Amerikai futball szótár
| Szó | Jelentés |
|---|---|
| H-back | a fullback és az összekötő hibrid posztja |
|
Hail Mary
Szűz Mária |
az eredmény megváltoztatására irányuló utolsó, hosszú passzkísérlet a célzóna felé |
| half dollar defense | nyolc defensive back-es védelmi stratégia, igen ritkán, tulajdonképp csak Hail Mary passzok esetén alkalmazzák |
| half-sack | a labdát birtokló irányító scrimmage vonal mögötti leszerelésében segédkező játékos statisztikája |
|
Halfback
HB |
a támadók hátsó mezején (backfield) felálló futójátékos |
|
Halftime
félidő |
a második és a harmadik negyed közti szünet |
|
halftime show
félidei showműsor |
a második és a harmadik negyed közti szünetben előadott zenés/táncos program |
|
Hall of Fame
Hírességek Csarnoka |
kiemelkedően sikeres, kanonizált játékosok |
| halo | a fair catch-et jelző visszahordó "védelmi területe", az erre vonatkozó szabályt már eltörölték. A labdával visszafutni nem szándékozó játékost már 2 yardnál jobban is meg lehet közelíteni, de az elkapásban semmiképp sem lehet akadályozni |
| halves | passzfedezési séma, mikor a két söprögető a védelmi terület egy-egy felére felügyel |
|
hand punch
initial punch |
nyitott tenyerekkel, mellkas felé történő "ütőmozdulat", a (támadó-)falember blokkolási, ellenfele eltaszítására irányuló technikája |
| hand warmer pouch | kézmelegítő táska, irányító által opcionálisan hordható felszerelés |
| handoff | a labda kézből közvetlenül kézbe történő hátraátadása |
| hands team | a különleges csapategység onside rúgásokra specializálódott játékosai |
| hang time | az az idő, amit a labda a punt elrúgásától számítva a levegőben töltött |
| hangs in plant | a labda megszerzésénél hezitáló defensive back |
| happy feet | az irányító nem áll bele jól a dobásokba, hajlamos a kapkodásra |
| hard cap | az NFL fizetési sapkája, bizonyos összes fölé soha, semmi esetre sem emelkedhet az adott csapat összfizetése (a soft cap ellentéte és luxusadó sincs) |
| hard count | különleges taktika az irányító snap előtti visszaszámolásában, mellyel a cél főleg az ellenfél védőfalának beugrasztása |
|
hard hitter
kemény ütköző |
a nagy szerelésektől vissza nem riadó, de a szabályok adta keretek között mozgó védőjátékos |
| hardship waiver | plusz egy év játékengedély iskolai szinten |
| hash mark | a játékteret hosszában egy yarddal vagy széltében három részre felosztó vonal(ak) |
| hash position | a labda helye snap előtt a scrimmage vonalon |
|
HBCU
Historical Black Colleges and Universities |
történelmi fekete egyetem/főiskola, melyet 1964 előtt alapítottak néger hallgatók számára (focicsapataikat a "black college football" kategóriába szokás sorolni) |
| head bob | a center "fejbólintása", mellyel jelzi az irányítónak, hogy megy a snap |
|
head coach
HC |
a csapat főedzője, a pályán nyújtott teljesítményért felelős legfőbb személy |
|
head linesman
vonalőr |
a hét játékvezető egyike, a line judge-hoz hasonlóan a HL is a scrimmage vonalra felügyel |
|
head slap
tasli |
fejre mért ütés, 1977-ben a "Deacon Jones-szabállyal" tiltották be, addig a nyomásgyakorlók egyik fő fegyvere volt a támadófalemberek ellen |
|
headhunter
fejvadász |
agresszív, kemény ütközéseiről elhíresült védőjátékos |
| headset | a főedző által viselhető mikrofonos fejhallgató, ezen keresztül tud kommunikálni a lelátón helyet foglaló edzőivel és egy a pályán levő játékosával |
| heavy on his hands | a snap előtt kezére támaszkodó falember túlságosan előre helyezi testsúlyát |
| heavy-legged | nem atletikus, különösen a térdeinél merev falember pejoratív jelzője |
| Heisman | az év legjobb főiskolai futballjátékosának járó trófea, a legnagyobb presztízsű elismerés, amit főiskolai futballista kaphat |
|
helmet
sisak |
a játékos fejvédője, a felszerelés kötelező eleme |
|
helmet sticker
sisakmatrica |
iskolai játékosnak adható egyéni vagy csapatelismerés |
| hidden yardage | a szabálytalanságok miatt elvesztett yardmennyiség |
| high cut | hosszú lábú, de alacsony felsőtestű játékos |
| high motor guy | intenzív, minden játék során a sípszóig küzdő focista |
| high pin technique | a támadó-falember blokkolási technikája, mely során igyekszik ellenfelét egyenesben tartani |
|
high school football
prep football |
a sport középiskolákon játszott változata |
| highest point | a legmagasabb pont, ahol a levegőben szálló labda az adott játékos számára már elkapható |
| highlights | a legfontosabb momentumok összefoglalója |
| hike | a snap szinonimája, a labda scrimmage vonalról való játékba hozatala a center feladásával |
| hip snap | a snap-re való reagálás módja, technikája |
| hips and turns | a védőjátékos azon képessége, hogy hátrálásból a leghamarabb teljes sprintre tudjon kapcsolni, gyorsan váltson irányt |
| hit and quit | blokkoló támadó által elkövetett hiba, a kijelölt védőre nem figyel kellő ideig, blokkját nem tartja fenn a sípszóig |
| hitch and go | elkapási útvonalsor, az elkapójátékos a célzóna felé iramodás és bizonyos táv után hirtelen visszafordulást színlel, majd fut egyenesen tovább |
| hitch route | elkapási útvonal, a támadójátékos a célzóna felé iramodás és bizonyos táv megtétele után hirtelen megfordul és elindul visszafelé (kifelé/befelé) |
| holder | mezőnygól-próbálkozásoknál a snap-et elkapó, a labdát rúgónak letartó játékos |
|
holding
visszatartás |
az ellenfél játékosának lefogása és/vagy visszahúzása, szabálytalan megállítása |
| holdout | a profi játékos önkéntesen megtagadja a munkaadójánál való megjelenést, szerződése átdolgozásának reményében |
|
Hole
lyuk |
a futójáték falon át történő támadási irányának jelölése, a réstől (gap) eltérően a snap utáni feltételezett, támadó-falemberek által létrehozott vagy megtartott "átjáróra" utal |
| home-and-home | egymás elleni párharc oda-visszavágós alapon, előbb az egyik, majd a másik csapat otthonában |
| home-field advantage | a hazai pálya előnye |
| homecoming | iskolai tradíció, az adott intézmény végzőseinek "hazatérésére" rendezett éves ünnepség |
| hook | a középső passzvédekezési zóna, a két összekötő (TE) között, 20 yard mélységben |
|
hook and ladder
hook and lateral |
trükkös passzjáték, az átadást elkapó játékos azonnal hátradobja a labdát mögötte elfutó csapattársának |
| hook block | futásblokkolási technika, a támadó egy bizonyos ponttól, oldalirányból igyekszik elterelni a legközelebbi védőt |
| hook route | passzelkapási útvonal, a célzóna felé szaladó játékos egy bizonyos pillanatban fordul hirtelen irányítója felé vagy kifelé (az elgondolás ugyanaz, mint a curl-nél, csak itt hosszabb távolságot tesz meg az elkapó) |
| horizontal stretch | a pályát "kiszélesítő", védőjét a szélek figyelésére is kényszerítő támadójátékos |
| horse-collar | az ellenfél szabálytalan, hátulról történő szerelése meze nyakrészének megrántásával |
|
hot color
live color |
a támadójátékok hívásainál az irányítók általában színnel (és hozzá tartozó számmal) tudatják pályán levő társaikkal az aktuális taktikát, elterelésként az épp <élő színt> persze folyamatosan váltogatva |
| hot pass | gyors passz annak az elkapójátékosnak, aki egy nyomásgyakorló védő által szabadon hagyott területet igyekszik kihasználni |
| hot read | a védelmet olvasó irányító szükségmegoldása, ha passzsiettetés miatt gyorsan meg kell szabadulnia a labdától |
| hot receiver | a kijelölt védő mozgására figyelő, magát alapból passzprotektornak tettető támadó, aki az adott ellenfél nyomásgyakorlása esetén elkapóként igyekszik kihasználni a szabadon hagyott területet |
| hot route | kijelölt passzelkapási útvonal az adott védő mozgására kontrázva, ha annak az irányító elfogása a célja |
| Hotdog | feltűnést kereső díva, aki nem képes profi játékosként viselkedni |
|
HS
High School |
középiskola |
|
huddle
kupaktanács |
a következő játék taktikájának pályán történő, az adott akcióra felküldött játékosok általi közös és gyors megbeszélése |
|
hurry
siettetés |
a védőjátékos nyomásgyakorlása, hogy az irányító a lehető leghamarabb megszabaduljon a labdától, hibára kényszerítve őt |
|
hurry-up
up-tempo |
felpörgetett támadójáték, melynek egyik fő célja, hogy a lehető legkevesebb ideje legyen a védelemnek felállni és reagálni |
| hustle | óriási küzdőszellem és minden esetben sípszóig való játék |
| hybrid defense | A 3-4-es alapformációt 4-3-as felállásokkal, vagy a 4-3-as alapformációt 3-4-es felállásokkal keresztező védelem |
| hype | felhajtás, divathullám |