Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Oké. Nézzük pragmatikusan, kapitalista módon. A tested a tiéd. Amíg meg nem halsz. Jelen esetben a halál jogvesztő tényező, halálod után nem tulajdonlod tovább a tested, amennyiben életedben nem rendelkezel másképp. Fogjuk fel végrendelkezési szerződésnek. Ha írsz róla nyilatkozatot még életedben, akkor ahhoz tartják magukat. Ha nem, akkor sorry, bárki örökölhet...
apeszos
Itt venném fel a beszélgetés fonalát, úgy érzem ezt követően már kissé félrement, dehát ne lepődj meg apeszos, ha kóstolgatod az embert. 😊

Tehát nem látom be miért kéne evidenciáról rendelkeznem. (Persze ha a törvény kimondja az más, már írom is a pontos útmutatást halálom esetére, mire nem jó egy amerikai focis fórum.)
Számomra evidens, hogy én az enyém vagyok, mondhatni testestül-lelkestül.
Életemben-halálomban.
Amiről nem rendelkezem (lakás, készpénz, bankbetét, kiskanál, könyvespolc, stb.) azok az utódaimra, elődeimre, hozzátartozóimra szállnak. A szívem is, az ádámcsutkám is.
Sokkal érdekesebb, amit késöbb írtál, hogy ha ugyan van nekem ilyen rendelkezésem, de az ugye csak a halál megállapítását követően pár munkanappal kerül napvilágra a hagyatéki eljárás során.
Ha pedig addigra széttrancsíroztak, már nincs mód érvényesíteni a végakaratomat.
Vagy az is lehet, hogy én egy olyan hittel élek, hogy a lelkem a bal herémben van, a kiegészítőlelkeim meg az egyéb testrészeimben, vagyis amíg azok életképesek, én élőnek tekintem magam, ne hordjanak szét.
jjncaa kezdő felvetése, hogy automatikusan kerüljek másba beépítésre ifjúi elhalálozásom esetén, úgy érzem alaposan körül lett járva, hogy balgaság.
De rájöttem a megoldásra: addig nem halok meg, míg szépen el nem használom a szerveimet saját magam, akkor nincs ilyen probléma.Sobri Jóska
Csakhogy a csipkelődés és az indulatból való kioktatás között érzek némi különbséget. E szerint rosszul. Amúgy:
Az elhalt személyekből transzplantációs célból történő szerv-szövet eltávolítást illetően az Eütv. 211. §-a az alábbiakat írja elő:

"(1) Halottból szerv, illetve szövet eltávolítására átültetés céljából akkor kerülhet sor, ha az elhunyt életében ez ellen nem tett tiltakozó nyilatkozatot. Tiltakozó nyilatkozatot a cselekvőképes személy írásban (közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban) vagy - amennyiben írásbeli nyilatkozatot egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tudna tenni - kezelőorvosánál szóban tehet. Korlátozottan cselekvőképes személy tiltakozó nyilatkozatot törvényes képviselőjének közreműködése nélkül is tehet.

A cselekvőképtelen személy helyett tiltakozó nyilatkozatot törvényes képviselője tehet.Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) szerv- és szövetátültetésre vonatkozó XI. fejezete, valamint a halottakkal kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazó XII. fejezete részletezi az emberi szervek, szövetek elhalálozást követő felhasználását.

Az elhalt személyekből transzplantációs célból történő szerv-szövet eltávolítást illetően az Eütv. 211. §-a az alábbiakat írja elő:

"(1) Halottból szerv, illetve szövet eltávolítására átültetés céljából akkor kerülhet sor, ha az elhunyt életében ez ellen nem tett tiltakozó nyilatkozatot. Tiltakozó nyilatkozatot a cselekvőképes személy írásban (közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban) vagy - amennyiben írásbeli nyilatkozatot egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tudna tenni - kezelőorvosánál szóban tehet. Korlátozottan cselekvőképes személy tiltakozó nyilatkozatot törvényes képviselőjének közreműködése nélkül is tehet.


A cselekvőképtelen személy helyett tiltakozó nyilatkozatot törvényes képviselője tehet.
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 229 — #NoStress
jjncaa kezdő felvetése, hogy automatikusan kerüljek másba beépítésre ifjúi elhalálozásom esetén, úgy érzem alaposan körül lett járva, hogy balgaság.Sobri Jóska
aham
majd megkérdezlek erről a témáról akkor is, mikor épp várólistán vagy és új szívre/májra/bal herére vársz

erre jöhet az automatikus válasz, hogy ne keverjük bele az érzelmeket, gondolkozzunk pragmatikusan, tehát sok örömet kívánok szerveid örökkévalóságig történő használatához!jjncaa
Ha jól emlékszem az egész a Republic énekesének szerencsétlen helyzetéből indult.
Róla azt olvastam, hogy már tavaly feliratkozhatott volna az új szívre várók közé, de nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. Maximálisan megértem, és maximálisan tisztelem ezért.

Belekeverhetjük az érzelmeket, pont annyi értelme van, mint mondjuk a halálbüntetés esetén azzal jönni érv helyett, hogy "de mit gondolnál ha a te apád/anyád/gyereked lenne az áldozat?!".
Ha kifogytak az érvek, persze jöhet bármi, így az érzelmek is.
Ha nem fogytak ki, elolvasok párat amellett, hogy bármit is elvegyenek tőlem, ami az enyém, pusztán azért, mert más, aki nem én vagyok, életveszélyben van.
Mert ezzel a logikával ugyan miért ne vehetnék el tőled most, éltedben a 2 vesédet, hiszen azzal 2 ember életét is meg lehet menteni, míg te csak egy ember vagy, és így 100 százalékkal hatékonyabb lenne a veséid felhasználása, mint jelenleg?
Vagy ha sérelmezed, hogy azért 1 db vese csak kéne neked is, akkor miért nem vagy kötelezhető a másikat most, és rögtön bevinni egy klinikára, és egy életveszélyben lévő rendelkezésére bocsájtani? Hm?

több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 945 — capitaine du château de Vienne 1487
biológia > hit
Ha biológiailag halott vagy, akkor halott vagy. Az, hogy mit hiszel halálnak, ha meghaltál tök mindegy 😊
dcsicsak
Itt van a nagy paca, ezt kerülgessük. Tehát a bijológia megállapítja, hogy halott vagy, mert mondjuk bomlasz szét, egy rendes kórszaki bezony bevárja a jeleket. De nem a kórbonctanról hordják a szerveket, tehát előtte a halál beálltát meg kell állapítani, nos ittend akármennyire is akarjuk facsarni nagyjából arra törekednek, hogy húzódjon az idő, hogy lehessen menni a tuttira, mer az a bizonyos jegyzőkönyv azt írja le, hogy mik az élettel összeegyeztethetetlen tünetek, mármint ha a nemmegfogalmazott emberi életet papíron kiírják ( mer ugye Jézus közbe nem alszik 😀 ), de az a nyüves vese még mindig él, hiszen azért tudják átpalántázni.

öö Sobri meg szín kálvinista 😉 , jutottneki-filozófia, mit hadakozzon azzal amin nem tud változtatni, ha listázzák, listázzák...


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
jjncaa kezdő felvetése, hogy automatikusan kerüljek másba beépítésre ifjúi elhalálozásom esetén, úgy érzem alaposan körül lett járva, hogy balgaság.Sobri Jóska
aham
majd megkérdezlek erről a témáról akkor is, mikor épp várólistán vagy és új szívre/májra/bal herére vársz

erre jöhet az automatikus válasz, hogy ne keverjük bele az érzelmeket, gondolkozzunk pragmatikusan, tehát sok örömet kívánok szerveid örökkévalóságig történő használatához!


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
dcsicsak Chicago Bears 1 553
biológia > hit
Ha biológiailag halott vagy, akkor halott vagy. Az, hogy mit hiszel halálnak, ha meghaltál tök mindegy 😊

Persze jogos, ha azt mondjátok, hogy én a fenti két sorban hiszek, akkor érvényes ez saját magamra is. De ugye a hitkérdésekben sem érdemes vitatkozni, mint a politikai nézetek esetében. Pont ezeket az anomáliákat hivatott feloldani a rendelkezés a szervekről. Ha felajánlod/nem a szerveidet akkor rendelkezz róla és nincs vita.
Nem tudom, hogy pontosan ez a rendelkezés hogy megy, de valószínűleg kicsit másképpen a hagyatéki eljárásokhoz képest, lévén a szervek nem hasznosíthatóak csak pár óra alatt.
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 229 — #NoStress
Oké. Nézzük pragmatikusan, kapitalista módon. A tested a tiéd. Amíg meg nem halsz. Jelen esetben a halál jogvesztő tényező, halálod után nem tulajdonlod tovább a tested, amennyiben életedben nem rendelkezel másképp. Fogjuk fel végrendelkezési szerződésnek. Ha írsz róla nyilatkozatot még életedben, akkor ahhoz tartják magukat. Ha nem, akkor sorry, bárki örökölhet...
apeszos
Itt venném fel a beszélgetés fonalát, úgy érzem ezt követően már kissé félrement, dehát ne lepődj meg apeszos, ha kóstolgatod az embert. 😊

Tehát nem látom be miért kéne evidenciáról rendelkeznem. (Persze ha a törvény kimondja az más, már írom is a pontos útmutatást halálom esetére, mire nem jó egy amerikai focis fórum.)
Számomra evidens, hogy én az enyém vagyok, mondhatni testestül-lelkestül.
Életemben-halálomban.
Amiről nem rendelkezem (lakás, készpénz, bankbetét, kiskanál, könyvespolc, stb.) azok az utódaimra, elődeimre, hozzátartozóimra szállnak. A szívem is, az ádámcsutkám is.
Sokkal érdekesebb, amit késöbb írtál, hogy ha ugyan van nekem ilyen rendelkezésem, de az ugye csak a halál megállapítását követően pár munkanappal kerül napvilágra a hagyatéki eljárás során.
Ha pedig addigra széttrancsíroztak, már nincs mód érvényesíteni a végakaratomat.
Vagy az is lehet, hogy én egy olyan hittel élek, hogy a lelkem a bal herémben van, a kiegészítőlelkeim meg az egyéb testrészeimben, vagyis amíg azok életképesek, én élőnek tekintem magam, ne hordjanak szét.
jjncaa kezdő felvetése, hogy automatikusan kerüljek másba beépítésre ifjúi elhalálozásom esetén, úgy érzem alaposan körül lett járva, hogy balgaság.
De rájöttem a megoldásra: addig nem halok meg, míg szépen el nem használom a szerveimet saját magam, akkor nincs ilyen probléma.

több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
talán ha beírod, hogy "igazad van, nem volt rossz példa", vagy valami hasonlót, akkor nem húzom fel magam, de belekötöttél valamibe, utána meg játszod a megsértődött kisgyereket, rendkívül érett magatartásjjncaa
Én kötöttem bele? Nem sértődtem meg, ha azt teszem, nem is szólok többet. Ám a kioktató hangnem is igen érett magatartást mutat ez esetben, és nem is érzem jogosnak. Dühödben találtál egy kapaszkodót egy szerencsétlen viccnek szánt elszólásban, és ráakaszkodtál. Ettől még nem érzem úgy, hogy ki kellene oktatnod. De biztos igazad van, csak én értettem félre, hogy Sobri nem a testén kívül szeretné tudni a szerveit hanem változatlanul belül. apeszos
a XXVI. dinasztiában a szerveket visszatették a testbe


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
talán ha beírod, hogy "igazad van, nem volt rossz példa", vagy valami hasonlót, akkor nem húzom fel magam, de belekötöttél valamibe, utána meg játszod a megsértődött kisgyereket, rendkívül érett magatartásjjncaa
Én kötöttem bele? Nem sértődtem meg, ha azt teszem, nem is szólok többet. Ám a kioktató hangnem is igen érett magatartást mutat ez esetben, és nem is érzem jogosnak. Dühödben találtál egy kapaszkodót egy szerencsétlen viccnek szánt elszólásban, és ráakaszkodtál. Ettől még nem érzem úgy, hogy ki kellene oktatnod. De biztos igazad van, csak én értettem félre, hogy Sobri nem a testén kívül szeretné tudni a szerveit hanem változatlanul belül.
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 945 — capitaine du château de Vienne 1487
Visszakanyarózva - Sobri aszondja, amit az elején is mondtam, az amerikai modell szerint amiről nem rendelkeztél, hogy vihetik az nem nyúlkapiszka, itt fodított-országban, ha nincs nyilatkozat lehet pakolni., márpedig nem mondanám meg, hogy egy pármiskát nem nyúlnak le. Innentől akár lehetne előszerződéseket is kötni.

Egyébkét logice a piramidok ugye szintén a testbeni feltámadásra hajtottak, erről van a nagyfelirat is, de menetközbe rájöttek, hogy némi problematikája van a belső szervek megtartásának, és nagy ügy edunsztoljuk, azér mer a fárajónak bizony ott a végefelé kelleni fognak azok a bizonyos belső részek is.


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
talán ha beírod, hogy "igazad van, nem volt rossz példa", vagy valami hasonlót, akkor nem húzom fel magam, de belekötöttél valamibe, utána meg játszod a megsértődött kisgyereket, rendkívül érett magatartás


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
a balzsamozásról hallottál már? ezen művelet során amúgy szívet a helyén hagyták, az eltávolított belső szerveket pedig preparálták és kanópuszokban a halott mellé helyezték, szóval még mindig nem értem, hogy ez miért egyenlő a "kukába dobással"jjncaa
Nagyon köszönöm a felvilágosítást mester. Örülök hogy sikerült belekötni valamibe, folytasd csak, hátha javul a kedélyállapotod. Sok mindenről hallottam már, a balzsmozáson kívül viccelődésről is, de azért csak taníts mester, megint csak stílszerűen holtig akarok tanulni.
több mint 13 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci

Kicsit bulvár,de nagyon jól leírja a régi egyiptomiak életét, halálát szokásait.A temetkezési dolgaikat is.
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
igen, szerintem is ugyanaz a kettő

a gyengébbek kedvéért megjegyzem, hogy balra a kanópuszláda, jobbra a kukajjncaa
Látom te is a ballik lábaddal keltél... 😀 Ez is csak azt bizonyítja, hogy már akkor is fejlett volt a szelektív hulladékgyűjtés.apeszos
ó értem



a balzsamozásról hallottál már? ezen művelet során amúgy szívet a helyén hagyták, az eltávolított belső szerveket pedig preparálták és kanópuszokban a halott mellé helyezték, szóval még mindig nem értem, hogy ez miért egyenlő a "kukába dobással"


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
igen, szerintem is ugyanaz a kettő

a gyengébbek kedvéért megjegyzem, hogy balra a kanópuszláda, jobbra a kukajjncaa
Látom te is a ballik lábaddal keltél... 😀 Ez is csak azt bizonyítja, hogy már akkor is fejlett volt a szelektív hulladékgyűjtés.
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
igen, szerintem is ugyanaz a kettő



a gyengébbek kedvéért megjegyzem, hogy balra a kanópuszláda, jobbra a kuka


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Apeszos félreértetted, Sobri "pragmatikusan" azt szeretné, hogy térjünk vissza a régi pogány, illetve a fáraók temetkezési szokásaihoz, tehát az elhunyt mellé temessük el az illető földi javait is, mert azt bizony az övé, és senkinek nem áll jogában használni, ha csak le nem mondott rólajjncaa
Nem hinném.. 😀 Sobri nem a karóráját szeretné maga mellett tudni, hanem a bal heréjét, amit vele is temetnék, mert kinek kell egy olyan elhasznált here? Annyi ribanc rágcsálta már... 😛 A fáraó rossz példa volt, mert elég fejlett társadalom főnöke volt, és a lóvéját tényleg vele temették, belőle viszont mindent kipakoltak, és nem másba helyezték a szerveit, hanem a kukába...apeszos
Ha neked a kanópusz egyenlő a kukával, akkor nem szóltamjjncaa
Mér nem az? A végeredmény szempontjából... 😛 Csak technikai kérdés. Akkor sem Montuhotep harmadik fiába tették át azt a bal herét, hanem egy edénybe. És azért csak kivették az emberkéből...
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
Apeszos félreértetted, Sobri "pragmatikusan" azt szeretné, hogy térjünk vissza a régi pogány, illetve a fáraók temetkezési szokásaihoz, tehát az elhunyt mellé temessük el az illető földi javait is, mert azt bizony az övé, és senkinek nem áll jogában használni, ha csak le nem mondott rólajjncaa
Nem hinném.. 😀 Sobri nem a karóráját szeretné maga mellett tudni, hanem a bal heréjét, amit vele is temetnék, mert kinek kell egy olyan elhasznált here? Annyi ribanc rágcsálta már... 😛 A fáraó rossz példa volt, mert elég fejlett társadalom főnöke volt, és a lóvéját tényleg vele temették, belőle viszont mindent kipakoltak, és nem másba helyezték a szerveit, hanem a kukába...apeszos
Ha neked a kanópusz egyenlő a kukával, akkor nem szóltam


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Apeszos félreértetted, Sobri "pragmatikusan" azt szeretné, hogy térjünk vissza a régi pogány, illetve a fáraók temetkezési szokásaihoz, tehát az elhunyt mellé temessük el az illető földi javait is, mert azt bizony az övé, és senkinek nem áll jogában használni, ha csak le nem mondott rólajjncaa
Nem hinném.. 😀 Sobri nem a karóráját szeretné maga mellett tudni, hanem a bal heréjét, amit vele is temetnék, mert kinek kell egy olyan elhasznált here? Annyi ribanc rágcsálta már... 😛 A fáraó rossz példa volt, mert elég fejlett társadalom főnöke volt, és a lóvéját tényleg vele temették, belőle viszont mindent kipakoltak, és nem másba helyezték a szerveit, hanem a kukába...
több mint 13 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Apeszos félreértetted, Sobri "pragmatikusan" azt szeretné, hogy térjünk vissza a régi pogány, illetve a fáraók temetkezési szokásaihoz, tehát az elhunyt mellé temessük el az illető földi javait is, mert azt bizony az övé, és senkinek nem áll jogában használni, ha csak le nem mondott rólajjncaa
A cigányok mind a mai napig így temetkeznek.Márvánnyal kirakott, szőnyegekkel kibélelt sírgödör, tv, mobil, dvd lejátszó, ékszerek, pénz stb kerül a halott mellé.Pár éve meghalt Spéteren a helyi vajda, na, ott voltak csuda dolgok a temetésen.Két nappal később kifosztották a sírt.
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
Apeszos félreértetted, Sobri "pragmatikusan" azt szeretné, hogy térjünk vissza a régi pogány, illetve a fáraók temetkezési szokásaihoz, tehát az elhunyt mellé temessük el az illető földi javait is, mert azt bizony az övé, és senkinek nem áll jogában használni, ha csak le nem mondott róla

Lakás esetén azt kellene átalakítani kriptává természetesen, mi alapon mászkál valaki az ÉN házamban, éltemben vagy holtomban oly mindegy


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Ugye rögtön megtalálja a zabriskie pointot, ugyanis a halál nemekzakt leírás. Az, hogy mi halott és miért az már meg van. Nos a szerint meg egy élő szervet szednek ki, mer senkinemsem szereti a halott szerveket magába műttetni. Na de azzal, hogy kiszedik a delikvens már tutti halott lesz és itt a kiskapuban már nem fog genyózni, hogy hát amit újrahasznosítottak belőle az ugye baszottul élő, tehát nem igazán álldogál meg a jogvesztése.sutianap
Ahogy mondtad, síkos a felület, könnyű elcsúszni rajta. A halál fogalma többféle definícióval bír, eléggé összetett fogalom. De elsősorban egy folyamat. A csúszkafelület széles, mert ugye ha a delikvens feje egy balesetből kifolyólag két méterre van a testétől, és nem azért mert ilyen hosszú a nyaka, megállapítható-e, hogy az elvtárs egyértelműen halott? Ám valamely szerve még működőképes, nosza, hasznosítsuk. Az idő is elég fontos tényező ilyenkor, nem állnak neki házkutatást tartani és nyomozni, van-e nyilatkozata. Utána viszont jogilag támadható hozzátartozók által, bár hogy stílszerű legyek, az alany szempontjából ez annyit ér mint halottnak a csók. Kicsit eltértem a tárgytól bocs... Jogilag az nevezhető halottnak, akit az arra jogosítvánnyal rendelkező szakember annak nyilvánít, a megfelelő vizsgálatok után.
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 945 — capitaine du château de Vienne 1487
én jobban is le tudnám egyszerűsíteni a dolgot (mivel magát a temetőt is egy szánalmas dolognak tartom), de maradjunk a vallási megközelítésnél:

a test a lélekkel alkot egy egységet, halálodnál viszont utóbbi elhagyja porhüvelyét, ergo haszontalanná válik, mitől lesz az még a tied? lelked a mennybe szállt/pokolba került/új testet öltött/stb., mi célt szolgál még élettelen testedben az a máj, szív vagy vese, amit jó keresztény szeretetből önző módon inkább "magadnál" tartasz, mintsem segíts felebarátodnak?jjncaa
Hagyjuk ki a lelket, nézzük racionálisan, mondhatni pargmatikus, kapitalista módon:
A testem az enyém. Most és mindörökké.
Én rendelkezem fölötte, és azt teszek vele amit akarok, mert az enyém.
Senki se tulajdonolhatja el, pusztán azért, mert meghaltam.
Ha én egészében a temetőben, vagy egy saját tulajdonú földben (betartva az ÁNTSZ előírásokat), vagy elhamvasztva akarom tudni akkor megtehetem, mert az enyém.
Szóval ne keverj bele vallást, lelket, semmi nem egzaktot, mert az teljesen elméletivé és bizonyíthatatlanná teszi az egészet.
Mert ha neked lenne igazad, és pusztán azért elvehetnék a testem, mert nem élek, és másnak kell a bal herém mondjuk, akkor ilyen logikával a pénztárcámat is elvehetnék, mivel biztos van aki éhezik, vagy gyógyszer kell neki, vagy effélék. De nem. Nem vehetik el a se a bal herém, se a pénztárcám, se éltemben, se holtamban. Semmimet se vehetik el, ha nem akarom.Sobri Jóska
Oké. Nézzük pragmatikusan, kapitalista módon. A tested a tiéd. Amíg meg nem halsz. Jelen esetben a halál jogvesztő tényező, halálod után nem tulajdonlod tovább a tested, amennyiben életedben nem rendelkezel másképp. Fogjuk fel végrendelkezési szerződésnek. Ha írsz róla nyilatkozatot még életedben, akkor ahhoz tartják magukat. Ha nem, akkor sorry, bárki örökölhet...
apeszos
Ugye rögtön megtalálja a zabriskie pointot, ugyanis a halál nemekzakt leírás. Az, hogy mi halott és miért az már meg van. Nos a szerint meg egy élő szervet szednek ki, mer senkinemsem szereti a halott szerveket magába műttetni. Na de azzal, hogy kiszedik a delikvens már tutti halott lesz és itt a kiskapuban már nem fog genyózni, hogy hát amit újrahasznosítottak belőle az ugye baszottul élő, tehát nem igazán álldogál meg a jogvesztése.


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
én jobban is le tudnám egyszerűsíteni a dolgot (mivel magát a temetőt is egy szánalmas dolognak tartom), de maradjunk a vallási megközelítésnél:

a test a lélekkel alkot egy egységet, halálodnál viszont utóbbi elhagyja porhüvelyét, ergo haszontalanná válik, mitől lesz az még a tied? lelked a mennybe szállt/pokolba került/új testet öltött/stb., mi célt szolgál még élettelen testedben az a máj, szív vagy vese, amit jó keresztény szeretetből önző módon inkább "magadnál" tartasz, mintsem segíts felebarátodnak?jjncaa
Hagyjuk ki a lelket, nézzük racionálisan, mondhatni pargmatikus, kapitalista módon:
A testem az enyém. Most és mindörökké.
Én rendelkezem fölötte, és azt teszek vele amit akarok, mert az enyém.
Senki se tulajdonolhatja el, pusztán azért, mert meghaltam.
Ha én egészében a temetőben, vagy egy saját tulajdonú földben (betartva az ÁNTSZ előírásokat), vagy elhamvasztva akarom tudni akkor megtehetem, mert az enyém.
Szóval ne keverj bele vallást, lelket, semmi nem egzaktot, mert az teljesen elméletivé és bizonyíthatatlanná teszi az egészet.
Mert ha neked lenne igazad, és pusztán azért elvehetnék a testem, mert nem élek, és másnak kell a bal herém mondjuk, akkor ilyen logikával a pénztárcámat is elvehetnék, mivel biztos van aki éhezik, vagy gyógyszer kell neki, vagy effélék. De nem. Nem vehetik el a se a bal herém, se a pénztárcám, se éltemben, se holtamban. Semmimet se vehetik el, ha nem akarom.Sobri Jóska
Oké. Nézzük pragmatikusan, kapitalista módon. A tested a tiéd. Amíg meg nem halsz. Jelen esetben a halál jogvesztő tényező, halálod után nem tulajdonlod tovább a tested, amennyiben életedben nem rendelkezel másképp. Fogjuk fel végrendelkezési szerződésnek. Ha írsz róla nyilatkozatot még életedben, akkor ahhoz tartják magukat. Ha nem, akkor sorry, bárki örökölhet...
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 229 — #NoStress
én jobban is le tudnám egyszerűsíteni a dolgot (mivel magát a temetőt is egy szánalmas dolognak tartom), de maradjunk a vallási megközelítésnél:

a test a lélekkel alkot egy egységet, halálodnál viszont utóbbi elhagyja porhüvelyét, ergo haszontalanná válik, mitől lesz az még a tied? lelked a mennybe szállt/pokolba került/új testet öltött/stb., mi célt szolgál még élettelen testedben az a máj, szív vagy vese, amit jó keresztény szeretetből önző módon inkább "magadnál" tartasz, mintsem segíts felebarátodnak?jjncaa
Hagyjuk ki a lelket, nézzük racionálisan, mondhatni pargmatikus, kapitalista módon:
A testem az enyém. Most és mindörökké.
Én rendelkezem fölötte, és azt teszek vele amit akarok, mert az enyém.
Senki se tulajdonolhatja el, pusztán azért, mert meghaltam.
Ha én egészében a temetőben, vagy egy saját tulajdonú földben (betartva az ÁNTSZ előírásokat), vagy elhamvasztva akarom tudni akkor megtehetem, mert az enyém.
Szóval ne keverj bele vallást, lelket, semmi nem egzaktot, mert az teljesen elméletivé és bizonyíthatatlanná teszi az egészet.
Mert ha neked lenne igazad, és pusztán azért elvehetnék a testem, mert nem élek, és másnak kell a bal herém mondjuk, akkor ilyen logikával a pénztárcámat is elvehetnék, mivel biztos van aki éhezik, vagy gyógyszer kell neki, vagy effélék. De nem. Nem vehetik el a se a bal herém, se a pénztárcám, se éltemben, se holtamban. Semmimet se vehetik el, ha nem akarom.

több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 945 — capitaine du château de Vienne 1487
Hát meginterjúvoltam néhány okost, ezekkel a kérdésekkel, egész pontos útmutató az egyiptomi halottak könyvében van, meg ugye tibeti lélekvezető van, elérhetőben meg az arany rózsakereszt. De ők zegények sátánisták, legalàbbis ezt mogyák a lojolai hívei, nos annál a kérdésnél, hogy ők mit is mondanak egész setétség mutatkozott, mert ugye az utolsó ítéletkor mindenki feltámad a testében, de hogy addig a lelke hun a bánatba van, arra precízen ugye mély animizmusba hanyatlunk, meg ugyan a faszé érdekelne bárkit is mikor megmondták, hogy a sarokpont az ítélet azt kuss. S még én vagyok a kutyafattya mikor visszapofázok, hogy mosmár tudom mér kellett megpingálni a purgatóriumot, hát emiatt a kérdések miatt. De legalább néznének körbe mer remek haverokat találnának konfucius földjén, ott legalább valamit kizzadtak ezügyben.

A temető az ősök tisztelete és a gyász feldolgozóüzeme abban ne is kötözködj.

És ha még azt is tudnád hány lélek van mindjárt izgalmasabb lenne az élet 😊


Aki nem hiszi, annak utánajárnak