Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 6 éve
Mirol beszeltek. A 8-5, egyedul a Rams aki jobb papiron es legyoztetek. Akkor is 7 W alapbol es meg jon a Jets. A masodik "skalp" a Colts, akik nem BB-t veszitettek el hanem Luck-ot. Teljesen realis, hogy itt vagytok.Nézzük már meg, hány csapat áll pozitív mérleggel azok közül, akik 2+QB-t használtak idén.
A csoportunk 4 meccset jatszott, akik nem is akartak nyerni vagy legalabbis olyan helyzetbe vannak hozva + a Jets otodiknek.
no
Én a minap 1-ig jutottam...Te esetleg tudsz még?
Arról már nem beszélve, hogy az elmúlt években hány negatív mérlegű csapat ellen volt vereségünk, illetve pl a nyugati parton milyen eredményesek voltunk. De ez már a mi problémánk persze. Csere QB-val én a Bengals elleni meccseket sem 0-2-re írtam volna, nem beszélve mondjuk a Chargers elleniről, vagy a Cards/Colts meccsekről.
több mint 6 éve
Tavaly mennyi volt? Pont Bush és Fitzel kevesebb. De most tényleg Alualu-t vagy Burnst idevesszük? Sok értelme nincs így számolni. Heyward, Watt, Dupree, Haden, Edmunds(bár nem úgy néz ki), Fitz akik kezdő első körösök. Bush pl Barronnal és Vincével cserél folyamatosan, hol több, hol kevesebb szerepet kap. De sok első kör sem csinál jó csapatot, erről tudna mesélni a Browns akár. Hiába van pl Edmunds, rohadtul nem úgy játszik, ahogy egy első köröstől elvárná az ember, tehát nem kell ez a 10 első körös duma, mert erős csúsztatás a tények alapján 😊Ne állítsuk már meg a napot, a D-ben vagy 10 elsőkörös játékos van! Ennyi prémium pickkel feltöltött egységtől alap elvárás hogy top5 legyen.Előzetesen a csoportgyőzelem. Ehhez jött egyrészt Ben sérülése ami után kb egy 6-10-es szezon nézett ki, főképp JuJu, Conner és McDonald, Sanders, stb sérülésekkel, valamit a Tuitt IR-rel. Másrészt a Ravens jelentős és meglehetősen váratlan teljesítménye. Ezután a 4 és a 6-7 győzelem között szerintem reális teljesítmény lett volna.Iden mi volt a realis elvaras?Lehet keresni az évet, amikor a csapat túlteljesítette a reális elvárásokat, szerintem messzire kell menni az időben! 😊Nincsenek hisztis primadonnák ---> vannak jómunkásemberek!Azért ez se volt annyira sima, és nem fog 3 picket dobni minden esélytelenebb csapat QB-ja...
Nincs klikkesedés ---> egymásért küzdés van!
Nincs alkalmankénti pontzuhatag ---> Steelers Football van!
Nincsenek ügyek ---> szeretet van!
Nincsen esélytelenebb elleni váratlan zakó ---> fegyelem és alázat van!
(folytathatjátok...)
Pittsburgh Steelers - én így szeretlek!
bcsarli
kishaszi
Szokol
no
A védelem nyilván magasan felül, a támadók az eredetihez képest messze alul teljesítenek. De így sem olyan rossz.
Klaci79
Nem is tudom, van-e a ligában még egy olyan D, amiben ennyi 1st rounder van egyszerre?
Jan
több mint 6 éve
Mirol beszeltek. A 8-5, egyedul a Rams aki jobb papiron es legyoztetek. Akkor is 7 W alapbol es meg jon a Jets. A masodik "skalp" a Colts, akik nem BB-t veszitettek el hanem Luck-ot. Teljesen realis, hogy itt vagytok. A csoportunk 4 meccset jatszott, akik nem is akartak nyerni vagy legalabbis olyan helyzetbe vannak hozva + a Jets otodiknek.
több mint 6 éve
Ne állítsuk már meg a napot, a D-ben vagy 10 elsőkörös játékos van! Ennyi prémium pickkel feltöltött egységtől alap elvárás hogy top5 legyen.Előzetesen a csoportgyőzelem. Ehhez jött egyrészt Ben sérülése ami után kb egy 6-10-es szezon nézett ki, főképp JuJu, Conner és McDonald, Sanders, stb sérülésekkel, valamit a Tuitt IR-rel. Másrészt a Ravens jelentős és meglehetősen váratlan teljesítménye. Ezután a 4 és a 6-7 győzelem között szerintem reális teljesítmény lett volna.Iden mi volt a realis elvaras?Lehet keresni az évet, amikor a csapat túlteljesítette a reális elvárásokat, szerintem messzire kell menni az időben! 😊Nincsenek hisztis primadonnák ---> vannak jómunkásemberek!Azért ez se volt annyira sima, és nem fog 3 picket dobni minden esélytelenebb csapat QB-ja...
Nincs klikkesedés ---> egymásért küzdés van!
Nincs alkalmankénti pontzuhatag ---> Steelers Football van!
Nincsenek ügyek ---> szeretet van!
Nincsen esélytelenebb elleni váratlan zakó ---> fegyelem és alázat van!
(folytathatjátok...)
Pittsburgh Steelers - én így szeretlek!
bcsarli
kishaszi
Szokol
no
A védelem nyilván magasan felül, a támadók az eredetihez képest messze alul teljesítenek. De így sem olyan rossz.
Klaci79
Nem is tudom, van-e a ligában még egy olyan D, amiben ennyi 1st rounder van egyszerre?
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
Mióta nyerünk, jönnek a Varjak, pedig még Hodges sem hìvta őket. Mondjuk stìlszerűen lelőhetné a szezonjukat😁 a kacsák úgyis falkában támadnak#Duckpack
Mindenhez képest is felülteljesítünk.😂
Ahhoz képest, h Tomlin a HC-nk, aki próbálja elrontani a jót és semmi hozzáadott értéke nincs, nem is érti a játékot (some say)
Ahhoz képest, h Butler a DC-nk, aki egy kókler és különben is egy aludttej a faszi, lajhárlassú a progresse és még fakockákat se tud építeni (some say)
Ahhoz képest, h Fichtner is itt van, aki gameplant se tud írni ( I say).
Ahhoz képest, hogy Ben az OC, és néha magával sem ért egyet. Ahhoz képest, h a mentalitásunk egy éve a béka segge alatt volt, tele mentálhigiénés esetekkel.
Ahhoz képest, h a rúgónk úgy kóválygott tavaly, mint aki Bellel szívott.
Ahhoz képest, hogy egy concussion gyanús plüssmaci meg egy túlkoros egyetemista az irányítónk.
Ahhoz képest, hogy a tavalyi jól teljesítőink többet vannak a SZTK-ban, mint Mari néni.
Ahhoz képest, hogy a Brónz mekkorát húzott OBJ-vel.
Ja igen, ki ne hagyjam, hogy én nem is néztem élő meccset, amìg a Más On Rudolf hudínízett.
Ahhoz képest nem vagyunk szarok, h voltak hangok itt és ott meg amott ilyen 2-14-es rémképekről.
Ahhoz képest, h leszarom a PO-t, mert úgyis megint -HETEDSZER - a Peeetsss nyer, és nézhetem BB savanyú pofáját
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 6 éve
1:4 után 8:5Azért a vereségek nem voltak olyan durvák, csak az elején a sorsolás volt kegyetlen.
Lehet szerencsére, könnyű sorsolásra, bírókra vagy akár
goodell-re fogni, de ez csak egy 7:1-es sorozat. Bármi lesz a maradék 3 meccsen, ha lesz PO ha nem, én már elégedett vagyok a csapattal. Egy ezer sebből vérző O-val (vagy éppen ellenére) reménykedhetünk még a rájátszásban.
Azért úgy kíváncsi lettem volna a miami vezérkarának arcára minden egyes győztes meccsünk után. Gyanúsan nem erre számítottak a cserénél. (betáraztak rendesen de nehogy már a bab is hús legyen.)
kittli
Szokásos szopás Bostonban egy jelenleg is 10-3-as csapat ellen.
Big Ben kiválás, csúnya kamu bíráskodás, végül 2 pontos vereség 10-3-as Sea.
4 pontos vereség utolsó pillanatban fumble 11-2-es 9ers
Game winning drive helyett újabb fumble -3 pont 11-2-es Ravens
Rams elleni győzelem után csütörtök este idegenben egy túlpörgetett Browns ellen...
Ezek bőven vállalható vereségek voltak eddig...
több mint 6 éve
Előzetesen a csoportgyőzelem. Ehhez jött egyrészt Ben sérülése ami után kb egy 6-10-es szezon nézett ki, főképp JuJu, Conner és McDonald, Sanders, stb sérülésekkel, valamit a Tuitt IR-rel. Másrészt a Ravens jelentős és meglehetősen váratlan teljesítménye. Ezután a 4 és a 6-7 győzelem között szerintem reális teljesítmény lett volna.Iden mi volt a realis elvaras?Lehet keresni az évet, amikor a csapat túlteljesítette a reális elvárásokat, szerintem messzire kell menni az időben! 😊Nincsenek hisztis primadonnák ---> vannak jómunkásemberek!Azért ez se volt annyira sima, és nem fog 3 picket dobni minden esélytelenebb csapat QB-ja...
Nincs klikkesedés ---> egymásért küzdés van!
Nincs alkalmankénti pontzuhatag ---> Steelers Football van!
Nincsenek ügyek ---> szeretet van!
Nincsen esélytelenebb elleni váratlan zakó ---> fegyelem és alázat van!
(folytathatjátok...)
Pittsburgh Steelers - én így szeretlek!
bcsarli
kishaszi
Szokol
no
A védelem nyilván magasan felül, a támadók az eredetihez képest messze alul teljesítenek. De így sem olyan rossz.
több mint 6 éve
A jatekban nem latom a komoly felulteljesitest, D csinalja amit tud, az O biztos nem teljesit tul, bar biztos ide ideirod az "adott korulmenyek kozott". Juju mikor jatszott sem volt rendesen kiaknazva es Conner valoszinuleg sosem fog tolni egy normal evet ( legjobb esetben szetosztjak a labdaerinteseket es nem rohad le meccsekre).Mindegy, az adott körülmények között ez komoly felülteljesítés eddig.Iden mi volt a realis elvaras?Lehet keresni az évet, amikor a csapat túlteljesítette a reális elvárásokat, szerintem messzire kell menni az időben! 😊Nincsenek hisztis primadonnák ---> vannak jómunkásemberek!Azért ez se volt annyira sima, és nem fog 3 picket dobni minden esélytelenebb csapat QB-ja...
Nincs klikkesedés ---> egymásért küzdés van!
Nincs alkalmankénti pontzuhatag ---> Steelers Football van!
Nincsenek ügyek ---> szeretet van!
Nincsen esélytelenebb elleni váratlan zakó ---> fegyelem és alázat van!
(folytathatjátok...)
Pittsburgh Steelers - én így szeretlek!
bcsarli
kishaszi
Szokol
no
bcsarli
Az eredmenyekben sincs tulteljesites, adott evben PO-t erhet. Ennyi. Ott majd tulteljesithetitek az elvarast
több mint 6 éve
1:4 után 8:5Lehet szerencsére, könnyű sorsolásra, bírókra vagy akár
goodell-re fogni, de ez csak egy 7:1-es sorozat. Bármi lesz a maradék 3 meccsen, ha lesz PO ha nem, én már elégedett vagyok a csapattal. Egy ezer sebből vérző O-val (vagy éppen ellenére) reménykedhetünk még a rájátszásban.
Azért úgy kíváncsi lettem volna a miami vezérkarának arcára minden egyes győztes meccsünk után. Gyanúsan nem erre számítottak a cserénél. (betáraztak rendesen de nehogy már a bab is hús legyen.)
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 6 éve
beállunk a földbe, elküljük az összes kócsot és új életet kezdünk a Bahamákon Rudival....Iden mi volt a realis elvaras?Lehet keresni az évet, amikor a csapat túlteljesítette a reális elvárásokat, szerintem messzire kell menni az időben! 😊Nincsenek hisztis primadonnák ---> vannak jómunkásemberek!Azért ez se volt annyira sima, és nem fog 3 picket dobni minden esélytelenebb csapat QB-ja...
Nincs klikkesedés ---> egymásért küzdés van!
Nincs alkalmankénti pontzuhatag ---> Steelers Football van!
Nincsenek ügyek ---> szeretet van!
Nincsen esélytelenebb elleni váratlan zakó ---> fegyelem és alázat van!
(folytathatjátok...)
Pittsburgh Steelers - én így szeretlek!
bcsarli
kishaszi
Szokol
no

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Mindegy, az adott körülmények között ez komoly felülteljesítés eddig.Iden mi volt a realis elvaras?Lehet keresni az évet, amikor a csapat túlteljesítette a reális elvárásokat, szerintem messzire kell menni az időben! 😊Nincsenek hisztis primadonnák ---> vannak jómunkásemberek!Azért ez se volt annyira sima, és nem fog 3 picket dobni minden esélytelenebb csapat QB-ja...
Nincs klikkesedés ---> egymásért küzdés van!
Nincs alkalmankénti pontzuhatag ---> Steelers Football van!
Nincsenek ügyek ---> szeretet van!
Nincsen esélytelenebb elleni váratlan zakó ---> fegyelem és alázat van!
(folytathatjátok...)
Pittsburgh Steelers - én így szeretlek!
bcsarli
kishaszi
Szokol
no
több mint 6 éve
Iden mi volt a realis elvaras?Lehet keresni az évet, amikor a csapat túlteljesítette a reális elvárásokat, szerintem messzire kell menni az időben! 😊Nincsenek hisztis primadonnák ---> vannak jómunkásemberek!Azért ez se volt annyira sima, és nem fog 3 picket dobni minden esélytelenebb csapat QB-ja...
Nincs klikkesedés ---> egymásért küzdés van!
Nincs alkalmankénti pontzuhatag ---> Steelers Football van!
Nincsenek ügyek ---> szeretet van!
Nincsen esélytelenebb elleni váratlan zakó ---> fegyelem és alázat van!
(folytathatjátok...)
Pittsburgh Steelers - én így szeretlek!
bcsarli
kishaszi
Szokol
több mint 6 éve
Csak jeleztem, hogy azért maradjunk a földön. Kacsa nagyon nagy meglepi 3rd qb státusza ellenére, és ha ránézésre nem is olyan nagyon sok stat ügyileg, amit csinál, még így is bőven több, mint várható volt. Egész tökös és pontos, jó gyerek.Nem így kell hozzáállni, élvezni kell, hogy sorra nyerjük a szoros meccseket. Élvezni kell, hogy összeállt a D.Nincsenek hisztis primadonnák ---> vannak jómunkásemberek!Azért ez se volt annyira sima, és nem fog 3 picket dobni minden esélytelenebb csapat QB-ja...
Nincs klikkesedés ---> egymásért küzdés van!
Nincs alkalmankénti pontzuhatag ---> Steelers Football van!
Nincsenek ügyek ---> szeretet van!
Nincsen esélytelenebb elleni váratlan zakó ---> fegyelem és alázat van!
(folytathatjátok...)
Pittsburgh Steelers - én így szeretlek!
bcsarli
kishaszi
Johnson személyében gyémántra leltünk, Washington szintet tudott lépni. Az a lesajnált WR sor jövőre rögtön jól néz ki, nyami!
Örülni kell, hogy összeállt a D. Mondjuk én Butlert akkor is zavarnám, mert szerintem keveset tesz hozzá.
Örülni kell Hodgesnak, mert Ő egy karakter. Remélem Batch-féle csereirányítót találtunk egy évtizedre a személyében.
Viszont már mondom, hogy a drafton TE-et húznék a második körben, mert a mostaniak lófaszt nem tesznek hozzá a játékhoz.
Lehet keresni az évet, amikor a csapat túlteljesítette a reális elvárásokat, szerintem messzire kell menni az időben! 😊
Szokol
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
Jöhet az Edmunds Bowl!
több mint 6 éve
Ezt Tomlin majdnem elqurta a hülye trükkös játékkal. 😕Vagy a houston mert a titans csoportgyöztes lesz...
De a lényeg: a végén, amikor kellett, az O és a D is odatette magát. Jó meccs volt, W megvan, és nekem tetszik amit látok: elmúlt a csilivili O, pontháború korszak, és visszajött a Steelers football.
A többi meccsen meg nagyjából kiderült, hogy a Titans lesz a vetélytársunk a 6th seedért.
Jan
több mint 6 éve
Johnson kapcsán azért még várnék a gyémánt hasonlattal. A tegnapi meccse szenzációs volt, de az előző pedig az idény mélypontja. A realitás (még) valahol középen van. Az viszont nagyon jó jel, hogy amikor kellett, akkor előlépett. Eszembe jutott anno AB bemutatkozása, rookie idénye...a helmet catch.....hasonlított....viszont Johnsonnak erősödnie kell, ha tartósan ezt szeretné hozni. Meglátjuk..Nem várok! 😊 Írtam már tegnap is: AB is a clown, Johnson is an AB-clown! A fiúban van spiritusz, egy offseasonre van a sztárságtól, többet látok benne, mint Jujuban valaha.
Klemó
több mint 6 éve
Ne tőlük rendelj, közepes minőség, elég drágán. A Mihálkó-félék messze a legjobbak, extra minőség, örök garancia, szolid ár:Jöhetne valami vadászati szaklap vagy valami egy reklámra Hodges főszereplésével. Megérdemli, hogy keressen egy kis pénzt. 😊🦆🦆🦆Vagy kihozhatna egy sajátmárkás vadhívó készletet. Lenne keletje 😊
Klaci79
Én mindenesetre rendelek egy ilyet, gyakorolni:
www.z-shops.eu/Vadhivo--sipok-es-Csalifolyadek/Vadhivo-sipok-kurtok/HUBERTUS-kacsa-es-varju-hivo-71341000?zenid=fhbjmarsnr0ado5idhalgn22e4
😊
A következő hazai meccsen fülsiketítő hápogásra számítok 😊
bcsarli
shop.devana.sk/hu/12-sarnyas-vad
Ha Hodges ismerné, csak ilyet használna 😀
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
Ok, valóban így van. A korábbi eredmények miatt kb biztosra vettem, hogy a Texans behúzza a csoportot. Nem számítottam rá, hogy tegnap így beleszaladnak a késbe, valami 30 pontos hátrányban voltak, amikor a mi meccsünkön mutatták az eredményt.A többi meccsen meg nagyjából kiderült, hogy a Titans lesz a vetélytársunk a 6th seedért.Ez azért nem biztos. A Houstonnal azonos, 8-5-ös a mérlegünk, és még kétszer játszunk velük. Tehát a csoportgyőzelem még teljesen nyílt az AFC Southban.
Jan
Nandito
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
Hát az a döbbenet, hogy elkúrtuk a TE draftot/pótlást az előszezonban még a sérüléshullám és kulcsember kiesések mellett....Emberi számítás pedig az, hogy ilyenkor egy csapat tényleg megzuhan.....Johnson kapcsán azért még várnék a gyémánt hasonlattal. A tegnapi meccse szenzációs volt, de az előző pedig az idény mélypontja. A realitás (még) valahol középen van. Az viszont nagyon jó jel, hogy amikor kellett, akkor előlépett. Eszembe jutott anno AB bemutatkozása, rookie idénye...a helmet catch.....hasonlított....viszont Johnsonnak erősödnie kell, ha tartósan ezt szeretné hozni. Meglátjuk..
De no igen....ez a steelers football....nincsenek primadonnák, vér-veríték-küzdelem.... 😊
több mint 6 éve
Nem így kell hozzáállni, élvezni kell, hogy sorra nyerjük a szoros meccseket. Élvezni kell, hogy összeállt a D.Nincsenek hisztis primadonnák ---> vannak jómunkásemberek!Azért ez se volt annyira sima, és nem fog 3 picket dobni minden esélytelenebb csapat QB-ja...
Nincs klikkesedés ---> egymásért küzdés van!
Nincs alkalmankénti pontzuhatag ---> Steelers Football van!
Nincsenek ügyek ---> szeretet van!
Nincsen esélytelenebb elleni váratlan zakó ---> fegyelem és alázat van!
(folytathatjátok...)
Pittsburgh Steelers - én így szeretlek!
bcsarli
kishaszi
Johnson személyében gyémántra leltünk, Washington szintet tudott lépni. Az a lesajnált WR sor jövőre rögtön jól néz ki, nyami!
Örülni kell, hogy összeállt a D. Mondjuk én Butlert akkor is zavarnám, mert szerintem keveset tesz hozzá.
Örülni kell Hodgesnak, mert Ő egy karakter. Remélem Batch-féle csereirányítót találtunk egy évtizedre a személyében.
Viszont már mondom, hogy a drafton TE-et húznék a második körben, mert a mostaniak lófaszt nem tesznek hozzá a játékhoz.
Lehet keresni az évet, amikor a csapat túlteljesítette a reális elvárásokat, szerintem messzire kell menni az időben! 😊
több mint 6 éve
Nincsenek hisztis primadonnák ---> vannak jómunkásemberek!Azért ez se volt annyira sima, és nem fog 3 picket dobni minden esélytelenebb csapat QB-ja...
Nincs klikkesedés ---> egymásért küzdés van!
Nincs alkalmankénti pontzuhatag ---> Steelers Football van!
Nincsenek ügyek ---> szeretet van!
Nincsen esélytelenebb elleni váratlan zakó ---> fegyelem és alázat van!
(folytathatjátok...)
Pittsburgh Steelers - én így szeretlek!
bcsarli
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
Mcdonald agyrázkódás protokoll. Jó lenne ha tudna játszani next. A Bills védelem ellen kelleni fog minden bevethető fegyver. Amúgy csak Gentry és Vannett van ott.
több mint 6 éve
Nincsenek hisztis primadonnák ---> vannak jómunkásemberek!Nincs klikkesedés ---> egymásért küzdés van!
Nincs alkalmankénti pontzuhatag ---> Steelers Football van!
Nincsenek ügyek ---> szeretet van!
Nincsen esélytelenebb elleni váratlan zakó ---> fegyelem és alázat van!
(folytathatjátok...)
Pittsburgh Steelers - én így szeretlek!
több mint 6 éve
A fake punt kapcsán kiderült közben, hogy ugyan Tomlin hívta be, de közben a csapatkapitány (Dangerfield) lefújta, csak ez az infó nem jutott el Berryhez....megjegyzem ez nem menti fel Tomlint attól, hogy ezt behívta, de ez Dangerfield-től is óriási hiba volt így....mindegy lépjünk.
több mint 6 éve
Az O olyan amilyen. Talan csak az hianyzik a teljes 2008-as erzeshez, hogy a kacsa kimenekuljon es dobjon valami oltari nagyot, mint anno BB. nah ilyen talan nem lesz.Hodges nyomott egy ilyen kritikus playt tegnap a végén Johnsonnal. Nekem ez a play tetszett nála a legjobban a TD play mellett természetesen. Mind a kettő jelzi, hogy elkezdtek bízni egymásban és elkezdték érezni a másikat. Johnson tipikus X reciever type és ezt tegnap szépen be is mutatta. Ha JuJu visszatér, akkor mehet középre és Washington pedig a jobboldalra alapból. Már csak az kellene, ha lenne egy normális OC-nk....
xtaki