NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

Politika

52 feliratkozó

3 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
Magyar hnap reggel beugrik papucs Sulyokhoz dumcsizni, mert nem akar lemondani.
Beki
Kíváncsi vagyok mutat-e olyan adut ami miatt lemond.
Toca
Igazsagugyi miniszterrel megy, nem tudom mivel keszulnek neki.
Beki
Remélem kértek időpontot, mert ha Erzsike nem kapott hivatalos levelet, amit iktatott, aztán nem szólt a rendezvényeseknek, akik nem szóltak a készenlétiseknek és a portának, akkor MP meg miniszter asszony álldogálhat a Sándor palota előtt, aztán nesze neked lemondás…

Ráadásul vasárnap csak korlátozott ügyelet van a KEH-Ben, szóval aggódnék MP helyében, átért-e az üzenet…
MC12
Ebből nekem is egy bejárat előtti fészbuk lájv látszik valószínűnek

Orbán gyáva pincsije nem fogadott minket, felszólítom a portást, hogy vegye figyelembe a nemzet akaratát
Kampman
De én most tényleg nem értem a Fideszt. Teljesen egyértelmű, hogy nincs semmilyen politikai támogatás Sulyok mögött. Egyértelműek a kutatások, egyértelmű, hogy ha most kéne szavaznia a magyar népnek, akkor a 70% simán lemondtatná Tamásunkat és az összes Fideszes kinevezettet. Réges-régen azt kellett volna mondania, hogy "érti, látja a nemzet akaratát, és távozik". Ezzel MP-nek más boxzsák után kéne néznie. Ehelyett gyakorlatilag egy-az-egyben hagyják, hogy az ő forgatókönyve menjen végig.

A Fidesz lett az új-óellenzék. 0 politikai belátás, 0 politikai teljesítmény. Mire számítnak, hogy majd Magyar Péter összeomlik? Hibázik? Még mindig ez a stratégia? Tényleg a Fidesz diktatúrázik?

Nekem mindegy, de ez most egészen biztos, hogy nem Magyarnak rossz, ami történik.
Gyurma Pappa
gondolom az MP=diktatúra narratívát építik, de ez kb annyira hiteles tőlük, mint amikor az mszp vádolta a fideszt korrupcióval.

Ugyanaz az út.

Én Sulyokot nem értem. Ellovagolhatott volna a naplementébe, jó fizu halálig. evés-ivás, kamu egyetemi posztok, utazgatás ide-oda, catering.

Erre odadobja még a méltóságát is.

Közösségi és egyéni szinten is a teljes meg nem értése a helyzetnek.
3 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 378 — zászló zászló szív
Magyar hnap reggel beugrik papucs Sulyokhoz dumcsizni, mert nem akar lemondani.
Beki
Kíváncsi vagyok mutat-e olyan adut ami miatt lemond.
Toca
Igazsagugyi miniszterrel megy, nem tudom mivel keszulnek neki.
Beki
Remélem kértek időpontot, mert ha Erzsike nem kapott hivatalos levelet, amit iktatott, aztán nem szólt a rendezvényeseknek, akik nem szóltak a készenlétiseknek és a portának, akkor MP meg miniszter asszony álldogálhat a Sándor palota előtt, aztán nesze neked lemondás…

Ráadásul vasárnap csak korlátozott ügyelet van a KEH-Ben, szóval aggódnék MP helyében, átért-e az üzenet…
MC12
Ebből nekem is egy bejárat előtti fészbuk lájv látszik valószínűnek

Orbán gyáva pincsije nem fogadott minket, felszólítom a portást, hogy vegye figyelembe a nemzet akaratát
Kampman
De én most tényleg nem értem a Fideszt. Teljesen egyértelmű, hogy nincs semmilyen politikai támogatás Sulyok mögött. Egyértelműek a kutatások, egyértelmű, hogy ha most kéne szavaznia a magyar népnek, akkor a 70% simán lemondtatná Tamásunkat és az összes Fideszes kinevezettet. Réges-régen azt kellett volna mondania, hogy "érti, látja a nemzet akaratát, és távozik". Ezzel MP-nek más boxzsák után kéne néznie. Ehelyett gyakorlatilag egy-az-egyben hagyják, hogy az ő forgatókönyve menjen végig.

A Fidesz lett az új-óellenzék. 0 politikai belátás, 0 politikai teljesítmény. Mire számítnak, hogy majd Magyar Péter összeomlik? Hibázik? Még mindig ez a stratégia? Tényleg a Fidesz diktatúrázik?

Nekem mindegy, de ez most egészen biztos, hogy nem Magyarnak rossz, ami történik.

3 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 113 — Így remélem megfelelek nektek.....
Egyem az aggódó szívüket mer a figyesz mire használta a 2/3dát..... akkor nem voltak finnyásak a pártkatonákra....

 telex.hu/belfold/2026/05/31/boka-janos-fidesz-sulyok-tamas-lemondatasa-magyar-peter
3 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 33 121
Magyar hnap reggel beugrik papucs Sulyokhoz dumcsizni, mert nem akar lemondani.
Beki
Kíváncsi vagyok mutat-e olyan adut ami miatt lemond.
Toca
Igazsagugyi miniszterrel megy, nem tudom mivel keszulnek neki.
Beki
Remélem kértek időpontot, mert ha Erzsike nem kapott hivatalos levelet, amit iktatott, aztán nem szólt a rendezvényeseknek, akik nem szóltak a készenlétiseknek és a portának, akkor MP meg miniszter asszony álldogálhat a Sándor palota előtt, aztán nesze neked lemondás…

Ráadásul vasárnap csak korlátozott ügyelet van a KEH-Ben, szóval aggódnék MP helyében, átért-e az üzenet…
MC12
Ebből nekem is egy bejárat előtti fészbuk lájv látszik valószínűnek

Orbán gyáva pincsije nem fogadott minket, felszólítom a portást, hogy vegye figyelembe a nemzet akaratát
3 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 720
Magyar hnap reggel beugrik papucs Sulyokhoz dumcsizni, mert nem akar lemondani.
Beki
Kíváncsi vagyok mutat-e olyan adut ami miatt lemond.
Toca
Igazsagugyi miniszterrel megy, nem tudom mivel keszulnek neki.
Beki
Remélem kértek időpontot, mert ha Erzsike nem kapott hivatalos levelet, amit iktatott, aztán nem szólt a rendezvényeseknek, akik nem szóltak a készenlétiseknek és a portának, akkor MP meg miniszter asszony álldogálhat a Sándor palota előtt, aztán nesze neked lemondás…

Ráadásul vasárnap csak korlátozott ügyelet van a KEH-Ben, szóval aggódnék MP helyében, átért-e az üzenet…

Szerkesztette: MC12

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
3 hónapja
Beki New York Jets 3 244
Magyar hnap reggel beugrik papucs Sulyokhoz dumcsizni, mert nem akar lemondani.
Beki
Kíváncsi vagyok mutat-e olyan adut ami miatt lemond.
Toca
Igazsagugyi miniszterrel megy, nem tudom mivel keszulnek neki.
3 hónapja
Toca Minnesota Vikings 21 022 — Vikings fan
Magyar hnap reggel beugrik papucs Sulyokhoz dumcsizni, mert nem akar lemondani.
Beki
Kíváncsi vagyok mutat-e olyan adut ami miatt lemond.
3 hónapja
Beki New York Jets 3 244
Magyar hnap reggel beugrik papucs Sulyokhoz dumcsizni, mert nem akar lemondani.
3 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
ilyen videók után nem kell sajnálni egyik féreg Fideszest sem, hogy mit kap MP-től!
NB2
Fiatalok voltak, kellett nekik a pénz. Mindenki azért nem mehet melegpornót forgatni...
slowmotion
Hát ja. Mennyit kereshet egy ilyen fiatal, egy ilyen csicska állásban? Nem tudom, lehet, hogy nagyon alul becsülöm, de a fickó gazdasági informatikus. Szerintem ha simán elmegy a diplomájának megfelelő munkahelyre a piacon, keresett volna legalább annyit.

(Persze tudom, hogy irónia volt.)
peterk2005 udvari bolond
Ezt külön kell venni. Izsák nem “rendes” digitális munkatárs volt, hanem egy régi ember, aki tulajdonképpen alkalmatlan volt mindenre, de régóta itt van, plakátolt, a helyi ogy-nak gyűjtött aláírást, standolt stb. Ezeket is payrollra vették egy idő után munkaszervezési meg pozíció-tisztítási okokból, mind DM, de nem DM fizut kaptak, hanem amennyiben vagy amiben meg tudtak alkudni a képviselőjükkel, ez fix 500-700 ezer volt maximum. A rendes DM-esek nem kerestek ennyit, ott 3-400 ezer volt a pénz, de teljesen másképp dolgoztak, meg ott volt teljesítmény alapú bérezés is.

Az ilyen Izsák-félékkel tele van a padlás, választókerületenként van belőlük 4-5 legalább. Sikertelen, sértett 35-50 közötti ex-politikus, általában helyi volt képviselő, helyi alapszervezet tag, aki dolgozni nem akar, mert látja, hogy a többiek mennyi lóvét keresnek, ami szerinte neki is járna, ő se hülyébb mint azok - ami igaz, pont lehetett volna bárki helyett képviselő - de mégse adta ki a gép valamiert, aminek 1000 oka lehetett, ezért évekig maradt az oldalvonal mellett, kis pályázati pénz innen, frakció-munkatársi fizu onnan, külsős bizottsági tagság, megyei közgyűlés, bármi, és várt, hátha kihal valaki, elárulhat valakit, megbízható ember kell valahova vagy csak szerencséje lesz (ezért nem ment el dolgozni, meg azért mert közben nem fejlesztette magát, nem tanult valami hasznosat ezért bő 30 évesen kellett volna a nulláról kezdenie ami nem akaródzott) Nem lett. Mondjuk ennek az interjúnak se lett sok értelme, semmi olyat nem mondott, amit itt a topicban ne tudna összerakni bárki.
MC12
Fej és mimika alapján elég rendesen megszaladhatott a fehér korábban.
3 hónapja
Toca Minnesota Vikings 21 022 — Vikings fan
Dull Szabolcs elemzése elég pontos, főleg arra szeretném felhívni a figyelmet, ahogy a Fidesz reakcióját jellemzi. Gyakorlatilag kezd olyan érzésem lenni, hogy Orbán tényleg Gyurcsány akar lenni, megtartani valamit a vagyonból és az informális hatalomból, de tök jól el lesz boxzsákként. És még bele se hozta Dull az EU-s posztra adott válaszát MP-nek, ami tökéletesen mutatja, hogy mennyire képtelen megújulni a Fidesz.
Gyurma Pappa
Orbán utóbbi egy éve számomra nagy meglepetés. Furcsa, mert én azok közé tartoztam, akik bár tehetségesnek tartották (nyilván az), de sose tartották korszakos zseninek/vátesznek. Úgyhogy ha valakinek, akkor nekem nem kéne meglepődni a történteken, mégis meg vagyok. Ezt nem (sem) gondoltam volna. 😊

Én amúgy egyáltalán nem örülök annak ami Fidesz tájon történik. Ráléptek a szélsőséges-szekta vonalra, amivel ugyan nem hiszem, hogy valaha is képesek lennének újra hatalomra jutni, de a Gyurcsányi szerepet tényleg betölthetik. Bőven előfordulhat, hogy a Tiszának nem (sem) lesz normális ellenzéke, mégpedig akár több cikluson keresztül is. Ennél kevés rosszabbat tudok elképzelni. Nyilván egy szélsőségbe csúszott, elborult Orbán vezette visszatérés rosszabb lenne, de kb. ennyi.
peterk2005 udvari bolond
Ahogy az Orbán leváltó pártot, se az eddigi garnitúrából kellett keresni, úgy az új Tisza ellenzék se az eddigi garnitúrából lesz.
Persze azt még én se látom honnan, de erre a Fidesznek nincs esélye.
3 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 304 — The only discipline that lasts, is self discipline
Dull Szabolcs elemzése elég pontos, főleg arra szeretném felhívni a figyelmet, ahogy a Fidesz reakcióját jellemzi. Gyakorlatilag kezd olyan érzésem lenni, hogy Orbán tényleg Gyurcsány akar lenni, megtartani valamit a vagyonból és az informális hatalomból, de tök jól el lesz boxzsákként. És még bele se hozta Dull az EU-s posztra adott válaszát MP-nek, ami tökéletesen mutatja, hogy mennyire képtelen megújulni a Fidesz.
Gyurma Pappa
Orbán utóbbi egy éve számomra nagy meglepetés. Furcsa, mert én azok közé tartoztam, akik bár tehetségesnek tartották (nyilván az), de sose tartották korszakos zseninek/vátesznek. Úgyhogy ha valakinek, akkor nekem nem kéne meglepődni a történteken, mégis meg vagyok. Ezt nem (sem) gondoltam volna. 😊

Én amúgy egyáltalán nem örülök annak ami Fidesz tájon történik. Ráléptek a szélsőséges-szekta vonalra, amivel ugyan nem hiszem, hogy valaha is képesek lennének újra hatalomra jutni, de a Gyurcsányi szerepet tényleg betölthetik. Bőven előfordulhat, hogy a Tiszának nem (sem) lesz normális ellenzéke, mégpedig akár több cikluson keresztül is. Ennél kevés rosszabbat tudok elképzelni. Nyilván egy szélsőségbe csúszott, elborult Orbán vezette visszatérés rosszabb lenne, de kb. ennyi.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 378 — zászló zászló szív
Dull Szabolcs elemzése elég pontos, főleg arra szeretném felhívni a figyelmet, ahogy a Fidesz reakcióját jellemzi. Gyakorlatilag kezd olyan érzésem lenni, hogy Orbán tényleg Gyurcsány akar lenni, megtartani valamit a vagyonból és az informális hatalomból, de tök jól el lesz boxzsákként. És még bele se hozta Dull az EU-s posztra adott válaszát MP-nek, ami tökéletesen mutatja, hogy mennyire képtelen megújulni a Fidesz.
Gyurma Pappa
mi volt a valasza?
YoungZeeZee
Hogy egyetlen dolgot kellett ajánlani, hogy felszámolják az Orbán rendszer korrupcióját. (De mivel minden MP Facebook oldalán megy, szóval annyira sokat keresni sem kell 😀 )

3 hónapja
YoungZeeZee 10 020
Dull Szabolcs elemzése elég pontos, főleg arra szeretném felhívni a figyelmet, ahogy a Fidesz reakcióját jellemzi. Gyakorlatilag kezd olyan érzésem lenni, hogy Orbán tényleg Gyurcsány akar lenni, megtartani valamit a vagyonból és az informális hatalomból, de tök jól el lesz boxzsákként. És még bele se hozta Dull az EU-s posztra adott válaszát MP-nek, ami tökéletesen mutatja, hogy mennyire képtelen megújulni a Fidesz.
Gyurma Pappa
mi volt a valasza?
3 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 378 — zászló zászló szív
Dull Szabolcs elemzése elég pontos, főleg arra szeretném felhívni a figyelmet, ahogy a Fidesz reakcióját jellemzi. Gyakorlatilag kezd olyan érzésem lenni, hogy Orbán tényleg Gyurcsány akar lenni, megtartani valamit a vagyonból és az informális hatalomból, de tök jól el lesz boxzsákként. És még bele se hozta Dull az EU-s posztra adott válaszát MP-nek, ami tökéletesen mutatja, hogy mennyire képtelen megújulni a Fidesz.

3 hónapja
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 619 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
 hvg.hu/itthon/20260529_sulyok-tamas-koztarsasagi-elnok-sandor-palot-kozlemeny-velencei-bizottsag-magyar-peter#mpsccja10hx4aipbkxe4

Megy a vergődés 😄
warr_b
Európa segíts 2.0
Kampman
Ma még lemondhat!
Remélem megvan a terv az eltávolítására, mert az nagy arcvesztés lenne ha ezután maradna.

3 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 33 121
 hvg.hu/itthon/20260529_sulyok-tamas-koztarsasagi-elnok-sandor-palot-kozlemeny-velencei-bizottsag-magyar-peter#mpsccja10hx4aipbkxe4

Megy a vergődés 😄
warr_b
Európa segíts 2.0
3 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 720
ilyen videók után nem kell sajnálni egyik féreg Fideszest sem, hogy mit kap MP-től!
NB2
Fiatalok voltak, kellett nekik a pénz. Mindenki azért nem mehet melegpornót forgatni...
slowmotion
Hát ja. Mennyit kereshet egy ilyen fiatal, egy ilyen csicska állásban? Nem tudom, lehet, hogy nagyon alul becsülöm, de a fickó gazdasági informatikus. Szerintem ha simán elmegy a diplomájának megfelelő munkahelyre a piacon, keresett volna legalább annyit.

(Persze tudom, hogy irónia volt.)
peterk2005 udvari bolond
Ezt külön kell venni. Izsák nem “rendes” digitális munkatárs volt, hanem egy régi ember, aki tulajdonképpen alkalmatlan volt mindenre, de régóta itt van, plakátolt, a helyi ogy-nak gyűjtött aláírást, standolt stb. Ezeket is payrollra vették egy idő után munkaszervezési meg pozíció-tisztítási okokból, mind DM, de nem DM fizut kaptak, hanem amennyiben vagy amiben meg tudtak alkudni a képviselőjükkel, ez fix 500-700 ezer volt maximum. A rendes DM-esek nem kerestek ennyit, ott 3-400 ezer volt a pénz, de teljesen másképp dolgoztak, meg ott volt teljesítmény alapú bérezés is.

Az ilyen Izsák-félékkel tele van a padlás, választókerületenként van belőlük 4-5 legalább. Sikertelen, sértett 35-50 közötti ex-politikus, általában helyi volt képviselő, helyi alapszervezet tag, aki dolgozni nem akar, mert látja, hogy a többiek mennyi lóvét keresnek, ami szerinte neki is járna, ő se hülyébb mint azok - ami igaz, pont lehetett volna bárki helyett képviselő - de mégse adta ki a gép valamiert, aminek 1000 oka lehetett, ezért évekig maradt az oldalvonal mellett, kis pályázati pénz innen, frakció-munkatársi fizu onnan, külsős bizottsági tagság, megyei közgyűlés, bármi, és várt, hátha kihal valaki, elárulhat valakit, megbízható ember kell valahova vagy csak szerencséje lesz (ezért nem ment el dolgozni, meg azért mert közben nem fejlesztette magát, nem tanult valami hasznosat ezért bő 30 évesen kellett volna a nulláról kezdenie ami nem akaródzott) Nem lett. Mondjuk ennek az interjúnak se lett sok értelme, semmi olyat nem mondott, amit itt a topicban ne tudna összerakni bárki.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
3 hónapja
warr_b Washington Commanders 31 424 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 hvg.hu/itthon/20260529_sulyok-tamas-koztarsasagi-elnok-sandor-palot-kozlemeny-velencei-bizottsag-magyar-peter#mpsccja10hx4aipbkxe4

Megy a vergődés 😄


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
3 hónapja
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 410
Ez a video vérlázító. Az ember sült bolond, tisztán látszik. Azonnal lecsukni..
3 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 304 — The only discipline that lasts, is self discipline
ilyen videók után nem kell sajnálni egyik féreg Fideszest sem, hogy mit kap MP-től!
NB2
Fiatalok voltak, kellett nekik a pénz. Mindenki azért nem mehet melegpornót forgatni...
slowmotion
Hát ja. Mennyit kereshet egy ilyen fiatal, egy ilyen csicska állásban? Nem tudom, lehet, hogy nagyon alul becsülöm, de a fickó gazdasági informatikus. Szerintem ha simán elmegy a diplomájának megfelelő munkahelyre a piacon, keresett volna legalább annyit.

(Persze tudom, hogy irónia volt.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 304 — The only discipline that lasts, is self discipline
ilyen videók után nem kell sajnálni egyik féreg Fideszest sem, hogy mit kap MP-től!
NB2
Hát én általánosítani viszont nem szeretek, és a féreg Fideszes szóösszetétel tűnhet annak. Ha a féreg-en van a hangsúly, akkor viszont a Fideszes nem is kell mögé, és akkor nem csak MP-től érdemli meg amit kap, hanem bárkitől. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 28 691 — Cowboys fan
ilyen videók után nem kell sajnálni egyik féreg Fideszest sem, hogy mit kap MP-től!
NB2
Fiatalok voltak, kellett nekik a pénz. Mindenki azért nem mehet melegpornót forgatni...
3 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 9 741
ilyen videók után nem kell sajnálni egyik féreg Fideszest sem, hogy mit kap MP-től!
NB2
"Minden bűnöző fideszes, de nem minden fideszes bűnöző"

Oké, nem biztos, hogy megállja a helyét, hisz simán lehet egy bűnöző Tiszás is, bár az most jelenleg a kongitív disszonancia kategóriába esik.
MH, MSZP instant esélyes, a DK, MKKP, Momentum pártválasztás pedig izgalmas beszélgetést eredményezne 😊

Szerkesztette: Lúdas Solymi
3 hónapja
NB2 New England Patriots 29 878 — nabege2@yahoo.com
ilyen videók után nem kell sajnálni egyik féreg Fideszest sem, hogy mit kap MP-től!
3 hónapja
Duff Seattle Seahawks 3 587
Kemény anyag. Csak a legkeményebbeknek 4 feles után ajánlott.

Sixo
Még csak a felénél járok, de már forog a gyomrom. Baszki, lehúz 15-20 évet amorális, véglény munkát végezve, véglények számára, és most felháborodik, hogy eldobták mint a használt rongyot? És elmegy sírni ÖNKÉNT jelentkezve a másik médiába, hogy így járt? És azt gondolja, hogy ettől ő nem véglény? Eszem megáll. Nem akarok annyira cinikus lenni, hogy ilyennek lássam a világot. Akkor sem, ha tényleg ilyen. Mert annak ilyen, aki ilyennek választja.
peterk2005 udvari bolond
Ahogy végig röhögcsél meg minden. Pl. röhögve mondja, hogy egy néni sírva ment be a szavazóhelységbe, mert félt, hogy 5000 lesz a benzin. Ez a csávó nem csak egy erkölcsi nulla, hanem szerintem konkrétan mentálisan sérült. Egyértelműen szociopata vagy pszichopata. Ezért nem is kell komolyan venni, inkább az a baj, hogy ilyen beteg embereket alkalmaztak.