Politika

69 feliratkozó

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 694 — Lucas Scott
illetve lenne még egy-két ötletem, de felesleges leírnom, mert ugye én ehhez amúgysem értek ellentétben mindenki mással itt meg minek indítsak el egy tök felesleges gyülőletcunamit ellenem.
csebi
én azért meghallgatnám
Gyurma Pappa
PM ment.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
rokaur 876
A videókat nézve nagyon kellene (sajnos) nem csak kötelező életmentő de menekülő tanfolyam is az embereknek.
A mai európai ember leél egy egész életet úgy, hogy lövést se hall (ami nagyon jó tegyük hozzá) de ez a szintű lefagyás egyszerűen nem engedhető meg.
+ A videózás meg nonszensz, az első amit tanítanak, hogy el az ablaktól és le a földre. Büntetném is utólag akik feltették a videókat a rendőrség kérésének ellenére.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 394 — The Mathematician
illetve lenne még egy-két ötletem, de felesleges leírnom, mert ugye én ehhez amúgysem értek ellentétben mindenki mással itt meg minek indítsak el egy tök felesleges gyülőletcunamit ellenem.
csebi
én azért meghallgatnám
Gyurma Pappa
Én is. Nem hiszem, hogy gyűlöletcunami lenne, szerintem mindenki elusmeri a témában való jártasságodat.

A megfelelő integráció pl szépen hangzik, az egyetlen aorócska bökkenő vele csak az, hogy a delikvrnsnek is nyitottnak kell rá lennie, márpedig aki radikális, az pont lestarja, edze ágában nincs integrálódni, asszimilálódni, pont ez a lényeg. Ő rombolni akar, meg hitetleneket pusztítani. A kérdés az volt, az ilyeneket hogy szűröd ki (nyilván a jól működő mindenféle szolgálat segít...), illetve az volt a frltevés (talán Sobritól?), hogy biztonságosabb egyet sem beengedni, ha tudható, hogy x%-uk radikális, terroristagyanús elem.
warr_b
biztonságosabb betiltani a kereszténységet tudva hogy X%uk a vallásra hivatkozva megtagadja a gyerekétől az orvosi ellátást és ezért meghal? igen
megteszed a nyugati világban? nem

a kollektív bűnösség szerintem förtelmes dolog, és kerülendő

értem a zsigeri felháborodást, szerintem is borzalmas ami történt
de vallásért és nézetekért elítélni valakit nem túl jó "fejlett" dolog
tettekért lehet és kell is (akár felbújtás szintjén is)

 www.youtube.com/watch?v=OYjD0YyaOzA

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
illetve lenne még egy-két ötletem, de felesleges leírnom, mert ugye én ehhez amúgysem értek ellentétben mindenki mással itt meg minek indítsak el egy tök felesleges gyülőletcunamit ellenem.
csebi
én azért meghallgatnám
Gyurma Pappa
Én is. Nem hiszem, hogy gyűlöletcunami lenne, szerintem mindenki elusmeri a témában való jártasságodat.

A megfelelő integráció pl szépen hangzik, az egyetlen aorócska bökkenő vele csak az, hogy a delikvrnsnek is nyitottnak kell rá lennie, márpedig aki radikális, az pont lestarja, edze ágában nincs integrálódni, asszimilálódni, pont ez a lényeg. Ő rombolni akar, meg hitetleneket pusztítani. A kérdés az volt, az ilyeneket hogy szűröd ki (nyilván a jól működő mindenféle szolgálat segít...), illetve az volt a frltevés (talán Sobritól?), hogy biztonságosabb egyet sem beengedni, ha tudható, hogy x%-uk radikális, terroristagyanús elem.
warr_b
Vannak pedofilok, sorozatgyilkosok és sorolhatnám minden társadalomban, vallástól vagy bármitől függetlenül. A deviánsokat kell kiszűrni.
A párizsi merénylők is ha jól emlékszem, ismertek voltak a hatóságok előtt...Főleg manapság, mindenkinél ott a lehallgatókészülék (= telefon), és minden országnak van hírszerzése és titkosszolgálata.

Szerkesztette: Borbinho

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 993 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Bocs az elütésekért, kurva telefon...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 993 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
illetve lenne még egy-két ötletem, de felesleges leírnom, mert ugye én ehhez amúgysem értek ellentétben mindenki mással itt meg minek indítsak el egy tök felesleges gyülőletcunamit ellenem.
csebi
én azért meghallgatnám
Gyurma Pappa
Én is. Nem hiszem, hogy gyűlöletcunami lenne, szerintem mindenki elusmeri a témában való jártasságodat.

A megfelelő integráció pl szépen hangzik, az egyetlen aorócska bökkenő vele csak az, hogy a delikvrnsnek is nyitottnak kell rá lennie, márpedig aki radikális, az pont lestarja, edze ágában nincs integrálódni, asszimilálódni, pont ez a lényeg. Ő rombolni akar, meg hitetleneket pusztítani. A kérdés az volt, az ilyeneket hogy szűröd ki (nyilván a jól működő mindenféle szolgálat segít...), illetve az volt a frltevés (talán Sobritól?), hogy biztonságosabb egyet sem beengedni, ha tudható, hogy x%-uk radikális, terroristagyanús elem.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 918 — zászló zászló szív
illetve lenne még egy-két ötletem, de felesleges leírnom, mert ugye én ehhez amúgysem értek ellentétben mindenki mással itt meg minek indítsak el egy tök felesleges gyülőletcunamit ellenem.
csebi
én azért meghallgatnám

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 694 — Lucas Scott
Senki se mondta azt, hogy minden muszlimot ki kell pucolni sem azt, hogy hátrányosan kéne megkülönböztetni, de azért egy tudvalevőleg radikális imám által vezetett mecsetbe járkálás meg a Szíria "nyaralás" legyen már elég ok, hogy a helyi TEK rárugja az ajtót és zsákkal a fején bevigye egy kihallgatóközpontba. Ja, hogy őket ehelyett megfigyelik és monitorozzák.... Oké, biztos jól megy amikor egyszerre sok ezer embert kéne figyelni
FLZOLI
Mikor Guantanamót és társait emlegetik itt, akkor igen éppen erről van szó. Sőt Nem is hátrányos megkülönböztetésről, hanem kínzásról (olyan formákban, amit el sem tudsz képzelni, mert a riportok, könyvek, filmek is kihagyták), emberek minden alap nélküli fogva tartásról embertelen körülmények között stb. Én találkoztam olyan emberrel, aki megjárta. Hát legnagyobb ellenségemnek sem kívánom azt ellentétben itt másokkal a fórumon.

Itt már kezded kapirgálni a lényeget, hogy az nem megoldás, hogy nem engedünk be senkit, hanem azt, hogy a különböző szervek végezzék a munkájukat egyrészről illetve ezt kiegészítve más megoldásokkal is.

Lehet, nem tudom. Az esélyek csökkentéséről szól (nullázni nyilván nem lehet), ha bármi miatt kevesebben indulnak el, kisebb az esélye, hogy valahogy pont ide keveredik egy potenciális terrorista, és épp itt jut eszébe csinálni valamit.
De visszakérdezek: szerinted mi lehet a megoldás?
warr_b
Normális integráció, ami nem csak az első generációra terjed ki (terroristák nagyrésze 2-3. generáció), nemzetbiztonsági szervek végezzék a munkájukat (kedvenc történetem, hogy a Bataclan előtt pár nappal-1héttel a németek a határukon lefoglaltak egy autót, amiben fegyver, robbanószer ki tudja még mi volt. Egyik mobilban találtak Párizshoz köthető dolgokat, felajánlották az infót a franciáknak akik köszönték, nem kérték. Utólag kiderült, hogy több elkövető telefonszáma is benne volt a telefonokban ...) illetve lenne még egy-két ötletem, de felesleges leírnom, mert ugye én ehhez amúgysem értek ellentétben mindenki mással itt meg minek indítsak el egy tök felesleges gyülőletcunamit ellenem.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 693 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Ez már megint olyan összemosás, amit a baloldalon és a liberális oldal nyomat évtizedek óta lassan. Az, hogy kiemelsz pár jó példát még nem menti fel azt a 100.000-et a 300 millióból, aki teljesen vagy részben radikalizálódótt és bármi hajlandó is azért.

Senki se mondta azt, hogy minden muszlimot ki kell pucolni sem azt, hogy hátrányosan kéne megkülönböztetni, de azért egy tudvalevőleg radikális imám által vezetett mecsetbe járkálás meg a Szíria "nyaralás" legyen már elég ok, hogy a helyi TEK rárugja az ajtót és zsákkal a fején bevigye egy kihallgatóközpontba. Ja, hogy őket ehelyett megfigyelik és monitorozzák.... Oké, biztos jól megy amikor egyszerre sok ezer embert kéne figyelni
FLZOLI
Hát most nem értem, hogy a kettő hogy jön egymáshoz. Az, hogy általánosan kijelentette Kampman, hogy az iszlám nem tud együttélni a nyugattal, és hogy felmentem ezzel a radikális iszlámot? Miért menteném fel? Én egy szóval nem mondtam ilyet, és nem is mondanék soha.

A rosszakat el kell ítélni.

Ahhoz az én tudásom nagyon kevés nemzetbiztonsági kérdésekről, hogy meg tudjam ítélni mi a jó eljárás vagy mi sem. Nem tudjuk, hogy hány merényletet akadályoznak meg, vagy hány műveletet törnek ketté a titkosszolgálatok. Lehet, hogy évente 1000-ket mentenek meg, csak a média erőteljes felnagyító hatás miatt azt gondoljuk, mi nem elhárításban dolgozók, hogy ettől szar a rendszer.
Gyurma Pappa
Nagy szakértelem nem kell a nemzetbiztonsági témakörben, elég ha jól előadod magad ala Nógrádi 😊

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 394 — The Mathematician
Senki se mondta azt, hogy minden muszlimot ki kell pucolni sem azt
FLZOLI
a bezárni az összes mecsetet az mi?
vagy a korábban felvetett nagyobb a muszlim világ találjanak maguknak ott helyet?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 918 — zászló zászló szív
Ez már megint olyan összemosás, amit a baloldalon és a liberális oldal nyomat évtizedek óta lassan. Az, hogy kiemelsz pár jó példát még nem menti fel azt a 100.000-et a 300 millióból, aki teljesen vagy részben radikalizálódótt és bármi hajlandó is azért.

Senki se mondta azt, hogy minden muszlimot ki kell pucolni sem azt, hogy hátrányosan kéne megkülönböztetni, de azért egy tudvalevőleg radikális imám által vezetett mecsetbe járkálás meg a Szíria "nyaralás" legyen már elég ok, hogy a helyi TEK rárugja az ajtót és zsákkal a fején bevigye egy kihallgatóközpontba. Ja, hogy őket ehelyett megfigyelik és monitorozzák.... Oké, biztos jól megy amikor egyszerre sok ezer embert kéne figyelni
FLZOLI
Hát most nem értem, hogy a kettő hogy jön egymáshoz. Az, hogy általánosan kijelentette Kampman, hogy az iszlám nem tud együttélni a nyugattal, és hogy felmentem ezzel a radikális iszlámot? Miért menteném fel? Én egy szóval nem mondtam ilyet, és nem is mondanék soha.

A rosszakat el kell ítélni.

Ahhoz az én tudásom nagyon kevés nemzetbiztonsági kérdésekről, hogy meg tudjam ítélni mi a jó eljárás vagy mi sem. Nem tudjuk, hogy hány merényletet akadályoznak meg, vagy hány műveletet törnek ketté a titkosszolgálatok. Lehet, hogy évente 1000-ket mentenek meg, csak a média erőteljes felnagyító hatás miatt azt gondoljuk, mi nem elhárításban dolgozók, hogy ettől szar a rendszer.

Szerk.: nem vagyok érzelemmentes, amikor a Bataclan támadás volt, alig bírtam visszatartani a sírást, rockkoncertre járó emberként, főleg. De ettől még próbálok nem érzelemvezérelten gondolkodni a kérdésről, és ahogy már mondtam: egy áldozat is sok, ha érzelmi alapon közelítem meg a kérdés...

Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 993 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Talán ennyi lenne a megoldás.
Nem beengedni egyetlen muszlimot se, és akkor a terrorista is bizonyosan kívül marad.
De ehhez kicsit össze kéne kapnia magát Európának, mert ami píszi az utóbbi évtizedekben folyt, az bizony az önvédelmünk teljes felszámolását jelentette.
Sobri Jóska
Tök egyértelmű, hogy az iszlám nem kompatibilis a nyugati liberális életformával, a kettő soha nem fog békében megférni egymás mellett. Az agresszivitásbeli különbséget és a demográfiai trendeket figyelembe véve pedig az sem tűnik kérdésesnek, hogy a kettő közül melyik fog felülkerekedni a másikon.
Kampman
finomítanék, a radikális iszlám nem kompatibilis, ahogy a radikális keresztények, vagy a radikális zsidók sem.

magára europára koncentrálva, nem támogatom ezt a nagy mindenki jöjjön témát, de lehuznak még 2-3 ilyen akciót talán a német ajkú országok végre lehúzzák a szégyensapkát a fejükről és visszalengenek a normalitás felé
briareos
Most picit Sobri leszek: és ez ránk milyen hatással lesz? Ettől meg hozzánk ugyanúgy jönnek sőt a jelenlegi kormányzat minden propaganda ellenére kifejezetten elősegíti, támogatja. Mitől lesz az jó nekünk ha Németországba nem mennek de Magyarországra továbbra is?
csebi
én nem látom h magyarország akkora álomcélpont lenne beutazásra
briareos
nem arról beszélünk h álomcélpont lennénk.
arról, hogy milyen hatással van ránk az, hogy németbe nem mehetnek majd illetve arról, hogy amíg a jelenlegi kormány elősegíti, támogatja a migránsok Magyarországra utazását addig miért lenne az a megoldás, hogy máshova nem mehetnek?
csebi
Lehet eleve kevesebben indulnának útnak, ha tudnák hogy tutira visszakúrják őket a németekolaszokspanyoloksvédek, nem tudom.
warr_b
a terrorista emiatt nem fog elindulni? kötve hiszem. plusz továbbra is azt kérdezem, hogy ez ránk milyen szempontból van hatással?
csebi
Lehet, nem tudom. Az esélyek csökkentéséről szól (nullázni nyilván nem lehet), ha bármi miatt kevesebben indulnak el, kisebb az esélye, hogy valahogy pont ide keveredik egy potenciális terrorista, és épp itt jut eszébe csinálni valamit.
De visszakérdezek: szerinted mi lehet a megoldás?

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 693 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Továbbra is az a megoldás, hogy egy szigeten, mondjuk a Korzikan összegyűjteni az összes gyanús szarhazit aztán addig kínozni amíg feladja a haverjait. Elképesztő mennyire megbenitja Európát az állandó szethuzas és toketlen jogi okoskodás a semmiről.

Értem én itt a sok okoskodast meg álértelmisegi eszosztast a szabadságjogokrol meg hasonlokrol, de ez már régen nem erről szól.
FLZOLI
Guantanamo végleg bezárt?
Ott adott az infrastruktúra, miért pont Korzikán? 😊

Szerintem egyébként szükségtelen "megoldani" a terrorizmus kérdését, és nem is tartom lehetségesnek.
Bőven elégséges, ha egyszerűen nem engedjük be a lehetséges terroristákat (muszlimokat, arabokat, perzsákat, marokkóiakat, nigériaiakat, stb.) Európába.
Ez kivitelezhető és némileg humánusabb.
Aki már itt van (és az a legnagyobb bűne, hogy szar a gyrosa), az maradjon, sokan állampolgárok, de egyrészt újakat ne engedjünk be, másrészt aki régi, és együttműködött terroristával azt toloncolják ki az EU-ból, illetve ha EU-s állampolgár, akkor gondolom van most is büntetési tétele a terrorizmusnak, rajta, alkalmazzák bátran. Ez a terrorizmust nem oldja meg teljesen, de nagyrészt igen.
Nem kell elmenni szélsőségesbe az önvédelem okán, egyszerűen harékonynak kell lenni, és egyértelműnek.
Sobri Jóska
Ki tudja milyen a viszony Amerikával, hogy odaszállítgassák ezeket a surmókat 😊
Hasra bemondtam egy szigetet, tök mindegy hol, de ahogy most kinéz a franciák állnak ebbe bele leginkább.

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 694 — Lucas Scott
Azt gondolom, hogy amíg valaki nem veszi át USA-tól a "főcsendőr" szerepet, addig itt nem lesz nagyon semmilyen előrelépés.
Gyurma Pappa
kína majd megoldja
Negritis
ennek senki nem örülne igazán
Gyurma Pappa
nem is fogja. Kínában aztán tényleg nincsen "migránsiszlámterrorizmus", mi érdeke lenne ezt megoldani (a véleményemet erről az egészről inkább nem írom le, mert csak kapnék egy gyűlöletkomment cunamit).

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 693 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Tök egyértelmű, hogy az iszlám nem kompatibilis a nyugati liberális életformával, a kettő soha nem fog békében megférni egymás mellett.
Kampman
2009 óta vezeti a világ egyik legsokszínűbb városát:
 en.wikipedia.org/wiki/Ahmed_Aboutaleb

2016 óta vezeti a világ másik nagy multi-kulti városát:
 en.wikipedia.org/wiki/Mayor_of_London

A jóégtudja mióta körzete az autópálya:
 hu.wikipedia.org/wiki/Erdo%C4%9Fan_Atalay

Sorolhatnám azt a kb. 200-300 millió muszlim hitű embert, aki békében él nyugaton. De alapvetően ide vehetjük a törököket, akik meg 100 éve nyugatosodnak (most hogy a populizmus bűvöletében előtört a vallás, kb. annyit jelent mint OV nagy kereszténysége).

Az agresszivitásbeli különbséget és a demográfiai trendeket figyelembe véve pedig az sem tűnik kérdésesnek, hogy a kettő közül melyik fog felülkerekedni a másikon.Kampman
Természetesen a nyugat. Ahogy nem áldozol kecskét Odinnak vagy nyilazol hátrafelé és laksz jurtában, úgy a nyomornegyedekben toborzott terroristák sem fogják megdönteni a nyugatot. A mostani nizzai gyilkosról is kiderült, hogy exdrogfüggő, lelkisérült volt. Nyugaton a szcientológia szívja el ezeket vagy a metanfetamin, esetleg a nácik, ha szorosabb párhuzamot akarsz. Itt meg a radikális iszlám.

Azt gondolom, hogy amíg valaki nem veszi át USA-tól a "főcsendőr" szerepet, addig itt nem lesz nagyon semmilyen előrelépés.
Gyurma Pappa
Ez már megint olyan összemosás, amit a baloldalon és a liberális oldal nyomat évtizedek óta lassan. Az, hogy kiemelsz pár jó példát még nem menti fel azt a 100.000-et a 300 millióból, aki teljesen vagy részben radikalizálódótt és bármi hajlandó is azért.

Senki se mondta azt, hogy minden muszlimot ki kell pucolni sem azt, hogy hátrányosan kéne megkülönböztetni, de azért egy tudvalevőleg radikális imám által vezetett mecsetbe járkálás meg a Szíria "nyaralás" legyen már elég ok, hogy a helyi TEK rárugja az ajtót és zsákkal a fején bevigye egy kihallgatóközpontba. Ja, hogy őket ehelyett megfigyelik és monitorozzák.... Oké, biztos jól megy amikor egyszerre sok ezer embert kéne figyelni

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 694 — Lucas Scott
Talán ennyi lenne a megoldás.
Nem beengedni egyetlen muszlimot se, és akkor a terrorista is bizonyosan kívül marad.
De ehhez kicsit össze kéne kapnia magát Európának, mert ami píszi az utóbbi évtizedekben folyt, az bizony az önvédelmünk teljes felszámolását jelentette.
Sobri Jóska
Tök egyértelmű, hogy az iszlám nem kompatibilis a nyugati liberális életformával, a kettő soha nem fog békében megférni egymás mellett. Az agresszivitásbeli különbséget és a demográfiai trendeket figyelembe véve pedig az sem tűnik kérdésesnek, hogy a kettő közül melyik fog felülkerekedni a másikon.
Kampman
finomítanék, a radikális iszlám nem kompatibilis, ahogy a radikális keresztények, vagy a radikális zsidók sem.

magára europára koncentrálva, nem támogatom ezt a nagy mindenki jöjjön témát, de lehuznak még 2-3 ilyen akciót talán a német ajkú országok végre lehúzzák a szégyensapkát a fejükről és visszalengenek a normalitás felé
briareos
Most picit Sobri leszek: és ez ránk milyen hatással lesz? Ettől meg hozzánk ugyanúgy jönnek sőt a jelenlegi kormányzat minden propaganda ellenére kifejezetten elősegíti, támogatja. Mitől lesz az jó nekünk ha Németországba nem mennek de Magyarországra továbbra is?
csebi
én nem látom h magyarország akkora álomcélpont lenne beutazásra
briareos
nem arról beszélünk h álomcélpont lennénk.
arról, hogy milyen hatással van ránk az, hogy németbe nem mehetnek majd illetve arról, hogy amíg a jelenlegi kormány elősegíti, támogatja a migránsok Magyarországra utazását addig miért lenne az a megoldás, hogy máshova nem mehetnek?
csebi
Lehet eleve kevesebben indulnának útnak, ha tudnák hogy tutira visszakúrják őket a németekolaszokspanyoloksvédek, nem tudom.
warr_b
a terrorista emiatt nem fog elindulni? kötve hiszem. plusz továbbra is azt kérdezem, hogy ez ránk milyen szempontból van hatással?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 918 — zászló zászló szív
Azt gondolom, hogy amíg valaki nem veszi át USA-tól a "főcsendőr" szerepet, addig itt nem lesz nagyon semmilyen előrelépés.
Gyurma Pappa
kína majd megoldja
Negritis
ennek senki nem örülne igazán

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 394 — The Mathematician
Azt gondolom, hogy amíg valaki nem veszi át USA-tól a "főcsendőr" szerepet, addig itt nem lesz nagyon semmilyen előrelépés.
Gyurma Pappa
kína majd megoldja

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 993 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Talán ennyi lenne a megoldás.
Nem beengedni egyetlen muszlimot se, és akkor a terrorista is bizonyosan kívül marad.
De ehhez kicsit össze kéne kapnia magát Európának, mert ami píszi az utóbbi évtizedekben folyt, az bizony az önvédelmünk teljes felszámolását jelentette.
Sobri Jóska
Tök egyértelmű, hogy az iszlám nem kompatibilis a nyugati liberális életformával, a kettő soha nem fog békében megférni egymás mellett. Az agresszivitásbeli különbséget és a demográfiai trendeket figyelembe véve pedig az sem tűnik kérdésesnek, hogy a kettő közül melyik fog felülkerekedni a másikon.
Kampman
finomítanék, a radikális iszlám nem kompatibilis, ahogy a radikális keresztények, vagy a radikális zsidók sem.

magára europára koncentrálva, nem támogatom ezt a nagy mindenki jöjjön témát, de lehuznak még 2-3 ilyen akciót talán a német ajkú országok végre lehúzzák a szégyensapkát a fejükről és visszalengenek a normalitás felé
briareos
Most picit Sobri leszek: és ez ránk milyen hatással lesz? Ettől meg hozzánk ugyanúgy jönnek sőt a jelenlegi kormányzat minden propaganda ellenére kifejezetten elősegíti, támogatja. Mitől lesz az jó nekünk ha Németországba nem mennek de Magyarországra továbbra is?
csebi
én nem látom h magyarország akkora álomcélpont lenne beutazásra
briareos
nem arról beszélünk h álomcélpont lennénk.
arról, hogy milyen hatással van ránk az, hogy németbe nem mehetnek majd illetve arról, hogy amíg a jelenlegi kormány elősegíti, támogatja a migránsok Magyarországra utazását addig miért lenne az a megoldás, hogy máshova nem mehetnek?
csebi
Lehet eleve kevesebben indulnának útnak, ha tudnák hogy tutira visszakúrják őket a németekolaszokspanyoloksvédek, nem tudom.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 918 — zászló zászló szív
Tök egyértelmű, hogy az iszlám nem kompatibilis a nyugati liberális életformával, a kettő soha nem fog békében megférni egymás mellett.
Kampman
2009 óta vezeti a világ egyik legsokszínűbb városát:
 en.wikipedia.org/wiki/Ahmed_Aboutaleb

2016 óta vezeti a világ másik nagy multi-kulti városát:
 en.wikipedia.org/wiki/Mayor_of_London

A jóégtudja mióta körzete az autópálya:
 hu.wikipedia.org/wiki/Erdo%C4%9Fan_Atalay

Sorolhatnám azt a kb. 200-300 millió muszlim hitű embert, aki békében él nyugaton. De alapvetően ide vehetjük a törököket, akik meg 100 éve nyugatosodnak (most hogy a populizmus bűvöletében előtört a vallás, kb. annyit jelent mint OV nagy kereszténysége).

Az agresszivitásbeli különbséget és a demográfiai trendeket figyelembe véve pedig az sem tűnik kérdésesnek, hogy a kettő közül melyik fog felülkerekedni a másikon.Kampman
Természetesen a nyugat. Ahogy nem áldozol kecskét Odinnak vagy nyilazol hátrafelé és laksz jurtában, úgy a nyomornegyedekben toborzott terroristák sem fogják megdönteni a nyugatot. A mostani nizzai gyilkosról is kiderült, hogy exdrogfüggő, lelkisérült volt. Nyugaton a szcientológia szívja el ezeket vagy a metanfetamin, esetleg a nácik, ha szorosabb párhuzamot akarsz. Itt meg a radikális iszlám.

Azt gondolom, hogy amíg valaki nem veszi át USA-tól a "főcsendőr" szerepet, addig itt nem lesz nagyon semmilyen előrelépés.

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 694 — Lucas Scott
Talán ennyi lenne a megoldás.
Nem beengedni egyetlen muszlimot se, és akkor a terrorista is bizonyosan kívül marad.
De ehhez kicsit össze kéne kapnia magát Európának, mert ami píszi az utóbbi évtizedekben folyt, az bizony az önvédelmünk teljes felszámolását jelentette.
Sobri Jóska
Tök egyértelmű, hogy az iszlám nem kompatibilis a nyugati liberális életformával, a kettő soha nem fog békében megférni egymás mellett. Az agresszivitásbeli különbséget és a demográfiai trendeket figyelembe véve pedig az sem tűnik kérdésesnek, hogy a kettő közül melyik fog felülkerekedni a másikon.
Kampman
finomítanék, a radikális iszlám nem kompatibilis, ahogy a radikális keresztények, vagy a radikális zsidók sem.

magára europára koncentrálva, nem támogatom ezt a nagy mindenki jöjjön témát, de lehuznak még 2-3 ilyen akciót talán a német ajkú országok végre lehúzzák a szégyensapkát a fejükről és visszalengenek a normalitás felé
briareos
Most picit Sobri leszek: és ez ránk milyen hatással lesz? Ettől meg hozzánk ugyanúgy jönnek sőt a jelenlegi kormányzat minden propaganda ellenére kifejezetten elősegíti, támogatja. Mitől lesz az jó nekünk ha Németországba nem mennek de Magyarországra továbbra is?
csebi
én nem látom h magyarország akkora álomcélpont lenne beutazásra
briareos
nem arról beszélünk h álomcélpont lennénk.
arról, hogy milyen hatással van ránk az, hogy németbe nem mehetnek majd illetve arról, hogy amíg a jelenlegi kormány elősegíti, támogatja a migránsok Magyarországra utazását addig miért lenne az a megoldás, hogy máshova nem mehetnek?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life

YoungZeeZee 9 687
Az a merénylő aki nem marad életben, és nem kihallgatható, az lehet bárki, és küldhették bárki. Arról már bármit lehet állítani, mivel vlhogy meghalt, nem lábon lőtt ‘tenorista’. Bárki lehet 😉
ozibozi
Ezzel most mit akarsz mondani ?
Rózsa Sándor (betyár)
Ha nagyon szereted az összeesküvés elméleteket akkor itt egy-két pont:

- Ausztriában nagyon lobbiztak azért, hogy Moria-ból több embert vegyenek be ( kivéve a jelenlegi kormány)
- Ausztriában holnaptól nem lehet majd kimenni este 8 után, de idáig sokan nem vették komolyan
- Ausztriában esett a jelenleg hatalmon lévő kormány népszerűsége
- Ausztria meg volt osztva, eléggé liberálisak az emberek

Véletlen egy ilyen eset? Lehet, én csak pár pontot írtam a sok közül. Most még nem európai szinten osztottam meg gondolatokat... de ott is lehetne írni ilyeneket. De ezt már meghagyom mindenki fantáziájának. 😊
Toto21
Ausztria, mint liberális ország.

LOL.
Amadeus
Sajnos eléggé azok tudnak lenni. Bécs leginkább. Ott éltem 8 évig, hidd el tudom miről beszélek.
Toto21
Most ez komoly? Lényegében azt súgaltad hogy ez a terror támadás az osztrák kormány tudtával van.Politikai haszonszerzés céljából.

De remélem csak én értelmeztem félre valamit..
Rózsa Sándor (betyár)
Én csak azt mondom, hogy a világon nem minden fehér és fekete. Szeretek minden oldalt megvizsgálni mielőtt elhamarkodott döntést hozok. De profitál belőle? Igen, profitál belőle. Ez tény!

Mint mondom én Ausztriában élek most is, szerencse már nem Bécsben. Nem fogok tudni választ adni a kérdésedre, de ne vess el sose valamit, mert valószínűtlennek tűnik. Amíg te magad meg nem győződsz valamiről, addig bármi lehetséges.
Toto21
Azért ez nagyon meredek lenne.
Én szemékyszerint nem tudom elképzelni
Én is kint éltem vagy is szezonra járok ki dolgozni nem tudom te milyen körökben mozogsz vagy mit csinálsz meg hol de amit leírtál abból én nem érzékeltem semmit Karintiába.
Rózsa Sándor (betyár)
Én most Salzburg környékén élek, de ha Bécsben megnézed a választások eredményét, akkor láthatod, hogy az SPÖ nyert, azaz a szociál demokraták méghozzá elég magas arányban. De mint mondtam, ha a szívemre hallgatok, akkor ilyet egyik kormány se csinálhatna az országa ellen. Sőt nagyban elítélek minden ilyet! És felőlem mehetne az összes menekült oda, ahonnan jött.
Toto21
Betyar barat.
Tenyleg legyel nyitottabb es ne fogadj el mindent feketenek vagy feherenek.
Nem feltetlenul a becsi esemenyre gondolok csak.