Atlétika
12 feliratkozó
11 napja
index.hu/sport/atletika/2025/07/06/atletika-vilagcsucs-oregon-eugene-faith-kipyegon-beatrice-chebet/

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
18 napja
Hollandoknak azért Bolt meg Sifan Hassant leszámítva is voltak érmeseik olimpián, vb-ken az utóbbi 20-25 évben is, váltóban és egyèniben is.Hollandia azért már évek óta ott van néhány futója révén. Főleg nyilván Bol miatt. Illetve honosítással. De nekem az az érzésem, hogy te túl sokat vársz, illetve alapvetően tényleg több, kb. 2-4 év múlva lehet a csúcson. Na mindegy, majd meglássuk.Igazából az 5000 méter alatt gondolkodtam el, ahol a fehér holland gyerek simán lefutott mindenkit (tudom, 1500-as és nem volt iram). Közben a magyar srác meg megjött fel kor hátránnyal kis túlzással. Nem tudom, hol volt a holland atlétika 15 éve.Nekem ok az üdítő kivételek, de hogy ügyességi számokban szinte nulla, 1500-tol felfelé szinte nulla, az azért gaz…De van olyan ország, mondjuk Európában, ami (gazdasági) rövid vagy középtávon ilyen melyről ennél sokkal inkább vagy egyáltalán csak inkább tudott javulni?
somoskovig
szaba
Mindezt úgy, hogy azért nagyon komoly magyar közép- és hosszútávfutó hagyományok vannak.
somoskovig
szaba
Nyilván nem úszás vagy gyorskorcsolya szint persze, de azért nem voltak rosszak.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
18 napja
Hollandia azért már évek óta ott van néhány futója révén. Főleg nyilván Bol miatt. Illetve honosítással. De nekem az az érzésem, hogy te túl sokat vársz, illetve alapvetően tényleg több, kb. 2-4 év múlva lehet a csúcson. Na mindegy, majd meglássuk.Igazából az 5000 méter alatt gondolkodtam el, ahol a fehér holland gyerek simán lefutott mindenkit (tudom, 1500-as és nem volt iram). Közben a magyar srác meg megjött fel kor hátránnyal kis túlzással. Nem tudom, hol volt a holland atlétika 15 éve.Nekem ok az üdítő kivételek, de hogy ügyességi számokban szinte nulla, 1500-tol felfelé szinte nulla, az azért gaz…De van olyan ország, mondjuk Európában, ami (gazdasági) rövid vagy középtávon ilyen melyről ennél sokkal inkább vagy egyáltalán csak inkább tudott javulni?
somoskovig
szaba
Mindezt úgy, hogy azért nagyon komoly magyar közép- és hosszútávfutó hagyományok vannak.
somoskovig
18 napja
Igazából az 5000 méter alatt gondolkodtam el, ahol a fehér holland gyerek simán lefutott mindenkit (tudom, 1500-as és nem volt iram). Közben a magyar srác meg megjött fel kor hátránnyal kis túlzással. Nem tudom, hol volt a holland atlétika 15 éve.Nekem ok az üdítő kivételek, de hogy ügyességi számokban szinte nulla, 1500-tol felfelé szinte nulla, az azért gaz…De van olyan ország, mondjuk Európában, ami (gazdasági) rövid vagy középtávon ilyen melyről ennél sokkal inkább vagy egyáltalán csak inkább tudott javulni?
somoskovig
szaba
Mindezt úgy, hogy azért nagyon komoly magyar közép- és hosszútávfutó hagyományok vannak.
Szerkesztette: somoskovig

18 napja
Nekem ok az üdítő kivételek, de hogy ügyességi számokban szinte nulla, 1500-tol felfelé szinte nulla, az azért gaz…De van olyan ország, mondjuk Európában, ami (gazdasági) rövid vagy középtávon ilyen melyről ennél sokkal inkább vagy egyáltalán csak inkább tudott javulni?
somoskovig
18 napja
Halász BenceNekem ok az üdítő kivételek, de hogy ügyességi számokban szinte nulla, 1500-tol felfelé szinte nulla, az azért gaz…Egyfelől igen, mert azért itt is vmi egészen elképesztő könzpénzelherdálás ment éveken keresztül, ugyanakkor azért sztem nagyon mélyről jött fel ez a sportág vállalható kategóriába. Most azért elég sok normális versenyzőnk van európai szinten, olyanok, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt.Ez az ukrán dobás a végén úgy hiányzott, mint szar a zsebbe...Igazából azon gondolkodom, hogy néhány üdítő kivételt leszámítva az atlétika is sajnos kiválóan illeszkedik az összes többi látványsportba, végtelen elköltött pénz, rohadt kevés eredmény…
De így is 10+ pont fór marad, ha végigmegy a bot nem szabadna kiessünk.
gabokocka
somoskovig
gabokocka
somoskovig
Takács Bogi
Kozák Luca
Molnár Attila
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
18 napja
Ez sem igaz, mert Bátori, Kriszt Sarolta, Rózsahegyi, van két rúdugró, Herczeg György, van relatíve "sok" tehetség. Nyilván ők nem extraklasszisok, de 10 éve sztem ilyen litván szintű szereplést se produkáltunk volna ilyen mezőnyben.Nekem ok az üdítő kivételek, de hogy ügyességi számokban szinte nulla, 1500-tol felfelé szinte nulla, az azért gaz…Egyfelől igen, mert azért itt is vmi egészen elképesztő könzpénzelherdálás ment éveken keresztül, ugyanakkor azért sztem nagyon mélyről jött fel ez a sportág vállalható kategóriába. Most azért elég sok normális versenyzőnk van európai szinten, olyanok, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt.Ez az ukrán dobás a végén úgy hiányzott, mint szar a zsebbe...Igazából azon gondolkodom, hogy néhány üdítő kivételt leszámítva az atlétika is sajnos kiválóan illeszkedik az összes többi látványsportba, végtelen elköltött pénz, rohadt kevés eredmény…
De így is 10+ pont fór marad, ha végigmegy a bot nem szabadna kiessünk.
gabokocka
somoskovig
gabokocka
somoskovig
Ami fontos volna, hogy ez ne csak fellángolás legyen, hanem legyen folytatás.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
18 napja
Hollandok sehol sincsenek Bol nélkül...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
18 napja
Szép futás volt, Saci különösen 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
18 napja
Nekem ok az üdítő kivételek, de hogy ügyességi számokban szinte nulla, 1500-tol felfelé szinte nulla, az azért gaz…Egyfelől igen, mert azért itt is vmi egészen elképesztő könzpénzelherdálás ment éveken keresztül, ugyanakkor azért sztem nagyon mélyről jött fel ez a sportág vállalható kategóriába. Most azért elég sok normális versenyzőnk van európai szinten, olyanok, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt.Ez az ukrán dobás a végén úgy hiányzott, mint szar a zsebbe...Igazából azon gondolkodom, hogy néhány üdítő kivételt leszámítva az atlétika is sajnos kiválóan illeszkedik az összes többi látványsportba, végtelen elköltött pénz, rohadt kevés eredmény…
De így is 10+ pont fór marad, ha végigmegy a bot nem szabadna kiessünk.
gabokocka
somoskovig
gabokocka

18 napja
Ez egy nagyon szép futás volt, simán maradtunk benn, Molnár Attila nélkül, szóval le a kalappal a teljes csapat előtt.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
18 napja
Ez a 4x4 szép volt, az utolsó csaj szépen korbefuttatta a világot az ukránnal 😊

18 napja
Egyfelől igen, mert azért itt is vmi egészen elképesztő könzpénzelherdálás ment éveken keresztül, ugyanakkor azért sztem nagyon mélyről jött fel ez a sportág vállalható kategóriába. Most azért elég sok normális versenyzőnk van európai szinten, olyanok, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt.Ez az ukrán dobás a végén úgy hiányzott, mint szar a zsebbe...Igazából azon gondolkodom, hogy néhány üdítő kivételt leszámítva az atlétika is sajnos kiválóan illeszkedik az összes többi látványsportba, végtelen elköltött pénz, rohadt kevés eredmény…
De így is 10+ pont fór marad, ha végigmegy a bot nem szabadna kiessünk.
gabokocka
somoskovig
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
18 napja
Ez az ukrán dobás a végén úgy hiányzott, mint szar a zsebbe...Igazából azon gondolkodom, hogy néhány üdítő kivételt leszámítva az atlétika is sajnos kiválóan illeszkedik az összes többi látványsportba, végtelen elköltött pénz, rohadt kevés eredmény…
De így is 10+ pont fór marad, ha végigmegy a bot nem szabadna kiessünk.
gabokocka

18 napja
Ez az ukrán dobás a végén úgy hiányzott, mint szar a zsebbe...De így is 10+ pont fór marad, ha végigmegy a bot nem szabadna kiessünk.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
18 napja
Ehh, Bátoritól ez a 180 kevés lesz 🙁Idei legpocsékabb teljesítménye...pont jókor....
warr_b
Igaz még nagyon fiatal, de aki tudó 190 fölött az ne essen már ki 185 centin
Szerkesztette: ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
18 napja
Mondjuk a magasugró csajszitól többet vártam mint 180....
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
18 napja
Na bazmeg erre Kovács kikap 1500-on az ukrántól akinek sokkal szarabb az egyéni csúcsaCirka 10 mpvel maradt el a PB-től ami szerintem nagyon sok....
gabokocka
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
18 napja
Ez a csapat EB koncepció mióta működik? Eddig sosem hallottam róla. Bár nem is követem az atlétikát, csak olimpia és VB szinten.Qrva rég, több fajta lebonyolítási rendszer volt, mi most először szereplünk az első osztályban.
szaba
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
18 napja
Ez a csapat EB koncepció mióta működik? Eddig sosem hallottam róla. Bár nem is követem az atlétikát, csak olimpia és VB szinten.
18 napja
Na bazmeg erre Kovács kikap 1500-on az ukrántól akinek sokkal szarabb az egyéni csúcsa
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
18 napja
Benn fogunk maradni, minden hosszútávfutásban jobbak vagyunk az ukránoknál
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
18 napja
Ehh, Bátoritól ez a 180 kevés lesz 🙁

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
18 napja
Azért ez a libafoszöld pálya eléggé fáj

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta