Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
5 hónapja
Á, a legvadabb szappanopera elbujhat mellettünk. Már ma este költözöm. Meg akar verni 😂
Mert azt mondtam vagyon megosztás lesz.
Erre kiakadt hogy én azt ígértem maradhatnak, ide köti a gyerekeket minden. Mondom azt mondtam, minden meg lesz beszélve, mert ott a hitel meg a csok meg minden szar.
Erre üvölt kikelve magából hogy én az utcára akarom tenni a 2 gyerekem… mert korrekt módon el akarok járni, hogy ne rohadjak el az elkövetkezendő 5-10 évben mondjuk, főleg anyagilag,
Amúgy ebben még az is benne lenne, ha full naiv, kenyérre kenhető ember lennék, hogy hajléktalan legyek.
Nagyon durva ami megy. Hangfelvételt készített amikor azt mondtam hogy mindent rendben számláztam, de nem azért volt ennyire jó életünk.
Azt mondta ha kiteszem a gyerekeket az utcára akkor megyek a börtönbe.
Már anyósom hívogat, apósom meg írogat, itt lett elegem.
Nem mondom hogy inkorrekt leszek, de engem elfelejthet. A legundorítóbb dolognak tartom a gyerekkel való zsarolást…
Lesz 40 milliója legroszabb esetben, kap gyerektartast, lesz egy autója, keres 600-k, mi baja van akkor?
Sajnálom hogy ide jutottunk, de még mindig jobb, hogy most bujt ki a szög a zsákból… és még tegnap azt mondta nekem hogy higgyek a csodákban, hogy vissza lehet találni a másikhoz, 😂 illetve ő azt is felajánlotta az elmúlt napokban többször hogy menjünk szét egy időre, változzunk meg és kezdjük ujra.
Lofütyit.
Viszketek a gyerekkozpontusagtól, hogy lassan már rászólni sem lehet, el vannak kényeztetve, rosszul vagyok attól hogy mindent én fizetek, csak dolgozom, nincs intimitás, nincs szex, ő el van magának mint a befőtt, a két gyerek a mindene…
Szeretem őket, velük akartam élni, hibaztam sokat, tettem rossz dolgokat, de 3 éve már más vagyok, bár messziről sem tökéletes, de ez már sok.
És allitokag anyósom úton van. Nem tudom apósom jön e, de este haza kell mennem a cuccaimért, viszont rendőrt fogok hívni mert a feleségem azt mondta a telefonban hogy készüljek a legrosszabbra…
Hát, ő is..
5 hónapja
Lassan felmerül a családon belüli erőszak pszichológiai vagy gazdasági formája... csomóan elmennek mellette amikor a nő zsarolja mindennel a férfit...
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
5 hónapja
haverom ellen most ítélt meg a bíró havi 70k gyerektartást békés megyében úgy, hogy az akkori kúró partnere mikor kiderült, hogy terhes nem volt hajlandó elvetetni a gyereket. pedig haver mondta, hogy nem szeretné, nincsenek is együtt, nem is lesz belőle kapcsolat soha. most 8 éves a gyerek, a fentiek ellenére is fizetett az elmúlt 8 évben havi 30k-t. a gyereket sose látta, nem is beszélt vele, a csaj amúgy nem is engedné. van azóta férje, közös gyerek, jó módban élnek. havernak amúgy egy bmw van a nevén, papíron munkanélküli és albérletben lakik. szóval jc te szerintem ott pesten neked ez szerintem minimum a duplája/gyerek lesz ha nem bírtok megegyezni.mondjuk még az is az 500k alatt van
peach
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
5 hónapja
haverom ellen most ítélt meg a bíró havi 70k gyerektartást békés megyében úgy, hogy az akkori kúró partnere mikor kiderült, hogy terhes nem volt hajlandó elvetetni a gyereket. pedig haver mondta, hogy nem szeretné, nincsenek is együtt, nem is lesz belőle kapcsolat soha. most 8 éves a gyerek, a fentiek ellenére is fizetett az elmúlt 8 évben havi 30k-t. a gyereket sose látta, nem is beszélt vele, a csaj amúgy nem is engedné. van azóta férje, közös gyerek, jó módban élnek. havernak amúgy egy bmw van a nevén, papíron munkanélküli és albérletben lakik. szóval jc te szerintem ott pesten neked ez szerintem minimum a duplája/gyerek lesz ha nem bírtok megegyezni.
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
5 hónapja
...és itt pont ez a baj. Hogy nem fogja fel, hogy életszínvonal eséssel jár egy válás.Miből nem hajlandó lejjebb adni, amit ő fizetett eddig is? 😀
Ő tegnap kijelentette, hogy a gyerekeknek nem fog lejjebb adni.
Ok. Good luck.
Ja és 2 gyerekre 500K-s gyerektartást kérni kicsit meredek, bár akkor nem kell fizetnem a 140k-s hitelt 😀
életem ajánlata..
JC6 (Mr. Miele)
Az amúgy nem opció, hogy nálad maradjanak a gyerekek? Akkor ő amúgy kifizetné az 500k-t?
Amúgy (nyilván a másik fél véleményét nem ismerjük), de amit itt leírsz, az alapján kettőtök közül nem te vagy a szemét.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Bhayshul Tuten fan!
5 hónapja
...és itt pont ez a baj. Hogy nem fogja fel, hogy életszínvonal eséssel jár egy válás.Valaki írta lejjebb, hogy olyan nincs hogy csak Te vagy a hibás. Kérdezd meg tőle, hogy szerinte Ő mit rontott el ebben a kapcsolatban.
Ő tegnap kijelentette, hogy a gyerekeknek nem fog lejjebb adni.
Ok. Good luck.
Ja és 2 gyerekre 500K-s gyerektartást kérni kicsit meredek, bár akkor nem kell fizetnem a 140k-s hitelt 😀
életem ajánlata..
JC6 (Mr. Miele)
Ha azt mondja hogy semmit, akkot tényleg nincs értelme vele beszélgetni.
5 hónapja
...és itt pont ez a baj. Hogy nem fogja fel, hogy életszínvonal eséssel jár egy válás.Ő tegnap kijelentette, hogy a gyerekeknek nem fog lejjebb adni.
Ok. Good luck.
Ja és 2 gyerekre 500K-s gyerektartást kérni kicsit meredek, bár akkor nem kell fizetnem a 140k-s hitelt 😀
életem ajánlata..
5 hónapja
fater azt nem érti hogy nekem miért nincs autóm és mindig rám akar tukmálni valamitNálunk családon belül konkrétan nem értették, hogy miért nem veszünk Audit, mint náluk kb mindenki. Életem egyik legnagyobb bestbuy-a volt a vásárolt Fluence, nagyon kevés kilóméterrel. Kb fele annyiba került, mint egy hasonló korú, futott kilóméterű és méretű Audi. Mondjuk ők azt hiszik, hogy mivel az Audi, az sosem fog elromlani és emiatt olcsóbb fenntartani. 😀 Gyakorlatilag nem is számosítható hányszor annyit költenek ők javításra, mint mi, akik 40 ezer alatt, csak a kézifék bowdent cseréltük ki a kopó alkatrészeken kívül.Amúgy én ezt a kocsi dolgot sem értem pl. Ha ilyen szitu van, miért kell ragaszkodni a 10 millás kocsihoz? A kettő vagy három milliós is ugyanúgy elvisz A-ból B-be. Egy válás életszínvonal eséssel jár, aki ezt nem érti azzal nem tudom mit lehet kezdeni az ügyvédes cirkuszon kívül.Eletemben nem volt meg 750K-1 millional tobbet ero autom. 😃
peach
Egyreszt, fater sok evig hasznalt kocsikban volt erdekelt, masreszt engem sosem erdekelt, hogy azzal flexeljek, pont annyi a cel, hogy a-bol b-be elvigyen. Ezt megteszi a 2001-es (mikor hozzam kerult, akkor volt 17 eves kb) Skoda Fabiam is.
Raadasul sokkal olcsobb a szerviz a regebbi autokhoz, egyreszt az alkatreszek, masreszt meg kevesebb technika van benne, ami viszont ha elromlik, rengeteg penz es ido is rendbe hozatni.
Igen, nem er semmit, nincs benne kamera, nem tolat helyettem, en valtok, de ez engem nem izgat. Sot, szeretem is, ha minden manualis es nem automata, mert akkor folyamatosan figyelnem kell es nem felejtek el dolgokat, mint a parkolas, a valtas es tarsai.
Stez
De ja, nyilván vegyünk drágábban egy prémium autót, amiben van 300 ezer kilóméter.
dugo93
van jogsim, de nem szeretek vezetni és valszeg mindenkinek jobb ez így
ráadásul a reggeli munkába járás szopás lenne kocsival mer a vonat gyorsabb
azon kívül meg max ilyen 2 havonta használnám, sok értelme nincs
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
5 hónapja
Nálunk családon belül konkrétan nem értették, hogy miért nem veszünk Audit, mint náluk kb mindenki. Életem egyik legnagyobb bestbuy-a volt a vásárolt Fluence, nagyon kevés kilóméterrel. Kb fele annyiba került, mint egy hasonló korú, futott kilóméterű és méretű Audi. Mondjuk ők azt hiszik, hogy mivel az Audi, az sosem fog elromlani és emiatt olcsóbb fenntartani. 😀 Gyakorlatilag nem is számosítható hányszor annyit költenek ők javításra, mint mi, akik 40 ezer alatt, csak a kézifék bowdent cseréltük ki a kopó alkatrészeken kívül.Amúgy én ezt a kocsi dolgot sem értem pl. Ha ilyen szitu van, miért kell ragaszkodni a 10 millás kocsihoz? A kettő vagy három milliós is ugyanúgy elvisz A-ból B-be. Egy válás életszínvonal eséssel jár, aki ezt nem érti azzal nem tudom mit lehet kezdeni az ügyvédes cirkuszon kívül.Eletemben nem volt meg 750K-1 millional tobbet ero autom. 😃
peach
Egyreszt, fater sok evig hasznalt kocsikban volt erdekelt, masreszt engem sosem erdekelt, hogy azzal flexeljek, pont annyi a cel, hogy a-bol b-be elvigyen. Ezt megteszi a 2001-es (mikor hozzam kerult, akkor volt 17 eves kb) Skoda Fabiam is.
Raadasul sokkal olcsobb a szerviz a regebbi autokhoz, egyreszt az alkatreszek, masreszt meg kevesebb technika van benne, ami viszont ha elromlik, rengeteg penz es ido is rendbe hozatni.
Igen, nem er semmit, nincs benne kamera, nem tolat helyettem, en valtok, de ez engem nem izgat. Sot, szeretem is, ha minden manualis es nem automata, mert akkor folyamatosan figyelnem kell es nem felejtek el dolgokat, mint a parkolas, a valtas es tarsai.
Stez
De ja, nyilván vegyünk drágábban egy prémium autót, amiben van 300 ezer kilóméter.
Szerkesztette: dugo93
5 hónapja
Amúgy én ezt a kocsi dolgot sem értem pl. Ha ilyen szitu van, miért kell ragaszkodni a 10 millás kocsihoz? A kettő vagy három milliós is ugyanúgy elvisz A-ból B-be. Egy válás életszínvonal eséssel jár, aki ezt nem érti azzal nem tudom mit lehet kezdeni az ügyvédes cirkuszon kívül.Eletemben nem volt meg 750K-1 millional tobbet ero autom. 😃
peach
Egyreszt, fater sok evig hasznalt kocsikban volt erdekelt, masreszt engem sosem erdekelt, hogy azzal flexeljek, pont annyi a cel, hogy a-bol b-be elvigyen. Ezt megteszi a 2001-es (mikor hozzam kerult, akkor volt 17 eves kb) Skoda Fabiam is.
Raadasul sokkal olcsobb a szerviz a regebbi autokhoz, egyreszt az alkatreszek, masreszt meg kevesebb technika van benne, ami viszont ha elromlik, rengeteg penz es ido is rendbe hozatni.
Igen, nem er semmit, nincs benne kamera, nem tolat helyettem, en valtok, de ez engem nem izgat. Sot, szeretem is, ha minden manualis es nem automata, mert akkor folyamatosan figyelnem kell es nem felejtek el dolgokat, mint a parkolas, a valtas es tarsai.
5 hónapja
Amúgy én ezt a kocsi dolgot sem értem pl. Ha ilyen szitu van, miért kell ragaszkodni a 10 millás kocsihoz? A kettő vagy három milliós is ugyanúgy elvisz A-ból B-be. Egy válás életszínvonal eséssel jár, aki ezt nem érti azzal nem tudom mit lehet kezdeni az ügyvédes cirkuszon kívül.Januárban én szingliként is visszább léptem autó terén, és nem azért mert rá voltam szorulva. 😊 Kicsivel régebbit vettem, ellenben sokkal olcsóbb a fenntartása, és menettulajdonságait tekintve is sokkal jobban illik hozzám, ergo összességében életem eddigi egyik legjobb döntése volt.
peach
Szóval ja, én sem értem azt amikor valaki ragaszkodik egy autóhoz.
5 hónapja
Amúgy én ezt a kocsi dolgot sem értem pl. Ha ilyen szitu van, miért kell ragaszkodni a 10 millás kocsihoz? A kettő vagy három milliós is ugyanúgy elvisz A-ból B-be. Egy válás életszínvonal eséssel jár, aki ezt nem érti azzal nem tudom mit lehet kezdeni az ügyvédes cirkuszon kívül.
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
6 hónapja
JC6 (Mr. Miele)Sok mindent leírtak már jól, csak azt tudom hozzáfűzni hogy kitartást, és hogy találd meg amivel el tudod kerülni hogy ezen szorongj csak. Ne hagyd hogy manipuláljon.
Gyerekek meg nem tudom pontosan milyen idősek, de ha már gimnáziumba járnak, a saját support systemükön keresztül lesznek haverjaik akik rámutatnak arra ha anya vagy apa manipulálni akar. De a gyerekek nem felejtik el amit tettél értük, főleg nem már ilyen korban, ha afelé tartanak.
Szerintem ne tedd magukat a gyerekeket célponttá, hanem dolgozz azon hogy amikor veled vannak, boldogak legyenek. Nem ajándékokkal meg pénzszórással, hanem élményekkel, beszélgetésekkel.
Fizesd ki a gyerektartást, ha a gyerekek el akarnak menni táborba pl, támogasd őket mint eddig is, de ne ez legyen a központi elem. Zárojelesen azért fontos is hogy az épített bizalommal érd el hogy elmondják neked hogy mire költenének és hogy mennyi, hogy így se tudjon lehúzni az anyjuk hogy ő kunyeráljon a gyerekeket bejátszva aduként.
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
6 hónapja
Jaja, srácok, vágom. El is mondtam neki hogy gusztustalan és megalázó amit csinál, ne nézzen madárnak. Igazság szerint csak ki akartam magamból adni az érzelmeket. Nem a legjobb hely erre ez, de ez van😅
JC6 (Mr. Miele)
6 hónapja
meg is talalta.Épp azt csináljaTe inkább állást keress NER-es makiJaja, srácok, vágom. El is mondtam neki hogy gusztustalan és megalázó amit csinál, ne nézzen madárnak. Igazság szerint csak ki akartam magamból adni az érzelmeket. Nem a legjobb hely erre ez, de ez van😅Szivesen hallgattalak. 20 ezer forint lesz. 😀
JC6 (Mr. Miele)
Stez
JC6 (Mr. Miele)
zacknorb
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
6 hónapja
Épp azt csináljaTe inkább állást keress NER-es makiJaja, srácok, vágom. El is mondtam neki hogy gusztustalan és megalázó amit csinál, ne nézzen madárnak. Igazság szerint csak ki akartam magamból adni az érzelmeket. Nem a legjobb hely erre ez, de ez van😅Szivesen hallgattalak. 20 ezer forint lesz. 😀
JC6 (Mr. Miele)
Stez
JC6 (Mr. Miele)
6 hónapja
Te inkább állást keress NER-es makiJaja, srácok, vágom. El is mondtam neki hogy gusztustalan és megalázó amit csinál, ne nézzen madárnak. Igazság szerint csak ki akartam magamból adni az érzelmeket. Nem a legjobb hely erre ez, de ez van😅Szivesen hallgattalak. 20 ezer forint lesz. 😀
JC6 (Mr. Miele)
Stez
6 hónapja
Jaja, srácok, vágom. El is mondtam neki hogy gusztustalan és megalázó amit csinál, ne nézzen madárnak. Igazság szerint csak ki akartam magamból adni az érzelmeket. Nem a legjobb hely erre ez, de ez van😅Teljesen jó ez erre😊
JC6 (Mr. Miele)
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
6 hónapja
Jaja, srácok, vágom. El is mondtam neki hogy gusztustalan és megalázó amit csinál, ne nézzen madárnak. Igazság szerint csak ki akartam magamból adni az érzelmeket. Nem a legjobb hely erre ez, de ez van😅Szivesen hallgattalak. 20 ezer forint lesz. 😀
JC6 (Mr. Miele)
6 hónapja
Jaja, srácok, vágom. El is mondtam neki hogy gusztustalan és megalázó amit csinál, ne nézzen madárnak. Igazság szerint csak ki akartam magamból adni az érzelmeket. Nem a legjobb hely erre ez, de ez van😅
6 hónapja
ő is szeret. De már se intimitás régóta, se szex, tényleg csak a két gyerek van a középpontban.azért tipródik a pénzen folyamatosan mióta bemondta az esti híreket. azért néz fejőstehénnek és zongorázik az érzelmeiden meg a lelkiismereteden teljes erővel kizárólag a saját érdekét nézve. lehet, hogy fontosak neki is a gyerekeitek, de jelenleg fúrópajzsnak használja őket ellened, hogy minél jobban tudja a saját full önző érdekeit érvényesíteni és ehhez te már csak eszközként szerepelsz a terveiben. tudnék mesélni az ilyen típusú beszélgetésekről, bár itt szerencsére se gyerek, se házasság, se közös tulajdon nem volt.
El kell ezt engedni.
Bár a szívem szakad meg.
JC6 (Mr. Miele)
és, ha megengedsz ennyit: te nem az apád vagy, különben sosem tudnál ilyen önkritikus dolgokat leírni. mindenkinek vannak olyan dolgai a múltjában, amiket legszívesebben tényleg meg nem történtté szeretne tenni, de ezekkel együtt kell élnünk. az a lényeg, hogy most mit gondolsz erről és hogy ne hurcold magaddal ezeket a dolgokat a koporsóig, különben sosem lesz olyan életed, amit valóban megérdemelnél. például, hogy ne csapják az arcodba merő szeretetből, hogy szégyellni való lennél
az éhezők vidalából effie trinkett baljós kívánságát tudom csak mondani: Boldog Viadalt, és sose hagyjon el benneteket a remény!
és ez komoly, sose hagyjon el a remény, akármennyire is érzed, hogy már a szakadék szélén kapaszkodsz egy ujjal, nem bírod és feladnád. mert annyira rossz, hogy bárcsak vége lenne. onnan is van visszaút, te pedig egy erős ember vagy
Szerkesztette: fake.id
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
6 hónapja
Na jó… de melyik volt meg?Persze, inkább több a rossz válás, csak akartam mondani, hogy volt szerencsém ilyenben is.Nyilván van néha ilyen is, de sajnos nem ez az általános.Nem tudom, én még nem láttam szép válást... magából kivetkőzős, gusztustalan kicsinyes szarrágó féregbe átmenőset viszont annál többet :-/Kolléganőmék válása szép volt, a mai napig jó viszonyban vannak egymással.
warr_b
NB2
(Amúgy ilyenkor minek válnak el? 😀 )
warr_b
Én nőkkel dolgozom együtt és kb 15 éve sikerült kifognom, hogy A kolléganőm vált, B-t megcsalta a férje, C meg szakításban volt az aktuálissal, D-nek meg a lánya vált. Pocsékidőszakomvolt 😊
NB2
6 hónapja
Persze, inkább több a rossz válás, csak akartam mondani, hogy volt szerencsém ilyenben is.Nyilván van néha ilyen is, de sajnos nem ez az általános.Nem tudom, én még nem láttam szép válást... magából kivetkőzős, gusztustalan kicsinyes szarrágó féregbe átmenőset viszont annál többet :-/Kolléganőmék válása szép volt, a mai napig jó viszonyban vannak egymással.
warr_b
NB2
(Amúgy ilyenkor minek válnak el? 😀 )
warr_b
Én nőkkel dolgozom együtt és kb 15 éve sikerült kifognom, hogy A kolléganőm vált, B-t megcsalta a férje, C meg szakításban volt az aktuálissal, D-nek meg a lánya vált. Pocsékidőszakomvolt 😊
6 hónapja
De értitek, azért ez borzasztó. Az egész.Ezt hivjak manipulacionak bro. Tisztaban van vele, mivel lagyithatja meg a szived, nem hulye o, es ha szarban erzi magat, akkor hirtelen kedvesse valtozik. Menekulj, mert ez iszonyat toxikus, az ilyen ember sakkban tart, jatszik az erzelmeiddel es nem foglalkozik vele, hogy amig ez neki csak jatszma, addig te meg ramesz. Nem eri meg a stresszt.
Két nappal ezelőtt este bejött a szobába.
22-kor, 23:57-ig beszélgettünk.
Közeledett. Nyújtotta a kezét, fogjam meg. Nem akartam. Utána a lábamnak dőlt, majd egy óra múlva meg akart ölelni… a végén sikerült neki.
Nem rossz ember ő, amúgy.. sok jót kaptam, de éveken keresztül szar alak voltam, ez van, sajnálom, elmúlt. Nem tudom megvaltoztatni.
De amikor azt mondja neked hogy próbálkozzunk, a gyerekek miatt. Fú… érted, nem működik semmi, csak a jó élet van fenntartva.. hogy ő inkább benne maradna egy ilyen kapcsolatban és szenvedne, evekig, csakhogy a gyerekek rendben legyenek, nálam ez kiverte a biztosítékot.
Elfáradtunk. Külön élünk szinte. Voltak érzelmek, vannak is. Szeretem, ő is szeret. De már se intimitás régóta, se szex, tényleg csak a két gyerek van a középpontban.
El kell ezt engedni.
Bár a szívem szakad meg.
JC6 (Mr. Miele)