New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 3 éve
Lehet rosszul fejeztem ki magam, teljesítmény szempontjából természetesen nem volt TOP CB, de a csapaton belül elfoglalt pozíciója az CB 1 volt, mert a többiek még ezt a szintet sem ütötték meg...De az ár érték arány sajnos olyan érv ami mindent üt...
(Amúgy penetránsan rossz sem volt, véleményem szerint hozott egy erős átlagot de a top WR-kel nem tudott mit kezdeni, de ezzel nem volt egyedül a ligában, nem sok ilyen játékos szaladgál az NFL-ben sem...)
Az én problémám az hogy ahogy már említettem hogy most pont nem az az év van pénzügyileg hogy "spórolni" kellene és emiatt need-et kreáljunk egy amúgy igen fontos poszton..
Ha jön helyette jobb akkor azt mondom okés, de így most fejvakarós a történet...
Castleai01
Lehet hogy nem jön jobb, de jön aki hozza az ő szintjének a 80%át és keres fele vagy harmad annyit (most mondtam valamit). Attól mert nem vagyunk caphell közelében, ezek fontos alapelvek, hogy később ne kerüljünk abba.
Egyébként én sem vagyok elájulva a CB sortól, JJnek örülök hogy maradt és a két Jones se győzött még meg a pozitív rookie szezon után. Szóval igen ide kell még ember, de a védelmet szinte mindig rendbe tudják tenni, emiatt annyira nem aggódom.
Ahogy tavaly, idén is a padlót a védelem adja majd meg a plafont meg a támadók...
Ez így rendben, de baszó offenshez mi kell mert az is eléggé impotens...Ez sem olyan nehéz kérdés: vagy egy jó rendszer kell vagy egy elit QB. Ha mind2 megvan akkor van nyitva a legit bajnoki ablak.
ThundersNFL a Jobbágy
(egyik a másikat fel tudja húzni, de a kettő közül egynek lennie kell)
Nekünk van-e ilyen az nagyon jó kérdés. Köv szezonban talán kiderül.
Szerintem (de lehet hater vagyok) Meki sosem lesz elit QB, szóval BOBnak kéne olyan rendszert kitalálnia, ami felemeli az irányítónkat egy top10 szintre. És után meg lehet nézni hogy Meki a rendszert ki tudja maxolni vagy limitáltsága miatt egyszerűen féket szab majd neki és képtelenek leszünk vele továbblépni az 1 (max 2) PO győzelemnél.
(és mint minden ez sem ennyire fekete-fehér, amire kapásból rá lehetne mondani melyik... de ahogy a JimmyG, Carr, Goff-okról kiderült pár év után a valóság, egyszer szerintem Mekiről is ki fog derülni, de ne legyen igazam)
De az is benne van hogy BOB nem fog tudni olyan rendszert kitalálni ami elég jó, mert anno inkább Brady zsenije húzta fel azt a rendszert bajnoki szint közelébe. Nyilván BOB munkássága, nem erre enged következtetni, azért OC szinten nem egy kókler mint pl Jason Garrett, de ettől még benne van hogy a rendszere nem lesz elég jó hogy Jonest feltolja a top10be csak marad top20 alja.
Ilyenkor jön majd a kérdés mit cserélsz le az irányítót (meg lehet nézni Zappe mire képes ebben) vagy új OC kell aki többet tud kihozni az első körös értékből.
Ha nekem most mondanom kéne egyet, akkor szerintem az irányítón fog múlni leginkább. O# most így az offseason felénél nem néz ki rosszul, OL-t még rendbe kell tenni, két OT posztot le kell tisztázni, de amúgy ez megint olyan rosternek néz ki, amiből illene komoly javulást hozni.
Főleg tavalyhoz képest, ami kb legalja volt mindennek. Legalább erre jó volt, van egy mércénk ha ezt csak 20%-al tudják megnövelni, akkor szépen el kell zavarni mindenkit a támadóktól. Köv szezonban komolyabbat kell előre lépni.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 3 éve
Mills egy hetedik körös játèkos volt anno, ahhoz képest maximálisan kihozta a karrierjèből amit lehetett. Elsősorban a mentalitása, hozzáállása pótolta a képesség beli hiányosságait ami inkább fizikai okokból is eredt. Kb Edwards 2.0 törtènet azzal a különbséggel, hogy neki összejött a SB win Edwardsnak meg èppen nem illetve Edwards azèrt jobb játèkot nyújtott a maga posztján(aztán majd meglátjuk mire lesz képes a Bearsben)Inkább a szemèlyisège hiányozhat már mint a játèka, azt meg kevèsbè fizetik meg.
több mint 3 éve
Lehet rosszul fejeztem ki magam, teljesítmény szempontjából természetesen nem volt TOP CB, de a csapaton belül elfoglalt pozíciója az CB 1 volt, mert a többiek még ezt a szintet sem ütötték meg...Ha legit CB1 posztról beszélgetünk, akkor az Mills-szel a csapatban is hiányposzt volt.Egészségesen a No.1 CB volt, tetszik vagy sem...Azért ne tegyünk úgy mintha Mills olyan marha fontos láncszem lett volna a védelemben.Patriots are releasing defensive back Jalen Mills, per source. The release saves about $5 million against the Patriots’ salary cap.Ez nekem egy "brainfart" döntés...
KeyG
Gondolom át akarták strukturálni és nem ment bele...
Jelenleg a 3 Jones a valamelyest komolyan vehető CB a rosteren...
Marcus Peters jön vagy draftolunk idén is két (kezdő kaliber) CB-et???
Castleai01
Btw
Y’all know I really play safety right?.
— Jalen Mills (@greengoblin) March 13, 2023
Y’all know I’m really a hybrid right?.
— Jalen Mills (@greengoblin) March 13, 2023
ZERO_L
Az nem csak az ő hibája hogy az edzői stáb rosszul mérte fel a képességeit és/vagy nem tudta felkészíteni erre a szerepre...
Most kreáltunk egy újabb need-et egy olyan évben mikor cap ügyileg jól állunk tehát (jelenlegi tudásunk szerint) nem a spórolás volt a fő szempont...
Ez a legnagyobb problémám ezzel a lépéssel...
Ha helyettesítjük egy nála jobb játékossal (free agency/trade/draft) akkor azt mondom okés, de jelen pillanatban nem értem hogy mire volt a kivágása jó...
Castleai01
Sok mindent lehet mondani a mostani stábról, de azt hogy D#ben valakit nem tudnak jól használni vagy nem találják meg a helyét az azért meredek. Mills sehol nem volt CB1 kaliber, se itt se a phillyben nem mutatta ezt meg. Fizuban, tapasztalatban lehet, de a Talib-Revis-Gilmore kaliberhez abszolút nem mérhető.
Egy volt a sok közül, akit max tapasztalata emelt ki, de patika mérlegen kiszámolva annyit nem ért amennyit keresett volna, ez meg tudjuk, hogy Billnél aranyszabály.
Draftra úgy sem fogunk letolt gatyával menni, kopfra meg lesz minden poszt aztán majd a drafton a kvázi saját koordinátánk szerint BPAzhatunk as usual.
Ha CB-t húzunk első körben az nem Mills miatt lesz.
Én már korábban is azon a véleményen voltam, hogy legit CB1 nélkül nem fogunk tudni baszó védelmet építeni, szóval azt kéne valahogyan szerezni, de ez a probléma már tavaly is fennállt és csak mélyítettük a keretet.
ZERO_L
(Amúgy penetránsan rossz sem volt, véleményem szerint hozott egy erős átlagot de a top WR-kel nem tudott mit kezdeni, de ezzel nem volt egyedül a ligában, nem sok ilyen játékos szaladgál az NFL-ben sem...)
Az én problémám az hogy ahogy már említettem hogy most pont nem az az év van pénzügyileg hogy "spórolni" kellene és emiatt need-et kreáljunk egy amúgy igen fontos poszton..
Ha jön helyette jobb akkor azt mondom okés, de így most fejvakarós a történet...
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 3 éve
.Én már korábban is azon a véleményen voltam, hogy legit CB1 nélkül nem fogunk tudni baszó védelmet építeni, szóval azt kéne valahogyan szerezni, de ez a probléma már tavaly is fennállt és csak mélyítettük a keretet.
[/quote]Ez így rendben, de baszó offenshez mi kell mert az is eléggé impotens...[\b]
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 3 éve
Ha legit CB1 posztról beszélgetünk, akkor az Mills-szel a csapatban is hiányposzt volt.Egészségesen a No.1 CB volt, tetszik vagy sem...Azért ne tegyünk úgy mintha Mills olyan marha fontos láncszem lett volna a védelemben.Patriots are releasing defensive back Jalen Mills, per source. The release saves about $5 million against the Patriots’ salary cap.Ez nekem egy "brainfart" döntés...
KeyG
Gondolom át akarták strukturálni és nem ment bele...
Jelenleg a 3 Jones a valamelyest komolyan vehető CB a rosteren...
Marcus Peters jön vagy draftolunk idén is két (kezdő kaliber) CB-et???
Castleai01
Btw
Y’all know I really play safety right?.
— Jalen Mills (@greengoblin) March 13, 2023
Y’all know I’m really a hybrid right?.
— Jalen Mills (@greengoblin) March 13, 2023
ZERO_L
Az nem csak az ő hibája hogy az edzői stáb rosszul mérte fel a képességeit és/vagy nem tudta felkészíteni erre a szerepre...
Most kreáltunk egy újabb need-et egy olyan évben mikor cap ügyileg jól állunk tehát (jelenlegi tudásunk szerint) nem a spórolás volt a fő szempont...
Ez a legnagyobb problémám ezzel a lépéssel...
Ha helyettesítjük egy nála jobb játékossal (free agency/trade/draft) akkor azt mondom okés, de jelen pillanatban nem értem hogy mire volt a kivágása jó...
Castleai01
Sok mindent lehet mondani a mostani stábról, de azt hogy D#ben valakit nem tudnak jól használni vagy nem találják meg a helyét az azért meredek. Mills sehol nem volt CB1 kaliber, se itt se a phillyben nem mutatta ezt meg. Fizuban, tapasztalatban lehet, de a Talib-Revis-Gilmore kaliberhez abszolút nem mérhető.
Egy volt a sok közül, akit max tapasztalata emelt ki, de patika mérlegen kiszámolva annyit nem ért amennyit keresett volna, ez meg tudjuk, hogy Billnél aranyszabály.
Draftra úgy sem fogunk letolt gatyával menni, kopfra meg lesz minden poszt aztán majd a drafton a kvázi saját koordinátánk szerint BPAzhatunk as usual.
Ha CB-t húzunk első körben az nem Mills miatt lesz.
Én már korábban is azon a véleményen voltam, hogy legit CB1 nélkül nem fogunk tudni baszó védelmet építeni, szóval azt kéne valahogyan szerezni, de ez a probléma már tavaly is fennállt és csak mélyítettük a keretet.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 3 éve
Egészségesen a No.1 CB volt, tetszik vagy sem...Azért ne tegyünk úgy mintha Mills olyan marha fontos láncszem lett volna a védelemben.Patriots are releasing defensive back Jalen Mills, per source. The release saves about $5 million against the Patriots’ salary cap.Ez nekem egy "brainfart" döntés...
KeyG
Gondolom át akarták strukturálni és nem ment bele...
Jelenleg a 3 Jones a valamelyest komolyan vehető CB a rosteren...
Marcus Peters jön vagy draftolunk idén is két (kezdő kaliber) CB-et???
Castleai01
Btw
Y’all know I really play safety right?.
— Jalen Mills (@greengoblin) March 13, 2023
Y’all know I’m really a hybrid right?.
— Jalen Mills (@greengoblin) March 13, 2023
ZERO_L
Az nem csak az ő hibája hogy az edzői stáb rosszul mérte fel a képességeit és/vagy nem tudta felkészíteni erre a szerepre...
Most kreáltunk egy újabb need-et egy olyan évben mikor cap ügyileg jól állunk tehát (jelenlegi tudásunk szerint) nem a spórolás volt a fő szempont...
Ez a legnagyobb problémám ezzel a lépéssel...
Ha helyettesítjük egy nála jobb játékossal (free agency/trade/draft) akkor azt mondom okés, de jelen pillanatban nem értem hogy mire volt a kivágása jó...
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 3 éve
A jelenlegi állományt elnézve, meg azzal számolva hogy a Jets megszerzi Rodgerst, ki hanyadik helyre lőné be a csapatot jelenleg csoporton belül?3-4
realcamp
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 3 éve
Azért ne tegyünk úgy mintha Mills olyan marha fontos láncszem lett volna a védelemben.Patriots are releasing defensive back Jalen Mills, per source. The release saves about $5 million against the Patriots’ salary cap.Ez nekem egy "brainfart" döntés...
KeyG
Gondolom át akarták strukturálni és nem ment bele...
Jelenleg a 3 Jones a valamelyest komolyan vehető CB a rosteren...
Marcus Peters jön vagy draftolunk idén is két (kezdő kaliber) CB-et???
Castleai01
Btw
Y’all know I really play safety right?.
— Jalen Mills (@greengoblin) March 13, 2023
Y’all know I’m really a hybrid right?.
— Jalen Mills (@greengoblin) March 13, 2023

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 3 éve
Patriots are releasing defensive back Jalen Mills, per source. The release saves about $5 million against the Patriots’ salary cap.Ez nekem egy "brainfart" döntés...
KeyG
Gondolom át akarták strukturálni és nem ment bele...
Jelenleg a 3 Jones a valamelyest komolyan vehető CB a rosteren...
Marcus Peters jön vagy draftolunk idén is két (kezdő kaliber) CB-et???
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 3 éve
Érik az első körös csata a T oll. a Cb választás között
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 3 éve
Patriots are releasing defensive back Jalen Mills, per source. The release saves about $5 million against the Patriots’ salary cap.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 3 éve
realcamp
180
A jelenlegi állományt elnézve, meg azzal számolva hogy a Jets megszerzi Rodgerst, ki hanyadik helyre lőné be a csapatot jelenleg csoporton belül?
több mint 3 éve
És a Fins ellen tartja a karriernapját 😂Former Dolphins’ tight end Mike Gesicki is signing with the New England Patriots, per source.Mindenki tudta, hogy ez lesz...
Mike Gesicki’s contract with the Patriots is for 1-year and up to $9M, per source.
Beki
Willie Parker
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 3 éve
Former Dolphins’ tight end Mike Gesicki is signing with the New England Patriots, per source.Mindenki tudta, hogy ez lesz...
Mike Gesicki’s contract with the Patriots is for 1-year and up to $9M, per source.
Beki
több mint 3 éve
Na alakulhat a rövid passzos gyors játék, 5 yardon túlra😁
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
Former Dolphins’ tight end Mike Gesicki is signing with the New England Patriots, per source.Mike Gesicki’s contract with the Patriots is for 1-year and up to $9M, per source.
több mint 3 éve
Juju trade után: “Cold world,” Meyers posted on Twitter.Mire gondolhatott a költő?
több mint 3 éve
Mint mondtam nem követem a Rams-t, a neve is csak a Red Zone közvetítések miatt maradt meg... 😛Rapp kemény lenne single high safetynek. 😊Nem követem a Rams-t de én FS-nek és esetleges McCourty pótlásnak láttam hogy írják...The #Patriots are hosting #Rams FA safety Taylor Rapp on a visit that begins today, source said.De vajon mi a tervünk még egy box safetyvel?
Beki
Boston
Castleai01
somoskovig
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 3 éve
Rapp kemény lenne single high safetynek. 😊Nem követem a Rams-t de én FS-nek és esetleges McCourty pótlásnak láttam hogy írják...The #Patriots are hosting #Rams FA safety Taylor Rapp on a visit that begins today, source said.De vajon mi a tervünk még egy box safetyvel?
Beki
Boston
Castleai01
több mint 3 éve
Nem követem a Rams-t de én FS-nek és esetleges McCourty pótlásnak láttam hogy írják...The #Patriots are hosting #Rams FA safety Taylor Rapp on a visit that begins today, source said.De vajon mi a tervünk még egy box safetyvel?
Beki
Boston
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 3 éve
Rettegjetek, Berrios aláírt Miamiba! 😊2 év múlva hazatér és oda vissza cumiztatja majd a Finst. Ezt tedd el emlékbe 😉😉😉
peterk2005 udvari bolond
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 3 éve
Rettegjetek, Berrios aláírt Miamiba! 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
The #Patriots are hosting #Rams FA safety Taylor Rapp on a visit that begins today, source said.De vajon mi a tervünk még egy box safetyvel?
Beki
Do your job
több mint 3 éve
van ginkel is vizitál.Ne sajnáld😁
sajnálnám ha itt kötne ki
Kúrfürst briareos
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 3 éve
van ginkel is vizitál.sajnálnám ha itt kötne ki