Hulk mock 15/04/03
Höri mockja után érkezik a következő szerkesztői változat, ezúttal Hulk osztja meg jóslatait. A mock 2 részes lesz, az első részben az első két kör érkezik, a másodikban pedig a 3., 4. kör választásai kerülnek terítékre.
1/1, Tampa Bay Buccaneers: Jameis Winston, QB
Ebben a pickben nincs sok meglepetés, a konszenzusos no1 95%, hogy Winston lesz. A többséggel ellentétben én azonban nem vagyok 100%-osan biztos abban, hogy Winston jobb, mint Mariota, a maradék 5%-ot így az ex-oregoni irányítónak adom, másnak nincs semmi esélye az 1/1-re. Mást nem is nagyon érdemes írni erről a pick-ről, majd az idő eldönti, hogy jó választás volt-e Mariotához képest, mindenki más pedig egyszerűen rossz húzás lenne a Tampa QB-helyzete miatt. Winston ráadásul otthonosan fogja érezni magát az öbölben, és a szurkolók is megkapják azt, amit akarnak.
1/2, Tennessee Titans: Marcus Mariota, QB
Most tényleg azért nem kell QB-t húznia a Titansnek, mert egy rosszul játszó 6. körös QB-ban elképzelhető, hogy van még potenciál? Ugyanmár. Nincs fontosabb poszt a QB-nál, a jelenlegi drafton pedig nincs az első 2 picken kívül franchise potenciállal rendelkező irányító. Ha ilyen kondíciók mellett egy DT-t választ egy csapat, akkor egész egyszerűen nem tudom komolyan venni. Igen, Mariota nem a legbiztosabb QB prospect, mert nincs pro-style O tapasztalata, de ezen kívül nincs red flag-je. A pályán kívül makulátlan, egész pályafutása alatt alig sérült, NCAA rekord TD-INT arányt jegyző, bajnoki döntőt játszó, Heisman-győztes, szimpatikus személyiségű QB, akinek jól mutatja a floorját a tavalyi idénye. Ha beleszokik a „pro-style”-ba (ami pont egy edzői gárda dolga), akkor határ a csillagos ég. Arról nem is beszélve, hogy futni is tud, és egy igazi franchise-arc, ami nagyon hiányzik jelenleg az NFL talán legszürkébb csapatának. Mettenbergerről sem kell lemondani, miért kéne? Versenyezzenek az edzőtáborban, kezdjen a jobbik, vagy akár Mettenberger, amíg Mariota beletanul az iparba. Ha kiderül, hogy előbbi egy remek QB, akkor még mindig nagy értéket lehet csinálni Mariotából jövőre.
1/3, Jacksonville Jaguars: Vic Beasley, OLB
Remek offseasont futott a csapat, ha a kifizetett összegeket nem nézzük, csak a szerződtetett játékosokat, akkor azt mondhatjuk, hogy majdnem az összes lyukat sikerült betömni. Az egyedüli kivétel az LEO poszt, ami tökéletesen Beasley-re van szabva. Tudom, hogy a legtöbb Jaguars-szurkoló Leonard Williams-et szeretné, mert ő itt a BPA, de a DL egyszerűen nem need az Odrick-igazolás után. Marks valószínűleg kihagyja az idény elejét, de nem értem, hogy ez miért akkora tragédia, hogy azonnal pótolni kell Williams-szel. A JAX nem a bajnoki címért megy, de még csak nem is a playoffért, a cél a jövő évi PO lehet, amikorra már rendben lesz Marks, és Odrick-kal kiegészülve egy teljesen jó DT-párost alkothatnak. Ha Beasley csatlakozik ehhez a front7-höz, akkor évek óta először a QB-k elkezdhetnek félni a Jags-től. Az ex-Clemsoni brutálisan jó egyetemi karriert futott, ráadásul a legatletikusabb OLB prospectről beszélünk, aki dominálta a pro day-ét is. Tökéletes match a Jaguars számára.
1/4, Oakland Raiders: Amari Cooper, WR
Ez az első nehéz választás nálam, mivel Leonard Williams itt már komoly értéket képvisel, viszont az Oaklandnek sem need a DL a Dan Williams szerződtetés után, ahhoz pedig túl sok a lyuk ebben a csapatban, hogy megengedhessen magának egy ekkora luxuspicket a csapat, hiába van oaklandi kötődése is Williamsnek, Cooper jobb választás. Tavaly sikerült megtalálni azt a QB-t, akiből akár franchise irányító is lehet hosszú évekig Oaklandben, Derek Carr-nak pedig célpontokra van szüksége ahhoz, hogy tovább fejlődhessen, és kibontakoztathassa képességeit. Cooper már az első évében egy olyan célpontot nyújthat, akivel nagy játékokat lehet csinálni viszonylag egyszerűen, ha nem is tökéletes a dobás, az ex-alabamai akkor is el tudja kapni a labdákat, az útvonalai pedig makulátlanok, Carr-nak vele lenne a legkönnyebb dolga, ez pedig fontos szempont. Kevin White opció még itt, viszont neki még tanulnia kell NFL-szinten, sok félreértés lehet a másodéves QB, és az újonc, kiforratlan WR között. De azon sem fogok meglepődni, ha White a választott, és nagyon vitatkozni sem tudnék vele, de Cooper-t jobbnak tartom jelenleg.
1/5, Washington Redskins: Leonard Williams, DT
Ebben a mock-ban nincsenek trade-ek, ha lennének, akkor valószínűleg hátracserélne pár helyet a Redskins, mert ahogy a korábbi 3 csapatnál, egyszerűen az FA után már náluk sem need a DL. Viszont Williams túl jó ahhoz, hogy trade partner hiányában ne válasszák ki, még Paea és Knighton érkezése után is. Ezzel a pick-kel évekre megoldott lehetne a D-fal, sőt, már idén is top5-ös egységnek tartanám. Az NFC East-ben remek támadófalak vannak, ezért is tartom jó ötletnek a védőfal felpumpálását, ha szét tudnák szedni az Eagles és a Cowboys falát, akkor komoly gondokat okozhatna a Redskins a csoportriválisoknak. Elkapó nem kell, támadófalember nekem itt korai, tavaly pedig húztak már egy OLB-t Kerrigan túloldalára, így az sem lenne kevésbé luxuspick.
1/6, New York Jets: Dante Fowler Jr., OLB
Védőkoordinátor érkezett HC-nak a Jets-be, majd az FA-n megjött egy komplett elit secondary a védőfal mellé, mostmár csak a passrusher OLB van hátra, és kész van a Jets védelme. Ezen a helyen értékben húzhatnak ide, ráadásul egy olyan játékost, aki azonnal kezdő lehet, nem sokat kell tanulnia, a játéka minden területen kiforrott. Marshall érkezése után WR nem kell az első körben, még úgy sem, hogy White elérhető, más pedig nem nagyon jöhet számításba itt értékben.
1/7, Chicago Bears: Kevin White, WR
A Bears állítja meg White esését, tehetség alapján top5-ös pick a 6’3 magas elkapó, aki szenzációs 2014-es szezont futott a West Virginiával. Marshall távozásával egy óriási lyuk keletkezett az elkapósorban, amit White be is tömhet azonnal. Ha a Jeffrey-White duó sem lesz képes kihozni többet Cutlerből, akkor könnyű szívvel mondhatnak le a sokat kritizált QB-ról, és egy remek alapot biztosíthatnak 1-2 év múlva az új chicagoi irányítónak. Számításba jöhetne még itt Danny Shelton, de én őt korainak tartom 1/7-re, passrusher pedig több is érkezett tavaly, nem kéne azonnal kidobni őket egy másik, nem bizonyított rusherért, főleg úgy, hogy egy sem maradt bent, aki kihagyhatatlan lenne.
1/8, Atlanta Falcons: Randy Gregory, DE
Népszerű pick, én sem megyek más irányba, Quinn-nek kell egy prémium rusher, Gregory pedig minden feltételnek eleget tesz fizikailag, és a játékát tekintve is. Szerintem nem fog sokat csúszni a füvezése miatt, Quinn-t elég keménykezűnek tartom ahhoz, hogy figyeljen rá, a csapatnak pedig már évek óta kellene egy normális edge player, idén ezzel a választással már tényleg muszáj lesz betömni a védelem szélén tátongó lyukat. Számításba jöhet még a támadófal erősítése, de annyira nem volt szörnyű tavaly ez a fal, adnék nekik még egy esélyt, és csak a későbbi körökben hoznék ide embert.
1/9, New York Giants: Brandon Scherff, OG/OT
Újabb unalmas pick, de nem véletlenül, újra találkozik a need, és a value, a Giants az egyik legnagyobb hiányposztjára hozhat elit játékost, ez pedig a bal oldali guard. Richburg szerintem jobb center, mint guard, így jobb lenne neki, ha behúzódna a fal közepére, ekkor pedig Scherff lehetne az LG. Ezzel egy közepesnél jobb falról lehetne beszélni az óriásoknál, ráadásul Scherff elég látványosan játszik falemberhez képest, közönségkedvenc is lehet belőle. Szóba jöhetett volna még itt Landon Collins, viszont én korainak érzem 1/9-re, a 2.-3. kör elején is találnak kezdő safetyt, ilyen guardot viszont nem, ráadásul Scherff tackle-t is tud játszani.
1/10, St. Louis Rams: La’el Collins, OT
Két utat választhat a Rams, az egyik a támadófal, a másik pedig DeVante Parker. Én annyira nem tartom szörnyűnek ezt a WR-sort, viszont a fal borzalmas volt tavaly, elkél még egy első körös Robinson mellé, a fal másik oldalára. Collins talán a legjobb OT a drafton, ha kell, akkor guardot is tud játszani, végre lenne a Rams-nek alapja egy jó falhoz, ha már tradeltek Foles-ért. Az ex-sas elég sérülékeny, és nyomás alatt nem túl jó, ezért muszáj megvédeni ahhoz, hogy jól játsszon, a jelenlegi fallal nem sok pénzt tennék arra, hogy túléli az idény felét. Collins értékben is jó, nem lesz belőle korszakos LT, viszont stabil ember lehet, és most pont ez kell St. Louisba.
1/11, Minnesota Vikings: DeVante Parker, WR
Elég egyértelmű pick, nem sokszor tudsz hiányposztra olyan elit prospectet hozni a 11. helyen, aki az irányítód kedvenc célpontja volt évekig. Parker 2013-ban fantasztikus volt Teddy-vel, 2014-ben pedig ha nem sérült volna meg az idény előtt, akkor szerintem simán megközelíthette volna Cooper-t elkapott yardokban, és a Biletnikoff díjra (legjobb egyetemi WR) is eséllyel pályázhatott volna. Konszenzusos 3. WR Parker a szakértők szerint, szerintem viszont akár a legjobb is lehet belőle a classból, mert remek kezei vannak, jó a felépítése, és a sebessége is megvan ahhoz, hogy legitim vertikális célpont legyen. Szóba jöhet itt is a falember, Jake Fisher lehet még opció, de kellenek a célpontok Teddynek, főleg Parker.
1/12, Cleveland Browns: Danny Shelton, NT
A Browns kapcsán mindig az elkapóhiányról hallunk a drafttal kapcsolatban, viszont talán ennél is nagyobb lyuk jelenleg a NT poszt a barnáknál. Tudjuk, hogy nagyon kevés NT van egy drafton, olyanból végképp, aki azonnali impact kezdő lehet, Shelton pedig ilyen. Félelmetesen játszott a senior bowl-on a fal közepén, és a game tape-e is alátámasztja azt, hogy bomlasztó erő tud lenni a fal közepén. Értékre is rendben van itt, a top10-et soknak érzem nála, hiszen még az sem biztos, hogy 3 down játékos tud lenni, viszont az NT poszt ritkasága miatt már rendben van itt ez a pick, 19-nél nem biztos, hogy bent lesz. Értékre nincs itt WR Parker draftolása után, a többi need pedig nem olyan, hogy 1/12-vel kéne orvosolni.
1/13, New Orleans Saints: Shane Ray, OLB/DE
Nem titkoltan a védelem erősítésén van a fókusz az idei offseasonben New Orleansben, ennek folytatása Ray is, aki a tavaly gyengén teljesítő Saints-passrusht erősítheti meg. Galette és Jordan után hatalmas az űr, Ray pedig nagy potenciállal rendelkezik, hosszútávon is alapember lehet ebben az újjáalakuló csapatban. Szóba jöhet még hozzájuk is WR, de a védelem szerintem most prioritást fog élvezni.
1/14, Miami Dolphins: Todd Gurley, RB
Számomra a Dolphins offseason move-jai azt jelentik, hogy a türelem fogyóban van Joe Philbin vezetőedző iránt, ha idén, ezekkel a játékosokkal sem sikerül playoffba kerülnie, akkor új állás után nézhet. A jelenleg bent lévő legnagyobb impact player pedig nem más, mint Todd Gurley, aki egészségesen simán top10-es pick lehetne, még a poszt devalválódása mellett is. A Dolphinsnak viszont van futója, aki tudja helyettesíteni addig, Lamar Miller remek kezdő opció Gurley gyógyulásáig. A delfinek általában az idény végén szoktak elvérezni, Gurley egy új lendületet adhatna a csapatnak, amellett hogy gyors, és remekül veszi észre a lyukakat, jól is blokkol, illetve talán a legjobb elkapó-kvalitásokkal rendelkező RB is a drafton, Tannehill-nek is nagy segítség lehet. ILB-húzást itt még korainak tartok, az lesz a 2. kör elején is, CB úgyszintén.
1/15, San Francisco 49ers, Marcus Peters, CB
Két kezdő cornert veszített el Jim Tomsula az offseasonben, és abban a szerencsés helyzetben van, hogy kiválaszthatja magának a draft legjobbját. Ha Petersnek nem lettek volna balhéi, akkor ő lenne a legjobb corner a legtöbb boardon, top5 CB potenciállal rendelkezik ligaszinten. A mozgása folyamatos, jól fordul, press man-ben kíváló, és ha le is futják, utol tudja érni az elkapókat. Ha ennyi nem lenne elég, akkor a legjobb ösztönei is neki vannak a poszton, első naptól kezdő lehet, amire szüksége van a 49ers-nek.
1/16, Houston Texans: Arik Armstead, DE
Nagyon nehéz helyzetben lenne egy ilyen forgatókönyv esetén a Texans, de kellemes gondok lennének ezek, jobbnál jobb játékosok elérhetőek még itt. Sokáig gondolkoztam Trae Waynes-en, aki tudásához képest már így is csúszik, és Jaelen Strong-on, aki a Texans legnagyobb hiányposztjára jönne, de végül túl csábító volt Armstead. Ha a potenciált nézzük, akkor nem tudok elképzelni félelmetesebb front7-t, mint amilyen a Texans-é lehetne ezzel a választással. Armstead-ben egy szörny potenciálja lakozik, szerintem a legjobb 3-4-es DE ő lesz a drafton, és nem kerülhet jobb helyre, mint Houstonba, a liga legjobb 3-4-es DE-je mellé. Ha JJ Watt felkarolja, és kitanítja, akkor a Texans nagyon komoly problémát fog okozni az ellenfél támadófalainak, főleg úgy, ha Clowney is felépül. Watt-Wilfork-Armstead-Clowney-Mercilus… Belegondolni is félelmetes ebbe a sorba.
1/17, San Diego Chargers: Landon Collins, SS
A Chargersnek is van bőven lyuk a keretében, viszont itt sem a támadófalba, se a front7-be nincs értékre jó prospect, ellenben kihúzzák Weddle mellé a draft legjobb SS-ét, mellyel befejezik a secondary építését. Manning, Alex Smith, és Carr ellen kell a jó sec, ha pedig playoff-runt akarnak, akkor a Colts és a Pats ellen végképp. Én ide nem látok olyan támadófalembert, aki értékre is passzolna hozzájuk, Collins pedig azonnal jól szállhat be a távozó Gilchrist helyére.
1/18, Kansas City Chiefs: Breshad Perriman, WR
Maclin mellé két dolog kell egy elkapóban a Chiefs-nek: egyrészt legyen legitim mélységi célpont, másrészt tudja üresre játszani magát. Perrimanben mindkettő megvan, az idei class leggyorsabb receiverét köszönthetik a Chiefs-ben a személyében, 4,25-ös 40 yardja, és az 1000 yard feletti szezonja a UCF-ben az első kör közepére repíti Perrimant.
1/19, Cleveland Browns: Jaelen Strong, WR
Mostmár muszáj kiválasztania a legjobb bent maradt passcatchert a Brownsnak, Strong pedig értékben is kíváló választás ebben a pozícióban. A legbiztosabb kezű elkapó az idei classban fantasztikus szezont futott az Arizona State egyetemen, a Browns-nak pedig pont egy ilyen prospect kell, aki pótolni tudja idénre Josh Gordont. Strong-gal nem lesznek gondok a pályán kívül, és egy biztos célpontot nyújthat a barnák kezdő QB-jének, legyen bárki is az.
1/20, Philadelphia Eagles: Byron Jones, CB/FS
Borzasztóan nehéz dolgom volt ennél a választásnál, több szempontból is. Rólam tudni kell azt, hogy az első körös CB-húzást nagyon ellenzem, főleg ha a kedvenc csapatomról van szó, viszont meg kellett próbálnom Chip Kelly fejével is gondolkozni, az ő filozófiájába pedig túl jól illik Jones. Most biztos sokan a fejükhöz kapnak, hogy Waynes előtt húzom ki nekik Jones-t, aki óriási value pick lenne needre, de én nem látom azt, hogy Waynes illene az Eaglesbe, ellenben a pro day-e után Byron Jones akár magára is tetoválhatná, hogy Eagles/Seahawks CB leszek, mert tényleg a prototípusa annak, amit ez a két csapat keres egy DB-ben. A game tape-ja azt mutatja, hogy CB és FS poszton is jól játszott Jones az évek alatt, az atletikus mérőszámai pedig hihetetlenek. A leggyorsabb CB ő idén, emellett világrekorder a távolugrásban, övé a legjobb magasugrás is, plusz magas és erős is. Ha ez nem lenne elég, akkor a sokoldalúság is megvan nála, ami nagyon fontos Kellynél, a jelenlegi védelemben első naptól kezdhet akár FS, akár CB poszton is. Jake Fisher is adná magát itt, de valamiért úgy érzem, hogy falember csak a későbbi körökben fog érkezni.
1/21, Cincinnati Bengals: Alvin Dupree, DE
Dupree is egy nagyon atletikus edge rusher, akiben hatalmas potenciál van. Nálam azért elérhető még itt, mert nem gondolom azonnali kezdőnek, kelleni fog neki idő amíg átszokik az NFL-re, viszont jobb helyet nem is találhatna Cincinnatinél a tanulásra. A Bengalsnak nagyon kell a jó passrush a tavalyi borzalmas év után, Dupree pedig remek rotációs ember lehet, aki később átveheti az egyik kezdő pozíciót. Waynes-t azért nem választják ki, mert még ott van nekik Dennard is, és Kirkpatrick is javuló teljesítmény mutat.
1/22, Pittsburgh Steelers: Trae Waynes, CB
Pittsburgh-ben pezsgőt bontanak, övék az első kör legnagyobb steal-je, az egész CB class talán legjobbja. A legnagyobb needre jön a legjobb elérhető játékos, aki ráadásul stílusban is tökéletesen illeszkedik a vasasba. Waynes szerintem nem lesz elit CB, viszont stabil kezdő lehet hosszú évekig, kezdve az újonc szezonjával.
1/23, Detroit Lions: Malcolm Brown, DT
Ngatát tökéletesen kiegészítené Brown, együtt már pótolhatnák a távozó Suh/Fairley duót. Brown egy remek run-stopper védő, aki folyamatosan fejlődött az egyetemi évek alatt, a méretei rendben vannak, és a munkamorálja is remek. Szóba jöhet ezen a helyen még Cameron Erving, vagy egy másik falember, illetve egy CB is. Ezeket a posztokat viszont könnyebben be lehet tömni később, mint a DT-t, Brown ráadásul értékben is teljesen jó itt.
1/24, Arizona Cardinals: D.J. Humphries, T/G
Iupati érkezésével előrelépett a fal, viszont még mindig hiányzik egy ember ahhoz, hogy igazán jó egység tudja megvédeni Palmert, és blokkoljon a futójátéknak. Humphries akár guard, akár tackle poszton azonnal tud kezdeni, az upside-ja pedig top10 tackle-lé teheti a jövőben. A futójátékon nagy hangsúly lesz jövőre Arizonában, Humphries pedig ennek lehet az első hírnöke a drafton.
1/25, Carolina Panthers: Andrus Peat, T
Van need bőven Carolinában is, a legnagoybb viszont szerintem még Oher érkezése után is a T poszt, Peat pedig pont a prototípusa annak, amit a Panthers általában keresni szokott a falemberekben. Magas, nagydarab, nyers, és nagy a potenciálja. Jöhet itt CB, vagy DT is akár, a fal viszont nagyobb need ezeknél, így a volt stanfordira esik a választás.
1/26, Baltimore Ravens: Devin Smith, WR
Ozzie nem gyakran szokott reachelni, de most rákényszerül, akkora hiányposzt a WR Baltimore-ban. A leleményesebbek bizonyára már észrevették, hogy nem ment még ki Dorial Green-Beckham, így jogos a kérdés, hogy miért nem őt választják. Egyrészt azért, mert az utóbbi idők PR botrányai után nem tudom elképzelni azt, hogy az első kört egy újabb balhés játékosra lövik el, másrészt pedig szerintem Green-Beckham túl van értékelve. Smith sem ér 1/26-ot, viszont nem maradt jobb opció, 2. körben pedig még kevesebb játékos közül választhatnak a hollók, így muszáj kiválasztaniuk. Smith remek mélységi célpont, viszont sokkal jobban futja a rövidebb route-okat, mint Torrey Smith, meg fogják kedvelni a Baltimore-i szurkolók.
1/27, Dallas Cowboys: Melvin Gordon, RB
Ennél tökéletesebb pick szerintem jelenleg nincs a Cowboysnak. Murray távozásával nyilvánvalóvá vált, hogy kell egy elsőszámú futó, McFadden backupnak jött, ebben biztos vagyok. Stephen Jones elmondta, hogy továbbra is a futójáték fogja adni az offense alapját, így ő is Gordont választaná, illetve végre nem kell ellentmondania az apjának, akiről pedig tudjuk, hogy mindig népszerű, franchise-játékosokat akar hozni skill posztokra, hát most megteheti. Ha bent lesz Gordon, akkor IRL sem tudok elképzelni más választást, túlságosan is passzol ez a pick a csapathoz.
1/28, Denver Broncos: Jake Fisher, T/G
Kubiak zónablokkolási sémájába tökéletes fit Fisher, tud guardot és tackle-t is játszani, ráadásul Orlando Franklint is pótolni kell, így egy nagy lyukat is betömhet a Broncos. Manninget is meg kell védeni, Fisher pedig passzblokkolásban is ugyanúgy megállta a helyét, mint a futásnál.
1/29, Indianapolis Colts: Jalen Collins, CB
BPA pick a Colts-tól, IRL is hasonlót várok. Toler nem életbiztosítás, és a mélység sincs meg a poszton, Collins pedig beugróként nem okozna csalódást, és fejleszteni is lehetne, amíg kezdőként kell helyt állnia. Az AFC-ben kiemelten fontos a jó sec, a Colts-nál pedig a Superbowl a nem titkolt cél, így Collins beleillik a képbe.
1/30, Green Bay Packers: Eric Kendricks, ILB
Nem túl erős az ILB poszt idén, viszont az első kör végén már nem számít reach-nek, főleg úgy, hogy a sajtfejűek legnagyobb hiányposztjáról beszélünk. Kendricks nem top15-ös talent, viszont remekül szerel, a labdához is van érzéke, és az ösztönei is jók. Ballhawk nem lesz belőle, de meg fogja szilárdítani a Packers futás elleni védekezését.
1/31, New Orleans Saints: Dorial Green-Beckham, WR
Stills elcserélése után kell a célpont Brees-nek, Green-Beckham pedig akár jolly joker is lehet. Én egyébként nem hiszek benne, nem elég hogy karakterproblémás, és 1 éve nem játszott, még route-okat sem nagyon tud futni. Brees-nek viszont jól jöhet egy magas célpont, New Orleans-ban Cooks mellé remek komplementer lehet az ex-Mizzou-s.
1/32, New England Patriots: Cameron Erving, C/T
A Patriots falába Erving illik a legjobban az idei classból, több pozícióban is bevethető, és megerősítheti a fal közepét, ami kulcsfontosságú lehet idén a remek védőfallal rendelkező csoportriválisok ellen. Értékre is rendben van, IRL nem hiszem, hogy a 2. kör 5. pickje után már elérhető lenne. Több szakértő szerint a draft legjobb O-fal embere, azonnal kezdhet.
2/1, Tennessee Titans: Eddie Goldman, DT
Mariota után már egészen nyugodtan lehet a védőfallal foglalkozni, szerintem Goldman remek lenne Casey mellé, a LeBeau-féle NT posztot foglalhatná el. Ráadásul simán első körös tehetség, jó pick lenne a Titans-nek.
2/2, Tampa Bay Buccaneers: T.J.Clemmings, T
Ha már van irányító, akkor a következő lépés a megvédése, ennek kulcsa pedig egy jó LT. Clemmings a legjobb a megmaradtak közül, azonnal kezdhet, és együtt fejlődhet Winstonnal. Az LT poszt konkrétan üres jelenleg a Bucs-nál Collins elküldése után, szóval igen nagy pénzt mernék tenni, hogy erre a posztra fognak húzni itt.
2/3, Oakland Raiders: Owamagbe Odighizuwa, DE
Kell a passrush Oaklandbe, Odigizhuwa lehet a hosszútávú Raiders front7 2. építőkockája Mack mellé, ráadásul elég BPA gyanús is ez a pick.
2/4, Jacksonville Jaguars: Jay Ajayi, RB
A Jaguars nagyon meg akarta szerezni Murray-t, tehát szükségük van egy futóra, ami logikus is az olyan nyilatkozatok után, hogy jövőre főleg a futásra építenék a támadósort. Jelenleg nincs feature back a csapatban, Ajayi személyében megérkezne a csapat jövőbeli elsőszámú futója.
2/5, New York Jets: Tevin Coleman, RB
A Jets-nél teljes a védelem a Fowler-pick után, jöhet az offense. Érkezhetne itt irányító, de az nagyon nem értékben lenne, én egyik 2nd tier QB-ban sem látok azonnali kezdő potenciált, Geno-nál, vagy Fitzmagicnél jobb azonnali kezdőt itt nem találnak, így érdemes inkább egy futót hozni. Coleman iránt érdeklődnek, jól kiegészítheti Ivory-t.
2/6, Washington Redskins: Ronald Darby, CB
Darbyt sokan az első kör közepére jósolják, adottságok alapján oda is illik. Az egyik leggyorsabb CB a classban, akinek a legnagyobb erőssége az, hogy szinte lehetetlen elszakadni tőle. Ezt az irányítók is észrevették, az egyik legkevesebb passz ment felé a 2015-ös egyetemi szezonban. Meg vagyok róla győződve, hogy McCloughan BPA-zni fog, Darby pedig needre is jön, ha bent van akkor ő lesz itt a pick.
2/7, Chicago Bears: P. J. Williams, CB
A másik FSU-corner 1 hellyel Darby után megy ki. Őt is sokan első körbe várják, hiszen remek atléta, nagyon jól szerel, és coverage-ben sincs elveszve. A Bears elég vékonyan áll CB poszton, elkél a segítség, Williams pedig beleillene Fangio sémájába.
2/8, New York Giants: Shaq Thompson, LB
Thompsont is sokan az első körbe várják, én nem tartozom közéjük. Riasztó, hogy nincs még meg a fő pozíciója, ráadásul semmiben sem magaslik ki. A legjobb fit számára szerintem a Giants lenne, óriási S hiány van New Yorkban, a LB sor sem túl veretes, Thompson pont a két poszt hibridjét adja, enyhítené a needet egy jó SS iránt, és betömné az egyik LB-poszton tátongó lyukat.
2/9, St. Louis Rams: Nelson Agholor, WR
Foles-nak célpont is kéne a védelem mellett, Agholor pedig tökéletes választás lenne, hiszen nagyon hasonlít Jeremy Maclinre, stílusában és felépítésében is, Foles-nak egy bizonyos szinten biztonságot adhatna az ismert játékstílus, Maclint elég jól érezte. Egyre fogynak a WR-ek, a 3. körben már csak nagy minőségvesztés árán jöhetne a posztra valaki, Agholor viszont azonnali kezdő potenciál.
2/10, Atlanta Falcons: Kevin Johnson, CB
Quinn a nagy cornerekre építette a sémáját Seattleben, itt sem lesz ez másképp, Johnson pedig az egyik legmagasabb, játszani is tudó corner idén. A combine után találkoztak is vele, need is a CB amit FA-n nem orvosoltak, értékre is rendben van.
2/11, Cleveland Browns: Maxx Williams, TE
Nem túl jó az idei felhozatal TE-eket tekintve, Williams egyértelműen kimagaslik közülük. A Browns szeretett volna TE-et az offseasonben, nem jött össze, így valaki biztosan érkezni fog ide.Williams a Bowe-Strong duóval kiegészülve már egész jó elkapósort alkotna Clevelandben.
2/12, New Orleans Saints: Jordan Phillips, DT
Nem túl veretes a Hicks-Bunkley duó a fal közepén, rájuk fér az upgrade, és a depth is, ezzel a pickkel ez tökéletesen orvosolható lenne. A védelem erősítését célzó vonalat célozná ez a választás is, méghozzá úgy, hogy értéket is kapjon a csapat.
2/13, Minnesota Vikings: Quinten Rollins, CB
Nagyon nézi a CB-ket Zimmer, ez érzésem szerint egy 2. körös választásban fog materializálódni. Rollins az egyik legnagyobb upside-dal rendelkező játékos a drafton. A kosárról váltott 1 éve az FS-ként is simán elképzelhető, eddig cornert játszó Miami-prospect. Rhodes-sal remek párost alkothatnának sokáig.
2/14, San Francisco 49ers: Carl Davis, DE
A 49ers kezdő védőfalának az átlagéletkora elég siralmas, főleg DE poszton, muszáj vért frissíteni, méghozzá minél előbb. Davis jól öli a futást, ami kulcsfontosságú ebben a divízióban. Nem elég konzisztens még az iowai teljesítménye, San Franciscoban viszont a legrutinosabbaktól tanulhatna.
2/15, Miami Dolphins: Paul Dawson, ILB
Wheeler és Ellerbe elküldésével megüresedett egy hely a Miami védelmének közepén, Jenkins és Misi mellett. Dawson tökéletesen illene az egységbe, ráadásul olyan pluszt hozhatna a Miami védelmébe, amit régen láttak a Dolphinsnál. Amellett, hogy jól öli a futást, az ösztönei és a coverage skilljei is rendben vannak a volt TCU-sztárnak. Értékre szerintem hatalmas húzás lenne, én azon sem lepődök majd meg, ha már az első körben kimegy. A szememben steal-nek számítana, ha a Dolphins elvinné.
2/16, San Diego Chargers: Duke Johnson, RB
Nagyon meglepődnék, ha az első 2 körben nem érkezne futó San Diegoba, főleg azután, hogy a szabadügynök-piacon körbe sem néztek a poszton. LT óta nem volt feature back a csapatnál, Rivers pedig öregszik, kell neki a segítség, egy jó futójáték pedig az ő dolgát is könnyebbé teheti. Orlando Franklin sem dísznek érkezett, sok futást fogunk látni a csapattól a 2015-ös szezonban. Johnson remek B opció lehet a 2. körben, miután lemaradtak Gurley-ről az elsőben. A fiatal Miami-ból érkező RB a passzjátékban is hasznos, a Chargers szurkolói biztos örülnének egy Darren Sproles-hoz hasonlóan jól elkapó futónak.
2/17, Kansas City Chiefs: Preston Smith, DE
Tudjuk jól, hogy mennyire imádja Andy Reid a DL-picket, az Eagles-nél szinte minden évben érkezett valaki a draft elejéről, nem hinném, hogy nagyon változott volna a jó öreg Andy. A Chiefs-védőfal erősítésre szorul, Smith pedig elég verzatilis, ha kell, akár az LB-sorból is tud indulni. Futás ellen jó, de a passrushba is be tud segíteni, a bizonytalan Justin Houston-helyzet miatt így minden rusher jól jön a Chiefs-nek hosszútávon. Smith ráadásul könnyen lehet első körös is, itt komoly steal lenne.
2/18, Buffalo Bills: A. J. Cann, OG
Buffaloban win now mentalitás van most, nincs elég pick ahhoz, hogy 2. körös QB-prospecttel szórakozzanak. Egy rakás pénzt fizettek Shadynek, most ember kell elé, aki blokkolni is tud neki. Az egyik guard poszt megoldódott Incognito személyében, a másik oldalon viszont még mindig lyuk tátong Eric Wood mellett. Cann a draft konszenzusos 2. legjobb guardja, aki azonnali impactet nyújthat. Buffaloban pont ez kell, örömmel húzzák ki.
2/19, Houston Texans: Phillip Dorsett, WR
Andre Johnson produktivitását muszáj valahogy pótolni Houstonban, Shorts pedig nem lesz elég ehhez, kell egy WR a drafton is. Viszont nem a pálya szélére kéne ember Houstonban, sokkal inkább a slotba, ahol jelenleg a nem NFL kezdőszintű Damaris Johnson játszik. Dorsett a draft talán legjobb slot WR-e, iszonyatosan gyors, és a kezei is rendben vannak. Új lehetőségeket teremthet a pálya közepén.
2/20, Philadelphia Eagles: Eric Rowe, FS/CB
Nagyon tanulságos dolog mockot írni, ajánlom mindenkinek, mert teljesen más szemszögből fog tekinteni a csapata pickjeire. Leírtam az 1. körös picknél is, hogy nagyon ellenzem az első körös CB-t, itt pedig leírom, hogy nem tartom nagy neednek a CB posztot. Nos, ennek ellenére 2 CB-vel nyitok az Eaglesnél :D. Az oka ennek egyrészt az, hogy mindketten tudnak FS poszton is játszani, illetve hogy tökéletesen illenek Billy Davis sémájába. A másik ok, hogy rengeteg gond volt a secondaryvel az utóbbi években, ezzel a két pick-kel pedig véglegesen le lehet zárni az egységet. Nagyon mély lehetne ezzel a CB és az S poszt is, ráadásul óriási verseny lehetne a training camp alatt a csapatba kerülésért. Nőnének a lehetőségek mindkét poszton, nem kéne imádkozni azért, hogy beváljon az egy szem safety pick. Rowe egyébként sokak szemében a draft legjobb FS-e, van 3 év CB tapasztalata is, coverage-ben remek, ő lehet az idei év Devin McCourty-ja.
2/21, Cincinnati Bengals: Michael Bennett, DT
A 2. körben is a D-falat erősíti a Bengals, mégpedig egy volt OSU-játékossal, Michael Bennett-tel. Szerintem remek fit lenne Atkins mellé, és teljessé tenné ezt a szebb napokat is látott falat. Nem nagyon látok itt jobb értéket a csapat számára.
2/22, Detroit Lions: Alex Carter, CB
Slay túloldalára kell egy corner, aki jó a futás és a passz ellen is, Carter pedig teljesíti ezeket a feltételeket. Stabil kezdő volt 3 évig a Stanfordon, jó coverage-ben, és megbízhatóan szerel. Volt viziten is Detroitban, értékre ő a legjobb bent lévő CB, nagyobb need pedig nincs ezen a ponton a Lions-ban.
2/23: Arizona Cardinals: Ameer Abdullah, RB
Mint említettem korábban, ebben a mock-ban nincsenek trade-ek, így a Cardinals sem szerezheti meg Petersont. Kell tehát egy feature back, Ellingtont nem tartom elegendőnek. A hírek szerint Arians nagyra tartja Abdullah-t, Peter King legújabb mock-jában is megemlíti ezt a tényt. Nagy segítség lehetne a volt nebraskai Palmernek, hiszen produktív egyetemi karrieren van túl, azonnal impactet jelenthet a Cards-offense számára.
2/24, Pittsburgh Steelers: Eli Harold, OLB
Újabb szerencsés kör a Steelers számára, befoltozhatják a másik nagy lyukat is a rosteren egy újabb csúszó játékossal. Harold szerintem inkább project rusher lehet egyelőre az NFL-ben, viszont jobb tanítómestert nem is kaphatna James Harrison-nál, ki tudnának belőle hozni valamit 1 év alatt.
2/25, Carolina Panthers: Bernardrick McKinney, ILB
Gettleman is szereti a value picket, McKinney pedig itt már az. Kuechly és Thomas Davis mellett szerintem van egy nagyobb lyuk, ha megérkezne McKinney is, akkor páratlan LB-sor lehetne Carolinában, talán a liga legjobbja. A megerősített Saints-futójáték ellen erre szükség is lesz, így azonnal erősödhet a csapat az ex-mississippi state-i érkezésével.
2/26, Baltimore Ravens: Clive Walford, TE
Steve Bisciotti elmondta, hogy jelenleg a legnagyobb hiányposzt a TE a csapatban, ami azért nagy gond, mert a tavalyi playbook rengeteg TE-játékot tartalmazott, és ha nem épül fel Pitta, akkor ki lehet dobni az egészet a kukába, ráadáasul Flacconak sem lesz biztonsági célpontja. Walfordot sokan emlegetik a Ravenshez, mint a class 2. legjobb klasszikus TE-je.
2/27, Denver Broncos: Rashad Greene, WR
Welker távozásával üres a slot WR poszt, Greene pedig az egyik legjobb ebben a classban erre a posztra. Manning mellé mindig jó a sok célpont, ezzel a pick-kel tulajdonképpen kész lenne a kezdő támadósora a Broncosnak. Demaryus Thomas tag-gel játszik, bizonytalan a jövője, így hosszútávon is fontos építőkocka lehet Greene-ből.
2/28, Dallas Cowboys: Nate Orchard, DE
Greg Hardy helyzete nagyon bizonytalan, valószínűleg 4-6 meccses eltiltást fog kapni, tehát az idény elején mindenképp szüksége van egy DE-re a Cowboysnak. Hardy visszatérése után is jól jön a depth, így itt Nate Orchard-ra esett a választásom. Orchard szinte tökéletesen hasonló felépítésű, mint Demarcus Ware, megoldhatná az end posztot, és stabilitást jelenthetne DeMarcus Lawrence-szel kiegészülve hosszú évekre.
2/29, Indianapolis Colts: Danielle Hunter, OLB
A Colts folytatja a BPA draftot, egy lehetséges első körös rushert csípnek meg a 2. kör végén Hunter személyében. Érkezett Trent Cole, aki nem megoldás hosszútávra, elkél mögé a friss vér, így Hunter logikus választás lenne. Én nem tartom első körösnek, van még mit tanulnia, viszont cserének tökéletes lenne, és Cole-től rengeteget tanulhatna. Jövőre átveheti Mathis vagy Cole kezdő pozícióját.
2/30, Green Bay Packers: D’Joun Smith, CB
A Packersnek nincs sok hiányposztja, ráadásul a legnagyobbat sikerült betömni az első körben. Most lehetőségük van arra, hogy a másikat is megoldják, D’Joun Smith a legjobb bent maradt corner, értékre is a 2. kör végére tenném, ráadásul a méretei is egyeznek azzal, amit Ted Thompson keres a DB-iben. Már az első évben hasznos tagja lehet a csapatnak, potenciál is van benne, needre is jön, jó választás.
2/31, Seattle Seahawks: Hroniss Grasu, C
Unger tradelése után szükség van egy kezdő centerre, főleg ennek a szedett-vedett falnak tenne jót, ha megmaradna a stabilitás középen. Grasu tökéletesen illeszkedik a Seahawks sémájába, hiszen rendkívül atletikus, emellett vezéregyéniség is, az idei draftról játékintelligenciában csak ő veheti fel a versenyt Ungerrel. Utána egy nagyobb szakadék következik a C-classban, így ha stabil, első évében is kezdő centert akar választani a Seahawks, akkor Grasura esik a választásuk.
2/32, New England Patriots: Devin Funchess, TE/WR
Funchess kapcsán sok a kérdőjel, nem épp a legatletikusabb prospect a combine-eredményei alapján. Potenciál van benne, kérdés hogy ki tudná kihozni. A legjobb helyen talán New Englandben lenne, ahol egyfajta WR/TE hibridként funkcionálhat Gronk mellett. Brady valószínűleg őt is naggyá tudná tenni.
Hozzászólások
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
Eli Haroldot? Sehol. Bár nekem a Vikes firstpick WRnél elgurult a dobókockámsutianapSimán benne van pedig, mondjuk Parker annyira vonzó pick, hogy kétlem, hogy meglépjük. Én egy letradet is képes vagyok elképzelni.
Mert a futó mellett van még hiányposzt 😊
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
2.Tennessee Titans LEONARD WILLIAMS DE USC(Azé Mettenberger nem reménytelen) L.Williams hall of famer esélyes.(J.J. Watt ot vagy kaepernick et draftolnád(lehet az e szezoni is ))
3. Jacksonville Jaguars DANTE FOWLER,JR. OLB Florida
4. Oakland Raiders AMARI COOPER WR Alabama(Jóbb mint White)
5. Washington Redskins RANDY GREGORY OLB Nebraska
6. New York Jets SHANE RAY DE Missouri(Fitzpatrick van nem kel QB )
7.Chicago Bears MARCUS MARIOTA QB Oregon(Cutler szar kész)
8. Atlanta Falcons VIC BEASLEY OLB Clemson
9. New York Giants BRANDON SCHERFF OG Iowa
10. St.Louis Rams KEVIN WHITE WR West Virginia
🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈 🏈