Tennessee Titans

20 feliratkozó

több mint 1 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 16 918
Levis fejlődik, de még nem tudok optimista lenni vele kapcsolatban. Azért hozok pár pozitív statot róla.

Nandito
Korai Josh Allen vibe-om van vele kapcsolatban.

Látszik, h képes extra dobásokra, nincs fizikai korlátja, de hajlamos a brainfartokra és néha kikapcsol, nem gondolkodik, kapkod.
Tud nagyon precízen is dobni, de drive-n belül is széteshet a mechanikája, lábmunkája.
Hektikus: néha egészen komfortos a zsebben, szépen hosszabít v kerül ki nyomás alól, néha meg megmosolyogtatóan magára húzza a pass rusht.

Az látszik, h a vérében van a kockáztatási hajlam, ami a jobbik eset sztem. Hajlandó kivárni a big playt és nem csekkol le feleslegesen.
Kár, hogy egy romhalmaz van körülötte, mert ő alkalmas lenne nagyobb feladatokra, azért az idézett minta nem véletlen.

A fala sztem ligaalja, de prémium személyzete sincs, az edzőkről nem beszélve.
Jó lenne egy kicsit több support, mert tragikus a környezet.
Egyébként Kentucky-ban hozzászokott ehhez, de nagyon magára hagyják.

Trevor Lawrence-hez hasonló mostoha körülményei vannak.
Remélem kap egy Daboll-szerű agyat maga mögé vagy legalább elfogadható csapatot v olyanban kap esélyt, mert óriási underdog a gyerek, ami mindig veszélyes az ellenfeleknek. Sztem jó mentalitású is.

Én szurkolok neki!
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
Levis fejlődik, de még nem tudok optimista lenni vele kapcsolatban. Azért hozok pár pozitív statot róla.

Music City Miracle
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 45 942 — Így remélem megfelelek nektek.....
Levis csak ilyen TDket szeret dobni 😀
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
Meglepetés W! 😊 Kellett hozzá egy sokat hibázó ellenfél is, de nagyot küzdöttünk és megérdemelten nyertünk! Levis jobban néz ki, mint a szezon elején, de a pick6 megint csúnya hiba volt, és a 8 sack is nagyon sok, még ha szar is az OL előtte.
Még sem reménytelen ez a csapat? Remélem nem, és egy-két meccset még nyerünk.

Music City Miracle
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
A szokásos kínszenvedéshez képest nem is volt olyan rossz a 2. félidő egy jó csapat ellen. Levisnek legalább volt egy 98 yardos TD-je NWI-vel, az azért nagyon szép volt. Amúgy a bírók elmehetnek a picsába, hogy 13 büntit dobtak ránk, ebből jó párral jogtalanul sújtva minket. Persze ezeket leszámítva is kikaptunk volna, de akkor is bosszantó.

Szerkesztette: Nandito

Music City Miracle
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
Quandre Diggsnek is véget ért a szezon, lábsérülés miatt került IR-re. Safety poszton valószínűleg Mike Brown kap majd több lehetőséget, valamint jött Mike Edwards, akit tegnap rakott ki a Bills.

Music City Miracle
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
Nyertünk, de minek... Legalább van már két győzelmünk, remek!

Nagy veszteség, hogy Lloyd Cushenberrynek véget ért a szezon, a center Achilles-sérülést szenvedett. A Pats ellen Corey Levin állt be a helyére, de a folytatásban az új center Daniel Brunskill lehet, aki guardként kezdett a lábsérüléssel küzdő Dillon Radunz helyén. Korábban OG Andrew Rupcich is IR-re került, így az OL-depthbe valószínűleg kell majd játékos.

Music City Miracle
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
Pff, gyönyörű stat! Visszahoztuk a hőskort a ligába! 😊 De szánalmas...

"Teams to score 50+ points with fewer than 100 pass yards in a game since 1950:
1950 Giants (55 points vs Colts)
1955 Bears (52 points vs Packers)
2024 #Lions (52 points vs #Titans)
(Info via Tony Holzman-Escareno)
It had been 68 YEARS since it happened last!!!!"

Music City Miracle
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
Amy-Adams Strunk vajon mikor kér bocsánatot a szurkolóktól ezért a gyalázatos produktumért? Gondolom sohanapján.
Mindegy, megyünk tovább az 1/1-ért, arra jó a csapat. Ja, azért rem az ST-edzőt kib@sszák végre.

Music City Miracle
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
Ahogy látom határozottan az 1/1-ért megyünk...

Music City Miracle
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 12 720
The Seahawks are trading LB Jerome Baker and a fourth-round pick to Tennessee for LB Ernest Jones IV, a source tells me.
KeyG
Ezt az Ernestet én nem ismerem, mit lehet tudni róla?
funkyparduc
Titans előtt Rams védő volt évekig, tavaly rengeteg tacklet szerzett 145 és mellé 4,5 sack. Utolsó éves szerződéses játékos.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 1 éve
funkyparduc Seattle Seahawks 1 338 — Erin Elite Andrews
The Seahawks are trading LB Jerome Baker and a fourth-round pick to Tennessee for LB Ernest Jones IV, a source tells me.
KeyG
Ezt az Ernestet én nem ismerem, mit lehet tudni róla?

Nem értek semmihez! - Church of tremendous job! 🙏
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 12 720
The Seahawks are trading LB Jerome Baker and a fourth-round pick to Tennessee for LB Ernest Jones IV, a source tells me.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
Trade comp: DeAndre Hopkins is expected to go from Tennessee to Kansas City for a conditional fourth-round pick, per sources.
KeyG
Sok sikert neki a Chiefsnél. Rendes tag volt, a pályán és azon kívül is próbálta segíteni Levist. Vele legalább jót tettünk, és nem kell tovább ezen a trágyadombon szenvednie.

Music City Miracle
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 12 720
Trade comp: DeAndre Hopkins is expected to go from Tennessee to Kansas City for a conditional fourth-round pick, per sources.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 12 720
It’s happening: Titans and Chiefs are working to finalize a trade that would send WR DeAndre Hopkins to Kansas City, league sources tell ESPN.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 630
Rudi kezd! Hajrá!!!
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
Titans are honoring the request of former Pro-Bowl safety Jamal Adams for his release, per source. Adams is healthy and looking forward to his next opportunity.

Adams’ agents Kevin Conner and Robert Brown of @unisportsmgmt confirmed his release.
KeyG
Ha menni akart, akkor menjen nyugodtan. Semmi olyat nem csinált itt, ami miatt hiányozna.

Music City Miracle
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 12 720
Titans are honoring the request of former Pro-Bowl safety Jamal Adams for his release, per source. Adams is healthy and looking forward to his next opportunity.

Adams’ agents Kevin Conner and Robert Brown of @unisportsmgmt confirmed his release.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan

Tony Adams
Azt tudjuk, hogy Levis szar és a passzok jelentős része kuka. De Ridley azt se fogja meg, amit lehetne, van egy csúnya dropja, és két passz biztos összekaparható lett volna. Ő azért kapta a nagy lóvét, hogy ezeket is megoldja.

Music City Miracle
több mint 1 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 838 — Colts Fan
több mint 1 éve
Duff Seattle Seahawks 3 362
Ertem en, hogy nincs qb, de az kemeny, h BC ezt birta lerakni bye week utan az asztalra egy Flacco vezette Colts ellen, otthon.

Ez a szezon kuka, mehet a tank, sztem a qb-n (es hc-n) kivul kifejezetten korrekt az allomany, igy lehet remenykedni.

Nem csak Ridley volt 0 tegnap a nagy igazolasokbol, Sneedet is sokszor megegettek csunyan...
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
Ha nekünk lett volna egy Flaccónk, akkor vélhetően nyerünk. (Narrátor: de nem volt.) Levis 93 yardot passzolt, a végén fikarcnyi esélye se volt egy GWD-t végig vinni, megdobta a menetrendszerinti intet is. Persze arról nem tehet, hogy Ridley 8 kísérletből egyet sem (!!!) tud elkapni. Ridleyvel sikerült megint egy FA-bust igazolást csinálni, ezt nyugodtan kimondhatjuk. Plusz még összeszedtünk 114 yard büntit is. Ha bye week után egy ennyire dekoncentrált és sokat hibázó csapat megy pályára, ott a HC sara is meg van, és sajnos Callahan gyenge is vezetőedzőnek. Emellett még rosszul is dönt, feleslegesen bedobott zászlója is volt, két és fél perccel a vége előtt nem megy neki 4&7-re. Levist pedig el kell engedni, nézegethetjük még meccsekig, de sajnos nem lesz belőle kezdő szint.

Music City Miracle
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
Nem láttam a meccset, itt mást meg nem érdekel a csapat. 😊
Legalább van győzelmünk. Ahogy olvasom, Rudi irányítónak nézett ki, míg a sérüléséig Levis nem. Most bye week jön, így Levisnek van ideje rendbe jönni, és Callahan szerint egészségesen ő a kezdő. Kíváncsi leszek, meddig tartunk ki mellette.

Music City Miracle
több mint 1 éve
Nandito Tennessee Titans 3 272 — Titans fan
Legyen végre valami pozitívum is: Latham jól játszott, magasan kiemelkedett a falban.



Cornert poszton viszont kevesen lettünk, mert Chidobe Awuzie lágyéksérüléssel IR-re került. A helyén az 5. körös újonc, Jarvis Brownlee, vagy a waiverről behúzott Darrell Baker kaphat nagyobb szerepet. A PS-ből tudjuk még felhozni Tre Averyt, akinek van jelentősebb tapasztalata cornerként.

Amúgy Jeffery Simmons könyöksérülés szenvedett, de reméljük, hogy nem lesz ebből komoly dolog.

Szerkesztette: Nandito

Music City Miracle