Politika

65 feliratkozó

több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 438 — zászló zászló szív
Ez rohadt messziről így látszik, de én ehhez nem nagyon értek... viszont tutti tudnék most is mérni.... 😊
Helmut Zimmer
Imádom a magyar kutatók kifogásait, de ez volt eddig a legjobb az elmúlt 20 évben. Nem is értem még mindig hogy mit akart mondani a költő 😀

több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 423
 444.hu/2021/10/13/karacsony-gyurcsany-ferenc-is-probalt-mar-megzsarolni-ezt-sms-ben-szokta-megtenni?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=karacsony-gyurcsany-ferenc-is-probalt-mar-megzsarolni-ezt-sms-ben-szokta-megtenni
nagylaza
Erre ezt tudom idézni egy kolléga honlapjáról:

"A hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha külön törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelenteni. Ennek elmulasztása csak akkor bűncselekmény, ha ezt a Btk. külön szankcionálja (például a vesztegetés feljelentésének az elmulasztása esetén vagy az hivatali visszaélést valósít meg, azaz a hivatalos személy azért szegi meg feljelentési kötelezettségét, hogy azzal másnak jogtalan hátrányt okozzon, vagy jogtalan előnyt szerezzen."
Amadeus
Ki beszélt bűncselekményről?
Jughead
"“Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán"

KG.
Amadeus
Engedd el a jogot néha, nekem is nehéz sokszor, de megéri. A zsarolás nem feltétlen bűncselekmény, jelen esetben pl. nem az.
Jughead
?

Lehet, hogy eltérő Btk. alapján praktizálunk.
Amadeus
Te is tudod, hogy nincs gondolatrendőrség, megmagyarázni meg mindent meg lehet.
technikailag a közalkalmazottakat sem fenyegették meg annak idején, hogy ha nem lépnek ki a mnyp-ból, akkor kirúgják őket, gyakorlatilag meg csak az nem értette, hogy de nagyon is ez a helyzet, aki nem tudott a sorok között olvasni.
de konkrétan leírva, ok-okozati szint felvázolásával semmi sem volt.
slowmotion
Vagyis nem történt zsarolás, csak politikai nyomásgyakorlás, amit egy jogilag képzetlen politikai aktor helytelen szóhasználattal így emelt a politikai kommunikációba.
Mint amikor valaki azt mondja, hogy támad Soros, Brüsszel vagy a migránsok. Ott sincs jogilag támadás, csak politikailag ez jobban hangzik.
Sobri Jóska
Azt gondolom, hogy más. A zsarolásnak van egy jól meghatározott jelentése a magyar (jogi) terminológiában. Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy egy főpolgármesternek képben kell lennie - vagy minimum meg kell kérdeznie valakit, aki képben van - azzal, hogy mit jelent, ha ezt valakire kimondja a nyilvánosság előtt és, hogy egyáltalán kimondhat-e ilyet.

Itt mind a zsarolás, mind az esetleges kényszerítés - ami jelen esetben hivatalos személy kényszerítése lenne eljárásában? - egzaktabb, jogi szempontból minősíthető és minősítendő fogalmak.

A Soros támad fordulatról tudjuk mind a kontextusa, mind pedig a körülmények alapján, hogy egy metafora, hiszen a 92 éves Soros György nem fog egy emberként megindulni Magyarország ellen kapával kaszával. A Gyurcsány zsarol engem telefonon az már egy másik történet.
Amadeus
Szerintem meg a "zsarolás" jelenleg itt nem jogi terminológia elsősorban, hanem kampányeszköz (hogy milyen azt mindenki maga eldönti) . Ha annyi van leírva, hogy "ha nem lesz lebetonozva az Uri utca hátsó része, de villámgyorsan, akkor nem szavaz veled a frakció", az akkor is inkább egy történet elmesélésének az eszköze.

MZP keményen játszik, az eleje óta. Gerinek nincs hátraarc, szerintem. Lehet, eljött a lélektani pillanat, amikor egyre többen gondolják, hogy a bal oldali establishment mégsem örök. Lehet, hogy vérszag van, Valami establishment jogász tutti szétszálazza a jogi jelentéstartalmat az ATV-ben, és ezzel próbálja eljelentékteleníteni azt, ami az SMSben van, már ha ilyen van.

MZP tematizál, nem nagyon diverzifikáltan, de hatékonyan.
Ez rohadt messziről így látszik, de én ehhez nem nagyon értek... viszont tutti tudnék most is mérni.... 😊
Helmut Zimmer
Tehát MZP-nek az a stratégiája, hogy Orbánabb lesz Orbánnál, és megcsinálja a Fideszt Orbán nélkül?

Hatékony tematizálás, stb, keményjáték, "csak kampányeszköz".

Kössz nem.

Értsétek meg végre, hogy amíg a "cél szentesíti az eszközt" lesz az alap attitűd, addig nem lesz tényleges rendszerváltás az országban. MZP nem megoldás, csak egy újabb tünet Orbán után.
több mint 4 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.

GiantsMLBhunter New York Giants Ole Miss Rebels 1 290
Srácok, én nem szavazok, hiszen nem szavazhatok.
Tehát, "hajtó vagyok ne lőjetek.... " Engem a szüleim iránti aggodalom, illetve a kíváncsiság hajt

Én értem az MZP iránti rajongást és gyűlöletet is...,
| .... azt viszont nem, hogy miért nem született még MZP Bingó, mert kb 3 slide elég az ember mondanivalójának összefoglalásához...48-as betüvel, tartalomjegyzékkel, vezetői összefoglalóval, és kérdések szekcióval.... DE mondom ez a Ti dolgotok. |

Én elhiszem, hogy vannak, akiknek tetszik az, amit, meg ahogy Dobrev Klára mond - mondjuk Ferenctől tök függetlenül, de van bennükrugalmasság, meg értik, hogy ez egy kampány, és annyira rühellik a FIDESZT, hogy kisebbik rossznak gondolják MZP-t.

De ha nyer az ember, aki már oly sok alkalommal "megcsinálta a csodát", akkor azok, akik őt most nagyon nem szeretik, mert zsigerileg Klárára rezonálnak, akkor szerintetek tutti elmennek szavazni 22-ben MZP-re?

Ha volt már akkor bocsánat. Fanoktól elnézést, Bezzegisztánban sem mindig jobb a helyzet,
Helmut Zimmer
Tekintve, hogy a DK a "legszervezetebb"; "legfanatikusabb"; "legokosabb" stb. stb. tábor, ezért ha Klári ezt mondja nekik, akkor illene így cselekedniük.

De lehet mondják, hogy amúgy a Fidesz egy jobb opció és oda szavaznak majd 😊
több mint 4 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Srácok, én nem szavazok, hiszen nem szavazhatok.
Tehát, "hajtó vagyok ne lőjetek.... " Engem a szüleim iránti aggodalom, illetve a kíváncsiság hajt

Én értem az MZP iránti rajongást és gyűlöletet is...,
| .... azt viszont nem, hogy miért nem született még MZP Bingó, mert kb 3 slide elég az ember mondanivalójának összefoglalásához...48-as betüvel, tartalomjegyzékkel, vezetői összefoglalóval, és kérdések szekcióval.... DE mondom ez a Ti dolgotok. |

Én elhiszem, hogy vannak, akiknek tetszik az, amit, meg ahogy Dobrev Klára mond - mondjuk Ferenctől tök függetlenül, de van bennükrugalmasság, meg értik, hogy ez egy kampány, és annyira rühellik a FIDESZT, hogy kisebbik rossznak gondolják MZP-t.

De ha nyer az ember, aki már oly sok alkalommal "megcsinálta a csodát", akkor azok, akik őt most nagyon nem szeretik, mert zsigerileg Klárára rezonálnak, akkor szerintetek tutti elmennek szavazni 22-ben MZP-re?

Ha volt már akkor bocsánat. Fanoktól elnézést, Bezzegisztánban sem mindig jobb a helyzet,
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 778 — #NoStress
 444.hu/2021/10/13/karacsony-gyurcsany-ferenc-is-probalt-mar-megzsarolni-ezt-sms-ben-szokta-megtenni?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=karacsony-gyurcsany-ferenc-is-probalt-mar-megzsarolni-ezt-sms-ben-szokta-megtenni
nagylaza
Erre ezt tudom idézni egy kolléga honlapjáról:

"A hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha külön törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelenteni. Ennek elmulasztása csak akkor bűncselekmény, ha ezt a Btk. külön szankcionálja (például a vesztegetés feljelentésének az elmulasztása esetén vagy az hivatali visszaélést valósít meg, azaz a hivatalos személy azért szegi meg feljelentési kötelezettségét, hogy azzal másnak jogtalan hátrányt okozzon, vagy jogtalan előnyt szerezzen."
Amadeus
Ki beszélt bűncselekményről?
Jughead
"“Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán"

KG.
Amadeus
Engedd el a jogot néha, nekem is nehéz sokszor, de megéri. A zsarolás nem feltétlen bűncselekmény, jelen esetben pl. nem az.
Jughead
?

Lehet, hogy eltérő Btk. alapján praktizálunk.
Amadeus
Te is tudod, hogy nincs gondolatrendőrség, megmagyarázni meg mindent meg lehet.
technikailag a közalkalmazottakat sem fenyegették meg annak idején, hogy ha nem lépnek ki a mnyp-ból, akkor kirúgják őket, gyakorlatilag meg csak az nem értette, hogy de nagyon is ez a helyzet, aki nem tudott a sorok között olvasni.
de konkrétan leírva, ok-okozati szint felvázolásával semmi sem volt.
slowmotion
Vagyis nem történt zsarolás, csak politikai nyomásgyakorlás, amit egy jogilag képzetlen politikai aktor helytelen szóhasználattal így emelt a politikai kommunikációba.
Mint amikor valaki azt mondja, hogy támad Soros, Brüsszel vagy a migránsok. Ott sincs jogilag támadás, csak politikailag ez jobban hangzik.

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 117 — Cowboys fan
 444.hu/2021/10/13/karacsony-gyurcsany-ferenc-is-probalt-mar-megzsarolni-ezt-sms-ben-szokta-megtenni?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=karacsony-gyurcsany-ferenc-is-probalt-mar-megzsarolni-ezt-sms-ben-szokta-megtenni
nagylaza
Erre ezt tudom idézni egy kolléga honlapjáról:

"A hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha külön törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelenteni. Ennek elmulasztása csak akkor bűncselekmény, ha ezt a Btk. külön szankcionálja (például a vesztegetés feljelentésének az elmulasztása esetén vagy az hivatali visszaélést valósít meg, azaz a hivatalos személy azért szegi meg feljelentési kötelezettségét, hogy azzal másnak jogtalan hátrányt okozzon, vagy jogtalan előnyt szerezzen."
Amadeus
Ki beszélt bűncselekményről?
Jughead
"“Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán"

KG.
Amadeus
Engedd el a jogot néha, nekem is nehéz sokszor, de megéri. A zsarolás nem feltétlen bűncselekmény, jelen esetben pl. nem az.
Jughead
?

Lehet, hogy eltérő Btk. alapján praktizálunk.
Amadeus
Te is tudod, hogy nincs gondolatrendőrség, megmagyarázni meg mindent meg lehet.
technikailag a közalkalmazottakat sem fenyegették meg annak idején, hogy ha nem lépnek ki a mnyp-ból, akkor kirúgják őket, gyakorlatilag meg csak az nem értette, hogy de nagyon is ez a helyzet, aki nem tudott a sorok között olvasni.
de konkrétan leírva, ok-okozati szint felvázolásával semmi sem volt.
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 729 — capitaine du château de Vienne 1487
na lementem a nyugiklubba xelgetni, aszongyák többen vannak mint az elsőn, itten az idősbek es fele-fele
gogoKapcsfordgoMZ/X

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 209 — Lájkold a zsűrit!
 telex.hu/belfold/2021/10/13/soproni-tamas-polgarmester-mszp
Gyanítom ez sem véletlen h most került felszínre.
empty taxi
VI. kerületben lakóként mondom: hosszú hónapok óta megy az anyázás Soproni és az MSZP között.
nagylaza
Világos, ez a cikkből is kiderült, arra gondoltam h most adtak neki országos publicitást.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Sjoelleer van de Vrij Baltimore Ravens 14 024 — Слава Україні! Героям слава!
 www.youtube.com/watch?v=GiA00GL68jo

zseniális. 😀

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 213 — Vikings fan
 media1.hu/2021/10/13/a-pestisracok-szerzoje-arra-buzditja-a-fideszeseket-szavazzanak-dobrev-klarara/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=a-pestisracok-szerzoje-arra-buzditja-a-fideszeseket-szavazzanak-dobrev-klarara
nagylaza
Szerintem már réges rég megy ott a szavazás.
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 438 — zászló zászló szív
Nyilván. De az interjunal fel szakadt a szemoldokom h a hazaárulózást ennyiben hagytak és a nyilvánvaló kérdést senki nem teszi fel neki h aki elárulja a hazáját az micsoda?
csebi
Jajj már.

Posztigazság korszakában ezeken már fenn sem akadok. Holnap majd mondanak valami még nagyobb faszságot. Ma épp GYF SMS-ben fenyegeti KGY-t.

Én élvezem a show-t, tök felesleges idegeskedni rajta. Végre valami olyan történik, ami politikára hasonlít.

Mondom: egy sima szerda Kaliforniában erősebb, mint az egész előválasztás egyben. Csak el vagyunk szokva tőle.
Gyurma Pappa
Jó neked. Nalam még bőven gyász munka van.
Btw: az igaz h cimbid tényleg esélyes a MoMo élére?
csebi
Indult is legutóbb, kikapott. Nem tudom megítélni, a MoMo erősen Bp központú.

Balázs jó srác, okos, éleslátású, de nem tudom hogy az országos politikát meddig bírná.

több mint 4 éve
Sjoelleer van de Vrij Baltimore Ravens 14 024 — Слава Україні! Героям слава!

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 505 — Lucas Scott
Nyilván. De az interjunal fel szakadt a szemoldokom h a hazaárulózást ennyiben hagytak és a nyilvánvaló kérdést senki nem teszi fel neki h aki elárulja a hazáját az micsoda?
csebi
Jajj már.

Posztigazság korszakában ezeken már fenn sem akadok. Holnap majd mondanak valami még nagyobb faszságot. Ma épp GYF SMS-ben fenyegeti KGY-t.

Én élvezem a show-t, tök felesleges idegeskedni rajta. Végre valami olyan történik, ami politikára hasonlít.

Mondom: egy sima szerda Kaliforniában erősebb, mint az egész előválasztás egyben. Csak el vagyunk szokva tőle.
Gyurma Pappa
Jó neked. Nalam még bőven gyász munka van.
Btw: az igaz h cimbid tényleg esélyes a MoMo élére?

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 505 — Lucas Scott
 telex.hu/belfold/2021/10/13/dk-pereputty-torveny-dobrev-klara-online-sajtotajekoztato

De tudják. Buli van, pereputty-törvény!
csipkelli
Közben KG-ra omlik a szar.

De meg is érdemli.
Amadeus
Igen meg is.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 438 — zászló zászló szív
Nyilván. De az interjunal fel szakadt a szemoldokom h a hazaárulózást ennyiben hagytak és a nyilvánvaló kérdést senki nem teszi fel neki h aki elárulja a hazáját az micsoda?
csebi
Jajj már.

Posztigazság korszakában ezeken már fenn sem akadok. Holnap majd mondanak valami még nagyobb faszságot. Ma épp GYF SMS-ben fenyegeti KGY-t.

Én élvezem a show-t, tök felesleges idegeskedni rajta. Végre valami olyan történik, ami politikára hasonlít.

Mondom: egy sima szerda Kaliforniában erősebb, mint az egész előválasztás egyben. Csak el vagyunk szokva tőle.

több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 505 — Lucas Scott
Ma felmentem következő fogadott
1: egy teljesen alá kérdezős interjú mintha péntek reggel hallgatnam a Kossuthot
2: vmi cikk amiben magasztaljak MZPt
3: egy Dobrev kritikus cikk
4: kb 2 vagy 3 vélemény cikk h miért MZPre kell szavazni a szerkesztőség különböző tagjaitól.

Tehát nem egy cikkről beszélek hanem ezekről fent. Ráadásul ezek úgy jöttek kb mind egymás alatt, mert idom már nem volt legorgetni végig.
csebi
Borzasztóan zavar téged a MZP. 😊

Két vendégposzt van (amire a Hont is utalt), de azokat nem 444 írta, a többi teljesen vállalható. Az interjú sem annyira veszélyes.

Nem akarom egyik szereplőt sem védeni (az Ungváry Rudolf vendégposzton nekem is felszaladt a szemöldököm), de szerintem egy picit ki vagy élezve
Gyurma Pappa
Nyilván. De az interjunal fel szakadt a szemoldokom h a hazaárulózást ennyiben hagytak és a nyilvánvaló kérdést senki nem teszi fel neki h aki elárulja a hazáját az micsoda?

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 27 752 — nabege2@yahoo.com
Lemondott Orban!
|  index.hu/kulfold/2021/10/13/ludovic-orban-kepviselohazi-elnok-lemondott/?fbclid=IwAR2pnE_gJ4Sx9Z3w0NL8W-ksWODI3xkCndDDTD4QUqP8mBL4uRHOKFWJFl4 |

haha 😊
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 174 — beers & Packers
 media1.hu/2021/10/13/a-pestisracok-szerzoje-arra-buzditja-a-fideszeseket-szavazzanak-dobrev-klarara/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=a-pestisracok-szerzoje-arra-buzditja-a-fideszeseket-szavazzanak-dobrev-klarara
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 174 — beers & Packers
 444.hu/2021/10/13/karacsony-gyurcsany-ferenc-is-probalt-mar-megzsarolni-ezt-sms-ben-szokta-megtenni?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=karacsony-gyurcsany-ferenc-is-probalt-mar-megzsarolni-ezt-sms-ben-szokta-megtenni
nagylaza
Erre ezt tudom idézni egy kolléga honlapjáról:

"A hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha külön törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelenteni. Ennek elmulasztása csak akkor bűncselekmény, ha ezt a Btk. külön szankcionálja (például a vesztegetés feljelentésének az elmulasztása esetén vagy az hivatali visszaélést valósít meg, azaz a hivatalos személy azért szegi meg feljelentési kötelezettségét, hogy azzal másnak jogtalan hátrányt okozzon, vagy jogtalan előnyt szerezzen."
Amadeus
Ki beszélt bűncselekményről?
Jughead
"“Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán"

KG.
Amadeus
Engedd el a jogot néha, nekem is nehéz sokszor, de megéri. A zsarolás nem feltétlen bűncselekmény, jelen esetben pl. nem az.
Jughead
?

Lehet, hogy eltérő Btk. alapján praktizálunk.
Amadeus
Tegyük fel: ha én pártvezetőként azt mondom egy másik párthoz tartozó politikusnak, hogy csináld ezt vagy azt, különben az én pártomhoz tartozó képviselők nem fognak támogatni, akkor az büntetőjogi értelemben nem zsarolás, politikai értelemben viszont nagyon is.
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 174 — beers & Packers
 telex.hu/belfold/2021/10/13/soproni-tamas-polgarmester-mszp
Gyanítom ez sem véletlen h most került felszínre.
empty taxi
VI. kerületben lakóként mondom: hosszú hónapok óta megy az anyázás Soproni és az MSZP között.
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 209 — Lájkold a zsűrit!
 telex.hu/belfold/2021/10/13/soproni-tamas-polgarmester-mszp
Gyanítom ez sem véletlen h most került felszínre.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Nomac New England Patriots 4 246 — balazs.t85@gmail.com
 telex.hu/belfold/2021/10/13/fiatal-vagyok-de-attol-meg-nem-fideszes

Már a Telex is MZP szekerét tolja! 😀