Politika
63 feliratkozó
több mint 5 éve
Tessék:ha a forrást iderakod akkor lehet én is megpróbálhatok jobban következtetni.Egy elnagyolt bemondásra hogy lehet nem elnagyoltan számolni? 😊 de azt elmondhatnád hogy ennél kevesebb hogy lesz mert ha akarom, akkor úgy is érthetem a képviselő úr szavait hogy nem sávosan hanem mindenki érvényesítheti ezt a 25ezret aki a Medián alatt keres. Akkor meg 6-700 milliárdnál járunk.ok ezt így értem, de ez elég elnagyolt számolás mind a te részedről, mind az MSZP-s képviselő részéről. lehet ennek komoly költségvetési hatása, aláírom, de nem ennyi sztem.Sávosan gondolkodnak ezért írtam hogy maximum 25 ezer.Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.2.3 millió hogy jött ki? PM szerint 2020 novemberében 250 ezer alatt volt a minimálbéren foglalkoztatottak száma.
- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
MC12
csebi
“Az MSZP-s képviselő szerint csak azoknak lesz adójóváírás, akik kevesebbet keresnek, mint az úgynevezett medián bér, ami 321 ezer forint. Úgy számol, hogy 2,3 millió emberről lehet szó. “
Tehát a minimálbér adómentes onnantól meg gondolom arányosan a bruttó 321ezerig. Ezert is számoltam 10ezer forinttal - ex has, de akinek van pontosabb tippje ossza meg nyugodtan - mert nyilván a bruttó 300ezret kereső már nem 25k-t fog kapni.
MC12
csebi
MC12
csebi
444.hu/2021/05/18/bekerulne-az-ellenzek-kozos-programjaba-az-adomentes-minimalber
Bármelyik nagyobb -ellenzéki - oldal top 5 hírében ott van/volt, ezért gondoltam olvasta a többség 😊
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
A számok szerintem is a 250 ezerhez esnek közelebb, de az igazi félelem tényleg az, hogy az embereket újra minimálbérért akarják foglalkoztatni és zsebbe a többit. Legalább azoknál, akik alig valamivel vannak minimálbér felett. Más kérdés az, hogy a technika rengeteget fejlődött 2010 óta is, már sokkal jobban tudják követni a pénz útját. Furcsa lenne, ha cégek előbb bért csökkentenének (a NAV felé ez ugye már kapásból feltűnik), majd ismét jóval magasabb készpénzforgalmat generálnának.100 milliárd környéke. Tényleg el kell kezdeni írni 😊
Nyilván lesz aki ezt megpróbálja, de őszintén szólva ideje lenne, hogy az adócsalást valódi bűncselekményként kezeljék.
Azért persze a fedezetre majd kiváncsi leszek, bár nyilván senki sem azzal fog kampányolni, hogy mit kell a másik oldalon megemelni ezért, ahogy a fidesz sem kampányol azzal, hogy mibe is kerül a 25 éven aluliak szja mentessége.
Klaci79
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
ha a forrást iderakod akkor lehet én is megpróbálhatok jobban következtetni.Egy elnagyolt bemondásra hogy lehet nem elnagyoltan számolni? 😊 de azt elmondhatnád hogy ennél kevesebb hogy lesz mert ha akarom, akkor úgy is érthetem a képviselő úr szavait hogy nem sávosan hanem mindenki érvényesítheti ezt a 25ezret aki a Medián alatt keres. Akkor meg 6-700 milliárdnál járunk.ok ezt így értem, de ez elég elnagyolt számolás mind a te részedről, mind az MSZP-s képviselő részéről. lehet ennek komoly költségvetési hatása, aláírom, de nem ennyi sztem.Sávosan gondolkodnak ezért írtam hogy maximum 25 ezer.Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.2.3 millió hogy jött ki? PM szerint 2020 novemberében 250 ezer alatt volt a minimálbéren foglalkoztatottak száma.
- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
MC12
csebi
“Az MSZP-s képviselő szerint csak azoknak lesz adójóváírás, akik kevesebbet keresnek, mint az úgynevezett medián bér, ami 321 ezer forint. Úgy számol, hogy 2,3 millió emberről lehet szó. “
Tehát a minimálbér adómentes onnantól meg gondolom arányosan a bruttó 321ezerig. Ezert is számoltam 10ezer forinttal - ex has, de akinek van pontosabb tippje ossza meg nyugodtan - mert nyilván a bruttó 300ezret kereső már nem 25k-t fog kapni.
MC12
csebi
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Egy elnagyolt bemondásra hogy lehet nem elnagyoltan számolni? 😊 de azt elmondhatnád hogy ennél kevesebb hogy lesz mert ha akarom, akkor úgy is érthetem a képviselő úr szavait hogy nem sávosan hanem mindenki érvényesítheti ezt a 25ezret aki a Medián alatt keres. Akkor meg 6-700 milliárdnál járunk.ok ezt így értem, de ez elég elnagyolt számolás mind a te részedről, mind az MSZP-s képviselő részéről. lehet ennek komoly költségvetési hatása, aláírom, de nem ennyi sztem.Sávosan gondolkodnak ezért írtam hogy maximum 25 ezer.Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.2.3 millió hogy jött ki? PM szerint 2020 novemberében 250 ezer alatt volt a minimálbéren foglalkoztatottak száma.
- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
MC12
csebi
“Az MSZP-s képviselő szerint csak azoknak lesz adójóváírás, akik kevesebbet keresnek, mint az úgynevezett medián bér, ami 321 ezer forint. Úgy számol, hogy 2,3 millió emberről lehet szó. “
Tehát a minimálbér adómentes onnantól meg gondolom arányosan a bruttó 321ezerig. Ezert is számoltam 10ezer forinttal - ex has, de akinek van pontosabb tippje ossza meg nyugodtan - mert nyilván a bruttó 300ezret kereső már nem 25k-t fog kapni.
MC12
csebi
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
ok ezt így értem, de ez elég elnagyolt számolás mind a te részedről, mind az MSZP-s képviselő részéről. lehet ennek komoly költségvetési hatása, aláírom, de nem ennyi sztem.Sávosan gondolkodnak ezért írtam hogy maximum 25 ezer.Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.2.3 millió hogy jött ki? PM szerint 2020 novemberében 250 ezer alatt volt a minimálbéren foglalkoztatottak száma.
- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
MC12
csebi
“Az MSZP-s képviselő szerint csak azoknak lesz adójóváírás, akik kevesebbet keresnek, mint az úgynevezett medián bér, ami 321 ezer forint. Úgy számol, hogy 2,3 millió emberről lehet szó. “
Tehát a minimálbér adómentes onnantól meg gondolom arányosan a bruttó 321ezerig. Ezert is számoltam 10ezer forinttal - ex has, de akinek van pontosabb tippje ossza meg nyugodtan - mert nyilván a bruttó 300ezret kereső már nem 25k-t fog kapni.
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
A számok szerintem is a 250 ezerhez esnek közelebb, de az igazi félelem tényleg az, hogy az embereket újra minimálbérért akarják foglalkoztatni és zsebbe a többit. Legalább azoknál, akik alig valamivel vannak minimálbér felett. Más kérdés az, hogy a technika rengeteget fejlődött 2010 óta is, már sokkal jobban tudják követni a pénz útját. Furcsa lenne, ha cégek előbb bért csökkentenének (a NAV felé ez ugye már kapásból feltűnik), majd ismét jóval magasabb készpénzforgalmat generálnának.plusz azzal sem, hogy a 13. havi nyugdíj 2024től olyan 320 milliárdba fog kerülni alsó hangon.
Nyilván lesz aki ezt megpróbálja, de őszintén szólva ideje lenne, hogy az adócsalást valódi bűncselekményként kezeljék.
Azért persze a fedezetre majd kiváncsi leszek, bár nyilván senki sem azzal fog kampányolni, hogy mit kell a másik oldalon megemelni ezért, ahogy a fidesz sem kampányol azzal, hogy mibe is kerül a 25 éven aluliak szja mentessége.
Klaci79
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Sávosan gondolkodnak ezért írtam hogy maximum 25 ezer.Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.2.3 millió hogy jött ki? PM szerint 2020 novemberében 250 ezer alatt volt a minimálbéren foglalkoztatottak száma.
- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
MC12
csebi
“Az MSZP-s képviselő szerint csak azoknak lesz adójóváírás, akik kevesebbet keresnek, mint az úgynevezett medián bér, ami 321 ezer forint. Úgy számol, hogy 2,3 millió emberről lehet szó. “
Tehát a minimálbér adómentes onnantól meg gondolom arányosan a bruttó 321ezerig. Ezert is számoltam 10ezer forinttal - ex has, de akinek van pontosabb tippje ossza meg nyugodtan - mert nyilván a bruttó 300ezret kereső már nem 25k-t fog kapni.
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
A számok szerintem is a 250 ezerhez esnek közelebb, de az igazi félelem tényleg az, hogy az embereket újra minimálbérért akarják foglalkoztatni és zsebbe a többit. Legalább azoknál, akik alig valamivel vannak minimálbér felett. Más kérdés az, hogy a technika rengeteget fejlődött 2010 óta is, már sokkal jobban tudják követni a pénz útját. Furcsa lenne, ha cégek előbb bért csökkentenének (a NAV felé ez ugye már kapásból feltűnik), majd ismét jóval magasabb készpénzforgalmat generálnának.Nyilván lesz aki ezt megpróbálja, de őszintén szólva ideje lenne, hogy az adócsalást valódi bűncselekményként kezeljék.
Azért persze a fedezetre majd kiváncsi leszek, bár nyilván senki sem azzal fog kampányolni, hogy mit kell a másik oldalon megemelni ezért, ahogy a fidesz sem kampányol azzal, hogy mibe is kerül a 25 éven aluliak szja mentessége.
Szerkesztette: Klaci79
több mint 5 éve
Ez a 25e ft nem indok arra, hogy ne borítékozz. Vagy megfordítva, max 25e ft miatt nem fognak tömegesen borítékozni.sztem ő arra célzott a 2.3-al hogy az emberek majd szépen mennek vissza a minimálbér + boríték dologbavárjuk meg MC válaszát, lehet a kampányanyagban van benne, tényleg nem tudom, hogy jött ki, soknak is tűnt, jelenleg olyan 4.6 millió foglalkoztatott van elvileg, azért picit meredeknek tűnik, hogy minden 2. foglalkoztatott minimálbéren lenne. nyilván a 250 ezer alatti szám is alacsonynak tűnik, de ha a szakminisztérium ezt állítja akkor ki vagyok én, hogy ezt megkérdőjelezzem?Má' megin' kukacoskodsz itt a számokkal 😊Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.2.3 millió hogy jött ki? PM szerint 2020 novemberében 250 ezer alatt volt a minimálbéren foglalkoztatottak száma.
- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
MC12
csebi
warr_b
csebi
amúgy a 250k kevésnek tűnik, főleg hogy 1 év alatt meglepő lenne ekkora változás
www.portfolio.hu/gazdasag/20190107/sosem-latott-szamok-kiderult-mennyien-dolgoznak-minimalberert-magyarorszagon-309419
Negritis
A zsebbe fizetés nem igazán adómérték kérdése, sokkal inkább az alkalmazó cég pénzforgalmi jellemzőinek kérdése (sok a kp bevétel, stb...)
Szerkesztette: Lecsó
több mint 5 éve
az 2019, ez meg 2020 november:sztem ő arra célzott a 2.3-al hogy az emberek majd szépen mennek vissza a minimálbér + boríték dologbavárjuk meg MC válaszát, lehet a kampányanyagban van benne, tényleg nem tudom, hogy jött ki, soknak is tűnt, jelenleg olyan 4.6 millió foglalkoztatott van elvileg, azért picit meredeknek tűnik, hogy minden 2. foglalkoztatott minimálbéren lenne. nyilván a 250 ezer alatti szám is alacsonynak tűnik, de ha a szakminisztérium ezt állítja akkor ki vagyok én, hogy ezt megkérdőjelezzem?Má' megin' kukacoskodsz itt a számokkal 😊Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.2.3 millió hogy jött ki? PM szerint 2020 novemberében 250 ezer alatt volt a minimálbéren foglalkoztatottak száma.
- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
MC12
csebi
warr_b
csebi
amúgy a 250k kevésnek tűnik, főleg hogy 1 év alatt meglepő lenne ekkora változás
www.portfolio.hu/gazdasag/20190107/sosem-latott-szamok-kiderult-mennyien-dolgoznak-minimalberert-magyarorszagon-309419
Negritis
kormany.hu/hirek/harom-ev-alatt-tobb-mint-harmadaval-csokkent-a-minimalbert-keresok-szama
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
sztem ő arra célzott a 2.3-al hogy az emberek majd szépen mennek vissza a minimálbér + boríték dologbavárjuk meg MC válaszát, lehet a kampányanyagban van benne, tényleg nem tudom, hogy jött ki, soknak is tűnt, jelenleg olyan 4.6 millió foglalkoztatott van elvileg, azért picit meredeknek tűnik, hogy minden 2. foglalkoztatott minimálbéren lenne. nyilván a 250 ezer alatti szám is alacsonynak tűnik, de ha a szakminisztérium ezt állítja akkor ki vagyok én, hogy ezt megkérdőjelezzem?Má' megin' kukacoskodsz itt a számokkal 😊Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.2.3 millió hogy jött ki? PM szerint 2020 novemberében 250 ezer alatt volt a minimálbéren foglalkoztatottak száma.
- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
MC12
csebi
warr_b
csebi
amúgy a 250k kevésnek tűnik, főleg hogy 1 év alatt meglepő lenne ekkora változás
www.portfolio.hu/gazdasag/20190107/sosem-latott-szamok-kiderult-mennyien-dolgoznak-minimalberert-magyarorszagon-309419
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
várjuk meg MC válaszát, lehet a kampányanyagban van benne, tényleg nem tudom, hogy jött ki, soknak is tűnt, jelenleg olyan 4.6 millió foglalkoztatott van elvileg, azért picit meredeknek tűnik, hogy minden 2. foglalkoztatott minimálbéren lenne. nyilván a 250 ezer alatti szám is alacsonynak tűnik, de ha a szakminisztérium ezt állítja akkor ki vagyok én, hogy ezt megkérdőjelezzem?Má' megin' kukacoskodsz itt a számokkal 😊Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.2.3 millió hogy jött ki? PM szerint 2020 novemberében 250 ezer alatt volt a minimálbéren foglalkoztatottak száma.
- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
MC12
csebi
warr_b
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.Két alapítvánnyal kevesebb, és meg is van a lóvé.
- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
MC12
több mint 5 éve
Má' megin' kukacoskodsz itt a számokkal 😊Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.2.3 millió hogy jött ki? PM szerint 2020 novemberében 250 ezer alatt volt a minimálbéren foglalkoztatottak száma.
- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
MC12
csebi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.2.3 millió hogy jött ki? PM szerint 2020 novemberében 250 ezer alatt volt a minimálbéren foglalkoztatottak száma.
- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Valaki tényleg előkapta a 2002-es programfüzetet a szociknál (100 lépés program, óriási siker) 😊 adómentes minimálbér adójóváírás formájában, max 25ezer forintig, kb 2.3 millió embernek.- Ha csak úgy számolunk, hogy az átlag ebből a 2.3 millióból mondjuk 10ezret fog érvényesíteni - nyilván sokszorozódni fog a minimálbérre bejelentettek száma, de mindegy - akkor ez egy egészséges, 276 milliárdos lyukat üt a költségvetésen
Emlékeztetőül:
- Egyszeri 50k gyorssegély a nyugdíjasoknak aztán még 100k kárpótlás = 310 milliárd
- Megduplázzák a családi pótlékot: újabb plusz 300 milliárd
Nincs az a medence adó és stadionstop, ami 1000 milliárdot sitty-sutty pótolna. Komolyan elő kell majd megint venni a 2006-os chartot, ahol a választási ígéretek költségvetési vonzatait vezette valamelyik lap 😊 halkan jelezném a szociknak, hogy akkor a Fidesz 2.5-szeresen licitálta a végén túl őket, mégis kikaptak.
És még a Fidesz bele se kezdett az osztogatásba..
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
Ez igaz.De vegul ahol szamitott volna, ott nem leptettek vissza a jeloltet.Nem. Szél Bernadett (és Hadházy Ákos is) a visszaléptetések mellett volt.Es amikor szamitott volna, akkor megfurtak az osszellenzeket 😊Szel Bernadett is milyen harciasan tamadta adatigenylesekkel a birosagon a fideszt, Schiffer is ugye ott volt, de valahogy amikor tenyleg tehettek volna valamit, valahogy olyan dontesekey hoztak ami kedvezett a fidesznek is.Szél Bernadett most is keményen támadja a Fideszt, Schiffer pedig soha nem is támadta igazán.
undisputedly
nagylaza
A tettek hangosabbak a szonal.
undisputedly
Lásd például:
444.hu/2018/03/20/egy-autopalya-menti-benzinkuton-hoztak-ossze-a-szel-vona-talalkozot
nagylaza
undisputedly
több mint 5 éve
De vegul ahol szamitott volna, ott nem leptettek vissza a jeloltet.Nem. Szél Bernadett (és Hadházy Ákos is) a visszaléptetések mellett volt.Es amikor szamitott volna, akkor megfurtak az osszellenzeket 😊Szel Bernadett is milyen harciasan tamadta adatigenylesekkel a birosagon a fideszt, Schiffer is ugye ott volt, de valahogy amikor tenyleg tehettek volna valamit, valahogy olyan dontesekey hoztak ami kedvezett a fidesznek is.Szél Bernadett most is keményen támadja a Fideszt, Schiffer pedig soha nem is támadta igazán.
undisputedly
nagylaza
A tettek hangosabbak a szonal.
undisputedly
Lásd például:
444.hu/2018/03/20/egy-autopalya-menti-benzinkuton-hoztak-ossze-a-szel-vona-talalkozot
nagylaza
több mint 5 éve
Schiffer teljesen belesimult az őfelsége ellenzéke szerepbe.Es amikor szamitott volna, akkor megfurtak az osszellenzeket 😊Szel Bernadett is milyen harciasan tamadta adatigenylesekkel a birosagon a fideszt, Schiffer is ugye ott volt, de valahogy amikor tenyleg tehettek volna valamit, valahogy olyan dontesekey hoztak ami kedvezett a fidesznek is.Szél Bernadett most is keményen támadja a Fideszt, Schiffer pedig soha nem is támadta igazán.
undisputedly
nagylaza
A tettek hangosabbak a szonal.
undisputedly
több mint 5 éve
Nem. Szél Bernadett (és Hadházy Ákos is) a visszaléptetések mellett volt.Es amikor szamitott volna, akkor megfurtak az osszellenzeket 😊Szel Bernadett is milyen harciasan tamadta adatigenylesekkel a birosagon a fideszt, Schiffer is ugye ott volt, de valahogy amikor tenyleg tehettek volna valamit, valahogy olyan dontesekey hoztak ami kedvezett a fidesznek is.Szél Bernadett most is keményen támadja a Fideszt, Schiffer pedig soha nem is támadta igazán.
undisputedly
nagylaza
A tettek hangosabbak a szonal.
undisputedly
Lásd például:
444.hu/2018/03/20/egy-autopalya-menti-benzinkuton-hoztak-ossze-a-szel-vona-talalkozot
több mint 5 éve
Es amikor szamitott volna, akkor megfurtak az osszellenzeket 😊Szel Bernadett is milyen harciasan tamadta adatigenylesekkel a birosagon a fideszt, Schiffer is ugye ott volt, de valahogy amikor tenyleg tehettek volna valamit, valahogy olyan dontesekey hoztak ami kedvezett a fidesznek is.Szél Bernadett most is keményen támadja a Fideszt, Schiffer pedig soha nem is támadta igazán.
undisputedly
nagylaza
A tettek hangosabbak a szonal.
több mint 5 éve
Szel Bernadett is milyen harciasan tamadta adatigenylesekkel a birosagon a fideszt, Schiffer is ugye ott volt, de valahogy amikor tenyleg tehettek volna valamit, valahogy olyan dontesekey hoztak ami kedvezett a fidesznek is.Szél Bernadett most is keményen támadja a Fideszt, Schiffer pedig soha nem is támadta igazán.
undisputedly
több mint 5 éve
Vona meg shiffer volt gyurcsók mellett a kulcs a 2/3-hozA DK bűne inkább az, hogy azt hazudta, helyben "ismert, népszerű" jelöltjei vannak. Hát: a lófaszt voltak.
ozibozi
Már többeknek akartam írni, hogy az MSZP-t kivételesen nem ekézném 2018 miatt. A szocik tették a legtöbbet azért (akár saját pártérdekük ellenére is), hogy lehetőleg minél több helyen legyen koordinált indulás.
több mint 5 éve
Igen, a fidesz inditotta, de amikor nem tudtak felreallitani, megvettek.Vona tulelte a legnagyobb karaktergyilkossagi kiserletet, a transzi szeretot stb., majd a legerosebb ellenzeki part vezetojekent egyszer csak kiszall a politikabol, miutan nem beallva az ellenzeki osszefogasba, a leszalamizas FIDESZ politikaja ismet sikert arat es 2/3-oznak.Jelzem, a „legnagyobb karaktergyilkossági kísérletet” éppen azok indították ellene, akik a feltételezésed szerint lefizették. Kevéssé életszerű.
Ezutan teljesen visszavonul a politika fosodrabol es bloggernek all? 😀
Ez annyira unrealistic sztori, hogy mas magyarazat nincs, mint hogy megvettek. Bizonyitani persze csak 1-2 ember tudna, szoval "semmi sem biztos", de neha a legkezenfekvobb magyarazat az igaz 😊
undisputedly
Mondok még néhány szempontot, ezeket érdemes nem külön-külön, hanem együttesen kezelni:
1. Vona rendszeresen azt hajtogatta, hogy a Jobbik egyedül képes lesz legyőzni a Fideszt, ha pedig ez mégsem sikerül, akkor lemond a pártelnökségről.
2. Tisztában volt azzal, hogy az újabb fideszes kétharmad idején már nem lesz mögötte a Simicska-sajtóbirodalom.
3. A párt anyagi csődben volt az ÁSZ-büntetés miatt. A Jobbik dupla vagy semmit játszott, Szabó Gáborék még azt a kb. 100 milliót is felhasználták a kampányban, amit a támogatók a büntetés törlesztésére adtak össze.
4. Vona tudta, hogy a Jobbikban a választási eredmény miatt kitör a belháború: Toroczkaiék, akiket csak a kormányváltás ígéretével sikerült (látszólag) az ún. néppártosodás mögé állítani, fenik rá a kést.
Szóval, nem tartom szürreális lépésnek, hogy búcsút intett a pártelnökségnek. Az már inkább meglepett, hogy a parlamenti mandátumától is megvált. A közéleti aktivitása azonban nem szűnt meg, egyáltalán nem kizárt, hogy szeretne visszatérni.
nagylaza
A fidesz ha kell erovel, ha kell mocskolodassal, ha pedig az szukseges, penzzel szalamizza az ellenzeket.
Ha 4-5 eve ugyanolyan elszantsagot mutat az ellenzek a fidesz levaltasara, mint karrierjuk elejen, akkor most nagyon mashogy neznenek ki a dolgok.
Szel Bernadett is milyen harciasan tamadta adatigenylesekkel a birosagon a fideszt, Schiffer is ugye ott volt, de valahogy amikor tenyleg tehettek volna valamit, valahogy olyan dontesekey hoztak ami kedvezett a fidesznek is.
Ez persze csak az en velemenyem, de szerintem itt nagyon sok penz cserelt gazdat 4 eve 😊
szerk: termeszetesen semmivel nem tudom ezt alatamasztani.
Szerkesztette: undisputedly
több mint 5 éve
Vona meg shiffer volt gyurcsók mellett a kulcs a 2/3-hoz