Kérdések bármiről
31 feliratkozó
több mint 5 éve
Az én 2 éves Opelemet Spanyolországban gyártották, Peugeot motor van benne 😊Amugy az Opelek milyenek manapsag? USAkok vagy a franciak gyartjak?A Kia kimaradt, igen azzal is szemezek 😊 Fast Willinek: a Cruzehoz nem kérdés, hogy van lesz alkatrész, mert a gyártása ugyan megszűnt de mivel az Opel illetve GM csoporthoz tartozik, így amiatt nem aggódok. Igazság szerint már akkor kinéztem utódnak mikor megjelent, de nem gondoltam, hogy lesz esélyem rá 😊Lassan nem úszom meg valóban az autóvásárlást és muszáj lesz elbúcsúzni a Daewoo Nubirámtól. Megjegyzem ezzel nagyon jól jártam (pedig tartottam tőle), de 17 éves és 220 ezer kilóméter van már benne, és a küszöb is neki búsult rozsdásodni.Ha már i30, akkor miért nem Ceed? Olcsóbb valamivel, és 90%-ban tökugyanaz.
A francica kocsikról sikeresen lebeszéltek pedig abból van néhány számomra elérhető. Nyilván nem véletlenül.
De az a kérdésem Fiatokról, mondjuk Lineáról tapsztalat? Még abból látok a piacon szóba jöhetőt, a jelenleg esélyeként maradt Chevi Cruze vagy Hunday i30 mellett.
Köszi a választ!
dande
warr_b
dande
ZoliMP
Picit sokat eszik, de egyébként imádom.
Fater Fluence-át akarták megvenni, találtak egy fojtószelep hibát, azt apám megjavítatta garanciálisan utána visszavitte azt ajánlottak neki félmillióval kevesebbet érte, mint előtte...Ha már úgyis ez a téma:Azt olvastam roluk h nem egy korrekt ceg.szoval good news
totalcar.hu/magazin/kozelet/2020/06/26/kivonul_az_aaa_auto_magyarorszagrol/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
warr_b
ZoliMP
Magyarul 2x tök feleslegesen nyomtuk le 2 autóval a Kecskemét-Fót oda-vissza távot...
Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Köszönöm mindenkinek, most vagyok túl egy 3 órás böngészésen jó néhány JSZPs meg két carvericalos lekérdezéssel. Ez alapján a kép nem túl szívderítő bár nem tudom mennyire megbízhatóak. Magyaro. nem helyeztek forgalomba autót 😛 (Kia, Hyundai) volt legalább 6 tulajdonosa, ki volt vonva legalább egyszer stb stb... 😊Amúgy nekem is van egy Ford Fiestám, megy mint a gép, pedig 15 éves, lassan 12 éve lesz nálam és alig költöttem rá. Kop kop!!!
Tudom, real world de akkor is.
A C-Maxok tetszenek, lenne helybe is egy, de amit megengedhetek magamnak, az már 11-12 éves, akkor a 17 évest arra elcserélni, nem tudom...(de ez lehet, csak az én hülyeségem)
Egyelőre maradt egy Chevy és egy Hyundai a kalapban, mint elérhető opció, aztán, ha azok nem, akkor még várunk, keresgélünk.
Hitelre nem vagyok hajlandó venni autót, és országjárást sincs módom tartani érte, ha egy mód van rá.
Igen, sok a nyűgöm.😊
dande
A Kia Ceedet és Hyunday Elantrát tesómék is nézegették használtan, szerinte esélytelen mo-i forgalomba helyezésűt venni! Rengeteg manipulált, illetve töréskáros autót találtak köztük, abban az árban inkább vettek végül egy új Clio-t. Nekem még mindig az I30 vagy a Ford lenne a megoldás ilyen kategóriában.
több mint 5 éve
Sógorom 5+ éve pereskedik velük egy 4 millió feletti Mazda6 miatt, ami a szakértők szerint kb 1,6 milliót ért valósan. Három autóból rakták össze, kicsiszolt és átütött motorszámmal, újrafutózott és ráhegesztett alvázzal, eltakarva/ újraburkolva a rohadó bölcsőt, futóművet, rohadó küszöböket átfestve stb...Ha már úgyis ez a téma:Azt olvastam roluk h nem egy korrekt ceg.szoval good news
totalcar.hu/magazin/kozelet/2020/06/26/kivonul_az_aaa_auto_magyarorszagrol/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
warr_b
ZoliMP
Nem egy egyszerű művelet visszaperelni a különbözetet, ami most kamatokkal együtt több, mint az eredeti ára és az autó nem is használható, 3 hónapig sem futott a vétel után. Persze azzal védekeznek, hogy ők nem tudtak a km óra visszatekerésről, nem vették észre a dupla alvázfelületet, nem tűnt fel nekik kereskedőként a motorcsere, nem mérték meg a küszöbnél a festékvastagságot etc, de a laikusnak persze tudnia kellett volna, h mit vesz!!!
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 496
Ha már úgyis ez a téma:Azt olvastam roluk h nem egy korrekt ceg.szoval good news
totalcar.hu/magazin/kozelet/2020/06/26/kivonul_az_aaa_auto_magyarorszagrol/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
warr_b
több mint 5 éve
Ha már úgyis ez a téma: totalcar.hu/magazin/kozelet/2020/06/26/kivonul_az_aaa_auto_magyarorszagrol/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Köszönöm mindenkinek, most vagyok túl egy 3 órás böngészésen jó néhány JSZPs meg két carvericalos lekérdezéssel. Ez alapján a kép nem túl szívderítő bár nem tudom mennyire megbízhatóak. Magyaro. nem helyeztek forgalomba autót 😛 (Kia, Hyundai) volt legalább 6 tulajdonosa, ki volt vonva legalább egyszer stb stb... 😊Tudom, real world de akkor is.
A C-Maxok tetszenek, lenne helybe is egy, de amit megengedhetek magamnak, az már 11-12 éves, akkor a 17 évest arra elcserélni, nem tudom...(de ez lehet, csak az én hülyeségem)
Egyelőre maradt egy Chevy és egy Hyundai a kalapban, mint elérhető opció, aztán, ha azok nem, akkor még várunk, keresgélünk.
Hitelre nem vagyok hajlandó venni autót, és országjárást sincs módom tartani érte, ha egy mód van rá.
Igen, sok a nyűgöm.😊
Szerkesztette: dande2
több mint 5 éve
Ford full rasszista, antiszemita volt.Ezt is be kell kalkulálni, mert ha egy lelkes BLM-esnek ez eszébe jut, akkor már fáklyának vagy neolux próbafelületnek lesz csak jó az autó.
több mint 5 éve
Dande, én fordos vagyok, de szinte csak a magasságom miatt nem vettem tavaly Kia-t, minden más mellette szólt. Most is csak azt venném, pl. Kia Ceed kombit, mindent ver.Akkor esélytelen 😛Köszönöm a vàlaszokat kap mindeki egy lájkot 😊 😉 Cruzera van egy nagyon jónak tűnő lehetőség s hàt a szerelem 😊 illetve pl Opel Insigniát találtam 2milla 50 ezerrért, 100e kmrel ami kicsit gyanús. Meg ugye ahhoz gondolom alkatrész sem olcsó ha baj van.Insigniából csak a ráncfelvarrás utánit (2013 szeptember) javasolnám.
Igen a Ford is még képben lehet csak, hogy némileg bonyolódjon az ügy
dande
gdavid
dande
(A C-Maxom volt csak megszokottan magas, kényelmes.)
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Nekünk a családban 2 fiesta van meg egy focus. Hibátlanok.Nekem momentán két C-Maxom van, beváltak.
Hanni
Szerkesztette: Charlie Firpo
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
meg a fél csomagtered elviszi az adlock...Akkor esélytelen 😛Köszönöm a vàlaszokat kap mindeki egy lájkot 😊 😉 Cruzera van egy nagyon jónak tűnő lehetőség s hàt a szerelem 😊 illetve pl Opel Insigniát találtam 2milla 50 ezerrért, 100e kmrel ami kicsit gyanús. Meg ugye ahhoz gondolom alkatrész sem olcsó ha baj van.Insigniából csak a ráncfelvarrás utánit (2013 szeptember) javasolnám.
Igen a Ford is még képben lehet csak, hogy némileg bonyolódjon az ügy
dande
gdavid
dande

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Akkor esélytelen 😛Köszönöm a vàlaszokat kap mindeki egy lájkot 😊 😉 Cruzera van egy nagyon jónak tűnő lehetőség s hàt a szerelem 😊 illetve pl Opel Insigniát találtam 2milla 50 ezerrért, 100e kmrel ami kicsit gyanús. Meg ugye ahhoz gondolom alkatrész sem olcsó ha baj van.Insigniából csak a ráncfelvarrás utánit (2013 szeptember) javasolnám.
Igen a Ford is még képben lehet csak, hogy némileg bonyolódjon az ügy
dande
gdavid
több mint 5 éve
Köszönöm a vàlaszokat kap mindeki egy lájkot 😊 😉 Cruzera van egy nagyon jónak tűnő lehetőség s hàt a szerelem 😊 illetve pl Opel Insigniát találtam 2milla 50 ezerrért, 100e kmrel ami kicsit gyanús. Meg ugye ahhoz gondolom alkatrész sem olcsó ha baj van.Insigniából csak a ráncfelvarrás utánit (2013 szeptember) javasolnám.
Igen a Ford is még képben lehet csak, hogy némileg bonyolódjon az ügy
dande
Szerkesztette: gdavid
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 5 éve
Köszönöm a vàlaszokat kap mindeki egy lájkot 😊 😉 Cruzera van egy nagyon jónak tűnő lehetőség s hàt a szerelem 😊 illetve pl Opel Insigniát találtam 2milla 50 ezerrért, 100e kmrel ami kicsit gyanús. Meg ugye ahhoz gondolom alkatrész sem olcsó ha baj van.Igen a Ford is még képben lehet csak, hogy némileg bonyolódjon az ügy
több mint 5 éve
Nekünk a családban 2 fiesta van meg egy focus. Hibátlanok.
több mint 5 éve
Lassan nem úszom meg valóban az autóvásárlást és muszáj lesz elbúcsúzni a Daewoo Nubirámtól. Megjegyzem ezzel nagyon jól jártam (pedig tartottam tőle), de 17 éves és 220 ezer kilóméter van már benne, és a küszöb is neki búsult rozsdásodni.Ford. Bármit veszel basszott jól jársz. Amúgy nekem pl. Fiestám van,a szerpentinen gyilkolom a fos BMW-ket meg Audikat....
A francica kocsikról sikeresen lebeszéltek pedig abból van néhány számomra elérhető. Nyilván nem véletlenül.
De az a kérdésem Fiatokról, mondjuk Lineáról tapsztalat? Még abból látok a piacon szóba jöhetőt, a jelenleg esélyeként maradt Chevi Cruze vagy Hunday i30 mellett.
Köszi a választ!
dande
Már dolgozom én is a kövi projekten milyen Ford-ot kéne venni ezután...Puma,Kuga...
több mint 5 éve
A Ceed is jó, ha már szóba került, de én előbb ajánlanék egy Hyundai-t (az usa-ban a chevy cruze mellett Elantrát vezettünk sokat)

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Opel: sosem kop"' el!A K tényleg jó!



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
a K már faszányoses ezen kivul 😀Kibaszott nehezek 😀Amugy az Opelek milyenek manapsag? USAkok vagy a franciak gyartjak?A Kia kimaradt, igen azzal is szemezek 😊 Fast Willinek: a Cruzehoz nem kérdés, hogy van lesz alkatrész, mert a gyártása ugyan megszűnt de mivel az Opel illetve GM csoporthoz tartozik, így amiatt nem aggódok. Igazság szerint már akkor kinéztem utódnak mikor megjelent, de nem gondoltam, hogy lesz esélyem rá 😊Lassan nem úszom meg valóban az autóvásárlást és muszáj lesz elbúcsúzni a Daewoo Nubirámtól. Megjegyzem ezzel nagyon jól jártam (pedig tartottam tőle), de 17 éves és 220 ezer kilóméter van már benne, és a küszöb is neki búsult rozsdásodni.Ha már i30, akkor miért nem Ceed? Olcsóbb valamivel, és 90%-ban tökugyanaz.
A francica kocsikról sikeresen lebeszéltek pedig abból van néhány számomra elérhető. Nyilván nem véletlenül.
De az a kérdésem Fiatokról, mondjuk Lineáról tapsztalat? Még abból látok a piacon szóba jöhetőt, a jelenleg esélyeként maradt Chevi Cruze vagy Hunday i30 mellett.
Köszi a választ!
dande
warr_b
dande
ZoliMP
warr_b
ZoliMP

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 496
es ezen kivul 😀Kibaszott nehezek 😀Amugy az Opelek milyenek manapsag? USAkok vagy a franciak gyartjak?A Kia kimaradt, igen azzal is szemezek 😊 Fast Willinek: a Cruzehoz nem kérdés, hogy van lesz alkatrész, mert a gyártása ugyan megszűnt de mivel az Opel illetve GM csoporthoz tartozik, így amiatt nem aggódok. Igazság szerint már akkor kinéztem utódnak mikor megjelent, de nem gondoltam, hogy lesz esélyem rá 😊Lassan nem úszom meg valóban az autóvásárlást és muszáj lesz elbúcsúzni a Daewoo Nubirámtól. Megjegyzem ezzel nagyon jól jártam (pedig tartottam tőle), de 17 éves és 220 ezer kilóméter van már benne, és a küszöb is neki búsult rozsdásodni.Ha már i30, akkor miért nem Ceed? Olcsóbb valamivel, és 90%-ban tökugyanaz.
A francica kocsikról sikeresen lebeszéltek pedig abból van néhány számomra elérhető. Nyilván nem véletlenül.
De az a kérdésem Fiatokról, mondjuk Lineáról tapsztalat? Még abból látok a piacon szóba jöhetőt, a jelenleg esélyeként maradt Chevi Cruze vagy Hunday i30 mellett.
Köszi a választ!
dande
warr_b
dande
ZoliMP
warr_b
több mint 5 éve
Kibaszott nehezek 😀Amugy az Opelek milyenek manapsag? USAkok vagy a franciak gyartjak?A Kia kimaradt, igen azzal is szemezek 😊 Fast Willinek: a Cruzehoz nem kérdés, hogy van lesz alkatrész, mert a gyártása ugyan megszűnt de mivel az Opel illetve GM csoporthoz tartozik, így amiatt nem aggódok. Igazság szerint már akkor kinéztem utódnak mikor megjelent, de nem gondoltam, hogy lesz esélyem rá 😊Lassan nem úszom meg valóban az autóvásárlást és muszáj lesz elbúcsúzni a Daewoo Nubirámtól. Megjegyzem ezzel nagyon jól jártam (pedig tartottam tőle), de 17 éves és 220 ezer kilóméter van már benne, és a küszöb is neki búsult rozsdásodni.Ha már i30, akkor miért nem Ceed? Olcsóbb valamivel, és 90%-ban tökugyanaz.
A francica kocsikról sikeresen lebeszéltek pedig abból van néhány számomra elérhető. Nyilván nem véletlenül.
De az a kérdésem Fiatokról, mondjuk Lineáról tapsztalat? Még abból látok a piacon szóba jöhetőt, a jelenleg esélyeként maradt Chevi Cruze vagy Hunday i30 mellett.
Köszi a választ!
dande
warr_b
dande
ZoliMP

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 496
Amugy az Opelek milyenek manapsag? USAkok vagy a franciak gyartjak?A Kia kimaradt, igen azzal is szemezek 😊 Fast Willinek: a Cruzehoz nem kérdés, hogy van lesz alkatrész, mert a gyártása ugyan megszűnt de mivel az Opel illetve GM csoporthoz tartozik, így amiatt nem aggódok. Igazság szerint már akkor kinéztem utódnak mikor megjelent, de nem gondoltam, hogy lesz esélyem rá 😊Lassan nem úszom meg valóban az autóvásárlást és muszáj lesz elbúcsúzni a Daewoo Nubirámtól. Megjegyzem ezzel nagyon jól jártam (pedig tartottam tőle), de 17 éves és 220 ezer kilóméter van már benne, és a küszöb is neki búsult rozsdásodni.Ha már i30, akkor miért nem Ceed? Olcsóbb valamivel, és 90%-ban tökugyanaz.
A francica kocsikról sikeresen lebeszéltek pedig abból van néhány számomra elérhető. Nyilván nem véletlenül.
De az a kérdésem Fiatokról, mondjuk Lineáról tapsztalat? Még abból látok a piacon szóba jöhetőt, a jelenleg esélyeként maradt Chevi Cruze vagy Hunday i30 mellett.
Köszi a választ!
dande
warr_b
dande
több mint 5 éve
A Kia kimaradt, igen azzal is szemezek 😊 Fast Willinek: a Cruzehoz nem kérdés, hogy van lesz alkatrész, mert a gyártása ugyan megszűnt de mivel az Opel illetve GM csoporthoz tartozik, így amiatt nem aggódok. Igazság szerint már akkor kinéztem utódnak mikor megjelent, de nem gondoltam, hogy lesz esélyem rá 😊Lassan nem úszom meg valóban az autóvásárlást és muszáj lesz elbúcsúzni a Daewoo Nubirámtól. Megjegyzem ezzel nagyon jól jártam (pedig tartottam tőle), de 17 éves és 220 ezer kilóméter van már benne, és a küszöb is neki búsult rozsdásodni.Ha már i30, akkor miért nem Ceed? Olcsóbb valamivel, és 90%-ban tökugyanaz.
A francica kocsikról sikeresen lebeszéltek pedig abból van néhány számomra elérhető. Nyilván nem véletlenül.
De az a kérdésem Fiatokról, mondjuk Lineáról tapsztalat? Még abból látok a piacon szóba jöhetőt, a jelenleg esélyeként maradt Chevi Cruze vagy Hunday i30 mellett.
Köszi a választ!
dande
warr_b
több mint 5 éve
Alfát nem.... 😀Kollégám tegnap szabadult egytől. (Mondjuk pepec autó volt)



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
Lassan nem úszom meg valóban az autóvásárlást és muszáj lesz elbúcsúzni a Daewoo Nubirámtól. Megjegyzem ezzel nagyon jól jártam (pedig tartottam tőle), de 17 éves és 220 ezer kilóméter van már benne, és a küszöb is neki búsult rozsdásodni.Ha már i30, akkor miért nem Ceed? Olcsóbb valamivel, és 90%-ban tökugyanaz.
A francica kocsikról sikeresen lebeszéltek pedig abból van néhány számomra elérhető. Nyilván nem véletlenül.
De az a kérdésem Fiatokról, mondjuk Lineáról tapsztalat? Még abból látok a piacon szóba jöhetőt, a jelenleg esélyeként maradt Chevi Cruze vagy Hunday i30 mellett.
Köszi a választ!
dande

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Lassan nem úszom meg valóban az autóvásárlást és muszáj lesz elbúcsúzni a Daewoo Nubirámtól. Megjegyzem ezzel nagyon jól jártam (pedig tartottam tőle), de 17 éves és 220 ezer kilóméter van már benne, és a küszöb is neki búsult rozsdásodni.Ebből szerintem a Hyundai i30 a nyerő, kollégák jókat mondtak róla, megbízhatónak tartják. Olasz autót Alfán kìvül nem vennék. Chevyhez nem tudom, hogy mennyire könnyű alkatrészt venni, nekem fapadosnak is tűnik.
A francica kocsikról sikeresen lebeszéltek pedig abból van néhány számomra elérhető. Nyilván nem véletlenül.
De az a kérdésem Fiatokról, mondjuk Lineáról tapsztalat? Még abból látok a piacon szóba jöhetőt, a jelenleg esélyeként maradt Chevi Cruze vagy Hunday i30 mellett.
Köszi a választ!
dande
Tesóm most vett új Renault Cliot, nagyon kényelmes, erős, nagy terei vannak, de megbízhatóságról értelmetlen beszélni, mert nagyon friss vétel.