Bowl.hu Mock Draft 4.0

Írta: vassadi — 2014. február 26., 21:42

A combine után itt egy újabb három körös mock draft, cserékkel fűszerezve.

Bowl.hu Mock Draft 4.0

Elöljáróban két dologra hívnám fel a figyelmet:

1) Figyelembe vettem, hogy lesznek szabadügynök-piaci mozgások is, tehát akár az is előfordulhat, hogy egy adott csapat legnagyobb hiányposztjára nem érkezik draftolt játékos az alábbi szcenárió szerint; ott értelemszerűen FA-igazolással kalkuláltam.

2) Combine ide vagy oda, változatlanul a játékosok éles meccseken nyújtott teljesítménye (game tape) a fő szempont a prospectek megítélésénél.

 

1. KÖR

1/1. Houston Texans: Teddy Bridgewater, QB (Louisville)
Lehet, hogy Bortlesben nagyobb az upside, de Bridgewater a class leginkább NFL-kész irányítója, így a playoffba már idén visszavágyó Texans a Louisville QB-jának játékjogát foglalja le a draft első helyén.

1/2. TRADE - Atlanta Falcons Washington Redskinstől, St. Louis Ramsen keresztül (1/6. + 2015 / 1. kör + 2016 / kondicionális 2/3. kör): Jadeveon Clowney, DE (South Carolina)
Az Atlanta front office-ától nem idegen az agresszív draftpolitika (lásd Julio Jones trade 2011-ben), Thomas Dimitroffék pedig nem kockáztatják meg, hogy más vigye el a kiszemeltjüket, aki JJ-hez hasonlóan a jelen és a jövő Falconsának egyik meghatározó alakja lehet. Az egykori alabamai elkapóval ellentétben ráadásul Clowney nem „csak” elit prospectnek számít a posztján, hanem személyében korszakos védővel erősödik a franchise játékosokban korántsem bővelkedő atlantai defense.
St. Louisban tudják, hogy mivel a top 5-ben rajtuk kívül csupa QB-hiányos csapat tanyázik (ők már kijelentették, hogy elkötelezettek Bradford mellett), néhány helyet hátramozogva is be tudják húzni akár az első számú célpontjukat is, így nyugodtan tradelnek le extra muníciót szerezve a következő évek draftjaira.

1/3. Jacksonville Jaguars: Johnny Manziel, QB (Texas A&M)
David Caldwell és Gus Bradley talán más, kevésbé rizikós utat választana, fent a „nagy kán” azonban másképp gondolkodik - neki eltökélt célja, hogy úgymond arcot adjon a franchise-nak, Manzielnél erre alkalmasabb személy pedig nincs. Aztán hogy a pályán nyújtott teljesítménye alapján is jó befektetésnek bizonyul-e Johnny Football, az már más kérdés.

1/4. Cleveland Browns: Blake Bortles, QB (UCF)
Világos, hogy a clevelandieknek mindenekelőtt irányítóra van szükségük, és a döntéshozóknak nem is kell sokáig gondolkodniuk azon, hogy ki legyen a választott. Amint bemondja Goodell Manziel nevét, már csörren is a Browns New Yorkban tartózkodó illetékesének telefonja: a legújabb franchise QB jelöltünket Blake Bortlesnek hívják.

1/5. Oakland Raiders: Derek Carr, QB (Fresno State)
Carr nem ér top 5-ös draftjogot, de mivel a négy legjobbnak tartott irányítóból már csak ő maradt benn, és Dennis Allen főedző nem futhat neki vállalható QB nélkül egy számára „make or break” szezonnak, a fosztogatók kénytelen-kelletlen a Fresno State alumnusának kezébe adják a stafétát.

1/6. St. Louis Rams (Falconstól): Jake Matthews, OT (Texas A&M)
Greg Robinson óriási potenciállal bír, de Jeff Fisherék jobbnak látják, ha az utóbbi évek OL-mizériája után „biztosra” mennek, és inkább a Texas A&M alumnusát draftolják, akinek a játéka kiforrottabb, és nagyobb tapasztalattal is bír, mint auburni kollégája. A Matthews-famíliáról egyébként is szép emlékeket őriz Fisher; Jake Hall of Famer édesapja, Bruce a Houston Oilersnél / Tennessee Titansnél hét teljes szezonon át volt a jelenlegi Rams-főedző játékosa.

1/7. TRADE - Baltimore Ravens Tampa Bay Buccaneerstől (1/17. + 2/16. + 2015 / 3. kör): Greg Robinson, OT (Auburn)
Kezdő potenciállal bíró offensive tackle-t később is lehetne hozni, így kissé luxusnak tűnhet ez a feltrade Ozzie Newsome-éktól, de Robinson szintű tehetséget már nem húzhatnak be az eredeti draftpozíciójukban. Michael Ohertől ideje megválniuk a hollóknak, az pedig korántsem biztos, hogy Eugene Monroe-t meg tudják tartani, így a jelek szerint minimum egy új kezdő offensive tackle-re szüksége lesz a Baltimore-i franchise-nak. Flacco bizonyosan örülni fog az elit pass protectornak (bár ezen a téren még sokat kell fejlődnie az auburninek), de a komplett offense szempontjából talán még ennél is fontosabb Robinson futásblokkolásnál mutatott dominanciája (az irányító megvédése terén Monroe-ra sem lehetett panasz), elvégre tavaly Ray Rice és Bernard Pierce együtt a 3 yard/carry átlagot sem érte el.

1/8. Minnesota Vikings: C.J. Mosley (MLB, Alabama)
Nem maradt olyan QB, akit itt érdemes lenne behúzni, így ezzel a pickkel úgymond a védelem kap új irányítót. Linebacker fronton nagy a felfordulás a vikingeknél; Mosley hosszú éveken át alapember és vezér lehet a minnesotai defense-ben.

1/9. Buffalo Bills: Taylor Lewan, OT (Michigan)
Ha nem akarják, hogy Manuel a 2014-es szezonban is csak a meccsek felén legyen bevethető, akkor nem árt a támadófal jobb szélére is kompetens offensive tackle-t állítani. Lewanről már-már kezdett kissé megfeledkezni a nagyközönség, de a combine-on mindenkit emlékeztetett rá, hogy vitathatatlanul top 10-et érő talentum. Ha NFL-karrierje elején még nem is, de idővel akár helyet is cserélhet az LT posztot jelenleg birtokló Cordy Glenn-nel.

1/10. TRADE - Philadelphia Eagles Detroit Lionstól (1/22. + 2/22. + 4/22. + 2015 / 4. kör): Khalil Mack, OLB (Buffalo)
Chip Kelly-ék nem nézhetik tovább ölbe tett kézzel Mack csúszását. Philadelphiában mindenekelőtt a védelem szorul erősítésre, azon belül is óriási szükség van egy system fit kezdő edge rusherre, a Buffalo egyetem alumnusa pedig az egész class legjobb 3-4 OLB prospectje.
A Lions esetében elsősorban a cornerback és a wide receiver lehetne itt opció, de a class mélysége miatt később is tudnak mindkét posztra minőségi (kezdő)játékost hozni, így szívesen fogadják a Philadelphiából érkező extra pickeket.

1/11. Tennessee Titans: Anthony Barr, OLB (UCLA)
Ahhoz, hogy Ray Horton sikeresen installálni tudja hibrid védelmi szisztémáját, a csapatnak mindenképpen be kell szereznie egy kiemelkedő és a rendszerbe illeszkedő edge rushert. Macket elhappolta a titánok elől az Eagles, így be kell érniük Barr-ral, aki az új védőkoordinátor számára hasonló projekt lehet, mint Barkevious Mingo volt Clevelandben.

1/12. New York Giants: Zack Martin, OL (Notre Dame)
Ahogy az előző szezon is bizonyította, további átalakításokra szorul a Giants támadófala, ráadásul David Diehl visszavonulása miatt is szüksége van az egységnek egy olyan guardra, akire az első naptól fogva kezdőként számíthatnak. Martin ezen felül Diehl sokoldalúságát is pótolhatja (a futballal 33 esztendősen felhagyó veterán New York-i pályafutása alatt a centert kivéve az OL minden posztján legalább 25 alkalommal szerepelt kezdőként), elvégre az egykori „harcoló ír” egyetemi karrierje során OT-t játszott, és sokan csak rövid karjai miatt prognosztizálják őt OG posztra az NFL-ben. Ennek megfelelően egy olyan szcenárió is elképzelhető, melynek során a tavalyi első körös választott, Justin Pugh húzódik beljebb, és Martin valamelyik tackle posztot foglalja el.

1/13. St. Louis Rams: Mike Evans, WR (Texas A&M)
Lehet, hogy Sammy Watkins a class legjobb elkapója, de Chris Givens, Tavon Austin és Stedman Bailey mellé sokkal inkább egy olyan possession célpontra van szüksége Bradfordnak, mint amilyen Evans. A Texas A&M két kiválóságának draftolása teljessé teszi Bradford supporting castjét, így végképp lejárt a kifogások ideje, a kosok irányítójának muszáj bizonyítania.

1/14. Chicago Bears: Justin Gilbert, CB (Oklahoma State)
Chicagóban tavaly a futás elleni védekezés bizonyult a legproblémásabb területnek, de egy olyan divízióban, ahol évente kétszer kell szembenézni Calvin Johnsonnal vagy épp Aaron Rodgers-szel, nem árt, ha egy prémium cornert is a soraiban tud a csapat. Gilbert nem a legképzettebb CB az idei felhozatalban, de ő bír a legnagyobb upside-dal, ráadásul kiválasztása révén egy elit visszahordóval is gazdagodik a Bears.

1/15. Pittsburgh Steelers: Stephon Tuitt, DE (Notre Dame)
Jelenleg Cameron Heyward az egyetlen valamire való defensive end a csapat rosterén. Tuitt futás elleni védekezésben és pass rush-ban is komoly erősítést jelenthet Dick LeBeau védőegysége számára, egy ilyen DE-páros összeállítása után pedig már a nose tackle draft sem annyira sürgető.

1/16. Dallas Cowboys: Aaron Donald, DT (Pittsburgh)
Tavaly katasztrofális volt a Cowboys védelme, defensive tackle poszton pedig jelenleg az előző idényt teljes egészében kihagyó Tyrone Crawford a legjobb emberük - más érv nem is kell a DT pick mellett. A fantasztikus szezon után eddig remek pre-draft kampányt produkáló Donald one-gap penetratorként is sokat dobhat a dallasiak futás elleni védekezésén (példának okáért végzős idényében 28.5 negatív yardos szerelést jegyzett), pass rush potenciáljáról már nem is beszélve...

Aaron Donald1/17. Tampa Bay Buccaneers (Ravenstől): Eric Ebron, TE (North Carolina)
Tampában alighanem még legalább egy évig Glennonnal számolnak kezdő irányítóként, és ha azt akarják, hogy a másodéves QB eredményes legyen, akkor biztosítaniuk kell számára az ehhez szükséges feltételeket. Tight end poszton jelenleg csak olyan játékosok vannak rosteren, akik ideális esetben legfeljebb a depth chart második helyére pályázhatnak, így nem kérdés, hogy javítani kell a felhozatalon. Ebron sem az a klasszikus all-around TE, de a Bucs fiatal irányítójának pont egy ilyen produktív és megbízható célpontra van szüksége.

1/18. TRADE Arizona Cardinals New York Jetstől (1/20. + 4/20.): Cyrus Kouandjio, OT (Alabama)
Nem vitás, hogy Arizonában a vakoldali tackle a legfőbb hiánycikk, a class top LT prospectjei közül pedig már csak Kouandjio elérhető (amíg nincsenek konkrétumok a térdproblémáinak súlyosságával kapcsolatban, addig maradok ennél a verziónál). Arra nem bazírozhatnak Steve Keimék, hogy az alighanem még náluk is nagyobb OT-ínségben szenvedő Dolphins kihagyja az egykori alabamai offensive tackle-t, így lépniük kell, egy negyedik körös pick beáldozása pedig semmiség, ha végre sikerül franchise játékost szerezniük a támadófal bal szélére.
New York zöld felében (is) sok a hiányposzt, jól jön az extra draftjog Rex Ryanéknek, főként úgy, hogy csak két helyet kellett lejjebb menniük.

1/19. TRADE Carolina Panthers Miami Dolphinstól (1/28. + 3/28. + 2015 / 3. kör): Sammy Watkins, WR (Clemson)
A New York-iak elmélázását kihasználva cselekvésre szánja el magát a Panthers front office. A class mélysége miatt a csapatok eddig nem kapkodtak a wide receiverek után, így csúszhatott idáig Watkins. Charlotte-ban régóta halogatják egy kiemelkedő tehetség draftolását elkapó posztra, olyannyira, hogy most már nem is (csak) társat, hanem utódot kell hozniuk Steve Smith mellé/mögé. A Clemson sztárja megfelelő jelölt erre a feladatra; a draft egyik legnagyobb stealje lehet ez az üzlet.
A Dolphinsnál sem gondolkodnak sokáig a cserén, miután az elit OT prospectekről lemaradtak, és ebben a helyzetben nem igazán tudnának értéknek megfelelően hiányposztra húzni.

1/20. New York Jets (Cardinalstól): Marqise Lee, WR (USC)
A letrade miatt Ryanék elszalasztották Watkinst, így be kell érniük Lee-vel, de kétségtelenül benne is megvan a potenciál, hogy hosszú évekig első számú elkapó legyen profi csapatában is.

1/21. Green Bay Packers: Louis Nix III, NT (Notre Dame)
Ha igazak a Raji fizetési igényeiről szóló hírek, akkor vélhetően nem tudják és nem is akarják őt megtartani a sajtfejűek. Utódlását egy sokkal költségkímélőbb szcenárió útján, Nix draftolásával oldják meg, az egykori Notre Dame játékos ráadásul lényegesen nagyobb upside-dal is bír, mint a Packers korábbi 1/9-es választottja. Azt rebesgetik, hogy a wisconsiniak az eddiginél jóval atletikusabb védelmi frontot akarnak kialakítani, ami éppen ideális smokescreen „Irish Chocolate” behúzásához. Green Bay-ben is tisztában vannak azzal, hogy offense oldalon erőfutásokra specializálódott csapatokon át vezet az út az NFC trónjáig, és ilyen támadóegységek ellen Nix aranyat érhet.

1/22. Detroit Lions (Eaglestől): Kelvin Benjamin, WR (Florida State)
Régóta bosszankodnak a Lions szurkolói és valószínűleg maga Stafford is, hogy az irányítónak Megatron mögött nincs igazán megbízható második számú célpontja, de ha Benjaminból kihozza a maximumot az edzői stáb, akkor a Calvin-Kelvin páros a liga legjobb WR tandemévé válhat.

1/23. Kansas City Chiefs: Odell Beckham Jr., WR (LSU)
Jamaal Charles előtt le a kalappal a tavalyi teljesítménye miatt, de nem egészséges, ha az első számú running back jegyzi a legtöbb elkapást és a legtöbb elkapott yardot a csapaton belül. Erősítésre szorul a Chiefs WR-állománya, Dwayne Bowe túloldalán pedig pont egy Beckhamhez hasonló típusú wide receiverre van szükség.

1/24. Cincinnati Bengals: Darqueze Dennard, CB (Michigan State)
Kell a friss erő a Bengals secondary-jébe, mert Leon Hall három éven belül második Achilles-szakadásából tér vissza, Kirkpatrick játéka egyelőre csak alakulgat, a többiek pedig öregszenek. Ízlés kérdése, de Dennard éppúgy joggal pályázhat a class legjobb cornerbackje címre, mint Gilbert; 1/24-nél az ő behúzása több mint korrekt value pick.

1/25. San Diego Chargers: Jason Verrett, CB (TCU)
Tavaly az egész liga talán legrosszabb CB-osztagát alkotta a Shareece Wright, Richard Marshall, Derek Cox trió, így feltétlenül renoválásra szorul a Chargers állománya ezen a poszton. Verrett shutdown corner módjára játszott a pass-heavy Big 12-ben; ha túl tud lépni méretbeli limitáltságán, akkor az NFL-ben is hasonló szintre juthat.

1/26. TRADE Philadelphia Eagles Indianapolis Coltstól, Cleveland Brownson keresztül (2015 / 1. kör + 2015 / 3. kör): HaHa Clinton-Dix, FS (Alabama)
Chip Kelly első évében playoffba vezette az Eaglest, az előttünk álló szezonban pedig már a Super Bowlt kell megcélozni, minden más csak mellébeszélés. Nincs mire várni, az offense adott, a védelmet stabilizálni kell, de Mack draftolásával már tettek egy jelentős lépést ennek megvalósítása felé, minőségi cornerback és némi erősítés a védőfalba jöhet a szabadügynök-piacról, a safety-problémákat pedig Clinton-Dix hivatott megoldani.
Clevelandben egy év után rájöttek, hogy egy Lombardi idehozatala nem javítja fel a hasonló nevű trófea megszerzésével kapcsolatos esélyeiket, sőt... A front office megtisztítása után már lényegesen jobbak az esélyeik Alex Mack és T.J. Ward megtartására, és ha sikerül velük hosszútávú megállapodást kötni, azzal két komoly hiányposzt rögtön megoldódik. Még az ő újraigazolásuk esetén is rengeteg hely marad a fizetési sapka alatt, adott tehát a lehetőség a további minőségi erősítésre az FA-piacról, valamint draft pickekkel is kellően el vannak látva. Ebben a helyzetben Ray Farmerék nyugodtan átmenthetik ezt az első körös cetlit 2015-re (egy extra harmadik körös draftjogot is szerezve), hogy jövőre is bőven legyen majd miből építkeznie az új FO-nak.

1/27. New Orleans Saints: Kyle Van Noy, OLB (Brigham Young)
A top CB prospecteket kivitték előlük, így a front seven erősítésével próbálják megszilárdítani a passzvédelmet. Van Noy érkezésének köszönhetően Junior Galette túloldalán is lesz egy stabil pontnak számító edge rusher Rob Ryan védősorában, a BYU növendéke ráadásul coverage-ben is rendkívül jól mozog.

1/28. Miami Dolphins (Pantherstől): Morgan Moses, OT (Virginia)
Nem lehet tovább halogatni az offensive tackle picket, még ha ez enyhe reach-csel is jár. Könnyen lehet, hogy Mosesnek a profik között az RT poszt fekszik majd jobban, de ha a delfineknek sikerül Miamiba csábítaniuk az egyik top FA left tackle-t, akkor ez nem jelentene különösebb problémát, mint ahogy az sem, hogy nem valamelyik prémium LT prospect érkezett a draftról.

1/29. New England Patriots: Timmy Jernigan, DT (Florida State)
Az előző szezonban a DT poszt bizonyult a leggyengébb láncszemnek a Patriots gépezetében, ezt a problémát oldhatja meg a bajnok Florida State védőegységének egyik alappillére.

1/30. San Francisco 49ers: Lamarcus Joyner, DB (Florida State)
A szélre megvannak az embereik cornerback poszton (de akár egy top szabadügynököt is szerződtethetnek), Joyner pedig tökéletes nickel corner lehet. A legtöbb klub esetében komoly reach-nek számítana első körös draftjogot adni egy ilyen játékosért, de ha egy csapatnak olyan kerete van, mint a Ninersnek, az megengedheti magának ezt a luxust.

1/31. Denver Broncos: Kony Ealy, DE (Missouri)
Az elfaxolt Dumervil pótlására hozott Shaun Phillips bevált Denverben, de ő sem lesz már fiatalabb, így a coloradóiaknak hosszú távú megoldás után kell nézniük. Jack Del Rio nem épp klasszikus 4-3-as védelmi sémája kedvezhet a kissé tweenernek tűnő ex-Mizzou pass rusher számára.

1/32. Seattle Seahawks: Troy Niklas, TE (Notre Dame)
Amaro is elérhető még, de Pete Carrollék az in-line tight endként jóval nagyobb tapasztalattal rendelkező egykori Notre Dame játékost választják. Zach Millertől a magas fizetése miatt valószínűleg elköszönnek, így jól jön a Seahawksnak egy olyan TE, aki nem csak elkapóként veszélyeztet, hanem futás- és passzblokkolásban is megfelelő támogatást tud nyújtani, és elnézve a csapat WR-felhozatalát, elkél (főként a red zone-ban) egy ilyen méretű (6-6, 270) célpont a Darrell Bevell koordinálta támadóegységben. Reach, de a bajnok megteheti.

Troy Niklas2. KÖR

2/1. (33.) TRADE Jacksonville Jaguars Houston Texanstól (2/7. + 4/14.): Dee Ford, DE (Auburn)
A második kör elején több olyan csapat is van, amely edge rusher hiánnyal küzd, így David Caldwellék inkább odaadják a Eugene Monroe-ért kapott negyedik körös picket a csoportrivális Texansnak, csak hogy biztosan övék legyen a kiszemelt passzsiettető játékjoga. Gus Bradley főedző és stábja a Senior Bowlon már alaposan szemügyre vehette Fordot, és bizonyára konstatálták, hogy egy ilyen speed rusher pont megfelelne a LEO posztra, ahol még az sem jelent problémát, hogy klasszikus 4-3-as defensive endnek igencsak alulméretezett az egykori auburni védő.

2/2. (34.) TRADE New England Patriots Washington Redskinstől (2/30. + 3/29. + 4/30. + 2015 / kondicionális 3/4. kör): Jace Amaro, TE (Texas Tech)
Az utóbbi években jól bevált(?) letrade helyett Bill Belichick ezúttal a felfelé cserélés mellett teszi le a voksát. Tavaly a Hernandez-affér lényegében kiszolgáltatott helyzetbe hozta a Patriots offense-t, de Amaro draftolásának köszönhetően a hazafiak támadóegysége visszatérhet korábbi koncepciójához. Feltéve persze, ha Gronkowski nem csak fél szezonokat lesz képes játszani.
A Redskins főbb hiányposztjaira itt vagy nem tud értéknek megfelelően húzni, vagy az adott poszt mélysége miatt később is szerezhet minőségi játékost, első körös draftjog hiányában pedig egyébként is jól jönnek az extra pickek, így a fővárosiak elfogadják Belichick ajándékkosarát.

2/3. (35.) Cleveland Browns: Jordan Matthews, WR (Vanderbilt)
Josh Gordon mellé leginkább egy rövid és közepes útvonalakon jól használható, jó route-futó possession WR kell második számú elkapónak, és az SEC történetének legproduktívabb wide receivere - akit mellesleg rokoni szálak fűznek Jerry Rice-hoz - megfelel ezeknek a követelményeknek.

2/4. (36.) Oakland Raiders: RaShede Hageman, DT (Minnesota)
Oaklandben hagyománya van a workout warriorok és boom or bust prospectek draftolásának; a fosztogatók az idei évben Hageman kiválasztásával viszik tovább ezt a tradíciót. A Raiders teljes tavalyi kezdő védőfala a szabadügynök-piacra tart, így komoly erőforrásokat kell áldozni a védelmi front megerősítésére. Tény, hogy a Minnesota egyetemről érkező defensive tackle behúzásával nem kis rizikót vállalnak, de ha ki tudják hozni belőle a maximumot, akkor kiváló játékost kaphatnak three-technique posztra.

2/5. (37.) Atlanta Falcons: Antonio Richardson, OT (Tennessee)
Egy 100 milliós franchise QB sokkal jobb védelmet érdemel annál, mint amit tavaly művelt a Falcons támadófala pass protection címszó alatt. Az atlantai front office még a második kör elején is jobbnál jobb alternatívák közül válogathat, ha az OL-t akarja ráncba szedni, bár ez a csapatrész jelenlegi játékosállományát is minősíti. Richardson személyében kezdő kaliberű offensive tackle siet Ryan közlegény megmentésére, és a Steven Jackson vezette RB corps is tárt karokkal fogadja a 336 fontos monstrumot.

2/6. (38.) Tampa Bay Buccaneers: Brandin Cooks, WR (Oregon State)
Ráfér az erősítés a Bucs WR-állományára részben Mike Williams pályán kívüli dolgai miatt, de leginkább azért, mert jelen állás szerint Chris Owusu a csapat harmadik számú elkapója. Ebron első körös kiválasztása után a tavalyi Biletnikoff-díjas személyében egy villámgyors, YAC-ben erős slot receiver érkezik Tampába, aki a pálya szélén is bevethető.

2/7. (39.) Houston Texans (Jaguarstól): Trent Murphy, OLB (Stanford)
Kockázatos pick, ha azt vesszük alapul, hogy az utóbbi évek nevesebb Stanford edge rushereinek nem termett babér az NFL-ben, és Murphy játékában is vannak szembeötlő hiányosságok. Az FBS tavalyi sackkirályának azonban lesz egy óriási előnye, ami földijeinek, Thomas Keisernek és Chase Thomasnak nem adatott meg, méghozzá az, hogy J.J. Watt játszik előtte, ennek a ténynek a hatására pedig a Texans illetékesei is könnyebben szánják el magukat a Murphy draftolásával járó kockázat vállalására.

2/8. (40.) Minnesota Vikings: Zach Mettenberger, QB (LSU)
Őszintén szólva nem gondolom, hogy Mettenberger sokkal többre lenne hivatott a profik között, mint az utóbbi évek NFL-be eljutó egykori LSU-irányítói (igen, JaMarcus Russellt is beleértve), de a vikingeknek ezen a ponton már muszáj lépniük QB ügyben.
A többi, itt szóba jöhető irányító közül Garoppolo nem igazán illik Norv Turner rendszerébe, ahogy McCarron sem, mellesleg ami utóbbit illeti, nagy hiba lenne a Vikings vezetőségétől, ha Ponder után egy olyan QB-val próbálkoznának, akinél potenciál szempontjából a game manager szint jelenti a felső határt.

2/9. (41.) Buffalo Bills: Xavier Su’a-Filo, OG (UCLA)
Az egyik top OT után jöhet a class egyik legjobb offensive guard prospectje mint egy év késéssel megtalált Levitre-utód, és kész is a potenciálisan elit támadófal.

2/10. (42.) Tennessee Titans: Tre Mason, RB (Auburn)
Chris Johnson kirúgását szinte már tényként lehet kezelni, Shonn Greene pedig egyedül nagyon kevés, így új feature back után kell nézniük a titánoknak, amit reményeik szerint Mason személyében meg is találnak.

2/11. (43.) New York Giants: Ryan Shazier, OLB (Ohio State)
Ideje belátni, hogy linebackerek is kellenek ehhez a játékhoz. Shazier ezen a ponton ráadásul már kimondottan jó value picknek számít, már csak emiatt is vétek lenne őt kihagyni egy olyan együttesnek, melyben mindhárom LB-poszt upgrade-ért kiált. Az egykori Buckeye kiválasztásával megvan az új Will a védelemben, aki Tom Coughlinék reményei szerint egyúttal a defense motorja is lesz.

2/12. (44.) St. Louis Rams: Calvin Pryor, FS (Louisville)
Érdemes volt türelmesen várni, nem sokkal a második kör közepe előtt első körös talentumot tudnak kihalászni Jeff Fisherék az egyik legnagyobb hiányposztjukra.

2/13. (45.) Detroit Lions: Kyle Fuller, CB (Virginia Tech)
1/10-nél a class egyik elit cornerbackjét is elvihették volna, de Fuller ugyanúgy azonnali kezdő potenciállal bír, és mellette még egy top elkapó játékjogát is lefoglalta a Lions, így tehát bejött a letrade.

2/14. (46.) Pittsburgh Steelers: Allen Robinson, WR (Penn State)
Emmanuel Sanderst pótolandó szükségük van az acélvárosiaknak egy második számú elkapóra, Robinson draftolásával pedig a várva várt magas, fizikális possession receiver is megérkezik, ami úgy kell a red zone offense-nek, mint egy falat kenyér.

2/15. (47.) TRADE Green Bay Packers Dallas Cowboystól (2/21. + 4/21.): Austin Seferian-Jenkins, TE (Washington)
Finley kilátásai rendkívül bizonytalanok, James Jones távozása esetén pedig a WR-sor egyik fontos láncszemét is elveszítheti a Packers, így a védelem foltozgatása mellett Rodgers fegyverarzenáljának bővítése is abszolút indokolt. Két potenciálisan TE needes csapat, a Jets és a Cardinals is sorra kerül nem sokkal a sajtfejűek eredeti draftpozíciója előtt, ezért van szükség a feltrade-re.

2/16. (48.) Tampa Bay Buccaneers (Ravenstől): Gabe Jackson, OG (Mississippi State)
Nicks egészségi állapota kérdéses, de még ha játékra alkalmasnak is találtatik az egyébként kiváló bal oldali guard, a túloldalon Davin Joseph a támadófal leggyengébb pontjának számít, így mindenképpen érdemes egy kezdő kaliberű OG-be invesztálni ezt a draftjogot. A Bucs tehát attól függetlenül, hogy védelmi beállítottságú főedzőt szerződtetett, harmadik korai pickjét is arra használja fel, hogy ideális supporting castet alakítson ki Mike Glennon (vagy egy jövőre érkező új QB) számára; az edge rusher kérdést az FA-piacon keresztül oldják meg.

2/17. (49.) New York Jets: Jeremiah Attaochu, OLB (Georgia Tech)
Remek dolog a ligaelit 3-4-es védőfal, de kell valaki, aki a szélről is képes folyamatosan nyomást helyezni az ellenfél irányítójára. Attaochu játéka egyelőre igencsak egysíkú, karrierje elején leginkább pass rush specialistaként képzelhető el, de Rex Ryan majd komplett OLB-t farag belőle.

2/18. (50.) Miami Dolphins: Ka’Deem Carey, RB (Arizona)
Bárhogy is variálnak a Miller - Thomas RB-tandemmel, nem akar működni a dolog; a Dolphins támadóegységének szüksége van egy igazi all-down backre. A (vélt) megoldás az NCAA 2012-es rushing leaderének személyében érkezik.

2/19. (51.) Chicago Bears: Scott Crichton, DE (Oregon State)
A Bears pass rush problémáinak rövidtávon történő megoldásához elengedhetetlennek tűnik egy bizonyított edge rusher beszerzése a szabadügynök-piacról, az újonc évében inkább csak szituációs játékosként használható Crichton draftolásával pedig arról próbálnak gondoskodni Phil Emeryék, hogy az elkövetkező években se kelljen nehézségekkel küzdeniük DE poszton.

2/20. (52.) TRADE Cleveland Browns Arizona Cardinalstól (3/7. + 4/6. + 4/27.): Carlos Hyde, RB (Ohio State)
Miután a Dolphins is elvitt egy futót, és a Browns következő választásáig több RB-hiányos csapat is sorra kerül, a clevelandi front office a feltrade mellett dönt. Ebben a csoportban pont ideális lesz Mike Pettine alakulata számára egy Hyde-féle fizikális running back, mellesleg a korábbi Ohio State játékos kiválasztásával hazai „terméket” draftolnak a barnák.

2/21. (53.) Dallas Cowboys (Packerstől): Ed Reynolds, FS (Stanford)
A Cowboysnál már az előző offseasonben is égető neednek számított a safety; a tavalyi harmadik körös választott, J.J. Wilcox talán beválik strong safety-ként, Barry Church-re azonban kár lenne alapozni a másik pozícióban. Reynolds itt nem épp a legjobb value pick, de a kényszer nagy úr.

2/22. (54.) Detroit Lions (Eaglestől): Chris Borland, LB (Wisconsin)
Detroitban nem számít kimondottan neednek a linebacker (ha DeAndre Levy hozni tudja tavalyi formáját), de legfőbb megmaradt hiányposztjukra (free safety) itt nem tudnak igazán jó értéket vinni. Borlandet sokan lehúzzák, de a Lions stábja ezzel nem törődik, ők a wisconsini védelem playmakerének kiválasztásával valódi nagybetűs JÁTÉKOSt draftolnak. Ilyen védőfal mögött Borlandnek nem kell tartania a nemezisének számító blokkoktól, igazi tackle-gyár lehet a gyenge oldalon.

2/23. (55.) Cincinnati Bengals: Jimmy Garoppolo, QB (Eastern Illinois)
Három év alatt produkált harmadik playoff-malőrjét követően ideje, hogy komolyabb versenytársat kapjon Dalton. A class legjobb végzős irányítója tökéletesen megfelel a contract yearbe lépő QB motiválására. A Bengalsnak nincsenek égető hiányposztjai, így nyugodtan megtehetik, hogy ennyire korán draftolnak olyan játékost, aki ideális esetben legfeljebb megbízható backup lesz náluk.

2/24. (56.) San Francisco 49ers (Chiefstől): Jimmie Ward, SS (Northern Illinois)
Whitner pótlására érkezik a Northern Illinois safety-je, aki ráadásul nem is csak egy szimpla big hitter; coverage-ben is remekül helytáll, akár slot receiverek ellen egy-az-egyben is.

2/25. (57.) San Diego Chargers: David Yankey, OG (Stanford)
Alakul a Chargers támadófalának renoválása; Yankey érkezésével az OL jelenlegi leggyengébb láncszemének, Jeromey Clary-nek a helyét is új ember veheti át.

2/26. (58.) New Orleans Saints: Travis Swanson, C (Arkansas)
Brian De La Puente a szabadügynök-piac egyik legkeresettebb centere lehet, így a szorult cap helyzetben lévő Saints stábja inkább a drafton próbál új embert találni a támadófal közepére. A class legjobbja épp megfelel.

2/27. (59.) Indianapolis Colts: Bradley Roby, CB (Ohio State)
A Coltsnak bőven van helye a fizetési sapka alatt arra, hogy visszaigazolja első számú cornerét, Vontae Davist, de még ha ez meg is történik, akkor sem árt némi vérfrissítés a secondary-ben, főleg ha egy sokak által jóval előrébb várt játékost tudnak behúzni a posztra a második kör végén.

2/28. (60.) TRADE Miami Dolphins Carolina Pantherstől (3/17. + 3/28.): Marcus Roberson, CB (Florida)
Ismét egy komolyabb csúszásban lévő CB megy ki, ezúttal a feltradelő Dolphins választása révén. A csapat tavalyi három legfoglalkoztatottabb cornerbackje közül kettőnek (Brent Grimes, Nolan Carroll) lejár a szerződése, míg a harmadiktól (Dimitri Patterson) vélhetően megválnak 5 millió dollár feletti cap száma miatt. Egy évvel ezelőtt a draft második és harmadik körében is hoztak egy-egy játékost a posztra, illetve gyaníthatóan a szabadügynökök közül is célba veszik a delfinek az egyik top CB-t, de még így is jól jön a draft legtehetségesebb ex-Gator cornerének jelenléte.

2/29. (61.) San Francisco 49ers: Davante Adams, WR (Fresno State)
Boldinnal valószínűleg sikerül szerződést hosszabbítania a csapatnak, de ettől még a jövőt biztosítani kell WR poszton. Derek Carrt - kis túlzással - már naggyá tette Adams, Kaepernick is örülni fog egy ilyen játszótársnak.

2/30. (62.) Washington Redskins (Patriotstól): Donte Moncrief, WR (Ole Miss)
A sebesség volt talán a leginkább kérdéses faktor Moncrief esetében, erre - 221 fontos súllyal - a harmadik legjobb 40 yardos időt futotta a combine-on az elkapók között. A Redskins passzjátékának rendbetételéhez megbízható célpontok is kellenek, az Ole Miss neveltje pedig (minimum) korrekt második számú receiver lehet a profi ligában.

2/31. (63.) Denver Broncos: Jarvis Landry, WR (LSU)
Ilyen jó receiver classban ilyen rossz combine eredményekkel nem nehéz ekkorát csúszni, de John Elwayék tudják, hogy az LSU színeiben remeklő Landry kiválasztásával kezdő kaliberű elkapót (és potenciális stealt) húznak a második kör majdnem legvégén.

2/32. (64.) Seattle Seahawks: Jack Mewhort, OT (Ohio State)
A Seahawks egy olyan támadófallal is Super Bowlt tudott nyerni, mely a maga nemében bőven a liga alsó felébe tartozott, de Russell Wilson és a futók is méltányolnák a hatékonyabb támogatást az offenzív front részéről. A regnáló bajnok Mewhort személyében egy, a csapat támadófilozófiájához látszólag éppen ideális jobb oldali tackle-t draftol a lejáró szerződésű Breno Giacomini pótlására.

Jack Mewhort3. KÖR

3/1. (65.) Houston Texans: Shayne Skov, ILB (Stanford)
A második körös pass rusher pick után az ILB-hiányt akár Brooks Reed belülre tolásával is meg lehetne szüntetni, Romeo Crennel számára azonban túlságosan is vonzó a Cushing-Skov belső linebacker páros jövőképe. Az utóbbi években mindkét játékosnak kijutott a komoly sérülésekből, így biztosítéknak még mindig ott van Reed.

3/2. (66.) Washington Redskins: Victor Hampton, CB (South Carolina)
Az utóbbi években remek defensive backeket „gyárt” a South Carolina; Hampton a Gamecocks következő ilyen játékosa a sorban. Lehet, hogy a profik között inkább safety-ként lesz jövője, de a Redskinsre ezen a poszton is ráfér az erősítés.

3/3. (67.) Oakland Raiders: Bruce Ellington, WR (South Carolina)
Kosarasokat tight endnek szokás az NFL-be vinni, az oaklandiek azonban nem követik a divatot, ők kosaras elkapót draftolnak (Ellington a Gamecocks point guardja volt). Harmadik körös draftjogát tehát Carr fegyverarzenáljának bővítésére használja fel a Raiders.

3/4. (68.) Atlanta Falcons: C.J. Fiedorowicz, TE (Iowa)
Levine Toilolóból korrekt elkapó tight end lehet, de sose baj, ha van egy olyan TE is a rosteren, aki kimeríti a complete package fogalmát. Fiedorowicz egyetemi szinten sohasem szállított megdöbbentő statisztikákat (teljes college karrierje során sem érte el az 1000 elkapott yardot), de jóval nagyobb potenciállal bír annál, mint amit a számai mutatnak.

3/5. (69.) New York Jets (Buccaneerstől): Cyril Richardson, OG (Baylor)
A Jets nem áll túl fényesen OG fronton; a Baylor korábban sokak által első körbe várt játékosa azonnali megoldást jelenthet az egyik guard pozícióban.

3/6. (70.) Jacksonville Jaguars: Bishop Sankey, RB (Washington)
Idén már minden bizonnyal lezárul Jacksonville-ben a Maurice Jones-Drew éra, így a vélt franchise irányító mellé új feature backet is találniuk kell a jaguároknak. Sankey már az egyetemen is igazi workhorse volt; a Jaguars stábja bízik abban, hogy hasonlóképp bírja majd a terhelést a profik között is.

3/7. (71.) Arizona Cardinals (Brownstól): Trevor Reilly, OLB (Utah)
John Abraham tavaly remek szezont futott Arizonában, de rajta kívül nincs legitim edge rushere a Cardinalsnak, és ő is benne van már a korban, így a csapatnak találnia kell valakit, aki hosszútávon is megoldást jelenthet OLB poszton. Az életkor Reilly esetében sem tartozik épp a pozitívumok közé (26 évesen lesz NFL-újonc), de ezen a ponton ő a legkézenfekvőbb választás Todd Bowles védőegységébe.

3/8. (72.) Minnesota Vikings: Keith McGill, CB (Utah)
Xavier Rhodes személyében már van egy nagydarab kezdő cornerbackje a Vikingsnek, és McGill draftolásával a túloldalra is egy hasonló stílusú játékos kerül. Kellenek is ebbe a csoportba az olyan CB-k, akik fizikálisan fel tudják venni a versenyt Calvin Johnsonnal, Brandon Marshall-lal, Alshon Jeffery-vel (és Kelvin Benjaminnal)...

3/9. (73.) Buffalo Bills: Christian Jones, LB (Florida State)
Jones a Florida State-en játszott Mike és Will poszton is, valamint a tavalyi hibrid sémában rush linebackerként is szerepelt. Jim Schwartz védőkoordinátori kinevezésével a Bills defense bizonyára eltolódik a Pettine-féle nem pozíciós védelemből egy klasszikusabb 4-3-as szisztéma felé, de még így is nagy hasznára válhat a csapatnak egy olyan sokoldalú linebacker, mint Jones.

3/10. (74.) New York Giants: Bashaud Breeland, CB (Clemson)
Jelenleg Prince Amukamara az egyetlen biztos pont a Giants CB-sorában - nem kell különösebben ecsetelni, miért tarthatatlan ez az állapot.

3/11. (75.) TRADE Green Bay Packers St. Louis Ramstől (3/21. + 5/21. + 6/21.): Terrence Brooks, FS (Florida State)
Kritikus pont volt a Packers védelmében a free safety, így a sajtfejűek feltradelnek, és elviszik a csoportrivális elől az egyetlen megmaradt játékost a poszton, aki még második napi draftjogot ér.

3/12. (76.) Detroit Lions: Weston Richburg, C (Colorado State)
Lassan időszerűvé válik megtalálni Dominic Raiola utódját. A veterán center 2014-re még aláírt Motor City-ben, így Richburgnek nem kell egyből a mélyvízbe ugrania, lesz egy éve tanulni rutinos kollégája mögött.

3/13. (77.) San Francisco 49ers (Titanstől): Marcus Martin, C (USC)
Jonathan Goodwin szerződése lejár, és még ha vissza is tér a Ninershez, ő sem mai gyerek már, így a Detroithoz hasonlóan a közeljövőben Jim Harbaugh együttesének is be kell újítania center poszton. Az államon belülről, Los Angelesből érkezik a remélt hosszútávú megoldás.

3/14. (78.) Dallas Cowboys: Chris Smith, DE (Arkansas)
DeMarcus Ware és Anthony Spencer dallasi jövője is bizonytalan; Jerry Jones az alma materéről hozza az utánpótlást.

3/15. (79.) Baltimore Ravens: Martavis Bryant, WR (Clemson)
Nem Watkins az egyetlen clemsoni elkapó az idei classban, aki komoly pro potenciállal bír. Tavaly nagyon hiányzott a Ravens támadójátékából egy igazi possession célpont, a 6-4 magas Bryant draftolásával már ezt sem kell nélkülöznie Flaccónak.

3/16. (80.) New York Jets: Deone Bucannon, SS (Washington State)
Egyik safety posztot sem lehetett a Jets erősségei közé sorolni az előző szezonban, Bucannon érkezésének köszönhetően most egy igazi hard hitterrel bővül a New York-iak secondary-je.

3/17. (81.) Carolina Panthers (Dolphinstól): Billy Turner, OT (North Dakota State)
Ha a Panthers túl akarja szárnyalni előző idénybeli teljesítményét, akkor a visszavonuló Jordan Gross helyére mindenképpen instant impactet jelentő játékost kell hozni, de jobb oldali tackle posztra sem árt Byron Bellnél biztosabb megoldást találni.

3/18. (82.) Chicago Bears: Anthony Johnson, DT (LSU)
A Bears védelmi frontjának stabilizálásához DT poszton is szükség lesz új játékosokra, a Freak becenévre hallgató LSU alumnus pedig - ha újoncként nem is, de - hosszútávon alapemberré válhat a chicagói védőfalban.

3/19. (83.) Cleveland Browns (Steelerstől): Antone Exum, DB (Virginia Tech)
Exumot előbb ACL-, majd bokasérülés hátráltatta végzős idényében (mindössze három meccsen lépett pályára), előtte viszont az FBS legjobb defensive backjei között tartották számon. Cornerback az eredeti posztja, de lehet, hogy az NFL-ben free safety-vé konvertálják - bárhogy is, a Brownsra mindkét pozícióban ráférne az erősítés.

3/20. (84.) Arizona Cardinals: Jeremy Hill, RB (LSU)
Mathieu tavalyi draftolása után ezúttal is beíratnak egy ex-LSU-játékost a Patrick Peterson Javítóintézetbe. Hill csak a karakterproblémái miatt csúszhat a drafton, képességei alapján akár az egész class legjobb running backje is lehet. Ariansék nagyon hangoztatják, hogy RB fronton Andre Ellingtonra akarnak alapozni, aki change-of-pace opciónak tényleg első osztályú, de az NFC West kőkemény védősorai ellen szükség van egy igazi downhill runnerre.

3/21. (85.) St. Louis Rams (Packerstől): Will Sutton, DT (Arizona State)
Sutton remek junior idényét követően csalódást keltő végzős évet produkált, ezzel párhuzamosan pedig a draftértéke is alaposan visszaesett. Elképzelhető, hogy a profik között csak szituációs szerepkörben lehet rá számítani, de ha így beválik, már azzal is sokat profitálhat a Rams.

3/22. (86.) Philadelphia Eagles: Terrance Mitchell, CB (Oregon)
Kell az upgrade cornerback poszton, így Chip Kelly Philadelphiába invitálja egykori játékosát.

3/23. (87.) Kansas City Chiefs: Ego Ferguson, DL (LSU)
Tyson Jackson szerződése lejár, jöhet a pótlására egy másik ex-LSU defensive lineman.

3/24. (88.) Cincinnati Bengals: Dominique Easley, DL (Florida)
Cincinnatiben sohasem lehet elég védőfal-ember, ráadásul Michael Johnson szinte biztosan elhagyja a csapatot. Paul Guenther egy verszatilis pass rushert kap a kezei alá Easley személyében, aki remélhetőleg egészséges is tud maradni.

3/25. (89.) San Diego Chargers: Craig Loston, SS (LSU)
Be lehetne újítani egy átlagon felüli kezdővel a Weddle melletti poszton, az LSU defensive back képzésében pedig lehet bízni.

3/26. (90.) Indianapolis Colts: Charles Sims, RB (West Virginia)
Donald Brown szerződése lejár, Vick Ballard ACL-sérülésből lábadozik, Trent Richardson pedig Trent Richardson. Kell egy megbízható második-harmadik (első?) számú opció, Sims ráadásul elkapások terén is kiemelkedőt nyújt.

3/27. (91.) New Orleans Saints: Louchiez Purifoy, CB (Florida)
Keenan Lewis mögött momentán nem nagyon van olyan cornerbackje a Saintsnek, akit nyugodt szívvel be lehetne rakni a kezdőcsapatba, így Mickey Loomisék a szezon közben még egyértelmű első körös tehetségnek tartott Purifoy draftolásával próbálják megoldani ezt a problémát.

3/28. (92.) Carolina Panthers (Pantherstől, Dolphinson keresztül): Pierre Desir, CB (Lindenwood)
A parádés front seven tavaly a secondary gyengeségeit is elfedte, de nem árt összerakni egy olyan DB-sort, amelyik úgymond megáll a saját lábán.

3/29. (93.) Washington Redskins (Patriotstól): Jordan Zumwalt, ILB (UCLA)
London Fletcher visszavonul, a szabadügynökké váló Perry Riley visszaigazolása pedig korántsem biztos, így új tackle-gyárat kell hozni a linebacker-sorba.

3/30. (94.) San Francisco 49ers: Paul Richardson, WR (Colorado)
Richardson kicsi és törékeny, de súlyos sérülésből visszatérve parádés játékkal állt elő a 2013-as szezonban, így a Ninersnél is adnak neki egy esélyt.

3/31. (95.) Denver Broncos: Lache Seastrunk, RB (Baylor)
Ha Knowshon Moreno nem marad Denverben, akkor Montee Ball mellé/mögé kelleni fog egy második (számú) RB, erre a szerepkörre pedig a feature back potenciállal bíró Seastrunk pont megfelel.

3/32. (96.) Minnesota Vikings (Seahawkstól): Marcus Smith, DE (Louisville)
Jared Allen minden bizonnyal távozik, akit gyaníthatóan az FA-piacról próbálnak majd pótolni a vikingek (a Zimmer-kapcsolat révén kézenfekvő opció Michael Johnson leigazolása), de a rotációban az AAC tavalyi sackkirályának is hasznát veszik.

 

Vass Ádám (vassadi)


Hozzászólások

több mint 10 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 185 — bútor
ha 2 all-Pro CB közé hoznak még egy első köröst a medvék, szerintem a drukkerek megrohamozzák a székházat.

több mint 10 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 185 — bútor
Roby viszont nagy kedvencem, tetszene ha ő jönne

több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
ha 2 all-Pro CB közé hoznak még egy első köröst a medvék, szerintem a drukkerek megrohamozzák a székházat.Höri
Tillman szabadügynök, egyáltalán nem biztos, hogy visszaigazolják, 33 évesen próbálja összeszedni magát egy súlyos sérülés után, ...
több mint 10 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 14 — OL- és Afrika szakértő
Nálunk Reese nem hagyná benn Watkins-t
több mint 10 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 39 — Axel Foley
Elsírnám magam ha 1/10nél nem húznánk be Watkinst vagy Evanst. Rémálom forgatókönyv.

több mint 10 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 27 — Sic semper tyrannis!
Hát nem üdvözölném a Raiders szempontjából ezt a Carr draftot... max ha a 15 helyig sikerülne visszamenni. Kérdés hogy van e valaki aki onnan fel akar jönni az 1/5ért.
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
Nálunk Reese nem hagyná benn Watkins-tAsbee
Eli meg brékelhetne egész meccsen, de legalább van két jó elkapója.
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
Hát nem üdvözölném a Raiders szempontjából ezt a Carr draftot... max ha a 15 helyig sikerülne visszamenni. Kérdés hogy van e valaki aki onnan fel akar jönni az 1/5ért.Bruce
Nem volt. 😀
több mint 10 éve
Szsziszka New York Giants 2 — Giants fan
Nálunk Reese nem hagyná benn Watkins-tAsbee
Eli meg brékelhetne egész meccsen, de legalább van két jó elkapója.vassadi
Jó G-t a 2. körben is tud szerezni a Giants, inkább az a bajos, mint a T poszt. Ha nincs benn a top 3 T-ből vki, akkor remélem nem ol jön 1. körben.
több mint 10 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 17
Az Eaglest szerintem nagyon benézted. Nincs az az isten hogy a fél franchiset odaadják 2 első körért. Inkább BPA-zunk.
több mint 10 éve
Minnesotának pl nem megérné, ha odaadnák az elsőkörös picküket pl. Schaubért?
több mint 10 éve
Ezek a tradek gondolom csak fikciók ugye? 😊
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
Az Eaglest szerintem nagyon benézted. Nincs az az isten hogy a fél franchiset odaadják 2 első körért. Inkább BPA-zunk.Shawn84
Megy a mellébeszélés, amiről írtam. 😊
Ha ez a forgatókönyv lemegy, és bejönnek (és nyilván úgy kalkulál az FO, hogy bejönnek) a pickek/FA-igazolások (és azért nem az kell, hogy mind All-Pro játékosok legyenek), akkor mi kell még az Eaglesnek ahhoz, hogy SB contender legyen?
több mint 10 éve
a niners első két pick-jét a védelem hátuljára áldozná? sztem ez luxus lenne eléggé. inkább egy WR oda a 2. kör elejére sztem 😊
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
Ezek a tradek gondolom csak fikciók ugye? 😊Renningan
Minden mock draft csak fikció, nem?
több mint 10 éve
a niners első két pick-jét a védelem hátuljára áldozná? sztem ez luxus lenne eléggé. inkább egy WR oda a 2. kör elejére sztem 😊drummer6
2. kör elején az első ottani pick-et értem 😛 😀
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
a niners első két pick-jét a védelem hátuljára áldozná? sztem ez luxus lenne eléggé. inkább egy WR oda a 2. kör elejére sztem 😊drummer6
Ki az a WR, aki a második kör elején (ezt gondolom le/feltrade útján gondolod) határozottan jobb választás lenne, mint a második végén Adams?
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
a niners első két pick-jét a védelem hátuljára áldozná? sztem ez luxus lenne eléggé. inkább egy WR oda a 2. kör elejére sztem 😊drummer6
Ki az a WR, aki a második kör elején (ezt gondolom le/feltrade útján gondolod) határozottan jobb választás lenne, mint a második végén Adams?vassadi
2. kör elején az első ottani pick-et értem 😛 😀drummer6
Így meg pláne... 2/24. és 2/29. ...
több mint 10 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 91 — Jedi Master
Verrett, OG, és SS Loston személyében...teljesen jó, kiegyezek ezzel, csak a piacról kell egy DE/OLB akkor.

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 10 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 51 — LIGHTS OUT!
"az LSU defensive back képzésében pedig lehet bízni" LOL. A tavalyi 3. körös LSU SS-ünkbe nem lehet xD

több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
Verrett, OG, és SS Loston személyében...teljesen jó, kiegyezek ezzel, csak a piacról kell egy DE/OLB akkor.Chargers LT
Worilds -> Chargers járt a fejemben, amikor úgy döntöttem, hogy a Boltsnál nem lesz OLB pick.


"az LSU defensive back képzésében pedig lehet bízni" LOL. A tavalyi 3. körös LSU SS-ünkbe nem lehet xDSixo67
Nekem is eszembe jutott Brandon Taylor, amikor ezt leírtam, valóban van benne némi irónia. 😊 Bár vele nem az a baj, hogy képzetlen, inkább a sérülések jelentik a problémát.
több mint 10 éve
Törölt felhasználó
Jets szempontból tökéletes draft.
több mint 10 éve
ónem, nincs az az isten, hogy TE, meg WR-t vigyen a Tampa az elején, amikor egy normális DE rögtön elit védelmet csinálhatna belőlünk
több mint 10 éve
Jace Amaro Pats, álom forgató könyv lenne 😀

A Laziale egyik szeme mindig sír, de a másik nevet, mert jövőnk dicső, a múlt büszke. Nézzünk előre, Non Mollare Mai.
One Love, One United, This is Manchester United!!
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
ónem, nincs az az isten, hogy TE, meg WR-t vigyen a Tampa az elején, amikor egy normális DE rögtön elit védelmet csinálhatna belőlünkThrasher
Pedig direkt ezzel kezdtem...
"Figyelembe vettem, hogy lesznek szabadügynök-piaci mozgások is, tehát akár az is előfordulhat, hogy egy adott csapat legnagyobb hiányposztjára nem érkezik draftolt játékos az alábbi szcenárió szerint; ott értelemszerűen FA-igazolással kalkuláltam."
több mint 10 éve
ha 2 all-Pro CB közé hoznak még egy első köröst a medvék, szerintem a drukkerek megrohamozzák a székházat.Höri
Szerintem is ...Meglátjuk mi lesz Tillmannel, de DE, DT, LB sokkal nagyobb need szerintem...Bár most azt találták ki MekkEllekből erős oldali LB-t faragnak 😀 Meg prrsze kérdés mi lesz Meltonnal, Peppersel, esetleg FA piacról kit sikerük hozni ( Bennett???) ...Én első körben Aaron Donaldnak jobban örülnék, combineon meggyőző volt....

több mint 10 éve
"Pedig direkt ezzel kezdtem..."

Értem én, ezzel együtt is tök fölösleg TE-t vinni elsőre, nem fogunk annyi FA DE-t szerezni a nyáron, hogy túl sok legyen.
több mint 10 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 12 — Apu ökölbeszorított keze
Ennyire nem lehet agresszív Kelly,hogy minden picket beáldozzunk 2 játékosért...
Mack jó lenne ott bár a WR needes lions hülye lenne ott nem Watkinst húzni...

több mint 10 éve
balu10 New York Giants 20 — Giants fan
Ha 1/12-nél bent lesz Mike Evans, Sammy Watkins, Eric Ebron, Justin Gilbert és Darqueze Dennard és Reese nem közülük választ, hanem kivisz egy olyan OT-t, aki nem a TOP3 valamelyike, akkor szerintem ott helyben meglincselik...teljesen felesleges pick lenne. Pugh még edzésen sem szerepelt OG-be. OG-t lehet találni 2. körben is, de kezdő CB/WR-t 3.-ban már kevésbé.

több mint 10 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 185 — bútor
Minnesotának pl nem megérné, ha odaadnák az elsőkörös picküket pl. Schaubért?kennyke04
ő 7. kört ér, lásd Palmer

több mint 10 éve
Toca Minnesota Vikings 12 — Vikings fan
Minnesotának pl nem megérné, ha odaadnák az elsőkörös picküket pl. Schaubért?kennyke04
Igen nyilván kéne még egy 78. gyenge QB manager aki pont ugyanazt tudja mint akikkel eddig befürödtünk.
Itt QB draft lesz. Szerintem első körben Carr ha valaki nagyon nem csúszik, bár ezt a Mockot aláírnám sokkal inkább.
több mint 10 éve
Blaise 4 — Fuck "Continuity"!
Bármennyire is örülnék Greg Robinsonnak, ilyen kevés draft pickkel (amivel lehet mozogni) kizárt egy feltrade.
több mint 10 éve
"Mathieu tavalyi draftolása után ezúttal is beíratnak egy ex-LSU-játékost a Patrick Peterson Javítóintézetbe."
😀 😀

THIS IS THE WAY
több mint 10 éve
Giowa Jacksonville Jaguars Boise State Broncos 10 — Pocsék ST-nk van ma is. ¯\_(ツ)_/¯
Ezek a tradek gondolom csak fikciók ugye? 😊Renningan
NEM! Egy ilyen mock elkészítése sok szakértőnél csupán tipp, de nem vassadi-nál. Az Ő esetében ez hosszas meditáció és gombateák fogyasztása következtében a nirvána elérését és az élet értelmének megtalálását követően tett kinyilatkoztatása a drafttal kapcsolatban. Én minimum kőbe vésném...

több mint 10 éve
peach Atlanta Falcons 31 — a new hope (again)
Azt nem értem, hogy akkor nálunk nem számoltál nagy FA igazolással? Mert a 3 legnagyobb needet megoldottadbaz első 3 körrel...vagy a behatangozott decú cutot vetted figyelembe és byrd v ward lenne a figyelembe vett FA biznisz?



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 10 éve
Ez egy rémálom forgatókönyv lenne a Pats-nek, szerintem maximum akkor lenne ilyen trade ha Belichick pszichotikus állapotba kerülne. Feladni a 3. és 4. kört, amikor van bőven need mind a két falban? Ráadásul Amaro nem mutatott a combine-on sem semmi olyat amitől hanyatt kellene esni, sőt. Remélem nem csinálunk ekkora marhaságot 😀
több mint 10 éve
A Ramset most aláírom. 😊
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
Bármennyire is örülnék Greg Robinsonnak, ilyen kevés draft pickkel (amivel lehet mozogni) kizárt egy feltrade.Blaise
Jók ezek a kijelentések február végén.

Azt nem értem, hogy akkor nálunk nem számoltál nagy FA igazolással? Mert a 3 legnagyobb needet megoldottadbaz első 3 körrel...vagy a behatangozott decú cutot vetted figyelembe és byrd v ward lenne a figyelembe vett FA biznisz?peach
Azt nem állítottam, hogy mindenhol lesz nagy FA-igazolás nagy needre. 😊 De speciel a Falconsnak egy darab normális DT-je sincs szerződés alatt, akkor ahogy mondod, DeCoud pótlására is kellhet kezdő kaliberű játékos, de éppenséggel az OL-nek sem ártana az erősítés még Richardsonon túl is.

Ez egy rémálom forgatókönyv lenne a Pats-nek, szerintem maximum akkor lenne ilyen trade ha Belichick pszichotikus állapotba kerülne. Feladni a 3. és 4. kört, amikor van bőven need mind a két falban? Ráadásul Amaro nem mutatott a combine-on sem semmi olyat amitől hanyatt kellene esni, sőt. Remélem nem csinálunk ekkora marhaságot 😀piszkosfred
Én is, mert a végén még SB-be jutnátok.
több mint 10 éve
Stiv83 Indianapolis Colts Michigan State Spartans 37 — arsenalfc18861201
Colts-nál CB-et aláírom, MLB és Safety is kell! Védelem erősítése! Védelem, védelem. Ezt szajkózom, de muszáj, mert a futások ellen meg vagyunk lőve! Ja és a rövid passzok, ha szembejön Brady!
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
Colts-nál CB-et aláírom, MLB és Safety is kell! Védelem erősítése! Védelem, védelem. Ezt szajkózom, de muszáj, mert a futások ellen meg vagyunk lőve! Ja és a rövid passzok, ha szembejön Brady!Stiv83
Bethea újraigazolás, ILB-ben pedig majd a CFL-es szupersztár pusztít. 😊
több mint 10 éve
sapka Washington Commanders 15 — sapka
nem értem a skins miért tradelne el Pryor elől, a legnagyobb nedet oldaná meg a csapat egy fr playerrel.

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 10 éve
DiamondsHead44 6 — Rams fan
Rams...
továbbra is tény, hogy Fisher még soha nem draftolt offense lineman-t az első körben +
még kevésbé tartom valószínűnek, hogy az első körben 2 offense játékost draftoljunk (egy Fisher?)

STL Curtain
In our life there's if, In our beliefs there's lie, In our business there's sin, In our bodies there's die
Egy átlagos zárójelentésnél csak egy E-ON számla érthetetlenebb.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló. (Virág elvtárs)
több mint 10 éve
Ez egy rémálom forgatókönyv lenne a Pats-nek, szerintem maximum akkor lenne ilyen trade ha Belichick pszichotikus állapotba kerülne. Feladni a 3. és 4. kört, amikor van bőven need mind a két falban? Ráadásul Amaro nem mutatott a combine-on sem semmi olyat amitől hanyatt kellene esni, sőt. Remélem nem csinálunk ekkora marhaságot 😀piszkosfred
Én is, mert a végén még SB-be jutnátok.vassadi
Ha neked az jött le az AFC döntőn, hogy csak egy plusz TE hiányzott, és mi nyertünk volna, akkor nem ugyanazt a meccset néztük 😀
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
Ez egy rémálom forgatókönyv lenne a Pats-nek, szerintem maximum akkor lenne ilyen trade ha Belichick pszichotikus állapotba kerülne. Feladni a 3. és 4. kört, amikor van bőven need mind a két falban? Ráadásul Amaro nem mutatott a combine-on sem semmi olyat amitől hanyatt kellene esni, sőt. Remélem nem csinálunk ekkora marhaságot 😀piszkosfred
Én is, mert a végén még SB-be jutnátok.vassadi
Ha neked az jött le az AFC döntőn, hogy csak egy plusz TE hiányzott, és mi nyertünk volna, akkor nem ugyanazt a meccset néztük 😀piszkosfred
Szóba se hoztam az AFC-döntőt...