Politika

69 feliratkozó

több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 190
Talán ennyi lenne a megoldás.
Nem beengedni egyetlen muszlimot se, és akkor a terrorista is bizonyosan kívül marad.
De ehhez kicsit össze kéne kapnia magát Európának, mert ami píszi az utóbbi évtizedekben folyt, az bizony az önvédelmünk teljes felszámolását jelentette.
Sobri Jóska
Tök egyértelmű, hogy az iszlám nem kompatibilis a nyugati liberális életformával, a kettő soha nem fog békében megférni egymás mellett. Az agresszivitásbeli különbséget és a demográfiai trendeket figyelembe véve pedig az sem tűnik kérdésesnek, hogy a kettő közül melyik fog felülkerekedni a másikon.
Kampman
Én leszarom végüli "ki kerekedik felül" 2100-ra vagy 2300-ra, de amíg ez a felülkerekedés tart, addig ők maradjanak csak Ázsiában, meg Afrikában, mi meg maradjunk itt. Mindenkinek sokkal egyszerűbb lenne.
Ehhez tarthatnánk magunkat, pláne, hogy máshoz nem is igen lehet.
Sobri Jóska
RobertMerlé:Asziget
másodikrész
azt ha ők előbb voltak ejurópába mint mi, akkor mi van?
mánpedig előbb voltak, s ha Malter Károly az ageresszor?

dobálod egymásra a dolgokat és a kis Folpakkjoci mosógépedben a fejedben elbaszod a szelektív mosást, aztán előállsz a farbával, hogy a fehérek szinesek lettek, a szinesek szürkék, meg minden összement, közbe egy faszt, nem tucc mosni
EZTASZARTMEGNEMETETEDMEGVELÜNK
sutianap
Nem tudom mi az állításod.
Ez már a sokadik fröcsögésed, amiből nem tudom kihámozni, bocsi.
Egyre gorombábbnak, személyeskedőbbnek tűnnek a nekem írt hsz-eid, az elmúlt hetekben, hónapokban, amire nem gondolom, hogy okot adtam volna, már amennyire meg tudom állapítani, de persze lehet nem, csak olybá' tűnik.
A régi szép idők emlékére nyugodtan el is küldhetsz a kurva anyámba, vagy felszólíthatsz, hogy basszam szájba magamat, nem hiszem attól mást írnék, de legalább érteném mi az állításod, vagy mit akarsz cáfolni, esetleg mondani. Ha fontos, akkor össze tudod szedni magad, rajta. Ha nem, akkor meg menjek a gyíkba, tudom.
Végülis, ez is egyfajta világlátás.
Sobri Jóska
Nekem is írogatott párszor az utóbbi időben, azoknak se volt sok értelme.

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 014 — #NoStress

sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 855 — capitaine du château de Vienne 1487

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 300 — NFL bracket champion '26
Június végéig 1 km-re laktam a támadás helyszínétől.
Ez most megrázott.
empty taxi
A Grabenen is lövöldöztek.
Ki nem járt ott soha?
Én rengetegszer.
Egy volt barátommal 10 éve hetente jártunk ki Bécsbe, a Grabenen volt egy óriási játékbolt, sokszor voltunk ott a gyerekeinek vásárolgatni. Óraboltok, a Meinl, kávézók, egy fasza könyvesbolt, az kb olyan, mint nálunk a Váci utca, csak nagyobb és nem annyira túristalehúzó.
Ez a terrorizmus célja, megbaszni az életformát, hogy senki, sehol ne érezhesse biztonságban magát.
Sobri Jóska
A Grabenhez még közelebb laktam.
A dolog többi részével egyetértek, emlékeim szerint játékbolt már nincs ott.
A "Ki nem járt ott?" kérdés kapcsán meg egy olyan 5let jutott eszembe h úgyis közeleg a népszámlálás, izgalmas lenne ha rákérdeznének arra h ki milyen gyakorisággal és hol járt külföldön.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 014 — #NoStress
Talán ennyi lenne a megoldás.
Nem beengedni egyetlen muszlimot se, és akkor a terrorista is bizonyosan kívül marad.
De ehhez kicsit össze kéne kapnia magát Európának, mert ami píszi az utóbbi évtizedekben folyt, az bizony az önvédelmünk teljes felszámolását jelentette.
Sobri Jóska
Tök egyértelmű, hogy az iszlám nem kompatibilis a nyugati liberális életformával, a kettő soha nem fog békében megférni egymás mellett. Az agresszivitásbeli különbséget és a demográfiai trendeket figyelembe véve pedig az sem tűnik kérdésesnek, hogy a kettő közül melyik fog felülkerekedni a másikon.
Kampman
Én leszarom végüli "ki kerekedik felül" 2100-ra vagy 2300-ra, de amíg ez a felülkerekedés tart, addig ők maradjanak csak Ázsiában, meg Afrikában, mi meg maradjunk itt. Mindenkinek sokkal egyszerűbb lenne.
Ehhez tarthatnánk magunkat, pláne, hogy máshoz nem is igen lehet.

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 014 — #NoStress
Június végéig 1 km-re laktam a támadás helyszínétől.
Ez most megrázott.
empty taxi
A Grabenen is lövöldöztek.
Ki nem járt ott soha?
Én rengetegszer.
Egy volt barátommal 10 éve hetente jártunk ki Bécsbe, a Grabenen volt egy óriási játékbolt, sokszor voltunk ott a gyerekeinek vásárolgatni. Óraboltok, a Meinl, kávézók, egy fasza könyvesbolt, az kb olyan, mint nálunk a Váci utca, csak nagyobb és nem annyira túristalehúzó.
Ez a terrorizmus célja, megbaszni az életformát, hogy senki, sehol ne érezhesse biztonságban magát.

több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 190
Talán ennyi lenne a megoldás.
Nem beengedni egyetlen muszlimot se, és akkor a terrorista is bizonyosan kívül marad.
De ehhez kicsit össze kéne kapnia magát Európának, mert ami píszi az utóbbi évtizedekben folyt, az bizony az önvédelmünk teljes felszámolását jelentette.
Sobri Jóska
Tök egyértelmű, hogy az iszlám nem kompatibilis a nyugati liberális életformával, a kettő soha nem fog békében megférni egymás mellett. Az agresszivitásbeli különbséget és a demográfiai trendeket figyelembe véve pedig az sem tűnik kérdésesnek, hogy a kettő közül melyik fog felülkerekedni a másikon.

több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 300 — NFL bracket champion '26
Június végéig 1 km-re laktam a támadás helyszínétől.
Ez most megrázott.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Amugy nyilván valszeg radikális muszlimok, de még az origo se írta le H azok, vagy csak nem láttam telon

 www.origo.hu/nagyvilag/20201102-lovoldozes-volt-egy-becsi-zsinagoganal-halalos-aldozat-is-van.html
Negritis
Sebastian Kurz osztrák kancellár megerősítette, hogy terrortámadás történt, egy elkövetőt ártalmatlanítottak a rendőrök, de több még menekül. Visszataszítónak nevezte a támadást és azt mondta, hogy örül, hogy az egyik agresszort a rendőrök kiiktatták (megölték)
Szóval szinte már biztos az arab vonal
Rózsa Sándor (betyár)
Nem csak arabok hajtanak végre terror támadást...
Negritis
Ez igaz de ezek spec azok voltak
több mint 5 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Amugy nyilván valszeg radikális muszlimok, de még az origo se írta le H azok, vagy csak nem láttam telon

 www.origo.hu/nagyvilag/20201102-lovoldozes-volt-egy-becsi-zsinagoganal-halalos-aldozat-is-van.html
Negritis
erős a gyanúm, hogy nem a helyi zsidó gyakorló gimnázium filozófia szakos végzősei rohangálnak AK-val a bécsi utcákon.
Amadeus
hát végülis a galil erősen ihletett meritett az AKból szóval nem elképzelhetetlen

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 014 — #NoStress
Nem csak arabok hajtanak végre terror támadást...
Negritis
Valóban. Hanem mindenféle muszlim fundamentalista szarházi.
Pl. a csecsen se arab, meg az iráni se, de még a kurd se az.
Csak szarházi muszlim szélsőséges terrorista.

Nem tudom mikor fog felébredni Európa, de én liberálisként abban a píszíben hiszek, hogy mindenki azt csinál, amit csak akar, amíg nem árt vele másnak.
Aki meg árt, az ne tehesse.
Nem azért, mert korlátozza önmagát erkölcsökkel vagy a börtöntől való félelem miatt, vagy pusztán belátásból (itt térek el a liberális píszí főirányától) hanem azért, mert az állam ezt nem engedi neki, mitöbb, nem teszi számára lehetővé, hogy nekem, és a többi alapvetően békés, fegyvertelen, mondhatni jóhiszemű állampolgárának ártson az elvetemült terrorista.

És miként tudja az állam nem megengedni, hogy random lövöldözzön egy európai nagyváros belvárosában egy terrorista? Ha nem engedi oda.
Ezért bár egyértelmű, hogy a muszlimok többsége nem radikális, sajnos az európai önvédelem, a nem muszlim Európa önvédelme megkövetelné azt, hogy a muszlimokat (akik nagy része nem is radikális) egyszerűen ne engedjék be a nem muszlim Európába. egyiket se. Simán logikai, "biztos ami biztos" alapon.
A Föld területének nagyobb része muszlimterület, mint Európa, keressenek maguknak máshol helyet, és legyenek boldogok. Nekünk meg itt Európában legyen annyi eszünk, hogy nem engedünk be senkit, aki muszlim, mivel nem tudhatjuk melyikük a terrorista.
Mint most a koronavírus világjárványnál.
Nyilván (a szlovák adatok alapján) 100 emberből 1-2 fertőző, de én egyiket se engedem be a lakásomba, abból kiindulva, hogy nem tudhatom melyik az az 1-2.
Illetve ha bóklásznék, akkor maszkban tenném, és elvárom mástól is a maszkot, hiszen nem tudhatom, hogy ő az 1-2 vagy a 98-99. És ő se tudhatja rólam.

Talán ennyi lenne a megoldás.
Nem beengedni egyetlen muszlimot se, és akkor a terrorista is bizonyosan kívül marad.
De ehhez kicsit össze kéne kapnia magát Európának, mert ami píszi az utóbbi évtizedekben folyt, az bizony az önvédelmünk teljes felszámolását jelentette.

És ugye egy ilyen lövöldözés Pesten is történhetett volna (amennyiben persze nem az osztrák kormány szervezte, de én ezt mondjuk a 9-11 óta történt terrorakciókat ismerve nagyvonalúan kizárom, mint orbitális faszságot), történhetett volna a Deák téren, a Westendben, vagy a Blahánál.
Hiszen pont annyit ártottak a járókelők Pesten, mint Bécsben a muszlim terroristáknak.
És ha Pesten történt volna, akkor pláne nem látnék más megoldást, minthogy ne éljünk együtt olyan elbaszott vallás képviselőivel, akik valahogy az európai (nem szeparatista) terroakciók ilyen nagy, mondhatni döntő hányadáért felelőssek.

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 393 — The Mathematician
Amugy nyilván valszeg radikális muszlimok, de még az origo se írta le H azok, vagy csak nem láttam telon

 www.origo.hu/nagyvilag/20201102-lovoldozes-volt-egy-becsi-zsinagoganal-halalos-aldozat-is-van.html
Negritis
Sebastian Kurz osztrák kancellár megerősítette, hogy terrortámadás történt, egy elkövetőt ártalmatlanítottak a rendőrök, de több még menekül. Visszataszítónak nevezte a támadást és azt mondta, hogy örül, hogy az egyik agresszort a rendőrök kiiktatták (megölték)
Szóval szinte már biztos az arab vonal
Rózsa Sándor (betyár)
Nem csak arabok hajtanak végre terror támadást...

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 767
Amugy nyilván valszeg radikális muszlimok, de még az origo se írta le H azok, vagy csak nem láttam telon

 www.origo.hu/nagyvilag/20201102-lovoldozes-volt-egy-becsi-zsinagoganal-halalos-aldozat-is-van.html
Negritis
erős a gyanúm, hogy nem a helyi zsidó gyakorló gimnázium filozófia szakos végzősei rohangálnak AK-val a bécsi utcákon.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Amugy nyilván valszeg radikális muszlimok, de még az origo se írta le H azok, vagy csak nem láttam telon

 www.origo.hu/nagyvilag/20201102-lovoldozes-volt-egy-becsi-zsinagoganal-halalos-aldozat-is-van.html
Negritis
Sebastian Kurz osztrák kancellár megerősítette, hogy terrortámadás történt, egy elkövetőt ártalmatlanítottak a rendőrök, de több még menekül. Visszataszítónak nevezte a támadást és azt mondta, hogy örül, hogy az egyik agresszort a rendőrök kiiktatták (megölték)
Szóval szinte már biztos az arab vonal
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 393 — The Mathematician
Amugy nyilván valszeg radikális muszlimok, de még az origo se írta le H azok, vagy csak nem láttam telon

 www.origo.hu/nagyvilag/20201102-lovoldozes-volt-egy-becsi-zsinagoganal-halalos-aldozat-is-van.html

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 767
Az a merénylő aki nem marad életben, és nem kihallgatható, az lehet bárki, és küldhették bárki. Arról már bármit lehet állítani, mivel vlhogy meghalt, nem lábon lőtt ‘tenorista’. Bárki lehet 😉
ozibozi
Ezzel most mit akarsz mondani ?
Rózsa Sándor (betyár)
Ha nagyon szereted az összeesküvés elméleteket akkor itt egy-két pont:

- Ausztriában nagyon lobbiztak azért, hogy Moria-ból több embert vegyenek be ( kivéve a jelenlegi kormány)
- Ausztriában holnaptól nem lehet majd kimenni este 8 után, de idáig sokan nem vették komolyan
- Ausztriában esett a jelenleg hatalmon lévő kormány népszerűsége
- Ausztria meg volt osztva, eléggé liberálisak az emberek

Véletlen egy ilyen eset? Lehet, én csak pár pontot írtam a sok közül. Most még nem európai szinten osztottam meg gondolatokat... de ott is lehetne írni ilyeneket. De ezt már meghagyom mindenki fantáziájának. 😊
Toto21
Ausztria, mint liberális ország.

LOL.
Amadeus
Sajnos eléggé azok tudnak lenni. Bécs leginkább. Ott éltem 8 évig, hidd el tudom miről beszélek.
Toto21
Most ez komoly? Lényegében azt súgaltad hogy ez a terror támadás az osztrák kormány tudtával van.Politikai haszonszerzés céljából.

De remélem csak én értelmeztem félre valamit..
Rózsa Sándor (betyár)
Én csak azt mondom, hogy a világon nem minden fehér és fekete. Szeretek minden oldalt megvizsgálni mielőtt elhamarkodott döntést hozok. De profitál belőle? Igen, profitál belőle. Ez tény!

Mint mondom én Ausztriában élek most is, szerencse már nem Bécsben. Nem fogok tudni választ adni a kérdésedre, de ne vess el sose valamit, mert valószínűtlennek tűnik. Amíg te magad meg nem győződsz valamiről, addig bármi lehetséges.
Toto21
Azért ez nagyon meredek lenne.
Én szemékyszerint nem tudom elképzelni
Én is kint éltem vagy is szezonra járok ki dolgozni nem tudom te milyen körökben mozogsz vagy mit csinálsz meg hol de amit leírtál abból én nem érzékeltem semmit Karintiába.
Rózsa Sándor (betyár)
karintia más
briareos
mehh, Ausztria, Bajorország tipik azok a régiók, ahol még a szocik is konzervatívak.
több mint 5 éve
Toto21 Chicago Bears 8 403

Én most Salzburg környékén élek, de ha Bécsben megnézed a választások eredményét, akkor láthatod, hogy az SPÖ nyert, azaz a szociál demokraták méghozzá elég magas arányban. De mint mondtam, ha a szívemre hallgatok, akkor ilyet egyik kormány se csinálhatna az országa ellen. Sőt nagyban elítélek minden ilyet! És felőlem mehetne az összes menekült oda, ahonnan jött.

Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 881 — "Montoya por favor!"

Há de nyert Eurocsíziót a Koncsíta is a szakállával

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 767
Az a merénylő aki nem marad életben, és nem kihallgatható, az lehet bárki, és küldhették bárki. Arról már bármit lehet állítani, mivel vlhogy meghalt, nem lábon lőtt ‘tenorista’. Bárki lehet 😉
ozibozi
Ezzel most mit akarsz mondani ?
Rózsa Sándor (betyár)
Ha nagyon szereted az összeesküvés elméleteket akkor itt egy-két pont:

- Ausztriában nagyon lobbiztak azért, hogy Moria-ból több embert vegyenek be ( kivéve a jelenlegi kormány)
- Ausztriában holnaptól nem lehet majd kimenni este 8 után, de idáig sokan nem vették komolyan
- Ausztriában esett a jelenleg hatalmon lévő kormány népszerűsége
- Ausztria meg volt osztva, eléggé liberálisak az emberek

Véletlen egy ilyen eset? Lehet, én csak pár pontot írtam a sok közül. Most még nem európai szinten osztottam meg gondolatokat... de ott is lehetne írni ilyeneket. De ezt már meghagyom mindenki fantáziájának. 😊
Toto21
Ausztria, mint liberális ország.

LOL.
több mint 5 éve
Toto21 Chicago Bears 8 403
Az a merénylő aki nem marad életben, és nem kihallgatható, az lehet bárki, és küldhették bárki. Arról már bármit lehet állítani, mivel vlhogy meghalt, nem lábon lőtt ‘tenorista’. Bárki lehet 😉
ozibozi
Ezzel most mit akarsz mondani ?
Rózsa Sándor (betyár)
Ha nagyon szereted az összeesküvés elméleteket akkor itt egy-két pont:

- Ausztriában nagyon lobbiztak azért, hogy Moria-ból több embert vegyenek be ( kivéve a jelenlegi kormány)
- Ausztriában holnaptól nem lehet majd kimenni este 8 után, de idáig sokan nem vették komolyan
- Ausztriában esett a jelenleg hatalmon lévő kormány népszerűsége
- Ausztria meg volt osztva, eléggé liberálisak az emberek

Véletlen egy ilyen eset? Lehet, én csak pár pontot írtam a sok közül. Most még nem európai szinten osztottam meg gondolatokat... de ott is lehetne írni ilyeneket. De ezt már meghagyom mindenki fantáziájának. 😊
Toto21
A rendőrök egy halott terroristák erősítettek meg, 4 emberről van felvétel ahogy elkapják, szóval lesznek itt kihallgatások.
Heisman
Oké és az nyilvános lesz?!, vagy majd leadnak egy dokumentumot, hogy szerintük mit mondtak az elkövetők és ez alapján, mondjuk milyen helyeket vizsgálhatnak ki, amit idáig nem tehettek volna... Vagy milyen törvény jöhet, amit idáig nehezen fogadtak volna el.

Az embereket nem szabad kényszeríteni, hogy feladják a szabadságukat, maguk kell, hogy döntsenek mellette... Szerintem ez mindent elmond