Prospect ismertetők


Todd Gurley 1. kör

Todd Gurley
Egyetem
Georgia
Életkor
26 (1994-08-03)
Magasság
6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg
222 lb (101 kg)

Erősségek

Sebessége és ereje ritka kombinációt alkot. Alsó testi ereje lenyűgöző, és kontakt közben is megőrzi egyensúlyérzékét. Tisztán karral nem lehet szerelni, és mivel gyors, így nem csak átfut a védőn, hanem végig is ér. Pontos szöget kell választani, ha le akarják vinni. Jó döntéshozó, precíz futó. Jól eladja az irányváltás előtt, hogy nem arra akar menni. Mindig előrefelé dől, hatalmas lendülettel közlekedik és összehúzza magát, hogy beférjen a lyukba. Apró, gyors lépései vannak a második szinten. Olykor izomból nekimegy a védőnek, máskor kiaraszol mellőle, így a távolról érkező safety-nek hezitálnia kell előtte. A sebességét erővé tudja alakítani a pálya minden pontján. Nagyon ritka, hogy kimenjen oldalra. Tud elkapni és alkalmazodni a nem pontos passzokhoz. 2014-ben yardjai 62%-át az első kontakt után szerezte. Erős keze van, közel tartja magához a labdát. 510 futásból csak 3 fumble-je volt.

Gyengeségek

2013-ban bokasérülés miatt 3 meccset hagyott ki, 2014-ben elszakadt a térdszalagja. Kérdéses, hogy megmaradt-e a sebessége. Nem lát túl jól a pályán. Főleg zone runnerként aposztrofálhatjuk. Nagyon ragaszkodik a kijelölt úthoz, akkor se rögtönöz, ha a pálya fele tök üres. Jobban is irányíthatná a blokkolóit, hogy merre menjenek. Nem valami kreatív. Türelmesebbnek kell lennie az ütemváltásokkal. Gyors passzokkal tömték, így pass protection képessége elég kezdetleges.

Megjegyzések

Baltimore-i születésű, de a foci alapjait North Carolinában tanulta meg. Elit sprinternek számított, az országos bajnokságon 2. lett 100 méteren 10.70 másodperccel, míg 110 gáton kijutott a 2011-es ifjúsági világbajnokságra, ott érte el 13.66-os karriercsúcsát. Első meccsén Georgiában 8 futásból ért el 100 yardot és egy 100 yardos KR touchdownt is jegyzett. A második fordulóban már vele kezdtek. Újoncként bekerült az all-SEC válogatottba, 22 futásából 1385 yard és 17 TD jutott neki, Herschel Walker óta nem volt freshman RB ezer yard fölött Athens-ben. Másodévesen csak 989 futott és 441 elkapott yard jutott neki 14 TD mellett, de átlaga így is 6.0 volt labdacipelésenként 10 meccse alatt. Juniorként nyomozás indult ellene szezon közben, ugyanis pénzért osztott aláírást, így 4 meccsre elmeszelték. Az Auburn ellen tért vissza, és elszakadt az ACL-szalagja. Ez a szezon így 123 futásból, 911 yardból és 9 touchdownból állt. Amennyiben a combine-on (vagy később...) az orvosok meggyőződnek róla, hogy a felépülése rendben lezajlott, akkor a draft első kiválasztott futója, és a liga legveszélyesebb running backjeinek egyike lehet. Eddig mikor a pályán volt, Marshawn Lynch-szintű dolgokat mutatott, de ki tudja, hogy ezt az arcát látjuk-e még viszont.

Melvin Gordon 1. kör

Melvin Gordon
Egyetem
Wisconsin
Életkor
27 (1993-04-13)
Magasság
6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg
215 lb (98 kg)

Erősségek

Magas, hosszú lábú futó arányos izomzattal. Sebességvesztés nélkül tud váltani belsőről külső futásra. Nyílt területen őrizetlenül két lépésből tesz meg 5 yardot. Lenyűgöző robbanékonyság 20-yardos futásnál, képes helyet teremteni a nagy futásokhoz. 7.6 yardot tett meg átlagban cipelésenként a legutóbbi két szezonban. Ügyesen mozog nyílt területen, nem szokott hezitálni. Jól használja a jump-cutot a line of scrimmage-en, így vált lyukat és kerüli el a szerelni igyekvő játékosokat. Spin move-ja hatékony, többször is kényszeríti így hibára a védőket nyílt területen. Nagyszerű az agilitása és az egyensúlya, ez látszik akkor is, mikor a lábára vetődő védők felett gátazik. Szűk helyeken is folyamatosan jár a lába, napestig képes taposni. Az egyetemi védőket konzisztensen képes volt megverni kifelé. Imád átgázolni a szereléseken. Képes magának megteremteni a játékot, kellően robbanékony és agilis ahhoz, hogy rövidnek látszó futásokból is nagy játékot hozzon ki. Passzok elkapásánál is fejlődött a 2014-es szezon második felében.

Gyengeségek

Túl gyakran tér el az eredetileg kijelölt falon átvezető úttól. Nem az a játékos aki B-gaptől B-gapig megbízik a fal blokkolásában. A futásainak 19.2 százaléka volt 0 vagy mínusz yardos. Az érzékének és az ösztöneinek belső futásoknál fejlődnie kell. Határozatlan one-cut runnernek. Hajlamos lelassítani és táncolni a line of scrimmage-en arra várva, hogy egy lyuk magától kialakuljon ahelyett, hogy teljes sebességnél alkalmazkadjon az elérhető opciókhoz. A lyukon való áthaladás közben az ereje csupán átlagos. Inkább a sebességére mintsem az erejére támaszkodik akkor, mikor a védő szerelni szeretné. Sokszor abból volt előnye, hogy az előtte dolgozó támadó fal tátongó futósávokat kínált. Labdabiztonsága problémás. Utolsó 5 meccsén 6 fumble-t vétett, gyakran a futás befejezése közben ütik ki a kezéből a labdát. Kényelmetlenül érzi magát elkapási szituációkban, kezei marginálisak. Túl sok dobásnál mutatott be dropot, double catcht és body catcht. Elképzelhető, hogy 3. downoknál nem lesz használható.

Megjegyzések

Teljes neve Melvin Gordon III. Humánökológiai szakon diplomázott. Középiskolában a foci mellett atlétikában is sztár volt, távolugró és sprinter volt. A high school évek alatt egyik tanára mellett dolgozott asszisztensként, mellette önkéntesként ételt osztott egy hajléktalan szállón. Középsuliban csapattársa volt az idei draft egyik legígéretesebb cornerbackje, Trae Waynes. A 2014-es szezon előtt a Merrill Lynchnél volt nyári gyakorlaton. 2011-ben 3 meccsen játszott, mielőtt egy ágyéksérülés miatt kidőlt volna arra a szezonra. 2012-ben mind a 14 meccsen játszott, 4-szer volt kezdő, 10.0 yardos futásonkénti átlaga az országban a legjobb volt, Academic All-Big Ten csapatba került. 2013-ban szintén az összes meccsen (13) játszott, 4-szer volt kezdő. 1609 yardot futott, sophomore játékosként ez a legtöbb az iskola történetében. 7.8-es átlaggal futott, ez megint a legjobb volt az országban, csupán a 6. játékos a UW történetében, akinek egy szezonon belül összejön 1600 futott yard, 3 db legalább 70 yardos futása volt, amivel szintén vezette az FBS-t, 8 meccsen futott legalább 140 yardot, ez Bishop Sankeyvel és Andre Williams-szel holtversenyben szintén a legjobb mutató volt az egyetemi első osztályban. Ő érte el a Wisconsin történetében a legkevesebb labdacipelésből (104) az 1000 futott yardot karrierje során, a 2013-as szezon során a 105. cipeléséből lett 1000-yardos futó, ami szintén iskolarekord. All-Big Ten második válogatottba és Academic All-Big Ten csapatba került, honorable mention a Sports Illustrated All-American csapatában. 2014-ben mind a 13 meccsen kezdett, 2336 yardot futott, ez Big Ten-rekord és a FBS történetében is a 4. legtöbb, 179.7 yardot futott meccsenként, ami a legtöbb az egyetemi első osztályban. A 241. cipelésére lett meg a 2000 futott yard, ez a leggyorsabb mutató az FBS történetében. Ron Dayne és Montee Ball után a 3. futó a Badgers történetében, akinek több 1500+ futott yardos szezonja is van. 7.56 yardos futásonkénti átlaga megint csak az első osztály legjobbja lett, akárcsak a 10 db 40+ yardos futása. Teljesítményét el is ismerték: Doak Walker Díj (az FBS legjobb futója), Az Év Támadója a Big Tenben, Az Év Futója a Big Tenben, All-American válogatott, All-Big Ten első csapatos. Egyetemi karrierjét az Auburni elleni hosszabbításos Outback Bowl-győzelemmel zárta, ennek a meccsnek is ő lett az MVP-je. A combine-on távolugrásban harmadik lett a futók között, 20 yard shuttle-ben második, 60 yardon első. Nagy hatótávolságú, tehetséges nyílt területi futó, aki a lenyűgöző robbanékonyságát hosszú lépésekkel kombinálja, így szerez szeparációt és csinál nagy játékokat. Nem biztos, hogy az NFL védőket is ugyanúgy képes lesz lefutni, így fejleszteni kell az érzékeit a tackle-ök közötti futásoknál. Gordon tündököl, mikor sebességből át tud gázolni a szerelésen vagy kifele tudja megverni az ellenfelét, ha ő van a pályán, akkor a cornerbackek sem aludhatnak a futójátékok során. Nem eléggé megbízható ahhoz, hogy 3-downos back legyen, de elkapásban fejlődött annyit, hogy a backfieldről kimozogva akár passzokkal is kereshető legyen.

Tevin Coleman 2. kör

Tevin Coleman
Egyetem
Indiana
Életkor
27 (1993-04-16)
Magasság
5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg
206 lb (93 kg)

Erősségek

Három lépésből úgy fel tud gyorsulni, hogy már a második szinten van. Félelmet nem ismerve zakatol a tackle-ök között. Veszélyesen váltogatja a lyukakat és át tudja húzni a linebackerek számításait. Mindig készen áll, hogy begyújtsa a rakétákat. Ruganyos, mozgékony futó, aki természetes mozgással változtatja a helyét, anélkül, hogy lelassítana közben. Van erő a lábaiban, így nem fogják erőlködés nélkül megfogni, ráadásul a szabad kezével szép stiff-armokat szokott osztani. Erőszakosan törekszik a futás pontos befejezésére. Ha a helyzet megkívánja, szivesen nekimegy erőből a védőnek. Nehéz beszabályozni a pályán, még kontakt során is jár a lába. Képes felvenni az embert pass protectionben és nincs rossz keze, csak ritkán használták. Olyan hamar eléri a végsebességét, hogy a safety-t és linebackerek rendre rossz szögben érnek oda hozzá és sok hosszú touchdownt tud így szerezni. Indianában 28 TD-jének a fele 43+ yardos volt, és nyolc 64+ yardos.

Gyengeségek

Minden futásra sprintként tekint. Türelmesebben kell játszania, futási tempóját jobban kell megválasztani. Nem nagyon érzi, hogy mikor kell maradni a kijelölt útvonalon és mikor lehet megpróbálni máshol utat keresni. Elkapásban van hová fejlődnie. Sokszor azért lett negatív yard egy-egy screen passzból mert nem figyelte a pályát elég figyelmesen mielőtt játékba hozták. Hajlamos túl magas testtartással nekimenni a védőnek.

Megjegyzések

Jóféle atlétának számított, Illinois állam bajnokságán távolugrásban és 100 méteres síkfutásban is ezüstérmes. Három csillagos recruit volt. Három évig járt az Indianára, két évig kezdett, újoncként főleg visszahordóként foglalkoztatták. 2013-ban 9 meccsen 958 yardot ért el 7.3-as cipelésenkénti átlaggal 12 touchdown mellett, de kiment a bokája és az utolsó 3 fordulóban nem öltözött be. 2014-et egy 247 yardos meccsel nyitotta, de később emelte a tétet: a Rutgers 307 yard elszenvedője volt általa - ennél csak egy jobb egyéni performansz volt az iskola történetében. Bekerült a Doak Walker-díj 3 döntőse közé. Az idényt 2036 yarddal zárta, ezzel az FBS 18. játékosa lett, aki átlépte a kétezres álomhatárt. A Heisman-szavazáson 7. helyen zárt, két elsőhelyes jelölést begyűjtve. Juniorként all-American választottnak mondhatta magát. 18 éve nem draftoltak egy futót sem Indianából. Várhatóan nem lesz 10+ éves karrierje az NFL-ben, de mikor a csúcson van/lesz a liga legjobbjai között lehet emlegetni. Lényegében egy versenyautó, aki épp a piros lámpánál várja, hogy indulhasson. Erőszakos stílusa a sebességével párosulva minden rendszerbe beilleszthetővé teszi, ráadásul all-down backként használható.

Duke Johnson 2. kör

Duke Johnson
Egyetem
Miami (FL)
Életkor
27 (1993-09-23)
Magasság
5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg
207 lb (94 kg)

Erősségek

NFL sebesség. Csodálatos megállás és indulás, képes ugrólépésekkel is közlekedni a pályán. Kicsit Barry Sanders-szerű, mikor az ember már egy fillért sem adna azért, hogy tud még előrehaladni, de ő egy új szöget választva mégis továbbhalad. Nagyon jó kezek. Gyakran mozgott ki a backfieldből közepes-hosszú útvonalakra is, 38 elkapása volt utolsó egyetemi évében. Veszekedős futó, nem fél belemenni a forgalomba. NFL csapatok számára visszahordóként is opció: 27 visszahordásából 33.0 yardot átlagolt és 2 TD-t is szerzett freshman szezonjában. Egyetemi karrierjét 31.4 yardos kick return átlaggal fejezte be. Középiskolai sztáratléta, kitűnő távolugró és sprinter volt. Ez futóként is kiválóan megjelenik látva a fantasztikus gyorsulását.

Gyengeségek

Néhány kérdést vet föl a sok east-west futása. Ugyanúgy tud visszavágni, mint bármelyik RB ezen a drafton, de ha egy belső futásból próbál kifele vágni, úgy tűnik mintha lelassítana, hosszabb, galoppozó lépésekkel halad, ezért be tudják zárni. Ha futott volna shuttle-t a combine-on képes lehetett volna ezt cáfolni. Kontaktus után könnyebb levinni: Johnson egy agresszív, félelmet nem ismerő futó, de a mérete miatt a felső kategóriás college front7-ök előszeretettel vitték le már a kezdeti kontaktus során azonnal. Enyhe labdabiztonsági problémája van, az elmúlt 2 egyetemi szezonjában egyaránt 3 fumble-t vétett. Kisebb mérete miatt bajban lehet passzblokkolásnál a következő szinten. Ő kész blokkolni, de tapasztalatlan és kis termetű.

Megjegyzések

A Duke becenév, a valódi keresztneve Randy. Végzős középiskolás évében állami bajnok volt a Miami Norland HS játékosaként az 5A osztályban, a döntőben 5 touchdownt szerzett. Már a középiskolában is Ereck Flowers törte neki az utat, további ismert csapattársai: Xavier Rhodes (Minnesota Vikings CB), Tourek Williams (San Diego Chargers OLB), Lamar Atkins (Louisville FB). 5-csillagos recruitként választotta a U-t, sokan Chris Johnsonhoz hasonlították ekkoriban. True freshman évében 12 meccsen játszott mint RB és kick returner. 947 yardot (freshman iskolacsúcs) és 10 TD-t futott, mellette iskolarekordot döntött 892 kick return yarddal, melyhez 2 TD is társult. All-American második csapatos a Walter Campnél, Phil Steele-nél és a CBSSports.comnál All-ACC első csapatos kick returner, futóként All-ACC második válogatott az ACSMA-nél, az edzőknél és Phil Steele-nél. Freshman All-american első csapatos futóként a CBSSports.comnál, kick returnerként a FWAA-nél és Phil Steele-nél. Az Év Újonca lett az ACC-ben az ACSMA és az edzők szerint, ugyanezt a díjat a Sporting Newstól is megkapta. 2013-ban 8 meccsen játszott mint RB és kick returner, 7 -szer volt kezdő, a szezonja a Florida State elleni bokatörés miatt szakadt félbe. Ennek ellenére a 920 futott yardja és 6 TD-je All-ACC első válogatottságot ért az Athlon Sportsnál. 2014-re visszatért, 1652 yard és 10 TD lett a mérlege, All-ACC első válogatott lett. A 3519 futott yardja, a 14 db 100+ futott yardos meccse és az 1288 kick return yardja egyaránt iskolarekord. A megfigyelők egyre gyanakvóbbak a kisebb RB-k NFL-beli sikerességét illetően, a gyanú oka a tartósság illetve a blokkoláshoz szükséges test/erő. Johnson egy olyanfajta futó-elkapó tehetség aki képes lehet magáról lerázni ezeket a scouting negatívumokat és a TOP 5-7 RB között kelhet el a 2015-ös drafton. Az NFL-ben duóban használva sikeresebb lehet, mint teljes munkaidős futóként. Sokan egy javított kiadású Tre Masont látnak benne, mondván stílusra ugyanolyanok, csak szinte mindenben tehetségesebb Johnson, különösen igaz ez a passzjátékra. Mások Gio Bernard jobb verzióját látják benne, egy olyan RB-ét, akit inkább az elkapási, mint a futási képességeiről ismernek, de Johnson kiválóbb futó labdával a kézben, mint Gio. Johnson egy Shane Vereen-szerű játékos is lehet az NFL-ben, aki nem csak egy nagyszerű elkapó, hanem tehetséges futó is (csak még utóbbit egyelőre kevés alkalma volt bemutatni).

Ameer Abdullah 2. kör

Ameer Abdullah
Egyetem
Nebraska
Életkor
27 (1993-06-13)
Magasság
5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg
205 lb (94 kg)

Erősségek

Határozott futó, jól használja az alsótestét, hajlandó helyes testtartással futni. Befejezi a futásokat. NFL kaliberű robbanékonyság, gyorsan eléri a végsebességét. A védelemnek muszáj tisztelnie a képességét, ahogy kivág a play-sideon. Türelmes futó kitűnő látással. Törekszik a cutback sávok megtalálására. Ritkán táncol a line of scrimmage-en vagy tesz felesleges lépéseket oldalra. Nem egy kiszámítható futó. Hiányzik belőle a ragyogó végsebesség, de gyorsan játszik. Igen kompetitív, magas a football IQ-ja. Nem volt elejtett passza az elmúlt két évben, értékes fegyver lehet passzjátékoknál is. Ha karral próbálják szerelni a védők, akkor megfizetik az árát, jobb rövid yardos futó a legtöbb hasonló méretű futónál. Azonnal segítség lehet punt vagy kick returnerként. A megfigyelők szerint kiváló karakter a futballpályán és magánemberként is.

Gyengeségek

Kisebb a mérete, mint amit a csapatok egy 3-downos futónál keresnek. Nem sok izmot lehet már rá pakolni. Route futás közben nem mindig fut teljes sebességgel. Kis mérete kérdéseket vet föl pass protection terén. Passzblokkolásnál a kitartásán javítani kell. Labdabiztonsága problémás, 13 fumble-t vétett 4 év alatt.

Megjegyzések

Nyolc testvére van, ő a legfiatalabb közülük. Középiskolában a foci mellett 100 m-en és távolugrásban is jeleskedett. A legtöbb iskola (pl. az Auburn) cornerbackként akarta college-ban használni, de ő szeretett volna megmaradni RB-nek. Végül azért íratkozott be a Nebraskára, mert az akkori főedző Bo Pellini megígérte neki, hogy azon a poszton fogják használni, ahol a leginkább ki tudják használni a tehetségét. Történelem szakon diplomázott, utolsó két szezonjában Academic All-Big Ten válogatott. True freshman évében minden meccsen játszott, a Fresno State elleni meccsen 211 kickoff return yarddal iskolarekordot döntött, Big Ten All-Freshman teambe került mint RB és PR az ESPN.comnál, All-Big Ten első csapatos lett mint KR és PR a yahoo.comnál. 2012-ben mind a 14 meccsen játszott, Rex Burkhead sérülése miatt 7 meccsen kezdett, 226 futásból 1137 yardot és 8 TD-t szerzett. 1994 óta az első Nebraska játékos, aki az első 5 meccsen, amikor kezdő 100+ futott yardot termelt. All-Big Ten második csapatos az edzőknél mint futó, Phil Steele pedig mint PR jelölte az All-Big Ten második válogatottba. 2013-ban 281 futásból 1690 yardig és 9 TD-ig jutott, Ahman Green 1997-es performansza óta ő az első Nebraska futó, aki 8 meccs alatt elérte az 1000 yardot. Harmadik csapatos All-American az AP-nél, az edzők, a média, a BTN és Phil Steele pedig All-Big Ten első csapatba jelölték. 2014-ben az 1611 yardja és a 19 TD-je mellé további rekordokat döntött: ő az első játékos a Nebraska történetében, akinek három 1000+ yardos szezonja van, a Rutgers ellen 341 all-purpose yarddal zárta a meccset, Roy Helu Jr, 2010-es iskolacsúcsát átadva a múltnak. Második csapatos All-American a Walter Campnél, a CBS-nél, a Scoutnál, az Athlonnál az AP-nél és az SI-nél is, az edzők és a média is All-Big Ten második csapatba szavazta. A combine-on ő ugrott legmagasabbra és legtávolabbra a futók közül, megnyerte a 3-cone drill és a 20 yard-shuttle versenyt, 60 yardon pedig harmadik lett. Első körös tehetség lenne, ha nem lenne kisebb, mint az NFL-ben preferált, illetve a labdabiztonsági problémái miatt ódzkodhatnak még tőle a csapatok az első körben. Kirobbanó potenciál lakozik benne futásoknál és elkapásoknál egyaránt, zónablokkolási sémába természetesen illik. Kitűnő személyiségének hála az interjúkon jól fog szerepelni, ez is dobni fog az értékén. Sok dologban hasonlít Andre Ellingtonra, az ő sikeressége szintén Abdullah malmára hajtja a vizet, nem mellesleg Abdullah lett az idei Senior Bowl MVP-je. Egy AFC North scout mondta róla, hogy senkinek sem adott még olyan magas pontszámot az on-field és az off-field karakterre, mint neki, szerinte Melvin Gordon és Todd Gurley után ő a harmadik legjobb futó idén.

Jay Ajayi 2-3. kör

Jay Ajayi
Egyetem
Boise State
Életkor
27 (1993-06-15)
Magasság
6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg
221 lb (100 kg)

Erősségek

Kitűnő elkapó a backfieldről kimozogva. Ügyesen ragadja meg a kezeivel a labdát swing passzoknál. 2014-ben 50 elkapása volt, a szezonnyitón az Ole Miss ellen 12 elkapásból 93 yardot és 1 TD hozott. Hosszúak a karjai, tetszetős elkapási rádiusza van. NFL-szinten is jó a sebessége, 4.5 körüli 40 yard várható tőle a combine-on. Láthatóan robbanékony, ha megtalálja a lyukat, amin keresztül kilőhet. Egész teste izmos. Okos játékos: tanulmányi konferenciaválogatott volt, középiskolában National Honor Society tag volt, ez egy olyan diákokat tömörítő szervezet, akik tanulmányi eredményeikben, vezetői képességeikben, közösségi szolgálatban és személyiségben is kiválónak bizonyulnak. Atlétikában is villogott high schoolban, ennek megfelelően hatékonyan, jó egyensúllyal fut. Nagy erőfeszítéseket tesz futás közben, szenvedélyesen és eltökélten fut.

Gyengeségek

Középső futásoknál nem igazán hatékony. Ha nem egyértelmű, hogy hol van a lyuk, akkor hajlamos késlekedni, zavarodottnak és feszültnek tűnik ekkor. Túlságosan sokszor vág kifelé. Gyakran kanyarodik ki 0 vagy kevés yardos futásokért abban reménykedve, hogy területet nyer a pálya mélységében. Az MWC-ben ez még működött, az NFL-ben ez már kevésbé valószínű. Hajlamos egyenes testtel átfutni a forgalmon, így könnyebb telibe fejelni vagy könnyebb a DB-knek őt kigáncsolni. Veszélyhelyzetekben általában nem hajtja le a fejét. Passzblokkolóként limitált tapasztalattal rendelkezik. A legtöbb játékban vagy futott vagy kimozgott a backfieldre elkapni. 216 fontos tömege so-so kategória: a combine-ra le fog fogyasztani 210-212 fontra, hogy jobb legyen a mért ideje, aztán az edzptábor kezdetére pedig 220+ fontosra próbálja meg magát felgyúrni, ez könnyen a sebessége csökkenésével járhat a következő szinten. Potenciális fumble problémái vannak: 7 fumble-je volt 2014-ben, ebből 4-et elvesztett. Karakterbeli kérdések: 2011-ben letartóztatták bolti lopásért, kis híján kirúgták, azóta nem volt balhéja. Komoly sérülés is van a múltjában: 2011-ben elszakadt az ACL-je.

Megjegyzések

Nigériai szülő gyermekeként született Londonban, 2010-ben költözött a család Marylandbe, végül aztán Texasba költzötek, odajárt középiskolába, állami bajnok volt a 4x100-as, a 4x200-as és a 4x400-as váltóval is. 2011-ben redshirtöt kapott, októberben letartóztatták, mert melegítőt lopott egy Walmartból, 5 napot volt börtönben. Marketing szakon diplomázott. 2012-ben 11 meccsen játszott, cipelésenként 6.68 yardot hozott, ami iskolarekord, Academic All-Mountain West válogatott. 2013-ban már csapatkapitány, 13 meccsen játszott, 12-szer volt kezdő, 1425 yard és 18 TD állt a neve mellett, All-Mountain West első válogatott, az Academic All-Mountain West csapatba is beválasztották. 2014-ben az alábbi iskolarekordokat állította fel: 1823 futott yard, 28 futott TD, 2358 all-purpose yard, 347 labdacipelés, 32 total TD. Az első játékos az FBS történetében aki 1800+ futott és 500+ elkapott yardot szerzett egy szezonban. All-Mountain West első válogatott, második csapatos All-American a FOX Sportsnál, a Sporting Newsnál és a USA TODAY-nél. Utolsó éves statisztikáin megakad az ember szeme, de az előző évben Kapri Bibbs 32 TD-t futott ugyanebben a konferenciában, emiatt Ajayiról is úgy vélekednek sokan, hogy inkább college-ban mintsem az NFL-ben jó futó ő. Ennek ellenére számos NFL tulajdonsággal rendelkezik (szolid sebesség, jó kezek, energikus játék). Ugyanakkor nem különleges, 4.5+ fölötti 40 yarddal és "tweener" méretekkel (kb. 215 font) rendelkező futó. A combine-on 60 yard shuttle-ben második lett, 20 yardon harmadik. Valamilyen minőségben szolgálhat egy NFL csapatot, de valószínűleg nem ő lesz a sztár igásló. Megvan rá az esély, hogy jó legyen az NFL-ben, de több jel mutat arra, hogy átlagos lesz. Lehet belőle a szegény ember Giovani Bernardja (elkapás után veszélyesebb, mint teljes munkaidős futóként), de akár egy Robin Turbin-szerű minőségi csere is. Egy futó, aki képes masszívan futni és hatékonyan elkapni. Ajayi szerepet fog kapni az NFL-ben és a megfelelő csapatban produktív is lehet, de valószínűleg sosem lesz az a játékos, aki köré építi egy NFL-csapat a futójátékát.

T.J. Yeldon 2-3. kör

T.J. Yeldon
Egyetem
Alabama
Életkor
27 (1993-10-02)
Magasság
6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg
226 lb (103 kg)

Erősségek

Megfelelő méretei vannak és további tömeg fér még rá. Gyors lábak és laza csípő jellemzi, át tud szlalmozni a védők mellett és ki is tud lőni egyenesen, helyzettől függően. Gyorsan és jól hoz döntéseket zone blockingban. Hajlékony bokamozdulataival egy lépéssel a másoik szinten találja magát, vagy akár a harmadikon. Kreatív futó, akinek van érzéke hozzá, hogy megtalálja, hogy merre érdemes elindulni. Jól olvassa, hogy hol lesz hely, türelmesen kivárja, és összehúzza magát, hogy beférjen a lyukba. Oldalirányba is könnyed a mozgása. Sok elhibázott szerelést okozott az, hogy nem találták meg ellene a megfelelő szöget. Átlag feletti elkapó. Bírja a fájdalmat, nem lassítja, ha kisebb sérüléssel kell játszani.

Gyengeségek

Kihúzza magát futás közben, könnyű célpontot biztosítva a nagy ütközéseknek. Rossz testtartással megy bele a kontaktba. Méretéhez képest csak közepes ereje van. Nem fogja benyomni a tömeget maga előtt, kevés védőn fog átjutni. Pass protectionben nem sokat tud segíteni. Nekidobja a vállát a pass rushernek, és ennyi, semmi kidolgozott blokkoló mozdulata nincs. A második vonalban hajlamos túl sokat hezitálni. Az egyetemen 576 futásból 10 fumble-t csinált, ami túl sok.

Megjegyzések

Timothy Antonio Yeldon Junior néven anyakönyvezték. Távoli unokatestvére az egykori West Virginia szupersztár, Pat White. Fantasztikus pályafutása volt középiskolában, junior évében veretlenül lett bajnok a csapatával, végzősként pedig ő lett az állam legjobb játékosa, vagyis Mr. Alabama Football, miután 2193 yardot futott, 31 TD társaságában. Jameis Winstont sikerült megelőznie a szavazáson, amit 2000 óta nem nyert meg running back. Az ország 2. legjobb futójaként tartották számon Johnathan Gray mögött, amikor szóban elígérkezett az Auburnhöz, de Gus Malzahn távozása arra ösztökéllte, hogy váltson a nagy riválishoz. 2012-ben debütált a Crimson Tide-ban, mint Eddie Lacy cseréje, és első meccsén 111 yardot futott valamint első touchdownja is összejött. Legjobb napját a Georgia ellen fogta ki a SEC döntőben (153 yard) és a Notre Dame elleni bajnoki döntőben is 100 yard fölé jutott. Freshman rekorder Alabamában, 175 futásból 1108 yarddal, és 12 touchdownnal. Másodévesen all-SEC 1. csapatos lett, immár kezdő tailbackként, 207/1235/14 volt a futás, yard, TD számsora. Végzősként csak all-SEC 2. csapatos, 194 futásból 979 yard és 11 touchdown volt a termése. Nem biztos, hogy feature backként érdemes rá tekinteni, de mindenképp megéri beruházni rá, mivel remek adottságai vannak. Mondhatjuk túlértékeltnek az Alabama szokásos elit támadófala miatt, de ez nem vesz el a képességeiből. Megfelelő rendszerben meccseket tud majd eldönteni.

Jeremy Langford 3. kör

Jeremy Langford
Egyetem
Michigan State
Életkor
28 (1991-12-06)
Magasság
6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg
208 lb (94 kg)

Erősségek

Egy futó, aki elkapót és cornerbacket is játszott a Michigan State-en. A 2013-as szezon folyamán nagyot fejlődött. Megvan a lába ahhoz, hogy elkerülje a szemetet és kivágjon a szélre. Kifelé robbanékony, üldözés során el tud szakadni a linebackerektől. 2014-es szezonját 22 db 15+ yardos futással zárta, ami az 5. legtöbb lett a kiváló futóktól hemzsegő Big Tenben. Chip blockban hatékony, megverekszik a blitzelőkkel és sikere van ellenük pass protectionben. Blokkolási és elkapási tehetsége alapján a profik között is használható 3. downon. Jó spin move, oldalirányban fürge. Az egyensúlyát kontakt után is megőrzi. Sophomore évében special-teams potenciált is mutatott.

Gyengeségek

Nem egy fizikális futó. Utolsó évében nagyon kevés szerelést tört át, minimális mennyiségű yardot szerzett kontaktus után. Extra yardot inkább úgy szerez, hogy kicsúszik oldalra a tackle-ökből ahelyett, hogy taposna a lábával. Nem elég elkötelezett a tackle-ök közötti futásoknál. Úgy tűnik, hogy inkább elnyeli az ütéseket mintsem, hogy ő osztaná. A megfigyelők szerint "bouncer" lesz a profik között, idő előtt fog elindulni kifele a futásainál. Robbanékony, de nem olyan kígyózó a mozgása, mint amit várnánk tőle.

Megjegyzések

December óta diplomás szociológus. Középiskolában az atlétikapályán sprinterként, a futballpályán futóként és strong safetyként villogott. Középiskolában, majd egyetemen is együtt játszott a jelenlegi Houston Texans elkapóval, Keshawn Martinnal. 3-csillagos recruitként iratkozott be a Michigan State-re, 2010-ben redshirtöt kapott. 2011-ben a szezon előtti edzőtáborban cornerbacknek képezték át, csere CB-ként és spacial teamben miond a 14 meccsen pályára lépett. 2012-ben a szezon előtt WR-t képeztek belőle, majd a szezon folyamán visszatették Le'Veon Bell mögé cserefutónak. 2013 hozta meg az áttörést, mind a 14 meccsen kezdőfutó volt, 292 cipelésből 1422 yardot és 18 TD-t szerzett, utóbbi a legtöbb volt a Big Tenben, a Touchdown Club of Colombus az Év Játékosának választotta a Big Tenben, az Athlon Sportsnál All-Big Ten első csapatos, zsinórban 8 meccsen futott 100+ yardot, ez iskolarekord. Végzős évében ezt a rekordot zsinórban 10 meccsel átadta a múltnak, 276 futásból 1522 yard és 22 TD jött neki össze, utóbbi iskolarekord Javon Ringerrel megosztva, pont Ringer óta az első Spartan futó, akinek zsinórban van két 1000+ futott yardos szezonja, ráadásul kettőjükön kívül csak T.J. Duckett volt ezt képes úgy teljesíteni, hogy legalább 1300 yardot futottak mindkét idényben. Phil Steele-nél All-Big Ten harmadik csapatos. A Cotton Bowlon a Baylor ellen 3 TD-t futott, ezzel Blake Ezor iskolacsúcsát állította be. Összességében zsinórban 15 konferenciameccsen futott 100+ yardot, ez FBS-rekord. Utolsó két évében összesen 40 TD-t futott, ennyit egy MSU-játékos sem ért el 2 év alatt. Langford 2013-ról 2014-re még tovább fejlődött, de ettől még nem rohan át a kontaktuson, rendszerint megállítják. Nem képes minden cipelésnél maximalizálni a yardjai számát, ezért a csapatok csupán kiegészítő futónak értékelik, aki képes 3. downokon pályára lépni. Egy NFC East megfigyelő mondta róla, hogy nem látja benne a kezdőt, csereként, illetve third down backként van jövője, de egyszerűen nem fut elég keményen ahhoz, hogy bármilyen sémában kezdő lehessen. NFL hasonmás: Donald Brown.

 www.youtube.com/watch?v=mun2hhG_ONY

David Johnson 3-4. kör

David Johnson
Egyetem
Northerh Iowa
Életkor
28 (1991-12-16)
Magasság
6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg
224 lb (102 kg)

Erősségek

Komoly kezdősebessége van. Nagy testű játékos, aki előredőlve extra yardokat hoz. Megbízható elkapó, aki mismatch a linebackerek számára. Rengeteget használták a backfieldről elindulva mint elkapó. Veszélyes irányváltásaival meg tudja változtatni a play menetét, és a vártnál nagyobb játékot kihozni egy átlagos hívásból. Remek végsebességét ki lehet használni üres területen.

Gyengeségek

Hosszúkat lép. Nem olyan fürge a lába, hogy minden alkalommal be tudjon robbanni a lyukba. Hagyja, hogy a védő rátegye a kezét, így benne szokott hagyni a futásban pár yardot. Túlságosan lelassít irányváltás előtt. Nem lát a pályán kiemelkedően jól. Imád irányt váltani, még akkor is, amikor nem lenne muszáj. Elég visszafogott játékos, kettőt nem szól. Az ereje kevés lehet a blokkoláshoz. Túl könnyű levinni.

Megjegyzések

Azon kívül, hogy 42 TD-t futott középiskolában, ő volt a legjobb kosaras a csapatban és az egyik legjobb sprinter az államban. Az Iowa Hawkeyes is hívta, de csak freshman éve után kapott volna teljes ösztöndíjat, ehelyett aláírt a másodosztályú NIU-hoz. Freshmanként 1244 all-purpose yarddal nyitott, negyedik lett az év újonca szavazáson az FCS-ben. Másodévesen 1021 yardot futott, 18 touchdown kíséretében. Juniorként 14 TD fűződött a nevéhez, 1286 futott yard mellett csapata harmadik legjobb elkapója volt. Végzősként 1553+536 yarddal zárt, összesen 19 touchdownt jegyezve. Négy meccset játszott FBS csapatok ellen, ezeken 797 all-purpose yardot jegyez. Jó napot zárt a Senior Bowl meccsen, a combine-on pedig nagyon villogott: 6 versenyszámból 5-ben is ott volt a legjobb running backek között. Tipikus harmadik downos, kiegészítő futó lehet, aki visszahordóként is hozzáteszi a magáét. Sok erőssége van, amit jól lehet használni, szóval akár második számú futó is lehet NFL szinten, jó csapatokban. Az, hogy alacsonyabb szinten edződött, nem sokat vesz el az értékéből.

David Cobb 3-4. kör

David Cobb
Egyetem
Minnesota
Életkor
27 (1993-06-03)
Magasság
5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg
229 lb (104 kg)

Erősségek

Erőteljes, kompakt futó alacsony súlyponttal. Hatékony és határozott. Finom mozgásával és kézhasználatával hibázásra kényszeríti a védőket. Arm tackle-ök ellen nem adja meg magát. 2013-14-ben a yardjai 54 százalékát kontakt után szerezte. Türelmes játékos, aki kihozza a legtöbbet a futásaiból. Méretéhez képest jó a sebessége nyílt területen. Kifejezetten jó az egyensúlya. Kevés felesleges mozdulattal, zökkenőmentesen vált irányt. Alacsonyan játszik, taposva fejezi be a futásait. Ha megérzi az end zone szagát egyből fel akarja falni.

Gyengeségek

Improvizálásban átlagos. Nem egy megállok/újraindulok típusú futó, hiányzik belőle a minőségi dinamika. Azokat a yardokat szerzi csak meg, amit tálcán kínál neki a támadófal és amit kibrusztol a kontakt után. Hiányzik belőle az oldalirányú fürgeség, amivel konzisztensen sikeres lehetne szélső futásoknál az NFL-ben. A 2014-es szezon közepén 6 meccsből 4-en volt fumble-je. Pass protectionnél nagyobb elkötelezettségre lenne szüksége. Elkapóként átlagos kezek. Hosszabb út kell neki, hogy elérje a végsebességét.

Megjegyzések

Unokatestvére Damien Wilson szintén a Minnesota játékosa. 3-csillagos recruitként választotta a Gopherst. True freshman évében 3 meccsen játszott, 10 futásból volt 57 yardja, a következő szezonban 1 futásból volt 8, 1 elkapásból pedig 3 yardja. 2013-ban lett kezdő, 1202 yardot és 7 TD-t szerzett, Amir Pinnix 2006-os produkciója óta ő az első Gopher, aki 1000+ yardot futott egy szezonban. 2014-ben iskolarekordot döntött labdacipelések (314) és futott yardok (1626) számában, az edzők és a média is All-Big Ten második csapatba választotta. Sportmenedzsment szakon diplomázott. Cobb YouTube highlightja talán untat téged, de őt a fizikálisan futó csapatokra szabták. One-cut futókra jellemző tulajdonságokkal rendelkezik, de gap sémában is tud játszani. Időt vehet igénybe, amíg a stílusával alkalmazkodik az NFL sebességéhez, de egy Cobb-féle downhill, a futásait befejező RB illik egy sok futással operáló csapatba, ráadásul nem kizárt, hogy több van benne a kiegészítőfutó szerepénél. NFL hasonmás: Stevan Ridley

Buck Allen 3-4. kör

Buck Allen
Egyetem
USC
Életkor
29 (1991-08-27)
Magasság
6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg
220 lb (100 kg)

Erősségek

Laza csípő, mely képessé teszi szűk fordulatokra, és borotvaéles bevágásokra. Minden képessége megvan ahhoz, hogy rontott szereléseket harcoljon ki. Tud szlalomozni előre, és hátra is a line of scrimmage-en, és a második vonalba. Képes megtáncoltatni üres területen a linebackereket, és a safety-ket. Kis területen is gyorsan mozog a lába, akik azt megfogva akarják levinni, nem fognak célt érni. Oldalirányú gyorsaságával a reménytelen helyzetekből is képes kihozni yardokat. Faktor a passzjátékban is, az utóbbi 2 szezonban 11,3 yardot átlagolt elkapásonként. Komoly teherbírása van, ha erre kérik, nem fog neki gondot okozni.

Gyengeségek

Futóstílusa nem olyan, mint amit a mérete sugallna. Függőleges futónak számít. Magasan van a súlypontja, nem elég jó ütemben fejezi be a futásokat. Kontakt esetén lelassít, ritkán próbálja erőből megverni a védőt. Ösztönei nem jók, nem ismeri fel a futósávokat. Többször fut bele a tömegbe, mint amennyi tolerálható lenne. Időnként határozatlan, túl sokat hezitál. Inkább letér az útjáról, és egyénileg próbál kihozni valamit a játékból, ahelyett, hogy türelmesen megvárná az üres sáv kialakulását.

Megjegyzések

Javorius Allen a becsületes neve. A nagymamája nevelte fel negyedmagával, apa figura nélkül, a bátyja korán börtönbe került.Középiskola harmadik évében eltörte a lábát, így nem játszott egy évig, de végzősként 1500 yarddal tért vissza. Tallahasse-ből költözött át Los Angeles-be egyetemre, 3 csillagos toborzottként, poszt nélkül. Külön tanár foglalkozott vele, hogy meg ne bukjon. Elsőévesen csak hat futása volt, de 2013-ban csapat MVP lett 14 touchdownnal, 135 futásból termelt 785 yardot. Juniorként all-Pac-12 első csapatos kitüntetett, 276 carry-ből 1489 yardnak és 11 touchdownnak köszönhetően, továbbá elkapással is hozzátett 458 yardot. A kevés, igazi igásló futó egyike, aki minden játékhelyzetben pályán tartható, és korrekt csere lehet, nem csak kiegészítő szerepjátékos. Remek teljesítménye ellenére kezd feledésbe merülni, mert a játék egyik elemében sem kiemelkedő, de majdnem mindent jól csinál.

 www.youtube.com/watch?v=sp4z48CtCfU

Mike Davis 4. kör

Mike Davis
Egyetem
South Carolina
Életkor
27 (1993-02-19)
Magasság
5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg
218 lb (99 kg)

Erősségek

NFL-szintű testfelépítés, ereje, robbanékonysága és mozgékonysága is elegendő ahhoz, hogy kezdő futó lehessen a profi ligában. A lyukakon gyorsan át tud futni és megvan a sebessége a nagy játékokhoz is. Türelmes megvárja a lyuk kialakulását. Jó a stiff armja és a spin moveja is, nem ijed meg, ha védővel találja szembe magát. Kontaktnál nem megy le, harcol az extra yardokért. Passzjátékoknál képes elszakadni az emberétől és first downokat szerezni elkapásból. Jó passzblokkoló, aki érti is mit és hogyan kell csinálni. 

Gyengeségek

Sérülésekkel bajlódott egész szezon során, ami kérdéseket vet fel abból a szempontból, hogy bírja-e majd a terhelést egy NFL csapatnál. Kritikus helyzetekben veszítette a labdát, labdabiztosságán mindenképpen javítania kell. A csípője kissé merev, ami limitálja oldalirányú mozgását. Néha túl hamar hajtja le a fejét és így belefut a saját blokkolójába. Az év végére kissé eltűnt, nem volt olyan hatékony játéka. A 2013-as formájához képest nagy visszaesés volt a legutóbbi éve. Passzoknál néha hajlamos a dropokra.

Megjegyzések

Bátyja, James Davis, korábbi Clemson futó, 2009-ben 6. körben vitte a Browns, de a sorozatos sérülések miatt nem sokra vitte. Atlantai család sarja, elég kemény környéken nőtt fel, már gyerekként átélt néhány lövöldözést az utcán, aztán mikor bátyja profi lett, elköltöztette onnan őket, Mike pedig egy elit középiskolai focicsapathoz került. Az ország 7. legjobb futója volt a toborzó oldalak szerint amikor elígérkezett a Floridához, hogy aztán hónapokkal később inkább a South Carolinát válassza. 2012-ben debütált, true freshmanként, 52 futással a szezonban, 275 yardért. Második évében lett kezdő, miután Marcus Lattimore távozott, és 203/1183/11-es statlapja elég impresszívnek bizonyult egy all-SEC-2. csapatos jelöléshez. Juniorként 199 futásból 982 yard és 9 touchdown fért bele sérülésekkel tizedelt idejébe, majd profinak állt. Meg kell válaszolnia azokat a kérdéseket a pályán, hogy tényleg csak az egészségügyi helyzete miatt nem ment neki annyira a játék 2014-ben vagy az előző szezonja volt kifutott eredmény. Lényegében all-down backnek is tekinthető, aki tud futni a tackle-k között és harmadik kíséletnél se kell menekíteni a pályáról, de ehhez vissza kell nyerni a korábban látott sebességét. Ha bírni fogja az ütéseket, akkor komoly NFL karrierje lehet.

Karlos Williams Sr 5-6. kör

Karlos Williams Sr
Egyetem
Florida State
Életkor
27 (1993-05-04)
Magasság
6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg
230 lb (104 kg)

Erősségek

Korábbi safety, akinek ez meg is látszik a vérmérsékletén. Magasabb és hosszabb végtagjai vannak mint egy átlagos futónak, de ez nem akadályozza meg benne, hogy hosszú vágtákat mutasson be az oldalvonal mellett. Úgy tud irányt váltani, hogy nem lassul közben. A külső zóna futásoknál egy mozdulattal üresre játsza magát. Végsebessége elég jó. Rövid passzokkal kereshető, és pass protectionben se mennek majd át rajta. Rendesen beleáll az ütközésekbe, a védő is megérzi. Igyekszik előre dőlni. Rutintalan futóhoz képest remek lábmunkája van. Be lehet küldeni a darálóba, nem akar majd kimenekülni onnan a szélre. Türelmes játékos, aki testcseleket is bevet. Nehéz leszerelni, sose áll le a lába.

Gyengeségek

Karótnyelt. Ha gyorsan szembekerül a védővel a lyuk előtt, nem tud előnyös helyzetet kialakítani. Jobban fel kell tudni mérnie, hogy mikor fog találkozni az emberrel, hogy rá tudjon készülni. Csak két évig volt futó az egyetemen. Az ösztönei néha megcsalják. Hajlamos olyan szituációkba belemenni, ami tök felesleges, így néhány rendszerből alapból kizárják. Nem harcol ki annyit elhibázott szerelést a második szinten már, mint hinnénk. Végzősként alig volt 15 yardosnál hosszabb futása. Felszedett néhány fontot a holtszezonban, ami lelassította. Kiszorította egy freshman. Körültekintően ki kell vizsgálni, hogy milyen jellem.

Megjegyzések

Testvére, Vince Williams csapattársai is volt, jelenleg a Steelers-ben focizik. Öt csillagos toborzottként választotta a Seminoles-t, a Rivals az ország 8. legjobb játékosának és a 2. legjobb safety-jének tartotta. Safety-t játszott két évig Tallahassee-ben, illetve visszahordót, mivel nem tudta kiszorítani az immár egyaránt NFL-ben szereplő Nick Moody, Terrence Brooks, Lamarcus Joyner felhozatalt. A junior éve első meccs után tették be futónak, gimiben azt is játszott ugyanis. Első carry-ből 65 yardos touchdownnal sokkolta a Nevadát. Év végére 91/730/11 került a lapjára a bajnoki címet ünneplő Noles tagjaként. Miután Devonte Freeman és James Wilder is távozott, seniorként kezdő lett, de Dalvin Cook kiszorította, így csak 150 carry jutott neki, amiből 689 yard és újabb 11 TD származott. Van egy fia és egy lánya. A combine-on 4.48-at futott 40 yardon, ami top5 teljesítmény a running backek közt. Nyomozás indult ellene családon belüli erőszak gyanújával, de nem lett belőle eljárás. Ha tavaly profinak áll, lehet full rutintalanul is hamarabb elvitték volna. Nagy várakozások után kezdi magát Wilder szintjére leépíteni. Túl nagy fejlődési lehetőség nincs benne, de hasznos kiegészítő futó lehet az NFL-ben is.

Tyler Varga 6. kör

Tyler Varga
Egyetem
Yale
Életkor
5 (2015-04-01)
Magasság
5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg
222 lb (101 kg)

Erősségek

Izmos, kidolgozott test. Akkora keze van, mint egy támadófalembernek. Elkötelezett játékos, nem sértődik meg ha fullbackként kell szerepelnie. Erőteljes lábai vannak, átfut azon, aki rossz szöget választ. Átlag feletti irányváltásai vannak és a spin move-ja is megzavarja a védőket. Hamar meg tud állni, hogy túlfusson rajta az ellenfél. A Senior Bowl edzéseken elkapásban is bizonyított.

Gyengeségek

Kicsi fullbacknek. Behúzza a fejét blokkolásnál, mindent vállból csinál. Kézhasználata pass protection közben fejlesztésre szorul. Mindent megtesz, hogy lefogja a védőt, de a nagyobb darab játékosok ellen megszenvedett a Senior Bowlon. Nincs igazi posztja, se nem fulback, se nem running back.

Megjegyzések

Svédországban született, három nyelven beszél. Édesapja, John Varga testépítő, akárcsak svéd édesanyja. Kanadában nőtt fel. Öt poszton játszott középiskolában, Kanada legjobb játékosaként választotta a Western Ontario egyetem csapatát. 2011-ben játszott a CIS-ben, ahol a legtöbb pontot szerző játékos lett és átíratkozott a neves Yale egyetemre, az Egyesült Államokba. Kitűnő tanulóként biológia, ökonómia szakon ment rá a diplomára. All-Ivy liga választott 2012-ben, meccsenként 194.2 all-purpose yardja első volt az országban, tehát visszahordásban is remekelt a RB és wildcat QB poszt mellett. 2013-ban csak 5 meccsen tudott játszani mielőtt lesérült, de ebbe belefért egy 236 futott yardos meccs a Colgate ellen. Végzősként ismét all-Ivy 1. csapatos, 26 touchdownja iskolarekord. A Senior Bowlon kapitánynak választották, és két touchdownt szerzett. A combine-on nem vett részt csak egy gyakorlatban, a Pro Day-én viszont 29 csapat jelen volt. Még nem dőlt el, hogy miképpen, de hasznos eleme lehet egy profi futball csapatnak, ha más nem, special teamben, és a futó depth chart végén. Hátsó körösként pár carry-re be lehet küldeni, hátha jól sül el, aztán kiderül, hogy van-e benne több, mint mondjuk Rex Burkheadben, aki kisebb tudással is rostert fogott kétszer. A név kötelez.

Michael Dyer 7. kör

Michael Dyer
Egyetem
Louisville
Életkor
30 (1990-10-13)
Magasság
5 ft 8 in (1.72 m)
Tömeg
218 lb (99 kg)

Erősségek

Van pro-style rutinja. Lehet futtatni a tackle-k között. Nem egy fizikális játékos, de a lábszárában van elég erő, hogy át tudjon jutni pár szerelésen az üres terület előtt. Kellően mélyen játszik, és vigyázni szokott a labdára. A nagy meccseken játszik legjobban. 153 labdacipelésből egy fumble-t vesztett Louisville-ben.

Gyengeségek

Jó blokkok nélkül nem él meg. Merev a csípője, irányváltásai lassúk, komoly testcselekre ne számítsunk tőle. Ha tömik a lyukakat, semmi kreativitás vagy hirtelen mozdulat sincs a játékában. Apró, szapora lépései vannak, így nehéz meglépni. Gyorsulása átlag alatti. Kevés yardot szerez az első kontakt után apró mérete nagyon érződik. Passzjátékban ritkán használták.

Megjegyzések

Az ESPN és a Scout.com is a legjobb futónak rangsorolta, amikor elígérkezett a Tigers-hez. Már true freshmanként ott volt Cam Newton mögött az Auburn mezében, 182 futásból 1093 yarddal segítette a Tigers-t, ezzel megdöntve Bo Jackson újonc iskolarekordját. Az Oregon elleni döntőben 22 futással 143 yard tett meg és ő lett a támadó MVP. Másodévesen 5.1 yardos átlaggal ment előre 1242 yardot és 10 touchdownnak örülhetett, meccsenként 100 yard fölött átlagolt. All-SEC 1. csapatos választott volt. A bowl meccsük előtt eltiltották ismeretlen okok miatt, 2012. január hatodikán pedig az Auburn elbocsátotta. Mivel Gus Malzahn az Arkansas State-nél lett HC, adta magát, hogy Dyer kövesse őt szülőállamába, de egy évet pihennie kellett az NCAA transzfer-szabályai miatt. A kényszerszünet alatt volt egy gyorshajtás-fegyvertartás-marijuana birtoklás kombót felvonultató ügye, amiről felvétel is készült, így mindenki jobbnak látta, ha elhagyja a csapatot. Az Arkansas Baptist College felé vette az irányt, ahol nem focizott, de a diplomához szükséges krediteket be tudta szerezni. Szóba került, hogy megy a supplemental draftra, de ki akarta javítani a hírnevén esett csorbát és maradt at NCAA-ben. 2013. augusztus másodikán beiratkozott a Louisville-re és azonnal bevethető státuszt kapott még két évre. 2013-ban csak 44 futásra tudták betenni, amin 5.1-es átlaga volt, de szezont lezáró műtétre kényszerült. Végzősként szintén nyolc meccsen volt csak jelen, lassan indult, aztán a NC State és a Florida State ellen két hét alatt repített 307 yardot négy TD-vel. Decemberben ismét oldalvonalra került, gyenge tanulmányi eredménye miatt, így véget ért amatőr karrierje és a Louisville Pro Day-re se engedték be. A combine-on súlyemelésben kiemelkedő eredménye volt. Sebessége, kezei és atletikussága alapján nem sok keresnivalója van az NFL-ben, eddig mégis remekül elboldogult a pályán. Háttere miatt majdnem biztos, hogy nem fogják draftolni, de futóként ez nem akkora érvágás a játékidőt tekintve, hiszen legutóbb Isaiah Crowell is megkapta az esélyt és élt vele, Dyernek pedig a képességeivel sose volt gond.