Politika
69 feliratkozó
több mint 1 éve
Vajon a potrohos ezt is elintézi annyival, hogy ez a kormány hivatalos álláspontja?

több mint 1 éve
Ez most így sokkal durvább, mint első gondoljuk. Ugye az egy dolog, hogy az országok nem állnak konfliktusban, de ugye ez nyílt felhívás keringőre, és tök mindegy mennyire nézi le Bayer Zsolti az ukránokat, az ottani titkosszolgálatot a KGB módszereivel képezték ki, és nem áll tőlük távol a terrorszerű beavatkozás. Ezt nem igazán gondolták végig, akárkik is találták ki. Ahogy a cégnél szoktam mondani egy-egy meredekebb ötletnél: hogy nem pont erre gondoltam, amikor kiváló ötleteket kerestem.

több mint 1 éve
telex.hu/kulfold/2025/05/09/ukrajna-kemkedes-magyar-allampolgar-letartoztatas-natoItt kurva nagy bajok lesznek
„A feladat az volt, hogy információkat gyűjtsenek Kárpátalja katonai biztonságáról, sebezhető pontokat keressenek a régió szárazföldi és légi védelméről, valamint tanulmányozzák a helyi lakosok társadalmi-politikai nézeteit: különösen a viselkedésükre vonatkozó forgatókönyveket, ha magyar csapatok lépnek be a régióba” – írja az SZBU.
bogjosi
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 1 éve
Békemalacunk csak küldene akkor magyar katonákat Ukrajnába meghalni, csak épp az oroszok oldalán.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 1 éve
tudjuk milyen háborúra "készülünk"telex.hu/kulfold/2025/05/09/ukrajna-kemkedes-magyar-allampolgar-letartoztatas-natoez a tegnapival együtt üt kurva nagyot
„A feladat az volt, hogy információkat gyűjtsenek Kárpátalja katonai biztonságáról, sebezhető pontokat keressenek a régió szárazföldi és légi védelméről, valamint tanulmányozzák a helyi lakosok társadalmi-politikai nézeteit: különösen a viselkedésükre vonatkozó forgatókönyveket, ha magyar csapatok lépnek be a régióba” – írja az SZBU.
bogjosi
NB2
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
telex.hu/kulfold/2025/05/09/ukrajna-kemkedes-magyar-allampolgar-letartoztatas-natoez a tegnapival együtt üt kurva nagyot
„A feladat az volt, hogy információkat gyűjtsenek Kárpátalja katonai biztonságáról, sebezhető pontokat keressenek a régió szárazföldi és légi védelméről, valamint tanulmányozzák a helyi lakosok társadalmi-politikai nézeteit: különösen a viselkedésükre vonatkozó forgatókönyveket, ha magyar csapatok lépnek be a régióba” – írja az SZBU.
bogjosi
több mint 1 éve
Teex meg tarsai amugy elmennek a pcsaba tegnap este megneztem es konkretan nem talaltam mar a feedben a hangfelveteles hirt. Hol van ilyenkor a dollarmedia?Feriig az volt kint mindenhol, aztán más
JéBé
utána meg gondolom pápa
elég kemény nap volt tegnap, szal el tudom képzelni hogy kifusson a feedből
Nálam ezt dobja fel most, mint kiemelt főcikk..szóval működik az! 😀nekem is ott van most néztem rá
telex.hu/belfold/2025/05/09/magyar-honvedseg-szalay-bobrovniczky-kristof-fiatalitas-haderofejlesztes-ruszin-szendi-romolusz-magyar-peter
bogjosi
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
focilap
62
A tegnapi hangfelvétel után ez a mai nagyot szólhat, ha sikerül jól meglovagolni.
több mint 1 éve
telex.hu/kulfold/2025/05/09/ukrajna-kemkedes-magyar-allampolgar-letartoztatas-nato„A feladat az volt, hogy információkat gyűjtsenek Kárpátalja katonai biztonságáról, sebezhető pontokat keressenek a régió szárazföldi és légi védelméről, valamint tanulmányozzák a helyi lakosok társadalmi-politikai nézeteit: különösen a viselkedésükre vonatkozó forgatókönyveket, ha magyar csapatok lépnek be a régióba” – írja az SZBU.
Szerkesztette: bogjosi
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
telex.hu/belfold/2025/05/09/laponyi-zsolt-adomanygyujtes-fegyelmi-eljaras-retvari-bence-kdnpAz mindig jo jel ha mar a rendorseg is megosztodik es diakokat tiltanak le dolgokrol. Abbol meg sok jo nem sult ki a mindenkori hatalom szempontjabol.
Újabb valami, amit meg lehetne lovagolni. Rohadt undorító szarházi férgek, remélem a sors elveri őket rendesen.
Beki
több mint 1 éve
Teex meg tarsai amugy elmennek a pcsaba tegnap este megneztem es konkretan nem talaltam mar a feedben a hangfelveteles hirt. Hol van ilyenkor a dollarmedia?Nálam ezt dobja fel most, mint kiemelt főcikk..szóval működik az! 😀
JéBé
telex.hu/belfold/2025/05/09/magyar-honvedseg-szalay-bobrovniczky-kristof-fiatalitas-haderofejlesztes-ruszin-szendi-romolusz-magyar-peter
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
dawyd728
4 239
Orbán szerint a pápa nem észak-amerikai, mert Peruból jött.???
😀😀😀
Mikey
Nulla háttérinformációm volt róla a tegnapi partizán műsorig. Ott pont azt emelték ki, h nem lehet egyértelműen ilyennek vagy olyannak tekinteni. Leginkább Amerikai kontinenst képviselő pápa.
Elvileg 2015 óta perui állampolgár is. Azt majd egy okosabb megmondja, hogy az elmúlt cirka 40 évből mennyit élt Peruban és mennyit az USÁ-ban, de igazából bárhol is többet, de mindkét időszak közel azonos nagyságrendet tesz ki.
több mint 1 éve
Teex meg tarsai amugy elmennek a pcsaba tegnap este megneztem es konkretan nem talaltam mar a feedben a hangfelveteles hirt. Hol van ilyenkor a dollarmedia?
több mint 1 éve
telex.hu/belfold/2025/05/09/laponyi-zsolt-adomanygyujtes-fegyelmi-eljaras-retvari-bence-kdnpÚjabb valami, amit meg lehetne lovagolni. Rohadt undorító szarházi férgek, remélem a sors elveri őket rendesen.
több mint 1 éve
Orbán szerint a pápa nem észak-amerikai, mert Peruból jött.😀😀😀
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
Amennyiben tovább nyílik az olló, nincs az a választási rendszerinnováció, ami megmentené őket a bukástól.2009-ben lehetett tudni, hogy 2010-ben Fidesz henger lesz.Nekem nagyon 2009 feelingem van.Hende és Polt alkotmánybírósági jelölését is ma sikerült bejelenteni, vagy valami nagyobb bombát vártak és már nem tudták visszalőni a bejelentéseket, vagy jobban félnek a Bobó-szöveg erejétől, mint ami elsőre érezhető...Szerintem fogalma sincs senkinek éppen arról, hogy mikor mit kéne csinálni. Ésik túlzott optimizmusát nem osztom arról, hogy a Fidesz óriási időzavarban lenne, de tény és való, hogy igencsak nehéz megmondani, hogy mi a fasz is történik éppen a magyar közéletben.
StormST
Gyurma Pappa
Érzed, hogy jön valami, de kurvára nem tudod, hogy mi. Csak azt, hogy valami más.
Amadeus the Young
Kampman
De ezt látni fogjuk, nem jövő áprilisban kezdenek csomagolni.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
csak rá kellett nézni a 06os önkormányzati választás térképére2009-ben lehetett tudni, hogy 2010-ben Fidesz henger lesz.Nekem nagyon 2009 feelingem van.Hende és Polt alkotmánybírósági jelölését is ma sikerült bejelenteni, vagy valami nagyobb bombát vártak és már nem tudták visszalőni a bejelentéseket, vagy jobban félnek a Bobó-szöveg erejétől, mint ami elsőre érezhető...Szerintem fogalma sincs senkinek éppen arról, hogy mikor mit kéne csinálni. Ésik túlzott optimizmusát nem osztom arról, hogy a Fidesz óriási időzavarban lenne, de tény és való, hogy igencsak nehéz megmondani, hogy mi a fasz is történik éppen a magyar közéletben.
StormST
Gyurma Pappa
Érzed, hogy jön valami, de kurvára nem tudod, hogy mi. Csak azt, hogy valami más.
Amadeus the Young
Kampman
több mint 1 éve
2009-ben lehetett tudni, hogy 2010-ben Fidesz henger lesz.Nekem nagyon 2009 feelingem van.Hende és Polt alkotmánybírósági jelölését is ma sikerült bejelenteni, vagy valami nagyobb bombát vártak és már nem tudták visszalőni a bejelentéseket, vagy jobban félnek a Bobó-szöveg erejétől, mint ami elsőre érezhető...Szerintem fogalma sincs senkinek éppen arról, hogy mikor mit kéne csinálni. Ésik túlzott optimizmusát nem osztom arról, hogy a Fidesz óriási időzavarban lenne, de tény és való, hogy igencsak nehéz megmondani, hogy mi a fasz is történik éppen a magyar közéletben.
StormST
Gyurma Pappa
Érzed, hogy jön valami, de kurvára nem tudod, hogy mi. Csak azt, hogy valami más.
Amadeus the Young
több mint 1 éve
Én Dobrevvel láttam ezt a meme-et és nem Vityával. Nyilván Wiz Khalifa szólt alatta.Tibi atya
“Nem tudom, hogy ki lesz Dobrev Klára következő pasija… de haver, ha ezt most olvasod, kötelességed a gyengén sikerült szex után egy: “MER’ A GYURCSÁNY JOBB VOLT?!” felkiáltást tenned az egyetemes kultúra érdekében“
🤣🤣🤣
JC6 (Mr. Miele)
bogjosi
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Tibi atya
“Nem tudom, hogy ki lesz Dobrev Klára következő pasija… de haver, ha ezt most olvasod, kötelességed a gyengén sikerült szex után egy: “MER’ A GYURCSÁNY JOBB VOLT?!” felkiáltást tenned az egyetemes kultúra érdekében“
🤣🤣🤣
JC6 (Mr. Miele)
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
Tibi atya“Nem tudom, hogy ki lesz Dobrev Klára következő pasija… de haver, ha ezt most olvasod, kötelességed a gyengén sikerült szex után egy: “MER’ A GYURCSÁNY JOBB VOLT?!” felkiáltást tenned az egyetemes kultúra érdekében“
🤣🤣🤣
több mint 1 éve
Irigykedem! 😀OFFMeg is van az új pápa. Véletlen lenne? aligha... 😀OFF
Gorro
Ahh, kell olyan tornacipő!
ON
Mikey
Kézzel festette egy dél-karolinai srác egy fehér conversre. Akkor küldte el mikor kitört a covid. 6 hónapot utazott. Egyedi darab. 😀
ON
Gorro
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
legyen boldog Csebi és legyen a máltaiMeg is van az új pápa. Véletlen lenne? aligha... 😀Ha a magyar csávó lesz felköpök és aláállok
Gorro
ThundersNFL a Paraszt
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Meg is van az új pápa. Véletlen lenne? aligha... 😀Ha a magyar csávó lesz felköpök és aláállok
Gorro
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018