig kivételek)
Ne menjünk messzire csak Cleveland-ig vagy Cincinnati-be...

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 6 éve
Gergőke Pittsburgh Steelers Ohio State Buckeyes 3 020 — Pittsburgh Pirates,Chicago Bulls, Aston Villa és AC Milan fa
Nem tudom mi az igazság, de állítólag olyan Ben sérülése, hogy lehet soha többe nem tud játszani. Az mondjuk érdekes lenne..,
Klaci79
Én is ezt olvastam. Ez viszont alapvetően forgatná fel az egész jövő évi terveket.

több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 113
Nem tudom mi az igazság, de állítólag olyan Ben sérülése, hogy lehet soha többe nem tud játszani. Az mondjuk érdekes lenne..,
több mint 6 éve
Gergőke Pittsburgh Steelers Ohio State Buckeyes 3 020 — Pittsburgh Pirates,Chicago Bulls, Aston Villa és AC Milan fa
Jackson, Ingram, Earl Thomas, Yanda és Brandon Williams biztosan nem játszik ellenünk.

több mint 6 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 988
Ugyan....kikapott a csapatka es megy a minden szar....

Annyi tortent hogy ez az O.most teljesit ugy ahogy a realitas mutatna. Egy jobb OCval tobb lehetne, de csoda nem. Juju lathatoan nem volt 100as...Conner is kiesett az elejen ahogy Punci is. Megint az jott hogy elso szamu QB, RB, WR, C es a stabil FB nelkul kellett kuzdeni ugy hogy WR poszton a masodeves Washigton a legtapasztaltabb, aki nem mellesleg szinten kiszallt egy kis idore. Igen en is irtam es tartom is hogy ilyenkor lenne jo egy kreativ OC ez segitene, de az nekunk nincs.

Aki ezen ev utan Tomlint szidja nem ertem.mit nez. Tegye meg hogy megnezi hogy a trillios QBval kieso Rams vagy a Hawks vagy a Falcons jatekoskeretet osszenezi, de ez csak pelda...lehetne a Brownst is hozni
Klemó
Én mondjuk évek óta szidom Tonlint, csak a sok future HoF-zás közben ami a Steelers fórumot jelentette éveken át, ez mindig felesleges kör volt.

És PO esélyesek is leginkább azért vagyunk, mert idén az egész AFC valami rém gyenge. Gyakorlatilag van jóindulattal 3 jó csapat, mögöttük viszont a megszokott szolid középkategória helyett (ebbe idén jó ha 2 csapat tartozik), jön a totális fogalmatlan nihil, ahol bárki megverhet bárkit, de nem azért, mert sok a masszív csapat, akinek kijöhet a lépés, hanem azért, mert sok a teljesen fogalmatlan alakulat, aki bárkitől ki kaphat.
Miles
En is szidom akkor amikor raszolgal es ismeros az is amikor megjelennek azok akik mindig fikazzak. Szo nincs arrol hogy hibatlan lenne sot, de hogy azt amit iden nyomott nem lehet nem elismerni.

Az hogy milyen szezont forditottunk meg leszarod mert te le akarod irni amit evek soran mindig.

Persze igen, minden bizonnyal az NFCben mas lenne a helyzet, de en cirka a Ramsszel latom egy helyzetben magunkat. Ok is ott vannak a vonalon. No es az idei meccsunk megmutatta hogy nem vagyunk messze...ohh wait....netan vertuk is oket?
több mint 6 éve
Kohonen Pittsburgh Steelers 60
Mindenki nyerni akar!!!
Amit írtál minden szava igaz
De azert a ravenst remélem agyon basszuk
Es a titanst meg rommá verik 😉

Hajra Defense
Öröm nézni őket(3db pick 6meccsenként)
több mint 6 éve
Miles Pittsburgh Steelers 12
Ugyan....kikapott a csapatka es megy a minden szar....

Annyi tortent hogy ez az O.most teljesit ugy ahogy a realitas mutatna. Egy jobb OCval tobb lehetne, de csoda nem. Juju lathatoan nem volt 100as...Conner is kiesett az elejen ahogy Punci is. Megint az jott hogy elso szamu QB, RB, WR, C es a stabil FB nelkul kellett kuzdeni ugy hogy WR poszton a masodeves Washigton a legtapasztaltabb, aki nem mellesleg szinten kiszallt egy kis idore. Igen en is irtam es tartom is hogy ilyenkor lenne jo egy kreativ OC ez segitene, de az nekunk nincs.

Aki ezen ev utan Tomlint szidja nem ertem.mit nez. Tegye meg hogy megnezi hogy a trillios QBval kieso Rams vagy a Hawks vagy a Falcons jatekoskeretet osszenezi, de ez csak pelda...lehetne a Brownst is hozni
Klemó
Én mondjuk évek óta szidom Tonlint, csak a sok future HoF-zás közben ami a Steelers fórumot jelentette éveken át, ez mindig felesleges kör volt.

És PO esélyesek is leginkább azért vagyunk, mert idén az egész AFC valami rém gyenge. Gyakorlatilag van jóindulattal 3 jó csapat, mögöttük viszont a megszokott szolid középkategória helyett (ebbe idén jó ha 2 csapat tartozik), jön a totális fogalmatlan nihil, ahol bárki megverhet bárkit, de nem azért, mert sok a masszív csapat, akinek kijöhet a lépés, hanem azért, mert sok a teljesen fogalmatlan alakulat, aki bárkitől ki kaphat.

Szerkesztette: Miles
több mint 6 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 988
Ugyan....kikapott a csapatka es megy a minden szar....

Annyi tortent hogy ez az O.most teljesit ugy ahogy a realitas mutatna. Egy jobb OCval tobb lehetne, de csoda nem. Juju lathatoan nem volt 100as...Conner is kiesett az elejen ahogy Punci is. Megint az jott hogy elso szamu QB, RB, WR, C es a stabil FB nelkul kellett kuzdeni ugy hogy WR poszton a masodeves Washigton a legtapasztaltabb, aki nem mellesleg szinten kiszallt egy kis idore. Igen en is irtam es tartom is hogy ilyenkor lenne jo egy kreativ OC ez segitene, de az nekunk nincs.

Aki ezen ev utan Tomlint szidja nem ertem.mit nez. Tegye meg hogy megnezi hogy a trillios QBval kieso Rams vagy a Hawks vagy a Falcons jatekoskeretet osszenezi, de ez csak pelda...lehetne a Brownst is hozni....

Kaptunk iden egy Johnsont es felnott a feladathoz Washington is. Mind a ketten jobbak lesznek jovore es JuJuval egyutt ez szep trio lehet. Emellett kaptunk egy olyan D-t amit mar regota kerestunk es ami tavaly nem.volt meg. Bush jovore jobb lesz ahogy Minkah is es ha tudjuk potolni Budot es Hargravet akkor ez a D csak erosebb lesz. A nagy luxusunkban elfeledtuk hogy ebben a kuka evben is a POert kuzdunk, amit par szurkolo reg latott mar. Ugy csinaljuk mindezt hogy kozben a jovo is epul....hat sok.GM szeretne ilyen edzot ne legyen kerdes ez...

Hja es igen, nincs kolbaszbol a kerites, sok foltot kell betomni..
több mint 6 éve
Miles Pittsburgh Steelers 12
Arról beszélek, hogy fr QB nélkül kihoztunk egy szezont, legrosszabb esetben is 50%-ra. Gyakorlatilag bármennyibe mernék fogadni, hogy a Ravens ezt nem tudná LJ nélkül.

Ha úgy gondolod, hogy kijönnétek LJ nélkül is 8-8-ra, vagy pozitívra, az gyakorlatilag azt jelentené, hogy LJ nem is akkora impact. Ha nélküle is ki lehet hozni egy szezont pozitívra, akkor köze nincs az MVP-hez, meg ilyesmikhez, gondolom ez egyértelmű.
Jan
Azert nem mi vagyunk az elsők, akik franchise qb nélkül 8:8-at hozunk.

A Patriots egy a Ravensnél sokkal gyengébb védelemmel, és a maximum vicces jelzővel illethető Matt Cassellel hozott egy 11-5-öt, ha jól emlékszem. De arra is lehet példákat sorolni, hogy backup QB-val meddig jut egy csapat a PO-ban, lásd Eagles.

Persze, ahhoz épkézláb edző is kell, amivel mi sok éve nem rendelkezünk ganxta Tomlin az instagram szintű pozőrködésen kívül sok mindent nem mutat már évek óta. Azon lehet vitatkozni, hogy a SB-ok még az elődtől kapott alapoknak köszönhető e, vagy idő közben ment valami félre, de az elmúlt pár év már gyalázatos.

(És akkor arról meg nem is beszéltünk, hogy a fél liga franchise qb nélkül játszik, legalábbis a kezdőként szereplő “nagyágyúk” semmiképpen nem nevezhetőek annak és mikor egy Bears a galaktikus Trubisky-vel van 8-8 közelében, a titanst a félelmetes Mariota hozza erre a szintre, vagy a Coltsot a Pats 3. számú backupja, akkor egy szezon előtt még SB esélyesnek tartott csapattól még a QB kiesése után sem valami csúcs teljesítmény.

Persze, pár hete még itt is többen arról beszéltek, hogy olyan röhejes csapatokat, mint a Bills vagy a Jets röhögve kell vernünk. Ez a Jets meccs kb megmutatja, hogy mire számíthatunk mostanában, mert ha Ben vissza is tér, azt nem hiszem, hogy várhatjuk tőle, hogy a maximum középszerű csapatot megváltson. Azok az idők (sajnos) már elmúltak, az építkezést meg jobb lenne Tomlin nélkül kezdeni, mint vele.
több mint 6 éve
tenorx 14 198 — fő libsi
Engem amúgy annyira nem zavar, ha nem jutunk be. Igazából egy borítékolható verést kerülünk el, SB álmaink szerintem nem létezhetnek.
több mint 6 éve
Gyurci77 Pittsburgh Steelers 131
Amennyit Conner sérült lehet helyette vki olcsó veterán vagy a draftról vki.
több mint 6 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 988
Ben kapcsán nem fognak egy külső OC-val próbálkozni, ezt szinte biztosra veszem. Mondjátok az RB playeket. Nekem az az óriási bajom, hogy annyira kiszámítható (néhány playt eltekintve) a hívásunk, hogy így szarul néz ki minden, különösen az RB playünk. Ráadásul rendszeresen rossz a personell is, amit egy-egy futóra felrakunk, akinek így esélye sincs.

Szidtuk tavaly a D-t, hogy kiszámítható. Ez van idén az O-val No és ami a szomorító. Nem úgy kiszámítható, hogy 5-6 yardos TE playek a mainstream.....oooo nem, hanem folyamatosan 10-20 yardos playeken futnak a WR-ek....mindezt egy rookie és egy rookie like QB-val. Hodgesnak jó az ütemérzéke, de csak elvétve láttunk ütempasszokat, amikor is tele kellene lennünk vele TE/WR szinten. Hát ha másért nem, legalább arra jól jönnének ezek, hogy pihenne a D, legalább nálunk lenne a laszti. Szóval ezért írtam és tartom. Ez Ben csapata és a Benre írt playek. A gond persze csak az, hogy nem csak Bentől függött már tavaly sem az O, így teljesen mást kellene már játszanunk, de ebben váltás jövőre nem lesz és jövő után is csak akkor, ha besül megint az O.

Viszont itt Tomlin is tesztelődik. Ha jó edző, akkor ezt látja és nem dugja homokba a fejét. Ha challenge-eli az OC-t és Bent jövőre már előrébb tartunk. Remélem így lesz.

A drafton és az igazolásoknál pedig a TE kell célpontnak első sorban. Ezt nagyon elrontotta az FO idén és bőven és magasan ez a skill poszt hiányzik nekünk jobban és nem az RB, ahol sokkal inkább a fal teljesítményét látjuk. Így a falat mélyíteném inkább és nekimennék a Conner, Snell, White, Samuels kvartettel jövőre is a szezonnak.
több mint 6 éve
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 765
Alapos változást várok coordinátori sorban de felőlem mehet Mike is isten hírével... Remélem ezúttal a tulajdonosi kör nem csak enyje-benyjézni fog hanem lépni is. Ha Bellt meg árulják akkor vissza kell hozni mert a jelenlegi RB corps egy csőd.
Razi
Valszeg csalódni fogsz. Tulajdonosi részről senki nem lesz kirúgva. Ha Tomlin nem megy a Redskinshez, akkor mindenki marad.
Jan
Nem pont így értettem, úgy gondoltam a tulajok a körmére koppintanak Mike nak meg az kordinátorsornak. Ha ez az offense megy tovább változatlan formában +Ben az nagyon "vicces" lenne.
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 113
több mint 6 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 711 — Steelers fan
Alapos változást várok coordinátori sorban de felőlem mehet Mike is isten hírével... Remélem ezúttal a tulajdonosi kör nem csak enyje-benyjézni fog hanem lépni is. Ha Bellt meg árulják akkor vissza kell hozni mert a jelenlegi RB corps egy csőd.
Razi
Valszeg csalódni fogsz. Tulajdonosi részről senki nem lesz kirúgva. Ha Tomlin nem megy a Redskinshez, akkor mindenki marad.

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.