Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Politika

63 feliratkozó

több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 665
Remélem, sikerül összehozni egy újabb hitelválságot:
 www.azenpenzem.hu/cikkek/kiszamolta-az-mnb-ennyivel-kell-tobbet-visszafizetni-a-moratorium-utan/7774/?=hirkereso
nagylaza
Azért az nem ebből lesz 😊 főleg ha végig olvassuk a cikket:

"A felmérés kitért arra is, hogy a moratóriumos háztartások 56 százaléka jelenleg is képes lenne fizetni a hitelét. Az összes programban résztvevő háztartás 27 százaléka pedig képes lenne fizetni a törlesztőt, de valószínűleg kérvényezné a hosszabbítást, ha lehetősége lenne rá."

Tehát az emberek több mint fele baszik fizetni a hitelt - habár képesek lennének rá.
És és föld a különbség a 2000-es évek hitelválsága és e között.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 289 — zászló zászló szív
 telex.hu/gazdasag/2021/06/03/300-szazalekos-adokedvezmenyt-kapnanak-azok-a-ner-alapitvanyok-amelyekbe-ezermilliardnyi-kozvagyont-szerveztek-ki

Ez is mennyire gyönyörűen megkomponált, már-már művészi húzás. Azért valahol muszáj elismerően adózni a rafináltságuk előtt...
warr_b
Nem az alapítványok kapnak, hanem azok a cégek, akik ezeket az alapítványokat támogatják.
Nem mindegy!
Támogasd te is, és akkor nem kell adóznod. A nyereséged negyedét odaadod a pártnak, a többi adómentes. Fair enough.
Lecsó
Ráadásul ez azért annyira nem is buli a cégeknek: adsz 1 millát, 90 000*3= 270 000 forinttal kevesebbet kell kifizetned. Pénzeltüntetésnek jó, másnak nagyon nem.
Szokol
Nem jó a matek, mivel ez adóALAP csökkentő.
Lecsó
Adsz egy milliót, akkor 3 millióval csökkentheted az adóalapod, tehát ha összesen volt 3 millió nyereséged, nem fizetsz adót.

Ezek az alapítványok már eleve TAO mentesek a törvénynél fogva, szóval ez konkrétan egy pénzmosoda

több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
Remélem, sikerül összehozni egy újabb hitelválságot:
 www.azenpenzem.hu/cikkek/kiszamolta-az-mnb-ennyivel-kell-tobbet-visszafizetni-a-moratorium-utan/7774/?=hirkereso
nagylaza
Soros, IMF, Brüsszel, Gyurcsány
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 215 — beers & Packers
Remélem, sikerül összehozni egy újabb hitelválságot:
 www.azenpenzem.hu/cikkek/kiszamolta-az-mnb-ennyivel-kell-tobbet-visszafizetni-a-moratorium-utan/7774/?=hirkereso
több mint 5 éve
Lecsó Denver Broncos 3 405
 telex.hu/gazdasag/2021/06/03/300-szazalekos-adokedvezmenyt-kapnanak-azok-a-ner-alapitvanyok-amelyekbe-ezermilliardnyi-kozvagyont-szerveztek-ki

Ez is mennyire gyönyörűen megkomponált, már-már művészi húzás. Azért valahol muszáj elismerően adózni a rafináltságuk előtt...
warr_b
Nem az alapítványok kapnak, hanem azok a cégek, akik ezeket az alapítványokat támogatják.
Nem mindegy!
Támogasd te is, és akkor nem kell adóznod. A nyereséged negyedét odaadod a pártnak, a többi adómentes. Fair enough.
Lecsó
Ráadásul ez azért annyira nem is buli a cégeknek: adsz 1 millát, 90 000*3= 270 000 forinttal kevesebbet kell kifizetned. Pénzeltüntetésnek jó, másnak nagyon nem.
Szokol
Nem jó a matek, mivel ez adóALAP csökkentő.
több mint 5 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 430 — Steelers fan

Szerkesztette: Lecsó
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 22 069
Csak mikor jön szembe egy jéghegy, akkor hirtelen pislogás meg magyarázkodás van. /jó esetben/
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 212 — #NoStress
“A jogászok majd kimosnak és jó napot!”
By kis gömböc, aki soha nem hazudott /2006/
ozibozi
Pontosan.
És te is teljesen eszerint jársz el. 😉
Sobri Jóska
Orbán arra bíztatta híveit, hogy a kampánycsend idején se fogják vissza magukat. Mint mondta, bár tudja, hogy szabálytalan, ő maga is telefonon keresi majd az embereket, s ha a választási bizottság ezért elmarasztalja, a jogászok majd kimossák, oszt jó napot!!!!

Ő az ország vezetője...
ozibozi
Te meg a cégedé.
És amíg a haszon sokmilliárdos, addig a szankció max. pármilliós.
Ne mondd, hogy nem éri meg...
Tulajdonképpen így kell csinálni, mert így hatékony, és mert az ellenfeled is így csinálja.

több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 22 069
“A jogászok majd kimosnak és jó napot!”
By kis gömböc, aki soha nem hazudott /2006/
ozibozi
Pontosan.
És te is teljesen eszerint jársz el. 😉
Sobri Jóska
Orbán arra bíztatta híveit, hogy a kampánycsend idején se fogják vissza magukat. Mint mondta, bár tudja, hogy szabálytalan, ő maga is telefonon keresi majd az embereket, s ha a választási bizottság ezért elmarasztalja, a jogászok majd kimossák, oszt jó napot!!!!

Ő az ország vezetője...

Egy példakép.

A törvényesség őre, egy demokrata, aki egy országot vezet. / kb mint egy kényszertörlés előtti Kft-t/
Megteheti

Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 212 — #NoStress
“A jogászok majd kimosnak és jó napot!”
By kis gömböc, aki soha nem hazudott /2006/
ozibozi
Pontosan.
És te is teljesen eszerint jársz el. 😉

több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 22 069
“A jogászok majd kimosnak és jó napot!”
By kis gömböc, aki soha nem hazudott /2006/
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 212 — #NoStress
Nemrég volt itt egy kis vita, talán Fegyőr nyilatkozata alapján, hogy vajon mit lehetne kezdeni a sajtóval, hogy valóban elrettentő legyen a jogsértésektől.
A törésvonalak persze jól látszottak, de most újabb pofonba szaladt bele a MN. Élen valami Szikszainak nevezett ember, aki után most kifizetnek némi kártérítést, de van annak értelme, hogy ilyen pojácákat újságírónak nevezünk? Néhány ilyen cikk után, valóban jobb lenne, ha nem ezzel foglalkozna, de amíg lazán kifizetik az ilyen büntetést, nem fog történni semmi sajnos:
 444.hu/2021/06/03/a-magyar-nemzetnek-13-millio-forint-karteritest-kell-fizetnie-amiert-megsertettek-szabo-timea-emberi-meltosagat
Klaci79
Nincs. De működött a rendszer, és ez így van jól. Szabó feljelentette, a bíróság elítélte, 1.3 millát fizetnek neki, egy napig kinn kell lennie, hogy mit csináltak és le kell venniük a cikket (ez az utolsó pont mennyire avítt már? 😀😀 komolyan vegyenek le egy cikket egy internetes felületről 2021-Ben? 😊)

Mit szeretnél még? Ne irhasson cikket? Akkor ír más. Propagandát mindig lesz aki írjon, ahhoz nem kell nagy tehetség. Ha azt mondod hogy ne 1,3 Milla legyen a bunti hanem 13 millió azt mondom oké, simán támogatom. De ennél tovább nem szabad menni.
MC12
Már meg is beszéltük, jöhet a nagykoalíció! 😀
Én is azt gondolom, hogy ha ez nem 1,3, hanem 13, jobban meggondolnák az ilyeneket, sőt, az már elég pénz ahhoz, hogy ne legyen értelme hasonlókat irogatni, pro és kontra 😊
Főleg nem ártana, ezt mondjuk a fizetéséből levonni, bár nincs kétségem, ha politikai megrendelésre jön, akkor fizetnek is utána. De egy személyes bocsánatkérés is sokat érne...
Klaci79
Ez nem így működik.
A politikai haszon azonnali, a kártérítés utólagos és vagylagos, és ezért bőven megéri.
Havas szokta mesélni, hogy a nagy újságoknak külön keretük van ilyen kártérítésekre. És tényleg.
7 éve egy ogyi képviselői kampány egy részelemét csináltuk alvállakozóként (akkor még nem nehány cég csinált mindent), és miután megkaptuk a megrendelő itinerjét készültem egy listával, hogy miket nem lehet, nem ildomos, mi az ami nem teljesen törvényes, stb. Annyi volt a válasz, hogy nem baj, csináljuk, ha valaki feljelent és megbüntetik őket, akkor majd kifizetik, nem a mi dolgunk, szarni rá. Konkrétan az volt a vicces válasz, hogy "katolikusok vagyunk, majd meggyónjuk".
Egy egyéni képviselői hely értéke milliárdos nagyságrend évente. Ha annak megszerzése százmilliókba kerül, meg pármillió büntetésbe, még mindig simán megéri.

több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 665
Nemrég volt itt egy kis vita, talán Fegyőr nyilatkozata alapján, hogy vajon mit lehetne kezdeni a sajtóval, hogy valóban elrettentő legyen a jogsértésektől.
A törésvonalak persze jól látszottak, de most újabb pofonba szaladt bele a MN. Élen valami Szikszainak nevezett ember, aki után most kifizetnek némi kártérítést, de van annak értelme, hogy ilyen pojácákat újságírónak nevezünk? Néhány ilyen cikk után, valóban jobb lenne, ha nem ezzel foglalkozna, de amíg lazán kifizetik az ilyen büntetést, nem fog történni semmi sajnos:
 444.hu/2021/06/03/a-magyar-nemzetnek-13-millio-forint-karteritest-kell-fizetnie-amiert-megsertettek-szabo-timea-emberi-meltosagat
Klaci79
Nincs. De működött a rendszer, és ez így van jól. Szabó feljelentette, a bíróság elítélte, 1.3 millát fizetnek neki, egy napig kinn kell lennie, hogy mit csináltak és le kell venniük a cikket (ez az utolsó pont mennyire avítt már? 😀😀 komolyan vegyenek le egy cikket egy internetes felületről 2021-Ben? 😊)

Mit szeretnél még? Ne irhasson cikket? Akkor ír más. Propagandát mindig lesz aki írjon, ahhoz nem kell nagy tehetség. Ha azt mondod hogy ne 1,3 Milla legyen a bunti hanem 13 millió azt mondom oké, simán támogatom. De ennél tovább nem szabad menni.
MC12
Elítéltek? Kit?
Amadeus
Jó oké. Nem elítélte hanem megállapította hogy az írás sértette képviselő asszony emberi méltóságát stb. (Jogászok.... 😊 )
MC12
Nem mindegy, hogy megállapítják, hogy megsértettél egy polgári perben, vagy elítélnek büntetőben.
Amadeus
Teljesen igazad van, rosszul használtam a fogalmat mea culpa 😊

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 665
Nemrég volt itt egy kis vita, talán Fegyőr nyilatkozata alapján, hogy vajon mit lehetne kezdeni a sajtóval, hogy valóban elrettentő legyen a jogsértésektől.
A törésvonalak persze jól látszottak, de most újabb pofonba szaladt bele a MN. Élen valami Szikszainak nevezett ember, aki után most kifizetnek némi kártérítést, de van annak értelme, hogy ilyen pojácákat újságírónak nevezünk? Néhány ilyen cikk után, valóban jobb lenne, ha nem ezzel foglalkozna, de amíg lazán kifizetik az ilyen büntetést, nem fog történni semmi sajnos:
 444.hu/2021/06/03/a-magyar-nemzetnek-13-millio-forint-karteritest-kell-fizetnie-amiert-megsertettek-szabo-timea-emberi-meltosagat
Klaci79
Nincs. De működött a rendszer, és ez így van jól. Szabó feljelentette, a bíróság elítélte, 1.3 millát fizetnek neki, egy napig kinn kell lennie, hogy mit csináltak és le kell venniük a cikket (ez az utolsó pont mennyire avítt már? 😀😀 komolyan vegyenek le egy cikket egy internetes felületről 2021-Ben? 😊)

Mit szeretnél még? Ne irhasson cikket? Akkor ír más. Propagandát mindig lesz aki írjon, ahhoz nem kell nagy tehetség. Ha azt mondod hogy ne 1,3 Milla legyen a bunti hanem 13 millió azt mondom oké, simán támogatom. De ennél tovább nem szabad menni.
MC12
Már meg is beszéltük, jöhet a nagykoalíció! 😀
Én is azt gondolom, hogy ha ez nem 1,3, hanem 13, jobban meggondolnák az ilyeneket, sőt, az már elég pénz ahhoz, hogy ne legyen értelme hasonlókat irogatni, pro és kontra 😊
Klaci79
Deal 😊)) egyetértek. És ha ez sem működik, és még mindig rengeteg ilyen cikk születik és tömegével kell ilyen ügyekkel foglalkozni ezzel leterhelve a bíróságot (nem, most sincs így) akkor el lehet gondolkozni azon, hogy ez nem elég és szükséges a további szigorítás. Csak járjuk végig a lépcső fokokat.

Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 131
Nemrég volt itt egy kis vita, talán Fegyőr nyilatkozata alapján, hogy vajon mit lehetne kezdeni a sajtóval, hogy valóban elrettentő legyen a jogsértésektől.
A törésvonalak persze jól látszottak, de most újabb pofonba szaladt bele a MN. Élen valami Szikszainak nevezett ember, aki után most kifizetnek némi kártérítést, de van annak értelme, hogy ilyen pojácákat újságírónak nevezünk? Néhány ilyen cikk után, valóban jobb lenne, ha nem ezzel foglalkozna, de amíg lazán kifizetik az ilyen büntetést, nem fog történni semmi sajnos:
 444.hu/2021/06/03/a-magyar-nemzetnek-13-millio-forint-karteritest-kell-fizetnie-amiert-megsertettek-szabo-timea-emberi-meltosagat
Klaci79
Nincs. De működött a rendszer, és ez így van jól. Szabó feljelentette, a bíróság elítélte, 1.3 millát fizetnek neki, egy napig kinn kell lennie, hogy mit csináltak és le kell venniük a cikket (ez az utolsó pont mennyire avítt már? 😀😀 komolyan vegyenek le egy cikket egy internetes felületről 2021-Ben? 😊)

Mit szeretnél még? Ne irhasson cikket? Akkor ír más. Propagandát mindig lesz aki írjon, ahhoz nem kell nagy tehetség. Ha azt mondod hogy ne 1,3 Milla legyen a bunti hanem 13 millió azt mondom oké, simán támogatom. De ennél tovább nem szabad menni.
MC12
Már meg is beszéltük, jöhet a nagykoalíció! 😀
Én is azt gondolom, hogy ha ez nem 1,3, hanem 13, jobban meggondolnák az ilyeneket, sőt, az már elég pénz ahhoz, hogy ne legyen értelme hasonlókat irogatni, pro és kontra 😊
Főleg nem ártana, ezt mondjuk a fizetéséből levonni, bár nincs kétségem, ha politikai megrendelésre jön, akkor fizetnek is utána. De egy személyes bocsánatkérés is sokat érne...

Szerkesztette: Klaci79
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
Nemrég volt itt egy kis vita, talán Fegyőr nyilatkozata alapján, hogy vajon mit lehetne kezdeni a sajtóval, hogy valóban elrettentő legyen a jogsértésektől.
A törésvonalak persze jól látszottak, de most újabb pofonba szaladt bele a MN. Élen valami Szikszainak nevezett ember, aki után most kifizetnek némi kártérítést, de van annak értelme, hogy ilyen pojácákat újságírónak nevezünk? Néhány ilyen cikk után, valóban jobb lenne, ha nem ezzel foglalkozna, de amíg lazán kifizetik az ilyen büntetést, nem fog történni semmi sajnos:
 444.hu/2021/06/03/a-magyar-nemzetnek-13-millio-forint-karteritest-kell-fizetnie-amiert-megsertettek-szabo-timea-emberi-meltosagat
Klaci79
Nincs. De működött a rendszer, és ez így van jól. Szabó feljelentette, a bíróság elítélte, 1.3 millát fizetnek neki, egy napig kinn kell lennie, hogy mit csináltak és le kell venniük a cikket (ez az utolsó pont mennyire avítt már? 😀😀 komolyan vegyenek le egy cikket egy internetes felületről 2021-Ben? 😊)

Mit szeretnél még? Ne irhasson cikket? Akkor ír más. Propagandát mindig lesz aki írjon, ahhoz nem kell nagy tehetség. Ha azt mondod hogy ne 1,3 Milla legyen a bunti hanem 13 millió azt mondom oké, simán támogatom. De ennél tovább nem szabad menni.
MC12
Elítéltek? Kit?
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 665
Nemrég volt itt egy kis vita, talán Fegyőr nyilatkozata alapján, hogy vajon mit lehetne kezdeni a sajtóval, hogy valóban elrettentő legyen a jogsértésektől.
A törésvonalak persze jól látszottak, de most újabb pofonba szaladt bele a MN. Élen valami Szikszainak nevezett ember, aki után most kifizetnek némi kártérítést, de van annak értelme, hogy ilyen pojácákat újságírónak nevezünk? Néhány ilyen cikk után, valóban jobb lenne, ha nem ezzel foglalkozna, de amíg lazán kifizetik az ilyen büntetést, nem fog történni semmi sajnos:
 444.hu/2021/06/03/a-magyar-nemzetnek-13-millio-forint-karteritest-kell-fizetnie-amiert-megsertettek-szabo-timea-emberi-meltosagat
Klaci79
Nincs. De működött a rendszer, és ez így van jól. Szabó feljelentette, a bíróság elítélte, 1.3 millát fizetnek neki, egy napig kinn kell lennie, hogy mit csináltak és le kell venniük a cikket (ez az utolsó pont mennyire avítt már? 😀😀 komolyan vegyenek le egy cikket egy internetes felületről 2021-Ben? 😊)

Mit szeretnél még? Ne irhasson cikket? Akkor ír más. Propagandát mindig lesz aki írjon, ahhoz nem kell nagy tehetség. Ha azt mondod hogy ne 1,3 Milla legyen a bunti hanem 13 millió azt mondom oké, simán támogatom. De ennél tovább nem szabad menni.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 289 — zászló zászló szív
 telex.hu/belfold/2021/06/03/a-teljes-parlament-beallt-a-pedofil-nyilvantartas-moge

"Ma Magyarországon minden munkanapra jut egy ismertté vált pedofil bűncselekmény, évi 250-270 ügyről beszélünk. Míg 2016-ban a szexuális jellegű bűncselekmények 53,5 százalékát követték el gyerekekkel szemben, addig 2020-ban 61,8 százalék volt az arány. Ezeknek az ügyeknek 34 százalékában 12 év alatti volt a sértett."

Azért ezek nagyon brutális számok, és ezek csak amik kiderültek... 😳😧
Mi a fasz baja van az embereknek? 🤬😡
warr_b
Internet, hagyomanyos tarsadalmi normak lebomlasa, ha valoban emelkedett.

Ha nem, akkor viszont csak a felderites lett hatekonyabb.
undisputedly
Utóbbi. Svédországban is azután ugrott meg a nemi erőszakok száma, hogy kiterjesztették a kategóriát.

Nagyon helyes az irány, csak kevés. Minden szexuális visszaélést keményen üldözni kellene, én pl a "randi" drogokért sokkal keményebben büntetnék.

több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
Nemrég volt itt egy kis vita, talán Fegyőr nyilatkozata alapján, hogy vajon mit lehetne kezdeni a sajtóval, hogy valóban elrettentő legyen a jogsértésektől.
A törésvonalak persze jól látszottak, de most újabb pofonba szaladt bele a MN. Élen valami Szikszainak nevezett ember, aki után most kifizetnek némi kártérítést, de van annak értelme, hogy ilyen pojácákat újságírónak nevezünk? Néhány ilyen cikk után, valóban jobb lenne, ha nem ezzel foglalkozna, de amíg lazán kifizetik az ilyen büntetést, nem fog történni semmi sajnos:
 444.hu/2021/06/03/a-magyar-nemzetnek-13-millio-forint-karteritest-kell-fizetnie-amiert-megsertettek-szabo-timea-emberi-meltosagat
Klaci79
Először pl meg lehetetne értetni a sajtómunkatársakkal, hogy a kártérítés és a sérelemdíj két külön fogalom.
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 665
Kivancsi leszek erre az utcaatnevezesre. Sokkal nagyobb dolog ez, mint amilyennek hisszuk. Azon tul, hogy Baranyi es KAracsony neve rakerult szepen egy listara kinaban, amire nem szerencses rakerulni, a kinai felfogas teljesen mashoigy mukodik.

Naluk nincs rovidtavu politikai haszon, csak hosszutav. Es nem felejtenek. A kormany ha kicsin jellegunk miatt nem is szallhat bele kinaba, azert nem kellett volna elitelni az utcaatnevezest.

Ezert kellene amugy, hogy Biden meg Blinken ne a toket vakargassa es lesutott szemmel mantrazza a politikai lozungokat, hanem a legerosebb nyugati eroterkent vezessen egy koaliciot. Egyetlen kicsi europai orszag se tud szembeszallni egymaga kinaval.
undisputedly
Neked ebben mind mind igazad lenne, ha kormányra kerülve is ezt csinálnák. De nem fogják, az első adandó alkalommal csontig benyalnak Kínának és az oroszoknak is és ezzel nincs is semmi baj. Orbán meg Balogh is nyugatos és orosz - Kína ellenes volt ellenzékben majd fordultak kormányon. Az akkori kormány - a mostani ellenzék jó része - orosz és Kína barát volt aztán most ellenzékben fordultak és legnagyobb nyugat pártiak 😊

Nálunk a pozícióval (ellenzékben vagy kormányon vagy ) járnak a mondanivalók nem azzal, hogy mit képviselsz valójában - arra ugyanis vagy nem kíváncsiak a szavazok vagy nem szerzel vele szavazatot.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 31 215 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Vélemény erről?:

 telex.hu/gazdasag/2021/06/03/300-szazalekos-adokedvezmenyt-kapnanak-azok-a-ner-alapitvanyok-amelyekbe-ezermilliardnyi-kozvagyont-szerveztek-ki
csebi
Hattal alattad linkeltem be, Jóska like-olta, de ennyi, nem ütötte át nagyon az ingerküszöböt 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"