Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

NB1 fantasy

7 feliratkozó

több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
A +1 középpályás lehetősége igazából nem tudom milyen lényegi változtatást jelent, ami miatt ne lehetne közben bevezetni. Nem kell máshogy taktikázni, nem változnak a pontok, nem változik semmi, csak lehet mégegy középpályásod. Bizonyára nagyon megbomlasztja a dolgot, de hát nekem mindegy, az én ötletem volt, kb. senkit nem is érdekelt, úgyhogy felőlem aztán nem muszáj bevezetni. 1 forduló telt el, nem gondoltam, hogy ez olyan orbitális változtatás, hogy emiatt borul minden.

Én speciel azért most írom ezeket, mert sose játszottam nb1 fantasyt, fingom nem volt, hogy mi az ami jó lehet, mi nem. A posztosat meg -mint később kiderült- az elején nem is értettem, azért nem szóltam, azt hittem az 1-5-5-4 az ami kötelezően kell, azon felül meg lehet több is. Éppen ezért a posztos rata-ötlettel mindenképp egyetértek, mert így tényleg annyi a mozgástér, hogy 3-4-3-at, vagy 3-5-2-t játszok-e kb, és ha egy király játékos 1-2 meccsre kidől, vagy pontokat vesztek, vagy kirúgom, hogy más meg jövő héten bewaiverezze előlem. Vagy minimum nfl fantasyhoz hasonlóan lehetne 1-2 "sérült" hely, ahova be lehet azokat rakni, akik hivatalosan sérültek/eltiltottak.
több mint 15 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 107
mi az, hogy nem hagynak semmi szabad teret? 16 csapat van az NB1-ben, amely általában 4 védővel, 4 kp-val és 2 csatárral játszik, míg itt a 11 csapatnak kell a védőből és a kp-ból 1-el többet, a csatárokból 2-vel többet összehozni. Mondjuk van benne valami, amit Rata írt ezzel a posztossal, de ezt majd max tavasztól csináljuk, de akkor legyen 6. kp annak, aki akar vagy ne?

mondjuk ez is vicces, hogy most írjátok ezeket (aminek persze örülök is, mert kellenek az ötletek folyamatosan), de a szezon előtt a mezőny nagy része ebbe beleegyezett, amivel most működik a liga
több mint 15 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 289 — Axel Foley
A posztminimumok szerintem is kicsit túl "kemények", gyakorlatilag semmi szabad teret nem hagynak a usernek 😊 Szvsz. az lenne ésszerű, ha minimálisan 4 védő, 4 kp., 3 csatár, 1 kapus, 1 HC lenne megszabva, a maradék 3 rosterhellyel meg mindenki azt csinál amit akar (ez szvsz. a seftelést is élvezetesebbé tenné, hiszen valaki bespejzolhatná a jó cserekapusokat pl. hogy aztán áron felül adja tovább a kapushiányban szenvedőknek 😊 )Rataxes
Jó amit írsz,nekem is tetszene ez a bizniszelés.
DE. Elindítottuk ezt a játékot erre a félévre bizonyos megkötésekkel.
MOST tartsuk magunkat ehhez. Aztán félévtől lehet variálni.
Szerintem.

több mint 15 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 256 — Eagles fan
A posztminimumok szerintem is kicsit túl "kemények", gyakorlatilag semmi szabad teret nem hagynak a usernek 😊 Szvsz. az lenne ésszerű, ha minimálisan 4 védő, 4 kp., 3 csatár, 1 kapus, 1 HC lenne megszabva, a maradék 3 rosterhellyel meg mindenki azt csinál amit akar (ez szvsz. a seftelést is élvezetesebbé tenné, hiszen valaki bespejzolhatná a jó cserekapusokat pl. hogy aztán áron felül adja tovább a kapushiányban szenvedőknek 😊 )


GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Fakeéből le fogok vonni 3 pontot, mert 6 kp-ja és 4 védője van csak, és külön szóltam neki, hogy a Lovrencsics igazolást nem igazán fogadom el, de betette a lineupba, na mostmár mind1Hurka
ha ez er vmit h ne vonogassal le tolem pontokat csak mert te ugy gondolod akkor :
kurvara nem voltam gepnel csak telefonon diktaltam be a kolleganak a csapatomat.
mondjuk azt jo lenne ha megertetned velem vmi eszerv menten h miert vna kotelezo szted az 5 vedo
de ez reszletkerdes. a kozeppalyasos dologhoz meg en annyit tennek hozza h nem lehetne ezeket tavaszra hagyni ?
oke alairom h finomitasra szorul a rendszer de akkor ne osszevissza valtoztassunk szabalyokat hanem egybe az osszeset
az oszi szezon utan. vagy akkor most vezessunk be mindent mert az h csak a kp dolgot bevezetjuk most bizonyos pontszamitasi valtoztatasokat meg kesobb az annyira nem raj sztem. a masik meg amit sztem atkene targyalni azok a hurka
ahitott posztminimumjai amik sztem erthetetlenul megkotik az ember kezet ha igy maradnak. johogy azt nem akarja megszabni a kedves sporttars h mien alakzatban jatszassam a csapatomat ennyi erovel.
több mint 15 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 289 — Axel Foley
2-en viszont elfelejtettek lineupot állítani
A középpályásos dolgot meg senki se felejtse elHurka
Ilyenkor sztem a múlthati kezdőjük legyen az eheti is.

több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Habi: Janika ultraszar volt a meccsen. Kettő darab jó megmozdulása volt, kb. 10 teljesen rossz mellett 😊fetomy
bármilyen szarul játszhat, ha rak mellé a meccsen 1 gólt és 1 assistot 😀
a jó játék nálunk nem kritérium! 😀 a pályára lépés annál inkább 😀Habi
ez oké, csak azért mondom, mert IRL ez módosíthatja a játékidejét 😀

én meg örülök, a mai három játékosom hozott kb. átlag 1 pontot.. 😀
több mint 15 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 107
2-en viszont elfelejtettek lineupot állítani
A középpályásos dolgot meg senki se felejtse el
több mint 15 éve
Habi New England Patriots USC Trojans 4 829 — Patriots GM
Habi: Janika ultraszar volt a meccsen. Kettő darab jó megmozdulása volt, kb. 10 teljesen rossz mellett 😊fetomy
bármilyen szarul játszhat, ha rak mellé a meccsen 1 gólt és 1 assistot 😀
a jó játék nálunk nem kritérium! 😀 a pályára lépés annál inkább 😀


JT Daniels fan
több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
1 kérdés, ha a védőm már nem volt a pályán mikor a csapata gólt kapot, de játszott, akkor is jár(nak) érte minuszpont(ok)?iktriad
csak azért jár mínusz, aminél fent volt.

Habi: Janika ultraszar volt a meccsen. Kettő darab jó megmozdulása volt, kb. 10 teljesen rossz mellett 😊
több mint 15 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 749 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
1 kérdés, ha a védőm már nem volt a pályán mikor a csapata gólt kapot, de játszott, akkor is jár(nak) érte minuszpont(ok)?
több mint 15 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
kamber és kuli is bászt mára, gyenge kezdés. de legalább csank kirakása bejött.Höri
dehogy jött be, a vasas is ki fog kapni 😀

amúgy ha egy edzőt kiállítanak kap érte mínusz pontot?Farky
Jó kérdés. Szerintem kapjon. És én se veszítettem sokat a kínai kirakásával. 😊

több mint 15 éve
Habi New England Patriots USC Trojans 4 829 — Patriots GM
tököm Janika. múlt héten csk-m volt és nem játszott, most héten kihagytam gól+gólpassz csereként...nostradamus 😀


JT Daniels fan
több mint 15 éve
Farky Indianapolis Colts 8 517 — ℧
kamber és kuli is bászt mára, gyenge kezdés. de legalább csank kirakása bejött.Höri
dehogy jött be, a vasas is ki fog kapni 😀

amúgy ha egy edzőt kiállítanak kap érte mínusz pontot?

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 15 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
kamber és kuli is bászt mára, gyenge kezdés. de legalább csank kirakása bejött.

több mint 15 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 107
Fakeéből le fogok vonni 3 pontot, mert 6 kp-ja és 4 védője van csak, és külön szóltam neki, hogy a Lovrencsics igazolást nem igazán fogadom el, de betette a lineupba, na mostmár mind1
több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Mondom, hogy Meye nem játszik. 😊
több mint 15 éve
Farky Indianapolis Colts 8 517 — ℧
asszem én is nézhetek egy új kapus után, bár azért bízom benne h Tudjvel kivédte magát a csapatból 😀

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 15 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Hopsz, véletlenül beleszerkesztettem a múltkoriba. Visszacsináltam persze. Meg megvan Hurka pontozásánál is. Bocsi.

több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Most 17:00 vagy 17:30 a határidő?Schleck
17. indokolt esetben 17:30.
több mint 15 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 289 — Axel Foley
Most 17:00 vagy 17:30 a határidő?Schleck
17.00

több mint 15 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Most 17:00 vagy 17:30 a határidő?

több mint 15 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 289 — Axel Foley
Semmi baj habi, a draftos Cvitkovics picket így sem múltad még "felül" 😀 És egyébként is így a jó, legalább nem unalmas 😀
Mondjuk ez a Walterlí mint csk is dícséretes 😀 Egyébként tényleg nem kell ám másra hallgatni, ez az nb1, bárki durranthat bármikor 😀fetomy
hidd el! kezdő lesz Walter! rúg 1et, ad 2 gólpasszt Brandaonak. De akkor basszus Brandaonak kellene lennie a csk-nak 😀
nem baj, így is csak a többieknek segítek!
Bazza én tőled is vártam volna hasonlót. 😀
Viccet félretéve, tényleg azt hittem, hogy nem sokára lejár az eltiltása Vukasin kollegának 😀Habi
Én meg bevállaltam Marótit. 😉

több mint 15 éve
Habi New England Patriots USC Trojans 4 829 — Patriots GM
Semmi baj habi, a draftos Cvitkovics picket így sem múltad még "felül" 😀 És egyébként is így a jó, legalább nem unalmas 😀
Mondjuk ez a Walterlí mint csk is dícséretes 😀 Egyébként tényleg nem kell ám másra hallgatni, ez az nb1, bárki durranthat bármikor 😀fetomy
hidd el! kezdő lesz Walter! rúg 1et, ad 2 gólpasszt Brandaonak. De akkor basszus Brandaonak kellene lennie a csk-nak 😀
nem baj, így is csak a többieknek segítek!
Bazza én tőled is vártam volna hasonlót. 😀
Viccet félretéve, tényleg azt hittem, hogy nem sokára lejár az eltiltása Vukasin kollegának 😀


JT Daniels fan
több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Semmi baj habi, a draftos Cvitkovics picket így sem múltad még "felül" 😀 És egyébként is így a jó, legalább nem unalmas 😀
Mondjuk ez a Walterlí mint csk is dícséretes 😀 Egyébként tényleg nem kell ám másra hallgatni, ez az nb1, bárki durranthat bármikor 😀