Seattle Seahawks
62 feliratkozó
több mint 8 éve
Arra szerettem volna rávilágítani, hogy míg az említett csapatoknál az elmúlt néhány évben a pozitív szezon lehetett a max célkitűzés, itt rendre SB reményekkel vágtunk neki az adott évadnak.Csak mi:
Most pedig ugyanoda vagyunk taksálva.
Nadal17
- elbasztuk 12 óta az 1. köreinket.
- nem tartjuk meg az értékeinket sem (PR elengedése a bűn kategóriája)
- van egy DC-nk aki semmit sem bizonyított ebben a szerepkörben
- van egy OC-nk akinek a 4. negyedes playhívásai a legendás mehhh kategóriába esnek.
több mint 8 éve
Arra szerettem volna rávilágítani, hogy míg az említett csapatoknál az elmúlt néhány évben a pozitív szezon lehetett a max célkitűzés, itt rendre SB reményekkel vágtunk neki az adott évadnak.A Texans 2015-ben és 2016-ban is PO-ban volt, 2017-ben meg végre megtalálták az irányítójukat is. Ha nem hal le MINDENKI a csapatból, nem kizárt, hogy jók lesznek. A 49ersre akkor sajna kicsi az odds, pedig megraknám jó pénzért 😕
Most pedig ugyanoda vagyunk taksálva.
Nadal17

több mint 8 éve
Arra szerettem volna rávilágítani, hogy míg az említett csapatoknál az elmúlt néhány évben a pozitív szezon lehetett a max célkitűzés, itt rendre SB reményekkel vágtunk neki az adott évadnak. Most pedig ugyanoda vagyunk taksálva.
több mint 8 éve
Ha már offseason...Unibetnél ugyanannyi az odds a jövő évi SB győzelmünkre, mint a Texansnak vagy a 49ersnek 😊tavaly mennyi volt a phillyre? Na ugye 😊
Nadal17
több mint 8 éve
Én 4 csoportba sorolnám a 32 csaaptot.1. Bajnokesélyes, top tier
2. Erős roster, de még kell pár apró dolog, hogy contender legyen
3. Kell pár apró dolog, hogy erős roster legyen
4. Reménytelen
Tavaly egy jó kickerre voltunk a PO-tól, szerintem az a 2. kategória volt. Idén a visszavonulások/sérülések/stábváltás annyi ismeretlent hoz, hogy visszavet minket a 2.-3. közé. Szerintem a Houston és a frisco is ott van, szóval helyénvaló az odds.
több mint 8 éve
Ha már offseason...Unibetnél ugyanannyi az odds a jövő évi SB győzelmünkre, mint a Texansnak vagy a 49ersnek 😊túl vagyunk értékelve
Nadal17
több mint 8 éve
Ha már offseason...Unibetnél ugyanannyi az odds a jövő évi SB győzelmünkre, mint a Texansnak vagy a 49ersnek 😊Mindhárom csapatnál van QB.
Nadal17
Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 8 éve
Ha már offseason...Unibetnél ugyanannyi az odds a jövő évi SB győzelmünkre, mint a Texansnak vagy a 49ersnek 😊
több mint 8 éve
Igen azaz, az lesz az. 😀Hallottatok arról a "hatalmas trade cunamiról valamit, amit prognosztizálnak páran?Azaz?
Helmut Zimmer
akdestroyer
több mint 8 éve
Hallottatok arról a "hatalmas trade cunamiról valamit, amit prognosztizálnak páran?Azaz?
Helmut Zimmer
több mint 8 éve
Norwellért hatalmas rush lesz, amit nem fogunk tudni megfizetni, de ha kell guard az FA piacról, akkor lett egy Josh Sitton, akit kivágott a Bears, érdekelhet ez minket? Kb annyiba kerülne mint Joeckel.Nem tudom milyen állapotban van.
Nincs draftunk se, ahol nagyon erősíthetnénk, én lájkolnám.
akdestroyer
Hallottatok arról a "hatalmas trade cunamiról valamit, amit prognosztizálnak páran?
több mint 8 éve
Norwellért hatalmas rush lesz, amit nem fogunk tudni megfizetni, de ha kell guard az FA piacról, akkor lett egy Josh Sitton, akit kivágott a Bears, érdekelhet ez minket? Kb annyiba kerülne mint Joeckel.Nincs draftunk se, ahol nagyon erősíthetnénk, én lájkolnám.
több mint 8 éve
Végképp beköszöntött az offseasonseahawkswire.usatoday.com/2018/02/19/michael-bennett-on-seahawks-tackling-we-watch-a-lot-of-rugby/
több mint 8 éve
Nem tudom elképzelni, hogy valaki ebben a topikban elolvas egy olyan cikket ami Wilson trade ről szól.. ..Mégis mennyit ér Wilson? 1/ nagyon koránt vagy 2 db 1. Kör. Középtájt? Buffalo nem hiszem, hogy ad érte 2 1-t, pedig elnézegetném, Taylor helyén,p. Mondjuk dobálni nem lenne kinek.
gordon
Ahhoz tülzottan kedvelemWilsont, , hogy másik olyan csapatnál lássam, aki a kings ramsomot témyleg ki tudja, és ki akarja fizetni.
A tények makacs dolgok, az árak menmek fel, ez adottság a qnk nál. Nem lehet minden esetben előre menekülni.
több mint 8 éve
Nem tudom elképzelni, hogy valaki ebben a topikban elolvas egy olyan cikket ami Wilson trade ről szól.. ..
több mint 8 éve
sportspressnw.com/2238829/2018/thiel-is-it-time-for-seahawks-to-deal-wilsonNincs véleményem!
Provokatív cikk Wilson cseréléséről, bár az tény, hogy ha marad és majd lejár a szerződése, valószínűleg több mint évi 30 millióért fog újat kötni, lehet hogy még többért, ami meg már a csapat kárára válhat - senki nem lehet nagyobb a klubnál.
Hiszen Alex Smith és Jimmy Garoppolo is nagy pénzeket fognak leakasztani, és persze Cousins is valószínűleg nagy szerződést fog kapni, aztán majd később hosszabbítani kellene Wilson előtt még Matt Ryannel és Aaron Rodgersszel is, akik minden bizonnyal emelni fogják a tétet, (esetleg Goff és Wentz is) majd ezután jöhetne Wilson, és addigra az árak már lehet hogy az egekben lesznek.
Aguirre
több mint 8 éve
sportspressnw.com/2238829/2018/thiel-is-it-time-for-seahawks-to-deal-wilsonÉrdekes, de számomra az érveléssel sokkal inkább azt erősíti, hogy Wilson-ra kell építeni. Amúgy a cap is emelkedik évente, 2 év múlva nem azt jelenti majd 30 millió, mint most.
Provokatív cikk Wilson cseréléséről, bár az tény, hogy ha marad és majd lejár a szerződése, valószínűleg több mint évi 30 millióért fog újat kötni, lehet hogy még többért, ami meg már a csapat kárára válhat - senki nem lehet nagyobb a klubnál.
Hiszen Alex Smith és Jimmy Garoppolo is nagy pénzeket fognak leakasztani, és persze Cousins is valószínűleg nagy szerződést fog kapni, aztán majd később hosszabbítani kellene Wilson előtt még Matt Ryannel és Aaron Rodgersszel is, akik minden bizonnyal emelni fogják a tétet, (esetleg Goff és Wentz is) majd ezután jöhetne Wilson, és addigra az árak már lehet hogy az egekben lesznek.
Aguirre
Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 8 éve
sportspressnw.com/2238829/2018/thiel-is-it-time-for-seahawks-to-deal-wilsonProvokatív cikk Wilson cseréléséről, bár az tény, hogy ha marad és majd lejár a szerződése, valószínűleg több mint évi 30 millióért fog újat kötni, lehet hogy még többért, ami meg már a csapat kárára válhat - senki nem lehet nagyobb a klubnál.
Hiszen Alex Smith és Jimmy Garoppolo is nagy pénzeket fognak leakasztani, és persze Cousins is valószínűleg nagy szerződést fog kapni, aztán majd később hosszabbítani kellene Wilson előtt még Matt Ryannel és Aaron Rodgersszel is, akik minden bizonnyal emelni fogják a tétet, (esetleg Goff és Wentz is) majd ezután jöhetne Wilson, és addigra az árak már lehet hogy az egekben lesznek.
több mint 8 éve
Stop pass rushers?Rasszista vagy!
Wyatt
több mint 8 éve
Brown-Norwell-Britt féle OL baloldalt lájkolnék erősen.Én egy szociáldemokratát (semmi liberális szemfényvesztés) 😀
akdestroyer
több mint 8 éve
Senki másnak nincs véleménye Helm felvetéseivel kapcsolatban?Kérdezek mást akkor:
Az új OC vel (illetve a PC féle váltással) mi változhat az OL terén?
Mennyire lesz felforgatva, mind emberileg, mind gameplanben, várható-e változás a draft és FA policyben?
Zárójelben: Norwellért kéne licitálni a Carolinától, egy Brown-Norwell-Britt féle OL baloldalt lájkolnék erősen.
*Russel Wilson likes this post*
több mint 8 éve
Lökdösés nem volt, de azért meg lehet nézni a Brady vs. BoB és vs. JMD esetet (mindkettővel volt egy nagyon hangsúlyos). Ott konkrétan csak nem kurvaanyázták egymást fél méterről ordibálva egymással, de nem baszta ki azért Bradyt 😊Tudod vannak az egyenlők meg az egyenlőbbek. 😊
Wyatt
Más meg pakolhatja a motyót, mert mondjuk késett az edzésről.
több mint 8 éve
Lökdösés nem volt, de azért meg lehet nézni a Brady vs. BoB és vs. JMD esetet (mindkettővel volt egy nagyon hangsúlyos). Ott konkrétan csak nem kurvaanyázták egymást fél méterről ordibálva egymással, de nem baszta ki azért Bradyt 😊

több mint 8 éve
Én konkrétan arra az esetre gondoltam amikor lökdösni kezdte Cablet az oldalvonal mellett.Szerintem meg nem. Fegyelmi vétséget gyakran keverik ovóbácsi típusú vezetők, a tűzgyújtással.
Szerintem ha valaki egy középvezetőt így megaláz egy vállalatnál, annak repülnie kell, akármenyire is ő a hónap dolgozója.
Mi azt mondtuk túlpörgött a meccs miatt, de egy Belicsek szerintem jóeséllyel még aznap kibaszta volna.
akdestroyer
Tipikus esete annak, hogy ott helyben elfogyott a cérna.
Azt tényleg ne akard, hogy éles helyzetben, miután 32-szer játszódott le ugyanaz, még 33-szorra is jelezze, "kérlek Tom, ma nem annyira adekvát a fal blokkolása".
Carroll, szerintem ezt spec megoldotta. Ha kicsit előbb oldja meg, akkoridáig el sem jutott volna a helyzet.
Ezért nem raknám ki Baldwint. Ha megtudnám, hogy lázít, akkor viszont azonnal.