Politika

65 feliratkozó

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 488 — The only discipline that lasts, is self discipline
De ha nem győztelek meg arról, hogy nem a korrupciónak kell lennie a közéleti diskurzus vagy problémamegoldás fókuszában (ahogy jelenleg pont ez van pont ebben), akkor mondok erre egy érvet:
Nem tudsz tenni ellene. Se te, se én, se senki. Orbán se.

Orbán nem ráerőlteti a maffiáját az országra, nem ő az ördög, hanem létrehozott a 10 millió magyar számára egy leginkábbműködőképesebb, a legnagyobb átlagos boldogságszintet biztosító rendszert. Pont azt, amit a nagy többség akart. Mondhatni az igényekhez passzított megoldásokat.

És ez az, amit se a ballibsi ellenzék, se a legtöbb értelmiségi nem képes elfogadni, egy Ady parafrázissal élve: nekünk Kádár kell.Sobri Jóska
Alapvetően félreérted Orbánt. És egyébként Kádárt is. Úgy állítod be, mintha a népléleknek Kádárból (Orbánból) éppen a korrupció, az össznépi ellopósdi kellene. Holott a magyar néplélekben Mátyás él, a nép közé is leereszkedő, korrupt kisbírót deresre húzató igazságos, szerény vezér képe, aki törődik a népével. Kádárt azért szerette a nép, mert egyszerűen beszélt, puritán életet élt, mert nem látta dáridózni, mert azt gondolta róla ő is egy közülünk. Kádár ezzel vakította el a népet úgy, hogy már akkor se hitték el, hogy egy kamu az egész, amikor a szemükkel az ellenkezőjét látták. Orbán ebbe a cár atyuskai szerepbe helyezkedett be, mégpedig egyetlen jokert a "magyar kártyát" kihasználva. Amiért lényegében csak le kellett hajolnia, mert a politikai helyzet éppen olyan volt, hogy a "baloldal" egyszerűen megfelejtkezett róla, a jobb oldalon pedig a népi gyomor számára emészthetetlenül szélsőséges Jobbik próbálta felvenni. Orbán felvette, beleült a kádári / cár atyuskai szerepbe, és azóta kibillenthetetlen.

A maffiáját viszont éppen, hogy teljesen tudatosan erőltette az országra. Már jóval a 2010-es második győzelme előtt elmondta világosan, hogy olyan országot akar, ahol a régi telefonkönyvek nem érnek majd semmit. Amikor mondta, sokan ezt úgy értették, hogy a volt komcsi garnitúrát akarja leváltani. De akinek mára nem világos, hogy a váltás lényege nem a "kit váltsunk le" volt, hanem a "kire", az vak. Vagy csak egyszerűen hülye. Hiszen a leváltósdi nem állt meg, folyamatosan zajlik, a telefonkönyv folyamatosan változik, és egy szempont alakítja: Orbán legyen minden lista elején. Ha nem ez lenne az egyetlen szempont, akkor nem jött volna Simicska helyett Mészárol Lőrinc, Pintér Sándor pedig börtönben ülne ahelyett, hogy az egyik erős ember. Úgyhogy de. A maffiát tudatosan alakította ki, mégpedig a legklasszikusabb fajtáját, a lehető legszorosabb függelmi rendszerrel, ahol lényegében mindenki sorsáról ő dönt. Mészároséról is. Ez az intézményesített korrupció csimborasszója, mindegy, hogy bolsevizmusnak, szocializmusnak, putyinizmusnak, vagy centrális erőtérnek/NER-nek hívjuk, a rendszer működtetésének elvei ugyanazok, csak az eszközök mások esetenként.

Tulajdonképpen van némi szerencsénk is, mert Orbán esetében - a vidéki neveltetésből / pesti elittel szembeni (a jobboldali elittel szembeni is) frusztráción, anti-urbánus attitűdön kívül - lényegében vegytisztán a pénzről és hatalomgyakorlásról van szó. Rosszabb is lehetne, ha elvei is lennének.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Sjoelleer van de Vrij Baltimore Ravens 13 996 — Слава Україні! Героям слава!
kicsit off.

Emlékeztetnem kellene itt embereket, hogy olyannal vitatkoznak, aki évekkel ezelőtt sziklaszilárdan mantrázta, hogy Bradyt le kell cserélni Tebowra, mert kiégett és vele már nincs tovább?
Na azóta volt 4 SB és 3 SB win.
zinedine5
Oké, de nézd meg Tebow mit tesz le az NFL-ben az asztalra. Oh, wait.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 55 410 — The Mathematician
kicsit off.

Emlékeztetnem kellene itt embereket, hogy olyannal vitatkoznak, aki évekkel ezelőtt sziklaszilárdan mantrázta, hogy Bradyt le kell cserélni Tebowra, mert kiégett és vele már nincs tovább?
Na azóta volt 4 SB és 3 SB win.
zinedine5
Tebowval meglett volna a negyedik is 😊
csebi
Három SB-ból 😀
warr_b
micsoda? PO nélkül nyertek volna 5 SB-t

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
warr_b Washington Commanders 28 291 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
kicsit off.

Emlékeztetnem kellene itt embereket, hogy olyannal vitatkoznak, aki évekkel ezelőtt sziklaszilárdan mantrázta, hogy Bradyt le kell cserélni Tebowra, mert kiégett és vele már nincs tovább?
Na azóta volt 4 SB és 3 SB win.
zinedine5
Tebowval meglett volna a negyedik is 😊
csebi
Három SB-ból 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 6 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 174 — Lucas Scott
kicsit off.

Emlékeztetnem kellene itt embereket, hogy olyannal vitatkoznak, aki évekkel ezelőtt sziklaszilárdan mantrázta, hogy Bradyt le kell cserélni Tebowra, mert kiégett és vele már nincs tovább?
Na azóta volt 4 SB és 3 SB win.
zinedine5
Tebowval meglett volna a negyedik is 😊

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 6 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 330 — Ajmo Vatreni
kicsit off.

Emlékeztetnem kellene itt embereket, hogy olyannal vitatkoznak, aki évekkel ezelőtt sziklaszilárdan mantrázta, hogy Bradyt le kell cserélni Tebowra, mert kiégett és vele már nincs tovább?
Na azóta volt 4 SB és 3 SB win.
több mint 6 éve
dawyd728 4 057
Józsi megint nem mondasz igazat. Első példa:

Borkai az origon:
 m.origo.hu/smartsearch/index.html?q=Borkai

A botrány kirobbanása után összesen 2 cikkben van megemlítve:
1: bocsánatot kert
2: Tarlós szerint méltatlan lett.
A 2 cikk kb összesen nincs 15 mondat pedig az egyikben meg Wiitinghofrol is van külön bekezdés ... ez sajtó szintjén nem számít beszámolasnak. Te hoztad ezt példának és még ezzel is megbuksz.

Egyszerűen az pofátlan amit ezek a termékek nyújtanak, az meg h ezeket még védi bárki a nemzeti médiahatóságon kívül pedig kizárólag rózsaszín szemüveggel lehet.
csebi
Kezdem azt hinni, hogy annyira eltorzult a ballibsi valóságlátásod, hogy már nem tudsz szöveget se értelmezni. Eddig ilyen probléma nem volt. Sajnálatos.
Mutatom mit írtam:

Összefoglalom az állításomat: Nincs független közéleti sajtóorgánum, az összes a saját/a megbízói/tulajdonosa nézőpontja, érdekei, meggyőződése, elvárásai irányába torzítja a valóságot.
A fideszes médiumok is írnak, beszélnek a Mengyi-ügyről, Simonkáról, Borkairól, ahogy az index-, 444-, alfahír, nyugatifényfélék is Horváth Csabáról vagy Lacknerről. Nem akkora elánnal, nem annyira beleállva, megspékelve a saját narratívájukkal, szóhasználatukkal, de a híreik közt ott szerepel.
Ez se nem cáfolja, se nem bizonyítja az állításomat. Ahogy a tiedet sem.
Vagyis az, hogy az index most tudósít HCS faszságairól semmit se bizonyít. (És semmit se cáfol.)
Sobri Jóska
Írnak? Írnak.
Sajátosan? Sajátosan.
Szerepel a híreik között? Szerepel.
A Nyugatifény vagy a 444 se bontja úgy ki a Soros-tervet vagy a migránsbetelepítési tervezeteket, mint a kormányzat szócsövei.
Fura is lenne.
Sobri Jóska
Akkor kerlek mutass egy origos cikket Simonka ügyéről, ezt is te hoztad fel. Segítek szívesen:

 cimkezes.origo.hu/cimkek/simonka-gyorgy/index.html?tag=Simonka+Gy%F6rgy

Gondolom most jön az h a nem írás is az írás sajátos módja, és ott szerepel csak én vagyok ballibsi torzulás.
csebi
Kezdesz jó dékásként saját magaddal vitázni. Hajrá. 😊
Sobri Jóska
Ha már másikat kezded kategórizálni és hitelteleníteni, igazán ügyelhetnél arra, h ne egy egyszerű hajrával köszönj el.
Boldog karácsonyt, ahogy az idolod szokott. 😊

Amúgy a hitelességi indexed, ha már behoztad a beszélgetésbe nem kicsit nőne, amikor zsákutcába értél, elismernéd ez bizony zsákutca. Persze tudom számodra ez ismeretlen szójáték. Mindegy is, csak jelzem a lólábat mindenki látja.
több mint 6 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 174 — Lucas Scott
Józsi megint nem mondasz igazat. Első példa:

Borkai az origon:
 m.origo.hu/smartsearch/index.html?q=Borkai

A botrány kirobbanása után összesen 2 cikkben van megemlítve:
1: bocsánatot kert
2: Tarlós szerint méltatlan lett.
A 2 cikk kb összesen nincs 15 mondat pedig az egyikben meg Wiitinghofrol is van külön bekezdés ... ez sajtó szintjén nem számít beszámolasnak. Te hoztad ezt példának és még ezzel is megbuksz.

Egyszerűen az pofátlan amit ezek a termékek nyújtanak, az meg h ezeket még védi bárki a nemzeti médiahatóságon kívül pedig kizárólag rózsaszín szemüveggel lehet.
csebi
Kezdem azt hinni, hogy annyira eltorzult a ballibsi valóságlátásod, hogy már nem tudsz szöveget se értelmezni. Eddig ilyen probléma nem volt. Sajnálatos.
Mutatom mit írtam:

Összefoglalom az állításomat: Nincs független közéleti sajtóorgánum, az összes a saját/a megbízói/tulajdonosa nézőpontja, érdekei, meggyőződése, elvárásai irányába torzítja a valóságot.
A fideszes médiumok is írnak, beszélnek a Mengyi-ügyről, Simonkáról, Borkairól, ahogy az index-, 444-, alfahír, nyugatifényfélék is Horváth Csabáról vagy Lacknerről. Nem akkora elánnal, nem annyira beleállva, megspékelve a saját narratívájukkal, szóhasználatukkal, de a híreik közt ott szerepel.
Ez se nem cáfolja, se nem bizonyítja az állításomat. Ahogy a tiedet sem.
Vagyis az, hogy az index most tudósít HCS faszságairól semmit se bizonyít. (És semmit se cáfol.)
Sobri Jóska
Írnak? Írnak.
Sajátosan? Sajátosan.
Szerepel a híreik között? Szerepel.
A Nyugatifény vagy a 444 se bontja úgy ki a Soros-tervet vagy a migránsbetelepítési tervezeteket, mint a kormányzat szócsövei.
Fura is lenne.
Sobri Jóska
Akkor kerlek mutass egy origos cikket Simonka ügyéről, ezt is te hoztad fel. Segítek szívesen:

 cimkezes.origo.hu/cimkek/simonka-gyorgy/index.html?tag=Simonka+Gy%F6rgy

Gondolom most jön az h a nem írás is az írás sajátos módja, és ott szerepel csak én vagyok ballibsi torzulás.
csebi
Kezdesz jó dékásként saját magaddal vitázni. Hajrá. 😊
Sobri Jóska
Dk az amire sosem fogok szavazni asszem ezt már többször leírtam, és veled vitatkozok.
továbbra is várom a fenti te példád alapján az origos cikket különben kiderül h az origo még sem számol be mindenről? Micsoda meglepetés lenne 😉

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 459 — #NoStress
 index.hu/kultur/cinematrix/2019/11/12/collective_dokumentumfilm_korhazi_fertozesek_romania_verzio_filmfesztival/

Nincs is korrupció.
O1G
De, van.
Csak irreleváns.
Nem létezik a cikk által sugallt direkt, lineáris összefüggés.

JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 8 679

sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 720 — capitaine du château de Vienne 1487
De csak Sobrisztánban tekintenek úgy a korrupcióra, mint szimbiótára, ettől távolabb tudják, hogy az élősködő és egy szép napon Zombisztánra ébrednek a lakosok. Mivel az apparát hatalma a papirokban létezik, a papirok pedig a hatalom gyakorlásának részei, mikor szunnyad az alfa, vagy már nem tudja, hogy ő az alfa, - mer neki nem érdeke, sem haszna - de gyakorlatilag gyengíti az alfát.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Toca Minnesota Vikings 20 177 — Vikings fan
meg biztiőröket gáncsolnak el akik súlyos sérüléseket szenvednek el!!!
Toca
de hol van a súlyos sérülés? a méltóságukban?
slowmotion
Azért nem túl jó reputáció hogy 4en nem bírják lefogni, ezzel muszáj együtt élnie és ez fáj!
több mint 6 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 018 — Cowboys fan
meg biztiőröket gáncsolnak el akik súlyos sérüléseket szenvednek el!!!
Toca
de hol van a súlyos sérülés? a méltóságukban?
több mint 6 éve
Toca Minnesota Vikings 20 177 — Vikings fan
Másik téma: szóval a civil szervezeteket kitiltottak már mindenhonnan és minimális egyeztetés sincs velük.
Most ugye az új törvényjavaslat szerint az ellenzéki képviselők sem ellenőrizhetnek semmit sőt Kövér ki tilthatja őket akar a parlamentből és a képviselői irodaházbol. Kövér kitilthatja azokat akiket a szavazásnál a magyar állampolgárok megválasztottak. Agyam elszáll, de mindjárt megkapom h miért normális ez ...
csebi
Szerintem jogos, csak táblát lóbálnak meg biztiőröket gáncsolnak el akik súlyos sérüléseket szenvednek el!!!
több mint 6 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 174 — Lucas Scott
Másik téma: szóval a civil szervezeteket kitiltottak már mindenhonnan és minimális egyeztetés sincs velük.
Most ugye az új törvényjavaslat szerint az ellenzéki képviselők sem ellenőrizhetnek semmit sőt Kövér ki tilthatja őket akar a parlamentből és a képviselői irodaházbol. Kövér kitilthatja azokat akiket a szavazásnál a magyar állampolgárok megválasztottak. Agyam elszáll, de mindjárt megkapom h miért normális ez ...

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 6 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 174 — Lucas Scott
Józsi megint nem mondasz igazat. Első példa:

Borkai az origon:
 m.origo.hu/smartsearch/index.html?q=Borkai

A botrány kirobbanása után összesen 2 cikkben van megemlítve:
1: bocsánatot kert
2: Tarlós szerint méltatlan lett.
A 2 cikk kb összesen nincs 15 mondat pedig az egyikben meg Wiitinghofrol is van külön bekezdés ... ez sajtó szintjén nem számít beszámolasnak. Te hoztad ezt példának és még ezzel is megbuksz.

Egyszerűen az pofátlan amit ezek a termékek nyújtanak, az meg h ezeket még védi bárki a nemzeti médiahatóságon kívül pedig kizárólag rózsaszín szemüveggel lehet.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 459 — #NoStress
Szintézisként: szerinted az ember alapvetően korrupt, szerintem az emberiségben nincs kódolva a korrupció, hanem a rendszer hozza létre. Minden bizonnyal itt 500 karakterben nem fogjuk tudni meggyőzni a másik alapvetően nézetbeli különbségekről. De a végkövetkeztetés ugyanaz: a korrupció jelen van, és a rendszer teljes átalakítása nélkül így is marad. De ez utóbbi senkinek (nem, nekem sem, és bármilyen hihetetlen sokaknak sem) érdeke. Mégegyszer: a NER csak egy tünet, nem a betegség.
Gyurma Pappa
Rendben.

Ez volt a vitaindító hsz-em:
Ez a korrupció dolog örökké...
Az ország valós problémái között nem top10 a korrupció, mivel az a rendszer, a basic működés része.
Az egyén mindennapi, valós problémái között pedig nem is létezik, mint probléma.
A te életedben jelentkezik problémaként?
Kihat rád, hogy X vagy Y korrupt?
Tegyük fel, hogy minden korrupció nullára csökkenne. Akkor a te életed akár 5%-al boldogabb lenne?
A korrupció az egy fejlett, érzékeny társadalom problémája, ahol már csak a finomhangolásra van szükség az optimális működéshez.
De Magyarországon a korrupció -ahogy korábban is írtam- a valóság szöveteibe van belegyökereződve olyan mélyen, hogy még a valós méretéről is nagyságrendekkel eltérő képünk van. És ez nem 9 vagy 17 de még csak nem is 74 éve van így. Hanem kábé ősidők óta.
A korrupción fanyalgás olyan, mint nyakig a szarban a körmeinket tisztogatnunk.
Koszosak persze, de nagyon nem ez a fő probléma.Sobri Jóska
Ezt igazoltuk együttesen, köszi a segítséget. 😊
Akkor viszont ül az a konklúzió(nk), hogy nagyon nem a korrupcióval kéne közéletileg foglalkozni, mivel az csak tünet, nem maga a betegség.
És irreleváns, hogy -szerintem- az ember természetének a része vagy -szerinted- az ember által alkotott rendszer hibaüzenete.
A cselekvés, amit ez igényel/nem igényel mindkét esetben megegyezik.
Vagy a rendszert kéne megjavítani - ez szerintem a magas igényszint miatt lehetetlen, hiszen egy rossz rendszer is lehet a legjobb rendszer.
Vagy a rendszer betegségének tüneteit kéne kezelgetni - ezek közül viszont a korrupció nem hangsúlyos, mivel nehezen kezelhető és mélyen gyökeredzik.
Egyszerűbb és egyszersmint hatékonyabb is lenne olyan problémákkal/tünetekkel foglalkozni, ahol nagyobb az esély a sikerre.

több mint 6 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 645 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Ül azért ez a címlap 😊

Kár, hogy nem a tédeplős, imádkozós képpel csinálták meg a koronázást 😊

több mint 6 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 645 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Beszéljetek már tő mondatokban, ha lehet a migráns, Soros, Brüsszel, Gyurcsány szavakkal fűszerezve, hogy ne kelljen annyit visszaolvasni, köszi 😊

több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 384 — zászló zászló szív
Ezt nagyon nem így látom.
Sobri Jóska
Mert alapvetésekben nem értünk egyet, viszont ahogy te is leírod, a végkövetkeztetésünk ugyanaz. A valóságról való érzékelésünkben nincs különbség (teljesen egyetértek, a NER nem a betegség, a NER a tünet). Csak abban térünk el, hogy szerinted ez az egyénből fakad, a részünk, hozzuk, mint a szexuális vágyakat, az agressziót. Szerintem meg a korrupció reakció a tökéletlen államapparátusra, a vadkapitalizmusba öltött gulyásdiktatúrára. Ahogy reakció a korrupt rendőr Amerikában a szar fizetésekre, vagy ahogy mondjuk a németeknél a szigorú szakszervezeti szabályokra (ahol én tudok korrupcióról). És még az elbaszott kampányfinanszírozási szabályokat nem is említettem világszerte (lásd orosz pénze Le Pennél, a Tory-knál stb.)

Szintézisként: szerinted az ember alapvetően korrupt, szerintem az emberiségben nincs kódolva a korrupció, hanem a rendszer hozza létre. Minden bizonnyal itt 500 karakterben nem fogjuk tudni meggyőzni a másik alapvetően nézetbeli különbségekről. De a végkövetkeztetés ugyanaz: a korrupció jelen van, és a rendszer teljes átalakítása nélkül így is marad. De ez utóbbi senkinek (nem, nekem sem, és bármilyen hihetetlen sokaknak sem) érdeke. Mégegyszer: a NER csak egy tünet, nem a betegség.

Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 6 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 720 — capitaine du château de Vienne 1487
...
csebi
Összefoglalom az állításomat: Nincs független közéleti sajtóorgánum, az összes a saját/a megbízói/tulajdonosa nézőpontja, érdekei, meggyőződése, elvárásai irányába torzítja a valóságot.
A fideszes médiumok is írnak, beszélnek a Mengyi-ügyről, Simonkáról, Borkairól, ahogy az index-, 444-, alfahír, nyugatifényfélék is Horváth Csabáról vagy Lacknerről. Nem akkora elánnal, nem annyira beleállva, megspékelve a saját narratívájukkal, szóhasználatukkal, de a híreik közt ott szerepel.
Ez se nem cáfolja, se nem bizonyítja az állításomat. Ahogy a tiedet sem.
Vagyis az, hogy az index most tudósít HCS faszságairól semmit se bizonyít. (És semmit se cáfol.)

Én azt mondtam, hogy a korrupció léte igazolja, hogy az egyén, pl: itt Magyarországon, azért fogadja el a korrupciót, mert az önmagától való érvényesülést nehéznek, már-már lehetetlennek tartja. Gyurma Pappa
Mert nehéz, már már lehetetlen. Nem látom ezt tévedésnek.

És igen is tévedsz, hogy az ember része a korrupció.
Gyurma Pappa
Ezt nagyon nem így látom.
A korrupció, ahogy az agresszió vagy a kooperáció mind az emberi természet alapkészletének részei.
(Hogy mikor, melyik, mennyire, az az egyéni skillszetten múlik)
És igazság szerint ahogy olvasom, hogy mi maradjon még itt beidézve tőled, mint érv, amit ennek alátámasztására hozol, és amit megcáfolhatnék, azt vettem észre, hogy egy érvet se hozol a fenti állításod alátámasztására. Vagyis axiomatikusan csak lóg a levegőben, majd kváziérvként mögé van pakolva egy csomó (ezt nem bizonyító, mondhatni irreleváns) igaz állítás, melyek nagyrésze olyan ténymegállapítás, amivel nincs semmi vitám.
Mintha azzal akarnád alátámasztani azt, hogy a kör területe ernégyzet pí, hogy azt írod, hogy v=s/t, vagy azt, hogy 1 kilo az 1000 gramm. Nem függ össze.
Szívesen vitáznék valamivel, de egy érvet se mondasz, arra, hogy a korrupció miért ne lenne az emberi alaptermészet része.

De ha nem győztelek meg arról, hogy nem a korrupciónak kell lennie a közéleti diskurzus vagy problémamegoldás fókuszában (ahogy jelenleg pont ez van pont ebben), akkor mondok erre egy érvet:
Nem tudsz tenni ellene.
Se te, se én, se senki.
Orbán se.
Orbán nem ráerőlteti a maffiáját az országra, nem ő az ördög, hanem létrehozott a 10 millió magyar számára egy leginkábbműködőképesebb, a legnagyobb átlagos boldogságszintet biztosító rendszert. Pont azt, amit a nagy többség akart.
Mondhatni az igényekhez passzított megoldásokat.
És ez az, amit se a ballibsi ellenzék, se a legtöbb értelmiségi nem képes elfogadni, egy Ady parafrázissal élve: nekünk Kádár kell.
Sobri Jóska
A korrupció a demokrácia mellékhatása, az elöregedés jele - a felállított apparát, eluralja a rendszert, de már nem annyira stabil, hogy fegyelem legyen így az apparát csakis kizárólag saját magáért dolgozik. A magyar apparát egyébként is hatalmas volt és a hozzányúlkálást úgykerülték, mint a döghúst - az, hogy kádercseréznek nem dönt meg semmit, legfeljebb a kismihasznák már alapokat sem tudják, csak a maroktartást. De nem kell a kardba dőlni ugyanebbe a hibába tévelyegnek a multicégek, ahol az eluralkodó iroda sem tesz mást, mint a saját fontosságát hangsúlyozza, ezzel lehetetlenné téve a kapitalizmus alapeszméit.
Ezt az emberi alaptermészet blődlit nehogy beszopjátok, a szociábilitás az alaptermészet meg a vérpatak, ez a sunyiba elteszünk ezt-azt, az fő-, kéz- és életfonal szakadásokhoz vezetett, csoportmechanika. De ezekszerint ahogy a fárajók, kajzerek, miegyebek vérvonalai is elöregedtek úgy elöregednek a társadalmi formák is. Úgylácc ez a szocializmus a sajátseggéből előkotort vérvonalaival a legrövidebb képzódménny, de mit is vártak egy rabszolgaállamtól, na mindeggy.

Ne higgy Sobrinak, mer a sátán markolássza a golyóid....

Szerkesztette: sutianap