Filmek

39 feliratkozó

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 507 — #NoStress
Egy olyan lista, amin nincs rajta a az 1957-es Tizenkét dühös ember, az nem komolyanvehető.
Az az etalon 10/10-es film.
Persze, lehet más szempontokat hangsúlyosabban figyelembe venni, műfajokról, szórakoztatófaktorokról, technikai kivitelezésről, ízlésről diskurálni, vitázni, így lehet még sok film, ami szintén kaphat 10 pontot, de nem lehet egyértelműen jobbat mondani, legfeljebb megosztott első helyet lehet hirdetni.

több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 797
Tudnék még két ilyen listát csinálni biztosan. És ha azt a másik két tízet látnám, akkor meg ezeket hiányolnám. 😊

A remény rabjai nálam is kakukktojás. Ha már kell egy börtönfilm, akkor inkább a The Green Mile (Halálsoron) például. Bár ez utóbbit se tenném top10-be.
peterk2005 udvari bolond
Egyszer írtam mèg a főiskolán a iskolai lapba egy all time 10-es listát (én vittem a film-rovatot) és kihagytam a Remény Rabjait - olyan össztűz jött ràm kis túlzással mint Vonàra ‘18ban 😀 olvasói levél meg amit akarsz.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 581 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, melyik minden idők 10 legjobb filmje, itt a válasza!

 www.mafab.hu/article/megkerdeztuk-a-mesterseges-intelligenciat-melyik-minden-idok-10-legjobb-filmje-itt-a-valasza-35
ozibozi
védhető lista még ha több elemével sem értek egyet
Negritis, a vajda
Sosem fogom megérteni, mit esznek az emberek a Keresztapán.
warr_b
Az igaz, hogy a sokat emlegetett best-of-the-best listákon van, ami megelőzi nálam (Apokalipszis, Stalker, Amadeus, Oldboy), de az IMDB-kedvenc Remény rabjainál biztosan jobb.
Dzsokijuing
Kábé százból egyszer ha egyetértek a mainstream-mel, de a Remény rabjai az bizony all time top 3 szerintem is. A Keresztapákat (bármelyiket) meg százba se tenném. Sőt, ezerbe se, szerintem nem jó filmek. De persze ízlések és pofonok, millió film van és mindenki megtalálja a maga kedvenceit 🙂

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 350 — The only discipline that lasts, is self discipline
Tudnék még két ilyen listát csinálni biztosan. És ha azt a másik két tízet látnám, akkor meg ezeket hiányolnám. 😊

A remény rabjai nálam is kakukktojás. Ha már kell egy börtönfilm, akkor inkább a The Green Mile (Halálsoron) például. Bár ez utóbbit se tenném top10-be.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 866 — Saturday Night Lights
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, melyik minden idők 10 legjobb filmje, itt a válasza!

 www.mafab.hu/article/megkerdeztuk-a-mesterseges-intelligenciat-melyik-minden-idok-10-legjobb-filmje-itt-a-valasza-35
ozibozi
védhető lista még ha több elemével sem értek egyet
Negritis, a vajda
Sosem fogom megérteni, mit esznek az emberek a Keresztapán.
warr_b
Az igaz, hogy a sokat emlegetett best-of-the-best listákon van, ami megelőzi nálam (Apokalipszis, Stalker, Amadeus, Oldboy), de az IMDB-kedvenc Remény rabjainál biztosan jobb.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 377 — The Mathematician
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, melyik minden idők 10 legjobb filmje, itt a válasza!

 www.mafab.hu/article/megkerdeztuk-a-mesterseges-intelligenciat-melyik-minden-idok-10-legjobb-filmje-itt-a-valasza-35
ozibozi
védhető lista még ha több elemével sem értek egyet
Negritis, a vajda
Egyetértek, habár ez egy biztonsági lista, olyan nagyon belekötni nem lehet, szóval ezzel nagy kockázatot nem vállal a szerző (gép).
MC12
nyilván kb az történt hogy átnézte a listákat és kaptunk egy kivonatot

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 797
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, melyik minden idők 10 legjobb filmje, itt a válasza!

 www.mafab.hu/article/megkerdeztuk-a-mesterseges-intelligenciat-melyik-minden-idok-10-legjobb-filmje-itt-a-valasza-35
ozibozi
védhető lista még ha több elemével sem értek egyet
Negritis, a vajda
Egyetértek, habár ez egy biztonsági lista, olyan nagyon belekötni nem lehet, szóval ezzel nagy kockázatot nem vállal a szerző (gép).

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 22 507
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, melyik minden idők 10 legjobb filmje, itt a válasza!

 www.mafab.hu/article/megkerdeztuk-a-mesterseges-intelligenciat-melyik-minden-idok-10-legjobb-filmje-itt-a-valasza-35
ozibozi
védhető lista még ha több elemével sem értek egyet
Negritis, a vajda
A listákban az a szép, hogy másnapra már aki szerkesztette sem biztos, hogy egyetért saját magával.
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 581 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, melyik minden idők 10 legjobb filmje, itt a válasza!

 www.mafab.hu/article/megkerdeztuk-a-mesterseges-intelligenciat-melyik-minden-idok-10-legjobb-filmje-itt-a-valasza-35
ozibozi
védhető lista még ha több elemével sem értek egyet
Negritis, a vajda
Sosem fogom megérteni, mit esznek az emberek a Keresztapán.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 377 — The Mathematician
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, melyik minden idők 10 legjobb filmje, itt a válasza!

 www.mafab.hu/article/megkerdeztuk-a-mesterseges-intelligenciat-melyik-minden-idok-10-legjobb-filmje-itt-a-valasza-35
ozibozi
védhető lista még ha több elemével sem értek egyet

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 22 507
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, melyik minden idők 10 legjobb filmje, itt a válasza!

 www.mafab.hu/article/megkerdeztuk-a-mesterseges-intelligenciat-melyik-minden-idok-10-legjobb-filmje-itt-a-valasza-35

Szerkesztette: ozibozi
több mint 3 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 663 — Invisible man

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 3 éve
KeyG Baltimore Ravens 15 950

Sixo
Mi mást lehetne elképzelni, mint amire én gondolok? A Netflix megrendezi a Snyderverset?!

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 3 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 260 — LIGHTS OUT!

több mint 3 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 883 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Aftersun: nekem sokkal jobban tetszett mint A bálna, és körülbelül annak az ellentétfilmjeként lehet értelmezni
Különösen jól esett egy ilyen igazán pozitív, lélekmelengető film.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 377 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=Y8vpZyXT9dg

ez nem túl bíztató

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 090 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
Zsellértelkes Vrij
Ez nagyszerű.
Biztos sokat jelent neki.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 462 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 459 — zászló zászló szív
Az Avatar 2 meg egy 2012-es AAA videójáték, amivel nem lehet játszani, ez a sztori mélység ne kapjon már Oscart, plz.
Gyurma Pappa
Értem mit akarsz mondani, de a videojátékok pont sztori mélységben beelőzték a Hollywood-i szintet, köszönhetően a jóval hosszabb játékidőnek, és a műfajból adódó lehetőségeknek. Nem CoD-okra gondolok persze...
gyeek
Szándékosan írtam 2012-t, a 2010es évek eleje igen komoly mélypont volt videójáték sztorikban.
Gyurma Pappa
My bad, 2012-t valamiért az Avatarra értettem. Én se tudok visszaemlékezni arra az időre, akkoriban szinte kizárólag Project Realityvel toltam, ott meg mi írtuk a forgatókönyvet. 😊
gyeek
Amikor az egyébként tök sablonos Dishonored volt az év játéka és a sikerült a Mass Effect 3-t a legendás lezárásával összehozni? De a Diablo 3 fantasztikus sztorija is akkor jött ki 😀

Egyébként lehet túloztam kicsit, igazán szar single játékok folyamatosan készülnek (most is)

több mint 3 éve
gyeek LSU Tigers 8 804 — Grady Judd fan
Az Avatar 2 meg egy 2012-es AAA videójáték, amivel nem lehet játszani, ez a sztori mélység ne kapjon már Oscart, plz.
Gyurma Pappa
Értem mit akarsz mondani, de a videojátékok pont sztori mélységben beelőzték a Hollywood-i szintet, köszönhetően a jóval hosszabb játékidőnek, és a műfajból adódó lehetőségeknek. Nem CoD-okra gondolok persze...
gyeek
Szándékosan írtam 2012-t, a 2010es évek eleje igen komoly mélypont volt videójáték sztorikban.
Gyurma Pappa
My bad, 2012-t valamiért az Avatarra értettem. Én se tudok visszaemlékezni arra az időre, akkoriban szinte kizárólag Project Realityvel toltam, ott meg mi írtuk a forgatókönyvet. 😊

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 581 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Ne vicceljünk már, hogy a Maverick meg az Oscar egy mondatba, sőt akár csak egy lapra kerül 😀

Az a film egy nevetségesen ostoba, blőd faszság volt. A látványon kívül egy kalap fost nem ért.

Vagy a '94-es Maverickről volt szó? Mert azt még érteném 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 883 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
EEAAO: mindent értek, minden jogos
Ez a film marha erős.
Noha vitatható az legjobb női főszereplő Oscar (lehet inkább Blanchettnek adtam volna), de ez nekem eléggé top kategóriás film lett.
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 459 — zászló zászló szív
Az Avatar 2 meg egy 2012-es AAA videójáték, amivel nem lehet játszani, ez a sztori mélység ne kapjon már Oscart, plz.
Gyurma Pappa
Értem mit akarsz mondani, de a videojátékok pont sztori mélységben beelőzték a Hollywood-i szintet, köszönhetően a jóval hosszabb játékidőnek, és a műfajból adódó lehetőségeknek. Nem CoD-okra gondolok persze...
gyeek
Szándékosan írtam 2012-t, a 2010es évek eleje igen komoly mélypont volt videójáték sztorikban.

több mint 3 éve
gyeek LSU Tigers 8 804 — Grady Judd fan
Az Avatar 2 meg egy 2012-es AAA videójáték, amivel nem lehet játszani, ez a sztori mélység ne kapjon már Oscart, plz.
Gyurma Pappa
Értem mit akarsz mondani, de a videojátékok pont sztori mélységben beelőzték a Hollywood-i szintet, köszönhetően a jóval hosszabb játékidőnek, és a műfajból adódó lehetőségeknek. Nem CoD-okra gondolok persze...

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 377 — The Mathematician
@Gyurma Pappa

miért ne kaphatná közönségfilm az oscart? pláne mikor nem volt kiemelkedő alkotás. értem amit az mmm-ről mondasz, írtam is, hogy a koncepciót és a próbálkozást értékelem is,de az összkép inkább lett megosztó semmint jó. azért ne tartsunk már ott, hogy egy jó ötletre oscart adnak. ilyen évben, mint az idei igenis odaadnám a mavericknek a díjat, mert egyrészről egy basszott jó, szórakoztató és látványos film és végrehajtotta azt a bravúrt, hogy visszarángatta a covid és a streaming által megtépázott moziba az embereket. spielberg sem véletlen mondta azt cruise-nak amit.... szvsz ezt is lehet(ne) annyira értékelni mint az mmm egyedi koncepcióját.
peach
azt már a spiderman no way home megtette mégse mondta senki hogy oscart érdemelne
pedig jó film az is ...
sőt ugye az majdnem 2milliárdot ért el a maverick 1.5ja ellen