Prospect ismertetők


Leonard Williams 1. kör

Leonard Williams
Egyetem
USC
Életkor
29 (1994-06-20)
Magasság
6 ft 5 in (1.96 m)
Tömeg
302 lb (137 kg)

Erősségek

Kiemelkedő adottságokkal bíró falember, akinek atletikussága, ereje és karhossza is elitnek számít. A védőfal minden pontján látott akciót bizonyos ideig. Erős keze van, amivel bármelyik támadófalembert ki tudja zökkenteni, és ha egyszer megindul a backfield felé, nagyon nehéz kimozdítani a pályájáról. Ritkán tudják kitolni a lyuk elől, általában már a snap pillanatában előnybe kerül ellenfelével szemben. Sokszor több lyukat is rábíznak, amit belátása szerint támadhat, és ha levált a blokkról, akkor jó érzékkel zavarja még hátrább a futót. Testi ereje egy zone-blocker játékos ellen alapból rémisztő. Elég mélyen indul meg ahhoz, hogy az alacsony súlypontú futók se bújjanak át alatta rövid yardos helyzetekben. Akkor is játékba tud avatkozni gyorsaságának és brutális erejének köszönhetően, ha a play elején megveri az embere. Veszélyes passz siettető középen, nem egyszerű lerázni még mobilis irányítóknak sem. Hatalmas küzdő ha pass rush-ról van szó, akit ha egy-egyben hagynak, akkor át fogja magát rágni emberén. Igyekszik fejleszteni pass rush repertoárját. Sima pass rusher DE-nek is be lehet tenni ha az ellenfél sebezhető. További tömeg és izom felszedésére lehet számítani tőle.

Gyengeségek

Gyorsabban is elindulhatna a snap után. Jobban kéne figyelnie rá, hogy emelje fel a kezét, mert alig akad el benne labda. Ha futásra számít és passz jön, lassan reagál rá, hogy mi a teendő. Pass rusherként nagy terpeszben, túl magasan játszik. Bull rush-nál szintén limitálja saját hatékonyságát, hogy nem a legtökéletesebb technikát használja. Szegényesek a pass rush mozdulatai, a támadók tudják, hogy mit akar. Ha tőle távol folyik a játék, nem szakad meg. Még mindig elég nyers. Nem a tudása, hanem a fizikai adottságai miatt tart ott, ahol.

Megjegyzések

Mindhárom évében kezdő volt a Trojans-ben, DT és DE poszton is, eredetileg utóbbi posztra toborozták. Freshmanként DT posztról indulva 64 tackle és 8 sack volt a mérlege, meg is választották a Pac-12 év újoncának. Második évére DE posztra váltott, és all-Pac-12 első csapatos teljesítményt nyújtott, valamint az ESPN all-American csapatába is bekerült. Juniorként megismételte ezeket az eredményeket. Az idei draft legjobb alapanyagát szolgáltatja, hibáit könnyű összefoglalni: nincs még kiforrott játéka. Bármilyen rendszerbe be lehet illeszteni, csak az edzőin múlik, hogy mit szeretnének vele, ritka, hogy egy ekkora ember ilyen jól tudjon mozogni. Adott a potenciál, hogy NFL sztárt csináljanak belőle, csupán több edzésre és rutinra van szüksége, de akinek ilyen képességei vannak, az már karrierje elején is hallathat magáról.

 www.youtube.com/watch?v=sg17pcORq6w

Danny Shelton 1. kör

Danny Shelton
Egyetem
Washington
Életkor
30 (1993-08-20)
Magasság
6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg
339 lb (154 kg)

Erősségek

A felépítése egy kólaautomatáéra hasonlít, körülbelül olyan nehéz megmozdítani is. Természetesen széles törzsű vastag combokkal, ez segít neki a lehorgonyzásban, még kettőzéskor is. Meglepően hajlékony és koordinált a mozgása a szögletes testalkata ellenére, gyakran meg tudja bontani a kettőzést, ami megbosszulja magát a line of scrimmage-en, erre példa a három blokkolt rúgása. Erőteljes bull-rushával képes mélyen betolni a centert a zsebben és könnyen csúszik le a blokkokról, hogy elkapja a közelben tartózkodó labdacipelőt. Shelton meglepően könnyedén mozog, fantasztikus erőfeszítéseket tesz az üldözés során, képes futni mélységben és az oldalvonal felé is passz- és futójáték során is. Gyorsan észreveszi a labdát és megvan a kis területi robbanékonysága ahhoz, hogy odaérjen a labdáshoz. Megvan az ereje ahhoz, hogy legördüljön a tackle-ről, lenyűgöző momentum, mikor a labdással ütközik. Pass rush során tudatos, gyakran felugrik, hogy sáncolja a labdát a line of scrimmage-en, ha nem ér oda az irányítóhoz (ugyanakkor csak csak három leütött passza volt a UW-s karrierje alatt). Végzős középiskolás évében állami bajnok súlylökő. 3 évig kezdő, egyetemi karrierje összes meccsén játszott, nincsenek ismert sérülések a múltjában. Komolyan veszi a tanulást. Academic All-American volt 2014-ben, 1991 óta ő az első ilyen Washington-hallgató. 2012-14 között Academic All-Pac-12 válogatott volt.

Gyengeségek

Nincs olyan jó pass rusher, mint amennyire a statisztikái mutatják, a standard bull-rushnál csak egy kicsit mutat többet. Ritkán foglalja bele a repertoárjába a swim vagy a spin move-ot. Ahogy fárad úgy játszik egyre magasabban, ilyenkor ki lehet ütni a line of scrimmage-en, ha a kettőzők összehangolják az erőfeszítéseiket és nem hagyják, hogy Shelton szétválassza őket. Nagyobb figyelmet kell fordítania a cut blokkokra. A szerelési számait felfújták az üldözés során bemutatott játékai. A tömegét korlátok közé kell szorítani.

Megjegyzések

A foci- és az atlétikapályán bemutatott sikerei mellett birkózott is középsuliban. A fociban mindkét falban játszott, HS-ben csapattársa volt a New York Jets ILB-je Chris Young. 4-csillagos recruitként választotta a Washingtont, true freshman évében mind a 13 meccsen játszott, 1-szer volt kezdő. 2012-ben minden meccsen kezdő nose tackle, említésre méltó az All-Pac-12 válogatottnál, ugyanezek az állítások igazak a 2013-as szezonjára is. Végzős évében csapatkapitány, All-American első csapatos a USA Todaynél, a SB Nationnél és az AP-nél is, az egyetlen játékos ebben a szezonban, aki a futballpályán és az iskolapadban mutatott teljesítményét is All-American válogatottsággal díjazták. 2014-es számai: 93 tackle (53 solo), 16.5 TFL, 9 sack. 5 fumble-t szedett össze ebben az idényben, ezzel vezette az FBS-t. Természetesen bekerült az All-Pac-12 első válogatottba is. Sokan Vince Wilforkhoz hasonlítják, mindenesetre Sheltonnak hosszú utat kell még megtennie ahhoz, hogy igazolja az elmúlt évtized Patriots védelmeinek központi alakjával történő összehasonlítást. Tény, hogy vastag a teste, erős és meglepően fürge, így valóságos bosszúálló lehet középen. Wilforkhoz hasonlóan (aki 14 sacket szerzett a Miami-n) Sheltontól sem elvárható, hogy NFL-szinten is hozza az egyetemi sikereit pass rushban.

Malcom Brown 1. kör

Malcom Brown
Egyetem
Texas
Életkor
30 (1994-01-01)
Magasság
6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg
319 lb (145 kg)

Erősségek

Óriási fejlődést mutatott 2014-ben, draftértéke drasztikusan nőtt és a tendencia folytatódhat április végéig. Jól hajlik a csípője, elég mélyen játszik. Atletikus védő, akinek sokat javult a mozgékonysága. A szezon végén már kimondottan lelkesen játszott. Ha el tud lépni az Olineman mellől, esélytelen megállítani. Erős keze van, le tudja fogni az ellenfelét. Ha átlátja, hogy mi történik, akkor távol tudja tartani magától a blokkolókat, üresen pedig rendre megfogja a futást már a LoS környékén. Mindig a labdacipelőt figyeli, nem érdekli külső körülmény. Ha a snap után megverik, jó helyezkedéssel képes javítani. Hamar észreveszi, hogy mi fog történni és igyekszik útban lenni. Kellemetlen ellenfél, belemászik az ellenfele arcába. Túl tehetséges és atletikus ahhoz, hogy 1 ember meg tudja blokkolni egyedül.

Gyengeségek

Mérete ellenére nem kiemelkedő futás elleni védő. Alsótesti ereje csak közepes, így a kettőzéssel nehezen tud mit kezdeni. Pass rushban mindent belead első lendületből, de utána vége van. Passznál ha elsőre nem tud átmenni a falon, leáll. Kifinomultabb pass rush megoldásokra van szükség tőle. Nagyot profitálhatna ha megerősödne, mert izomból könnyebb lenne dolgoznia, mint ha elszakadásra törekszik. Keményen játszott Texas-ban, de a DT-prospectek között nem számít a nagy küzdők közé.

Megjegyzések

7 éves kora óta focizik. 5 csillagos recruitként került a Longhorns-hoz. Két évig kezdő Texas-ban. Sophomore-ként 68, juniorként 69 szereléssel zárt, utóbbi alkalommal all-Big 12 és konszenzus all-American választott is lett, majd profinak állt. Döntős volt a Bronko Nagurski és az Outland Trophy szavazásán is. 1984 óta az első Texas DT, aki vezette a csapatot sackben és TFL-ben. Nős, két kislánya van. Önkéntesként dolgozik az Adam´s Angels alapítványnál, amely olyan családokat segít, ahol rákos gyerek van. Nagyon érdekes játékos, mert az ő stílusát 30-40 fonttal könnyebb DT-k szokták játszani. Kinézetre tökéletes Nose tackle, játéka alapján egyértelműen UT. Nagyon fontos lesz, hogy ne kérjék olyanra, ami nem erőssége, mert akkor évekre a kispadon ragadhat, ha viszont fizikai erejét meg tudná növelni, akkor bármilyen rendszerben hatalmas ütőkártya lenne. Még fiatal játékos de már felelős, családos ember, szóval elvileg remek nyersanyagnak számít.

Eddie Goldman 1-2. kör

Eddie Goldman
Egyetem
Florida State
Életkor
30 (1994-01-01)
Magasság
6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg
336 lb (153 kg)

Erősségek

Széles vállai és arányos teste van. Felnőtt férfi módjára játszik futás ellen. Kiemelkedő erő lakozik a felsőtestében. Játék közben jól hajlítja a csípőjét. Az állásból valósággal kirobban, erős és befolyásos védő. Erőszakos kezeinek a segítségével védekező testtartásba kényszeríti a támadófalembereket. Képes a kezei és a mindent felölelő karjai segítségével leválni a blokkokról és utána ráugrani a labdásra. Képes 2-gap feladat ellátására a támadási ponton, mindvégig összehangoltan játszik, befolyása van a gap felett akkor is, ha jó szögből próbálják megblokkolni. Bull rusherként képes felfordítani a zsebet, 6 sacket szerzett az elmúlt két szezonban.

Gyengeségek

A megfigyelők nem tekintik teljes játékosnak az inkonzisztens pass rusha miatt. Upfield robbanékonysága elhanyagolható. Szögletes rusher, aki még nem tanulta meg, hogy hogyan érje el konzisztensen a guard vállát. Merev lábakkal támadja az irányítót, túl magasan játszik. Nincs egy olyan kedvenc moveja, amivel stabilan meg tudja nyitni a falat. A scoutok számára kérdés, hogy egy 4-3-as frontban képes-e ő robbanékony penetrátorként játszani.

Megjegyzések

A foci mellett atletizált és kosarazott high schoolban, középiskolás All-American focista, 5-csillagos recruitként választotta az FSU-t. HS-ben csapattársa volt a Florida cornerbackje Jalen Tabor. True freshmanként 10 meccsen lépett pályára, 2013-ban már 13 meccsen kezdő DE, 19 szerelés, 3 TFL és 2 sack állt a neve mellett, a szezon végén bajnok lett a Seminoles-szal. 2014-ben kezdő DT, All-ACC válogatott. A támadási ponton mutatott ereje és a blokkolról való leválási képessége miatt ő valóban megcsinálja a játékot és nem csak a helyet emészti föl, emiatt sok 3-4-es csapat tekinthet rá mint a jövőbeli potenciális nose guardja. Azonban passzsiettetésben annyira nem vitézkedik, ez korlátozhatja abban, hogy mennyire emelkedik fel a draft boardokon. A jelenlegi profik közül talán Randy Starkséhoz hasonlít leginkább a játéka.

Jordan Phillips 1-2. kör

Jordan Phillips
Egyetem
Oklahoma
Életkor
31 (1992-09-21)
Magasság
6 ft 5 in (1.95 m)
Tömeg
329 lb (149 kg)

Erősségek

Komoly test, hosszú karokkal. Atletikus alsó test ekkora emberhez képest. Tipikus 2-gap nose tackle, aki olvasni tudja a védelmet és reagál rá, nagy területet foglal el és megnyitja a területet a linebackerek számára. Ki tudja használni a hosszú karjait és ahogy megy előre a szezon, egyre jobban kezeli a kettőzést. Swim move-jával gyorsan tud átmenni az emberén, bár a Sooners ritkán kérte rá, hogy a backfieldet támadja. Sokkal kisebb súlyú embereket is üldözőbe vesz, gyorsléptűnek számít ezen a poszton. Ebből a komoly tömegből még van mit izommá alakítani és várhatóan nem fog ettől visszaesni.

Gyengeségek

Az a fajta játékos, aki képes megvillanni meccs közben többször, de közben beleszürkül a mezőnybe. Jobban kellene hajlítani a térdét, mert túl magasan van a súlypontja. Ritkán kerül pozíciós előnybe, így muszáj nekiállnia bírkózni. Veszélytelen pass rusher. Hamar ki lehet vonni a playből, nem törekszik a passzok leütésére. Megbízható bull rush sem várható tőle. Kondícióján mindenképp javítani kellene.

Megjegyzések

Kansasi legény, 5 csillagos toborzottként írt alá a Sooners-hez. Nem nagyon játszott freshmanként, második évében pedig hátsérülése volt és csak 4 meccsen volt pályán. Junior évét végigjátszotta majd bejelentkezett a draftra, annak ellenére, hogy még 2 évig maradhatott volna Oklahomában a medical redshirt éve miatt. All-Big-12 második csapatos 2014-ben. Magassága, tömege és sebessége is adott hozzá, hogy jó nose tackle legyen az NFL-ben. Tipikus run stuffer, akit be lehet tenni a 3-4 közepére, Oklahomában is azt játszotta. A maga posztján elég jó képességei vannak, ezért már a draft elején lehet rá kereslet, annak ellenére, hogy nem a NT a legvonzóbb pozíció az első körökben.

 www.youtube.com/watch?v=BNCJgNvU-Kk

Carl Davis 2. kör

Carl Davis
Egyetem
Iowa
Életkor
32 (1992-03-02)
Magasság
6 ft 5 in (1.95 m)
Tömeg
320 lb (144 kg)

Erősségek

Erőteljes védő. Kettőzés ellen is gyökeret tud ereszteni és nem adja meg magát. Számottevő fejlődést mutatott kézhasználatban 2013 és 2014 között. Képes megnyerni a párharcát a kezének köszönhetően és így sokáig tud blokkolatlan maradni. Nagy lendülettel indul el a snap után, általában előnyös helyzetet kiharcolva. Erőset tud ütni, hosszú a karja és le tud jönni az emberéről. Pass rusherként hatékony club mover. Spin move-ot is gyakran alkalmaz, hogy üresre játsza magát. Lépésről lépésre természetesen mozog. Magas játékintelligencia, ésszel megy előre.

Gyengeségek

Nehézkes a lába, a 315 fontnak azért van hatása. Sokkal kisebb hatása van a játékra, mint azt egy korán választott draftpicktől elvárják. Az elmúlt két évben minimális pass rush eredmények. Nem nagyon szeret és nem is szokott üldözésekbe belemenni. Ahogy fárad, folyamatosan csökken a teljesítménye. Ritka, hogy erősen kezdjen. Nem egy hirtelenmozgású ember, inkább belefutni szoktak.

Megjegyzések

Detroitban nőtt fel. Két évig kezdett a Hawkeyes-ban. 340 font volt freshmanként, onnan fogyott le, hogy jobban tudjon mozogni. Ugyanezen időszakban kifordult a térdkalácsa, onnan tért vissza. Mindkét szezonban all-BigTen második csapatos. Junior évében 3 csapattársa is 100 tackle fölé jutott mögötte és egyik évről a másikra 34 yardot javult meccsenként átlagosan az Iowa Defense Davis beállítása után. A Senior Bowlra is meghívták. Súlyemelésben a Combine egyik sztárja lehet. Szabadidejében dobon játszik. Iowából a DT-k is sorra érkeznek profinak, többek között Mike Daniels, Karl Klug, Jonathan Babineaux, Mitch King, Colin Cole vagy Christian Ballard is sólyomszemnek mondhatja magát. Pusztán kinézet alapján Carl Davis egy első körös prospect, de adottságai alapján lehetett volna produktívabb. Be lehet tenni 3 emberes falban középre és a szélre is, az feküdne neki leginkább, de eddig 4-3-as NT-ként járta az útját. Ha csak 2-downos játékos lesz, akkor nem éri meg túl korán kiválasztani, de mivel a maga kategóriájában kevés konkurenciával bír, így lehet rá kereslet már elég hamar.

Michael Bennett 2-3. kör

Michael Bennett
Egyetem
Ohio State
Életkor
8 (2015-04-01)
Magasság
6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg
293 lb (132 kg)

Erősségek

Remekül indul a snap után, alacsonyan van a súlypontja és mindig a pusztításon jár az agya. Mindig ő teszi rá a kezét a védőre először. Magasságához képest nagy a karfesztávolsága. Aktív és erőszakos kézhasználata a fő ütőkártyája. Meg tudja ragadni és félre tudja tolni a guardokat. Ügyesen megoldja karjai kinyújtásával, hogy ne férjenek hozzá és tisztán tudjon dolgozni az átjutáson. Képzettsége azonnal szembetűnő. Össze tudja magát húzni, hogy a legkisebb résekbe is beférjen. Folyamatosan változtatja a helyét a snapek után is, így nem egyszerű kitalálni, hogy milyen szögből kell majd megblokkolni. Szívósabban viseli a kettőzést, mint a hozzá hasonló méretű játékosok többsége. Megbízhatóan át tudja magát húzni a centereken. Játékról-játékra képes kordában tartani a párharcait. Vezéregyéniségként tartják számon.

Gyengeségek

Hullámzó a játéka, de nem azért mert nem hajt, simán elfárad néha. Hajlamos szem elől téveszteni a futót mert leszegett fejjel megy előre. Ha megállítják pass rush során, nekiáll haszontalan harcba kezdeni az ellenfél falemberével, ahelyett, hogy másfelé fordítaná figyelmét. Sok felesleges lépése van pass rush közben - főleg hogyha 3-4-es DE-ként indul. Lényegében csak a kézhasználatán múlik a pass rush sikeressége, ha nem nyeri meg a párharcot azonnal, akkor vége van - utóbbin javítani kell. Erősebb volt a junior éve mint a senior. Alsó testi ereje nem kiemelkedő.

Megjegyzések

Két évig kezdő a Buckeyes-ban. Szülei egyaránt katonák. Általános iskolásként a foci mellett Taekwondózott is 6 évig. Második éve elején csípősérülés miatt az első 4 meccset kihagyta. Juniorként lett kezdő és all-BigTen 2. csapatba szavazták - 42 szereléséből 11.5 volt negatív, 7 sack, 3 FF és 2 FR volt a mérlege. Végzős idényében bajnoki címet ünneplhetett Columbus-ban. Elhunyt csapattársa, Kosta Karageorge emlékére váltott 63-ról 53-as mezszámra. Belső pass rush-ra remekül használható prospect, akinek esze is van és fegyelmezett játékos. Értékét növeli, hogy több felállásban, több poszton és több sémában is fel lehet állítani a meccs előrehaladtával. Egy-egy gyengélkedő guardot nagyon meg tud égetni, az NFL erősebb fizikumú guardjai ellen viszont lehetnek gondjai. Nem róla fognak szólni csapata meccsei, de korrekt kezdőszintű védővé nőheti ki magát a legmagasabb szinten.

Grady Jarrett 2-3. kör

Grady Jarrett
Egyetem
Clemson
Életkor
30 (1993-04-28)
Magasság
6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg
304 lb (138 kg)

Erősségek

Alacsony, zömök felépítéséből adódóan természetes előnye van befolyásszerzéskor. Úgy néz ki, mint egy ágyúgolyó és ennek megfelelően robban ki a beállásból. Fürgesége lehetővé teszi, hogy azonnal áthatoljon a gapeken. Nagyon erős. Kezdeti lökésével nagyobb blokkolókat is képes visszaverni, lenyűgöző lendülettel szerel. Megvan a hajlékonysága ahhoz, hogy alacsonyan játsszon és elvezesse a blokkolóját a line of scrimmage-ről, snap után jól nyújtja ki a karját, következetesen belülre teszi a kezét, hogy kontrollálja az ellenfelét. Fürge és könnyed mozgása lehetővé teszi, hogy a méretéhez képest az átlagnál hirtelenebb megállásokat, újraindulásokat és irányváltásokat mutasson be, emiatt a hatótávolsága is nagyobb, annak ellenére, hogy a karja nem túl hosszú. Tudatossága nagyon jó drawk és screenek ellen, gyakran válik le a blokkokról, hogy lezárja a futók útját. Oldalirányban és mélységben is szenvedélyes üldöző. Középiskolai súlylökő bajnok (15.39 m). Tartós. Középiskolás kora óta nem hagyott ki meccset sérülés miatt.

Gyengeségek

Nyilvánvaló méretbeli korlátok, ebbe beletartozik a relatíve rövid karja is. Rá van szorulva a gyorsaságára és a befolyására ahhoz, hogy lecsússzon az önjelölt blokkolókról, de túl gyakran nyomják el a puszta méretbeli előnyük miatt. Van benne némi robbanékonyság, mikor a labdacipelőkkel találkozik, de a limitált karhossza korlátozza azt a képességét, hogy megragadja az ellenfeleit és lehúzza őket a földre. Pass rusherként keményen próbálkozik, de ritkán ér célba és túl alacsony a sáncoláshoz (csak 1-szer sikerült neki 37 kezdőként lejátszott meccs alatt). Nagy rotációban használták a Clemsonon és csupa nagyszerű sebességű játékos vette körbe.

Megjegyzések

Decemberben szerezte meg a diplomáját menedzsmentből. Súlylökés mellett nehézsúlyú birkozóként is állami bajnok volt középiskolás korában. 3-csillagos recruitként választotta a Clemsont. True freshman évében 9 meccsen összesen 61 snapet játszott, ezalatt 2 tackle-re futotta az erejéből. 2012-ben már 13 meccsen játszott, 11-szer volt kezdő, ez 49 szerelésre, 8.5 TFL-re, 2 sackre, 10 QB pressure-re 1 leütött labdára és 1 összeszedett fumble-re volt elég, említésre méltó az edzők All-ACC válogatottjánál, valamint a CollegeFootballNews.com sophomore All-American csapatában. 2013-ban 13 meccsen kezdő, 83 tackle, 11 TFL, 2 sack, 14 QB presssure és 2 összeszedett fumble volt a statisztikai adatlapján, a média és az edzők is említésre méltónak találták az All-ACC választáson. 2014-ben csapatkapitány, 13 meccsen volt kezdő, 73 szerelés, 10 TFL, 1.5 sack, 12 QB pressure, 2 kiharcolt és 1 összeszedett fumble jött neki össze. Szinte minden fórumon All-ACC első válogatottba szavazták, az Athlonnál a harmadik All-American csapatba is befért. Az edge rusher Vic Beasley kapta az országos figyelem többségét, de a Tigers legproduktívabb védőfalembere a háromszoros All-ACC válogatott Jarrett volt az elmúlt 3 évben. Felépítésre leginkább egy tűzcsapra hasonlít, de ő az egyik legaktívabb defensive tackle az országban, a 2012-es szezon (ez volt az első éve, mikor kezdett) után a Clemson edzői megosztva nekiítélték az Év Védője díjat a csapaton belül. 2013-ban még feltűnőbb számokat produkált, 2014-re kissé visszaesett részben azért, mert több figyelmet kapott, részben pedig azért, mert a Clemson gyakrabban rotálta a védőfalembereit. Jarrett alacsony, zömök teste valószínűleg kiegészítő szerepre korlátozza egy 4-3-as védelemben. Megvan a fürgesége és a természetes előnye a befolyásszerzésnél, így át tud hatolni a line of scrimmage-en, ráadásul mellette egyszerre ösztönös és szívós. Futás ellen le lehet győzni, passz ellen tud kárt okozni, de produktívnak azért nem nevezhető.

Henry Anderson 2-3. kör

Henry Anderson
Egyetem
Stanford
Életkor
-
Magasság
6 ft 6 in (1.98 m)
Tömeg
294 lb (133 kg)

Erősségek

Jól jön el a snap után, nem emelkedik fel feleslegesen. Hosszú karjaival távol tudja tartani magát a védőktől, ha 5-techniqueből indul. Szenvedélyes játékos. A konferencia harmadik legtöbb negatív yardos szerelését jegyezte. Játszott mindenféle rendszerben, és az összes poszton, amit a védőfalban lehet. Jó érzékkel teszi bele a karját a passzsávokba. Ha lehetőség nyílik a blokkolót megkerülni, kihasználja. Intelligenciája, és odaadása a csapatért nagyon fontos tulajdonság a megfigyelőknél. Egyetlen snapet sem pihen és utolsó lehelletéig üldözni fogja a backfielden lévőket.

Gyengeségek

Merev csípő, vékony és lassú láb. Futásnál ha elkapja a blokkoló, nem tapos tovább. Egy nagyobb lökéssel már az első mozdulattal félre lehet tenni. Nem elég erős, hogy a fal közepére be lehessen tenni. Túl sokat fekszik a földön. Kézhasználatán javítani kell pass rush közben. Akár egy tight end is megblokkolhatja. Sokat profitált a védősémából, ami nem az egyéni képességekre épít. Első lépésével nem valami nagy területet fed le. A sackjeit általában kibrusztolja, nem pedig hirelen mozdulataival terem ott akcióközelben.

Megjegyzések

A Rivals 27. a Scout.com 42. helyre tette a DE rangsorban, mikor felvették a Stanfordra. A foci mellett súlylökésben jeleskedett, Georgia állam bajnoka. Három évig kezdő a Cardinalban. 2012-ben all-Pac-12 második csapatos választott - a szezon második felében igencsak belelendült a játékba: 11.5 TFL és 4.5 sack is a 7. meccs után jött tőle. A legjobb tanulók egyike, politikatudomány szakra járt. Juniorként megsérült a térde, így csak 8 meccsen tudott játszani, de év végére felépült. Végzősként all-Pac-12 első csapatos válogatott, 15 TFL, 8.5 sack és pár leütött passz is összejött neki. A combine-on 20 yard shuttle-ben és 3 cone drillben is a legjobb védőfalemberek közé tartozott. Nem ő lenne az első stanfordi védő, aki túlteljesítette a benne lévő potenciált az egyetemen, de elődjei sikertelensége ellenére megérdemli az esélyt. Ha ránézünk, adja magát, hogy 3-4-es DE legyen, 7 fontot már fel is szedett a szezon vége és a combine között, de ehhez erősödnie is kell, nem csak gyarapodni. 2015-ben minden csapat szeretné a maga JJ Wattját megtalálni, Anderson nagyobb eséllyel lesz Jared Crick, de egynek az se rossz. Atletikussági limitjei miatt nem fognak korán rácsapni, de a tanulható dolgokban már élen jár.

Xavier Cooper 2-3. kör

Xavier Cooper
Egyetem
Washington State
Életkor
8 (2015-04-18)
Magasság
6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg
293 lb (133 kg)

Erősségek

Nagyon gyorsan mozog a lába, látszik, hogy középiskolában kosarazott és tight endet is játszott. Fürge oldalmozgása nagy segítség a backfield támadásakor. Aktív kezeivel le tudja rázni a blokkolókat futásnál és előnybe tudja hozni pass rush közben. Nem nagyon ad lehetőséget a támadófalnak, hogy tisztán eltalálják, állandóan mozog, így nehéz kivonni a forgalomból. Érzi a rajt pillanatát, és nagy sebességgel indul meg. Szinkronban van a kéz- és lábmunkája, így a play elején gyorsan előnybe kerül. Könnyedén tud váltani futás elleni védekezésről pass rush-ra play-action során. Játszott a fal szélén és közepén is.

Gyengeségek

Tömege nagy részét a felső teste adja, vádlijai nem túl nagyok. Meccs közben kisebbnek tűnik mozgása alapján, mint a mért adatai alapján várnánk. Nincs akkora ereje, hogy futásnál meggátolja az emberét. Ha nem nyeri meg a párharcot kézhasználattal, akkor sehogy. Az irányító támadása közben ki szokott egyenesedni. Ha meglöki egy támadófalember, nehezen tartja meg a pozícióját. Inkább kívülről kerüli az emberét pass rush közben, ritkán vág be középre. Nem hosszú a karja, így nehezebb lesz ténylegesen befejezni a szerelést.

Megjegyzések

Tacomából származik, tehát maradt államon belül az egyetemen is. Kilencedikes korában derült ki, hogy egy betegség következtében nem tud úgy tanulni mint az átlag. Fél évet a Tacoma Community College-ba járt, hogy felvegyék az egyetemre, de ott nem focizott. Redshirted éve után kirobbanthatatlan volt a csapatból, három év alatt 34 meccsen kezdett, majd profinak állt. 121 szerelés, 18.5 TFL és 13 sack volt a mérlege a Wazzu mezében. Ő volt a combine leggyorsabb védőfalembere, 40 yardon 4.86-ot ment. Mikor bejelentkezett a draftra, hatodik körre saccolták, ma már a 2. kör is realitás lehet. Elég egyszerűen behatárolható szerepkör az övé, inside rushokkal tud segíteni a csapatán, 4 emberes védőfalban, és így akár kezdővé is kinőheti magát a korai, szituációs szerepkör után.

 www.youtube.com/watch?v=dAZWXPMCz_0

Rakeem Nunez-Roches 4. kör

Rakeem Nunez-Roches
Egyetem
Southern Miss
Életkor
30 (1993-07-03)
Magasság
6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg
307 lb (139 kg)

Erősségek

Jól kapja el a rajtot snap után. Jó orra van hozzá, hogy merre megy majd a játék, így korán odaér a lyukhoz. Átlag feletti az egyensúlyérzéke és az agilitása ezen a poszton. Nem nagyon kerül földre, ki tudja használni, hogy alacsony a súlypontja, és 1-1 ellen nem fogják félretenni az útból. A snap után igen nehéz megfogni. Ha megragadják, extra energiát képes mozgósítani, hogy jobb helyzetbe kerüljön. Pass rusherként a szélre is kiér, és igyekszik gyorsan eltüntetni a zsebet. Megalkuvást nem tűrően játszik. Egy gyenge csapatban játszott, de egyetlen snapet sem pihent végig. Két rúgást is blokkolni tudott egyetemen.

Gyengeségek

Alulméretezett Nose, akinek rövidek a végtagjai. Miközben igyekszik leszakadni az emberéről, szem elől téveszti a labdát. Izomból megy előre, aztán mikor irányt kéne váltani, mert elhaladtak mellette, akkor baj van. Túl későn szánja magát rá a spin move-ra. A vonalon kell megcsinálnia a szerelést, mert nem nagyon fog visszaérni. A play-actionnel meg lehet szédíteni. Javítani kell a kézhasználatán, nagyon vállból dolgozik. A kettőzés ellen hatástalan, meg a mély blokkok ellen is. Pass rush közben jobban is összehúzhatná magát.

Megjegyzések

Belize-ben született, Dangriga városában! Alabamában járt középiskolába, 2 csillagos toborzottként írt alá a Golden Eagles-höz. Freshmanként nem sokat volt pályán, de 2012-től kezdve alapember a védőfal közepén. Juniorként két meccs után kidőlt az egész szezonra térdsérüléssel, medical redshirtöt kapott, visszatért, ő lett a védelem MVP-je a csapatban (58 szerelés, 14 TFL) és profinak állt senior szezonja előtt. Biológia szakon tanult, állatorvos szeretne lenni a foci után, nyolc kutyája van. Érdekes prospect, mivel jó és rossz tulajdonságaiból is elég sok különböző van, és nyilván nem segített a fejlődésében, hogy három év alatt három főedző és védőkoordinátor volt a Southern Miss-nél. Egyértelmű 4-3-as játékos, ha sokat akarják játszatni, de mivel csere lesz, így sub-package-ben bárhová kerülhet igazából. Harmadik nap már megérhet egy próbát, rendes gyerek, mindent megtesz majd, hogy pályára kerüljön, majd kiderül, hogy mire elég.

Marcus Hardison 3-4. kör

Marcus Hardison
Egyetem
Arizona State
Életkor
32 (1992-02-14)
Magasság
6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg
307 lb (139 kg)

Erősségek

Jól kapja el a snap pillanatát, gyors megindulásával át tudja törni a támadófalat, gyakran jut be a backfieldre. Karhosszúsága ideális. Remekül meg tudja oldani, hogy távol tartsa magától a falembereket passrush során, karjaiban gyilkos erő rejlik. Jól használja a vállait, csipőjét, hogy a fal szélén megverje ellenfelét. Kézhasználata remek. Futás ellen is nagyon jól tudja tartani a fal szélét alacsony súlypontjával. Átütő erővel ütközik. Gyorsan, folyamatosan fejlődött az egész szezon folyamán.

Gyengeségek

Ösztönös DE, aki még mindig tanulja a posztját. Nem mindig megfelelő az alapállása, amikor a fal belsejében igyekszik siettetni az irányítót, emiatt magasra kerül a súlypontja és könnyen kibillenthető az egyensúlyából. A lábai nem elég erősek, ezért a kiemelkedő futás blokkoló falemberek könnyen elsöprik az útjukból. A snap pillanatában leszegett fejjel megy előre, nem veszi észre a cut blokkokat. Inkább felsőtestből dől neki a futásblokkolóknak, mintsem a csipőjével, és a lábaival beleállva az ütközésbe próbálja kimozdítani pozíciójából.

Megjegyzések

Floridában nőtt fel, ahol gyerekként még irányító is volt mielőtt a védőfalba tették volna, állítólag messzebre tud dobni, mint bármelyik QB a Sun Devils-nél. Mikor 17 évesen felhízott 260 fontra, akkor mondták neki, hogy kinőtte az option QB szerepkört. Borzasztó tanuló volt, így kevesen érdeklődtek iránta, a Dodge City Community College színeiben folytatta aztán Kansas államban, két évig. A JuCo ligában 96 szerelése volt 7 sackkel, a Rivals 4 csillagosra lőtte be az értékét és az 5. legjobb játékosnak, aki Community College-ben játszik. Az Arizona State kereste meg elsőként, alá is írt, de 2013-ban csak 5 szerelése volt 12 meccsen. Végzősként bontakozott ki, 53 szerelés, 10 sack és egy interceptiont volt a mutatója. A combine-on nem edzett, de a Pro Day-en impesszív adatokat tudott elérni, komoly megfigyelőtábor előtt. Lényegében egy a fal közepén játszó defensive endről van szó, aki konstans nyomást tud az irányítóra helyezni, a belső pass rush értéke pedig hatalmas napjainkban. Van, aki fél tőle, hogy 1-year wonder lesz és Sutton-mintájára a rendszer tette naggyá, de ha kicsit megerősítik még az alsótestét és rutinit szerez, akkor a védőfal több pontján feltűnve okozhat zavar az ellenfélnél. Az idő előrehaladtával egyre nő az értéke.

Christian Covington 4-5. kör

Christian Covington
Egyetem
Rice
Életkor
30 (1993-10-16)
Magasság
6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg
289 lb (131 kg)

Erősségek

Alacsony, zömök testfelépítés alacsony súlyponttal és hosszú karokkal. Kezdeti gyorsasága a snap után igen jó, meg tudja osztani a gapet és a kezei is aktívak. Hamar lokalizálja a labdát, megvan benne a tudatosság, hogy tönkretegye a misdirection draw-kat és a screeneket, kezeivel igyekszik sáncolni. A Conference USA-ban túlságosan is erőteljes volt a támadófalembereknek. Ha egy ember blokkolta azt egyszerűen visszatolta a backfieldre. Alapvető ereje és a lábmunkája is jónak számít. Jó vérvonal. Édesapja Grover Covington CFL Hall of Famer defensive end. 56-osról 1-esre változtatta a mezszámát, hogy így tisztelegjen ND Kalu előtt. Kalu egykori Rice DE, 1997-ben az 5. körben draftolta az Eagles, aztán 12 szezont húzott le a ligában az Eagles, a Redskins és a Texans mezében.

Gyengeségek

NFL-szinten csupán átlagos méret és már nem sok izmot lehet rápakolni. Egyensúlyérzéke nem ideális. Túl gyakran kerül a földre cut-block miatt. Nincs meg a sebessége pályaszéli- vagy mélységi üldözéshez. Megkérdőjelezhető szintű ellenfelei voltak eddig. Alapos orvosi ellenőrzésre van nála szükség. 2014-ben a szezon felét kihagyta egy térdsérülés miatt, amit végül műteni is kellett, ezért többet nem is lépett pályára. 2013-ban egy nagy gipszkötéssel játszott a jobb karján, hogy megvédjék a sérült hüvelykujját.

Megjegyzések

Teljes neve Christian Coral Cleveland Covington. Édesapja 157 sackkel CFL-rekorder, 2006-ban a CFL történetének 28. legjobb játékosának választották. A húga Asianna jelenleg a Georgia atlétája. Vancouverben született és Kanadában is kezdett el focizni, provinciális védő MVP volt középiskolásként. 3-csillagos recruit volt, hívta az Arizona State is, de ő a Rice-ra iratkozott be kineziológia szakra. 2011-ben redshirtöt kapott. 2012-ben 12 meccsen játszott, 43 tackle, 6 sack, 10 TFL, 1 FF és 1 leütött passz került a neve mellé, Az Armed Forces Bowlon az Air Force ellen 1 sack és 2 TFL volt a mérlege, ez elég volt a USA Todaynek, hogy beválogassa az All-Bowl csapatába. 2013-ban 14 meccsen játszott, 59 szerelés, 4 sack, 14 TFL, 1 FF, 1 FR és 3 leütött passz állt a statisztikai lapján, All-C-USA első csapatos az edzőknél, 1965 óta ő az első Rice defensive tackle, akinek ez összejött. 2014-ben a Texas A&M ellen megsérült, ezért 2 meccset kihagyott, aztán visszatért, de a FIU ellen kificamította a bal térdkalácsát, amit utána műteni is kellett. Nem túl gyakori, hogy egy kanadainak Texason keresztül visz az útja az NFL-be, de ez az útvonal csak egyike a sok egyedi dolognak Covingtonnal kapcsolatban. A konstans kettőzések ellenére úgy tűnt, hogy statisztikailag hasonló szezont hozhat 2014-ben is, mint egy évvel korábban, egészen a térdsérüléséig. Novemberben műtötték, állítólag 6 hónapos a felépülési ideje. Covington egészsége kritikus szerepet fog játszani a végső drafthelyének meghatározásában, bár ő olyan sikeresnek érezte a felépülését, hogy jelentkezett az NFL Draftra, feladva így a 2015-ös szezont az Owls-szal. Covington vaskos teste és kezdeti gyorsasága érdekelni fogja azokat a csapatokat, akik belső pass rushert keresnek. Leginkább egy 4-3-as védelem 3-technique defensive tackle-jeként lehet elképzelni.

Gabe Wright 4-5. kör

Gabe Wright
Egyetem
Auburn
Életkor
31 (1992-04-03)
Magasság
6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg
300 lb (136 kg)

Erősségek

Robbanékony első lépés. Alacsony súlyponttal megy neki az embernek, így folyamatosan helyzeti előnyben van. Nem jön zavarba akkor se, ha ketten mennek rá. Ügyesen bújik be a lyukakba és folytja el a futójátékot már csírájában. Veszélyes irányváltásokkal operál pass rush közben, spin move-ja kimondottan hatékony. Úgy tűnt, hogy olvasni is tudja a védelmet, nem csak megy előre a backfield felé, ész nélkül.

Gyengeségek

Nem mindig tud megfelelő erőt vinni a játékába. Az emberről való leválásban, és a futó megtalálásában mindenképp fejlődnie kell. Ha a line of scrimmage-n túl is üldözni kell valakit, könnyen kifullad. Vannak játékok, amin túlfut és így teljesen kivonja magát belőle. Ahhoz képest, hogy végzősként nőtt a játékideje, a produkciója csökkent.

Megjegyzések

Elit defensive tackle-ként került Auburnbe, minden recruit szervezet top10-es játékosnak látta a posztján. Első évében 3 meccsen kezdett, és mindegyiken játszott. 2012-ben az utolsó 5 meccsre került csak be a kezdőbe. Juniorként lett alapember a SEC-bajnok Tigers rotációjában. Végzősként mindössze 24 szerelése volt (4.5 TFL, 1 sack), ami elég nagy visszaesés az előző évhez képest (35 tackle, 8.5 TFL), igaz 10 QB-hurry-vel odatette a magáét. Auburnben 309 után az előző évben 284 fontot írtak neki tömegnek, a combine-on ez jelentősen megnőtt ismét. A Senior Bowl egyik edzésén megsérült, de egyébként erős hetet zárt. A combine egyik legjobbja volt súlyemelésben, harmincnéggyel. Nehezen meghatározható prospect a pozíciós rangsorokban, hiszen például a tavalyi évben egy Donaldra vagy Easley-re nagy igény volt már első körben, mint belső rusher, és elvileg Wright is ebben a legjobb, de a hangsúly az elvileg szón van. Rotációs játékosként sémától függetlenül pályára lehet küldeni, a kérdés, hogy van-e benne ennél több.

 www.youtube.com/watch?v=AUOowBA3-nY